Bob Gass. Napi elmélkedés: Becsületesség (1)

„A becsületeseket feddhetetlenség vezeti.” (Példabeszédek 11:3)

A pszichológusok azt mondják, hogy mindannyiunkban van egy „becsületesség-vakfolt”, amit „önérdeket szolgáló elfogultság”-nak neveznek.

Íme néhány példa erre: 800 000 középiskolai tanulót megkérdeztek, hogy átlag felettinek vagy átlag alattinak tartják-e magukat. Nos, ha pontos választ adtak volna, akkor az aránynak 50-50 %-nak kellett volna lennie. Mit gondolsz, hány tanuló sorolta magát az átlag alatti csoportba? Nulla! És 20% százalék tartotta magát a legjobb 1%-ba tartozónak!

Ez az „önérdeket szolgáló elfogultság” az élet minden területére kiterjed. A többsége azoknak, akik saját maguk által okozott baleset miatt kerültek kórházba, az átlagosnál jobb sofőrnek tartja magát. Azt gondolnád, hogy a magasabb képzettség együtt jár azzal, hogy becsületesebbek vagyunk, és jobban ismerjük magunkat – de ez nem így van. Az egyetemi oktatók 88%-a sorolta magát az átlag felettiek közé; és 25%-uk tartotta magát igazán kivételesnek. Egy másik felmérés, melyben 200 szociológust vizsgáltak, azt mutatta, hogy a vizsgált csoportnak a fele úgy gondolta, hogy a világ 10 legjobb szociológusa között lehetne.

Nem csoda, hogy annyi konfliktus van a pozíciók és az előléptetések körül. És az egyház sem kivétel. George Barna felmérést végzett lelkészek között – olyan emberek között, akiket azért fizetnek, hogy olyan igék alapján tanítsanak minket, mint: „[senki] ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék [magáról]” (Róma 12:3).

„Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején” (1Péter 5:6).

Tudod mit? A megkérdezett lelkészek 90%-a tartotta magát „az átlagosnál jobb” prédikátornak. És ami talán a legironikusabb: amikor az embereknek alaposan elmagyarázzák az „önérdeket szolgáló elfogultság” fogalmát, akkor nagy többségük úgy határozza meg magát, mint aki „jóval az átlag felett” képes azt kezelni. Hűha! Nem csak az a bajunk, hogy nem vagyunk becsületesek, hanem az, hogy nem is vesszük észre, hogy mennyire nem!

Hab 1,1-3,19 Jn 6,35-51 Zsolt 127,1-5 Péld 24,19-22

Fogadd el a megbocsájtás ajándékát

http://awme.hu/2011/12/fogadd-el-a-megbocsajtas-ajandekat-napi-inspiracio-december-7/#.TuTnV7I0-IQ

Jézus pedig így könyörgött: “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Azután sorsvetéssel osztozkodtak ruháin. (Lukács 23:34)

A bűnök bocsánata egyike a Biblia hatalmas témáinak. Olyan sok ige foglalkozik vele, hogy könyvek sokaságára lenne szükség, hogy megfelelően foglalkozhassunk vele. Egyelőre elegendő, ha azt mondjuk, hogy Jézus vére biztosította számunkra a bűnök bocsánatát. Ez az áldozat olyan hatalmas volt, hogy valamennyi bűnünket túlhaladta. A világ minden bűnét elfedte – a múlt, a jelen és a jövő bűneit is.

A legtöbb keresztény úgy gondolja, hogy azok a bűnök, amelyeket a hite megvallása előtt követett el az üdvösségkor Krisztusban megbocsájtásra találtak, de az azt követő bűnök addig nem lesznek megbocsájtva a számunkra, amíg meg nem térünk és nem kérünk bocsánatot értük. Ám nem ez a helyzet.

Valamennyi bűnünk, a múlt, a jelen és a jövő bűnei is Jézus egyszeri áldozata által meg lettek bocsájtva. Ha Isten nem képes megbocsájtani a jövő bűneit, akkor egyikünk sem képes megmenekülni, mivel Jézus egyetlen egyszer halt meg, közel 2000 évvel ezelőtt, mielőtt még egyáltalán elkövethettük volna a bűneinket. Minden bűnünket megbocsájtotta Isten.

A bűnök bocsánata nem jelenti az üdvösség végső célját. Ez csupán egy szükséges lépés. Az üdvösség valódi célja az Atyával való kapcsolat és a bűn akadályt jelent ebben a kapcsolatban. Tehát foglalkozni kellett vele, és ez Jézus Krisztus vérén keresztül meg is történt. De azok, akik lehorgonyoznak a bűnök bocsánatánál és nem mennek tovább az örök élet felé, elvétik az üdvösség lényegét. A bűneink azért találtak megbocsájtásra, hogy beléphessünk az Úrral való intim kapcsolatba.

Isten kegyelmének gazdagságán keresztül kaptunk bűnbocsánatot. Semmit sem tehetünk a megbocsájtás elnyeréséért, kivéve azt, hogy megalázzuk magunkat és elfogadjuk a megbocsájtás ajándékát a Krisztusban való hiten keresztül.

Napi tanítás: Kenneth és Gloria Copeland: Vidd el az embereknek Isten békességét karácsonykor

http://mennyeihir.hu/index.php?option=com_spurgeon_xhtml&Itemid=34

És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, akik az Istent dicsérik és ezt mondják vala: Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és jó akarat az emberekhez! - Lukács 2:13-14

KENNETH

A karácsony az év rendkívül fontos időszaka. Ilyenkor az egész világ Jézus születésének hírét hallja. Az emberek szelídek… tökéletes alkalom arra, hogy elültesd a szeretet magjait az életükben.

Ezek a magok megnyilvánulhatnak néhány kedves szó formájában a sietős vásárlás közepette. Máskor alkalmad nyílik imádkozni és szolgálni valaki felé. Bármi legyen is a helyzet, keresd a legkisebb alkalmat is, amikor mások szolgálatára lehetsz.

Többször volt nagyszerű élményben részem, amikor néhány dollárt adtam olyanoknak, akik szükségben voltak. Amikor elvették a pénzt, azt mondtam nekik: „Ez a pénz az Úr Jézus Krisztustól származik. Ő mondta nekem, hogy segítsek.”

Döbbenetes, milyen sokan készek meghallgatni a mondandódat, ha szeretetben szólsz. Éhesek arra, hogy valaki igazán törődjön velük. Legyél te is ilyen karácsonykor. Vidd hírül a Jézusban található békesség Igéjét. Vidd hírül az Ő jóakaratát az emberek iránt.

Ki tudja, mennyi kis mag gyökerezik meg egy napon, és visz be még egy drága embert Isten dicsőséges királyságába?

Igei olvasmány: Lukács 2:1-20

A Teremtő dicsérete.

Életcseppek A hit

"Aki úgy gondolja, hogy nincs hite, az fordítsa el a tekintetét önmagáról, saját belső állapotáról. Ha Istenre és Isten ígéretére néz, akkor máris övé az, aminek addig hiányát érezte."

Válogatás C.S.Lewis gondolataiból

Az örömben mutatja meg Isten a másik ember szépségét.

Kenneth E. Hagin: Egy hatalmas terv

És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: Ő neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod. - 1Mózes 3,15.

Az ember elbukott. Istennek azonban volt egy terve — egy hatalmas terve — a megváltás! Isten felelősséget vállalt az ember törvényszegéseiért és megváltotta őt a sátán hatalmából. Istennek volt egy terve arra, hogy visszaadhassa az életet az embernek. Isten terve lehetővé tette, hogy az ember természete — visszaváltozván — harmóniába kerüljön Isten természetével.

Isten nem hagyta figyelmen kívül az ember törvényszegéseit. Az igazságosság megkövetelte, hogy a bűnéért járó büntetés ki legyen fizetve — de az ember maga nem volt képes ezt kifizetni. Így, mivel az ember nem tudta önmagát megváltani, Istennek gondoskodnia kellett egy megváltóról.

Épphogy elbukott az ember, ellensége, a sátán hatalma alá kerülvén, Isten máris kezdte előre szólni az Ő tervét arról, aki Eljövendő. Ez az Eljövendő, az asszony magva (mert prófécia adatott, hogy egy asszony gyermeket fog szülni a természetes nemzés rendjétől függetlenül) fogja megtörni a sátán uralmát az ember felett! Ez az Eljövendő fogja megszabadítani az embert! Ez az Eljövendő fog a kígyó fejére taposni.

A keleti nyelvekben a „valakinek fejére taposni”-kifejezés azt jelenti: megtörni valakinek az uralmát. Amikor Isten ezeket a szavakat mondta az 1Mózes 3,15-ben, a sátán épphogy csak szert tett arra a hatalomra, amelyet Isten az embernek szánt. Isten azonban előre megmondta, hogy az asszony ezen csodálatos magva el fog jönni, hogy megtörje a sátán uralmát.

Megvallás: Köszönöm Neked, Atyám, a Te hatalmas megváltási tervedet, amelyet Te terveztél meg, és Te küldted el az Úr Jézus Krisztust, hogy végrehajtsa azt.

Megrázatás.

2011. 12. 03-án hajnalban felébresztett az Úr, éreztem, hogy imádkoznom kell. Miközben imádtam az Urat és közbenjártam azokért, akiket az Úr a szívemre helyezett, éreztem, hogy a jelenléte betölt, és a következőket mutatja.

