Jel. 9,1 Az ötödik angyal [(aggelosz): hírnök, követ] is
trombitált, [(szalpidzó): kürtölt] és látám, hogy egy csillag esett [(piptó):
zuhant] le az égről, a [(úranosz ek ex): mennyből] a földre,
és adaték annak a [(abüsszosz): feneketlen] mélység kútjának kulcsa.
Jel. 9,2 Megnyitja akkor a [(abüsszosz): feneketlen]
mélységnek kútját: és füst jöve, füst [(anabainó): száll] fel a kútból,
mint egy nagy kemencének füstje; és meghomályosodik [(szkotidzó szkotidzomai):
elsötétül] a nap és a levegőég, a [(aér): levegő] a kút füstje miatt [a mélység füstjétől].
Jel. 9,3 A füstből pedig sáskák jövének ki a földre; és adaték
azoknak hatalom, mint hatalmuk van a föld skorpióinak.
Jel. 9,4 És megmondaték nékik, hogy a földnek füvét ne
bántsák, nehogy [(adikeó): elpusztítsák] se semmi zöldellőt, se semmi élőfát, hanem
csak azokat az embereket, akiknek homlokukon nincsen az Istennek pecséte.
Jel. 9,5 És adaték azoknak, hogy meg ne öljék őket, hanem hogy
kínoztassanak öt hónapig; és azoknak kínzása olyan, mint a skorpió kínzása,
mikor megmarja az embert.
Jel. 9,6 Annakokáért azokban a napokban keresik az emberek a
halált, de nem találják meg azt; és kívánnának meghalni, de a halál elmegy [(pheugó):
elszökik, elfut] előlük.
Jel. 9,7 A sáskáknak formája pedig hasonló vala a viadalhoz [(polemosz):
a harcra] felkészített lovakhoz; és a fejükön mintegy aranyhoz hasonló
koronák valának, és az orcáik olyanok
valának, mint az emberek orcái.
Jel. 9,8 És olyan hajuk vala, mint az asszonyok haja; és
fogaik olyanok valának, mint az oroszlánoknak.
Jel. 9,9 És olyan mellvértjeik [(thórax): páncéljaik]
valának, mint a vas mellvértek, nint a [(szidéreosz szidérúsz): vasból készültek];
és az ő szárnyaik zúgása [(phóné): hangja] olyan vala, mint a
viadalra [(polemosz): harcba, a csatába] száguldó sok lovas szekerek [(harma):
harci szekerek] zúgása [dübörgése].
Jel. 9,10 És skorpiókhoz hasonló farkuk vala és fullánkjuk; és
a farkukban vala a hatalmuk, hogy ártsanak az embereknek öt hónapig.
Jel. 9,11 Királyukul pedig a [(abüsszosz): feneketlen]
mélység [az alvilág] angyala vala felettük;
annak a neve zsidóul [(ebraiszti): héberül, illetve arámiul]
Abaddon, [(abaddón): pusztító] görögül pedig Apollion, azaz Vesztő [(apollüón):
a Pusztító] a neve.
Jel. 9,12 Az első jaj elmúlik; ímé ezután még két jaj
következik.
Jel. 9,13 A hatodik angyal [(aggelosz): hírnök] is trombitált, [(szalpidzó):
kürtölt] és hallék egy szózatot, egy [(phóné): hangot, egy kiáltást] az
arany [(thüsziasztérion): áldozati] oltárnak négy szarvától, amely az
Isten [(enópion): színe] előtt van,
Jel. 9,14 Mondván a hatodik angyalnak, [(aggelosz): hírnöknek,
követnek] akinél a trombita [(szalpigx): a kürt] vala: Oldd el
azt a négy angyalt, aki a nagy folyóvíznél, az Eufrátesnél [(görög alakja a héber Frátnak; édes,
kellemes víz; nagyon széles, túláradó; termékenység folyója)] van megkötve.
Jel. 9,15 Eloldaték azért a négy angyal, aki el vala készítve [(hetoimadzó):
akik készenlétben álltak] az
órára és napra és hónapra és esztendőre, hogy megölje, hogy [(apokteinó):
elpusztítsa] az emberek harmadrészét.
