Zsid. 6,1 Ezért abbahagyva, félretéve, mellőzve a kezdeti
Igéket, a Krisztusról szóló elemi tanítást, irányítsunk, és haladjunk, a
teljesség, tökéletesség, érettkorúság, a végcélba jutás, bevégzettség felé. Nehogy leromboljon, és visszavigyen
újra a holt cselekedetekből való megtérés, gondolkodásmód megváltoztatás, és a
hit, bizalom, meggyőződés, bizonyosság bizonyítékának az alapjához.
Zsid. 6,2 A mosakodások, a
bemerítések tanításának, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök
ítéletnek.
Zsid. 6,3 Ugyanis ezt
meg is tesszük, ha az Isten megengedi, ha jóváhagyja.
Zsid. 6,4 Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer
megvilágosíttattak, fényt nyertek, megízlelvén és megtapasztalva a mennyei
ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Szellemnek,
Zsid. 6,5 És megízlelték, megtapasztalták az Istennek jó
beszédét, Igéjének megnyilatkozását, Isten élő beszédét és a jövendő világnak,
az eljövendő életnek hatalmas erőit,
Zsid. 6,6 De mégis elálltak az igazság mellől, eltértek,
eltántorodtak, hogy ismét újjá legyenek, és megtérve megváltoztassák a
gondolkodásmódjukat, és új felismerésre térjenek, mint akik saját maguknak
szegezik kínoszlopra az Istennek Fiát, és
nyilvánosan megszégyenítik, kipellengérezik.
Zsid. 6,7 Mert a föld, amely beissza a gyakran reá hulló esőt,
a reá jövő záport és hasznos növényt terem azoknak, akikért műveltetik, áldást
nyer Istentől;
Zsid.
6,8
De amely töviseket és bogáncsot visz magával, az alkalmatlan, használhatatlan,
megbízhatatlan; Sportban az olyan személy, aki a versenyen nem tartja be a
játékszabályokat, ezért kizárják a versenyből, vagy a győzelmét
érvénytelenítik, mivel alkalmatlan, és közeledik az átokhoz, aminek eredménye
megégés.
Zsid. 6,9 De ti felőletek szerelmeseim, ezeknél jobb és
üdvösségesebb dolgokról vagyunk meggyőződve, - akik engedtétek
magatokat meggyőzni, és hisztek - ha így szólunk is.
Zsid. 6,10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a
ti cselekedeteitekről, a ti fáradozásotokról és a szeretetről, melyet
tanúsítottatok, és megmutattatok az ő nevében, mint akik szolgáltatok és
szolgáltok a szenteknek.
Zsid. 6,11 Kívánjuk pedig, hogy közületek mindenki ugyanazt az
igyekezetet tanúsítsa mindvégig, hogy
a reménység teljes bizonyosságára eljussatok, amíg a reménység egészen
be nem teljesedik.
Zsid. 6,12 Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, akik
hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket.
Zsid. 6,13 Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak,
mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött.
Zsid. 6,14 Szólván ily módon: „Amilyen igaz, hogy vagyok, olyan
igaz, hogy igen megáldalak, és nagyon megszaporítlak téged.
Zsid. 6,15 És ekképpen, békességes tűrő lévén, hosszútűréssel
megnyerte az ígéretet.
Zsid. 6,16 Mivel
az emberek maguknál nagyobbra esküsznek, és így minden ellenvetésnek, vitának véget vet, hogy szavuk megerősítéséül esküt tesznek; és mindent megerősít
az eskü.
Zsid. 6,17 Miért is az Isten még jobban meg kívánta mutatni az ígéret örököseinek az ő
végzése, elhatározása változhatatlan, és megmásíthatatlan voltát, esküvel erősítette azt meg, esküvel
vállalt kezességet.
Zsid. 6,18 Hogy két változhatatlan tény, megmásíthatatlan
tett által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, és becsapjon,
erős vigasztalásunk, bátorításunk legyen minékünk, mint akik oda menekültünk,
hogy megragadjuk az előttünk levő, és rendelkezésre álló reménységet.
Zsid. 6,19 Mely életünknek mintegy bátorságos és erős, biztos és szilárd
horgonya, és beljebb hatol a kárpitnál,
Zsid. 6,20 Ahová útnyitóul, előfutárként bement érettünk Jézus, aki
örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint.
Mert: „… a
különböző alámerítések - melyek testi rendszabályok – csak a megigazulás
idejéig kötelezők” (Zsid. 9,10).
A céltévesztett
embert így figyelmezteti az Úr: „… Átkozott a föld te miattad, fáradságos munkával
élsz belőle életednek minden napjaiban. Töviset és bogáncskórót terem tenéked;
s eszed a mezőnek füvét. Orcád verítékével eszed a te kenyeredet,
míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét
porrá leszel” (1
Móz. 3,17-19). Az Úr Jézus kijelentése a tövisről, és a bogáncsról,
megerősítve Isten kijelentését: „… A
tövisek, vagy a szúrós bogáncs: e világnak gondja, és a világ dolgai miatti aggodalom, gondoskodás és törekvés, és a csalóka
gazdagságnak csalárdsága és csábítása...”
(Mát. 13,22).
Mert:
„Krisztus…
akinek háza mi vagyunk, ha a bizonyságtevés bátorságát és a diadalmas
reménykedést mind végig erősen állhatatosan, és szilárdan megtartjuk, és ha mindvégig rendületlenül
kitartunk a bizalomban és a diadalmas reményben” (Zsid. 3,6).
Dávid
próféciája: „Megemlékezik az ő szövetségéről mindörökké; az ő rendeletéről, amelyet
megszabott ezer nemzetségig, az ezer nemzedéknek parancsolt igére; Amelyet
kötött Ábrahámmal, és az ő Izsáknak tett esküvéséről” (Zsolt.
