Jób könyve 9. fejezet: Jób elismeri az Isten igazságát, hatalmát és bölcseségét

Jób. 9,1 Felele pedig Jób, [jelentése: a megtámadott, a gyűlölt, üldözött; a támadó, ellenség). Jajkiáltás, vagy felkiáltok] és monda:

Jób. 9,2 Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz [(cáḏaq): igaznak nyilvánított] a halandó [('ĕnôš): esendő] ember az [('él): erős, hatalmas] Istennél?85

Jób. 9,3 Ha perelni akarna ő vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki. [Héber szerint: (Ha ḥáp̄éc rúḇ ríḇ): kedve támadna vitatkozni Vele, ezer kérdés közül egyre sem tudna válaszolni].86

Jób. 9,4 Bölcs szívű [(léḇáḇ)bensőjű], [('ammic 'ammíc), szilárd] és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon? [Héber: bensője bölcs, ereje szilárd, és hatalmas, kinek van (kôaḥ kóaḥ qášáh): képessége, és ereje nehezet kérdezni]?87

Jób. 9,5 Aki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és nem [(jḏʿ): ismerik meg] és megfordítja őket haragjában.88

Jób. 9,6 Aki kirengeti [(ráḡaz): megrázza, kimozdítja] helyéből a földet, úgy hogy oszlopai [(pálac): megremegnek, megrendülnek, inognak], és megrepedeznek.89

Jób. 9,7 Aki szól a napnak és az fel nem kél, [(záraḥ): nem ragyog fel] és bepecsételi a csillagokat.90

Jób. 9,8 Aki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos. [Más fordítás: Aki egymaga lépdel a tenger hullámhegyein, a tenger magas árját lába alá gyűrte].91

Jób. 9,9 Aki teremtette a Göncölszekeret, a Kaszás csillagot és a Fiastyúkot és a délnek titkos tárait [Ő alkotta a Nagymedvét és a Kaszás-csillagot, a Fiastyúkot és Dél csillagait].92

Jób. 9,10 Aki nagy [(gəḏóláh gáḏôl): hatalmas] dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, [(ḥéqer): kikutathatatlanul] és csodákat megszámlálhatatlanul [Más fordítás: Kifürkészhetetlen s nagy, amit teremtett, csodálatra méltó és tömérdek].93

Jób. 9,11 Ímé, elvonul, [(ʿáḇar): elhalad] mellettem, de nem látom, nem [(rá'áh): érzékelem] átmegy [(ḥálap̄): elsuhan] előttem, de nem veszem észre, nem [(bín): látom meg].94

Jób. 9,12 Ímé, ha elragad [(ḥáṯap̄): elvisz] valamit, ki akadályozza meg, [(šúḇ): ki gátolja őt, és ki hozhatja vissza]; ki mondhatja néki: Mit cselekszel? [Más fordítás: Ha hirtelen számon kér, ki tud neki megfelelni? Vagy ki mondhatja neki: „Ezt miért teszed]?95

Jób. 9,13 Ha az Isten el nem fordítja az ő haragját, alatta meghajolnak Ráháb [(rahaḇ): büszkeség, gőg, arrogancia dühöngés, féktelenség, tombolás] cinkosai [(ʿázar): segítői] is, [akik e világot hordozzák].96

Jób. 9,14 Hogyan felelhetnék hát én meg ő néki, és lelhetnék vele szemben szavakat, és [hogy válogathatnám meg szavaimat vele szemben]?97

Jób. 9,15. Ha igazam volna, sem válaszolhatnék neki; mint bírámhoz, könyörögnöm kellene.

Jób. 9,16 Ha [kiáltanék], és segítségül hívnám és válaszolna is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé, [hogy figyel hangomra];

Jób. 9,17 Aki forgószélben rohan meg, és [(śəʿáráh): viharral kerget] engem, és ok nélkül [(šúp̄): rám támadva] megsokasítja, sebeimet.

Jób. 9,18 Nem hagyna még lélegzetet se vennem, hanem keserűséggel lakatna jól.98

Jób. 9,19 Ha erőre kerülne a dolog? Ímé, ő igen erős; és ha ítéletre? Ki tűzne ki én nékem napot, [ki idézhet meg engem]?99

Jób. 9,20 Ha igaznak mondanám, és [(cáḏaq): nyilvánítanám] magamat, a szájam ítélne [(rášaʿ): bűnösnek] engem; ha ártatlannak, és [(tám): tökéletesen feddhetetlennek]: bűnössé tenne [(ʿqš) hamisnak, álnoknak tartana] engemet.100

Jób. 9,21 Ártatlan [(tám): tökéletesen feddhetetlen] vagyok, nem törődöm magammal, mert [(jḏʿ): nem ismerem magam]. Útálom [(má'as): megvetem] az életemet, az [életem mit sem ér, semmire sem tartom].101

Jób. 9,22 Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt [(káláh): Véget vet feddhetetlennek és bűnösnek]!

Jób. 9,23 Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bűntelenek [(láʿaḡ náqí' náqí massáh): gúnyolja az ártatlanok] megpróbáltatását.

Jób. 9,24 A föld a gonosz kezébe adatik, aki az ő bíráinak arcát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát ő? [Vagy talán nem ő az? Ki volna, ha nem ő]?

Jób. 9,25 Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál [a futárnál]: elfutának, nem láttak semmi jót.102

Jób. 9,26 Ellebbentek, [(ḥálap̄): elsuhantak] mint a gyorsan járó hajók [('éḇeh'ŏnijjáh): mint a gyékény-hajók], miként zsákmányára csap a keselyű [(nešer): a sas].

Jób. 9,27 Ha azt mondom: Nosza [(šáḵéaḥ šáḵaḥ): figyelmen kívül hagyom], és elfelejtem panaszomat, és (páním): előtte

 [(blḡ): jókedvre derülök] és vidám leszek:

Jób. 9,28 Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bűntelennek, [nem tartasz (náqah): tisztának, ártatlannak] engem.

Jób. 9,29 Rossz ember vagyok én! Minek fárasszam hát magamat hiába?103

Jób. 9,30 Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom [(bór záḵaḵ): lúggal tisztítanám] is meg kezeimet:104

Jób. 9,31 Akkor is a posványba mártanál [(šaḥaṯ ṭáḇal): a sírba taszíthatsz] engem és az én ruháim is utálnának engem.

Jób. 9,32 Mert nem ember ő, mint én, hogy néki megfelelhetnék, és együtt [(jaḥaḏ): egymással] pörbe [(mišəpáṭ bô'): bíróság elé] állanánk.105

Jób. 9,33 Nincs is közöttünk igazlátó, [(jḵḥ): döntőbíró] aki kezét közbe vethesse kettőnk között [aki mindkettőnkre rátehetné kezét]!106

Jób. 9,34 Venné csak el rólam az ő [büntető] vesszejét, és az ő rettentésével ne rettegtetne [ne ijesztene] engem [és ne kínoznának rémségei többé]:107

Jób. 9,35 Akkor szólanék, és [(dibbér): beszél] és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal.[hisz saját szememben nem vagyok én ilyen]!

---

85 Elifáz (jelentése: az én istenem tiszta arany, gazdagság; az arany istene, a gazdagság istene) megerősíti a kijelentést: „Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő Teremtője [az ő Alkotója] előtt tiszta-é az ember? [Más fordítás: Az esendő ember feddhetetlen, kifogástalan, tökéletes lehet-e Isten szemében? Vajon megállhat-e Isten előtt? Számára lehet-e valaki elfogadható]? Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban [(malə'áḵ): küldötteiben, hírvivő követeiben] is [(śím śúm): észrevesz, és] talál hibát [(táhŏláh): hamisságot, kivetnivalót, még azok sem állhatatosak]. Mennyivel inkább a sárházak [(bajiṯ): sátrak] lakosaiban, [azokban, akik agyagházban laknak] akiknek fundamentumuk, [alapjuk] a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?” (Jób. 4,17-19). Az apostolon keresztül érkezik a válasz: „Nincsen igaz, és igazságos, vagy megigazult ember egy sem” (Róm. 3,10). Dávid így szól Istenhez: „Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy élő sem igaz előtted!” (Zsolt. 143,2). És a Prédikátoron keresztül megerősítést nyer a kijelentés: „Mert nincs egy igaz ember is a földön, aki jót cselekednék, és nem vétkeznék” (Préd. 7,20). Bizony: „Ki mondhatná azt: megtisztítottam szívemet, tiszta vagyok az én vétkemtől? (Péld. 20,9). És Elifáz tovább folytatja beszédét: „Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, aki asszonytól születik? Ímé, még az ő szentjeiben sem bízhat, az egek sem tiszták az ő szemében: Mennyivel kevésbé az utálatos és a megromlott ember, aki úgy nyeli a hamisságot, mint a vizet?!” (Jób. 15,14-16). Bildád (jelentése: Bél szerette; a viszály fia; aki megvédi a helyét, nyakas) is ezt erősítgeti: „Hogy lehetne igaz a halandó Isten előtt, hogyan lehetne tiszta, aki asszonytól született? Nézd a holdat, az sem (elég) ragyogó, még a csillagok sem tiszták az ő szemei előtt. Mennyivel kevésbé a halandó, aki féreg, és az embernek fia, aki hernyó” (Jób. 25,4-6).

86 Dávid is ezt kéri Istentől: „Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy élő sem igaz előtted!” (Zsolt. 143,2). A prédikátor így beszél: „… az ember, nem perlekedhetik azzal, aki hatalmasabb nálánál, (aki fölötte áll)” (Préd. 6,10).

87 Ézsaiáson keresztül hangzik a kijelentés: „Jaj annak, aki alkotójával perbe száll, holott cserép a föld többi cserepeivel! Vajon mondja-é az agyag alkotójának: Mit csinálsz? És csinálmányod ezt: Nincsenek kezei?” (Ésa. 45,9). Hiszen Ő az: „Aki nagy [(gəḏóláh gáḏôl): számos, hatalmas], végére mehetetlen dolgokat művel [(ḥéqer): kikutathatatlanul], és csodákat, amiknek száma nincsen [csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul]” (Jób. 5,9). Dávid így imádkozik: „Mely nagyok Uram a te műveid, igen mélységesek a te gondolataid! Az ostoba ember nem ismeri fel, az esztelen nem érti meg” (Zsolt. 92,6-7). Ő az: „Aki megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban [saját ravaszságukkal], és a hamisak tanácsát hiábavalóvá teszi [Héber szerint: Aki (láḵaḏ): foglyul ejti a (ḥáḵám): bölcseket az ő (ʿórem): ravaszságukkal, fortélyaikkal, és (páṯal): csavaros, fonák (ʿécáh): tervük, szándékuk (máhar): meghiúsul]” (Jób. 5,13). Bizony: „Nincs (nem használ) a bölcsesség, és nincs értelem, és nincs tanács az Úr ellen” (Péld. 21,30). Mert azt mondja az Úr: „A csalók jeleit semmivé teszem, és a varázslókat bolondokká, a bölcseket meghátrálásra kényszerítem, leleplezem, hogy tudományuk bolondság” (Ésa. 44,25). Bizony: „Megszégyenülnek a bölcsek, megrémülnek és megfogattatnak! Ímé, megvetették az Úr szavát; micsoda bölcsességük van tehát nékik?” (Jer. 8,9). „Az ÚR tudja, milyen hiábavalók az ember gondolatai” (Zsolt. 94,11). „Mert hiszen e világ, vagyis ennek a létkornak a bölcsessége bolondság, butaság, ostobaság, értetlenség, oktalanság az Isten előtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban, álokoskodásukban, ravaszságukban, mesterkedésükben. És ismét: Ismeri, és tudja az Úr a bölcsek gondolatait, fontolgatásait, érveléseit, okoskodásait, mert tárva vannak előtte, hogy holtpontra jutottak elgondolásaikkal, hogy hiábavalók, haszontalanok, fölöslegesek, értéktelenek, tévesek” (1 Kor. 3,19-20). „Mert [csak] az Úr [JHVH=Jehova, az Ő jelenléte] ad bölcsességet, az ő szájából tudomány [és megismerés] és értelem [és megértés, ismeret, okosság, és tisztánlátás] származik” (Péld. 2,6). És így folytatja a tanítást Bölcsesség: „ „A vén emberekben van-é a bölcsesség, és az értelem a hosszú életben-é? Ő nála (az Úrnál) van a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem. (Jób. 12,12-13). Elihu (jelentése: maga az Isten) a Jób barátaihoz így szól: „Gondoltam: Hadd szóljanak a napok; és hadd hirdessen bölcsességet az évek sokasága! Pedig a szellem az, az emberben és a Mindenható lehelése, ami értelmet ad néki! Nem a nagyok a bölcsek, és nem a vének értik az ítéletet.” (Jób. 32,7-9). Dánielen keresztül megismételtetik a kijelentés: „Ezt mondta Dániel: Isten neve legyen áldott örökkön örökké, övé a bölcsesség és a hatalom….Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság.” (Dán. 2,20-22).. Ezért hangzik a figyelmeztetés: „…Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint.” (Róm. 12,16). „…az ilyen (hús)testi (vagyis a természetes, emberi) eszességedtől szűnjél meg.” (Péld. 23,4).

88 Mikeás így prófétál: „Mert ímé, kijő az Úr az ő (szent) helyéről, és leszáll és lépdel a földnek magaslatain. És (megolvadnak), és szétmállanak alatta a hegyek, a völgyek pedig (meghasadoznak), és szétszakadoznak, mint a viasz a tűz előtt, mint a meredekről leszakadó vizek (vagy mint a lejtő a lezúduló víztől.)” (Mik. 1,3-4). Dávid próféciája az Úr megjelenéséről: „Tekintetétől reszket a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek” (Zsolt. 104,32). A hegyek, mint a viasz megolvadnak az Úr előtt, az egész földnek Ura előtt” (Zsolt. 97,5). És: „Megindult, megrendült [(gáʿaš): megingott, reszketett, rengett és rázkódott] a föld, s a hegyek fundamentumai [alapjai] inogtak [megrendültek, megremegtek, megrázkódtak és ingadoztak], és megindultak [(ráḡaz): kimozdultak, rázkódtak, remegtek lángoló haragjától], mert haragra gyúlt” (Zsolt. 18,8). Bizony az Úr: „Tekintetétől reszket a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek” (Zsolt. 104,32). Jeremiás megvallása: „Látom a hegyeket: ímé megrendülnek, és reszketnek; és a halmok, mind inognak! (Jer. 4,24). Az Úr kijelentése: „És megremegnek előttem, (megrettennek tőlem) … és leszakadnak (leomlanak) a hegyek, és leesnek (lezuhannak) a meredek kősziklák…”. (Ezék. 38,20).

89 Amikor megjelenik Isten. Az Úr megjelenését így mutatják be a próféciák: „Amikor Széírből kijöttél, Uram, amikor Edom (Ádám = a testi ember) mezején lépdeltél, rengett a föld, csepegett az ég is, vizet csepegtettek a fellegek is. Remegtek a hegyek az ÚR színe előtt, még a Sinai is, Izráel Istenének, az Úrnak színe előtt (Bír. 5,4-5) „Témán felől jön az Isten, Párán hegyéről a Szent. (Szela.) Megáll és méregeti a földet, pillant és megrendíti a népeket, az örökkévaló hegyek szétporlanak, elsüllyednek az örökkévaló halmok; az ő ösvényei örökkévalók!” (Hab. 3,3.6) Dávid próféciája az Úr megjelenéséről: „Megindult, megrendült [(gáʿaš): megingott, reszketett, rengett és rázkódott] a föld, s a hegyek fundamentumai [alapjai] inogtak [megrendültek, megremegtek, megrázkódtak és ingadoztak], és megindultak [(ráḡaz): kimozdultak, rázkódtak, remegtek lángoló haragjától], mert haragra gyúlt” (Zsolt. 18,8). Bizony az Úr: „Tekintetétől reszket a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek” (Zsolt. 104,32) „Megvilágosítják az ő villámai a világot; látja és megretten a föld. A hegyek, mint a viasz megolvadnak az Úr előtt, az egész földnek Ura előtt” (Zsolt. 97,4-5) Jeremiás megvallása: „Látom a hegyeket: ímé megrendülnek, és reszketnek; és a halmok, mind inognak! (Jer. 4,24). De mi nem félünk, mert az Úr a mi oltalmunk: „Azért nem félünk, [(járé'): nem aggódunk, nem reszketünk, és nem rémülünk meg] ha elváltoznék [ha megindul, ha megrendül] is a föld, ha hegyek [(môṭ): rázkódnának, reszketnének, remegnének, támolyognának, tántorognának], és omlanának is a tenger közepébe [a tenger mélyébe]. Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek [(ráʿaš): remeghetnek, rázkódhatnak], és rendülhetnek meg háborgásától [(ga'ăváh): fennhéjázásától, zajongása, háborgása miatt]; Szela. (Más fordítás: Ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától, viharától megrendülnek a hegyek). (Zsolt. 46,3-4). És az Evangélium bizonyságtétele a prófécia beteljesüléséről: az Úr Jézus haláláról, és Szellemének kibocsátásáról: „Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön, kilenc óráig... és meghomályosodék a nap... Jézus pedig ismét nagy fennszóval kiáltván, kiadá Szellemét. És ímé a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének” (Mát. 27,45.50-51).

90 És hogy ez mikor történik, arról így szólnak a próféták: „Ímé az Úrnak napja jő kegyetlen búsulással és felgerjedt (féktelen, izzó) haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és annak bűnöseit elveszesse arról. Mert az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényüket, (világosságukat) sötét lesz a nap támadásakor, (a fölkelő nap) és a hold fényét nem tündökölteti (nem fénylik). És meglátogatom a földön a bűnt, és a gonoszokon vétküket, és megszüntetem az istentelenek kevélységét, és az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom.