Láttam felülről Európa térképét, mintha felette szálltam volna. A menyből láttam alá szállni egy tűzkarikát, nagy tűzcsóvát húzott maga után, és hatalmas erővel becsapódott Európa középpontjába, Magyarországba. Olyan hangja volt, mintha egy nehéztüzérségi löveg becsapódása és felrobbanása, süvítő zúgás, és detonáció. A tűzkarikának szikrázó, szinte vakító fénye volt, de mégis érzékeltem, hogy olyan, mint egy töviskorona. Ez Istennek a Szent tüze volt. Amikor becsapódott Magyarországra, láttam, hogy a becsapódás epicentrumából lökéshullám fut szét körkörösen, és végig söpör Európán. A becsapódás epicentrumát, Magyarországot úgy láttam, mintha a föld alatt valami felrobbant volna, és bele remeg minden, vibrál, rázkódik és újrarendeződik, mint egy földalatti kísérleti atomrobbantásnál. Érdekes volt, mert pusztítás nyomai nem voltak, inkább csak átrendeződött minden és közben morajlást hallottam. Tudtam, hogy ez egy hatalmas fizikai, majd egy szellemi megrázatás jele az Úrtól. A látvány megrendítő volt, szinte a testem is bele remegett.

Közben láttam a Királyok első könyve18. 36-46, verseit, amikor Illés lehívja Isten tüzét az áldozatra, és amikor ez megtörténik, az emberek leborulnak Isten dicsősége előtt és imádni kezdik Őt.

Többen vannak most is akik, azt teszik, amit Illés tett.

És amikor megérkezik a kései eső az Illések futnak Jezréelbe az eső üzenetével /Jezréel: Isten vet, plántál /. Isten tüze megítél mindent, és mindenkit. Minden összeomlik, ami nem Istentől van, de minden virágzó és gyümölcsöző lesz, ami az Ő forrásából ered. Ez a Szent tűz sokak számára felemeltetést hoz.

Láttam, hogy Magyarországon nagyon sok Istentől felkent szolgáló jött már más országokból az elmúlt időszakban és ez a magvetés ideje volt. Láttam, hogy Isten öntözi ezt a földet, és ezek a magvak kikeltek és gazdagon termő búzatáblává változtatta Magyarországot. Láttam, hogy ez a tűz megérleli melegével a búzatáblákat és hírtelen beérnek. Saját bőrömön éreztem a forróságot, szinte izzott a levegő. Láttam embereket kiáltani az Úrhoz, akik egyedül érzik magukat a hirtelen beérő búzatáblák előtt.

Láttam ezekre a helyekre konvojba érkező aratógépeket, mert Isten szólt nekik, hogy érettek a mezők az aratásra. A kiáltók nem maradtak egyedül.

Láttam az Apostolok cselekedetei 2. 37-43, igeverseit, amint Péter és az apostolok, erővel és hatalommal hirdetik az evangéliumot, a megtérés üzenetét és tömegek térnek az Úrhoz és kitartóan részt vettek, az apostoli tanításban, a közösségben a kenyér megtörésében és az imádkozásban, közben az apostolok által sok csoda és jel történt. Krisztus teste összekapcsolódott, az Úr kiosztotta az örökségeket a hűségeseknek.

örvendj, örvendj, énekelj az Úrnak

Bölcs mondások: Szeretet

A szeretetet nem lehet szóval parancsolni, de lehet az élő példának ellenállhatatlan erejével átplántálni. (Viktor J)

Egy nagyon megható, és építő történet

Ez egy történet, ami állítólag 2004. óta emailben és most már a közösségi médiákban is kering, nem tudni ki az eredeti szerzője.

Íme a történet: Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt mondtam, "Szeretnék valamit elmondani". Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében. Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam.

El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért? Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi!

Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Janet szeretem, nem őt. Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam!

Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át. Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét,

forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra.

A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most. Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.

Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább. Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges.

Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal.

Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe.

Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan.

Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig.

A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak. Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele.

A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből.

Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek.

Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni.

Hirtelen megértettem ... óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált.

A feleségem jelezte a fiunknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján. De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket.

A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre,

hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.

Elvezettem az irodáig ... gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót és azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok elválni.

Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket.

Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki.

Lesétáltam a földszintre és elhajtottam. Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam, Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ.

Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam - holtan.

A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok.

Életetek apró részletei azok, amik igazán számítanak egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!

Ha nem osztod ezt meg másokkal, semmi sem történik veled. Ha megteszed, talán megmentesz egy házasságot. Az életben a legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik fel, milyen közel is voltak a sikerhez, mikor feladták.

Nyisd ki a szemed

Arra utazott egy samáriai férfi is. Amikor meglátta az embert, megsajnálta őt. (Lukács 10:33)

Ahhoz, hogy valóban úgy szerethesd a felebarátodat, mint önmagadat, először észre kell venned a körülötted élők szükségleteit. Jézus megmutatta nekünk, hogy nem mindig könnyű észrevenni azok szenvedését, akik nem a mi csónakunkban eveznek. Azonban, ha ráeszmélünk a körülöttünk élők szükségleteire, a szeretet elkezd bennünk munkálkodni: ,,Arra utazott egy samáriai férfi is. Amikor meglátta az embert, megsajnálta őt. (Lk. 10:33—a szerző kiemelése)

A kedvesség kezdete az a pillanat, amikor kinyílik a szemünk. Azzal kezdődik, hogy megtanulunk észrevenni dolgokat. Ha nem látod meg a szükséget, nem fogsz törődni azokkal. Fontos, hogy kiszélesítsük a látókörünket és érzékenyebbé váljunk.

A világ tele van sérült emberekkel. Néhányan közülük a szomszédban élnek, néhányukkal együtt indulunk munkába, és bizony, néhányuk talán épp mellettünk ül a templomban.

Miért nem látjuk meg az ő sebeiket? A válasz egy szó: elfoglaltság. A sietség a szeretet gyilkosa. Ha szeretnél megtanulni szeretni, le kell lassítanod, mint ahogy a Samaritánus is lelassított és megállt.

Az első lépés a jóindulat elérése felé az, ha arra kéred az Urat, hogy adjon neked egy ,,lelki radart". Így már elkezdheted keresni azokat, akik szükségben szenvednek körülötted. Azokat, akik érzelmileg, lelkileg, fizikailag, vagy bármilyen más módon szenvednek.

Imádkozz így: ,,Istenem, segíts, hogy úgy tekintsek az emberekre, ahogyan Te!"

Keresd azokat, akiknek segítségre, bátorításra vagy gondoskodásra van szükségük!

Hogyan értékelnék a környezetedben élők a figyelmességedet? A munkatársaid? A szomszédaid?

Írd le minden héten három ember nevét egy papírra! Ezek után írd le azokat a dolgokat, amikről tudod, hogy gondot okoznak nekik! ,,Ne a saját érdekeiteket tartsátok szem előtt! Inkább egymásnak segítsetek, és a másik javát keressétek!" (1 Kor. 10:24)

Daily Hope by Rick Warren * Napi remény :)

Kari Jobe - We are / Mi vagyunk...

János evangélium 2. fejezet: A kánai menyegző (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Ján. 2,1 És harmadnapon menyegző [lakodalom] lőn a galileai [jelentése: csekély, alacsony, megvetett] Kánában [jelentése: nád; nádas]; és ott volt a Jézus anyja [is];

Ján. 2,2 És Jézus is meghivaték az ő tanítványaival együtt a menyegzőbe [a lakodalomba].

Ján. 2,3 És [hamar] elfogyván a bor [mert kevés volt], a Jézus anyja monda [megjegyezte] néki: Nincs [több] boruk.

Ján. 2,4 Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony [Mi dolgunk nekünk egymással, miért mondod ezt nekem, vajon énrám tartozik ez, vagy terád. Ez az én dolgom nem a tiéd, miért avatkozol bele]? Nem jött még el az én órám [az én időm]

Ján. 2,5 Mond az ő anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek.

Ján. 2,6 Vala pedig ott hat kőveder [kőből készült víztartó, víztároló edény; vizes kőkorsó] elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint [A zsidók tisztálkodási szokásának elvégzésére], melyek közül egybe-egybe két-három métréta fér vala [egyenként két vagy három (métréta, folyadék mérésére használt űrmértéke, kb. 40 liter) víz fért]*

19 A kővedrek azért álltak ott: „Mert a farizeusok és (általában) a zsidók mind, a régiek rendelését követve, nem esznek, hanemha kezüket erősen megmossák (egy maréknyi vízzel, mert ragaszkodnak a vének hagyományaihoz)” (Márk. 7,39)

Ján. 2,7 Monda nékik [megparancsolta a szolgáknak] Jézus: Töltsétek meg a vedreket [a vizeskorsókat] vízzel. És megtölték azokat színig [csordultig].

Ján. 2,8 És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek.

Ján. 2,9 Amint pedig megízlelé [megkóstolta] a násznagy a borrá lett [borrá változott] vizet, és [ő] nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, akik a vizet merítik vala), szólítá [odahívta] a násznagy a vőlegényt,

Ján. 2,10 És monda néki [s szemére vetette]: Minden ember a jó [a legjobb, a kitűnő (az eszményi jó)] bort adja [szolgálja] fel először, és mikor [a vendégek] megittasodtak [és már részegek], akkor az alábbvalót [akkor hozzák az olcsó bort, a silányabbat, a rosszabbat]. Te [pedig] a jó [a legjobb; a kitűnő (az eszményi jó)] bort ekkorra [mostanáig, a jelenre] tartottad*

20 A kánai menyegző – ahol a bort – az örömöt az Úrral való örök együttélés adja – előképe a mennyei menyegzőnek, ahol a menyasszony: „Csupa ékesség (csupa dísz) a királylány odabent, vont aranyból van (arannyal van átszőve) a ruhája. Hímes öltözetben (hímzett ruhákban) viszik (vezetik) a királyhoz, szüzek vonulnak utána, az ő társnői (barátnői); néked hozzák őket (így vonulnak hozzád). Bevezetik őket (ujjongó) örömmel, vígsággal; bemennek (úgy vonulnak be) a király palotájába” (Zsolt. 45,14-16)

Ján. 2,11 Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé [szó szerint: a jeleknek ezt a kezdetét, kezdeti jelként tette; Ezzel kezdte meg csodajeleit] Jézus, és megmutatá [így jelentette ki, és vele láthatóvá tette, és ezzel kinyilvánította, kinyilatkoztatta] az ő dicsőségét; és [erre] hívének benne az ő tanítványai.

