Zsolt. 51,1 Az éneklőmesternek; [karmesternek; karvezetőnek]
Dávid zsoltára;
Zsolt. 51,2 Mikor ő hozzá ment Nátán [jelentése: Isten adta, Isten ajándéka], a próféta [az Isten
nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy], minekutána Betsabéval
[jelentése: az eskü leánya; a bővölködés
leánya] vétkezett.*
*Az Úr kegyelme,
hogy: „Elküldé
azért az Úr Dávidhoz (jelentése: szeretett, szerető; összekötő,
egyesítő; főember) Nátán prófétát, ki
bemenvén hozzá, monda néki: Két ember vala egy városban, egyik gazdag, a másik
szegény. A gazdagnak felette sok juhai és ökrei valának; A szegénynek pedig
semmije nem vala egyéb egy kis nőstény báránykájánál, amelyet (pénzen) vett és táplált vala, s felnevelkedett nála
gyermekeivel együtt; saját falatjából evett és poharából ivott és keblén aludt,
és néki olyan vala, mintegy leánya. Mikor pedig utazó vendége érkezett a
gazdagnak: sajnált az ő ökrei és juhai közül hozatni, hogy a vendégnek ételt
készítsen belőle, aki hozzá ment vala; hanem elvevé a szegénytől az ő bárányát,
és azt főzeté meg a vendégnek, aki hozzá ment. Akkor felgerjede Dávidnak haragja (nagy haragra gyulladt) az ember ellen, és monda Nátánnak: Él az Úr,
hogy halálnak fia az az ember, aki azt cselekedte. A bárányért pedig négy
annyit kell adnia, mivelhogy ezt művelte, és annak nem kedvezett (mivel
könyörtelen volt). És monda Nátán
Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Én kentelek
fel téged, hogy király légy Izráel felett, és megszabadítottalak téged a Saul
kezéből. És néked adtam a te urad házát, és a te uradnak feleségeit a te
kebledbe (a te öledbe); ennek felette
néked adtam Izráelnek és Júdának házát; és ha még ez kevés volt, ezt s ezt
adtam volna néked (még sok mindent adtam volna neked). Miért vetetted meg az Úrnak beszédét (igéjét), oly dolgot cselekedvén, mely utálatos ő előtte? A Hitteus (HÁM fia,
jelentése: meleg, forró, elégett; sötétbőrű; néptömeg, csődület) Uriást (Jelentése: Jahve világosság v.
tűz; Jahve fénye v. tüze) fegyverrel
ölted meg, és az ő feleségét magadnak vetted feleségül; magát pedig az Ammon (jelentése:
tőrőlmetszett, eredeti, önálló;
honfitárs) fiainak fegyverével ölted meg” (2
Sám. 12,1-9).
Ez pedig így történt: „Lőn
pedig az esztendő fordulásakor, mikor a királyok hadba szoktak menni, elküldé
Dávid Joábot (jelentése: az
Isten: Atya) és az ő szolgáit ő vele, és
mind az egész Izráelt (jelentése: Isten harcol, Isten harcosa, hőse; aki
Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme), hogy elveszessék az Ammon (jelentése: tőrőlmetszett, eredeti,
önálló; honfitárs) fiait, és megszállják
Rabba (jelentése: a nagy, főváros; sok; népes) városát; Dávid pedig Jeruzsálemben maradt (jelentése: a béke
megalapozása). És lőn estefelé, mikor
felkelt Dávid az ő ágyából, és a királyi palota tetején sétála: láta a tetőről
egy asszonyt fürdeni, ki igen szép termetű vala. És elkülde Dávid, és
tudakozódék az asszony felől, és monda egy ember: Nemde nem ez-é Bethsabé
(jelentése: az eskü leánya; a bővölködés leánya), Eliámnak (jelentése: a nép Istene; Isten népe; Isten rokon, Isten
védelmező) leánya, a Hitteus Uriás (jelentése: Jahve világosság v.
