2018. október 18.

Jelenések könyve 11. fejezet: A kereszténység győzedelme; (Göröggel és kapcsolódó igékkel)


Jel. 11,1 És adtak a kezembe vesszőhöz [(hé rabdosz ú): egy bothoz] hasonló nádszálat, [mérőnádat, mérővesszőt] és angyal áll vala mellém és monda: Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát és az [(thüsziasztérion): illatáldozati] oltárt, és azokat, akik abban imádkoznak.147
Jel. 11,2 De a tornácot, amely a templomon kívül van, kihagyd, és azt meg ne mérd; mert a pogányoknak adatott. [Görög szerint: De a (aulé): templom udvarát (eszóthen exó ekballó): bensőjétől különítsd el, és hagyd ki, és (metreó): hozzá ne mérd, mert az a (ethnosz): népeknek, nemzeteknek  (didómi): adatott és a szent várost tapossák negyvenkét hónapig].148
Jel. 11,3 És adom az én két tanúbizonyságomnak, hogy prófétáljanak, gyászruhákba [(szakkosz): zsákruhába] öltözve, ezerkétszáz hatvan napig.149
Jel. 11,4 Ők a két olajfa, és a két gyertyatartó, amelyek a földnek Istene [Ura] előtt állanak.150
Jel. 11,5 És ha valaki akar nékik ártani, tűz származik [(ekporeuomai): tűz jön ki; tűz csap ki] az ő szájukból, amely megöli [(kateszthió kataphagó): megemészti] az ő ellenségeiket; és ha valaki akar nékik ártani, úgy [(hútó hútósz): ilyen módon] kell annak megöletni.151
Jel. 11,6 Ezeknek van hatalmuk arra, hogy bezárják az eget, hogy az ő prófétálásuknak idejében eső ne legyen; és hatalmuk van a vizeken, hogy azokat vérré változtassák, és megverjék a földet akármi csapással, valamennyiszer akarják.152
Jel. 11,7 És mikor [(hotan): amikor csak, és valahányszor] elvégzik az ő bizonyságtételüket, a [(abüsszosz): feneketlen] mélységből feljövő fenevad hadakozik [(polemosz poieó): harcra kel] ellenük, és legyőzi őket, és megöli [(apokteinó): elpusztítja] őket.153
Jel. 11,8 És az ő holttesteik feküsznek ama nagy városnak utcáin, amely szellem szerint Sodomának és Égyiptomnak hivatik, ahol a mi Urunk is megfeszíttetett.154
Jel. 11,9 És a népek és [(hé phülé ész): nemzetségek] ágazatok, és nyelvek és nemzetek közül valók látják [(blepó):nézik] azoknak holttestét három és fél nap, és azoknak holttestét  nem engedik sírba tenni.155
Jel. 11,10 És a földnek lakosai örülnek és örvendeznek rajtuk, és ajándékokat küldenek egymásnak; mivelhogy e két próféta gyötörte a földnek lakosait.
Jel. 11,11 De három és fél nap múlva életnek szelleme adaték Istentől ő beléjük, és lábaikra állának; és nagy félelem esék azokra, akik őket nézik vala.156
Jel. 11,12 És hallának nagy szózatot [(megasz megalé mega hé phóné ész): hatalmas hangot] az égből, [(ho úranosz ú): a mennyből] amely ezt mondja vala nékik: Jöjjetek fel ide. És fel menének az égbe [(ho úranosz ú): a mennybe] felhőben; és láták őket az ő ellenségeik.157
Jel. 11,13 És lőn [(ginomai): lett] abban az órában nagy földindulás, [(megasz ho szeiszmosz ú): hatalmas földrengés] és a városnak tizedrésze elesik; és megöleték [(apokteinó): elpusztul] a földindulásban hétezer ember neve; és a többiek [(loipoi): a megmaradtak] megrémülének, [(emphobosz on): megrettentek] és a menny Istenének adának dicsőséget.158
Jel. 11,14 A második  jaj elmúlt; ímé a harmadik jaj hamar eljő.
Jel. 11,15 A hetedik angyal is trombitált, [(szalpidzó): kürtölt] és nagy szózatok lőnek [(megasz phóné): hatalmas hangok szólaltak meg] a mennyben, amelyek ezt mondják vala: E világnak országai a mi Urunké, az ő Krisztusáéi [(Khrisztosz): felkentjéé] lettek, aki [királyként] örökkön örökké uralkodik.159
Jel. 11,16 És a huszonnégy Vén, a [(preszbüterosz a on): huszonnégy presbiter] aki az Isten [(enópion): színe] előtt ül az ő királyiszékeiben, az ő [(thronosz): trónjaikon] esék az ő orcájára [(piptó to proszópon ú): arcra borultak] és imádják az Istent,160
Jel. 11,17 Ezt mondván: Hálát adunk néked Uram, mindenható [(ho pantokratór orosz): El Saddaj, teljhatalmú, mindent-uraló] Isten, aki vagy és aki valál és aki eljövendő vagy [(ho ón kai ho én kai ho erkhomenosz): Aki van és aki volt és aki eljön]; mert a te nagy hatalmadat kezedhez vetted, és a te országlásodat [(baszileuó): királyi uralmadat, uralkodásodat] elkezdetted.161
Jel. 11,18 És megharagudtak a pogányok, [(ethnosz): a nemzetek] és eljött a te haragod, és a halottak [(krinó ho kairosz ú): szétválasztásának kijelölt] ideje, és jutalmat adj a te szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek, és akik a te nevedet félik, kicsinyeknek és nagyoknak; és elpusztítsd [(diaphtheiró): megsemmisít] azokat, akik a földet pusztítják [(diaphtheiró): tönkreteszik].162
Jel. 11,19 És megnyilatkozik [(anoigó): megnyílik] az Isten temploma a mennyben, és megláttaték [(optanomai optomai): megmutatkozik] az ő szövetségének ládája az ő templomában; és lőnek villámlások és szózatok és mennydörgések, és földindulás [(szeiszmosz): földrengések, és viharok] és nagy jégeső.163










