2015. szeptember 28.

Mikor jelenléted betölti szívem

Istenismeret

„Istent nem ismerheti teljesen senki, csak Istennek bennünk lakozó Szelleme”
(1 Kor 2,11)



Ima

Drága Úr Jézus!

Miközben mentél a Golgotára, közben úgy hanyatlottál el, mint az árnyék az ő megnyúlásakor, mert térdeid tántorogtak (Zsolt.109,23.24)  kínjaidtól és sok lelki és testi gyötrettetésedtől. És ezt is vállaltad Uram, ezért az én lábaim nem tántorodnak meg (Zsolt.66,9)és nem engeded Istenem, hogy az én lábam inogjon, hanem őrzöl engem (Zsolt.121,3) és bátorsággal járom az én utamat (Péld.3,123), mert megszilárdítottad az én lépteimet, s ha elesek sem terülök el, mert Te támogatsz engem Uram. (Zsolt.37,23.24.)



Ne csak hallgassátok az igét:

Mert ha valaki hallgatója az igének és nem megtartója, [nem cselekszi meg] az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti [testi] ábrázatát [arcát]. Mert megnézte [és megszemlélte] magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt” 
(Jak. 1,23-24)



Az Úr jelenlétéről.

 „Az Úr jelenléte szellemi megpihenést és felüdülést ad nektek, és elküldi hozzátok Krisztust, akit előre kiválasztott a számotokra: Jézust, akit Messiásul rendelt 
(Csel. 3,20)



Pintér Béla - Megszabadítottál

Az új időszámítás:

Megtéréskor, amikor a Bárány vére elfedezte bűneinket – kezdődik az életünk. Ez a hónap lesz a hónapok elseje, ez lesz első az esztendő hónapjai között.

(2 Móz. 12,2)



Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Amikor Saul - aki később Pál apostol lett - találkozott Jézussal a damaszkuszi úton, ezt kérdezte tőle: „Uram, mit akarsz, hogy tegyek?” (ApCsel 22:10).


És itt kezdődik a mi utunk is, egy egyszerű kérdéssel. Nem az a kérdés, „Mit akarok tenni az életemmel?”, hanem „Uram, mit akarsz, hogy tegyek az életemmel?” DANIEL KOLENDA




Szeretete Isten

Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget Neki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az Ő felesége elkészítette magát, és adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba. Mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei. 


(Jelenések 19, 7-8)




Szeretet Szívből



Uram, Neked adom szívem - Csiszér László

2015. szeptember 27.

Hálaadás.

Hálát adok értetek Istennek mindenkor azért a kegyelemért, amely nektek a Krisztus Jézusban adatott” (1 Kor. 1,4)



Térjetek vissza az Úrhoz.

„Gondoljátok hát meg magatokat, és térjetek vissza - az Úrhoz, - hogy eltöröltessen a ti céltévesztésetek, és így eljöjjenek fellélegzés, felüdülés, enyhülés, frissülés idei az Úrnak jelenlététől” (Csel. 3,19)



Ne légy feledékeny.

 „Az igének [a (logosznak)] pedig megtartói [és cselekvői] legyetek [és az igét váltsátok tettekre] és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat [mert aztán hamis következtetésekkel eltévesztitek az igazságot]” (Jak. 1,22)



Áraszd ránk Lelkedet

Mikor már Isten lesz minden mindenben, akkor:

Legyenek bár istentiszteletek, véget fognak érni.
Legyenek bár egyházak, meg fognak szűnni.

Legyen bár ökomenikus mozgalom, el fog töröltetni.



Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely




Szakály Csaba

Isten hallja, és válaszol, ha imádkozol! 

- Derek Prince



új forrás, ha mástól már,

2015. szeptember 26.

Ige: A Teremtőről.

 „Mert Őbenne - Krisztusban - teremtetett minden, ami van az egekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, azaz trónusok, akár uralmak* felsőbbségek, hatalmasságok, akár fejedelemségek** kormányzatok, birodalmak, akár fennhatóságok***Mindenek Őáltala és Őreá nézve, Őbenne, és Őérte teremttettek**** (Kol. 1,16)

*Uraságok (küriótész): szó szerint: SZENTESÍT; rabszolgatartói minőségben uralkodik; Angyali hatalmak jelölése: hatalmasok, uralkodók.

Dánielhez is angyal küldetett, aki által kijelentést nyernek a birodalmak uraságai: „De Perzsiának fejedelme ellenem állott huszonegy napig, és ímé Mihály, egyike az előkelő fejedelmeknek, eljöve segítségemre, és én ott maradék a perzsa királyoknál. Azután így szólt: Tudod-e, miért jöttem hozzád? Nekem most újra harcolnom kell Perzsia fejedelmével, és ha abból a harcból kikerülök, a görögök fejedelme következik” (Dán. 10,13.20)

**Fejedelemségek (arkhé): EREDET, a bevégződés ellentéte. További jelentése: egy ország első embere, legfőbb méltósága: uralkodó; az uralkodás, uralom, hatalom jelentésében részint földi, részint mennyei, „angyali” hatalmasságok jelölésére szolgál a szó. Például mennyei angyalok: Mária kérdésére a mennyei küldött így válaszol: „És felelvén az angyal, monda néki: Én Gábriel vagyok, ki az Isten előtt állok; és küldettem, hogy szóljak veled, és ez örvendetes dolgokat jelentsem néked” (Luk. 1,19).