tűz; Jahve fénye v. tüze) felesége? Akkor
követeket külde Dávid, és elhozatá őt; ki beméne ő hozzá, és vele hála, mikor
az ő tisztátalanságából megtisztult (aki éppen azelőtt tisztult meg
tisztátalanságából); és annak utána
visszaméne az ő házához. És fogada méhében az asszony, és elküldvén, megizené
Dávidnak ilyen szóval: Teherbe estem! Akkor Dávid izene Joábnak (Dicsőség az Úrnak): Küldd haza hozzám a Hitteus Uriást; és
elküldé Joáb Uriást Dávidhoz. Mikor pedig eljutott Uriás ő hozzá, megkérdé őt
Dávid Joábnak békessége felől, a népnek békessége felől és a harc folyása
felől. Ezután monda Dávid Uriásnak: Menj haza, és mosd meg lábaidat; kimenvén pedig Uriás a király házából, a király
ajándékot külde utána. Uriás azonban lefeküvék a királyi palota bejárata előtt
az ő urának minden szolgáival, és nem méne a maga házához. És megjelenték
Dávidnak, mondván: Nem ment le Uriás az ő házához. Akkor monda Dávid Uriásnak:
Nemde nem útról jöttél-é? Miért nem mentél le a te házadhoz? Felele Uriás
Dávidnak: Az Isten ládája, Izráel és Júda nemzetsége sátorokban laknak, és az
én uram Joáb, és az én uramnak szolgái a nyílt mezőn táboroznak: hogy mennék én
be az én házamba, hogy egyem és igyam és feleségemmel háljak? Úgy élj te és úgy
éljen a te lelked, hogy nem művelem
azt! Monda azért Dávid Uriásnak: Maradj itt ma is, és holnap elbocsátlak. Ott
marada azért Uriás Jeruzsálemben az nap és más napra kelve is. Ennek utána
hivatá őt Dávid, és ő vele evék és ivék, és lerészegíté őt, és kiméne este
aludni az ő ágyára, az ő urának szolgáival együtt, de házához nem méne alá.
Megvirradván pedig, levelet íra Dávid Joábnak, melyet Uriástól küldött el. Írá
pedig a levélben, mondván: Állassátok Uriást legelől, ahol a harc leghevesebb
és háta mögül fussatok el, hogy megölettessék és meghaljon. Lőn azért, hogy
mikor ostromlá Joáb a várost, állatá Uriást arra a helyre, ahol tudja vala,
hogy erős vitézek vannak. Kijövén azért a városbeli nép, megharcolának Joábbal,
és elhullának egyesek a nép közül, Dávid szolgái közül, és a Hitteus Uriás is meghala. Követet külde akkor Joáb, és
megizené Dávidnak az ütközetnek egész lefolyását. És megparancsolá a követnek,
mondván: Ha az ütközetnek egész lefolyását teljesen előadtad a királynak, És ha a király haragra lobbanva azt
mondja néked: Miért mentetek olyan közel a városhoz harcolni? Avagy nem
tudtátok-é, hogy lelövöldöznek a kőfalról? Kicsoda ölte meg Abiméleket (jelentése:
király az apám, egy király apja; atya-király; valamennyi filiszteus király
közös címe), a Jérubbóset (jelentése:
szégyenletes küzdelem; a szégyen, a bálvány legyőzője) fiát? Nemde nem egy asszony üté-é agyon a kőfalról egy malomkődarabbal
és meghala Tébesben (jelentése: fény, ragyogás)? Azért miért mentetek közel
a kőfalhoz? Akkor mondd meg: A te szolgád a Hitteus Uriás is meghalt. Elméne
azért a követ, és mikor megérkezett, elbeszélé Dávidnak mindazt, a mivel
megbízta volt őt Joáb. És monda a követ Dávidnak: Azok az emberek erőt vettek
felettünk, és a mezőre kijöttek ellenünk, de mi visszaűztük őket a kapu
bejáratáig; Azonban a kőfalról lövöldözének a nyilasok a te szolgáidra, és a király
szolgái közül egyesek meghaltak; és a te szolgád, a Hitteus Uriás is meghalt.
Monda azért Dávid a követnek: Ezt mondjad Joábnak: Ne bánkódjál a miatt; mert a fegyver úgy megemészt egyet, mint
mást. Fokozzad azért támadásodat a város ellen, hogy elpusztítsad azt. Így
biztasd őt. Meghallá pedig Uriásnak felesége, hogy meghalt Uriás, az ő férje,
és siratá az ő férjét. És mikor a gyászolásnak ideje eltelt, érette külde Dávid
és házába viteté őt és lőn néki felesége, és szüle néki egy fiat. De ez a
dolog, amelyet Dávid cselekedett, nem tetszék az Úrnak” (2 Sám. 11,1-27).
Hiszen azt mondta az Úr: „Ne ölj! Ne paráználkodjál!” (2
Móz. 20,13-14).