147 Ezékiel látomása a templom megméréséről: „Isteni látomásban vitt engem Izráel földjére, és letőn engem egy igen magas hegyre, s azon vala mint egy város épülete dél felől. És odavitt engem, és ímé egy férfiú vala ott, tekintete mint az ércnek tekintete, és len zsinór vala kezében és mérőpálca (mérőnád); és a kapuban áll vala. És szóla nékem az a férfiú: Embernek fia! láss szemeiddel és füleiddel hallj, és figyelmes légy mindarra, (és vésd az eszedbe mindazt) amit mutatok néked; mert hogy ezeket megmutassam néked, azért hozattál ide: hirdesd mindazokat, amiket látsz, Izráel házának. És ímé, kőfal vala a házon (a templomon) kívül köröskörül; és a férfiú kezében a mérőpálca (mérőnád) vala hat singnyi (ez a könyök a szokásosnál egy tenyérrel hosszabb volt); és méré az épület szélességét egy pálcányira s magasságát egy pálcányira. És méne egy kapuhoz, mely napkeletre néz vala, és felméne grádicsain, és méré a kapu küszöbét egy pálcányi (egy mérőnád) szélességre, a másik küszöböt is egy pálcányi (egy mérőnád) szélességre; És az őrkamarát egy pálcányi (egy mérőnád) hosszúságra és egy pálcányi (egy mérőnád) szélességre, és az őrkamarák közét (közötti teret) öt singnyire, és a kapu küszöbét, a kapu tornáca mellett belül, egy pálcányira (egy mérőnád). És méré a kapu tornácát belől egy pálcányira (egy mérőnád)” (Ezék. 40,2-8). „És mikor a belső háznak méréseit véghezvitte, kivitt engem a napkelet felől való kapu útján, és megméré azt köröskörül. Méré a keleti oldalt a mérőpálcával (mérőnáddal) ötszáz singnyire, (ötszáz könyök volt) a mérőpálcával (mérőnáddal mérve). És megfordula, és Megmérte a keleti oldalt. Majd megfordult, Méré az északi oldalt ötszáz singnyire (ötszáz könyök volt) a mérőpálcával (mérőnáddal mérve). És megfordula, A déli oldal felé, és mére ötszáz singet (az is ötszáz könyök volt) a mérőpálcával (mérőnáddal mérve). Fordula aztán a nyugoti oldal felé, és mére ötszáz singet (ötszáz könyök volt) a mérőpálcával (mérőnáddal mérve). Mind a négy szél irányában (mind a négy égtáj felől) méré azt. Kőfala vala köröskörül, hosszúsága ötszáz, szélessége is ötszáz sing, (könyök volt) hogy elválassza a szentet a köztől” (Ezék. 42,15-20). „Azután bevitt a templomba, és megmérte a pilléreket. Hat könyök széles volt az egyik oldalon, és hat könyök széles a másik oldalon: ilyen szélesek voltak a pillérek. A bejárat szélessége tíz könyök volt, a bejárat oldalfala pedig öt könyök volt az egyik oldalon, és öt könyök a másik oldalon. Megmérte a templom hosszúságát is: negyven könyök volt, a szélessége pedig húsz könyök. Azután bement a legbelső részbe, és megmérte a bejárat pilléreit: két könyök vastagok voltak, a bejárat hat könyök széles, a bejárat oldalfalai pedig hét könyök hosszúak voltak. Megmérte a hosszúságát: húsz könyök volt, a szélessége pedig a templom felől húsz könyök. Akkor ezt mondta nekem: Ez a szentek szentje. Ezután megmérte a templom falát: hat könyök volt. A templomot körülvevő oldalépítmény szélessége pedig mindenütt négy könyök volt. És méré a háznak hosszát száz singre, és az elkülönített helyet s az épületet és falait száz sing hosszúságra; És a ház és az elkülönített hely elejének szélességét kelet felé száz singre. És méré az épület hosszúságát az elkülönített hely felé, mely ennek háta mögött vala, és ennek folyosóit mind egyfelől, mind másfelől száz singre. És magában a templomban és a belső helyen és a külső tornácban” (Ezék. 41,1-5.13-15). Jeruzsálem felméréséről Zakariás prófétál: „Felemelém ismét szemeimet, és ímé, láték egy férfiút és a kezében mérő-kötelet. És mondám: Hová mégy te? És mondá nékem: Megmérni Jeruzsálemet, hogy lássam: mennyi a széle és mennyi a hossza?” (Zak. 2,1-2). János apostol így látja a szent Jeruzsálemet: „Elvitt engem szellemben egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely az Istentől, a mennyből szállt alá. Aki velem beszélt, annál volt egy arany mérővessző, hogy megmérje a várost, annak kapuit és falát: a város négyszögben fekszik, és a hossza annyi, mint a szélessége; és megmérte a várost a mérővesszővel: tizenkétezer futam hossza, szélessége és magassága egyenlő. Megmérte a falát is: száznegyvennégy könyök, ember mértékével, ami az angyalé is” (Jel. 21,10.15-17). És Ezékiel látomásban azt is látja, hogy hol és mikor lesz a szenthely: „És mikor a földet sorsvetéssel elosztjátok örökségül, adjatok áldozatot az Úrnak, szent részt a földből; hosszúsága legyen huszonötezer és szélessége tízezer sing, (könyök) szent legyen az egész határában köröskörül. Ebből legyen a szenthelyé ötszáz sing, (könyök) ötszáz singgel (könyök) mérve egy négyszög minden oldalát, és mellette ötven sing (ötven könyök) tágasság legyen minden oldalon. És ebből a megmért helyből mérj ki huszonötezer sing (könyök) hosszúságot és tízezer sing (könyök) szélességet, és ebben lesz a szenthely, mint igen szent hely. Szent rész ez a földből; legyen a papoké, a szenthely szolgáié, akik ide járulnak szolgálni az Urat; és legyen ez nékik házaik helye, és szent hely a szenthely számára. És huszonötezer sing hosszában és tízezer sing széltében legyen a Lévitáké, a ház szolgáié tulajdonukul, húsz kamarául, És a város tulajdonául adjatok ötezer sing szélességet és huszonötezer sing hosszúságot a szent áldozat mentén; az egész Izráel házáért legyen ez. És a fejedelem tulajdona lészen a szent áldozatnak és a város tulajdonának mind a két oldalán a szent áldozat előtt és a város tulajdona előtt a napnyugati oldalon nyugatra és a napkeleti oldalon keletre, és hosszúsága olyan lesz, mint a részek közül egyé, a napnyugati határtól a napkeleti határig” (Ezék. 45,1-7).