Drágábbá teszem az embert (a halandót) a színaranynál, és a férfit (az embert) Ofir (jelentése: vörös; gazdag, zsíros; termékeny vidék; a gazdagság földje) kincsaranyánál. Ezért az egeket megrendítem, és megindul helyéről a föld is, a seregek Urának búsulása (féktelen haragja) miatt, és felgerjedett (izzó) haragjának napján” (Ésa. 13,9-13). Az Úr Jézus golgotai kínoszlopon történt halálakor beteljesült a prófécia: „Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön [mert sötétség borult az egész földre], kilenc óráig [vagyis déli tizenkét órától délután háromig a mi időszámításunk szerint]. Kilenc [vagyis három] óra körül pedig nagy fennszóval kiálta [kiáltásban tört ki] Jézus, (héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó; üdvöt hozó, üdvözítő, szabadító, megváltó; Jahve az üdvösség, a szabadítás) Józsué neve görög formában) mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? Azaz: Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?” Jézus pedig ismét nagy fennszóval [újra nagy hangon] kiáltván kiadá [kilehelte; elbocsátotta; kibocsátotta] szellemét. És ímé [abban a pillanatban] a templom kárpitja fölétől [vagyis felülről egészen] aljáig ketté hasada; és a föld megindula [rengett; megrendült], és a kősziklák megrepedezének [és a sziklaszirtek meghasadtak];  A százados pedig és a [katonák] akik ő vele őrizték vala Jézust, látván a földindulást [a földrengést, és vihart] és amik történtek vala [és a többi eseményt], igen megrémülének [és nagyon megijedtek; megrettentek], mondván: Bizony, [valóban] Istennek Fia vala ez! (Mát. 27,45-46.50-51.54). Ámoson keresztül pedig így szól az Úr: „És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot (és naplementét idézek elő) délben, és besötétítem (és sötétségbe borítom) a földet fényes nappal” (Ámós. 8,9). És Ezékielen keresztül folytatja: „És mikor eloltalak, beborítom az eget, s csillagait besötétítem, a napot felhőbe borítom, és a hold nem fényeskedik fényével. Minden világító testet megsötétítek miattad az égen, és bocsátok sötétséget földedre, ezt mondja az Úr Isten. És megszomorítom sok nép szívét, ha elhíresztelem romlásodat a nemzetek között, a földeken, amelyeket nem ismersz” (Ezék. 32,7-9). Mert: A Benne lévő világosság – az ÉLET – oltódott ki” (Ezék.32,7). Egy előképben mutatja be a Szent Szellem, hogy győzött az Úr, ez volt  teljes győzelem: „Akkor szóla Józsué (jelentése: Jahve szabadítás, segítség, üdvösség, nagylelkűség; az Úr segít v. megment) az Úrnak azon a napon, amelyen odavetette az Úr (Jahve, az Örökkévaló) az Emoreust (jelentése: hegyi lakó, csúcson lakó; kiemelkedő, derék, ékesszóló) Izráel (jelentése: héb. Jisrael: Isten harcol, Isten harcosa, hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme, egyenesen Istennel; vagy Isten erejével győző, ő Isten hercege lesz; Isten győzedelmeskedi) fiai elé; ezt mondotta vala pedig Izráel szemei előtt: Állj meg nap, Gibeonban, (jelentése: domb, magaslat, dombon épült város) és hold az Ajalon (jelentése: szarvasliget; vadban gazdag vidék) völgyében! És megálla a nap, és vesztegle a hold is, amíg bosszút álla a nép az ő ellenségein. Avagy nincsen-é ez megírva a Jásár könyvében? És megálla a nap az égnek közepén és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig. És nem volt olyan nap, mint ez, sem annak előtte, sem annak utána, hogy ember szavának engedett volna az Úr, mert az Úr, Jahve, az Örökkévaló hadakozik (harcol) vala Izráelért. Ezután visszatére Józsué és vele az egész Izráel a táborba, Gilgálba (jelentése: kőkör, legördítés; (kocsi) kerék, fordulat)” (Józs. 10,12-15).

91 Ő az: „Aki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette (sátorként kifeszítette) az egeket, mint egy kárpitot” (Zsolt. 104,2). „Kié egyedül a halhatatlanság, aki hozzáférhetetlen [(aproszitosz): megközelíthetetlen] világosságban [(phósz): fényben] lakozik [(oikeó): él]. Akit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: akinek tisztesség [(timé): dicsőség] és örökké való hatalom [(kratosz): erő, uralom, győzelem]. Ámen” (1 Tim. 6,16). Aki így szól: „Hát nem tudjátok és nem hallottátok-é, hát nem hirdettetett néktek eleitől fogva, hát nem értettétek-é meg a föld fundamentumait, (nem magyarázták meg a föld alapozását)? Az, aki ott trónol a föld kereksége fölött, amelynek lakói mint sáskák előtte, ki az egeket kiterjeszti mint egy kárpitot, és kifeszíti, mint a sátort, lakásra” (Ésa. 40,21-22). Dávid bizonyságtétele Róla: „Te uralkodol a tengernek kevélységén, (a dühöngő tengeren); mikor az ő habjai felemelkednek, (ha hullámai tornyosulnak) te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,10). Ézsaiáson keresztül szól az Úr: „Hallgass rám Jákób és Izráel, én elhívottam, én vagyok az első és én az utolsó. Hiszen kezem veté e föld alapját, és jobbom terjeszté (feszíté) ki az egeket, ha én szólítom őket, mind itt állnak” (Ésa. 48,12-13). Az Evangélium jelenti ki, hogy ki az, aki a tenger hullámain tapos: „Az éjszaka negyedik részében a negyedik éjszakai őrváltáskor, reggel három és hat óra között pedig hozzájuk méne Jézus, a tengeren járván. És mikor észrevették a tanítványok, hogy ő a tengeren jár, megrémülnek, megijedtek, azt mondván: Ez kísértet; és a félelem miatt kiáltoznak; és félelmükben össze-vissza kiabáltak. De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!” (Mát. 14,25 27). János bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig esteledik, lemennek az ő tanítványai a tengerhez, és beszállva a hajóba átmentek a tenger túlsó partjára Kapernaumba. És már sötétség volt, és még mindig nem ment vala hozzájuk Jézus. És a tenger a nagy szél fúvása miatt háborog vala. Mikor azért huszonöt, vagy harminc futamatnyira beeveznek, meglátták Jézust, amint jár vala a tengeren, és a hajóhoz közeledik vala: és megrémülnek. Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek! Be akarják azért őt venni a hajóba: és a hajó azonnal ama földnél vala, amelyre menének, mert a hajó egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak” (Ján. 6,16-21). Márk is bizonyságot tesz az Úr Jézus csodatételéről: „És mikor beesteledék, a hajó a tenger közepén vala, ő pedig egymaga a szárazon, a parton. És látá őket, amint vesződnek az evezéssel; mert a szél szembe fúj vala velük; és a negyedik éjszakai őrváltás idején, a tengeren járva közeledett feléjük; és el akar vala haladni mellettük. Azok pedig látván őt a tengeren járni, kísértetnek vélték, és felkiáltanak; Mert mindnyájan látják vala őt és megrémülnek. De ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek. Ekkor beméne hozzájuk a hajóba, és elállt a szél; ők pedig magukban szerfölött álmélkodnak és csodálkoznak vala” (Márk. 6,47-51). Mert Ő az, akiről így hangzik a prófécia: „Ezek látták az Úrnak dolgait, és tetteit, és az ő csodáit a mélységes tengeren. Szólott ugyanis és szélvészt támaszt, és szavára forgószél támadt, amely felduzzasztá a habokat, és fölemelték őket a hullámok. Az égig emelkednek, majd a mélybe zuhantak; és kétségbeestek a veszedelemben. Szédülnek, és imbolyognak és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességüknek esze vész vala. De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban, az ő nyomorúságukban, és sanyarúságukból kivezeti őket, és kiszabadította őket szorult helyzetükből. Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és lecsendesítette a forgószelet, és megcsendesedtek a habok, és elcsitultak a hullámok. És örülnek, hogy lecsillapodtak vala, és amikor azok elsimultak, vezérli őket az ő kívánságuknak partjára, a kívánt kikötőbe” (Zsolt. 107,24-30). Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén, a dühöngő tengeren; mikor az ő habjai felemelkednek, ha hullámai tornyosulnak, te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10).

92 Ámós is Róla tesz bizonyságot: „Aki a Fiastyúkot és a Kaszáscsillagot teremtette; aki reggellé változtatja a homályt és a nappalt éjszakává sötétíti; aki hívja a tenger vizeit és kiönti azokat a földnek színére: az Úr, Jahve, az Örökkévaló annak a neve” (Ámós. 5,8). Ő kérdezi Jóbtól, hogy: „Össze tudod-e kötni a Fiastyúk szálait? A Kaszás-csillag köteleit meg tudod-e oldani? A hajnalcsillagot előhozhatod-é az ő idejében, avagy a Göncölszekeret forgathatod-é fiával együtt?” (Jób. 38,31-32).

93 Pál apostol megvallása: „Óh Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! És Isten szélsőséges és túl nem szárnyalható állapota, és rejtélye. Mely igen kikutathatatlanok, kifürkészhetetlenek, és megfoghatatlanok az Ő szándékai, döntései, s kinyomozhatatlanok, és megvizsgálhatatlanok az ő útjai, és módszerei, tevékenysége!” (Róm. 11,33). Dávid így imádkozik: „Mely nagyok Uram a te műveid, igen mélységesek a te gondolataid! Az ostoba ember nem ismeri fel, az esztelen nem érti meg” (Zsolt. 92,6-7). „Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt” (Zsolt. 139,6). A prófétán keresztül ezt kérdezi az Úr: „Hát nem tudod-e és nem hallottad-e, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremté a föld határait? Nem fárad, és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége!” (Ésa. 40,28). Hozzá fordulhatunk minden problémánkkal: „Azért [('úlám): mindazonáltal] én a Mindenhatóhoz, az [('él): erős, hatalmas Istenhez] folyamodnám, és Hozzá [(drš): járulva), az Istenre bíznám [Isten elé (śím śúm): helyezném, terjeszteném] ügyemet, [segítségül híva Őt]. Aki nagy [(gəḏóláh gáḏôl): számos, hatalmas], végére mehetetlen dolgokat művel [(ḥéqer): kikutathatatlanul], és csodákat, amiknek száma nincsen [csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul]” (Jób. 5,8-9). Óh: „Áldott az Úr Isten, Izráelnek Istene, a ki csudadolgokat cselekszik egyedül!” (Zsolt. 72,18)^. Igen: „Te vagy az Isten, aki csodát művelsz; megmutattad a népek között a te (erődet), és hatalmadat” (Zsolt. 77,15).„Mert nagy vagy Te és csodadolgokat művelsz; (csodákat teszel) csak te vagy Isten egyedül!” (Zsolt. 86,10). Hát: „Magasztaljátok az uraknak Urát, és (adjatok hálát neki); mert örökkévaló az ő kegyelme, és (örökké tart szeretete). Aki nagy csodákat művel egyedül; mert örökkévaló az ő kegyelme, és (örökké tart szeretete)” (Zsolt. 136,3-4).

94 Jób megvallása: „És ha kelet felé megyek, nincsen ő, nyugat felé és nem veszem őt észre. Bal kéz felől cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felől rejtőzködik, és nem láthatom” (Jób. 23,8-9). Pedig azt mondja az Úr: „Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem” (Ésa. 45,2).

95 Az apostol ezt kérdezi: „Sőt, kicsoda vagy te, óh ember, hogy feleselsz, visszabeszélsz, vitába szállsz az Istennel? Avagy mondja-e, vagy megkérdi-e az agyagkészítmény, az alkotás a készítőnek, megmunkálójának, alkotójának, formálójának, gyúrójának: Miért csináltál, és miért formáltál, és alkottál engem ilyennek?” (Róm. 9,20). Mert: „Jaj annak, aki perbe száll alkotójával, bár csak egy a földből készült cserépedények között! Mondhatja-e formálójának az agyag: Mit csinálsz? És a készítmény ezt: Nem ügyes a kezed? Jaj annak, aki ezt mondja apjának: Miért nemzettél? - és anyjának: Miért vajúdtál velem?!”„Micsoda fonákság! Egyenlőnek tartható-e az agyag a fazekassal? Mondhatja-e az alkotás alkotójának: Nem ő alkotott engem?! Mondhatja-e a fazék a fazekasnak: Nem ért a dolgához?!” (Ésa. 45,9-10; 29,16). Így szól az Úr: „Én hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok. Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, aki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg?” (Ésa. 43,12-13).„Ha így határoz a Seregek Ura, ki teszi azt erőtlenné, és ki hiúsíthatja meg? Ha kinyújtja kezét, ki fordíthatja vissza?” (Ésa. 14,27). „És kihez hasonlítjátok az Istent, és minő képet készítetek Ő róla, (és hogyan készíthetnétek el képmását)?” (Ésa. 40,18)

„Kihez hasonlíttok engem, és kivel tesztek egyenlővé? És kivel vettek egybe, hogy hasonlók volnánk?” (Ésa. 46,5). Hiszen: „A föld minden lakosa olyan, mint a semmi; és az ő akarata szerint cselekszik az ég seregében és a föld lakosai között, és nincs, aki az ő kezét megfoghatná, és ezt mondaná néki: Mit cselekedtél?” (Dán. 4,32).

96 Hiszen Ő az, aki: „Erejével felriasztja a tengert, és bölcsességével megtöri Ráhábot, [(rahaḇ): büszkeség, gőg, arrogancia dühöngés, féktelenség, tombolás]” (Jób. 26,12). Hát: „Kelj föl, kelj föl, öltözd fel az erőt, oh Úrnak karja! Kelj föl, mint a régi időben, a messze hajdanban (az ősrégi nemzedékek idején)! Avagy nem te vagy-é, a ki Ráhábot kivágta, és a sárkányt átdöfte?” (Ésa. 51,9).  „Te zúztad szét Rahabot, halálra sebezve; erős karoddal szétszórtad ellenségeidet” (Zsolt. 89.11). Így szól az Úr: „Mert én, az ÚR, Jahve, az Örökkévaló vagyok a te Istened, aki (fölriasztom), és megreszkettetem a tengert és zúgnak habjai, és (hullámai); seregeknek Ura az Én nevem!” (Ésa. 51,15).

97 A prédikátor is erről tesz megvallást: „nem szállhat perbe az ember azzal, aki fölötte áll, aki hatalmasabb nálánál” (Préd. 6,10).

98 És folytatja Jób: „Miért nem fordítod el tőlem szemedet, [(ráp̄áh): miért nem hagysz békén], és nem távozol csak addig is tőlem, amíg nyálamat lenyelem?” (Jób. 7,19).

99 Azt kérdezi az Úr: „… kicsoda hozzám hasonló, és ki szab nékem törvényt, (ki vonhat engem felelősségre) és kicsoda az a pásztor, aki megállhat ellenem, (aki szembe szállhat velem?” (Jer. 49,19).

100 Mert: „Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, aki asszonytól születik? (Jób. 15,14). „mert nincs ember, aki ne vétkeznék” (1 Kir. 8,46).

101 De: „Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet; Mert nyomorgattatom, és (csapások értek) minden napon, és ostoroztatom minden reggel!” (Zsolt. 73,13-14). Nincs különbség bűnös, és igazzá vált között: „Minden érhet mindenkit. Ugyanaz történhetik az igazzal és a bűnössel, a jóval, a tisztával és a tisztátalannal; azzal, aki áldozik és azzal, aki nem áldozik; úgy járhat a jó, mint a vétkes, az esküdöző éppúgy, mint aki fél az eskütől” (Préd. 9,4). Pedig: „Ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany” (Jób. 23,10). Az apostol helyes megvallása: „Mert semmit sem tudok magamra vonatkozólag ami ellenem szólna, de nem ebben vagyok megigazulva. Aki ugyanis engem megítél, és alaposan megvizsgál, és ezt megállapítja, az Úr az. [Más fordítás: Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de ez által még nem igazulok meg. Ő, az Úr az, akinek a vizsgálata alá tartozom]” (1 Kor. 4,4).

102 És ismét így panaszkodik Jób: „Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tűnnek el [(káláh): elmúlik, vége van, véget ér, befejeződik]” (Jób. 7,6). Ézsaiás is erről panaszkodik: „Porsátorom lerontatik, és elmegy tőlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet; hiszen levágott a fonalról engem; reggeltől estig végzesz velem!” (Ésa. 38,12). Dávid is így könyörög: „Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is. [Héber: [(ṭóp̄aḥ): arasznyivá tetted napjaimat, és az én életem (ḥeleḏ jôm): ideje semmiség te előtted. (haḇél heḇel): Mint egy lehelet, annyit ér az (kôl kól'áḏám): egész emberiség; Minden ember olyan, mint a fuvallat]! Szela” (Zsolt. 39,6). Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök” (Zsolt. 102,3). Hisz: „Olyan az ember, mint a lehelet; napjai, mint az átfutó (a tűnő) árnyék” (Zsolt. 144,4). Igen: „Mert minden hústest olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké. Ez a beszéd pedig az az evangélium, amelyet hirdettek nektek” (1 Pét. 1,23-25).

103 Mert: „Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet; mert csapások értek mindennap, fenyítések minden reggel” (Zsolt. 73,13-14).

104 Mert: „Még ha lúgban mosakodnál is, vagy szappanodat megsokasítanád is, és (pazarolnád magadra), feljegyezve marad a te álnokságod, és (bűnöd akkor is szenny marad) előttem, mondja az Úr Isten” (Jer. 2,22).

105 Már a prófétán keresztül ezt kérdezi az Úr: „Dicsekedhetik-e a fejsze azzal szemben, aki vág vele? Fontosabb-e a fűrész annál, aki húzza? Mintha a bot suhogtatná azt, aki fölvette, és a vessző venné föl azt, aki nem fából van!” (Ésa. 10,15). De: „Jaj annak, aki perbe száll alkotójával, bár csak egy a földből készült cserépedények között! Mondhatja-e formálójának az agyag: Mit csinálsz? És a készítmény ezt: Nem ügyes a kezed? Jaj annak, aki ezt mondja apjának: Miért nemzettél? - és anyjának: Miért vajúdtál velem?!”„Micsoda fonákság! Egyenlőnek tartható-e az agyag a fazekassal? Mondhatja-e az alkotás alkotójának: Nem ő alkotott engem?! Mondhatja-e a fazék a fazekasnak: Nem ért a dolgához?!”„… ki mondhatja néki: Mit cselekszel?” (Ésa. 45,9-10; 29,16; Jób. 9,12). Csak meg lehet vallani, hogy: „Uram Jahve, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian” (Ézs. 64,7). Az apostol is azt kérdezi: „Tulajdonképpen kicsoda vagy te, óh ember, hogy feleselsz, visszabeszélsz, vitába szállsz az Istennel? Avagy mondja-e, vagy megkérdi-e az agyagkészítmény, az alkotás a készítőnek, megmunkálójának, alkotójának, formálójának, gyúrójának: Miért csináltál, és miért formáltál, és alkottál engem ilyennek?” (Róm. 9,20).

106 Már a próféta is így szólt: „Ha ember vétkezik ember ellen, akkor Isten a döntőbíró, de ha az ÚR ellen vétkezik valaki, ki merne ott döntőbíró lenni?” (1Sám. 2,25).