Ján. 2,12 Azután leméne Kapernaumba, ő és az ő anyja és a testvérei és tanítványai; és ott maradnak [ott tartózkodtak] néhány napig*

21 Mert az Úr Jézus a galileai Kapernaumba költözött, a Máté írása szerint: „Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett [fogságra vitetett; kiszolgáltatták], visszatért [visszavonult; félrevonult] Galileába. És odahagyva [elhagyva] Názáretet, elméne és lakozik [letelepedett] a tengerparti Kapernaumba [jelentése: vigasztalás faluja, Vigaszfalva], a Zebulon [jelentése: lakás, lakóhely, magasságos] és Nafthali [jelentése: harcok, küzdve, harcolva] határain [vidékére költözött]” (Mát. 4,12-13)

Ján. 2,13 Mert közel vala a zsidók húsvétja [a zsidók ünnepe, a Pászka], és [ezért] felméne Jézus [is] Jeruzsálembe.

Ján. 2,14 És ott találá [a kalmárokat; kereskedőket] a templomban [a szenthelyen] az ökrök, juhok és galambok árusait és a pénzváltókat, amint [asztalaiknál] ülnek vala [akik ott telepedtek le]:

Ján. 2,15 És (káka)kötélből ostort [korbácsot] csinálván [ostort font], kiűzé mindnyájukat [és kizavarta, kihaj(í)totta őket] a templomból [a szenthelyről], az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók [a nyerészkedők] pénzét kitölté [szétszórta], az asztalokat pedig feldönté [felborította; felforgatta];

Ján. 2,16 És a galambárusoknak monda: Hordjátok el [vigyétek ki] ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává [vásárcsarnokká. Ne csináljatok piacot az én Atyám házából]*

22 Máté így ad hírt a történtekről: „És beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, akik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá (felborította). És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek. És menének hozzá vakok és sánták (és bénák) a templomban; és meggyógyítá őket” (Mát. 21,12-14) Márk is bizonyságot tesz: „És Jeruzsálembe érkezének. És Jézus bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, akik a templomban árulnak és vásárolnak vala; a pénzváltók asztalait, és a galambárusok székeit pedig felforgatá (felborította); És nem engedi vala, hogy valaki edényt vigyen a templomon keresztül. És tanít vala, mondván nékik: Nincsen-e megírva: Az én házam imádság házának neveztetik minden nép között? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt” (Márk. 11,15-17) Lukács is ír erről: „És bemenvén a templomba, kezdé kiűzni (az árusokat) azokat, akik adnak és vesznek vala abban, Mondván nékik: Meg van írva: Az én házam imádságnak háza (legyen); ti pedig azt latroknak (rablók) barlangjává tettétek” (Luk. 19,45-46) Azokról így szól az Úr, akik megőrzik a szövetséget: „Szent hegyemre viszem föl ezeket, és megvidámítom őket (és örömet szerzek nekik) imádságom házában; … mert házam imádság házának hivatik minden népek számára!” (Ésa. 56,7) Az Úr így szól az Ő népéhez: „Nemde loptok, öltök (gyilkoltok) és paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baálnak áldoztok (tömjéneztek) és idegen istenek után jártok, akiket nem ismertek: És eljőtök (ide), és megálltok előttem e házban, amely az én nevemről neveztetik, és ezt mondjátok: Megszabadultunk; hogy ugyanazokat az utálatosságokat cselekedhessétek! Vajon latrok barlangjává lett-e ez a ház ti előttetek, amely az én nevemről neveztetik? Ímé, én is látok (majd én is annak nézem), azt mondja az Úr” (Jer. 7,9-11)

Ján. 2,17 Megemlékeznek [eszébe jutott] pedig az ő tanítványai/nak, hogy meg van írva: A te házadhoz való féltő szeretet [buzgóság] emészt [eléget] engem*

23 Ez pedig így lett megírva: „Atyámfiai előtt (testvéreim számára) idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénnyé (anyám fiai sem ismernek rám). Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullnak reám” (Zsolt. 69,9-10)

Ján. 2,18 Felelének azért a zsidók [akik azonban szót emeltek] és mondának néki [és ezekkel a szavakkal fordultak hozzá]: Micsoda jelt [csodajelet] mutatsz nékünk [annak igazolására, hogy ezeket mered tenni], hogy ezeket cselekszed [hogy jogod van ilyeneket tenni]?*

24 Az Úr Jézustól a zsidók állandóan mennyei jelt kértek. Az Úr a Benne való hitre hívja a zsidókat, s a válaszuk: „Mondának azért néki: Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk néked? Mit művelsz?” (Ján. 6,30) Az Úr Jézus hatalommal szólja Isten igéjét, és: „...az írástudók [törvénymagyarázók] és farizeusok...” válasza: Mester [Tanító], (csoda)jelt akarnánk látni te tőled. Ő pedig felelvén, monda nékik: E gonosz és parázna nemzetség jelt kíván; és nem adatik jel néki, hanemha Jónás prófétának jele. Mert amiképpen Jónás (jelentése: galamb) három éjjel és három nap volt a cethal gyomrában, azonképpen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában” (Mát. 12,38-40) Az Úr Jézus ötezer embert etet meg: „És hozzá menvén a farizeusok és sadduceusok, kísértvén, kérik őt, hogy mutasson nékik mennyei jelt” (Mát. 16,1) Az Úr Jézus négyezer embert etet meg: „És kijövének a farizeusok, és kezdék őt faggatni (és vitatkozni kezdtek vele), mennyei jelt kívánván (követelve) tőle, hogy kísértsék őt” (Márk. 8,11) Az Úr Jézus démonokat űz, de: „Mások meg, kísértvén őt, mennyei jelt kívánnak (követeltek) tőle” (Luk. 11,16)

Ján. 2,19 Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok [romboljátok; bontsátok] le [ezt] a templomot, és három nap alatt megépítem [újra felépítem] azt.

Ján. 2,20 [A zsidók megütköztek ezen, és] Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig [éven át] épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?

Ján. 2,21 Ő pedig az ő [saját] testének [(szóma):lényének] templomáról szól [beszélt, mondta ezt] vala*

25 És Hogy mit jelent az Úr Jézus válasza, azt Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, így szólva a mindenkori hívőkhöz: „Ti pedig a Krisztus teste [szóma = teljes lénye] vagytok, és tagjai rész szerint [melosz = egy-egy funkciót végző tagja vagyunk, egyenként]” (1 Kor. 12,27) „Mert az Ő testének (szómato = az Ő személyiségének, teljes lényének) tagjai vagyunk, az Ő testéből (szarx = húsából) és az Ő csontjaiból valók” (Eféz. 5,30) Mert Isten: „… Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé, Mely az Ő teste (szóma: lénye), teljessége Őnéki, aki mindeneket betölt mindenekkel” (Eféz. 1, 22.23) És hogy ki Ő, erről így tesz bizonyságot Isten Igéje: „Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma [(naosz): templom magva, vagyis a Szentek Szentje, a legfőbb szentély] vagytok, és az Isten Szelleme bennetek lakik?” (1Kor. 3,16) És pontosítja a Szent Szellem, hogy Ő hol is lakik: „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek (szóma = személyiségetek, legbelső énetek) a bennetek lakozó Szent Szellemnek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? (1 Kor. 6,19)

Ján. 2,22 Mikor azért [miután] feltámadt [életre kelt] a halálból [a halottak közül], megemlékeznek [visszaemlékeztek] az ő tanítványai, hogy ezt mondta [amit ekkor mondott]; és hívének az írásnak, és a beszédnek [annak a (logosz): Igének], amelyet Jézus mondott vala*

26 Ez pedig akkor történt, amikor beteljesült az Úr Jézus ígérete: „Ama Vigasztaló (Pártfogó) pedig, a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, Ő mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek” (Ján. 14,26)

Ján. 2,23 Amint pedig Jeruzsálemben vala húsvétkor az ünnepen, sokan hívének az ő nevében, látván [figyelve] az ő jeleit [a csodákat], amelyeket cselekszik [tett] vala.