148 Aszáf így imádkozik: Oh Isten, pogányok jöttek be örökségedbe, meggyalázták, és megfertőztették szent templomodat, Jeruzsálemet kőhalommá, romhalmazzá tették. Szolgáid holttestét az ég madarainak adták eledelül, szenteid húsát a föld vadjainak. Ontották vérüket, mint a vizet Jeruzsálem körül, s nem volt, aki eltemette volna őket. Csúffá, és gyalázattá lettünk szomszédjaink előtt, csúfságul és nevetségül a körültünk lakóknak” (Zsolt. 79,1-4). Ézsaiás is így imádkozik: „Miért engedél eltévelyedni minket útadról, oh Uram! miért keményítéd meg szívünket, hogy ne féljünk tégedet? Térj meg szolgáidért, örökséged nemzetségeiért! Kevés ideig bírta szentségednek népe földét, ellenségink megtapodták szent helyedet. Olyanok lettünk, mint akiken eleitől fogva nem uralkodtál, akik felett nem neveztetett neved. Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek!” (Ésa. 63,17-19). Az Úr Jézus kijelentése: „… és Jeruzsálem megtapodtatik a pogányoktól, míglen beteljesül a pogányok ideje, a kijelölt, elrendelt korszaka” (Luk. 21,24).
149 És addig az egyház a világban volt: „Az asszony pedig elfuta a pusztába, hol Istentől készített helye van, hogy ott táplálják őt ezerkétszáz hatvan napig” (Jel. 12,6).
150 János apostol látomásban látja a két olajfát, és két gyertyatartót:  „Megfordulék azért, hogy lássam a szót, amely velem beszéle [hogy lássam azt, akinek hangja szólt hozzám]; megfordulván pedig, láték hét arany gyertyatartót [(lükhnia): mécstartót]. És a hét gyertyatartó [(lükhnia): mécstartó] között hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába [hosszú palástba volt] öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve. Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélű éles kard jő vala ki; és az ő orcája, a [(opszisz): külső megjelenése], mint a nap amikor [teljes erejével] fénylik [(phainó): amikor feltűnik, ragyog, világít, tündököl] az ő erejében. [Más fordítás: a látvány olyan ragyogó volt, mint mikor a nap teljes hatalmával fénylik]. A hét csillag titkát, amelyet láttál az én jobb kezemben, és a hét arany gyertyatartót [a hét arany mécstartót; lámpatartót]. A hét csillag a hét gyülekezet [(ekklészia): kihívottak közössége] angyala [hírnöke, követe], és amely hét gyertyatartót [és a hét mécstartóállvány; lámpatartót] láttál, az hét gyülekezet [(ekklészia): kihívottak közössége]” (Jel. 1,12-13.16.20). Zakariásnak egy angyal mutatja meg az egyházat: „És ezt kérdezte tőlem: Mit látsz te? És mondám: Látok ímé egy merő arany gyertyatartót (egy színarany lámpatartót, (záhá): fényes, csillogó, ragyogó), tetején az olajtartója, (egy tál) rajta pedig annak hét szövétneke (hét mécses van rajta (nér nêr nir nír): lámpás), és hét cső a szövétnekekhez, amelyek a tetején vannak (és a tetején levő mécseseknek hét-hét csücske van); És mellette két olajfa: egyik az olajtartó jobb oldalán, a másik pedig annak bal oldalán. És felelék, és mondám az angyalnak, aki beszél vala velem, mondván: Mik ezek, (mit jelentenek ezek) Uram? És felele az angyal, aki beszél vala velem, és mondá nékem: Hát nem tudod-e, mik ezek (mit jelentenek)? És mondám: Nem, Uram! És felele, és szóla nékem, mondván: Az Úrnak beszéde (az Úr igéje, kijelentése) ez Zorobábelhez (jelentése: Babilonban nemzett, ültetett; született), mondván: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Szellememmel! Azt mondja a Seregeknek Ura. Ekkor megszólaltam, és megkérdeztem tőle: Mi ez (mit jelent) a két olajfa a gyertyatartó jobb és bal oldalán? És másodszor is megszólaltam, és megkérdeztem: Micsoda az olajfának az a két ága, amelyek a két arany cső mellett vannak, és öntik magukból az aranyat (Más fordítás: Mit jelent az olajfáknak az a két ága, amelyekből két aranycsövön át folyik le az aranyszínű olaj)? És szóla nékem, mondván: Hát nem tudod-e, mik ezek? És mondám: Nem, Uram! És mondá nékem: Ezek ketten az olajjal felkenettek, akik az egész föld Ura mellett (az egész föld Urának a szolgálatára) állnak” (Zak. 4,2-6.11-14). És a két olajfáról, a két felkentről – vagyis az Ószövetségi Írásokról, és az Evangéliumról így hangzik a kijelentés – Az  Úr Jézus kijelentése az Ószövetségi írásokról: „Tudakozzátok [(ereunaó): kutatjátok, tanulmányozzátok, és megpróbáljátok megérteni] az írásokat, mert azt [(dokeó): gondoljátok, és] hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam [Más fordítás: pedig azok rólam tesznek bizonyságot]. És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen [hogy életet kapjatok, és nyerjetek]! Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert [(gar): ugyanis] énrólam írt ő” (Ján. 5,39-40.46). Az emmausi tanítványoknak így magyarázza az Írásokat az Úr: „És ő monda nékik: Óh balgatagok [(anoétosz): értelmetlenek, nem gondolkodók] és rest szívűek [(bradüsz): lassú, közömbös, tompa a bensőtök] mindazoknak elhívésére, amiket a próféták [(prophétész): az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek] szóltak! És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza [(dierméneuó): értelmezi] vala nékik minden írásokban [a teljes Szentírásban], amik őfelőle megírattak” (Luk. 24,25.27). A Krisztus testéről így szól az Úr, aki Mózesnek azt parancsolja, hogy a szent sátorba: „Csinálj gyertyatartót is tiszta aranyból; vert aranyból készüljön a gyertyatartó; annak szára, ága csészéi, gombjai és virágai ugyanabból legyenek. Hat ág jőjjön ki oldalaiból; három gyertyatartó-ág az egyik oldalból, és három gyertyatartó-ág a másik oldalból. Mandolavirág formájú három csésze az egyik ágon, gombbal (gömbbel) és virággal; és mandolavirág formájú három csésze a másik ágon is, gombbal (gömbbel) és virággal; így legyen a gyertyatartóból kijövő mind a hat ágon. A gyertyatartón pedig négy mandolavirág formájú csésze legyen, gombjaival (gömbbel) és virágaival. Gomb (gömb) legyen a belőle kijövő két ág alatt; ismét gomb (gömb) a belőle kijövő két ág alatt, és ismét gomb (gömb) a belőle