107 Dávid megvallása – és próféciája – amiért az Úr haragját érzi (aki eltért, vagy még meg sem tért Istenhez): „Uram, haragodban ne fenyíts meg engem; felgerjedésedben ne dorgálj meg engem! Mert nyilaid belém akadtak, és kezed rám nehezült. Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt ...Bizony, elmúlunk haragod miatt, indulatod miatt megsemmisülünk, ha magad elé állítod bűneinket, titkolt vétkeinket orcád világossága elé. Elmúlik minden napunk haragod miatt, úgy elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás. Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk. Ki tudja, milyen erős haragod, és milyen félelmetes felháborodásod?” (Zsolt. 38,2-4; 90,7-11). Jeremiás imája: „Fenyíts hát meg minket, Uram, de csak mértékkel, nehogy haragodban megsemmisíts. Zúdítsd haragodat a nemzetekre, amelyek nem ismernek el, és azokra a nemzedékekre, amelyek nem hívják segítségül a nevedet. Mert felfalták Jákobot s fölemésztették, lakóhelyét pusztasággá tették” (Jer 10,24-25). Jób is így panaszkodik: „Mert (el šaddaj) a Mindenható nyilai vannak én bennem, amelyeknek mérge emészti az én szellememet, és [(ḥémáh šáṯáh rúaḥ): mérgüket issza szellemem]. És az Istennek rettentései ostromolnak engem, [('ĕlóhah 'ĕlôhah biʿúṯ ʿáraḵ): Isten Rémségei ellenem csatasorba álltak]” (Jób. 6,4). És így folytatja Jób: „Felgerjesztette haragját, és (fellángolt haragja) ellenem, (és ellenségének tekintett engem) és úgy bánt velem, mint ellenségeivel. Seregei együtt jövének be (együtt támadtak csapatai) és utat csinálnak (utat törnek) ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak” (Jób. 19,11-12). És Dávid is panaszkodik szenvedése okát nem értve: „Nyomorult és beteg vagyok ifjúságomtól kezdve; (rettegek tőled, tanácstalan vagyok) viselem a te rettentéseidet, roskadozom. (Rám zúdult izzó haragod), és általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem (rettentő csapásaid megsemmisítenek). Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek (bekerítenek) engem (Zsolt. 88,16-18). Jeremiás is így panaszkodik, nem értve szenvedése okát: Miért lett (miért tart) szünetlenné az én fájdalmam, és halálossá, gyógyíthatatlanná az én sebem? (miért nincs gyógyulás súlyos sebemre). Olyanná lettél nékem, mint a bizonytalan vizű, csalóka patak (amelyben nincs állandóan víz)!” (Jer. 15,18).„Útjaimat elterelte, (utamról lekergetett, összetépett) és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé célul állított engem! Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait” (Siral. 3,11-13). „Vedd le rólam a te ostorodat (a Te csapásodat); kezed fenyítéke miatt elenyészem én (elpusztulok sújtó kezed alatt). Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, (tönkreteszed) mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság (mint egy lehelet, annyit ér) minden ember” (Zsolt. 39,11-12). És így folytatja Dávid: „Bűneim erőt vettek rajtam; vétkeinket te bocsásd meg” (Zsolt. 65,4). Ezsdrás is erről tesz megvallást: „És mondék: Én Istenem, szégyellem és átallom felemelni, én Istenem, az én orcámat te hozzád, mert a mi álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és a mi vétkeink mind az égig nevekedtek! Őseink idejétől fogva mind a mai napig nagy vétekben vagyunk, és bűneink miatt jutottunk királyainkkal és papjainkkal együtt más országok királyai kezébe, fegyverre, fogságba, prédára és arcunk szégyenére, ahogyan ma is van” (Ezsdr. 9,6-7). És ennek következményeként: „bajok vettek engem körül, amelyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, amelyeket végig sem nézhetek; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem” (Zsolt. 40,13).

Nem kell mindent tudni.

Legyetek készen!

Imádság:

Köszönöm Úr Jézus a feltámadásba vetett hitemet, amelyet Tőled kaptam. Áldalak érte!

Ámen

Joel Osteen: Szavaiddal győzelmet hozhatsz az életedbe

A szavaiddal győzelmet vagy vereséget, erőt vagy gyengeséget hozhatsz az életedbe. Amikor a helyes dolgokat szólod, az bátorságot, elszántságot és látást ad.

Minden alkalommal, amikor ilyeneket mondasz: „Ez túl nehéz nekem”, „Nem bírom tovább”, „Olyan csalódott vagyok”, „Nem hiszem el, hogy ez történt” csak gyengébbé, csüggedtebbé és egyre inkább reményvesztetté válsz. Viszont amikor azt mondod, hogy „Krisztussal együtt, az Ő ereje által képes vagyok”, akkor erősebbé válsz, és hagyod, hogy Isten kegyelme működésbe lépjen.

Ne tápláld a negatív érzéseket azzal, hogy kimondod őket. Azt olvassuk a Bibliában: „Még a gyenge is mondja: „Erős vagyok!”” (Jóel 3:10, EF).

Nem azt mondja: „A gyenge beszéljen a gyengeségéről”, „A beteg beszéljen a betegségéről”, „A csalódott beszéljen a csalódottságától”. Nem, fordítsuk meg a dolgot és mondjuk: „Igen, ez valóban nehéz, de az Úrban erős vagyok. Tudom, hogy az Úr vívja harcaimat. Ő győzelemre fog vezetni.” Ezt jelenti megragadni az Ő erejét.

Ézsaiás így fogalmazta ezt meg: „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el” (Ézsaiás 40:31).

Az Úrban bízni, az Úrra várni, nem azt jelenti, hogy passzívan hátradőlsz vagy tétlenkedsz. Az Úrra várni azt jelenti, hogy az Úr jóságára tekintesz, számítasz az Ő jóindulatára, vágysz az áldására. Ez a fajta várakozás aktív, és ilyen hozzáállást tükröz: „Uram, köszönöm, hogy Te képes vagy megfordítani ezt a helyzetet. Köszönöm, hogy Te nagyobb vagy, mint ez a probléma, és erősebb vagy minden ellenségnél.” Minden egyes nap így kellene gondolkodnunk.

Negatív gondolkodással soha sem fogsz szárnyra kelni, vagy futni és nem ellankadni, ha folyton a problémádra fókuszálsz és arra, hogy mennyire lehetetlen megoldani. Ehelyett, hagyd, hogy megújuljon az erőd azáltal, hogy bizalomteli várakozással tekintesz Istenre. Hozz győzelmet az életedbe a szavaiddal!

„Még a gyenge is mondja: „Erős vagyok!”” (Jóel 3:10, EF)

Joel Osteen

                                                                                    Magyar fordítás: ahitatok.hu

http://www.ahitatok.hu/joel-osteen/631-szavaiddal-gyozelmet-hozhatsz-az-eletedbe.html

Az Úr ígérete: Kiárasztom Szellemem!

„kopár hegyeken folyókat fakasztok és a rónák közepén, a völgyek mélyén forrásokat; a pusztát vizek tavává teszem és a szomjú földet vizeknek forrásivá. A pusztában cédrust, akácot nevelek és mirtuszt és olajfát plántálok a kietlenben, a pusztaságba. Ciprust, platánt, sudár cédrussal együtt. Hogy lássák, megtudják, és vegyék észre és megértsék mindnyájan, hogy az ÚR keze vitte ezt végbe, és Izráel Szentje teremtette ezt!” 

(Ésa. 41,18-20)

Megvallás

Bízom abban, hogy Isten mindig velem van. 

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

"Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, zsengéjük lőn azoknak, akik elaludtak." 

1Kor 15,19-20

László Boda

 

László Boda

Mielőtt az Úr kiküldi - a minden korban élő - Övéit szolgálni:

„Ada nékik erőt és hatalmat minden démonok felett, 
és minden betegség gyógyítására.

És AZUTÁN

küldé el őket, hogy hirdessék az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak” 

(Luk. 9,1-2)

Eljöttem Istenem imádni szent Neved.

apostolok Cselekedete 13. fejezet: A Szent Szellem elhívása; (göröggel és kapcsolódó igékkel / nyers fordítás)

Csel. 13,1Valának pedig Antiókhiában [jelentése: bosszúálló, üldöző] az ott levő gyülekezetben [(ekklészia): kihívottak közösségében, az eklézsiában] némely próféták [(prophétész): Isten előtt állók, Isten jelenlétében élők, akik Tőle vesznek Igéket, és az Ő nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek] és tanítók: Barnabás [jelentése: a vigasztalás fia, a (prófétai) ígéret fia; az építő intés fia] és Simeon [jelentése: meghallgattatás, hallva, Az Úr meghallgatott; Isten meghallgatott], ki hivattatik vala Nigernek [jelentése: a fekete], és a Cirénei [jelentése: fal, találkozás, megérkezés). kantár fennhatósága, felsőbbrendűsége] Lucius [jelentése: nappal született; a megvilágosított, a fénylő, sugárzó). Világos; fényes; fehér; világító (fényt árasztó] és Manaen [jelentése: vigasztaló, ajándékozó], ki Heródessel [jelentése: hősies; hősök sarja, hőshöz hasonló], a [(tetrarkhész): tetrarkha] negyedes fejedelemmel együtt neveltetett vala [a negyedes fejedelem tejtestvére], és Saulus [jelentése: akit kértek, kívántak, a kikövetelt; a megkérdezett]*

*Simeon volt az, aki az Úr Jézus kínkaróját vitte a Golgotára: „És kényszerítenek egy mellettük elmenőt, bizonyos cirénei [jelentése: találkozás, megérkezés] Simont [jelentése: meghallgatott], aki a mezőről jő vala, Alekszándernek (SÁNDOR) [Jelentése: férfiakat elűző] és Rufusnak [jelentése: vörös] az atyját, hogy vigye az ő keresztjét [(sztaurosz): egy cölöp vagy oszlop (függőlegesen felállítva), azaz egy pózna (egy kivégzőeszköz)]” (Márk. 15,21).

Az Ő fia, Pál apostolnak pedig féltestvére volt: „Köszöntsétek Rufust [vörös] aki kiválasztott [kiválogatott, kedvenc] az Úrban [az Úr választottját], és az ő anyját, aki az enyém is. [és anyját, aki nekem is anyám]” (Róm. 16,13).

Alekszanderről pedig – aki szintén Simeon fia, Pál apostolnak pedig féltestvér - így szól az Írás, Efézusban (a vég): „A sokaság közül pedig előállaták Alekszándert, minthogy előre tuszkolták őt a zsidók. Alekszánder pedig kezével intvén, védekezni akara a nép előtt. Megismervén azonban, hogy zsidó, egy kiáltás tört ki mindnyájukból, mintegy két óra hosszáig kiáltozván: Nagy az efézusi Diána!” (Csel. 19,33-34).

És Saulus – Pálnak több rokona volt már Őelőtte az Úrban: „Köszöntenek titeket Timóteus, az én munkatársam, és Lucius, Jáson, és Sosipáter az én vérszerinti rokonaim” (Róm. 16,21).

Simeon pedig így került Antiókiába: „Azok tehát, akik eloszlottak [(diaszpeiró): szétszóródtak] az üldözés miatt, mely Istvánért támadott, eljutának Feniciáig, [jelentése: pálmák országa; bíbor, bíborvörös, karmazsin). pálmafás" vagy “bíborcsigás”] Ciprusig [jelentése: szeretet; virágzás; vörösréz] és Antiókiáig, [jelentése: bosszúálló, üldöző] senkinek nem prédikálván az igét, [az evangéliumot] hanem csak a zsidóknak. Voltak azonban közöttük némely ciprusi [jelentése: szeretet; virágzás; vörösréz] és cirénei [jelentése: fal, találkozás, megérkezés] férfiak, kik mikor Antiókiába [jelentése: bosszúálló, üldöző] bementek, szólának a görögöknek, [örömüzenetként] hirdetve az Úr Jézust [Jézust, az Urat]” (Csel. 11,19-20). Saulról, - aki később Pál  - így tesz bizonyságot Isten igéje: Amikor István az Úr Jézusról tesz bizonyságot, a szanhedrin tagjai: „Felkiáltván pedig nagy fenszóval [vagyis erre hangosan  (kradzó): felordítva], füleiket bédugák, [és felindulásukban egyszerre], és egy akarattal  reá rohanának; És kiűzvén a városon kívül, megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsőruháikat egy Saulus [Saul, ki később Pál] nevezetű ifjú lábaihoz rakták le” (Csel. 7,57-58).

„Saulus [aki később Pál lett] pedig szintén javallta [(szüneudokeó): helyeselte, és jónak látta] az ő megöletését, vagyis [egyetértett István kivégzésével]. És támada [(ginomai): keletkezett] azon a napon nagy üldözés a jeruzsálemi gyülekezet, vagyis [ekklészia): eklézsia, a kihívottak közössége] ellen, és mindnyájan eloszlának [(diaszpeiró): szétszóródtak] Júdeának [jelentése: dicséret, magasztalás] és Samáriának [jelentése: őrtorony, őrhegy, őrség] tájaira [(khóra): vidékeire], az apostolokat kivéve. Istvánt pedig eltakaríták [eltemették] kegyes [(eulabész): hívő] férfiak, és nagy sírást tőnek ő rajta [és nagy gyászt tartottak felette]. Saulus pedig [csakúgy tajtékzott a kihívottak közössége ellen], és pusztítá [zaklatta, és (lümainomai lümainó): igyekezett megsemmisíteni] a kihívottak közösségét, az [(ekklészia): eklézsiát]. Házról-házra járva, és férfiakat és asszonyokat elővonszolva [(szüró): elhurcolva], tömlöcbe [(phülaké): börtönbe] veti vala [Más fordítás: Saul meg házról házra menve mindenhová behatolt, s úgy pusztította az eklézsiát, férfiakat is, nőket is elhurcolt, hogy börtönbe vettesse őket]. Amazok annakokáért eloszolván [(diaszpeiró): szétszóródtak], széjjeljártak [(dierkhomai): mindenhova elmentek], hirdetve a [(logoszt)] az igét, [(euaggelidzó): az örömüzenet szavát, az evangéliumot]” (Csel. 8,1-4).

Ezt ismerve bizalmatlanok voltak vele a hívők: „Mikor pedig Saulus Jeruzsálembe ment, [(paraginomai): megérkezett] a tanítványokhoz próbált csatlakozni; de mindnyájan féltek tőle, nem hívén, hogy ő tanítvány. Barnabás [Jelentése: a vigasztalás fia, a prófétai ígéret fia; az építő intés fia] azonban maga mellé vevén [(epilambanomai): felkarolta] őt, vivé [(agó): magával vitte] az apostolokhoz, és elbeszélé [(diégeomai): részletesen beszámolt] nékik, mint látta az úton az Urat, és hogy beszélt vele, és mint tanított Damaskusban nagy bátorsággal [és milyen  (parrésziadzomai): őszintén / nyíltan / szabadon / bátran beszélt]  a Jézus nevében” (Csel. 9,26-27).

Barnabásról így hangzik a bizonyságtétel: „József is [jelentése: felmagasztalt], ki az apostoloktól Barnabásnak neveztetett el, ami megmagyarázva annyi [vagyis lefordítva azt jelenti], mint Vigasztalás [buzdítás, bátorítás, vagyis a Szent Szellem] Fia, Lévita [azaz Lévi leszármazottja], származása szerint ciprusi [jelentése: szeretet]. Mivelhogy néki mezeje [szántóföldje] vala, eladván, a pénzt elhozá, és az apostolok lábainál letevé” (Csel. 4,36-37).

Csel. 13,2 Mikor azért azok szolgálának, az Úrnak és böjtölnek, monda a Szent Szellem: Válasszátok el [(aphoridzó): különítsétek el] nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam.*

*Erről tesz bizonyságot újra –és újra az apostol: „Pál, Jézus Krisztusnak, a Felkentnek rabszolgája, aki Urának, Jézus Krisztusnak tulajdona. Elhívott, és meghívott apostol, az Úr Jézus által kinevezett követ, elválasztva, és külön választva a világi, tisztátalan, szentségtelen dolgoktól. Isten Evangéliumának, Örömhírének, győzelmi hírének, a győzelmes hadvezérről szóló jó hírnek hirdetésére és prédikálására” (Róm 1,1).

„Pál, hivatala szerint Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola, meghatalmazott, teljhatalmú /megbízottja, aki Jézus Krisztus hatalmával szól, és cselekszik”  (1Kor. 1,1).

Csel. 13,3 Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájuk vetették, elbocsátják őket. *

*Az apostolok hét Szent Szellemmel, és hittel teljes férfit kézrátétellel küldenek ki a szolgálatra, és ennek eredménye: „Kiket állatának az apostolok [a kiküldöttek, a követek] elébe; és miután imádkoztak, kezeiket reájuk veték, [rájuk tették]. És az Isten [(logosza)], igéje növekedik [és terjed]. És sokasodik [gyarapodik, és szaporodik] nagyon a tanítványok száma Jeruzsálemben és a papok közül is nagy sokan [engedelmeskednek, és] követik a hitet. [Más fordítás: Isten üzenete pedig egyre több és több embert ért el; közben meg növekedett az isten igéjének hatása s a Jézust követő tanítványok száma is igen megszaporodott Jeruzsálemben. Sőt a papok közül is sokan elfogadták a hitet]” (Csel. 6,6-7).

Előképben mutatja be a Szent Szellem a szolgálatra való felkenést, és kiküldést. Így állították szolgálatba a lévitákat: „Akkor vezesd a lévitákat (jelentése: csatlakozás, vagy korona) a gyülekezet (vagyis a kijelentés) sátora elé, és gyűjtsd egybe Izráel fiainak egész gyülekezetét (egész közösségét). Ezután vezesd a lévitákat az Úr (színe) elé, és Izráel fiai tegyék kezeiket a lévitákra. Áron pedig lóbálja meg (vagyis mutassa be, és így ajánlja fel) a lévitákat, áldozatul az Úr előtt, Izráel fiai részéről, hogy szolgáljanak az Úr szolgálatában (Más fordítás: Áron mutassa be (vagyis Áron szimbolikus kézmozdulattal „bemutatja”) a levitákat ajándékul Izrael fiaitól az Úr színe előtt, hogy szolgáljanak az ő szolgálatában.)” (4 Móz. 8,9-11).

 Így lett felkenve Józsué: „Az Úr pedig monda Mózesnek: Vedd melléd Józsuét (jelentése: az Úr a szabadítás, segítség, üdvösség) a Nún fiát (jelentése: utód, sarj), akiben szellem van, és tedd őreá a te kezedet. És állasd őt Eleázár (jelentése: Isten a segítő) pap elé, és az egész gyülekezet (vagyis az egész közösség) elé, és adj néki parancsolatokat az ő szemeik előtt (és előttük iktasd be tisztébe). És a te dicsőségedet közöld ővele, hogy hallgassa őt Izráel fiainak egész gyülekezete (vagyis egész közössége). Azután pedig álljon Eleázár pap elé, és kérdje meg őt az Urimnak (jelentése: fény, világosság) ítélete felől az Úr előtt (és kérjen döntést az Úrtól sorsvetés útján). Az ő szava szerint menjenek ki, és az ő szava szerint menjenek be (és térjenek haza), ő és Izráel minden fia ővele, és az egész gyülekezet (és az egész közösséggel együtt). Úgy cselekedék azért Mózes, amiképpen parancsolta vala az Úr néki; mert maga mellé vevé Józsuét, és állatá őt Eleázár pap elé, és az egész gyülekezet (vagyis az egész közösség) elé. És tevé az ő kezét ő reá, és ada néki parancsolatokat (és beiktatta tisztébe), amiképpen szólott vala az Úr Mózes által” (4 Móz. 27,18-23).