Zsolt. 51,3 Könyörülj rajtam én Istenem [('ĕlóhím)]
a te kegyelmességed szerint; [hiszen
irgalmas és jóságos vagy] irgalmasságodnak sokasága szerint [mérhetetlen irgalmadban] töröld el az én
bűneimet [hűtlenségemet, gonoszságomat]!
Zsolt. 51,4 Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én
vétkeimből tisztíts ki engemet; [Héber: Amelyek (ráḇáh) számosak. (káḇas): Mos ki engem (ʿávôn ʿáôn): bűneimből, és szabadíts
meg azok következményeitől, minden bajtól, csapástól. (ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): vétkeimtől
(ṭáhér): tisztíts meg engem]*
Zsolt. 51,5 Mert [(jḏʿ): megértettem], és elismerem az
én bűneimet, és az én vétkem szüntelen előttem forog. [Más
fordítás: Gonoszságomat beismerem,
és tudom, hogy hűtlen voltam, vétkem mindig előttem van].*
*És így folytatja
Dávid: És: „… URam, légy kegyelmes hozzám! Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem
ellened!” (Zsolt. 41,5).
Hiszen: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen
te nálad van a bocsánat, hogy féljenek (tiszteljenek) téged!” (Zsolt. 130,3-4).
Zsolt. 51,6 Egyedül te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, ami
gonosz a te szemeid előtt [amit rossznak
látsz, és ami a Te színed előtt (ráʿ):
taszító, visszatetsző]; hogy igaz légy beszédedben, [(dibbér): igédben] és
tiszta [és igazságos] ítéletedben.*
*Az apostol is
megvallja, hogy: „Igaznak kell bizonyulnod beszédeidben,
hogy igaznak találtassál Igéidben és győznöd kell, amikor perelnek, és
perlekednek veled” Ha pedig
éppen a mi hamisságunk, és igazságtalanságunk, istentelenségünk teszi
nyilvánvalóvá, mutatja és erősíti meg, hozza napfényre Isten igazságát,
szentségét, tisztaságát, és igazságosságát, akkor mit mondjunk? Emberi módon, emberi
okoskodással szólok: igazságtalan, hamis, és hűtlen az Isten, hogy kiönti haragját? Szó sincs róla! Hiszen
akkor hogyan ítélhetné meg, és hogyan hozhatná helyre, és különböztetné
meg a helytelent, és hogyan döntene Isten a
teremtett, a látható világ, e világ felett?” (Róm. 3,4-6).
És az Úr válasza a
bűnvallásra: „Monda azért Dávid Nátánnak:
Vétkeztem az Úr ellen! És monda Nátán Dávidnak: Az Úr is elvette a te bűnödet,
nem fogsz meghalni” (2 Sám. 12,13).
Mert a törvény kimondta, hogy: „Ha valaki más ember feleségével
paráználkodik, (ná'ap̄):
házasságtörést követ el), mivelhogy az ő
felebarátjának feleségével paráználkodik (követett el házasságtörést): halállal lakoljon a parázna férfi és a
parázna nő” (3 Móz. 20,10).
Zsolt. 51,7 Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett
engem az anyám. [Más fordítás: Lásd, én bűnben, céltévesztésben, és ezért
törvénynélküli állapotban születtem, anyám vétekben, a céltévesztés miatt
törvénynélküli állapotban fogant engem].*
*Jób is ezt
kérdezi: „Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem” (Jób. 14,4).
Pál apostol is ezt vallja
meg: „Mert tudom ugyanis, hogy nem lakik
én bennem, a hústestemben semmi jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó
véghezvitelét nem találom. Mert készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy
tegyem is, nem vagyok képes. Megtalálom azért
magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn, a rossz, káros, ártalmas megvan bennem. [Más fordítás: Magamra nézve tehát azt találom törvénynek, hogy a bűn
hozzám van ragadva, mert bár a jót szeretném tenni, mégis a rossz, a gonosz, káros, ártalmas áll közel hozzám, és van a kezem ügyében; és a rosszra
vagyok készen]” (Róm. 7,18.21).
Ennek oka az, hogy az első
ember a sátán szavát, és ezzel a sátán természetét fogadta be: „És látá az Úr, hogy megsokasult és mennyire elhatalmasodott az ember
gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása és minden
szándéka és gondolata szüntelen csak
gonosz” (1 Móz. 6,5).
És hogy: „… az ember szívének gondolata és szándéka
gonosz az ő ifjúságától fogva…” (1 Móz. 8,21).