kijövő két ág alatt: így a gyertyatartóból kijövő mind a hat ág alatt. Gombjaik (gömbjeik) és ágaik magából legyenek (egy darabból legyenek); egy darab tiszta aranyból (színaranyból) legyen verve az egész. Csinálj hozzá hét mécset is, és úgy rakják fel mécseit, hogy előre világítsanak. Hamvvevői és hamutartói is tiszta aranyból (színaranyból) legyenek. Egy tálentom tiszta aranyból (színaranyból) csinálják azt, mindezeket az eszközöket. Vigyázz, hogy arra a formára (arra a mintára) csináld, amely a hegyen mutattatott néked” (2 Móz. 25,31-40). Az egyház eltévelyedésének következményét egy előképben mutatja be a Szent Szellem. Sedékiás – Izráel királya –bálványimádásba vitte a népet, ezért a babilóni király emberei elvitték Babilonba: „a csészéket, a serpenyőket, a medencéket és a fazekakat, a gyertyatartókat, a tömjénezőket és a serlegeket, ami arany, aranyban, ami ezüst, ezüstben, mind elvivé a vitézek feje” (Jer. 52,19).
151 A tűzről így hangzik a kijelentés:  Nem olyan-e az én igém, mint a tűz? Azt mondja az Úr, mint a sziklazúzó pöröly? Azért ímé én a prófétákra támadok, azt mondja az Úr, akik az én beszédeimet (igéimet) ellopják egyik a másikától. Rátámadok az olyan prófétákra - így szól az Úr -, akik csak a szájukat járatják, és azt állítják, hogy az kijelentés. Rátámadok az olyan prófétákra, akik hazug álmaikat beszélik el - így szól az Úr -, és félrevezetik népemet hazugságaikkal és kérkedésükkel. Pedig nem küldtem őket, nem adtam parancsot nekik, és használni sem tudnak ennek a népnek - így szól az Úr” (Jer. 23,29-32).  A hamis próféta szájában lévő beszédről így szól az Úr: „Megtagadták az Urat, és azt mondták: Nincsen ő, és nem jöhet reánk veszedelem: sem fegyvert, sem éhséget nem látunk! A próféták is széllé lesznek, (csak fecsegnek) és nem lesz, aki beszéljen bennük (és nem az ige szól belőlük): így esik az ő dolguk! (csak ennyibe kell venni őket)! Azért ezt mondja az Úr, a Seregeknek Istene: Miután ti ilyen szóval szóltatok: ímé tűzzé teszem az én igémet a te szádban, ezt a népet pedig fákká, hogy megeméssze őket! (Jer. 5,12-14). „És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba! Lásd, én e mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj!” (Jer. 1.9-10). „Mit cselekedjem veled Efraim? Mit cselekedjem veled Júda? Hiszen szeretetetek olyan, mint a reggeli felhő, és mint a korán múló harmat. Azért (ostoroztam őket), és vertem meg a próféták által és megölöm őket az én számnak beszédivel. Bizony, a te ítéleteid olyanok, mint a kelő nap (Hós. 6,4-5). Mikor Illásért küld a király: „Illés így felelt az ötven ember parancsnokának: Ha én az Isten embere vagyok, szálljon le tűz az égből, és emésszen meg téged ötven embereddel együtt! Ekkor tűz szállt le az égből, és megemésztette őt ötven emberével együtt. A király elküldte hozzá egy másik parancsnokát is ötven emberével, aki így szólította meg: Isten embere! Azt üzeni a király, hogy jöjj le azonnal! De Illés így felelt nekik: Ha én az Isten embere vagyok, szálljon le tűz az égből, és emésszen meg téged ötven embereddel együtt! Ekkor Isten tüze szállt le az égből, és megemésztette őt ötven emberével együtt” (2 Kir. 1,10-12).  Mert az Istennek beszéde, igéje működő, tevékeny, hatékony, élő energia. És élesebb, metszőbb, áthatóbb, mélyrehatóbb minden kétélű fegyvernél, és minden kétélű kardnál. És elhat a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig, és döntésre alkalmassá teszi a gondolatokat, és a szívnek, a szellemi élet központjának indulatait, és szándékait, nézeteit, véleményét, és gondolkodását” (Zsid. 4,12).
152 Jakab apostol bizonyságtétele a kihivotztak közösségéről, a  Krisztus Egyházáról: „Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű; és amikor buzgón imádkozott, és imádsággal kérte, hogy ne legyen eső, nem volt eső a földön három esztendeig és hat hónapig: És ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését” (Jak. 5,17-18). Erről így tesz bizonyságot Isten igéje: „És szóla Thesbites Illés, a Gileád lakói közül, Akhábnak: Él az Úr, az Izráel Istene, aki előtt állok, hogy ez esztendőkben sem harmat, sem eső nem lészen; hanem csak az én beszédem szerint” (1 Kir. 17,1). „És lőn sok idő multán, a harmadik esztendőben, az Úrnak beszéde Illéshez, mondván: … esőt adok a föld színére” (1 Kir. 18,1). Miután az Úr szólt Illéshez: „Akkor monda Illés Akhábnak: Eredj fel, egyél és igyál, mert nagy esőnek zúgása hallszik. És felment Akháb, hogy egyék és igyék. Illés pedig felment a Kármel hegy tetejére, és leborult a földre, és az ő orcáját az ő két térde közé tevé; És monda az ő szolgájának: Menj fel, és nézz a tenger felé. És felment, és arrafelé nézett, és monda: Nincsen semmi. És monda Illés: Menj vissza hétszer. És lőn hetedúttal, monda a szolga: Ímé egy kis felhőcske, mint egy embernek a tenyere, jő fel a tengerből. Akkor monda: Menj fel, mondd meg Akhábnak: Fogj be és menj le, hogy meg ne késleljen az eső. És lőn azonközben, hogy besötétedett az ég a fellegektől és a széltől, és nagy eső lett. Akháb pedig szekérre ült és elment Jezréelbe (1 Kir. 18,41-45). És a csapásokról: „Monda az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak: Vedd a te vessződet (a te botodat) és nyujtsd ki kezedet Égyiptom vizeire; azoknak folyóvizeire, csatornáira, tavaira és minden vízfogóira, hogy vérré legyenek és vér legyen Égyiptom egész földén, mind a fa-, mind a kőedényekben. Mózes és Áron pedig úgy cselekedének, amint az Úr parancsolta vala. És felemelé a vesszőt (a botot) és megsujtá a vizet, amely a folyóban vala a Faraó előtt és az ő szolgái előtt, és mind vérré változék a víz, a mely a folyóban vala. A hal pedig, amely a folyóvízben vala, meghala, és megbüdösödék a folyóvíz, és nem ihatának az Égyiptombeliek a folyónak vizéből; és vér vala az egész Égyiptom földén” (2 Móz. 7,19-21). És ismét a csapásokról: „Mikor pedig meghallották a Filiszteusok a rivalgás hangját, mondának: Micsoda nagy rivalgás hangja ez a zsidók táborában? És mikor megtudták, hogy az Úrnak ládája érkezett a táborba, Megfélemlének a Filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött! És mondának: Jaj nékünk! mert nem történt ilyen soha az előtt. Jaj nékünk! Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek kezéből? Ez az az Isten, a ki Égyiptomot mindenféle csapással sújtotta a pusztában” (1 Sám. 4,6-8)