„Józsué, a Nún fia pedig beteljesedék bölcsességnek szellemével; mert Mózes tette vala őreá kezeit; és hallgatnak reá Izráel fiai, és úgy cselekedének, amint parancsolta vala az Úr Mózesnek” (5 Móz. 34,9).

És így kapta meg a Szent Szellemet Timóteus (jelentése: aki Istent tiszteli), és egyben kijelentést nyer, hogy az ajándék a Szent Szellem: „Meg ne vesd (és ne hanyagold el) a kegyelemnek benned való ajándékát, amely adatott néked prófétálás által, a presbitérium kezeinek reád tevésével (vagyis a vének kézrátételével)” (1 Tim. 4,14).

„Minekokáért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely benned van az én kezeimnek rád tétele által. Mert nem félelemnek Szellemét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak Szellemét” (2 Tim. 1,6-7).

Így kapják meg azok is a Szent Szellemet, akik befogadták az Igét, azoktól, akiket az Úr már felkent: „Mikor pedig meghallották jeruzsálemben az apostolok, hogy Samária befogadta az Isten (logoszát), igéjét, elküldék azokhoz Pétert és Jánost; Kik mikor lementek, imádkoztak érettük, hogy vegyenek Szent Szellemet, vagyis [hogy részesüljenek a Szent Szellem ajándékában]. Mert még senkire azok közül nem szállott [epipektókosz: nem esett] rá, csupán be voltak merítve az Úr Jézus nevébe. Akkor kezeiket reájuk veték, [rájuk tették] és vőnek Szent Szellemet, [részesültek a Szent Szellem ajándékában]. (Csel. 8,14-17).

Hogy ők is tovább adhassák a Szent Szellem erejét, teljesítve a feltámadott Úr parancsát: „Elmenvén azért [tehát], tegyetek tanítványokká [és tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében [hatalmába, dicsőségébe, erejébe]” (Mát. 28,19).

Mert: a nékik adott hatalom csak azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek [kaptok] erőt [hatalmat], minekutána a Szent Szellem eljő [és leszáll] reátok: és lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8).

Az Úr Jézus ígérete is csak ezután valósul meg: „Azokat pedig, akik hisznek [akik hitre jutottak], ilyen [ezek a] jelek követik [fogják kísérni]: az én nevemben [(onoma): név, amely jelenti: a hatalom, tekintély, jellemvonást is] ördögöket [gonosz szellemeket; démonokat] űznek [haj(í)tanak ki]. Új [(kainosz): újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő, nem csupán újabb keletű, hanem lényegében is különbözik a korábbitól. Új az, ami a régebbi helyét foglalja el, és addig még nem használták, nem volt érvényben] nyelveken szólnak. [Ha] Kígyókat vesznek föl [(airó): felemel, elveszít, kétségekbe taszít, félretesz, eltávolít, elvisz], és ha valami halálost [halálos mérget] isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik [teszik rá a] kezeiket, és [azok] meggyógyulnak” (Márk. 16,17-18).

Ezért mondja az Úr Jézus az Övéinek: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, [(emphüszaó): rájuk fújt] és monda nékik: Vegyetek, és [(lambanó): fogadjátok be] a Szent Szellemet” (Ján. 20,21-22).

 És így folytatódik a kijelentés. Ez után: „Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit (fel, vagy) megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen” (Mát. 18,18).

 És a Szent Szellem első megnyilvánulást ís bemutatja az Ige: „Mikor pedig ezt - az Evangéliumot - hallák, bemerítkeznek az Úr Jézusnak nevébe. /  „Aki Isten igéjének neveztetik. (Jel. 19,13) /.

És mikor Pál reájuk vetette kezét, szálla a Szent  Szellem ő reájuk; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala” (Csel. 19,5-6).

Csel. 13,4 Ők annakokáért, miután kibocsáttattak [(ekpempó): kiküldettek] a Szent Szellemtől, lemenének Szeleuciába [jelentése: fehér fény]; és onnét elevezének [(apopleó): elhajóztak] Ciprusba [jelentése: szeretet; virágzás; vörösréz].*

*És most már mint Isten Fiai indultak munkába: „Mert mindazok ugyanis, akiket Isten Szelleme vezérel, vezet, irányít, és kormányoz, azok mind Istennek fiai” (Róm. 8,14).

„Mert akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának Szellemét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abba, Atya!” Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által” (1 Kor. 6,19-20; Gal. 3,26-29; 4,6-7).

És: „… ha a Szellem vezet titeket, nem vagytok a törvény - a halál törvényének (zsid. 9,27) - uralma alatt” (Gal. 5,18).

Csel. 13,5 És mikor Salamisba [jelentése: só; a békesség Baálja, vagy városa] jutottak [(ginomai): megérkeztek], hirdeték az Isten beszédét [(logosz): az Isten igéjét, a testté lett logoszt] a zsidóknak [jelentése: (iúdaiosz): júdeaiaknak]  zsinagógáiban: és János [jelentése: Jahve kegyelmes, az Úr jóindulatú, jóságos, kedves] is velük vala, mint segítőtárs.*

*Mikor a Judabeli testvéreknek eljuttatták a segítséget:  „Barnabás (jelentése: a vigasztalás fia, a prófétai ígéret fia; az építő intés fia) és Saulus (jelentése: a kicsi, alacsony, csekély) pedig visszatérnek Jeruzsálemből   (jelentése: a béke megalapozása, tanítása) betöltvén [(pléroó): teljesítve, és befejezve] szolgálatukat, maguk mellé véve Jánost (jelentése: Jahve kegyelmes, az Úr jóindulatú, jóságos, kedves) is, kinek mellékneve [(epikaleó): másik neve] Márk (jelentése: védelem) vala” (Csel. 12,25).

Csel. 13,6 És eljárván [(dierkhomai): bejárva] a szigetet mind Páfusig, [jelentése: fövő vagy forró. A legszebb] találának [találkoztak] egy ördöngős hamispróféta zsidóra, [(pszeudoprophétész): hazug / hamis / álprófétával;

egy zsidó mágussal] kinek neve vala Barjézus [jelentése: Jézus fia; a segítő, az üdvözítő fia; a hatalmas; varázsló, bölcs, mágus].*

*Az ilyenekről így beszél Isten igéje: „Miképpen pedig Jánnes [jelentése: előnyben részesítő, csaló, megtévesztő, zaklató, bosszantó] és Jámbres [jelentése: ellenszegülő, gőgös, önfejű] ellene állottak [ellenszegültek] Mózesnek, [fölkeltek, és harcoltak Mózes ellen] akképpen ezek is ellene állanak [(anthisztémi): ellenszegülnek, szembeszállnak, harcolnak] az igazságnak [(alétheia): a valóság ellen]. Megromlott elméjű, [(núsz): a szív, vagyis a szellemük értelme / felfogóképessége / gondolkodási képessége, a dolgok lényegét meglátni képes intuitív gondolkodásuk romlott] a hitre nézve nem becsületes [(adokimosz): a hit szempontjából alkalmatlan, használhatatlan, megbízhatatlan] emberek. De többre nem mennek [de sokra nem viszik, nem jutnak messzire]: mert esztelenségük [(anoia): ostobaságuk, értelmetlenségük, bolondságuk, tudatlanságuk, nagyon is] nyilvánvaló lesz mindenki előtt, amiképpen amazoké is az lett” (2 Tim. 3,8.9).

Csel. 13,7 Aki Sergius Paulus [jelentése: háló, belegabalyodott, a kicsi, alacsony, csekély] tiszttartóval, [(anthüpatosz szün): a római proconsul, a szenátusi provincia élén álló helytartó társaságában], ez okos [(szünetosz): értelmes, éles eszű] emberrel [(anér): férfivel] vala. Ez magához hívatván Barnabást és Saulust, kíváná hallani az Isten beszédét, [az Isten Igéjét].

Csel. 13,8 Elimás, [jelentése: a hatalmas; varázsló, bölcs, mágus. A zsidó »Barjézus« görög neve] az ördöngős [(magosz): mágus, asztrológus, jövendőmondó; varázsló, szemfényvesztő] azonban - mert így magyaráztatik [(metherméneuó): fordítható le] az ő neve - ellenkezik vala [(anthisztémi): szembeszállt] velük, igyekezvén a tiszttartót [(anthüpatosz): a prokonzult] elfordítani [(diasztrephó): eltántorítani, eltéríteni] a hittől.

Csel. 13,9 De Saulus, ki Pál is, megtelvén Szent Szellemmel, szemeit reá vetve [erősen ránézett],

Csel. 13,10 [(epó): szól], és monda: Ó minden álnoksággal [(dolosz): ravaszsággal, csalással, fortéllyal] és minden gonoszsággal [(radiúrgia): gátlástalansággal, gazsággal

alattomossággal] teljes ördögfi, [(diabolosz hüiosz): te ördögfajzat, a Sátán fia] minden igazságnak ellensége [(ekhthrosz): gyűlölője], nem szünöl-é meg [(pauó): nem hagyod abba, nem fejezed be] az Úrnak igaz útját elfordítani [(diasztrephó): elferdíteni, eltorzítani]?*

* Az ilyenekről így szól az Úr Jézus: „Ti az ördög, a vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló atyától valók vagytok. [Más fordítás: Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, az ördög atyából vagytok, és hozzá tartoztok]. És a ti atyátok kívánságait, szándékát, ami kedvére van, amit szeret, ami örömet okoz neki, azt akarjátok teljesíteni, azt készültök, szándékoztok, azt igyekeztek megvalósítani. Az emberölő, embergyilkos volt kezdettől, eredetétől fogva, és nem állott meg az igazságban felkelt, fellázadt, és ellenállt a valóságnak, mert nincsen ő benne igazság, mert nem lehet ő magában valóság. Mikor hazugságot, hamisságot, valótlanságot, kitalálást, csalást, becsapást szól, a sajátjából szól, magából meríti; mert hazug és csaló, és ő maga a hazugság atyja” (Ján. 8,44).

És János apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Aki a bűnt cselekszi, aki elvéti a célt, az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben, céltévesztésben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. Senki sem cselekszik bűnt, nem lesz céltévesztő, aki az Istenből született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, nem vétheti el a célt, mivelhogy Istenből született. Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istenből való, és az sem, aki nem szereti az ő atyjafiát, a testvérét. Mert ez az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást; Nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól vala, és meggyilkolá az ő testvérét. És miért gyilkolta meg azt? Mivel az ő cselekedetei gonoszok valának, a testvéreié pedig igazak. (1 Ján. 3,8-10).

Csel. 13,11 Most [(nün): azonnal] azért ímé az Úrnak keze [(kheir): ereje] van ellened, [(sze): lesz rajtad] és vak leszel, és nem látod a napot egy ideig. És azonnal homály és sötétség szálla [(epipiptó): borult] reá; és kerengve [(periagó): megzavarodva jár körbe. és botorkálva, tapogatózva] keres vala vezetőket [(kheiragógosz): akik kézen fogva vezessék].*

*A Lótot megtámadó gonosz sereget az angyalok: „Az emberek apraját-nagyját pedig, akik a ház ajtaja előtt voltak, vaksággal verték meg, úgyhogy nem tudták megtalálni az ajtót” (1 Móz. 19,11).

Az Elizeust megtámadni akaró ellenséggel is ez történt: „Amikor aztán az arámok (jelentése: magasság; felmagasztalás, felmagasztalt) rárontottak, így imádkozott Elizeus (jelentése: az én Istenem üdvösség, szabadító; az üdvösség Istene) az Úrhoz (jəhóváh): Jahve, az Örökkévalóhoz): Verd meg ezt a népet vaksággal! Meg is verte őket vaksággal Elizeus kérése szerint” (2 Kir. 6,18).

Csel. 13,12 Akkor a tiszttartó [a prokonzul], mikor látta a történt dolgot, hitt, elálmélkodván az Úrnak tudományán. [Más fordítás: Amikor a helytartó látta az esetet, hívő lett, mert egészen lenyűgözte az Úr tanítása]. 

Csel. 13,13 Elhajózván pedig Páfusból [Jelentése: fövő vagy forró. A legszebb] Pál és kísérői, Pergába, [jelentése: nagyon földi, az egész ország.] Pamfiliának [Jelentése: Minden nemzetségből való keverék] városába menének.* János azonban elválván tőlük, megtére [(hüposztrephó): visszatért] Jeruzsálembe [Jelentése: béke megalapozása, béke alapja].**

*A rájuk bízott feladat elvégzése után vették magukhoz Márkot: „Barnabás és Saulus pedig visszatérnek Jeruzsálemből betöltvén [(pléroó): teljesítve, és befejezve] szolgálatukat, maguk mellé véve Jánost is, kinek mellékneve [(epikaleó): másik neve] Márk vala” (Csel. 12,25).

És először azokhoz a nemezetekhez mentek akik közül voltak Pünkösdkor, a Szent Szellem kitöltésekor  jeruzsálemben: Frígiában [jelentése: száraz, terméketlen] és Pamfiliában [jelentése: minden nemzetségből való keverék], Egyiptomban [jelentése: kettős teher, dupla nehézség, szorongatás, fogság] és Líbiának [jelentése: szomjas, száraz föld] tartományiban, mely Ciréne [jelentése: kantár fennhatósága, felsőbbrendűsége] mellett van, és a római [jelentése: fenséges, hírnév, erő] jövevények [zarándokok], mind zsidók, mind prozeliták [(proszélütosz): zsidó vallásra áttért]” Csel. 2,10.12).

**Hogy ki volt Márk, arról így számol be Isten igéje: Márk (héber neve: ióannész, vagyis János) volt az, aki az Úr Jézus elfogásakor követi Őt: „Akkor otthagyták őt mindnyájan, és elfutnak. Egy ifjú pedig követé őt, akinek meztelen testét csak egy gyolcs ing takarta; és megfogák, megragadták őt az ifjak. De ő ott hagyva az ingét, meztelenül elszaladt tőlük, elmenekült” (Márk. 14,50-52).

Ő volt az a tanítvány, aki az utolsó vacsorán: „…a Jézus kebelén nyugszik vala, akit szeret vala Jézus. (Ján. 13,23).

Őreá bízta a kínoszlopon függő Úr az anyját: „A Jézus keresztje [kínoszlopa] alatt pedig ott állottak vala az ő anyja, és az ő anyjának nőtestvére; Mária, a Kleopás [jelentése: híres] felesége, és Mária Magdaléna. Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ő anyja és az a tanítvány, akit szeret [(agapaó): kedvelt, többre tartott] vala, monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad! Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettől az órától magához [a házába, az otthonába] fogadá azt az a tanítvány” (Ján. 19,25-27).

Ő az, aki a megfeszítésnél, az Úr Jézus halálánál is jelen volt: „És aki [(eidó oida): végignézte, és] látta, [(martüreó): tanúsítja, és] bizonyságot tett, és igaz [(aléthinosz): valóságos, és szavahihető] az ő tanúbizonysága [(martüria): az ő tanúskodása]. És az tudja, hogy ő igazat [(aléthész): valóságot] mond, hogy ti is higgyetek” (Ján. 19,35).

Őróla kérdezi az Urat Péter apostol: „Péter pedig megfordulván, látja, hogy követi az a tanítvány, akit szeret vala Jézus, aki nyugodott is ama vacsora közben az ő kebelén [az estebéden az Úr keblére dőlt]… Ezt látván Péter, monda Jézusnak: Uram, ez pedig mint lészen [Uram, hát vele mi lesz]? Monda néki Jézus: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá [mit tartozik rád]? Te kövess engem!” (Ján. 21,20-22).

Ő volt Pál apostol és Barnabás segítőtársa, már a közös szolgálatuk elkezdésekor: „Amikor Szalamiszba értek, hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt, mint segítőtárs” (Csel. 13,5).

Péter apostol úgy ír róla, mint saját fiáról: „Köszönt titeket a [veletek] együtt (ki)választott babiloni (Babilonban lévő)[gyülekezet] és Márk, az én fiam” (1Pét 5:13).

Péter apostol - miután egy angyal kiszabadította a börtönből -  Mária házához - aki Márk anyja volt - ment: „És miután ezt megértette, [amikor feleszmélt] elméne Máriának, a János anyjának házához, ki Márknak neveztetik; hol sokan valának egybegyűlve és könyörögnek vala” (Csel. 12,12)^.

Aki, vagyis: „Márk, [jelentése: védelem], a Barnabás unokatestvére,” (Kol. 4,10).

Később: „Barnabás azt tanácsolá, hogy vegyék maguk mellé Jánost, ki Márknak hívatik. Pál azonban azt tartá méltónak, hogy a ki elszakadt tőlük Pamfiliától fogva, és nem ment velük a munkára, ne vegyék maguk mellé azt. Meghasonlás támada azért, úgyhogy elszakadának egymástól, és Barnabás maga mellé véve Márkot, elhajózék Ciprusba” (Csel. 15,37-39).

A fogság idején Pál apostolt Lukács kivételével mindenki elhagyta: „Egyedül [csak] Lukács [jelentése: a megvilágosított, a fénylő, sugárzó] van velem. Márkust [jelentése: védelem] magadhoz vévén, hozd magaddal: mert nekem alkalmas, és [(eukhrésztosz): hasznos] a szolgálatra” (2 Tim. 4,11).

Pál apostollal volt a fogság idején is, a Filemonhoz írt levél írásakor „Továbbá Márk …az én munkatársaim [is köszöntenek]” (Filem. 1,24).

Őreá bízta az Úr a végidők próféciáit, amit: „elküldvén azt az ő angyala [(aggelosz): hírvivő követe] által, megjelenté [(szémainó): megmutatta, kijelentette, elmagyarázta] az ő rabszolgájának Jánosnak. [Más fordítás: Jelképekbe öltöztette, és úgy küldte el angyalán keresztül rabszolgájának, Jánosnak]. Aki bizonyságot [(martüria): tanúságot] tett az Isten beszédéről, [az Isten logoszáról, igéjéről] és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, [Jézus Krisztus által (martüria): adott bizonyítékról, az Ő vértanúságáról, és] mindenről, amit látott [(eidó oida): amiről tudomása van, amit megismert]” (Jel. 1,1-2).