Ján. 2,24 Maga azonban Jézus nem bízza vala magát reájuk, amiatt, hogy ő ismeri mindnyájokat,

Ján. 2,25 És mivelhogy nem szorult rá [nem volt szüksége arra], hogy valaki [bárki] bizonyságot tegyen [tanúskodjék, tanúságot tegyen] az emberről; mert magától is tudta [jól], mi volt [és mi lakozik] az emberben [mi van a szívükben]^*

27 Már Mózesen keresztül kijelentette az Úr: „… mert tudom az ő gondolatát (ismerem szándékát), amely szerint cselekszik már most is (amelyet már most készít), minekelőtte bevinném őt arra a földre, amely felől megesküdtem vala (amelyet esküvel ígértem neki)” (5 Móz. 31,21) És hogy ki az, aki ismeri az ember gondolatait, és szíve szándékait, arról így tesz bizonyságot Isten Igéje: „Én, az Úr (JHVH=Jahve) vagyok az, aki a szívet fürkészem, és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útjai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint. (és mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli)” (Jer. 17,10) Dávid így tesz vallást az Úrnak: „Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet (vagy ha felállok), messziről érted gondolatomat (messziről is észreveszed szándékomat). Járásomra és fekvésemre ügyelsz (szemmel tartod), minden utamat jól tudod (gondod van minden utamra). Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt (te már pontosan tudod) Uram! Elől és hátul körülzártál engem (minden oldalról körülfogtál), és fölöttem (rajtam) tartod kezedet. Csodálatos előttem e tudás, magasságos (igen magas), nem érthetem azt (nem tudom felfogni)” (Zsolt. 139,1-6) „… mert egyedül csak te ismered minden embernek szívét”

(1 Kir. 8,39)

János Evangélium 2. fejezet: A kánai menyegző (szerkesztett)

Ján. 2,1 És harmadnapon menyegző [lakodalom] lőn a galileai [jelentése: csekély, alacsony, megvetett] Kánában [jelentése: nád; nádas]; és ott volt a Jézus anyja [is];

Ján. 2,2 És Jézus is meghivaték az ő tanítványaival együtt a menyegzőbe [a lakodalomba].

Ján. 2,3 És [hamar] elfogyván a bor [mert kevés volt], a Jézus anyja monda [megjegyezte] néki: Nincs [több] boruk.

Ján. 2,4 Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony [Mi dolgunk nekünk egymással, miért mondod ezt nekem, vajon énrám tartozik ez, vagy terád. Ez az én dolgom nem a tiéd, miért avatkozol bele]? Nem jött még el az én órám [az én időm]

Ján. 2,5 Mond az ő anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek.

Ján. 2,6 Vala pedig ott hat kőveder [kőből készült víztartó, víztároló edény; vizes kőkorsó] elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint [A zsidók tisztálkodási szokásának elvégzésére], melyek közül egybe-egybe két-három métréta fér vala [egyenként két vagy három (métréta, folyadék mérésére használt űrmértéke, kb. 40 liter) víz fért]

Ján. 2,7 Monda nékik [megparancsolta a szolgáknak] Jézus: Töltsétek meg a vedreket [a vizeskorsókat] vízzel. És megtölték azokat színig [csordultig].

Ján. 2,8 És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek.

Ján. 2,9 Amint pedig megízlelé [megkóstolta] a násznagy a borrá lett [borrá változott] vizet, és [ő] nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, akik a vizet merítik vala), szólítá [odahívta] a násznagy a vőlegényt,

Ján. 2,10 És monda néki [s szemére vetette]: Minden ember a jó [a legjobb, a kitűnő (az eszményi jó)] bort adja [szolgálja] fel először, és mikor [a vendégek] megittasodtak [és már részegek], akkor az alábbvalót [akkor hozzák az olcsó bort, a silányabbat, a rosszabbat]. Te [pedig] a jó [a legjobb; a kitűnő (az eszményi jó)] bort ekkorra [mostanáig, a jelenre] tartottad

Ján. 2,11 Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé [szó szerint: a jeleknek ezt a kezdetét, kezdeti jelként tette; Ezzel kezdte meg csodajeleit] Jézus, és megmutatá [így jelentette ki, és vele láthatóvá tette, és ezzel kinyilvánította, kinyilatkoztatta] az ő dicsőségét; és [erre] hívének benne az ő tanítványai.

Ján. 2,12 Azután leméne Kapernaumba, ő és az ő anyja és a testvérei és tanítványai; és ott maradnak [ott tartózkodtak] néhány napig

Ján. 2,13 Mert közel vala a zsidók húsvétja [a zsidók ünnepe, a Pászka], és [ezért] felméne Jézus [is] Jeruzsálembe.

Ján. 2,14 És ott találá [a kalmárokat; kereskedőket] a templomban [a szenthelyen] az ökrök, juhok és galambok árusait és a pénzváltókat, amint [asztalaiknál] ülnek vala [akik ott telepedtek le]:

Ján. 2,15 És (káka)kötélből ostort [korbácsot] csinálván [ostort font], kiűzé mindnyájukat [és kizavarta, kihaj(í)totta őket] a templomból [a szenthelyről], az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók [a nyerészkedők] pénzét kitölté [szétszórta], az asztalokat pedig feldönté [felborította; felforgatta];

Ján. 2,16 És a galambárusoknak monda: Hordjátok el [vigyétek ki] ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává [vásárcsarnokká. Ne csináljatok piacot az én Atyám házából]

Ján. 2,17 Megemlékeznek [eszébe jutott] pedig az ő tanítványai/nak, hogy meg van írva: A te házadhoz való féltő szeretet [buzgóság] emészt [eléget] engem

Ján. 2,18 Felelének azért a zsidók [akik azonban szót emeltek] és mondának néki [és ezekkel a szavakkal fordultak hozzá]: Micsoda jelt [csodajelet] mutatsz nékünk [annak igazolására, hogy ezeket mered tenni], hogy ezeket cselekszed [hogy jogod van ilyeneket tenni]?

Ján. 2,19 Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok [romboljátok; bontsátok] le [ezt] a templomot, és három nap alatt megépítem [újra felépítem] azt.

Ján. 2,20 [A zsidók megütköztek ezen, és] Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig [éven át] épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?

Ján. 2,21 Ő pedig az ő [saját] testének [(szóma):lényének] templomáról szól [beszélt, mondta ezt] vala

Ján. 2,22 Mikor azért [miután] feltámadt [életre kelt] a halálból [a halottak közül], megemlékeznek [visszaemlékeztek] az ő tanítványai, hogy ezt mondta [amit ekkor mondott]; és hívének az írásnak, és a beszédnek [annak a (logosz): Igének], amelyet Jézus mondott vala

Ján. 2,23 Amint pedig Jeruzsálemben vala húsvétkor az ünnepen, sokan hívének az ő nevében, látván [figyelve] az ő jeleit [a csodákat], amelyeket cselekszik [tett] vala.

Ján. 2,24 Maga azonban Jézus nem bízza vala magát reájuk, amiatt, hogy ő ismeri mindnyájokat,

Ján. 2,25 És mivelhogy nem szorult rá [nem volt szüksége arra], hogy valaki [bárki] bizonyságot tegyen [tanúskodjék, tanúságot tegyen] az emberről; mert magától is tudta [jól], mi volt [és mi lakozik] az emberben [mi van a szívükben]

29-es ZSOLTÁR.

János evengélium 1. fejezet: Az örökkévaló Ige testté lett. (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Ján. 1,1 Kezdetben [már] vala az Ige* és az Ige [logosz] vala az Istennél, és Isten vala az Ige.

1 Ige (logosz): - egyszerre jelent szót és dolgot is (SZPA); - speciális értelemben: az Isteni Kifejeződés (vagyis Krisztus)

Ján. 1,2 Ő kezdetben az Istennél vala.

Ján. 1,3 Minden [a mindenség] Őáltala lett [teremtetett; rajta keresztül támadt; általa jött létre] és nála nélkül [Tőle különválasztva] semmi sem lett [teremtetett], ami lett [teremtetett; létrejött; s egyetlen létező sem lett Őnélküle]*

És hogy ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kezdetben teremté Isten az eget (mennyet) és a földet” (1 Móz. 1,1)

De ezt csak: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde (réma: megnyilatkozása, kijelentése) által teremtetett (a világokat Isten szava alkotta), hogy ami látható, a láthatatlanból (nem a jelenségek világából) állott elő” (Zsid. 11,3)

Mert: „Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük (Az ÚR igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete). Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,6.9)

És az Úr szava így beszél önmagáról: „Az Úr az ő útjának kezdetéül szerzett (alkotott) engem; az ő munkái (művei) előtt (réges) régen.

Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva (Az ősidőkben formált engem kezdetben, a föld keletkezése előtt). Még mikor semmi mélységek (abüsszosz: feneketlen mélység) nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak. Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna (mielőtt a hegyek helyükre kerültek), a halmoknak (létrejötte) előtte (meg)születtem.

Mikor még nem csinálta vala (nem alkotta meg) a földet és a mezőket (a rónákat), és a világ porának kezdetét (legelső porszemét sem). Mikor készíté (megszilárdította) az eget, ott valék. mikor felveté a mélységek színén a kerekséget (amikor kimérte a látóhatárt a mélység fölött).

Mikor megerősíté a felhőket ott fenn, mikor erősekké lőnek (felbuzogtak) a mélységeknek forrásai; Mikor felveté a tengernek határit (határt szabott a tengernek), hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját (a víz át ne léphesse partját), mikor megállapítá e földnek fundamentomait (amikor kimérte a föld alapjait).