153 János apostol így folytatja látomásának elmondását:  „És láték egy fenevadat feljőni a tengerből, amelynek hét feje és tíz szarva vala, és az ő szarvain tíz korona, és az ő fejein a káromlásnak neve. És adaték néki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló szája; és adaték néki hatalom, hogy cselekedjék negyvenkét hónapig. Megnyitá azért az ő száját Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazza az ő nevét és az ő sátorát, és azokat, akik a mennyben laknak. Az is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és őket legyőzze” (Jel. 13,1.5.7). Dániel is látomást kapott, amelyet így látott: „Négy igen nagy vadállat emelkedett ki a tengerből, mindegyik különbözött a többitől. Ezután egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, rémületes és rendkívül erős volt. Igen nagy vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt. Látám, hogy ez a szarv hadakozék a szentek ellen, és legyőzé őket” (Dán. 7,3.7.21).
154 „akivel paráználkodtak a föld királyai, és paráznaságának borától megrészegedtek a föld lakói. És az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld utálatosságainak anyja” (Jel. 17,2.5).
155 Aszáf így prófétál a Krisztus népéről: Oh Isten, pogányok jöttek be örökségedbe, megfertőztették (meggyalázták) szent templomodat, Jeruzsálemet kőhalommá (romhalmazzá) tették. Szolgáid holttestét az ég madarainak adták eledelül, szenteid húsát a föld vadjainak. Ontották vérüket, mint a vizet Jeruzsálem körül, s nem volt, aki eltemette volna őket” (Zsolt. 79,1-3).
156 Erről így prófétál Ezékiel: „Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj e csontokról! Mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok az Úr igéjét! Így szól az én Uram, az Úr ezekhez a csontokhoz: Én szellemet adok belétek, és életre fogtok kelni. Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Akkor szellem szállt beléjük, életre keltek, és talpra álltak: igen-igen nagy sereg volt” (Ez. 37,4-5.10).
157 Ézsaiás ezt kérdezi: „Kik ezek, akik repülnek, mint a felhő, mint a galambok szállnak dúcaikba?” (Ésa. 60,8). És a válasz: „Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe az Úr fogadására a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk (1 Thess. 4,17). És ez: „életünknek mintegy bátorságos és erős horgonya és beljebb hatol a kárpitnál, Ahová útnyitóul bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 6,19-20). Az Úr Jézus mielőtt visszament a mennybe, azt ígérte az Övéinek, hogy: „Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Ján. 14,2-3). „És mikor ezeket mondotta, az ő láttukra felemelteték, és felhő takarta el őt szemeik elől. [Más fordítás: Felemelkedett, azután felhő vette hátára, s elszakította szemüktől]” (Csel. 1,9). Előképként bemutatja az Ige, az Úr visszatérését a mennybe, és az ígéretet, amit azok kaptak, akik látták ezt: „… monda Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a te benned való szellemnek kettős mértéke én rajtam. És ő monda: Nehéz dolgot kértél; mégis, ha majd meglátsz engem, mikor tőled elragadtatom, meglesz, amit kérsz: ha pedig meg nem látsz, nem lesz meg. És lőn, amikor menének és menvén beszélgetének, ímé egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá őket egymástól. És felméne Illés a szélvészben a (forgószélben) az égbe” (2 Kir. 2,9-11).
158 A továbbiakban így hangzik a kijelentés: „És láték és hallék az égnek közepette [az ég delelőjén] egy angyalt repülni, aki ezt mondja vala nagy szóval: Jaj, jaj, jaj a föld lakosainak, akik a földön  [(katoikeó): tartózkodnak], a három angyal trombitájának [kürtölésének] többi szavai miatt, akik még trombitálni [kürtölni] fognak (Jel. 8,13). És mikor: „A hetedik angyal is kitölté az ő poharát a levegőégre; és nagy szózat jöve ki (hatalmas hang szólalt meg) a mennyei templomból a királyiszéktől, amely ezt mondja vala: Meglett! És lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások; és lőn nagy földindulás, (nagy földrengés) amilyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, (földrengés) ilyen nagy. És a nagy város három részre szakada, és a pogányok városai elesének…” (Jel. 16,17-21). Az Úr Jézus halála előtti események: Vala pedig ott egy ecettel, egy savanyú borral teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg ecettel, savanyú borral, és izsópra tévén azt, odanyújtották, odatartották az ő szájához. Mikor azért elvette Jézus az ecetet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátá, kilehelte Szellemét” (Ján. 19,29-30). Lukács így ír ezekről az eseményekről: „Vala pedig mintegy hat óra, és sötétség lőn az egész földön mind kilenc órakorig. És meghomályosodik, elsötétedik a nap, és a templom kárpitja a Szenthelyet és a Szentek Szentjét elválasztó kárpit a jeruzsálemi Templomban középen ketté hasada. És hangosan kiáltván Jézus nagy messze hangzó szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én szellememet. És ezeket mondván, meghala, kilehelte, kifújta, kibocsátotta szellemét” (Luk. 23,44-46). Ezékiel pedig így prófétál: „És féltő szerelmemben, búsulásom tüzében szólok: Bizony azon a napon nagy földindulás (nagy földrengés) lesz Izráel földjén” (Ezék. 38,19).