Csel. 13,14 Ők pedig Pergából tovább menve, eljutának Antiókhiába, Pisidiának [jelentése: pusztító nő; megöntözött vidék] városába, és bemenvén szombatnapon [a heti pihenőnapon, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napján] a zsinagógába, és leülének.

Csel. 13,15 És a törvénynek* és a prófétáknak felolvasása után küldének a zsinagógának elöljárói ő hozzájuk, mondván: Atyánkfiai, férfiak, ha van valami intőbeszédetek [(paraklészisz): buzdító, bátorító szavatok (logosz): igétek] a néphez, szóljatok.

*  „Mert Mózesnek régi nemzedékek óta városonként megvannak a hirdetői, mivelhogy a zsinagógákban minden szombaton olvassák” (Csel. 15,21).

Csel. 13,16 Pál azért felkelvén [(anisztémi): feláll] és kezével intvén, [(kataszeió epó): jelt adva hallgatásra szól] és monda: Izráelnek férfiai, és ti, kik félitek az Istent, halljátok, és [(akúó): értsétek] meg.

Csel. 13,17 Ennek a népnek, Izráelnek [héb. Jisrael: Isten harcol, Isten harcosa, hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme] Istene kiválasztotta a mi atyáinkat, és e népet fölemelte, [(hüpszoó): felmagasztalta] mikor Égyiptomnak [jelentése: lezárás, bezárás, körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság, kettős teher, dupla nehézség. "Ptah szellemének háza"] földében jövevények valának, és onnét kihozá [(exagó): kivezette] őket hatalmas karja által [(hüpszélosz brakhión meta): fenséges karjának erejével].*

*Ez így lett megírva: „Izráel fiai pedig szaporák (termékenyek) valának, szaporodnak (és gyarapodnak) és sokasodnak és igen-igen elhatalmazának, (nagyon megerősödtek) úgy hogy megtelik velük az ország. Azonközben új király támad Egyiptomban, (vagyis új király került Egyiptom élére) aki Józsefet nem ismerte vala. És monda az ő népének: Ímé az Izráel fiainak népe több, és hatalmasabb (nagyobb és erősebb) nálunknál. Nosza, bánjunk okosan (és bölcsen) vele, hogy el ne sokasodjék (hogy még többen ne legyenek) és az ne legyen, hogy ha háború támad, ő is ellenségünkhöz adja magát (ő is ellenségeinkhez csatlakozik) és ellenünk harcoljon, és az országból kimenjen (és az országból kivonuljon, felmenjen). Rendelének azért föléjük robotmestereket (munkafelügyelőket), hogy nehéz munkákkal (kényszermunkával) sanyargassák őket. És építe a Faraónak gabonatartó városokat (raktárvárosokat), Pithomot (jelentése: Atum napisten háza) és Ramszeszt (jelentése: Nap gyermeke). De minél inkább sanyargatják (minél kegyetlenebbül elnyomják) vala őt (és minél durvábban bánnak velük), annál inkább sokasodik (annál inkább szaporodtak) és annál inkább terjeszkedik vala, s félnek (és rettegnek) vala az Izráel fiaitól. Pedig kegyetlenül dolgoztaták az égyiptomiak az Izráel fiait. És kemény (és nehéz) munkával keserítik életüket, sárcsinálással, téglavetéssel és mindenféle mezei munkával, minden munkájukkal, melyeket kegyetlenül dolgoztatnak vala velük. És szóla (és parancsot adott) Égyiptom királya a héber bábáknak, akik közül egyiknek Sifra (jelentése: szépség), a másiknak Puá (jelentése: nagyszerű, ragyogó, kellemes) vala neve. És monda: Mikoron héber asszonyok körül bábálkodtok, nézzetek a szülőszékre: ha fiú az, azt öljétek meg, ha pedig leány az, hadd éljen. De a bábák félék az Istent és nem cselekedének úgy amint Égyiptom királya parancsolta vala nékik, hanem életben hagyják vala a gyermekeket. Hívatá annakokáért Égyiptom királya a bábákat és monda nékik: Miért műveltétek azt, hogy életben hagytátok a gyermekeket? A bábák pedig mondának a Faraónak: Mert a héber asszonyok nem olyanok, mint az Égyiptombeliek: mert azok életerősek; minekelőtte a bába hozzájuk eljutna, már (meg is) szűlnek. Annakokáért jól tőn Isten a bábákkal, a nép pedig sokasodék (szaporodott) és igen elhatalmazék (és igen megerősödött). És lőn, hogy mivel a bábák félék az Istent: megépíté az ő házukat. Parancsola azért a Faraó minden ő népének, mondván: Minden fiút, aki születik, vessetek a folyóvízbe, a leányt pedig hagyjátok mind életben” (2 Móz. 1,7-22).

Dávid próféciája: „És beméne Izráel Égyiptomba, s Jákób a Khám földén zsellérkedék. (Más fordítás: Így került Izráel Egyiptomba, Jákób Hám országában tartózkodott). És igen megszaporítá az ő népét, és erősebbé tevé elnyomóinál (ellenségeinél). Elváltoztatá azoknak szívét, hogy gyűlöljék az ő népét, és álnokul cselekedjenek az ő szolgáival” (Zsolt. 105,23-25).

Mózeshez így szólt az Úr: „Annakokáért mondd meg az Izráel fiainak: Én vagyok az Úr és kiviszlek titeket Egyiptom nehéz munkái alól és megszabadítlak titeket az ő szolgálatuktól és megmentlek titeket kinyújtott karral és nagy büntető ítéletek által. És népemmé fogadlak titeket s Istenetekké leszek néktek és megtudjátok, hogy én vagyok a ti Uratok Istenetek, aki kihoztalak titeket Egyiptom nehéz munkái alól. És beviszlek titeket a földre, amely felől esküre emeltem fel kezemet, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom azt, és néktek adom azt örökségül, én az Úr. Ekképpen szóla Mózes az Izráel fiaihoz; de nem hallgatnak Mózesre, a kislelkűség és a kemény szolgálat miatt” (2 Móz. 6,6-9).

De Isten: „Ezt a Mózest, akit megtagadának [(arneomai): és elutasítottak, visszautasítottak], mondván: Ki tett téged fejedelemmé [(arkhón): vezetővé, elöljáróvá, följebbvalóvá] és (döntő)bíróvá? Ezt az Isten fejedelmül [vezetőül, elöljáróul, vezérül] és szabadítóul [(lütrótész): kiváltóul, megváltóul] küldé angyal keze által, aki megjelent néki a csipkebokorban. [Más fordítás: Ugyanazt küldötte el Isten fejedelemnek is, megváltónak, és szabadítóul is, annak az angyalnak közbenjárásával, aki neki a csipkebokorban megjelent]. Ez hozta [(exagó): ő vezette] ki őket, csodákat és jeleket tévén Égyiptomnak földében és a Veres tengeren és a pusztában [(erémosz): a sivatagban] negyven esztendeig” (Csel. 7,35-36).

Csel. 13,18 És közel negyven esztendőnek idejéig tűrte az ő ellenszegülésüket, és [(tropophoreó): hordozta, viselte őket, és gondjukat viselte] a pusztában [(erémosz): a sivatagban].*

*Mert Izráel fiai folyton: „És zúgolódék Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes (jelentése: a kihúzott, a vízből kihúzott, kimentett; kihúzó; gyermek) és Áron (megvilágosodás, megvilágosított, hegyi lakos, kiemelkedő) ellen a pusztában. S mondának nékik Izráel fiai: Bár megholtunk volna az Úr (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló) keze által Égyiptom földén, amikor a húsos fazék mellett ülünk vala, amikor jól lakhatunk vala kenyérrel; mert azért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy mind e sokaságot éhséggel öljétek meg. És monda az Úr Mózesnek: Ímé én esőképen bocsátok néktek kenyeret az égből; menjen ki azért a nép és szedjen naponként arra a napra valót, hogy próbára tegyem: akar-e az én törvényem szerint járni, vagy nem? Az Izráel fiai pedig negyven esztendőn át evék a Mánt, míg lakó földre jutának; Mánt evének mind addig, míg a Kanaán (jelentése: lapály, mélyföld; megalázás, leigázás) földének határához jutának” (2 Móz. 16,2-4.35).

 Dávid is erről prófétál: „Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én utamat! Akiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére” (Zsolt. 95,10-11).

Csel. 13,19 És minekutána eltörölt [(kathaireó): eltávolított] hét népet a Kanaán földén, azoknak földüket sorsvetés által elosztá [örökségül adta] nékik, [(kataklérodoteó): sorsolással felosztotta közöttük].*

*Dávidon keresztül megerősíti az Úr a kijelentést:  „És kiűzé előlük a pogányokat (a népeket), és elosztá nékik az örökséget sorsvetéssel; és letelepíti azok sátoraiban az Izráel törzseit” (Zsolt. 78,55).

Csel. 13,20 És azután mintegy négyszázötven esztendeig adott bírákat mind Sámuel [jelentése: Isten meghallgatott, akit Isten ígért; Isten neve; az Ő neve: Isten] prófétáig [(prophétész): aki Isten jelenlétében élt, Isten nevében szólt, isteni akaratot közvetített)];*

*Amikor nyomorúságba estek, mindig az Úrhoz kiáltottak: „És támasztott az Úr bírákat, akik megszabadítják őket szorongatóiknak kezéből. Mert mikor bírákat támasztott az Úr nékik, az Úr maga volt a bíróval, és megszabadította őket ellenségeik kezéből a bíró egész idejére, mert megindult az Úr panaszaikon, melyeket emeltek elnyomóik és szorongatóik, és sanyargatóik miatt” (Bír. 2,16.18).

És ismét: „Ekkor az Úrhoz kiáltának (segítségért) az Izráel fiai, és az Úr szabadítót támasztott az Izráel fiainak, aki megszabadítá őket:

És az Úrnak Szelleme vala ő rajta, és bíráskodott Izráelben” (Bír. 3,9-10).

Csel. 13,21 Annak utána pedig királyt kérének maguknak, és adá nékik az Isten Sault [Jelentése: akit kértek, kívántak, a kikövetelt], a Kis [jelentése: görbe, hajlott; csapdát állító] fiát, a Benjamin [jelentése: a jobb kéz fia; jószerencse, áldás fia] nemzetségéből [(phülé): törzséből] való férfiút negyven esztendeig.*

*Ez pedig így történt: „Összegyűlének azért Izráelnek minden vénei, és elmentek Sámuelhez Rámába (jelentése: domb, hegy magaslat). És mondának néki: Ímé te megvénhedtél, és fiaid nem járnak útjaidon; most azért válassz nékünk királyt, aki bíráskodjék, és ítéljen felettünk, mint minden népnél szokás” (1 Sám. 8,4-5).

„És az Úr kijelentette Sámuelnek füleibe, egy nappal az előtt, hogy Saul eljött, mondván: Holnap ilyenkor küldök hozzád egy embert a Benjámin földéről, és kend fel őt fejedelmül az én népem, Izráel felett, hogy megszabadítsa az én népemet a Filiszteusok (jelentése: idegen, vándor, kivándorolt) kezéből; mert megtekintém az én népemet, mivel felhatott az ő kiáltása hozzám. Mikor pedig Sámuel meglátta Sault, szóla néki az Úr: Ímé ez az az ember, akiről szólottam néked, ő uralkodjék az én népem felett” (1 Sám. 9,15-17).

 „Akkor elővevé Sámuel az olajos szelencét, és az ő fejére tölté, és megcsókolá őt, és monda: Nem úgy van-é, hogy fejedelemmé kent fel az Úr téged az ő öröksége felett?” (1 Sám. 10,1).

Csel. 13,22 És mikor őt elveté, [(methisztémi methisztanó): elbocsátá], támasztá nékik Dávidot [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] királyul; kiről bizonyságot is tőn és monda: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse [jelentése: ISAI. h. jisaj,  Jahve van, létezik; életképes; a férfias, bátor, szilárd] fiát, ki minden akaratomat véghezviszi.*

*Amikor Saul az Úr parancsa ellen cselekedett: „Akkor monda Sámuel Saulnak: Esztelenül cselekedtél, (ostobaságot követtél el); nem tartottad meg az Úrnak (jəhóváh): Jahvenak, az Örökkévalónak), a te Istenednek ('ĕlóhímnak) parancsolatját, melyet parancsolt néked, pedig most mindörökre megerősítette volna az Úr a te királyságodat Izráel felett. Most azonban a te királyságod nem lesz állandó. Keresett az Úr magának szíve szerint való embert, akit az ő népe fölé fejedelmül rendelt, mert te nem tartottad meg, amit az Úr parancsolt néked” (1 Sám. 13,13-14).

De Sámuel bánkódott emiatt: „És monda az Úr Sámuelnek: Ugyan meddig bánkódol még Saul miatt, holott én megvetettem őt, hogy ne uralkodjék Izráel felett? Töltsd meg a te szarudat olajjal, és eredj el; én elküldelek téged a Bethlehemben lakó Isaihoz, mert fiai közül választottam magamnak királyt. Sámuel pedig monda: Hogyan menjek el!? Ha meghallja Saul, megöl engemet. És monda az Úr: Vigyél magaddal egy üszőt, és azt mondjad: Azért jöttem, hogy az Úrnak áldozzam. És hívd meg Isait az áldozatra, és én tudtodra adom, hogy mit cselekedjél, és kend fel számomra azt, a kit mondándok néked. És Sámuel megcselekedé, amit az Úr mondott néki, és elment Bethlehembe. A város vénei pedig megijedének, és eleibe menvén, mondának: Békességes-é a te jöveteled? Ő pedig felele: Békességes; azért jöttem, hogy áldozzam az Úrnak. Szenteljétek meg azért magatokat, és jertek el velem az áldozatra. Isait és az ő fiait pedig megszentelé, és elhívá őket az áldozatra. Mikor pedig bemenének, meglátta Eliábot, (jelentése: Isten az Atyám) és gondolá: Bizony az Úr előtt van az ő felkentje! Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van. És így elvezeté Isai Sámuel előtt mind a hét fiát; Sámuel pedig mondá Isainak: Nem ezek közül választott az Úr. Akkor monda Sámuel Isainak: Mind itt vannak-é már az ifjak? Ő pedig felele: Hátra van még a kisebbik, és ímé ő a juhokat őrzi. És monda Sámuel Isainak: Küldj el, és hozasd ide őt, mert addig nem fogunk leülni, míg ő ide nem jön. Elkülde azért, és elhozatá őt. (Ő pedig piros vala, szép szemű és kedves tekintetű.) És monda az Úr: Kelj fel és kend fel, mert ő az. Vevé azért Sámuel, az olajos szarut, és felkené őt testvérei között. És attól a naptól fogva az Úrnak Szelleme Dávidra szálla, és azután is. Felkele azután Sámuel és elméne Rámába” (1 Sám. 16,1-7.10-13).

Dávid pedig így prófétál az igazi Dávidról, az Úr Jézusról: „Egykor látomásban így szóltál híveidhez: Segítséget nyújtottam egy hősnek, kiemeltem a nép közül egy kiválasztottat. Megtaláltam Dávidot, az én szolgámat; szent olajommal kentem fel őt, Akivel állandóan vele lesz az én kezem, sőt az én karom erősíti meg őt. Nem nyomhatja őt el, és (nem csalja tőrbe) az ellenség, és a gonosz ember sem nyomorgatja meg őt; Mert ő előtte rontom meg az ő szorongatóit, és verem meg az ő gyűlölőit. És vele lesz az én hűségem és kegyelmem, és az én nevemmel magasztaltatik fel az ő szarva, és (emelkedik hatalma)” (Zsolt. 89,20-25).

Csel. 13,23 Ennek magvából támasztott Isten, ígérete szerint, Izráelnek szabadítót, [(szótér): üdvözítőt, megváltó, megtartó, megmentő, védő, pártfogó, gyógyítót] Jézust [héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó];*

*A próféták mind Őróla – a Dávidnak adott magról – szólnak: „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló) és támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik, mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön” (Jer. 23,5).

 Ézsaiás így prófétál Róla: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, Örökkévaló Atyának, békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló) buzgó szerelme műveli ezt!” (Ésa. 9,6-7).

„Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről.

Az ÚR (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló) Szelleme nyugszik rajta, a bölcsességnek, szakételemnek, és ügyességnek, értelemnek Szelleme. Ítélőképességnek, megkülönböztető képességnek, felismerésnek, megértésnek Szelleme. Tanácsnak, előrejelzésnek és hatalomnak Szelleme. Erőnek, vitézségnek, bátorságnak Szelleme. Az Úr ismeretének, és tiszteletének Szelleme” (Ézs. 11,1-2).

Pál apostol bizonyságtétele: „Melyet eleve, és amit már hajdan megígért az ő prófétái, - az Ő nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek által - a szentírásokban, Az ő Fia felől, a mi Urunkról, Jézus Krisztusról, aki Dávid magvából lett hústest szerint” (Róm. 1.2-3).

Erről tesz bizonyságot az Evangélium: „Jézus Krisztusnak, a Felkentnek, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségéről való könyv” (Mát. 1,1).

A feltámadott Úr is így jelenti ki magát: „Én Jézus… vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag” (Jel. 22,16).

Csel. 13,24 Minekutána előbb János az ő eljövetele [(eiszodosz proszópon): az Ő megjelenése] előtt a megtérésre, a (metanoia): gondolkodásmód megváltoztatására] való bemerítést prédikálta Izráel egész népének.*

*Erről az Evangélium bizonyságtétele így hangzik: „Azokban a napokban pedig eljöve, megjelent, fellépett, és feltűnt Bemerítő János, aki prédikál vala, és ezt hirdette, tanítván Júdea pusztájában, a Júdeai-sivatagban. És ezt mondja, és így prédikált, ezt hirdetve vala: Térjetek meg, térjetek új felismerésre, változtassátok meg gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza Isten felé, mert elközelített a mennyeknek országa, a mennyeknek királysága, uralma” (Mát. 3,1-3).

„Annás és Kajafás főpapsága alatt, lőn az Úrnak szava Jánoshoz, a Zakariás fiához, a pusztában. És méne a Jordán mellett lévő minden tartományba, a Jordán egész környékére, prédikálván, és hirdetve a megtérésre való bemerítést a bűnöknek bocsánatára” (Luk. 3,1-2).

Márk így ír róla: Történt pedig hogy előáll vala János, bemerítvén a pusztában és prédikálván, és hirdetvén a megtérésnek bemerítését a bűnöknek bocsánatára. És kiméne hozzá Júdeának egész tartománya, egész vidéke, és a Jeruzsálembeliek is, és bemerítkeznek mindnyájan ő általa a Jordán vizében, bűneikről vallást tévén” (Márk. 1,2-5). 