Erre csak egy megoldás van,
és ezt az Úr Jézus így jelenti ki: „Szükség
néktek újonnan, vagyis felülről születnetek, fentről kell származnotok. Mert ami hústesttől született, hústest az,
ami hústestből van nemzve, amit hústest hoz létre, hústest az. És ami Szent Szellemtől született, Szent Szellemből
jön létre, szellem az” (Ján. 3,7.6).
Zsolt. 51,8 Ímé te az igazságban [('ĕmeṯ): valóságban, a hűségben,
megbízhatóságban] gyönyörködöl. Az [(ḥáp̄éc): kedves előtted] amely a vesékben [(ṭuḥáh): a
bensőben] van, és bensőmben [(śáṯam sáṯam): rejtett, titkos]
bölcsességre tanítasz engem. És [a te
bölcsességed titkos és elrejtett dolgait kinyilatkoztattad nekem].*
*A Szent Szellem kijelentése Isten
bölcsességéről, titkáról: „Annak pedig,
aki titeket megerősíthet az én evangéliumom és a Jézus Krisztus hirdetése
szerint, ama titoknak kijelentése folytán, mely örök időtől fogva el volt
hallgatva. Most pedig megjelentetett a
prófétai írások által, az örök Isten parancsolata szerint, a hitben való
engedelmesség végett minden pogányoknak, minden nemzetnek tudomására
adatván...; Amely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy,
ahogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a Szellem
által” (Róm. 16,25-26; Eféz. 3, 5)
Hatalmas titok ez, hogy: „... Isten megjelent hústestben...” (1 Tim. 3,16)
És most már: „...
a Krisztus ti bennetek van...” (Kol.
1,27)
Erről a titokról már Dávid is
prófétált „... a király ellenségeinek
szívében” (Zsolt. 45,6).
Ezt a kinyilatkoztatott
bölcsességet tanítja az apostol: „A
tökéletesek, a teljességre jutottak, érett korúak, és nagykorúak, a hitben férfiak, a felnőttek között azonban mi
is bölcsességet szólunk, és hirdetünk. De
nem e világnak, nem ennek a világkorszaknak, sem e világ múlandó fejedelmeinek,
és nem e világkorszak vezetőinek, akik elpusztulnak, akik eltöröltetnek, és
megsemmisülnek bölcsességét, miknek
hatása elvész, megszűnik, hatástalanná és eredménytelenné válik, kudarcba
fullad, és csődöt mond. Hanem Isten
titkos, és titokzatos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett, és titokban tartott bölcsességet, amelyet az Isten
öröktől fogva és előre, az örök korok, a világkorszakok (aionok) előtt elrendelt, és kijelölt külön a mi dicsőségünkre, és a
mi megdicsőülésünkre. (1Kor. 2,6-7).
És tesszük ezt mindaddig: „Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való
hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus
teljességével ékeskedő kornak mértékére. Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket
ide s tovahány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága
által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által. Hanem az igazságot
követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a
Krisztusban” (Eféz. 4,13-15).
Zsolt. 51,9 Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és
fehérebb leszek a hónál.*
*A törvény szerint
ez ment meg a pusztítótól, a sátán csapásától: „Előhívá tehát Mózes Izráel minden
véneit és monda nékik: Fogjatok és vegyetek magatoknak bárányt családjaitok
szerint és öljétek meg a páskhát. És vegyetek egy köteg izsópot és mártsátok a
vérbe, amely az edényben van, és hintsétek meg a szemöldökfát és a két ajtófelet
abból a vérből, amely az edényben van; ti közületek pedig senki se menjen ki az
ő házának ajtaján reggelig. Mikor általmegy az Úr, hogy megverje az
Égyiptombelieket és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélen: elmegy
az Úr az ajtó mellett és nem engedi, hogy a pusztító bemenjen öldökölni a ti
házaitokba” (2 Móz. 12,21-23).
Az Úr Jézus a kínoszlopon: „Ezután tudván Jézus, hogy immár minden
elvégeztetett [és beteljesedett, és kifizettetett], hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom. Vala pedig ott egy
ecettel [(oxosz): savanyú borral] teli edény.
Azok azért szivacsot töltvén meg ecettel
[(oxosz): savanyú borral], és izsópra
tévén azt, oda vivék [odanyújtották, odatartották] az ő szájához. Mikor azért
elvette Jézus az ecetet [(oxosz): savanyú bort], monda:
Elvégeztetett [beteljesedett és fizettetett]! És lehajtván fejét, kibocsátá [kilehelte, visszaadta Atyjának] szellemét” (Ján. 19,28-30).