159 És így folytatódik a kijelentés: És hallék nagy szózatot az égben, (egy hatalmas hang megszólal a mennyben) amely ezt mondja vala: Most lett meg az üdvösség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának (felkentjének) hatalma; mert a mi atyánkfiainak (testvéreinknek) vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk (színe) előtt. És ők legyőzték azt a Bárány vérével, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért (igéjével); és az ő életüket nem kímélték mind halálig. Annakokáért örüljetek (vigadjatok) egek és a kik lakoztok azokban. Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint aki tudja, hogy kevés ideje van” (Jel. 12,10-12). És hallám mintegy nagy sokaság szavát, és mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erős mennydörgések szavát, mondván: Aleluja! Mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható” (Jel. 19,6). „Az Úr uralkodik mind örökkön örökké” (2 Móz. 15,18).Dániel is erről prófétál: „És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, (királyságot) mely soha örökké meg nem romol, (nem semmisül meg) és ez a birodalom (királyi uralom) más népre nem száll át, hanem szétzúzza (és véget vet) és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké” (Dán. 2,44). A Felséges szentjeinek a népéé lesz az ég alatt minden ország királyi uralma, hatalma és nagysága. Ez a királyi uralom örök uralom lesz, neki szolgál majd, és neki engedelmeskedik minden hatalom. Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg” (Dán. 7,14.27). Dávid is erről prófétál: „Dicsér (magasztal) téged, Uram minden teremtményed és áldanak téged a te híveid. Országodnak dicsőségéről szólnak, és a te hatalmadat beszélik. Megismertetve az emberekkel az Úr hatalmas tetteit, országa ragyogó dicsőségét” (Zsolt. 145,10-13). „A te országod örökre fennálló ország, és a te uralkodásod nemzedékről nemzedékre tart” (Zsolt. 145,13). Ézsaiás pedig így szól: „Azon a napon megharsan a nagy kürt, és visszajönnek, akik elvesztek az asszírok földjén, és akik szétszóródtak Egyiptom földjén. Leborulnak az Úr előtt a szent hegyen, Jeruzsálemben” (Ésa. 27,13). „És jőnek napkeletről és napnyugatról, és északról és délről, és az Isten országában letelepednek, és asztalhoz dőlnek az Isten királyságában (Luk. 13,29). Mert beteljesül az Írás, amely kimondja: „És teszem minden hegyemet úttá, és ösvényeim magasak lesznek. Ímé, ezek messziről jönnek, ímé amazok észak és a tenger felől, és amazok Sinnek  földéről! Ujjongjatok egek, és föld örvendezz, vigadozz, törjetek ki ujjongásba hegyek; mert megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein!” (Ésa. 49,11-13) .
160 Így folytatódik a kijelentés: És a királyiszék [(thronosz): a trón] körül huszonnégy királyiszék [huszonnégy trón] vala; és a királyiszékekben [a trónusokon] látám ülni a huszonnégy Vénet fehér ruhákba öltözve: és a fejükön arany koronák [(sztephanosz): arany koszorúk] valának. És a négy lelkes állat [(dzóon): a négy élőlény] meg nem szűnik vala nappal és éjjel [(anapauszisz): megszakítás nélkül] ezt mondani: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható [(pantokratór): a Teljhatalmú, mindeneken uralkodó] Isten, aki vala és aki van, és aki eljövendő. És mikor [(hotan): valahányszor] a lelkes állatok az [(dzóon): élőlények] dicsőséget, tisztességet [(timé): tiszteletet] és hálát adnak annak, aki a királyiszékben [(thronosz): a trónon] ül, annak, aki örökkön örökké él. Leesik [(piptó): leborul] a huszonnégy Vén [(preszbüterosz): a huszonnégy elöljáró] az előtt, [(enópion): annak színe előtt] aki a királyiszékben, a [(thronosz): trónon] ül, és imádja azt, aki örökkön örökké él, és az ő koronáit [(sztephanosz): győzelmi koszorúikat] a királyiszék [(thronosz): a trón] elé teszi, mondván: Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt [(dünamisz): és hatalmat]; mert te teremtettél, és [(ktidzó): alkottál] mindent [(pasz pasza pan): a mindenséget], és a te akaratodért vannak és teremttettek. [Más fordítás: Méltó vagy Urunk és Istenünk, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt (dünamisz): és hatalmat; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodból lett a teremtett világ; mert te alkottad a mindenséget, akaratod hívott létre és teremtett mindent]” (Jel. 4,4.8-11). És: „Az angyalok [(aggelosz): hírnökök, követek] pedig mindnyájan a királyiszék, [a (thronosz): trón] a Vének, a [(preszbüterosz): presbiterek] és a négy élőlény körül állnak vala, és a királyiszék [(thronosz enópion): a trónon ülő színe] előtt, [(piptó): földre borulnak], és arccal [(proszküneó): leborulva] imádják az Istent, Ezt mondván: Ámen: áldás és dicsőség, [(doxa): hírnév, és tekintély] és bölcsesség és hálaadás és tisztesség, [(timé): méltóság] és hatalom és erő a mi Istenünknek mind örökkön örökké, Ámen” (Jel. 7,11-12). „És másodszor is mondának: Alleluja!... És leborula a huszonnégy Vén és a négy lelkes állat, (a négy élőlény) és imádá az Istent, aki a királyiszékben ül vala, mondván: Ámen! Alleluja!” (Jel. 19,3-4). És hogy ki ül a trónon, azt a feltámadott Úr jelenti ki: Én Vagyok: „az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké [az örökkévalóságban]. Ámen…” (Jel. 1,18). És hogy ki Ő, arról Ő maga is bizonyságot tesz akkor, amikor János apostol elragadtatásban látja a feltámadott Urat: „Mikor pedig láttam őt, amikor megpillantottam, leesém az ő lábaihoz, és a lába elé rogytam, mint egy holt. És reám veté az ő jobb kezét, és megérintett jobbjával, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé mégis élek örökkön örökké.  Ámen…” (Jel. 1,17-18).  És így valósultmeg az Úr Jézus  ígérete, amely így hangzott: „Bizony mondom néktek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjászületéskor, amikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe [és helyet foglal dicsőségének trónján], ti is beültök majd tizenkét királyi székbe [és ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon], és [így] ítélitek krinó): hadakozva elbíráljátok magatartását, és kiválogatjátok] az Izráel tizenkét nemzetségét [vagyis törzsét] (Mát. 19,28). Mert: „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe (az én trónusomon) üljön velem (együtt), amint én is győztem és ültem, és ülök az én Atyámmal (együtt) az ő királyiszékében (az ő trónusán)” (Jel. 3,21).