Jel. 9,16 És a lovas seregek száma két tízezerszer tízezer [azaz 200 millió] vala; hallottam a
számukat.
Jel. 9,17 És így látám a lovakat látásban, [(horaszisz)
a látomásban] és a rajtuk ülőket, akiknek tűzből és jácintból és kénkőből
való mellvértjeik valának [(pürinosz hüakinthinosz theiódész thórax):
tűzvörös, jácintkék és kénsárga páncéljuk volt]; és a lovak feje olyan
vala, mint az oroszlánok feje; és szájukból tűz és füst és kénkő jő vala ki.
Jel. 9,18 E háromtól öleték meg az emberek harmadrésze, a
tűztől és a füsttől és a kénkőtől, amely azoknak szájából jő vala ki.
Jel. 9,19 Mert az ő hatalmuk az ő szájukban van, és az ő
farkukban; mert az ő farkaik a kígyókhoz hasonlók, a melyeknek fejeik vannak;
és azokkal ártanak, és [(adikeó): pusztítanak].
Jel. 9,20 A többi emberek, akik pedig, [(loipoi): megmaradtak]
akik meg nem ölettek, akik nem [(apokteinó):
pusztultak el] e csapásoktól, nem tértek meg az ő kezeik csinálmányaitól,
[[(metanoeó):
nem tértek új felismerésre, nem
változtatták meg gondolkodásmódjukat
kezük alkotásairól], hogy ne
imádnák a gonosz szellemeket, [(daimonion): démonokat] és az arany
és ezüst és érc és kő és fa bálványokat, amelyek nem láthatnak, sem hallhatnak,
sem járhatnak;
Jel. 9,21 És nem tértek meg [(metanoeó): nem változtatták
meg gondolkozásmódjukat, és nem tértek új felismerésre] az ő gyilkosságaikból,
sem az ő ördöngösségeikből, [(pharmakeia): varázslás, kuruzslás,
boszorkányságaikból] sem paráználkodásaikból, a [(porneia): házasságtörés,
fajtalanság, prostitúcióból] sem lopásaikból.
A leesett csillagról így tesz kijelentést az Úr Jézus: „Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani
az égből. Amint villámként zuhant, és bukott le a mennyből” (Luk. 10,18). Ézsiás is prófétál erről, ezt kérdezve: „
Miként estél alá az égről fényes csillag,
hajnal fia!? Levágattál, és lehullottál a földre, aki népeken tapostál, népek
legyőzője! Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten
csillagai fölé helyezem ülőszékemet, trónomat, és odaülök az istenek hegyére,
és lakom a gyülekezet hegyén messze
északon. Felibök hágok a magas felhőknek, és fölmegyek a felhők csúcsára, és
hasonló leszek a Magasságoshoz, a Felségeshez”
(Ésa. 14,12-14). János
apostolon keresztül jön a felelet:
„Ezután
háború támadt és lőn viaskodás a mennyben. Mihály és az ő angyalai harcra
keltek, és viaskodnak vala a sárkánnyal; és a sárkány is harcra kelt, és
viaskodik vala és az ő angyalai; De nem vehetnek diadalmat, nem tudtak
felülkerekedni, és nem volt maradásuk többé, és az ő helyük sem találtaték a
mennyben. És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a hatalmas sárkány, az
ősi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a sátánnak, ki mind az egész föld
kerekségét elhiteti és megtéveszti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő
vele levettetének” (Jel. 12,7-9).
Már a harmadik angyal kürtölésére:
„…lehullik az égről egy hatalmas, fényt sugárzó csillag, lobogó lánggal
égve, mint egy fáklya, mint egy ragyogás
és rázuhan a folyóvizeknek harmadrészére, és a vizek forrásaira. A
csillagnak neve pedig üröm: változik azért a folyóvizek harmadrésze ürömmé; és
sok ember meghala a vizektől, mivel keserűkké lőnek” (Jel. 8,10-11).