Mellette valék mint kézműves (mint kedvence), és gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte (az Ő színe előtt) minden időben (mindenkor). Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban. És (ezért) most fiaim, hallgassatok engemet (rám), és (mert) boldogok, akik az én útaimat megtartják (megőrzik)” (Péld. 8,22-32)

Ő lett hústestté: „És az Ige (logosz) (hús)testté lett és lakozék (sátorozott, letáborozott) mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal” (Ján. 1,14)

Pál apostol bizonyságtétele: „Aki (Ő) képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született (az elsőszülött minden teremtmény közül). Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek (trónusok), akár uraságok (uralmak), akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek. És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn” (Kol. 1,15-17)

„Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék” (Kol. 2,9; 1,19)

Nehémiás megvallása a Teremtőről: „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted (alkottad) az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6)

Ézsaiáson keresztül szól az Úr: „Így szól az Úr (JHVH=Jehova), megváltód és alkotód, anyád méhétől fogva (aki az anyaméhben formált). Én vagyok az Úr, aki mindent cselekszem (Én, az ÚR (JHVH=Jehova), alkottam mindent). Aki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól (egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet)” (Ésa. 44,24)

A feltámadott dicsőség Urának kijelentése Önmagáról: „A Laodiceabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete (ktiszisz arkhé: a teremtett világ eredete)” (Jel. 3,14)

És: „Minekutána az Isten sok rendben (sokszor) és sokféleképpen szólott hajdan (régen) az atyáknak a próféták által, ez utolsó (ezekben a végső) időkben szólott nékünk (hozzánk) Fia által. Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki az Ő (Isten) dicsőségének visszatükröződése (kisugárzása), és az ő valóságának (lényének) képmása, aki hatalma(s) szavával fenntartja (hordozza) a mindenséget, aki (miután) minket bűneinktől megtisztítván, üle a (mennyei) Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,1-3)

Ő: „Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén (és magatartásában is embernek bizonyult)” (Fil. 2,6-7)

Agur elmélkedése: „Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna? Kicsoda fogta (szedte) össze a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a vizet az ő köntösébe? Ki állapította (határozta) meg a földnek minden határit? (talán tudod) Kicsoda ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod?” (Péld. 30,4)

És a hústestté lett Ige válasza: „És (mert) senki sem ment fel a mennybe, hanemha (csak) az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia (az Emberfia.), aki a mennyben van” (Ján. 3,13)

Az apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire? (erre a földre). Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket (a mindenséget) betöltsön” (Eféz. 4,9-10)

János apostol megvallása: „Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk (megfigyeltünk), és kezeinkkel (is) illettünk (megtapintottunk), az életnek Igéjéről. És (mert) az élet megjelent és (mi pedig) láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla és (ezért) hirdetjük néktek (is) az örök életet, amely (azelőtt) az Atyánál vala és (most pedig) megjelent nékünk. Amit (tehát) hallottunk és láttunk, (azt) hirdetjük néktek (is), hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal” (1 Ján. 1,1-3)

János apostol elragadtatásban így látta az Urat: „És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hivatik vala Hívnek (Hűnek) és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, amit senki nem tud, csak ő maga (és fején sokágú korona és rajta egy-egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül). És vérrel hintett (mártott) ruhába vala öltöztetve és a neve Isten igéjének neveztetik (Ez a név adatott neki: az Isten Igéje)” (Jel. 19,11-13)

Ján. 1,4 Őbenne vala az (örök)élet, és az (örök)élet vala az emberek világossága [fénye]

Ján. 1,5 És a világosság [fény] a sötétségben fénylik [világít; felragyog; tündöklik], de a sötétség nem fogadta be azt. [nem fogta fel; nem ismerte meg; fel nem tartóztatta; nem tudta megragadni, hatalmába keríteni, elfoglalni; fogva tartani. A görög szöveg szerint: A sötétség nem tudott erőszakkal úrrá lenni a világosság fölött]*

*Mert: „Az igazi világosság eljött volt már a világba (Az Ige volt az igazi világosság), amely megvilágosít minden (e világra jövő) embert (ő jött el a világba). A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt” (Ján. 1,9-10)

Ézsaiáson keresztül már hangzik az ígéret: „De nem lesz (nem marad) mindig sötét(ség) ott, ahol most szorongatás (elnyomás) van. Először megalázta Zebulon (A név jelentése: Ő a megadott menyasszonyi váltságdíj) és Nafthali (jelentése: harcok, küzdve, harcolva) földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját (a tenger felé vivő utat), a Jordán túlsó partját (a Jordánon túli részt) és a pogányok határát (területét). A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény (világosság) ragyog fel fölöttük! (Ésa. 9,1-2)

Az Evangélium bizonyságtétele az ígéret beteljesedéséről: „Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé (a tenger melléke), a Jordánon (jelentése: az alájövő, siető; lejövő) túl, a pogányok Galileája (jelentése: csekély, alacsony, megvetett). A nép, amely sötétségben ül (lakik) vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és árnyékában ülnek (laknak) vala, azoknak világosság támada” (Mát. 4,15-16)

Dávid megvallása Istennek: „Mert nálad van az (örök)életnek forrása; a te világosságod (fényed) által látunk világosságot” (Zsolt. 36,10)

„Mert te gyújtod meg az én szövétnekemet; az Úr az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet (Mert te gyújtasz nekem mécsest Uram, fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben)” (Zsolt. 18,29)

Mert: „Az igazakra (becsületesekre //egyenes, nyílt őszinte//) világosság fénylik (ragyog) a sötétben (is): attól aki irgalmas, kegyelmes és igaz(ságos)” (Zsolt. 112,4)

És: „Világosság támad fel (és fényözön árad) az igazra (a megigazultra), és az egyenes (tiszta) szívűekre öröm” (Zsolt. 97.11

Ján. 1,6 Vala [föllépett; megjelent] egy Istentől küldött ember [kit Isten maga mellől küldött el], kinek neve János.

Ján. 1,7 Ő jött tanúbizonyságul [tanúként; tanúságtétel végett], hogy bizonyságot tegyen [tanúskodjék] a világosságról [a fényről], hogy mindenki higgyen Őáltala [rajta keresztül mindenki hihessen].

Ján. 1,8 Nem ő vala a világosság [fény], hanem jött, hogy bizonyságot tegyen [csak tanúságot kellett tennie] a világosságról [a fényről]*

*És az ő bizonyságtétele így hangzott, amikor farizeusok kérdezgették Jánost, Ő így: „Felele nékik János, mondván: Én vízbe merítek be; de köztetek van, akit ti nem ismertek. Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam. És én nem ismertem őt; de aki elkülde engem, hogy vízbe alámerítsek, az mondá nékem: Akire látod a Szellemet leszállani és rajta megnyugodni, az az, aki bemerít Szent Szellembe. És én láttam, és bizonyságot tettem (arról), hogy ez az Isten Fia” (Ján. 1,26-28.33-34)

És: „János bizonyságot tett Őróla, és kiáltott, mondván (és azt hirdette): Ő vala (az), akiről mondám: Aki utánam jő, előttem lett (megelőz engem), mert előbb volt nálamnál. Ő az, akiről én ezt mondám: Én utánam jő egy férfiú, aki előttem lett (megelőzött engem), mert előbb volt nálamnál. És én nem ismertem őt; de hogy megjelentessék Izráelnek (hogy ismertté legyen Izráel előtt), azért jöttem én, aki vízbe merítek be” (Ján. 1,15)

A Máté írása szerinti Evangélium is bizonyságot tesz Bemerítő Jánosról, és arról, akit ő hirdetett: „Azokban a napokban pedig eljöve [megjelent; fellépett; feltűnt] Bemerítő János [jelentése: az Úr megkegyelmezett], aki prédikál vala [és ezt hirdette; tanítván] Júdea pusztájában [a Júdeai-sivatagban]. És ezt mondja [és így prédikált; ezt hirdette] vala: Térjetek meg [térjetek új felismerésre, változtassátok meg gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza Isten felé] mert elközelített a mennyeknek országa [királysága, uralma]. Én ugyan vízbe merítelek be titeket megtérésre [hogy más felismerésre térjetek; a gondolkozás(mód) megváltoztatás végett], de aki utánam jő, [a nyomomba lép], erősebb [hatalmasabb] nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó [alkalmas; megfelelő]; ő Szent Szellembe és tűzbe merít be majd titeket” (Mát. 3,1-2.11)

Márk bizonyságtétele így hangzik: „Amint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én követemet [(angelosz): hírnökömet; angyalomat; küldöttemet] a Te orcád [színed; személyed] előtt, aki megkészíti [hogy előkészítse] a Te útadat előtted. Előáll [megjelent] vala János, bemerítvén a pusztában [(erémosz): sivatagban, sivár, elhagy(at)ott, magányos helyen] és prédikálván a megtérésre [mely az új felismerésre térésről] szóló alámerítkezést [vagyis: hirdette a gondolkodásmód megváltoztatására való bemerítést. Visszatérést, visszafordulást Isten felé] a bűnöknek [céltévesztésnek, a cél ELVÉTÉSÉNEK] bocsánatára. [eltörlésére; elengedésére]. És prédikála [ezt hirdette], mondván: Utánam jő, aki erősebb [hatalmasabb] nálam, akinek nem vagyok méltó [elegendő], hogy lehajolván [leborulva], sarujának szíját megoldjam [kifűzzem]” (Márk. 1,2.4.)

Ő jött azért, hogy hirdesse: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Márk. 1,15)

A Lukács írása szerinti Evangélium így ad hírt Bemerítő János szolgálatáról, meghatározva az időt is, amikor szolgálatát elkezdte: „Tibérius császár uralkodásának tizenötödik esztendejében pedig, mikor Júdeában Poncius Pilátus volt a helytartó, és Galileának negyedes fejedelme Heródes, Iturea és Trakhónitis tartományának pedig negyedes fejedelme az ő testvére Filep, Abiléné negyedes fejedelme meg Lisániás. Annás és Kajafás főpapsága alatt, lőn az Úrnak szava Jánoshoz, a Zakariás fiához, a pusztában. És méne a Jordán mellett lévő minden tartományba (a Jordán egész környékén) prédikálván (hirdetve) a megtérésre való bemerítést a bűnöknek bocsánatára; Mikor pedig a nép (reménykedve) várt és szívükben mind azon gondolkoztak (azt fontolgatták) János felől, hogy vajon nem ő-e a Krisztus. Felele János mindeneknek, mondván: Én ugyan bemerítlek titeket vízbe; de eljő, aki nálamnál erősebb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét (szíját) megoldjam: az majd bemerít titeket Szent Szellembe és tűzbe: Kinek szórólapátja kezében van, és megtisztítja szérűjét; és a gabonát az ő csűrébe takarja (takarítja), a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. És még sok egyebekre (másra) is intvén (buzdította) őket, hirdeté az evangéliumot a népnek” (Luk. 3,1-3.15-18).