105,8-9). Az Ábrahámnak tett ígéret, és
a neki ajándékozott szövetség: „Mikor
Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki:
Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes, és
feddhetetlen. És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és
megajándékozlak szövetségemmel: és felette igen megsokasítlak téged. És arcára
borul Ábrám; az Isten pedig szóla őnéki, mondván: Ami engem illet, ímhol az én
szövetségem te veled, hogy népek sokaságának atyjává leszel. És ne neveztessék
ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek
sokaságának atyjává teszlek téged. És felette igen megsokasítalak téged; és
népekké teszlek, mert népeket támasztok belőled, és királyok is származnak
tőled. És adom tenéked és a te magodnak
te utánad a te bujdosásod földét hol jövevény vagy, Kánaánnak egész földét,
örök birtokul; és Istenük leszek nékik. És megállapítom az én szövetségemet én
közöttem és te közötted, és te utánad a
te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségül, hogy legyek
tenéked Istened, és a te magodnak te utánad. Annakfelette monda Isten
Ábrahámnak: Te pedig az én szövetségemet megőrizzed, te és a te magod te
utánad, az ő nemzedékei szerint” (1 Móz. 17,1-9). „És nagy néppé
teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel.
És áldottak lesznek, akik téged áldanak, és aki téged megvet, átkozott lesz,
átok alá helyezi magát: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei”
(1 Móz. 12,2-3). Az Úr újra-és újra megerősíti ígéretét: „Az Isten pedig monda: Kétség nélkül a te
feleséged Sára szül néked fiat, és nevezed annak nevét Izsáknak, és megerősítem az én szövetségemet ő vele
örökkévaló szövetségül az ő magvának ő utána” (1
Móz. 17,19). Ábrahám hitének próbája
után esküvel erősíti meg Isten az ígéretet:
„És monda: Én magamra esküszöm, azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot
cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak és nem tagadtad meg tőlem a fiad, a te egyetlenegyedet. Hogy megáldván
megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat, mint az ég
csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség
szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a
földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek” (1
Móz. 22,16-18).
És Isten megemlékezett
az Ő ígéretéről: „Hogy irgalmasságot
cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent szövetségéről, Arról
az esküvésről, amellyel megesküdt Ábrahámnak, a mi ősatyánknak, hogy ő megadja
nékünk” (Luk. 1,69-73).
Az ígéreteknek és próféciáknak, azok teljesülésének
valóságos tartalmát pedig az Újszövetség fejti ki: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak
adattak és az ő magvának. Nem
mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus” (Gal.
3.16).
Mert az Úr mindig betartja ígéretét: „Ábrahám pedig száz esztendős vala,
mikor születik néki az ő fia Izsák” (1 Móz. 21,5).
Minden ügyben a „nagyobbra”: Az Úrra, Jahvéra az Örökkévalóra
tett eskü döntsön két ember között, hogy nem
nyújtotta-e ki kezét embertársának a tulajdonáért. Ezt fogadja el az állat
gazdája, és nem kell kártérítést fizetni”
(2 Móz. 22,11).
Már a prófécia is így szól az Úrról: „Izráel
fenséges Istene nem hazudik, és nem is bán meg semmit, mert nem ember ő, hogy
megbánjon valamit” (1Sám. 15,29). Mert: „Nem ember az
Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék, vagy hogy bármit megbánna. Mond-e
ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-e valamit, hogy azt ne teljesítené?” (4 Móz. 23,19). „Mert megbánhatatlanok és visszavonhatatlanok
az Istennek ajándékai: Isten kegyelme és a Szellem megnyilvánulása és az ő
elhívása” (Róm. 11,29). Ezért: Emlékezzetek meg örökké az ő szövetségéről,
és az ő beszédéről, amelyet parancsolt, ezer nemzetségig; Amelyet szerzett
Ábrahámmal; és az Izsáknak tett esküjéről. Mert Ő örökké emlékezik szövetségére, ezer nemzedéken át adott szavára, amit
Ábrahámmal kötött, ahogy Izsáknak megesküdött” (1Krón.
16,15-16).
És folytatódik a
kijelentés: „Lévén annakokáért nagy főpapunk,
aki áthatolt az egeken, Jézus, az
Istennek Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz” (Zsid. 4,14). „Annakokáért szent atyafiak, szent testvéreim, mennyei elhívásnak
részesei, figyelmezzetek, a mi megvallásunk apostolára, követére és főpapjára, Krisztus Jézusra, és értsétek
meg Őt, mint apostolt, és mint főpapot” (Zsid. 3,1). „… aki örökké
való főpap lett Melkisédek rendje szerint”. „Miképpen másutt is kijelenti, kihirdeti: Te örökké való pap vagy, rendje
szerint. Neveztetvén az Istentől Melkisédek rendje szerint való főpapnak.
Akiről nekünk sok és nehezen megmagyarázható mondani valónk van, mivel restek
lettetek a hallásra, eltompult a hallásotok” (Zsid.
5,6.10-11). Mert ez a
Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja, aki a királyok leveréséből
visszatérő Ábrahámmal találkozván, őt megáldotta. Akinek tizedet is adott
Ábrahám mindenből: aki elsőben is magyarázat szerint igazság királya, azután
pedig Sálem királya is, azaz békesség királya, Apa nélkül, anya nélkül,
nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de
hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké. Mert ez a bizonyságtétel: Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje
szerint” (Zsid. 7,1-3.17). „Melkisédek
pedig Sálem királya, … a Magasságos Istennek papja vala” (1 Móz. 14,18). Dávid is erről tesz megvallást: „Megesküdt az Úr és meg nem másítja: Pap vagy te örökké Melkisédek
rendje szerint” (Zsolt.
110,4).