A János írása szerinti Evangélium is róla tesz bizonyságot: „Megjelent vala egy Istentől küldött ember, kinek neve János. Ő jött tanúbizonyságul, tanúként, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen ő általa. Nem ő vala a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen, mert bizonyságot kellett tennie a világosságról” (Ján. 1,6-8).

Csel. 13,25 És mikor be akará végezni [mikor (pléroó) beteljesítette] János az ő tisztét, [(dromosz) futását] monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok az, hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját.*

*Az Evangélium így ad hírt erről: „A nép nagyon nyugtalan volt, és a bensőjükben mind azon gondolkoztak, és egyre azt fontolgatták, azon töprengtek János felől, hogy vajon nem ő-e a Krisztus. Felele János mindnyá­juknak, mondván: Én ugyan vízbe merítelek be titeket. De eljő valaki, aki nálamnál erősebb, hatalmasabb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét, vagyis saruszíját megoldjam, és kifűzzem: Ő majd Szent Szellembe és tűzbe merít be titeket” (Luk. 3,15-16).

„És ez a János tanúságtétele, amikor a zsidók, azaz a júdeaiak papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? És erre megvallá és nem tagadá, és megvallá, hogy: Nem én vagyok a Krisztus, a Messiás. Én csak vízbe merítek be; de köztetek van, akit ti nem ismertek. Ő az, aki utánam jő, aki nyomomba lép, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam” (Ján. 1,19-20.26-27).

Csel. 13,26 Atyámfiai [(adelphosz): testvérek], férfiak, Ábrahám [jelentése: sokaság atyja] nemzetének [(genosz): nemzetségének] fiai, és kik ti köztetek félik az Istent, ez üdvösségnek [szabadításnak] beszéde [(logosz): igéje] néktek küldetett.*

*Mikor az Úr Jézus kiküldi tanítványait, azt a parancsot adja:  „…Pogányok útjára ne menjetek. a pogányokhoz, a nemzetekhez vivő úton el ne induljatok, és Samaritánusok városába ne térjetek be; Hanem menjetek inkább Izráel házának eltévelyedett, és ezért elveszett juhaihoz” (Mát. 10,5-6).

Péter apostol beszéde a templomban: „Az Isten az ő Fiát, Jézust először, első alkalommal néktek támasztván, elküldé őt, hogy megáldjon titeket, mindegyikőtöket  megtérítvén [(aposztrephó): eltávolítson, elfordítson, eltérítsen] bűneitekből [(ponéria): gonoszság, romlottság, hitványság]. (Más fordítás: Amikor Isten elküldte a szolgáját, Jézust, akkor először hozzátok küldte el, hogy megáldjon titeket. Mégpedig úgy, hogy többé ne tegyetek gonosz dolgokat)” (Csel. 3,26).

Pál apostol megvallása: „nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, az Úr Jézus kereszthalála általi győzelméről szóló jó hírt; a győzelmi hírt, mert Istennek hatalma, és Istennek képessége, szabadító, üdvösséget hozó ereje az minden hívőnek üdvösségére, aki hisz. Zsidónak, azaz júdeaiaknak kezdetben, vagyis először s azután görögnek, azaz: pogánynak” (Róm. 1,16).

Csel. 13,27 Mert akik lakoznak Jeruzsálemben és azoknak fejei, [(arkhón): fejedelmei] mivelhogy őt fel nem ismerék, a prófétáknak szavait [(agnoeó): sem értették], melyeket minden szombaton felolvasnak, ítéletükkel betöltötték [(pléroó): beteljesítették].*

*Ézsaiás így prófétál: „Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos! Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! Mint aki elől orcánkat elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele” (Ésa. 53,1-3). Péter apostol így prédikál a Júdabelieknek: „Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát [paisz: szolgáját], Jézust, kit ti elárulátok [kiszolgáltattatok; átadtatok], és megtagadátok [(arneomai): elutasít, visszautasít] Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja. [Más fordítás: Nem! Isten tette ezt! Ő az Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi ősapáinknak Istene. Ő dicsőítette meg szolgáját Jézust, ezzel a gyógyulással. Igen, azt a Jézust, akinek ti a halálát akartátok. Mert Pilátus már elhatározta, hogy felmenti, szabadon engedi, de ti nem akartátok őt]. Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek. [Más fordítás: Elutasítottátok, megtagadtátok Jézust, a Szentet és az Igazságost. És követeltétek, hogy egy gyilkos embernek adjon kegyelmet a kedvetekért], Az életnek [(arkhégosz tesz dzóész; az arkhégosz): elsődleges jelentése kezdő, előidéző, okozó, alapító, szerző] fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi bizonyságai [tanúi] vagyunk. [Más fordítás: Megöltétek azt, aki az életet adja. Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból. Ennek tanúi vagyunk - a saját szemünkkel láttuk őt]. De most, atyámfiai [testvérek], tudom, hogy tudatlanságból [értetlenségből] cselekedtetek, miképpen a ti fejedelmeitek is. [Más fordítás: Testvéreim Jól tudom, hogy sem ti, sem a vezetőitek nem értettétek meg, hogy mit tettetek]” (Csel. 3,13-17).

Az Úr Jézus kijelentése: „És ezeket azért cselekszik …mert nem ismerték meg [és nem ismerték fel] az Atyát, engem” (Ján. 16,3).

És folytatódik a kijelentés: Pál apostol így prédikál: „Mert bizonyságot teszek felőlük, [és tanúskodom mellettük] hogy Isten iránt való buzgóság van bennük, de nem megismerés [nem felismerés] szerint. [Mert ez a nem ismerők buzgósága]” (Róm. 10,2).

És: „Ezt e világ [e világkorszak (aion)] fejedelmei [vezetői, uralkodói] közül senki sem ismerte fel, [egy sem tudta] mert ha felismerték [és ha tudták] volna, a dicsőség Urát [soha] nem feszítették volna meg [nem vonták volna kínoszlopra]” (1Kor. 2,8).

Dávid próféciája arról, hogy ki a dicsőség királya: „Kicsoda ez a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr (eredetiben az ÚR = JHVH Jahve), az erős hadakozó Úr. Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel örökkévaló ajtók, hadd menjen be a dicsőség királya! Kicsoda ez a dicsőség királya? A seregek Ura, ő a dicsőség királya. Szela” (Zsolt. 24,8-10).

S az Újszövetség válasza Dávid kérdésére: „... a dicsőség Ura... a mi Jézus Krisztusunk...” (Jak. 2,1).

Csel. 13,28 És bár semmi halálra való [halálos büntetésre méltó] okot nem találtak, kérék [azt követelték] Pilátustól [jelentése: hajítódárdával ellátott; a felfegyverzett], hogy ölettessék meg [(anaireó): kivégeztesse].*

*Pilátus így szólt a tömeghez:  „Idehoztátok nékem ez embert, mint aki a népet félrevezeti: és ímé én ti előttetek kivallatván, semmi olyan bűnt [(aition): vétséget] nem találtam ez emberben, amivel őt vádoljátok. De még Heródes sem; mert titeket őhozzá igazítalak [őhozzá küldtelek]; és ímé semmi halálra való [semmi halált érdemlő] dolgot nem cselekedett [nem követett el] ő. Megfenyítvén [(paideuó): megbüntetve] azért őt, elbocsátom [(apolüó): szabadon bocsátom]” (Luk. 23,14-16).

Ünnepenként egy foglyot szabadon lehet engedni, akit a nép kíván: A főpapok [a papi fejedelmek] és vének pedig reá beszélék [és rávették, és felbujtották] a sokaságot, [a népet] hogy Barabást kérjék [és követeljék] ki, Jézust pedig veszítsék el [és ítéljék halálra]. Felelvén pedig a helytartó, [és újra megkérdezte őket, és] monda nékik: A kettő [fogoly] közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam [és szabadon engedjem] néktek? Azok pedig mondának: Barabást. Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan [ezt kiáltották, és] mondának: Feszíttessék meg! A helytartó pedig [nyomatékosan] monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább [és még hangosabban, és harsányabban] kiáltoznak [és ordítoztak] vala, mondván: Feszíttessék meg! Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ [hogy semmire sem megy velük], hanem még nagyobb háborúság [és zavargás] támad [sőt a forrongás még nagyobb lesz, és a zajongás mindinkább növekszik, fokozódik; sőt ebből még lázadás is kitörhet], vizet vévén [vizet hozatott], megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván. Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől [Más fordítás: Ennek az igaz embernek vére ontásában] ti lássátok [ez a ti dolgotok; Ti feleltek érte]! És felelvén az egész nép, monda: Az Ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon. [Más fordítás: Az egész nép így kiáltott: Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére; És az egész tömeg zúgta: Vére rajtunk és fiainkon]” (Mát. 27,20-25).

„Pilátus pedig eleget akarván tenni a sokaságnak [mivel a tömeg kedvében akart járni], elbocsátá [szabadon bocsátotta] nékik Barabást, Jézust pedig megostoroztatván [megkorbácsoltatta], kezükbe adá, [kiszolgáltatta] hogy megfeszítsék” (Márk. 15,15).

István vértanú bizonyságtétele a szanhedrin előtt: „Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát [paisz: szolgáját], Jézust, kit ti elárulátok [és kiszolgáltattatok; átadtatok], és megtagadátok [(arneomai): elutasít, visszautasít] Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja. [Más fordítás: Nem! Isten tette ezt! Ő az Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi ősapáinknak Istene. Ő dicsőítette meg szolgáját, Jézust ezzel a gyógyulással. Igen, azt a Jézust, akinek ti a halálát akartátok. Mert Pilátus már elhatározta, hogy felmenti, szabadon engedi, de ti nem akartátok őt].  Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek. [Más fordítás: Elutasítottátok, megtagadtátok Jézust, a Szentet és az Igazságost. És követeltétek, hogy egy gyilkos embernek adjon kegyelmet a kedvetekért]. Az életnek [(arkhégosz tesz dzóész; az arkhégosz): elsődleges jelentése kezdő, előidéző, okozó, alapító, szerző] fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi bizonyságai [tanúi] vagyunk. [Más fordítás: Megöltétek azt, aki az életet adja. Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból. Ennek tanúi vagyunk - a saját szemünkkel láttuk őt]” (Csel. 3,13-15).

Csel. 13,29 És mikor mindazokat elvégezték, [(hapasz teleó): mindent végrehajtottak] amik ő felőle megírattak, a fáról levéve sírba helyhezteték.*

*Pál apostol így prédikál az Úr Jézusról, aki: „Aki adta, és feláldozta önmagát a mi bűneinkért, a mi céltévesztésünkért, és tévedéseinkért, hibáinkért. Hogy kiszabadítson, kiragadjon, kimentsen, kivegyen, kiemeljen minket magának e jelenvaló gonosz, káros, veszélyes, ellenséges züllött világból, a jelen világ gonoszságából, ebből a gonosz korszak létkorából az Istennek és a mi Atyánknak akarata, rendelése, elhatározása szerint” (Gal. 1,4).

A Szent Szellem újra - és újra kijelenti, hogy mit tett Isten Krisztusban értünk: „Ki a mi bűneinkért halálra adatott…”„aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik (Tit. 2,14; Róm. 4,25).

Csel. 13,30 De az Isten feltámasztá [életrekeltette] őt halottaiból [a halálból; a halottak közül]:*

*Péter apostol bizonyságtétele: „A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek [kivégeztetek]. És mi vagyunk néki bizonyságai [tanúi] e beszédek [rhémák: igék] felől, és a Szent Szellem is, kit Isten adott azoknak, akik néki engednek [akik néki engedelmeskednek, az engedelmes szíveknek]” (Csel. 5,30.32).

Az apostolok mindig, mindenhol így prédikálnak, példát adva minden kor keresztényei számára: „Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait [bilincseit] megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia [mert nem volt lehetséges, hogy a halál hatalmában tartsa (legyőzze, visszafogja, akadályozza) őt]” (Csel. 2,24).

Csel. 13,31 És ő megjelent [(optanomai optomai): megmutatkozott] több napon át azoknak, kik együtt jöttek fel ő vele Galileából Jeruzsálembe, kik néki bizonyságai [(martüsz): az ő tanúi] a nép, és az [(laosz): összes nemzet] előtt.*

*A tanítványok voltak azok: „Kiknek az ő szenvedése [kínszenvedése] után sok [bizonyító, csalhatatlan] jel által [és sok bizonyítékkal] meg is mutatta, hogy ő él, negyven napon át [ismételten] megjelenvén nékik [láthatták őt, megláttatta magát], és szólván az Isten országára [az Isten királyságára, királyi uralmára] tartozó dolgokról” (Csel. 1,3).

Az Evangélium részletesen beszámol a feltámadott Úr megjelenéseiről. Így írja le Márk: „Mikor pedig (kora) reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt űzött vala ki. Ezután pedig közülük kettőnek jelenék meg más alakban, útközben, mikor a mezőre (a vidékre) mennek vala. Azután, (végül pedig) mikor asztalnál ülnek vala megjelenék magának a tizenegynek (is), és szemükre hányá az ő hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták vala, nem hittek” (Márk. 16,9-14)

Lukács bizonyságtétele így hangzik: „És ímé azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira vala (Az eredetiben hatvan stadion, összesen kb. 11 kilométer, két és fél órányi gyalogút.), melynek neve vala Emmaus (jelentése: forró (meleg) források vagy fürdők). És beszélgetnek maguk közt mindazokról, amik történtek. És lőn, hogy amint beszélgetnek, és egymástól kérdezősködnek (és vitatkoztak egymással), maga Jézus hozzájuk menvén (melléjük szegődött, és), velük együtt megy vala az úton. De az ő szemeik visszatartóztatnak (látásukat azonban valami akadályozta), hogy őt meg ne ismerjék. Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, amelyeket egymással váltotok jártotokban (miről beszélgettek egymással útközben? Erre szomorúan megálltak), és miért vagytok szomorú ábrázattal? Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás (jelentése: híres), monda néki: Csak te vagy-é jövevény (idegen) Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban (mi történt ott) e napokon? És monda nékik: Micsoda dolgok (mi történt kérdezte tőlük)? Azok pedig mondának néki: Amelyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt: És mi módon adák őt (hogyan adták át) a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és (hogyan) feszíttették meg Őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek (ezek történtek). Hanem (ezen felül) valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek minket, kik jó reggel a sírnál valának (akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál); És mikor nem találták az ő testét, haza jöttek, (és azt beszélték) mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják (akik azt hirdették), hogy ő él. És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és (mindent) úgy találák, amint az asszonyok is mondták; őt pedig nem látták. (Akkor ő így szólt hozzájuk,) és monda nékik: Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhívésére, amiket a próféták szóltak! Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe? És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, amik ő felőle megírattak. Elközelítenek pedig a faluhoz, amelybe mennek (igyekeztek) vala; és ő úgy tőn, mintha tovább (akarna) menni. De kényszerítik (és unszolták és kérték) őt, mondván: Maradj velünk, mert immár beesteledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért, hogy velük maradjon. És lőn, mikor leült velük (és asztalhoz telepedett), a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén (megtörve), nékik adá. És (erre) megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltűnt előlük. És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-e (nem hevült-e) a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázza nékünk (feltárta előttünk) az írásokat? És felkelvén azon órában (útra keltek és), visszatérének Jeruzsálembe, és (ahol) egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, akik velük valának. Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonnyal (valóban), és megjelent Simonnak! És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképpen ismerték meg ők a kenyér megszegéséről (megtöréséről). És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus ő közöttük, és monda nékik (és így köszöntötte őket): Békesség néktek! Megrémülvén pedig és félvén, azt hivék (azok megrettentek, és félelmükben azt hitték), hogy valami szellemet látnak. És monda nékik: Miért háborodtatok meg (miért rémültetek meg), és miért támadnak szívetekben okoskodások (kétségek)? Lássátok (nézzétek) meg az én kezeimet és lábaimat, hogy (valóban) én magam vagyok: tapogassatok (tapintsatok) meg engem, és lássatok; mert a szellemnek nincs húsa és csontja, (de) amint látjátok, hogy nékem van! És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait. Mikor pedig még nem (mertek hinni) az öröm miatt, és csodálkozának, monda nékik: Van-é itt valami ennivalótok? Ők pedig adának néki egy darab sült halat, és valami lépes mézet. Melyeket elvőn, és előttük (szemük láttára) evék. És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem. Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket (értelmüket), hogy értsék az Írásokat. És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból (a halottak közül) harmadnapon: És prédikáltatni (és hirdetni kell) az Ő nevében a megtérésnek (a gondolkozásmód megváltozásnak, az Isten felé fordulásnak) és a bűnök bocsánatának minden pogányok (minden nép) között, Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai (ti vagytok erre a tanúk)” (Luk. 24,13-48)

János is bizonyságot tesz a következőképpen: „Mária pedig künn áll vala a sírnál (a sírbolton kívül) sírva. Amíg azonban siránkozék (amint ott sírt), behajol vala a sírba (a sírboltba); És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony mit (miért) sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt. És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala (de nem ismerte fel), hogy Jézus az. Monda néki Jézus: Asszony, mit (miért) sírsz? Kit keresel? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem (elhozom) őt. (Jézus nevén szólította, és) monda néki: Mária! Az megfordulván, monda néki (héberül): Rabbóni! Ami azt teszi (azt jelenti): Mester! Monda néki Jézus: Ne illess (érints) engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz (testvéreimhez) és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez. Elméne Mária Magdaléna (a magdalai Mária), hirdetvén (és hírül adta) a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki. Mikor azért estve vala (amikor beesteledett), azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendeznek azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat. Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként (ahogyan) engem (el)küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek (el) titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet: Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak (azok bocsánatot nyernek); akikéit megtartjátok, megtartatnak (azoknak a bűnei megmaradnak). És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velük. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek! Azután monda Tamásnak: Hozd (nyújtsd) ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd (nyújtsd) ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő. És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem! Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek” (Ján. 20,12-23.26-29)

„Ezek után ismét megjelentette magát (ismét megjelent) Jézus a tanítványoknak a Tibériás tengerénél; megjelentette pedig ekképpen (így jelent meg): Együtt valának Simon Péter, és Tamás, akit Kettősnek (Ikernek) hívtak, és Nátánael, a galileai Kánából való, és a Zebedeus fiai, és más kettő is az ő tanítványai közül. Monda nékik Simon Péter: Elmegyek halászni. Mondának néki: Elmegyünk mi is te veled. Elmenének és azonnal a hajóba szállának; és azon az éjszakán nem fogtak semmit. Mikor pedig immár reggeledék, megálla Jézus a parton; a tanítványok azonban (nem tudták, és) nem ismerék meg, hogy Jézus van ott. Monda azért nékik Jézus: Fiaim! Van-é valami ennivalótok? Felelének néki: Nincsen! Ő pedig monda nékik: Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felől, és találtok. Oda veték azért, és kivonni már nem bírták (nem tudták) azt a halaknak sokasága miatt. Szóla azért az a tanítvány, akit Jézus szeret vala, Péternek: Az Úr van ott! Simon Péter azért, amikor hallja vala, hogy ott van az Úr, magára vevé az ingét (felső ruháját, mert mezítelen vala), és beveté magát a tengerbe. A többi tanítványok pedig a hajón menének (mert nem messze valának a parttól, hanem mintegy kétszáz singnyire, kétszáz könyöknyire //görög hosszmérték, 46 cm; az egész távolság tehát 100 m//), és kivonták vala a hálót a halakkal. Mikor azért a partra szállának, látják, hogy parázs van ott, és azon felül hal és kenyér. Monda nékik Jézus: Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok. Felszálla Simon Péter, és kivoná a hálót a partra, amely tele volt nagy halakkal, százötvenhárommal; és noha ennyi vala, nem szakadozik vala a háló. Monda nékik Jézus: Jertek, ebédeljetek. A tanítványok közül pedig senki sem meri vala tőle megkérdezni: Ki vagy te? Mivelhogy tudják vala, hogy az Úr ő. Oda méne azért Jézus, és vevé a kenyeret és adá nékik, és hasonlóképpen a halat is. Ezzel már harmadszor jelent meg Jézus az ő tanítványainak (ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak), minekutána feltámadt a halálból (a halottak közül)” (Ján. 21,1-14).