Malakiás próféta már őróla prófétált: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja (egyengeti) előttem az utat, és mindjárt (hamar) eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek (aki után vágyódtok), és a szövetségnek követe, akit ti kívántok. ímé, eljön (jön már), azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja (téríti), a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek és meg ne verjem e földet átokkal (hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök)” (Malak. 3,1; 4.6)

Ján. 1,9 [Az Ige] az igazi világosság [a fény], eljött [érkezőben] volt már a világba, amely megvilágosít [és fénybe borított, beragyogott] minden [e világra jövő] embert [Ő jött el a világba].

Ján. 1,10 A világban volt [jött] és a világ általa lett [jött létre, teremtetett; rajta keresztül támadt], de a világ nem [mégsem] ismerte meg [ismerte föl] őt.

Ján. 1,11 Az övéi közé [saját tulajdonába] jöve, és az övéi [saját tulajdonai] nem fogadák be őt*

*És hogy ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: Ez az égnek (mennynek) és a földnek eredete (teremtésének a története), amikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget (mennyet) teremté (megalkotta)” (1 Móz. 2,4)

Az apostol bizonyságtele: „És: Te Uram kezdetben alapítottad a földet (Te vetettél, Uram, alapot a földnek) és a te kezeidnek művei (alkotása) az egek; Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha” (Zsid. 1,10-11)

Dávid megvallása: „Régente fundáltad a földet (Te vetettél hajdan alapot a földnek), s az egek is a te kezednek munkája (alkotása). Azok elvesznek (elpusztulnak), de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak” (Zsolt. 102,26-27)

Ezért: „Tieid az egek (a menny), a föld is a tied: e világot minden benne valóval te fundáltad (te hoztad létre a földkerekséget és azt, ami betölti.)” (Zsolt. 89,12)

Mert: „Az Úré a föld s annak teljessége (és ami betölti); a föld kereksége s annak lakosai. Mert ő vetette meg alapját (ő alapította azt) a tengereken, ő rögzítette (és megerősítette) a folyókon” (Zsolt. 24,1-2)

„Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek. [mert Belőle jött elő, rajta keresztül megy és Őfelé halad minden, és Beléje torkollik a mindenség] Övé a dicsőség mindörökké. [a dicsőség Neki jár a (világ)korszakokban] Ámen” (Róm. 11,36)

Őhozzá kell megtérni, mondja a bálványimádókhoz szólva Pál apostol: „…azt az örvendetes üzenetet (evangéliumot) hirdetjük néktek, hogy e hiábavalóktól (ezekből a hiábavaló dolgokból) az élő Istenhez térjetek, ki teremtette a mennyet (az eget), a földet, a tengert és minden azokban valókat” (Csel. 14,15)

Ján. 1,12 Valakik pedig befogadák őt, hatalmat [lehetőséget, jogot, jogosultságot] ada azoknak [azokat felhatalmazta arra], hogy Isten fiaivá legyenek [gyermekeivé váljanak], azoknak, akik az Ő nevében hisznek;

Ján. 1,13 Akik nem vérből, sem a (hús)testnek akaratából [ösztönéből], sem a férfiúnak indulatjából [vágyából], hanem Istentől [Istenből] születtek*

*Így valósult meg a prófécia, amelyről Pál apostol is bizonyságot tesz, a Rómabeliekhez szólva: „De lesz még annyi Izráel fiainak a száma, mint a tenger fövenye, amely meg nem mérettethetik és meg nem számláltathatik; és lészen, hogy ahol az mondatott nékik: Nem vagytok az én népem, ez mondatik nékik: Élő Istennek fiai!” (Hós. 1,10)

„Hóseás szerint is ezt mondja az Úr: Azt a népet, amely nem az én népem, hívom az én népemnek, és azt, amelyet nem szeretek, szeretett népemnek; és úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondtam nekik: Nem az én népem vagytok ti, ott fogják őket az élő Isten fiainak nevezni” (Róm. 9,25)

Isten több prófétán keresztül kijelentette, hogy: „Az én tulajdonommá lesznek - mondja a Seregek Ura - azon a napon, amelyet elhozok. Könyörületes leszek hozzájuk, amilyen könyörületes az ember a fiához, aki tiszteli őt” (Mal. 3,17)

És Pál apostol kifejti, a prófécia megvalósulását: „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának Szellemét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abba, Atya!” Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által” (Gal. 3,26-27; 4,6-7)

Péter apostol bizonyságtétele: „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból (a halottak közül) való feltámadása által” (1 Pét. 1,3)

A kijelentés így folytatódik: „És aki hisz Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel. Aki nem hisz Istennek, az hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tesz Fiáról” (1 Ján. 5,10)

János apostol bizonyságtétele: „Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk (tanúsított irántunk) az Atya, hogy Isten fiainak (gyermekeinek) neveztetünk (és azok is vagyunk)! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt” (1 Ján. 3,1)

Pedig: „Az ő akarata szült minket az igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk” (Jak. 1,18)

Az újjászülő beszéd pedig: „…az igazság beszéde, mely az evangélium” (Kol. 1,5)

És ti: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által” (1Pt. 1,23)

„Nem az igazságnak cselekedeteiből (nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért), amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg (üdvözített) minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Szellem megújítása által (újjászülő és megújító fürdője a Szent Szellem által), Melyet (akit) kitöltött reánk bőséggel (gazdagon) a mi megtartó (Üdvözítőnk) Jézus Krisztusunk által; (Tit. 3,5-6)

Ján. 1.14 És az Ige (logosz) (hús)testté lett és lakozék [itt (élt) sátorozott; sátrat vert; letáborozott] mi közöttünk [közöttünk vett szállást] és láttuk [szemléltük] az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét. [mint az Atyától származó egyszülött dicsőségét]. Aki teljes vala kegyelemmel [(kharisz): Isten szeretetének konkrét cselekedetekben való megnyilvánulása] és igazsággal [(alétheia): Ige = Az, ami megegyezik, megfelel a tényeknek, maga a VALÓSÁG]; »akit kegyelem és igazság tölt be«*

*Mert: „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta (elküldte) Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett (született), aki törvény alatt (a törvénynek alávetve) lett. Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot (hogy Isten fiaivá legyünk)” (Gal. 4,4-5)

És így küldte el. A Názáretbeli Mária: „És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyezteté (fektette) őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyük a vendégfogadó háznál (mivel a szálláson nem volt számukra hely)” (Luk. 2,7)

És tette ezt Isten azért: „Mivel tehát a gyermekek (hús)testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál(a) által megsemmisítse (működésképtelenné tegye) azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának” (Zsid. 2,14-15)

János apostol bizonyságtétele így hangzik: „Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk (megfigyeltünk), és kezeinkkel (is) illettünk (megtapintottunk), az életnek Igéjéről. És (mert) az élet megjelent és (mi pedig) láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla és (ezért) hirdetjük néktek (is) az örök életet, amely (azelőtt) az Atyánál vala és (most pedig) megjelent nékünk. Amit (tehát) hallottunk és láttunk, (azt) hirdetjük néktek (is), hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal” (1 Ján. 1,1-3)

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Aki hiszen Őbenne, el nem kárhozik (az nem jut ítéletre); aki pedig nem hisz, immár elkárhozott (már ítélet alatt van), mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében” (Ján. 3,16.18)

„Az által lett nyilvánvalóvá (abban nyilvánul meg) az Isten (hozzánk való) szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent (Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent), hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért” (1 Ján. 4,9-10)

„És mi láttuk és (mi) bizonyságot teszünk (arról), hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül” (1 Ján. 4,14)

És a kijelentés így folytatódik: „Aki az ő dicsőségének visszatükröződése (kisugárzása), és az ő valóságának (lényének) képmása, aki hatalma(s) szavával fenntartja (hordozza) a mindenséget, aki (miután) minket bűneinktől megtisztítván, üle a (mennyei) Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3)

„És minden versengés nélkül (közismerten, elismerten, bevallottan, valóban) nagy a kegyességnek eme titka: Isten (aki) megjelent (láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott) (hús)testben. megigazíttatott (igaznak bizonyult) lélekben (pneuma: szellemben). Megláttatott (megjelent, megmutatkozott) az angyaloktól/nak. hirdettetett a pogányok (népek, nemzetek) közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16)

„Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán” (2Kor. 4,6)

Beteljesült a prófécia: „És megjelenik az Úr (JHVH=Jehova) dicsősége, és minden (hús)test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt (Az ÚR //JHVH=Jehova// maga mondja ezt)” (Ésa. 40,5)

Ján. 1,15 János (tanú)bizonyságot tett Őróla, és kiáltott, [és azt hirdette] mondván: Ez vala [Ő volt az], akiről mondám [hirdettem]: Aki utánam jő [nyomomba lép; megelőz engem], előttem lett, [nagyobb nálam] mert előbb volt nálamnál.

Ján. 1,16 És az ő teljességéből vettünk [részesültünk; kaptunk; merítettünk] mindnyájan [mindannyian abból kaptunk, akivel Ő volt tele]* kegyelmet is kegyelemért [kegyelem fejében] [kegyelmet kegyelemre halmozva].