Magával rántva az angyalok egyharmadát is: „És az ég csillagai a földre hullának,
miképpen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza”
(Jel. 6,13). Az ég csillagairól hangzik a kijelentés: „
És [
azokat]
az angyalokat is,
akik nem tartották [és
nem
becsülték]
meg fejedelemségüket
[a maguk eredeti rendjét, és saját hatáskörüket],
hanem elhagyták az ő [
(apoleipó): saját]
lakóhelyüket, [
(heauton):
a saját dicsőséges mennyei testüket]
a
nagy nap [
(kriszisz)] ítéletére örök [
(aidiosz deszmon
deszmosz): érzékelhetetlen, és
láthatatlan]
bilincseken, sötétségben
[
(téreó): őrizetbe]
tartotta”
(Júd. 1,6).
Péter apostol
így figyelmezteti minden kor keresztényeit: erről: „Mert ha nem (kegyelmezett), és nem
kedvezett (nem kímélte meg) az Isten
a bűnbe esett a célt eltévesztő angyaloknak, hanem mélységbe taszítván,
a sötétség láncaira adta oda,(a
homály kötelein, a fény megvonására
) szolgáltatta ki őket, hogy
fenntartassanak (és hogy rabokként őrizzék őket) az ítéletre” (2 Pét. 2,4).
És hogy kik voltak ezek, arról így hangzik a kijelentés:
„Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és
leányaik születének. És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek
azok, és vevének maguknak feleségeket mind azok közűl, (akiket kiszemeltek
maguknak)
kiket megkedvelnek vala. És
monda az Úr: Ne maradjon az én (éltető)
Szellemem
örökké az emberben, mivelhogy ő (csak)
hústest;
legyen életének ideje (életkora)
százhúsz
esztendő. Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor
az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szülének
nékik. Ezek ama hatalmasok, (vitézkedők)
kik eleitől (akik ősidőktől)
fogva híres-neves emberek
(hírnevesek)
voltak” (
Más fordítás:
Amely
időben /
'áḏám):
az ádámi faj / elkezdett elszaporodni, és uralkodni a földön, és (
ḥálal):
megszentségtelenedett, és beszennyeződött,
erőtlenné vált, személyes
ragaszkodás
jött létre. (rá'áh): szemlélgetik, és
nézegetik az (ĕlóhím): angyalok (
'áḏám baṯ):
emberi faj szülötteit,
hogy azok (
ṭôḇ):
szépek, kellemesek, nagyszerűek. (
láqaḥ):
elfoglalja; egyik a másik után,(
'iššáh):
ki-ki
egy (réjaʿ réʿa): másik
személyt, akit (
báḥar):
kiválaszt, megkedvel, kíván, akiben
gyönyörködik).
És szólt Jahve, az
Örökkévaló: (
dún dín):
Hiába irányítja
(
rúaḥ)
Szellemem (ʿólám ʿôlám):
örökké az (
'áḏám):
emberiséget, az emberi fajt (
gam):
mégis (
šáḡaḡ):
bolyong, és tévelyeg. Azon az (
jôm):
emlékezetes, sorsdöntő napon (nəp̄il
nəp̄íl): támadók,
lázadók (
náp̄al
):
érkeztek a földre, és meglepve őket rávetették magukat, rárontontottak az (
'áḏám):
emberiségre, az ádámi, vagyis az emberi
fajra, akik (
gáḇar):
erősebbek / hatalmasabbak voltak és felülkerekedtek és legyőzték őket, (ʿ
ólám
ʿôlám):
egész életen át tartó
rabszolgaságra”
(1 Móz. 6,1-4).
És: „
Akik a
halált várják [de hiába
],
de
nem jön az, és szorgalmasabban [jobban
] keresik,
mint az elrejtett kincset”
(Jób. 3,21). Mert bálványokat
imádtak az élő Isten helyett: „
Kiterítik
azokat a nap, a hold és az ég egész serege elé, amelyeket szerettek, tiszteltek
és követtek, amelyekhez folyamodtak, és amelyek előtt leborultak. Nem szedik
össze, nem temetik el, trágyává lesznek a föld színén. Akik pedig megmaradnak
ebből a gonosz nemzetségből, az egész maradék, inkább választaná majd a halált,
mint az életet mindazokon a helyeken, ahol megmaradtak, ahová kiűztem őket -
így szól a Seregek Ura (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló”
(Jer. 8,2-3). És mindazokról szól a prófécia, akik az ádámi fajból
megmaradtak, de nem tértek meg Teremtőjükhöz: „
Kiűzte az Úristen (
(jəhóváh): Jahve az Örökkévaló)
az Éden kertjéből, hogy művelje a földet,
amelyből vétetett. És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének
keleti oldala felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az
élet fájának útját” (1 Móz. 3,23-24).