Pál apostol bizonyságtétele: „Mert azt adtam előtökbe [erre tanítottalak] főképpen [elsősorban azt hagytam rátok], amit én is úgy vettem [amit magam is kaptam; (melyet én is tanultam)], hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért [(hamartia): céltévesztésünkért] az írások szerint. És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott [életre kelt] a harmadik napon az írások szerint. És hogy megjelent Kéfásnak [Péternek]; azután a tizenkettőnek. Azután megjelent [láthatóvá lett; megmutatta magát] több mint ötszáz atyafinak [testvérnek] egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek [megmaradtak], némelyek azonban el is aludtak; [meghaltak; elhunytak; elszenderültek]. Azután megjelent Jakabnak [jelentése: mást kiszorító]; azután mind az [összes] apostoloknak. Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek [egy elvetéltnek; koraszülöttnek; mint félresikerültnek], nékem is megjelent” (1 Kor. 15,3-8)

Péter apostol is bizonyságot tesz: „És mi vagyunk bizonyságai (tanúi) mindazoknak, amiket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; akit megölének, fára feszítvén. (de) Őt az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá (neki), hogy Ő megjelenjék nyilván (láthatóan), Nem az egész népnek, hanem az Istentől eleve (előre) kiválasztott bizonyságoknak (tanúknak), nékünk, kik együtt ettünk, és együtt ittunk Ővele, minekutána feltámadott halottaiból (a halálból). És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot (arról), hogy ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Erről a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi az Ő neve által mindenki, aki hiszen Őbenne” (Csel. 10,39-43).

Csel. 13,32 És mi hirdetjük [(euaggelidzó) örömhírt / győzelmi hírt mondunk] néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte [(ekpléroó): beteljesítette] nékünk, az Ő fiaiknak [(autosz teknon): az ő gyermekeinek] feltámasztván Jézust:*

*A Szent Szellem a prófétákon keresztül így szól a Felkentről, a Messiásról: „Hűséget esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól, nem másítja azt meg: Ágyékod gyümölcsét ültetem székedbe, trónodra; Megnövesztem ott Dávidnak hatalmát, szövétneket szerzek az én felkentemnek, és gondom lesz felkentem mécsesére. Ellenségeire szégyent borítok, rajta pedig koronája ragyog” (Zsolt. 132,11.17-18).

„Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik, és biztonságban él, és ez lesz az ő neve, amellyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk!” (Jer. 23,6).

Az ígéreteknek és próféciáknak, azok teljesülésének valóságos tartalmát pedig az Újszövetség fejti ki: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus” (Gal. 3.16).

„Mert Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát [(prophétész): Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy] támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai [testvéreitek] közül, mint engem [olyat, mint én]; azt hallgassátok mindenben, amit csak szólánd néktek [Más fordítás: Hallgassatok rá, és engedelmeskedjetek minden szavának]. Lészen pedig, hogy minden lélek [(pszükhé): személy], valamely nem hallgatánd arra a prófétára, ki fog irtatni [(exolethreuó): kiirt, elpusztít, teljesen megsemmisül] a nép közül. De a próféták is mindnyájan Sámueltől és a következőktől fogva, akik csak szóltak, e napokról jövendöltek [(prokatangelló): előre meghirdették, előre bejelentették]. Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek [(diathéké): végrendelet, amit hivatalos írásban rögzítettek] fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek [(gé): föld, mint látható világ] nemzetségei mindnyájan. [Más fordítás: Ti vagytok a prófétáknak s ama szövetségnek fiai, amelyet Isten atyáitokra vonatkozólag rendelt el, mikor Ábrahámhoz így szólt: Magoddal fogják egymást áldani a föld összes nemzetségei]. Az Isten az ő Fiát, Jézust első sorban [(próton): először, első alkalommal] néktek támasztván [nektek támasztotta fel], elküldé őt, hogy megáldjon titeket [azzal, hogy] mindegyikőtöket megtérítvén [(aposztrephó): eltávolít, elfordít, eltérítsen] bűneitekből [(ponéria): gonoszság, romlottság, hitványság]. (Más fordítás: Amikor Isten elküldte a szolgáját, Jézust, akkor először hozzátok küldte el, hogy megáldjon titeket. Mégpedig úgy, hogy többé ne tegyetek gonosz dolgokat”(Csel. 3,22-26)^.

Mózes így hirdeti Krisztus eljövetelét: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai (testvéreid) közül, olyat, mint én: Őt hallgassátok!” (5 Móz. 18,15).

Mert azt mondta az Úr: Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai (testvérei) közül, olyat, mint te, és az én igéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, amit parancsolok néki. És ha valaki nem hallgat az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (és felelősségre vonom)!” (5 Móz. 18,18-19).

István is ezt hirdeti: „Ez ama Mózes, ki az Izráel fiainak ezt mondotta: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek, a ti atyátokfiai (testvéreitek) közül, mint engem (hozzám hasonlót): azt hallgassátok” (Csel. 7,37).

Filep azonnal hirdeti a Krisztust, ahogy találkozik vele, hirdetve a próféciák beteljesülését: „Találkozék Filep [jelentése: aki a lovakat kedveli //vagyis: a testi erőt//] Nátánaellel [jelentése: Isten ajándéka], és monda néki. Aki felől írt Mózes a törvényben [nomosz /héberül: Tóra/): Isten útmutatása, tanítása, amelyet az Igében jelentett ki]. És a próféták [vagyis az egész Ószövetség], megtaláltuk a názáreti [Náceret = "ág, hajtás"] Jézust, Józsefnek fiát” (Ján. 1,46).

Csel. 13,33 Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te; ma nemzettelek [(gennaó): ma szültelek] én téged.*

*Dávid próféciája így hangzik: „Az Úr végzését [dekrétumát; parancsszavát] (ki)hirdetem (bejelentem): Ő így szólt hozzám: „A Fiam vagy, ma adtam neked életet. [ma nemzettelek (szültelek) téged]” (Zsolt 2,7).

Csel. 13,34 Hogy pedig feltámasztotta őt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe [(diaphthora): bomlásba, pusztulásba, az elmúlásba] visszatérni, azt így mondotta: Néktek adom a Dávid, biztos szent javait [az üdvösség szent és bizonyos javait, amelyeket Dávidnak ígértem].*

*És folytatódik az ígéret: „Örökké megtartom néki az én kegyelmemet, és (szeretetemet iránta) és az én szövetségem bizonyos, és (állandó) marad ő vele. És az ő magvát örökkévalóvá teszem, és az ő királyi székét (trónját), mint az egeknek napjait” (Zsolt. 89,29-30).

Ézsaiás pedig így prófétál: „Hajtsátok ide füleiteket és jertek hozzám; hallgassatok, hogy éljetek, és szerzek veletek örök szövetséget, Dávid iránt való változhatatlan kegyelmességem szerint” (Ésa. 55,3).

 Pál apostol megvallása: „Tudván, és biztosak vagyunk abban, hogy Krisztus, aki miután feltámadt a halálból, vagyis a halottak közül, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik” (Róm. 6,9).

Csel. 13,35 Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást, [(diaphthora): bomlást, pusztulást, enyészetet] lásson [(eidó oida): ismerjen meg].*

*Dávid így folytatja próféciáját: „Mert nem hagysz engem a Seolban, vagyis [a holtak hazájában]; nem engeded, hogy a te szented rothadást [romlást bomlást, pusztulást, enyészetet] lásson [nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba, és meglássa a sírt]” (Zsolt. 16,10).

„Mert jobb keze felől áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, akik elítélik őt”  „Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéből is kimentettél” És: megszabadítottál engemet a haláltól, szemeimet a könnyhullatástól és lábamat az eséstől (Zsolt. 109,31; 86,13; 116.8).

 Péter apostol bizonyságtétele a prófécia beteljesedéséről: „Mert Dávid ezt mondja Őróla: Magam előtt láttam az Urat mindenkor, mert ő nékem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam. Annakokáért örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én hústestem is reménységben nyugszik. Mert nem hagysz engemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. Megjelentetted nékem az életnek útjait; betöltesz engem örömmel a te orcád előtt.” (Csel. 2,25-28).

Csel. 13,36 Mert [(gar): ugyanis] Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember], minekutána a saját idejében [(idiosz genea): a maga nemzedékében]; szolgált az Isten akaratának, elaludt, [(koimaó): elnyugodott] és helyhezteték az ő atyáihoz, és rothadást látott [(diaphthora eidó oida): bomlást, pusztulást, enyészetet ismert meg].*

*Így is van megírva: „Azután elaludt (šáḵaḇ: lefeküdt, és megnyugodott) Dávid az ő atyáival, és eltemetteték a Dávid városában” (1 Kir. 2,10).

Péter apostol prédikációja: Atyámfiai férfiak, szabad nyilván szólanom ti előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt és eltemettetett, és az ő sírja mind e mai napig minálunk van. Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a Krisztust test szerint, hogy helyeztesse az ő királyi székibe, Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő élete nem hagyatott a sírban, sem az ő (hús)teste  rothadást nem látott. Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk” (Csel. 2,29-32).

Csel. 13,37 De akit Isten feltámasztott, az nem látott, nem [(eidó oida): észlelt, nem látta meg] a rothadást [(diaphthora): bomlást, pusztulást, enyészetet].*

*Péter apostol fejti ki a prófécia értelmét: „Őt, - Jézust - aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből [aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint] adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek. [Más fordítás: Azért, aki az Isten elvégzett tanácsából és rendeléséből hatalmatokba adatott, ti az istentelenek által kínoszlopra szegeztétek és megöltétek]: Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait [bilincseit] megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia [mert nem volt lehetséges, hogy a halál hatalmában tartsa, legyőzze, visszafogja, akadályozza őt]” (Csel. 2,23-24).

Csel. 13,38 Azért legyen néktek tudtotokra, atyámfiai, [(adelphosz): testvéreim] férfiak, hogy ez által [Őáltala; Őbenne] hirdettetik néktek a bűnöknek [(hamartia): a céltévesztésnek] bocsánata [(apheszisz): elengedése, eltörlése]:*

*Mert: „Őt az Isten fejedelemmé és megtartóvá [Üdvözítővé; Megváltóvá; Megmentővé; Szabadítóvá] emelte jobbjával [felmagasztalta és felemelte jobbjára], hogy adjon az Izráelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát [Más fordítás: hogy Izrael gondolkozását és életét megváltoztassa, és eltörölje a bűnöket, a céltévesztést]” (Csel. 5,31).

Ezért: „prédikáltatni [és hirdetni kell] az ő nevében [(onoma): az Ő hatalmával, és tekintélyével] a megtérésnek [(metanoia): a gondolkozásmód megváltoztatását, hogy más felismerésre térjenek] és a bűnök [(hamartia): a céltévesztés] megbocsátását minden pogányok [minden nép, az összes nemzetek] között, Jeruzsálemtől elkezdve” (Luk. 24,47).

„Erről a próféták [(prophétész) Isten előtt álló, Isten jelenlétében élő, Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek] mind bizonyságot tesznek, [(martüreó): tanúsítják] hogy bűneinek bocsánatát [(hamartia apheszisz): a céltévesztés elengedését, eltörlését] veszi az ő neve által [az Ő Nevében] mindenki, aki hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne” (Csel. 10,43).

Mert: „Őbenne van a mi váltságunk, ebben a szerelmesben lett mienk a váltság, és történt a megváltásunk az Ő vére árán, és a bűnöknek félre-csúszásoknak, elhajlásoknak bocsánata, és eltörlése, és az elesések elengedése, az Ő kegyelmének gazdagsága szerint, az Ő kegyelmének gazdag voltához mérten” (Eféz. 1,7).

Már a prófétákon keresztül azt ígérte az Úr: „… megbocsátom az ő bűneiket, (céltévesztésüket) és vétkeikről (botlásaikról, tévedéseikről, eleséseikről) többé meg nem emlékezem” (Jer. 31,34).

„Megtisztítom őket minden bűnüktől, (céltévesztésüktől) amelyeket elkövettek ellenem; megbocsátom minden bűnüket (botlásaikat, tévedéseiket, eleséseiket), amelyeket elkövettek ellenem, amikor elpártoltak tőlem” (Jer. 33,8).

 Mikeás megvallása: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban, (és abban telik kedve, hogy kegyelmet ad)!” (Mik. 7,18).

Mert: „Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt. 103,3).

Azt mondja az Úr, igen: „Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságaidat önmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).

„Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj hozzám, mert megváltottalak!” (Ézs. 44,22).

És Pál apostol megvallása a beteljesülés módjáról: „Mert azt adtam előtökbe [erre tanítottalak] főképpen [elsősorban azt hagytam rátok], amit én is úgy vettem [amit magam is kaptam; (melyet én is tanultam)], hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért [(hamartia): céltévesztésünkért] az írások szerint” (1 Kor. 15,3).

Mert Ő az: „aki halálra adatott [halált szenvedett; ki lett szolgáltatva] bűneinkért [vétkeinkért, azaz: félrecsúszásainkért (botlásainkért és elhajlásainkért] és feltámasztatott [feltámadt] megigazulásunkért [felmentésünkért, vagyis: igazzá nyilvánításunkért]” (Róm. 4,25).

És azért kellett Neki szenvedni és meghalni, mert: „mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által” (Róm. 3,23-24)

„Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne” (2Kor. 5,21).

Csel. 13,39 És mindenekből, amikből a Mózes [jelentése: a kihúzott, a vízből kihúzott, kimentett; kihúzó; gyermek] törvénye által meg nem igazíttathattatok, [mert a törvény (dünamai dikaioó): nem képes, mert nincs hatalma igaznak nyilvánítani, megigazulttá tenni], ez által mindenki, aki hisz, megigazul [(dikaioó): megigazulttá lesz].*

*Pál apostol megvallása: „Mert nem azok igazulnak meg Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, akik a törvényt, Isten útmutatását betöltik, megcselekszik, és megvalósítják” (Róm. 2,13).

„Hiszen azt tartjuk, és állítjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül” (Róm. 3,28).

„Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mert a törvény a maga részéről tehetetlenséget mutatott, mivelhogy erőtlen vala a hústest miatt, mert a hústest gyengévé tette. Az Isten azt megtette az ő saját Fiát elbocsátván, és elküldve bűn, azaz a céltévesztés hústestének hasonlatosságában, hasonmásában és a bűnért, azaz a céltévesztés miatt, és elítélte a bűnt, azaz a céltévesztést a hústestben” (Róm. 8,3).

„...Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. ...Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért” (2Kor. 5,21; Róm. 4.25).

Az apostol levonja a következtetést: „Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből, olyan tettekből, melyekkel a törvényt akarja betölteni, egy hústest sem igazul meg Őelőtte, Isten előtt: mert a bűn ismerete, és felismerése a törvény által vagyon” (Róm. 3,20).

„hiszen a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké, Krisztushoz vezető nevelőnkké lett, hogy hitből, a hit alapján igazuljunk meg (Gal. 3,24).

És így folytatódik a kijelentés: „Mert a törvény vége bevégzése, végcélja, beteljesedése, megszűnése, befejeződése Krisztus minden hívőnek megigazulására” (Róm. 10,4)

„Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a jobb reménység, amely által közeledünk az Istenhez” (Zsid. 7,19).  

És a továbbiakban is így vallja meg az apostol a hitét: „Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy hústest sem” (Gal. 2,16).

Csel. 13,40 Vigyázzatok tehát, hogy rajtatok ne essék, [(eperkhomai): hogy be ne következzék az] a mit a próféták [(prophétész): az Isten előtt álló, Isten jelenlétében élő, Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek, akik Tőle vesznek Igéket] megmondottak:

Csel. 13,41 Lássátok meg, ti megvetők, és csodálkozzatok [ti gúnyolódók, és ámuljatok el] és semmisüljetek meg; mert én oly dolgot cselekszem a ti időtökben, oly dolgot, melyet nem hinnétek, ha valaki elmondaná néktek.*

*Hát: „Ezért halljátok az Úrnak beszédét, (az ÚR,  jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló igéjét) csúfoló férfiak, akik uralkodtok e népen, amely Jeruzsálemben lakik” (Ésa. 28,14).

„Nézzetek szét a népek között, vizsgálódjatok és csodálkozással csodálkozzatok, mert oly dolgot cselekszem a ti napjaitokban, mit el sem hinnétek, ha beszélnék!” (Hab. 1,5).

Csel. 13,42 Mikor pedig kimentek a zsidók zsinagógájából, kérék a pogányok, a [(ethnosz): nemzetekből valók] hogy a következő szombaton, a [következő heti pihenőnapon] prédikálják nékik e beszédeket [réma): Igéket, kijelentéseket].

Csel. 13,43 Mikor pedig eloszlott a gyülekezet, sokan a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] közül és a [(szebomai szebó): vallásos tiszteletben részesítő], istenfélő prozelitusok, a [(proszélütosz): a zsidó vallásra áttért jövevények] közül követék Pált és Barnabást [(akolútheó): csatlakozva hozzájuk]; akik szólván hozzájuk, biztatták, és [(peithó): meggyőzték] őket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelmében.*

*Antiókiában is sokan megtértek, ezért Barnabás: „Ki mikor oda jutott [(paraginomai): megérkezett] és látta az Isten kegyelmét, örvendeze; és inté [(parakaleó): buzdította, bátorította] mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban” (Csel. 11,23).