* „Mert: tetszett az Atyának, hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség; Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert Ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol. 1,19-20; 2,9)

És tette ezt Isten: „Kegyelme [amelybe befogadott, vagy amellyel megáldott minket] dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott [elfogadottá tett, felkarolt] minket ama Szerelmesben, [az ő szerelmes Fiában]” (Eféz. 1,6)

„Mely az Ő teste (szóma = lénye), teljessége Őnéki [amely telítve van azzal], aki mindeneket betölt mindenekkel. [mindenben mindent teljessé tesz]” (Eféz. 1,23)

Ján. 1,17 Mert a törvény Mózes által adatott [Mózes közvetítette], a kegyelem pedig és az igazság [a valóság] Jézus Krisztus által lett [a Krisztus Jézuson át támadt; Jézus Krisztus által valósult (jelent) meg; jött létre,]*

*De: „Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a jobb reménység, amely által közeledünk az Istenhez (Mert a törvény semmit sem tett tökéletessé. Viszont egy jobb reménységet támaszt, amely által közeledünk Istenhez)” (Zsid. 7,19)

„Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett (nevelőnk volt Krisztusig), hogy hitből (hit által) igazuljunk meg” (Gal. 3,24)

„Hogy miképpen uralkodott [uralomra jutott] a bűn [a céltévesztés] a halálra, [halált hozva] azonképpen a kegyelem is uralkodjék igazság [megigazulás] által az örök életre [A természetfeletti életre; az életnek egy más létezési formájára] a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm. 5,21)

Az Úr Jézus kijelentése: „.. Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam” (Ján. 14,6)

Ján. 1,18 Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú [Isten], aki az Atya kebelében [ölén] van [nyugszik], az jelentette [nyilatkoztatta] ki Őt. [Ő jelentette ki; hirdette meg félreérthetetlenül, tette nyilvánvalóvá]*

*Mózes kéri az Urat: „És mondá Mózes: Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet. És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el (elvonultatom előtted egész fenségemet), és kiáltom előtted az Úr nevét (és kimondom előtted az ÚR (JHVH=Jehova) nevét): És könyörülök (irgalmazok), akin könyörülök (akinek irgalmazok), kegyelmezek, akinek kegyelmezek. Orcámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén (úgy, hogy életben maradjon). És monda az Úr: Ímé van (itt) hely énnálam; állj a kősziklára. És mikor átmegy (elvonul) előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok. Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engemet, de orcámat nem láthatod (senki sem láthatja meg)” (2 Móz. 33,18-23)

A testté lett Ige – az Úr Jézus – kijelentése: „Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút (senki sem tudja, kicsoda a Fiú), csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki (és senki sem tudja, hogy kicsoda az Atya), csak a Fiú, és (az) akinek a Fiú akarja megjelenteni” (Mát. 11,27 és Luk 10,22)

Mert: „Nemhogy (mintha) az Atyát valaki (bárki) látta, csak az, aki Istentől van, az látta az Atyát” (Ján. 6,46)

„Kié (Övé) egyedül a halhatatlanság, aki hozzáférhetetlen (megközelíthetetlen) világosságban lakozik; akit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: akinek tisztesség (övé a tisztelet) és örökkévaló hatalom. Ámen” (1 Tim. 6,16).

Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent” (1 Ján. 4,7)

És bár: Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten (lakik bennünk, és) bennünk marad, és az Ő szeretete teljessé lett bennünk” (1 Ján. 4,12)

Ján. 1,19 És ez a János tanú(bizony)ságtétele [tanúsága], amikor a zsidók [júdeaiak] papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te?

Ján. 1,20 És [erre] megvallá és nem tagadá; és megvallá, hogy: Nem én vagyok a Krisztus [a Messiás].

Ján. 1,21 És kérdezék őt: Kicsoda tehát? Illés vagy-e te? És monda [kijelentette]: Nem vagyok. A próféta vagy-e te? És ő felele: Nem.

Ján. 1,22 Mondának azért néki [így tovább faggatták]: Kicsoda vagy? Hogy megfelelhessünk [választ kell vinnünk] azoknak, akik minket elküldöttek [megbízóinknak]: Mit mondasz magad felől?

Ján. 1,23 Monda [ezt felelte]: Én kiáltó szó [hang] vagyok a pusztában [sivatagban]. Egyengessétek az Úrnak útját [készítsetek egyenes utat az Úrnak], amint megmondotta Ézsaiás próféta.

Ján. 1,24 És a küldöttek a farizeusok közül valók voltak:

Ján. 1,25 És megkérdék őt [s tovább kérdezgették] és mondának néki: Miért merítesz vízbe tehát, ha te nem vagy a Krisztus [a Messiás], sem Illés, sem [pedig] a próféta?

Ján. 1,26 Felele nékik János, mondván: Én [csak] vízbe merítek be; de köztetek van [áll az], akit ti nem ismertek.

Ján. 1,27 Ő az, aki utánam jő [nyomomba lép], aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam.

Ján. 1,28 Ezek Béthabarában lettek [Betániában történtek], a Jordánon túl [túlsó partján], ahol János [tartózkodott, mikor] vízbe merít vala*

*Az Úr Jézus így szól a farizeusokhoz: „Ti elküldtetek Jánoshoz, és (Ő) bizonyságot tett az igazságról” (Ján. 5,33)

János apostol vallástétele: „Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten bizonyságtétele az, amellyel bizonyságot tett az ő Fiáról. Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában (abban megvan ez a bizonyságtétel). Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról” (1 Ján. 5,9-10)

Maga Bemerítő János is így tesz bizonyságot önmagáról: „És mikor be akará végezni János az ő tisztét (és bevégezte pályafutását), monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok az, hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját” (Csel. 13,25)

Az Úr Jézus bizonyságtétele Bemerítő Jánosról: „Bizony mondom néktek: az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Bemerítő Jánosnál; de aki legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál. A Bemerítő János idejétől (napjaitól) fogva pedig mind mostanig erőszakoskodnak a mennyek országáért (a mennyek országa erőszakot szenved), és az erőszakoskodók ragadják el azt (és az erőszakosok igyekeznek hatalmukba keríteni. Más értelmezési lehetőség: a mennyek országa erővel nyomul előre, de elragadják az erőszakosok). Mert a próféták mindnyájan és a törvény Jánosig prófétáltak vala. És, ha be akarjátok venni (ha akarjátok, fogadjátok el), Illés ő, aki eljövendő vala. Akinek van füle a hallásra, hallja” (Mát. 11,11-15)

„És megkérdezék őt az ő tanítványai, mondván: Miért mondják tehát az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie? Jézus pedig felelvén, monda nékik: Illés bizony eljő előbb, és mindent helyreállít; De mondom néktek, hogy Illés immár eljött, és nem ismerék meg őt, hanem azt mívelék vele, amit akarának. Ezenképpen az ember Fiának is szenvednie kell majd ő tőlük. Ekkor megértették a tanítványok, hogy Bemerítő Jánosról szóla nékik” (Mát. 17,10-13)

A Márk írása szerinti Evangélium is erről tesz bizonyságot: „És megkérdezék őt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie? Ő pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan előbb eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie? De mondom néktek, hogy Illés (már el) is eljött, és azt cselekedték (tették) vele, amit (csak) akartak, amint meg van írva ő felőle” (Márk. 9,11-13)

Illésről pedig – aki diadalt aratott a Baal-próféták felett – ez lett megírva: „És követet külde Jézabel (jelentése: nem otthonos nálunk //idegen vallás//) Illéshez, mondván: Ezt cselekedjék (úgy bánjanak) velem az istenek és úgy segéljenek (most és ezután is), ha holnap ilyenkor úgy nem cselekszem a te életeddel, mint ahogy te cselekedtél azoknak életekkel mind egyig. Amit mikor megértett (megijedt), felkelvén (elindult) elméne, vigyázván az ő életére (hogy mentse az életét,). És méne (és elérkezett) Beersebába, amely Júdában volt; és ott hagyá az ő szolgáját. Ő pedig elméne a pusztába egynapi járóföldre, és elmenvén leüle egy fenyőfa alá (egy rekettyebokorhoz), és könyörgött, hogy hadd haljon meg, és monda: Elég! Most óh Uram, vedd el az én lelkemet (életemet); mert nem vagyok jobb az én atyáimnál (elődeimnél)!” (1 Kir. 19,2-4)

Ján. 1,29 Másnap [amikor] látá János Jézust őhozzá menni, és [hogy Jézus feléje tart], monda [így szólt: nézzétek]: Ímé az Istennek ama Báránya, aki elveszi [hordozza; magára veszi; eltávolítja] a világ bűneit [(hamartia): céltévesztését]!*

*Az apostolok intik Krisztus népét, hiszen Isten Báránya eltörölte már a bűnt: „Tisztítsátok [takarítsátok] el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; [hiszen mentesek is vagytok a kovásztól; g. (adzümosz): kovásztalan, azaz (átvitt értelemben) nem romlott, nem megrontott] mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, [pászkaáldozatunk] a Krisztus, megáldoztatott [föláldoztatott; megöletett már] érettünk” (1 Kor. 5,7)

„Tudván, hogy nem veszendő holmin (dolgokon), ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből (életmódotokból); Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen Bárányén, a Krisztusén” (1 Pét. 1,18-19) Ábrahám – a hit atyja – már tudta, hogy az áldozati Bárányról Isten gondoskodik majd: „És szóla Izsák Ábrahámhoz, az ő atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda Izsák: Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égőáldozatra való bárány? És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égőáldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt” (1 Móz. 22,7-8)

Ján. 1,30 Ez [Ő] az, akiről én ezt mondám: Én utánam jő [nyomomba lép] egy férfiú [aki nagyobb nálam], aki előttem lett, mert előbb volt nálamnál.