161 János apostol elragadtatásban: „És hallék nagy szózatot (egy hatalmas hangot) az égben, (a mennyben), amely (megszólalva) ezt mondja vala: Most lett meg az üdvösség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának (az Ő felkentjének) hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk (színe) előtt (Jel. 12,10). „És hallottam valami nagy sokaság hangját, mely mintha nagy vizek zúgása és erős mennydörgés hangja volna: „Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!” (Jel. 19,6). Dávid próféciája: „Uralkodik az Úr, méltóságot öltözött fel; felöltözött az Úr (fenségbe): hatalmat (erőt) övezett magára; megerősítette a földet is, hogy meg ne induljon (szilárdan áll a világ, nem inog.). Állandó a te királyi széked eleitől kezdve; (szilárdan áll trónod ősidők óta) öröktől fogva vagy te!” (Zsolt. 93,1-2). Igen: „Uralkodik az Úr! Vigadjon a föld, örüljön a sok sziget!” (Zsolt. 97,1). „Az Úr uralkodik, (ráḡaz): megmozdulnak, megindulnak) a népek;  Kérubokon ül, (trónol) remegjen (núṭ): reszkessen, remegjen, rázkódjon) a föld!” (Zsolt. 99,1). János apostol így üzen a gyülekezeteknek, kijelentve, hogy ki uralkodik: „János a hét gyülekezetnek, a kihívott közösségnek, az eklézsiának, amely Ázsiában van: Kegyelem néktek és békesség attól, aki van, aki vala és aki eljövendő, Aki megjelenik,  a VAGYOK-tól, és a hét Szellemtől, a Szellem teljességétől, aki az Ő királyiszéke, az Ő trónja előtt, az Ő színe előtt, az Ő jelenlétében van” (Jel. 1,4). Ő: Aki így mutatkozik be: „Én vagyok az Alfa, és az Omega, kezdet, és vég ezt mondja az Úr, aki van és aki vala és aki eljövendő, a Mindenható,Teljhatalmú, mindeneken uralkodó” (Jel. 1,8). Dávid megvallása: „Oh Uram, tied a nagyság, hatalom, dicsőség, a ragyogás és a fenség, az örökkévalóság és méltóság, sőt minden, valami a mennyben és a földön van, tied! Tied, oh Uram, az ország, te magasztalod fel magadat, hogy légy minden fejedelmek felett, és magasztos vagy te mindenek felett! A gazdagság és a dicsőség mind te tőled vannak, te tőled erednek, és te uralkodol mindeneken; a te kezedben van mind az erősség és mind a birodalom; a te kezedben van mindeneknek felmagasztaltatása és megerősíttetése. (Más fordítás: A te kezedben van az erő és a hatalom, a te kezed tehet bárkit naggyá és erőssé). Most azért, oh mi Istenünk, vallást teszünk előtted, és hálát adunk neked, és dicsérjük a te dicsőséges, fenséges nevedet(1 Krón. 29,11-13). „Nincsen Uram hozzád hasonló az istenek között, és nincsenek hasonlók a te munkáidhoz, műveidhez fogható nincsen! Eljőnek a népek mind, amelyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te nevedet. Mert nagy vagy te és csodadolgokat művelsz; csak te vagy Isten egyedül!” (Zsolt. 86,8-10).
162 A kijelentés így folytatódik: „Erős bizonyságot teszek Isten, a Krisztus Jézus előtt, - ki eleveneket és holtakat fog elkülöníteni, és szétválasztani, - arról, hogy ő meg fog jelenni és királyságra lép” (2 Tim. 4,1). Ekkor: a földnek királyai és a fejedelmek, az [(megisztanesz megisztan): előkelőségek, és főrangú emberek] és a gazdagok és a vezérek, a [(khiliarkhosz): hadvezérek] és az [(dünatosz): erősek], és hatalmasak, és minden szolga, és [(dúlosz): rabszolga] és minden szabad, elrejték magukat a barlangokba és a hegyeknek kőszikláiba. És [(legó): szólnak], és mondának  a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek [(piptó) omoljatok] mi reánk és rejtsetek el minket annak színe [(proszópon) jelenléte, és tekintete] elől, aki a királyiszékben, a [(thronosz): trónon] ül, a Bárány [(orgé): indulatától, felháborodásától] haragjától (Jel. 6,15-16). Mert azt mondja az Úr: „meglátogatom a földön a bűnt, (a világ gonoszságát) és a gonoszokon vétküket, és megszüntetem az istentelenek (az Isten nélkül élőknek) kevélységét, és az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom. Drágábbá teszem az embert (a halandót) a színaranynál, és a férfit Ofir kincsaranyánál (Ésa. 13,11-12). „Ítéletet tart a nemzetek között; telve lesz holttestekkel; összezúz messze földön minden főt” (Zsolt. 110,6). És: „Megáldja azokat, akik félik az Urat, a kicsinyeket és a nagyokat” (Zsolt. 115,13).
163 Amik a trónból támadtak: „A királyiszékből [a trónból] pedig villámlások és mennydörgések és szózatok jőnek vala ki…” (Jel. 4,5). „És ezeknek utána látám, és ímé megnyittaték a mennyben a bizonyságtétel sátorának temploma” (Jel. 15,5). „És kijöve a templomból a hét angyal, akinél a hét csapás vala, tiszta és fehér gyolcsba öltözve, és mellüknél arany övekkel körülövezve” (Jel. 15,6). És: „A hetedik angyal is kitölté az ő poharát a levegőégre; és nagy szózat jöve ki (hatalmas hang szólalt meg) a mennyei templomból a királyiszéktől, (a trónus felől) amely ezt mondja vala: Meglett! És lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások; és lőn nagy földindulás, (nagy földrengés) amilyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy. És nagy jégeső, mint egy-egy tálentom, szálla az égből az emberekre; és káromlák az Istent az emberek a jégeső csapásáért; mert annak csapása felette nagy” (Jel. 16,17-18.21). A végidők jeleiről beszélve mondja az Úr Jézus: „…és lesznek földindulások, földrengések, rázkódások, remegések, a levegőben viharok mindenfelé...”  (Márk. 13,8)