***Hatalmasságok (exúszia): a kifelé megmutatkozó, látható (telj)hatalom; hatalmasságok, a hatalom képviselői és kifejtői, viselői és gyakorlói; hatalmon lévők, hatalmasok.

****Isten mindent az Ige által teremtett: „Minden, vagyis a mindenség Őáltala lett, Őáltala teremtetett; rajta keresztül támadt; általa jött létre, és nála nélkül, Tőle különválasztva semmi sem lett, semmi sem teremtetett, ami létrejött; s egyetlen létező sem lett Őnélküle.  Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött” (Jn. 1,3)

És hogy ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet” (1 Móz. 1,1)

De ezt csak: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde, Isten megnyilatkozása, által teremtetett, hogy a világokat Isten szava, rémája=kijelentése alkotta, hogy ami látható, a láthatatlanból és nem a jelenségek világából állott elő” (Zsid. 11,3)

Mert: Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük. Az ÚR igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete. Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,6.9)

Nehémiás megvallása a Teremtőről: „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted, Te alkottad az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6)

Ézsaiáson keresztül szól az Úr: „Így szól az Úr, Jahve, megváltód és alkotód, anyád méhétől fogva, aki az anyaméhben formált. Én vagyok az Úr, aki mindent cselekszem. Én, az ÚR Jahve, alkottam mindent. Aki egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet” (Ésa. 44,24)

A világokat teremtő Igéről így hangzik a bizonyságtétel: „És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal” (Ján. 1,14)

Isten Őt: „Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki az Ő, azaz Isten dicsőségének visszatükröződése, kisugárzása, és az ő valóságának, az Ő lényének képmása, aki hatalmas szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget. Aki miután minket bűneinktől megtisztítván, üle a mennyei Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,1-3)

És aki tette: Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és hatóerőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik, és amelyet segítségül hívnak nemcsak e világon, nemcsak ebben a létkorban, hanem a következendőben is (Eféz. 1,21)

„Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék” (Kol. 2,9; 1,19)

 A feltámadott dicsőség Urának kijelentése Önmagáról: „A Laodiceabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság,a  teremtett világ eredete” (Jel. 3,14)  

Ő: „Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén, és magatartásában is embernek bizonyult” (Fil. 2,6-7)

Agur elmélkedése: „Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna? Kicsoda fogta össze a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a vizet az ő köntösébe? Ki állapította, és ki határozta meg a földnek minden határit, talán tudod? Kicsoda ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod?” (Péld. 30,4)

És a hústestté lett Ige válasza: „És mert senki sem ment fel a mennybe, hanemha csak az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van” (Ján. 3,13)

Az apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott erre a földre. Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket, azaz a mindenséget betöltse” (Eféz. 4,9-10)

 János apostol megvallása: „Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk, és megfigyeltünk, és kezeinkkel is illettünk, megtapintottunk, az életnek Igéjéről. És mert az élet megjelent és mi láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál vala, most pedig megjelent nékünk. Amit tehát hallottunk és láttunk, azt hirdetjük néktek is, hogy néktek is közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal” (1 Ján. 1,1-3)

János apostol elragadtatásban így látta az Urat:  „És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hivatik vala Hűnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sokágú korona és rajta egy-egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül. És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten igéjének neveztetik, mert ez a név adatott neki: az Isten Igéje” (Jel. 19,11-13)

Ezékiel is látta látomásban Őt: „És vala mintegy mennyezet az élőlények feje fölött, olyan, mint a csodálatos kristály, kiterjesztve felül fejük felett. És a mennyezet alatt szárnyaik egyenesek valának, egyik a másikkal összeérvén; mindegyiknek kettő vala, amelyek befedik vala innen, és mindegyiknek kettő vala, amelyek befedik vala amonnan az ő testüket. És hallám szárnyaik zúgását, mint sok vizeknek zúgását, úgy, mint a Mindenhatónak hangját, mikor járnak vala, zúgás hangját, mint valami tábornak zúgását; mikor állának, leeresztik vala szárnyaikat. És lőn kiáltás a mennyezeten felül, amely vala fejük felett, és ők megállván, leeresztik vala szárnyaikat. És a mennyezeten felül, amely fejük felett vala, látszék mint valami zafírkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül; És látám izzó ércként ragyogni, amelyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség vala körülötte, Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség köröskörül. Ilyen vala az Úr, Jahve dicsőségének formája, és látám, és orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát” (Ezék. 1,22-28)

János apostol látomásában lát egy királyiszéket: „És a királyiszék előtt üvegtenger vala, hasonló a kristályhoz; és a királyiszék közepette és a királyiszék körül négy élőlény, szemekkel teljesek elől és hátul. És a négy élőlény, amelyek közül mindeniknek hat-hat szárnya vala, köröskörül és belül teljes vala szemekkel; és meg nem szűnik vala nappal és éjjel ezt mondani: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki vala és aki van, és aki eljövendő. És mikor az élőlények dicsőséget, tisztességet és hálát adnak annak, aki a királyiszékben ül, annak, aki örökkön örökké él. Leesik a huszonnégy Vén az előtt, aki a királyiszékben ül, és imádja azt, aki örökkön örökké él, és az ő koronáit a királyiszék elé teszi, mondván: Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt. Mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremttettek” (Jel. 4,6.8-11).