„Erősítve a tanítványokat, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk” (Csel. 14,22).

Csel. 13,44 A következő szombaton aztán majdnem az egész város egybegyűlt az Isten igéjének, a [(logosznak)] hallgatására,

Csel. 13,45 Mikor pedig [(eidó oida): észrevették], és látták a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] a sokaságot [(okhlosz): a tömeget], betelének irigységgel, és [(dzélosz): féltékenységgel]. És [(antilegó hüpo) alattomosan szembeszállnak], és ellene mondának azoknak, [(antilegó): cáfolva] azt, amiket Pál mond vala, [és  (blaszphémeó): becsmérelték, és gyalázták őt] ellenkezve és káromlást szólva.*

**És a Szent Szellem mintegy például tárja elénk, hogy Pál apostolt minden városban a hitetlen zsidók üldözték, és üldöztették: „De azok a zsidók, akik nem hittek, felingerelték és megharagították a pogányokat a testvérek ellen. És a pogányok és zsidók vezetőikkel együtt összefogtak, hogy bántalmazzák és megkövezzék őket. Ők azonban ezt megtudva elmenekültek Likaónia városaiba, Listrába és Derbébe, és a körülvaló tartományba, és ott hirdették az evangéliumot” (Csel. 14,2.5-7).

„Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók érkeztek oda, akik annyira felbujtották a tömeget, hogy megkövezték Pált, és kivonszolták a városon kívülre, mivel az a szokás, ha meghalt. De amikor körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba. Másnap pedig Barnabással együtt elment Derbébe” (Csel. 14,19-20).

 Tessalonikában is ez történt: „És némelyek azok közül hisznek és csatlakoznak Pálhoz és Siláshoz; úgyszintén az istenfélő görögök közül nagy sokaság, és az előkelő asszonyok közül nem kevesen. De a zsidók, kik nem hisznek vala, irigységtől felindíttatván, és maguk mellé vévén a piaci népségből (a piaci csavargók közül) némely gonosz férfiakat, (néhány hitvány embert) és csődületet támasztván, (fellármázzák), és felháborítják a várost; és a Jáson házát megostromolván, igyekeztek őket kihozni a nép közé, (a népgyűlés elé)” (Csel. 17,4-5).

Erről így tesz bizonyságot az apostol: „Mert ti, atyámfiai, követői lettetek az Isten, a Krisztus Jézus kihívott közösségeinek, amelyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivelhogy ugyanúgy szenvedtetek ti is a saját honfitársaitoktól, a saját népetektől, miként azok is a zsidóktól, azaz a Júdeában élő hitetlenektől. Akik megölték az Úr Jézust is és a saját prófétáikat, és minket is kérlelhetetlenül / folyamatosan üldöznek és az Istennek nem tetszenek. Nem kedvesek Isten előtt, és minden embernek ellenségei, és minden emberrel szemben állnak; [Más fordítás: Ezek a hitetlen júdeaiak ölték meg az Úr Jézust és a prófétákat, és ők kényszerítettek minket, hogy Júdeát sietve elhagyjuk. Ezek nem tetszenek Istennek, és minden emberrel ellenségesek]. Akik megtiltják nékünk, és akadályoznak minket abban is, hogy a pogányoknak, a nemzeteknek ne prédikáljunk, hogy üdvözüljenek; És így teszik teljessé céltévesztésüket; de végül utolérte őket az Isten haragja” (1 Thess. 2,14-15)

Ez folytatódik Béreában is: „Sokan hivének azért ő közülük; sőt az előkelő görög asszonyok és férfiak közül is nem kevesen. Mikor azonban tudtukra esett a Thessalonikából való zsidóknak, hogy Béreában is prédikálta Pál az Istennek igéjét, elmenének, és a sokaságot ott is felháborították, (fellázították és felizgatták)” (Csel. 17,12-13).

Csel. 13,46 Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy először [(próton): kezdetben, első alkalommal] néktek hirdettessék az Isten [(logosza)] igéje; de mivelhogy ti megvetitek [(apótheomai apótheó): elutasítjátok] azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz [(ethnosz): a nemzetekhez] fordulunk.*

*Mert: „Minden istentelen (Isten nélkül élő) fut, ha senki nem üldözi is; az igazak (a megigazultak) pedig, mint az ifjú oroszlán, bátrak” (Péld. 28,1).

És így folytatja Pál apostol:  „Az Isten az ő Fiát, Jézust első sorban [(próton): először, első alkalommal] néktek támasztván [nektek támasztotta fel], elküldé őt, hogy megáldjon titeket, mindegyikőtöket megtérítvén [(aposztrephó): eltávolít, elfordít, eltérítsen] bűneitekből [(ponéria): gonoszság, romlottság, hitványság]. (Más fordítás: Amikor Isten elküldte a szolgáját, Jézust, akkor először hozzátok küldte el, hogy megáldjon titeket. Mégpedig úgy, hogy többé ne tegyetek gonosz dolgokat)” (Csel. 3,26).

Ezért: „Mikor pedig megérkeztek Macedóniából Silás és Timóteus, szorongatá a szellem Pált, és bizonyságot tőn a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus. Mikor pedig azok ellenszegülének és (szidalmazták), és káromlásokat szólának, ruháit megrázva monda nékik: Véretek a fejetekre; én tiszta vagyok: mostantól fogva a pogányokhoz megyek” (Csel. 18,5-6).

Mert az Úr parancsa így hangzott: „És ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket, sőt meg sem hallgatja szavaitokat, vagyis igéiteket, távozzatok abból a házból, vagy városból, és mikor kimentek abból a házból, vagy városból, még lábaitok porát is rázzátok le lábatokról” (Mát. 10,14).

„Legyen azért néktek tudtotokra, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez üdvözítése, és ők meg is hallgatják” (Csel. 28,28).

Efézusban pedig: „Bemenvén pedig a zsinagógába, bátorsággal szól vala, három hónapon át vetekedvén és igyekezvén meggyőzni az Isten országára tartozó dolgokról. Mikor pedig némelyek megkeményítik magukat, és (ellenálltak) és nem hisznek, gonoszul szólván (gyalázva) az Úrnak útjáról a sokaság előtt, azoktól eltávozván, elszakasztá a tanítványokat, mindennap egy bizonyos Tirannus oskolájában prédikálván” (Csel. 19,8-9).

Csel. 13,47 Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, [(phósz ethnosz): nemzetek fényévé tettelek téged], hogy légy [(szótéria): szabadulásukra, megmenekülésükre], üdvösségükre a földnek [(eszkhatosz heósz): legtávolabbi] széléig.*

*Így szólt az Úr: „Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket” (Ésa. 42,6).

„Hogy megjelenjék világosságul, fényül a pogányok, azaz a nemzetek megvilágosítására, hogy azt nemzeteknek leleplezd, kinyilatkoztasd, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére” (Luk. 2,32).

Mert: „Így szól: Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!” (Ésa. 49,6).

Az Úr Jézus így küldi ki a tanítványait: „Elmenvén e széles világra [a föld minden részére], hirdessétek az evangéliumot [az örömhírt, a győztes hadvezér érkezésének hírét] minden teremtésnek [minden teremtménynek; minden embernek]” (Márk. 16,15).

„De Istentől segítséget vévén, mind e mai napig állok, bizonyságot tévén mind kicsinynek, mind nagynak, semmit sem mondván azokon kívül, amikről mind a próféták megmondották, mind Mózes, hogy be fognak teljesedni: Hogy a Krisztusnak szenvedni kell, hogy mint a halottak feltámadásából első, világosságot fog hirdetni e népnek és a pogányoknak (a nemzeteknek)” (Csel. 26,22-23).

Az apostoloknak beszámolnak Pál és Barnabás munkájukról: „Simeon elbeszélé, mi módon gondoskodott először az Isten, hogy a pogányok (a nemzetek) közül vegyen népet az ő nevének, És ezzel egyeznek a próféták mondásai, mint meg van írva: Ezek után megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait helyreállítom, és ismét felállatom azt: Hogy megkeresse az embereknek többi része (a maradéka) az Urat, és a pogányok (a nemzetek) mindnyájan, akik az én nevemről neveztetnek (akik az én nevemet segítségül hívják). Ezt mondja az Úr, ki mindezeket megcselekszi” (Csel. 15,14-17).

Csel. 13,48 A pogányok [(ethnosz): a nemzetekből származók] pedig ezeket hallván, örvendeznek, és magasztalják vala az Úrnak igéjét, a [(logoszt)]; és akik csak [(hoszosz): valahányan csak] örök életre választattak, és [(tasszó): rendeltettek] vala, hisznek.*

*Az idők kezdete előtt már úgy döntött Isten, hogy Jézus Krisztusban örök életre rendeli a Benne hívőket: „Mert akiket eleve ismert, [öröktől fogva tudott; kiválasztott; felismert] eleve el is rendelte, [a többiektől eleve különválasztotta] hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek. [Fiának képmását öltsék magukra; hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia] hogy Ő legyen az elsőszülött sok atyafi [sok testvér] között.  Akiket pedig eleve elrendelt, [előre elválasztott; különválasztott] azokat el is hívta; és akiket elhívott, azokat meg is igazította; [megigazulttá nyilvánította] akiket pedig megigazított, [megigazulttá tett] azokat meg is dicsőítette” (Róm. 8,29-30).

„Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratának jó kedve szerint, Őbenne, akiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetvén annak eleve elvégzése szerint, aki mindent az ő akaratának tanácsából cselekszik” (Eféz. 1,5.11).

„Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (Ef. 3,11).

Azért: „… hogy megismertesse az ő dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsőségre… Akikül el is hívott minket nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is” (Róm. 9,23-24).

És az eleve kiválasztásra itt adja meg a választ Isten: „Aki eleve el volt ugyan rendelve, és ki volt választva, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek” (1 Pét. 1,20).

És: „Mi pedig mindenkor [azaz minden időben, és mindig] hálaadással tartozunk az Istennek ti érettetek atyámfiai [testvéreim], akiket szeret [(agapaó): [(agapaó): Ez azt jelenti: magát teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magát, eggyé válni. Vagyis teljesen odaszánni, feloldódni a szeretetben] az Úr, hogy kezdettől [(arkhé): az eredettől] fogva kiválasztott [kijelölt] titeket Isten az üdvösségre, a Szellem (meg)szentelésében [(hagiaszmosz): Istennek szentelt, Isten tulajdona; Isten céljaira való elkülönítés a világtól; tökéletes, hibátlan, tiszta, Istenhez méltó] és az igazság [(alétheia): a valóság, a hazugság ellentéte, ami nincs elrejtve, elkendőzve; Isten Igéje] hitében. [Más fordítás: Mi pedig mindig hálaadással tartozunk az Istennek értetek, testvéreink, akiket szeret az Úr, mivel titeket az Isten zsengeáldozatul [a ter­més első részeként] kiválasztott a maga számára, a Szellem megszentelése és az igazságba (Isten Igéjébe) vetett hit által a megmenekülésre]” (2 Thess. 2,13).

És Péter apostolon keresztül kerül kijelentésre, hogy a föd minden nemzetére vonatkozik a kiválasztás: „Péter, Jézus Krisztusnak apostola [(aposztolosz): meghatalmazott, teljhatalmú megbízott, aki a küldő személy hatalmával szól, cselekszik. Aki kiküldött, Jézus Krisztus követe]. A Pontusban [jelentése: tenger, hullám], Galáciában [jelentése: gallok] földje, Kappadóciában [jelentése: nádas vidék; jó lovak tartománya]. Ázsiában [jelentése: mocsár] és Bithiniában (jelentése: korai sietség; hatalmas zúgás; heves rohanás) elszéledt [(diaszpora): szétszóródott, szétszórtságban élő] jövevényeknek, [Más fordítás: Isten kiválasztott népének; zarándokoknak, akik átmenetileg idegen helyen tartózkodnak, tehát olyanok, akiknek nem otthona a világ]. Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése [(prognószisz): előzetes elhatározása] szerint, a Szellem megszentelésében, [a Szellem megszentelő munkája (hagiaszmosz): Isten céljaira való elkülönítése által] engedelmességre [figyelmes hallgatásra, vagyis szolgálatkészségre] és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem [(kharisz): Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása], és békesség [az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] adassék néktek bőségesen” (1 Pét. 1,1-2).

Csel. 13,49 Terjed pedig az Úrnak igéje [(logosza)] az egész tartományban.

Csel. 13,50 A zsidók, a [(iúdaiosz): júdeaiak] azonban felindíták [(parotrünó): felbujtották, felingerelték ellenük] az istenfélő, és [(szebomai szebó): tisztelő] tisztességbeli [(euszkhémón): előkelő, tekintélyes] asszonyokat és a városnak eleit [(prótosz): és a város első embereit, vezetőit; a város előkelőit], és üldözést támasztának [(epegeiró): szítanak] Pál és Barnabás ellen, és kiűzék őket határukból.*

*Timóteusnak így ír az apostol:  „Te pedig [(parakolútheó): pontosan megfigyelted, megértetted, és] követted az én tanításomat, életmódomat, [(agógé): az én életutamat, életvitelemet, magatartásomat] szándékomat, [(protheszisz): az én célkitűzéseimet, életcélomat] hitemet, [meggyőződésemet] hosszútűrésemet, [(agapé): Isten szerinti] szeretetemet, türelmemet, [(hüpomoné): tűrésemet, kitartásomat; állhatatosságomat]. Üldöztetéseimet, szenvedéseimet, amelyek rajtam estek Antiókiában [jelentése: bosszúálló, üldöző], Ikóniumban [jelentése: kép, képoszlop], Listrában: [jelentése: feloldó város, visszavásárló] minémű üldöztetéseket szenvedtem [(hüpopheró): álltam ki, viseltem el, milyen nehézségeken mentem keresztül, és bírtam ki]! De mindezekből [mindig] megszabadított [kimentett, kiragadott] engem az Úr” (2 Tim. 3,10-11).

Ezek az események pedig így történtek „Lőn pedig Ikóniumban, hogy ők együtt menének be a zsidók zsinagógájába, és prédikálának, úgyannyira, hogy mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága lőn hívővé. Akik azonban a zsidók közül nem hívének, felindíták (felingerelték) és megharagíták a pogányokat az atyafiak (a testvérek) ellen. És mikor a pogányok és zsidók az ő főembereikkel egybe támadást indítának, hogy bosszúsággal illessék (hogy bántalmazzák) és megkövezzék őket, Ők megtudták, és elfutának (elmenekültek) Likaóniának városaiba, Listrába és Derbébe, és a körülvaló tartományba, És ott prédikálják (és hirdették) vala az evangéliumot. Jövének azonban Antiókhiából és Ikóniumból zsidók, és a sokaságot (a tömeget) eláltatván, (annyira felbujtották, hogy) megkövezék Pált, és kivonszolák a városból, (a városon kívülre) azt gondolván, hogy meghalt. De mikor körülvették őt a tanítványok, felkelvén, (visszament), és beméne a városba; és másnap Barnabással elméne Derbébe. És miután hirdették az evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérének Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába. Erősítve a tanítványok lelkét, intvén, (bátorították) hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk” (Csel. 14,1-2.5-7.19-22).

Az Úr Jézus az Ő elmenetele utáni időről így beszél tanítványaihoz, figyelmeztetve őket: „Akkor nyomorúságra adnak [elárulnak és kiszolgáltatnak] majd benneteket [hogy megkínozzanak], és megölnek [öldökölnek] titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt [és az összes nemzetek gyűlölete ér titeket] az én nevemért [és azért, mert hisztek bennem]” (Mát. 24,8-9).

De: „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb gyűlölt ti nálatoknál (mint titeket). Ha e világból (valók) volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé (szeretné a magáét); de mivelhogy nem vagytok e világból (valók), hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek meg ama beszédekről (azokról az igékről), amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet (igémet) megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik (és teszik) veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki (el)küldött engem” (Ján. 15,18-21).

Pál apostol vallja meg, hogy mennyi üldözésben és bántódásban van része annak, aki a Krisztus Nevét vallja: „A zsidóktól ötször kaptam negyvenet (vagyis negyven botütést) egy híján. Háromszor megostoroztak (és megvesszőztek), egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem (vagyis egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain). Gyakorta való utazásban (gyakran voltam úton), veszedelemben folyó vizeken, veszedelemben rablók közt, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis atyafiak (vagyis áltestvérek) közt. Fáradságban (és fáradozásban) és nyomorúságban (és vesződségben), gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való böjtölésben, hidegben és mezítelenségben” (2 Kor. 11,24-27)

„De mindezekben [és mindezekkel szemben] győzteseknél is többek vagyunk, [és felettébb diadalmaskodunk; döntő (teljes, tökéletes, végleges, fölényes) győzelmet aratunk] Őáltala, aki minket szeretett” (Róm. 8,37)

És: „… hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (1Kor. 15,57).

Dávid így prófétál ezekről az időkről: „Sok baj (thlipszisz: szorongattatás, gyötrés, megpróbáltatás, szorongás, nyomorgatás, nyomorúság, elnyomás) éri az igazat, de valamennyiből kimenti az ÚR” (Zsolt. 34,20).

Csel. 13,51 Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikóniumba.*

*Az Úr Jézus parancsa: „ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket, sőt meg sem hallgatja szavaitokat, vagyis igéiteket, távozzatok abból a házból, vagy városból, és mikor kimentek abból a házból, vagy városból, még lábaitok porát is rázzátok le lábatokról” (Mát. 10,14).

És ismét: „Valamely városba pedig bementek, és titeket be nem fogadnak, annak utcáira, vagy piacára, és tereire kimenvén, ezt mondjátok: Még a port is, amely reánk ragadt a ti várostokból, itt köztetek letöröljük. [Más fordítás: lerázzuk még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, bizonyságul ellenetek]; mindazáltal ez legyen tudtotokra, hogy közel jött hozzátok Isten királysága, Isten uralma” (Luk. 10,10-11).

Pál apostol is megcselekszi az igét: „Mikor pedig megérkeztek Macedóniából Silás és Timótheus, szorongatá a Szellem Pált (aki teljesen az ige hirdetésének szentelte magát), és bizonyságot tőn a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus. Mikor pedig azok ellenszegülnek és káromlásokat szólva szidalmazták, ruháit megrázva (lerázta ruhájáról a port), és monda nékik: Véretek a fejetekre; én tiszta vagyok: mostantól fogva a pogányokhoz (a nemzetekhhez) megyek” (Csel. 18,5-6)

Csel. 13,52 A tanítványok pedig betelnek vala örömmel és Szent Szellemmel.