Ján. 1,31 És én nem ismertem őt; de hogy megjelentessék [nyilvánvalóvá (ismertté) legyen] Izráelnek [megismertessem Izraellel; kijelentessék Izraelben], azért jöttem én, aki vízbe meritek be.

Ján. 1,32 És [ezután] bizonyságot tőn [tanúsította] János, mondván: Láttam a Szellemet leszállani [leereszkedni] az égből, [mennyből] mint egy galambot [galamb alakjában]; és megnyugovék Őrajta [s rajta is maradt]*

*A Máté írása szerinti Evangélium további részletekkel szolgál: „Akkor eljőve [érkezett] Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy bemeríttesse magát Őáltala. János azonban visszatartja vala őt, [erősen ellenállt] mondván: Nékem kell [nekem van arra szükségem, hogy] általad bemerítkezzem [hogy te bemeríts engem], és [mégis] te jössz én hozzám? Jézus pedig felelvén, monda néki: Engedj most [hadd történjék ez most így], mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk. [így illik teljesítenünk az egész igazságot]. Ekkor engede néki. És Jézus bemerítkezvén [miután alámerítkezett], azonnal kijöve [feljött] a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő [János] látá az Istennek Szellemét alájőni mintegy galambot és Őreá szállani. És ímé [az égből szózat hallatszott] egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm [akiben kedvem telik; kiben én megengeszteltettem]” (Mát. 3,13-17)

Márk bizonyságtétele így hangzik: „És lőn [történt] azokban a napokban, eljöve [odament] Jézus a galileai Názáretből, és be(alá)meríttette magát János által a Jordánban. És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni [meghasadni], és a Szellemet, mint egy galambot [galamb alakjában] Őreá leszállani [és rajta megnyugodni]. És szózat lőn az égből [mennyekből pedig egy hang hallatszott]: Te vagy az én szerelmes [kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága] fiam, akiben én gyönyörködöm [tebenned telik kedvem; akiben én megengeszteltettem]” (Márk. 1,9-11)

Lukács is bizonyságot tesz: „Lőn (történt) pedig, hogy mikor az egész nép bemerítkezett, és Jézus is bemeríttetett, és imádkozott, megnyilatkozék az ég. És leszálla ő reá a Szent Szellem testi ábrázatban, mint egy galamb (galambhoz hasonló testi (szómatikó = személy alakjában), és szózat lőn (hang hallatszott) mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes (szeretett) Fiam, te benned gyönyörködöm!” (Luk. 3,21-22)

Őbenne teljesedett be ez a prófécia is: „Ímé az én szolgám, akit gyámolítok (támogatok), az én választottam, akit szívem kedvel (akiben gyönyörködöm), Szellememet adtam őbelé, törvényt beszél a népeknek” (Ésa. 42,1)

Mert Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak (erőnek) Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének (szentség) Szelleme” (Ésa. 11,2)

Dávid így prófétált erről: „Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged” (Zsolt. 2,7)

Ján. 1,33 És én nem ismertem őt; de aki elkülde engem, hogy vízbe merítsek, az mondá nékem: Akire látod a Szellemet leszállani és rajta megnyugodni, Ő az, aki bemerít Szent Szellembe*

*A feltámadott Úr parancsa a tanítványainak: „És velük összejővén (és együtt volt velük), meghagyá (megparancsolta) nékik, hogy el ne menjenek (ne távozzanak el) Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem: Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva (nemsokára). És vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és (azután) lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,4-5.8)

És ez így következett be: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának (ugyanazon a helyen). És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése (hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből), és eltelé (amely betöltötte) az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül (majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre). És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének szólni (beszélni) más (különféle) nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniok” (Csel. 2,1-4)

Ján. 1,34 „És én láttam, és bizonyságot (tanúságot) tettem (arról), hogy ez (Ő) az Isten Fia”

Ján. 1,35 Másnap ismét ott állt vala János és kettő az ő tanítványai közül;

Ján. 1,36 És ránézvén Jézusra, amint ott jár [járt-kelt] vala, monda [s mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt]: Ímé [nézzétek] az Isten Báránya!

Ján. 1,37 És hallá őt a két tanítvány, amint szól vala, és [e szavak hallatára] követék Jézust [nyomába szegődtek].

Ján. 1,38 Jézus pedig hátrafordulván és látván [észrevette], hogy követik azok, monda nékik [megszólította őket].

Ján. 1,39 Mit kerestek [mit akartok]? Azok pedig mondának [így feleltek] néki: Rabbi, (ami megmagyarázva azt teszi [jelenti]: Mester) hol lakol [hol van a lakásod; (maradandó szállásod)]?

Ján. 1,40 Monda nékik: Jöjjetek és lássátok [gyertek, nézzétek] meg. Elmenének és megláták [megnézték], hol lakik; és nála maradának azon a napon: vala pedig körülbelül tíz óra [körülbelül délután négy óra volt ekkor].

Ján. 1,41 A kettő közül, akik Jánostól ezt hallották, és őt követték vala, András volt az egyik, a Simon Péter testvére.

Ján. 1,42 Találkozék ez [reggel] először a maga testvérével, Simonnal, és monda [elújságolta] néki: Megtaláltuk a Messiást (ami megmagyarázva azt teszi: Krisztus [azaz: Felkent];

Ján. 1,43 És vezeté [odavitte] őt Jézushoz. Jézus pedig reá tekintvén [ráemelte tekintetét], monda [s így szólt hozzá]: Te Simon vagy, a Jóna [jelentése: galamb] fia; te Kéfásnak fogsz hivatni (a mi megmagyarázva [lefordítva]: Kőszikla). (minek fordítása Petrosz, azaz Kő)*

*Aki az Úrral találkozik, az új nevet, és új feladatot kap: „És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged” (1 Móz. 17,5)

Így történt ez Jákóbbal is: „… Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél” (1 Móz. 32,28)

Így történt ez Pál apostollal is: „Elméne azért Anániás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda: Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyíljanak és beteljesedjél Szent Szellemmel” „… Saul, ki Pál is, megtelvén Szent Szellemmel…” (Csel. 9,17; 13,9)

Ján. 1,44 A következő napon [másnap] Galileába akart menni [Galilea felé tartott] Jézus; és [ekkor] találkozék Fileppel, és monda néki [felszólította: Gyere]: Kövess engem!

Ján. 1,45 Filep pedig Bethsaidából [jelentése: halászat, vagy halfogás háza], az András és Péter városából való volt [származott].

Ján. 1,46 Találkozék Filep [jelentése: aki a lovakat kedveli //vagyis: a testi erőt//] Nátánaellel [jelentése: Isten ajándéka], és monda néki. Aki felől írt Mózes a törvényben [nomosz /héberül: Tóra/): Isten útmutatása, tanítása, amelyet az Igében jelentett ki]. és a próféták [vagyis az egész Ószövetség], megtaláltuk a názáreti [Náceret = "ág, hajtás"] Jézust, Józsefnek fiát.

Ján. 1,47 És monda néki [erre megjegyezte] Nátánael: Názáretből támadhat-e [jöhet-e] valami jó? Monda néki [felelte] Filep: Jer és lásd meg [gyere és győződjél meg róla]!

Ján. 1,48 [Amikor] Látá Jézus Nátánaelt őhozzá menni [amint feléje tartott], és monda ő felőle: Ímé egy igazán [igazi; valóságosan] Izráelita, akiben hamisság [semmi álnokság; csalárdság; kétszínűség; ravaszság] nincsen*

*Nátánael – már Dávid éneke szerint is – egy boldog ember, mert: „Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít (akinek az ÚR nem rója fel bűnét), és lelkében (sztomati: szájában) csalárdság (álnokság) nincsen. (Zsolt. 32,2)

Ján. 1,49 Monda néki [megkérdezte tőle] Nátánael: Honnan ismersz engem? Felele Jézus és monda néki: Mielőtt hítt téged Filep, láttalak téged, amint a fügefa alatt voltál (A fügefa alatt ülni, képes kifejezésnek számít az írástudományban, azt jelenti: „a tóra igéjével foglalkozni. //Jubileumi kommentár//).

Ján. 1,50 Felele [erre felkiáltott] Nátánael és monda néki: Rabbi [azaz: Mester], te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel Királya!

Ján. 1,51 Felele Jézus és monda néki: Hogy azt mondám néked: láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél.

Ján. 1,52 [Majd hozzátette] És monda néki: Bizony, bizony [Ámen, Ámen] mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait [hírvivő követeit], amint felszállnak és leszállnak az ember Fiára*

*Egy előképben mutatja be Isten Igéje, hogy mit jelent az eget a földdel összekötő létra: „Jákób (jelentése: aki a másik helyére lép) pedig kiindula Beérsebából (jelentése: szerződés kútja), és Hárán (jelentése: megvilágosított) felé tartott. És juta egy helyre, holott meghála (egy olyan helyre ért, ahol eltölthette az éjszakát), mivelhogy a nap lement vala: és vőn egyet annak a helynek kövei közűl, és feje alá tevé; és lefeküvék azon a helyen. És álmot láta: Ímé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon. És ímé az Úr áll vala azon (odafönt) és szóla: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet amelyen fekszel néked adom és a te magodnak. És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és délre, és tebenned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei. És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova (akárhova) menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem amit néked mondtam (megígértem)” (1 Móz. 28,10-15)