Zsolt. 51,10 Hallass örömet és vígasságot velem, hogy örvendezzenek csontjaim,
amelyeket összetörtél. [Más fordítás: Hadd halljam örömnek és boldogságnak hírét s
ujjongani fognak megtört csontjaim].
Zsolt. 51,11 Rejtsd el, és [(sáṯar):
fordítsd el] orcádat, és [(páním):
tekintetedet] az én vétkeimtől, az én [(ḥéṭə'): céltévesztésemtől] és töröld el minden álnokságomat [minden
(ʿávôn ʿáôn): törvényszegésemet].*
*Dávid azért kéri
az Urat: „Mert ő szemmel tartja az ember útját,
és minden lépését jól látja” (Jób.
34,21).
És az Úr kijelentése: „Bizony, szemmel tartom minden útjukat. Nem
rejtőzhetnek el előlem, és nem maradhat rejtve bűnük szemem előtt” (Jer. 16,17).
Zsolt. 51,12 Tiszta [(ṭáhór
ṭáhôr): szennyeződéstől mentes, érintetlen, vegyítetlen, őszinte] szívet, [(léḇ):
bensőt] teremts bennem, oh
Isten, [('ĕlóhím)], és az erős szellemet
újítsd meg [(ḥáḏaš): állítsd helyre,
éleszd
fel] bennem, a [(qereḇ): bensőmben].*
Zsolt. 51,13 Ne vess [(šálaḵ):
ne
taszíts] el engem a te
orcád [(páním): színed] elől, és a Te Szent Szellemedet ne vedd el [ne vond meg] tőlem.*
Zsolt. 51,14 Add vissza nékem a te szabadításodnak [(jéšaʿ ješaʿ): üdvösségednek, segítségednek, a
biztonságnak, jólétnek] örömét, és a [(náḏíḇ): készséges, önkéntes] engedelmesség szellemével támogass engem.*
Zsolt. 51,15 Hadd tanítsam a bűnösöket [(pášaʿ): lázadókat, akik elszakadtak, a
törvény nélkülieket] a te útjaidra,
hogy a vétkezők [(ḥaṭṭá'): az Isten nélkül élők] megtérjenek hozzád.
Zsolt. 51,16 Szabadíts meg engemet a vérontástól, oh
Isten, [('ĕlóhím)]
szabadításomnak [(təšuʿáh təšúʿáh): megmenekülésemnek,üdvösségemnek] Istene [('ĕlóhím)]! Hogy [(ránan): örömkiáltást hallatva] harsogja nyelvem a te igazságodat [(cəḏáqáh):
megigazításodat].
Zsolt. 51,17 Uram, [('ăḏónáj)] nyisd meg az én ajakimat, hogy hirdesse szájam a te dicséretedet.*
*Dávid ismét azt
kéri: „Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak [testvéreimnek], és
dicsérjelek téged a gyülekezetben [Más fordítás: (sáp̄ar):
Hadd beszéljek testvéreimnek (šém):
nevedről, és (hálal): dicsérjelek téged (táveḵ): közöttük]” (Zsolt. 22,23).
„Az én nyelvem pedig hirdetni fogja a te igazságodat, a te dicsőségedet, [(háḡah təhilláh): beszélni fogja dicséretedet] minden napon” (Zsolt. 35,28).
Zsolt. 51,18 Mert nem [(ḥáp̄éc):
gyönyörködsz], és nem kívánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt,
égőáldozatban sem gyönyörködöl, és nem (rácáh):
leled örömed].*
*És folytatódik a kijelentés: „Véres
áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot
és bűnért való áldozatot sem kívántál”
(Zsolt. 40,7).
„Hiszen
Te magad mondtad Uram, hogy: „nem
fogadhatok el tulkot a te házadból, vagy bakokat a te aklaidból; Hiszen enyém
az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken” (Zsolt. 50,9-10).
„Mert nem az égő- és véresáldozatokról
beszéltem őseitekkel, és nem azokról adtam parancsolatot nekik, amikor kihoztam
őket Egyiptomból, Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván:
Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé
lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy
jól legyen dolgotok!” (Jer. 7,22-23).
A
prófétán keresztül így szól az Úr: „Vajon
kedvesebb-e az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való
engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a
kosok kövérénél!” (1 Sám. 15,22).