Megvallás.


„Tisztelettel féljük és imádjuk az Urat, a mi Istenünket, aki ad esőt, őszi és tavaszi esőt is, a maga idejében. Aki tartogatja / fenntartja és megőrzi számunkra az aratás kijelölt heteit” 
(Jer. 5,24)





„…A kinek sebeivel gyógyultatok meg.”
(1 Pét. 2.24)

Nincsen azért immár semmi kedvezőtlen, elmarasztaló ítélet ellenem, mert az Úr Jézus elszenvedte a halált bűneimért, és feltámadott az én megigazulásomért. Ezért én már nem kerülök ítélet alá, hanem átmentem a halálból az életre.
(Róm 8,1; Ján 5,24; Róm.4,25)





Megvallás


 „Te Uram, megáldod a megigazultat, és körülveszed a te jóvoltoddal, mint egy pajzzsal. Támadó fegyvereddel ruházod fel, győzelmi díjban részesíted, és megkoronázod őket”
(Zsolt. 5,13)




„Testvéreim!


 „Testvéreim!

Ha valakit tetten is érnek valamilyen hibás lépés, botlás, baklövés, melléfogásban, ti, akik szellemi emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelídségnek szellemével” 
(Gal. 6,1)






Spurgeon: A Biblia


Vannak keresztyének, akik találomra felütik Bibliájukat, hogy ily módon, a véletlentől vezettetve, fontos kérdésekben útmutatást nyerjenek. Vajon tudják-e az illetők, hogy ez a módszer egy régi pogány szokásra vezethető vissza? - Ahogy ők használják a Bibliát, úgy használták a rómaiak Vergiliust vagy más költőjüket. Aki így tesz, a bálványozásban részes és nem jobb azoknál, akik kétes jóslatok után ácsingóznak.







Így szól az Úr: 
De ezek a dolgok, amiket tervezek, nem fognak azonnal megtörténni. Lassan, egyenletesen és biztosan közeleg az idő, amikor a látomás beteljesedik” 
(Hab. 2,3.TLB ford)

Hát várjad az Urat türelmesen.






László Boda
 
Ne félj, csak higgy, mondja az Úr!!!




Ámen, Uram!!!