Jóel így prófétál erről, kijelentve, hogy emberekről szól az
előző prófécia: „Mert egy nép jött fel az én földemre, erős
és megszámlálhatatlan; fogai, mint az oroszlán fogai, és agyarai, mint a
nőstény oroszláné” (Jóel. 1,6). „Sötétség
és ború napja az, felhő és homály napja, mint a hegyekre terülő szürkület. Jön
egy nagy és hatalmas nép, hozzá hasonló nem volt még soha, és ezután sem lesz
többé, míg csak emberek élnek. Előtte tűz emészt, utána láng lobog; előtte a
föld olyan, mint az Éden kertje, utána pedig kietlen pusztaság; meg sem
menekülhet tőle semmi. Amilyen a lovak alakja, olyan annak alakja, és
száguldoznak, mint a lovasok. Rohannak a hegyek tetején, mintha hadi szekerek
robognának; mintha tarlót emésztő láng ropogna; amilyen az ütközetre kész
hatalmas nép. Elrémülnek tőle a népek; minden arc elsápad” (Jóel. 2,2-6).
És: „Rohannak a
hegyek tetején, mintha hadi szekerek robognának; mintha tarlót emésztő láng ropogna;
amilyen az ütközetre kész hatalmas nép. Elrémülnek, és (rettegnek)
tőle a népek; minden arc elsápad” (Jóel. 2,5-6). Az Úr ezt kérdezi
tőlük:
„A folyók ellen gerjedt-e fel az
Úr? Vajon a folyókra haragszol-e, vagy a tengerre bőszültél-e fel, hogy
lovaidon és diadal-szekereiden robogsz?”
(Hab. 3,8). „Mert ímé, az Úr eljő tűzben, harci kocsijai gyorsak, mint a
forgószél, Rájuk zúdítja lángoló haragját, és fenyítését lángoló tűzben”
(Ésa.
66,15). „Az Isten szekere
húszezer, ezer meg ezer; az Úr közöttük van, mint a Sinai hegyen az ő szent
hajlékában” (Zsolt. 68,18). Az
övéihez pedig így szól az Úr, amit így mutat be egy előképben:
„Ne félj. Mert többen vannak, akik velünk
vannak, mint akik ővelük. És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! Nyisd meg
kérlek az ő szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta,
és ímé a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus (jelentése:
az én Istenem üdvösség, szabadító; az üdvösség Istene). »Isten megszabadít«.
(héb. Isten segített)
körül” (2 Kir. 6,16-17).
Ez az oltár az illatáldozat bemutatására szolgál: „
Azután készíttess oltárt az illatáldozat
bemutatására; akácfából készíttesd! Vond be színarannyal a tetejét és oldalait
körös-körül, valamint a szarvait is! Készíttess rá körös-körül aranyszegélyt!” (2Móz. 30,1.3). Az illatáldozat
pedig a szentek imádságai: „
És jöve egy
másik angyal, és megálla az [
(thüsziasztérion): áldozati]
oltárnál, arany tömjénezőt
[aranyfüstölőt]
tartva; és adaték annak
sok tömjén, [
(thümiama): sok illatos füstölőszer]
hogy tegye minden szenteknek könyörgéseihez [
(proszeukhé): imádságaihoz]
az arany [
(thüsziasztérion): áldozati]
oltárra, amely a királyiszék [
(thronosz):
a trón]
előtt vala. (Jel. 8,3). „
És hallám, hogy más az oltárról ezt mondja vala: Jól van Uram,
mindenható Isten, igazak és igazságosak a te ítéleteid”
(Jel. 16,7).
Ez az Éden körüli negyedik
folyóvíz: „… A negyedik folyóvíz
pedig az Eufrátes” (1 Móz. 2,14).
És „az emberek gyötrődtek…, és káromolták az
Isten nevét, akinek hatalma van ezek fölött a csapások fölött, de nem tértek
meg, hogy dicsőséget adjanak neki” (Jel.
16,9)