„Az igaz és
törvényes cselekvést többre becsüli az ÚR, mint az áldozatot” (Péld. 21,3).
Bizony:
„Megjelentette néked, oh ember, mi légyen
a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, hogy törvény, az ige szerint élj, szeressed
az irgalmasságot és törekedj szeretetre, és hogy alázatosan járj a te
Isteneddel” (Mik. 6,8)
„Mert szeretetet
kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem
égőáldozatokat” (Hós. 6,6).
Zsolt. 51,19 Isten [('ĕlóhím)] előtt kedves
áldozatok: a töredelmes és [(šáḇar):
megsebzett] szellem; a töredelmes és b [(dḵh):
megtört] szívet, [(léḇ):
bensőt], oh Isten nem veted te meg!*
*Dávid megvallása: „Közel van az Úr a megtört [(šáḇar): a megsebzett, töredelmes] szívekhez [(léḇ): bensőkhöz], és megsegíti a sebhedt lelkeket [(jášaʿ dakká' rúaḥ):
és meggyógyítja
és megmenti a töredelmes szelleműeket]” (Zsolt. 34,19).
És Ő: „Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket” (Zsolt. 147,3).
Ezért: „Dicsérem
az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással. És kedvesebb lesz az Úr
előtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmű tuloknál” (Zsolt. 69,31-32).
Az Úr kijelenti, hogy mit kíván az embertől: „Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a
magasságos Istennek? Égőáldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?!
Kedvét leli-e az Úr ezernyi kosokban, vagy tízezernyi olaj-patakokban?
Elsőszülöttemet adjam-e vétkemért, vagy méhem gyümölcsét vétkes életemért?! Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te
tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és
hogy alázatosan járj a te Isteneddel”
(Mik. 6,6-8).
Az Úr Jézus idézi
a kijelentést: „Elmenvén pedig tanuljátok
meg, mi az: Irgalmasságot [könyörületet] akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat [Isten jogrendjéhez igazodó, megigazultakat] hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket [a
céltévesztetteket] a megtérésre [gondolkodásmód megváltoztatására,
hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé]” (Mát. 9,10-13).
Zsolt. 51,20 Tégy jól a te kegyelmedből a Sionnal; és építsd
meg Jeruzsálem kőfalait.*
Zsolt. 51,21 Akkor kedvesek lesznek előtted az igazságnak
áldozatai; az égő és egész áldozat: akkor a te oltárodon áldoznak néked
tulkokkal. [Más fordítás: Akkor, abban az időben örömödet leled a (ceḏeq kálíl ʿáláh): megigazultak
által bemutatott tökéletes áldozatokban].*
*A törvény kimondja, hogy: „Ha tulokféléből áldozik egészen égőáldozattal: hímmel és éppel
áldozzék. A gyülekezet sátorának ajtajához vigye azt, hogy kedvessé legyen az
Úr előtt. És tegye
kezét az égőáldozat fejére, hogy az kedves legyen ő érette, hogy engesztelést
szerezzen az ő számára. (Héber: Ha ökör
mutat be áldozatot, az támím môʿáḏáh móʿéḏ môʿéḏ) ép, fogyatkozás nélküli, hibátlan
áldozati ajándék legyen, és vigye a gyülekezet ajtajához. És helyezze kezét az
áldozat fejére, így tegye (rácáh): elfogadhatóvá, hogy (káp̄ar):
eltöröltessen a bűn, és bocsánatot nyerjen)” (3 Móz. 1,3-4).
Az Úr Jézus kijelenti a gyülekezet ajtaját, ahová
vinni kell az áldozati ajándékot: „Én
vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam keresztül megy be, megtartatik,
gondviselésben, ellátásban, védelemben részesül, és megmenekül, üdvözül, és
tovább megy, tovább halad majd, és legelőt talál” (Ján. 10,9).
Pál apostolon
keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy milyen áldozatokról prófétál Dávid:
„… amikor az örömüzenet papi szolgálatát
végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok;
hogy a pogány népek a Szent
Szellemtől megszentelt kedves áldozati
ajándékká legyenek]” (Róm. 15,16)
.
Mert: „Hogyha vakot hoztok
áldozatul: Nem bűn-é az? Nem taszító, visszatetsző az? Vagy ha sántát hoztok és
bénát: nem bűn-é, nem gonosz dolog-e az?
Vidd csak azt a te fejedelmednek: vajon kedvvel fogad-é, avagy reád tekint-é?
Azt mondja a Seregeknek Ura” (Malak. 1,8)