Csel. 18,1 Ezek után Pál Athénből eltávozott, és ment Korintusba
Csel. 18,2 És mikor egy Akvila nevű, pontusi357 származású
zsidóra, júdeaira talált, ki nem régen jött Itáliából, és feleségére
Priscillára. (mivelhogy Klaudius megparancsolta vala, hogy a zsidók, a júdeaiak
mind távozzanak Rómából,358 hozzájuk csatlakozott.
Csel. 18,3 És mivelhogy ugyanaz volt a mestersége, náluk maradt és
dolgozik vala. Mesterségükre nézve
ugyanis sátorkészítők voltak.359
Csel. 18,4 Vitázik és érvel pedig minden szombaton a
zsinagógában, a gyülekező helyen, és igyekezett mind zsidókat, júdeaiakat mind
görögöket, pogányokat, nemzetekből valókat meggyőzni, és megnyerni.360
Csel. 18,5 Mikor pedig megérkeztek Macedóniából Silás és Timóteus, szorongatta a Szellem Pált, és bizonyságot
tett a zsidóknak a júdeaiaknak, hogy Jézus a Krisztus.361
Csel. 18,6 Mikor pedig azok ellenszegültek, és becsmérelték, szidalmazták
és istenkáromlásokat szóltak, ruháit megrázva362 mondta
nékik: Véretek a fejetekre; én tiszta vagyok. Mostantól fogva a pogányokhoz, a nemzetekhez megyek.363
Csel. 18,7 És általmenvén onnét, méne egy Justus nevű,
istentisztelő ember házához, kinek háza szomszédos vala a zsinagógával, a gyülekezés
helyével.
Csel. 18,8 Krispus pedig, a zsinagógának feje, zsinagógai
elöljáró hitre jutott az Úrban egész háznépével együtt; a Korinthusibeliek
közül is sokan hallván hisznek vala, és bemerítkeznek vala.364
Csel. 18,10 Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy
néked ártson, vagy bántalmazzon; mert nékem sok népem van ebben a városban.367
Csel. 18,11 És ott lakozik egy esztendeig és hat hónapig, tanítva
köztük az Isten igéjét.368
Csel. 18,12 Mikor pedig Gallió volt Akhája helytartója,
reátámadnak a zsidók, a júdeabeliek egyakarattal Pálra, és vitték őt a
törvényszék az ítélőszék elé,
Csel. 18,13 Mondván: Ez arra csábítja az embereket, hogy
törvényellenes módra tiszteljék az Istent.369
Csel. 18,14 Mikor pedig Pál meg akarja nyitni száját, monda
Gallió a zsidóknak, a Júdeabelieknek: Ha valóban valami bosszútételről, vagy
gonosz cselekedetről, törvénytelenségről vagy súlyos bűntettről, vagy csalásról
volna szó zsidók, Júdeabeliek, a törvény értelmében meghallgatnálak benneteket:
Csel. 18,15 Ha viszont rátok tartozó ügyekről, nevekről és a ti
törvényetekről van közöttetek vita, azt intézzétek el magatok, mert én
ilyenekben nem kívánok bíró lenni.370
Csel. 18,16 És elzavarta őket a törvényszék, az ítélőszék elől.
Csel. 18,17 A görögök pedig mindnyájan Sosthenest, a zsinagógai
elöljárót megragadván, ütlegelték a törvényszék előtt; de Gallió nem törődött
vele.
Csel. 18,18 Pál pedig, miután még több napig ott maradt, az
atyafiaktól, a testvérektől elbúcsúzván, Siriába hajózék, és vele együtt Prisczilla
és Akvila, minekutána fejét megnyírta Kenkreában; mert fogadalma volt.371
Csel. 18,19 Megérkezett pedig Efézusba, és azokat ott hagyta; ő
maga pedig bemenvén a zsinagógába, a gyülekezés helyére, érvel vitázik a
zsidókkal, a júdeabeliekkel.
Csel. 18,20 Mikor pedig azok kérték, hogy több ideig maradjon
náluk, nem volt rá hajlandó.
Csel. 18,21 Hanem búcsút vőn tőlük, mondván: Feltétlenül
Jeruzsálemben kell nékem a következő ünnepet töltenem; de ismét visszatérek
hozzátok, ha Isten akarja. És elhajózik Efézusból.372
Csel. 18,22 És miután Cézáreába érkezett, felment és köszöntötte
a gyülekezetet, a kihívottak közösségét, majd lement Antiókhiába.
Csel. 18,23 És miután ott bizonyos időt eltöltött, elméne,
eljárván sorjában Galácia tartományát és Frigiát, erősítve a tanítványokat
mind.373
Csel. 18,24 Érkezék pedig Efézusba egy Apollós nevű zsidó,
alexandriai származású, ékesen szóló férfiú, ki az írásokban tudós vala.
Csel. 18,25 Ez meg volt tanítva az Úrnak útára; és szellemben
buzgó lévén, szólja és tanítja vala nagy szorgalmatosan, és pontosan, helyesen
az Úrra tartozó dolgokat, jóllehet csak a János vízben való alámerítkezést
ismeri vala.
Csel. 18,26 És ez kezdett nagy bátorsággal szólni a zsinagógában.
Mikor pedig meghallgatta őt Akvila és Priscilla, maguk mellé vevék őt, és
pontosabban kifejtették előtte és még alaposabban megmagyarázták neki az
Istennek útját.
Csel. 18,27 Mikor pedig Akhájába akart átmenni, buzdítván őt az
atyafiak, a testvérek írnak a tanítványoknak, hogy fogadják be őt. Ki mikor
odajutott, nagy segítségükre volt azoknak, kik akik hitre jutottak a kegyelem
által:374
Csel. 18,28 Mert hatalmasan meggyőzi vala a zsidókat, a Júdeabelieket
nyilvánosan, bebizonyítva az írásokból, hogy Jézus a Krisztus.
357 Pünkösdkor, amikor a Szent Szellem kiáradt, jelenvoltak
Pontusbeliek is, és így beszéltek egymás között: „… halljuk amint szólják a mi nyelvünkön
az Istennek csodálatos tetteit. Álmélkodtak, és magukon kívül, extázisban / önkívületben voltak pedig mindnyájan
egymásnak ezt mondván: Vajon mi akar ez lenni? (Csel.
2,9.11-12).
358 Ennek
a császárnak idejében: „Felállva pedig egy azok közül, név szerint Agabus,
megjelenté a Szellem által, hogy az egész föld kerekségén nagy éhség lesz;
amely meg is lőn Klaudius császár idejében”
(Csel. 11,28). És már
akkor elkezdődtek az Úr Jézus által kijelentett jelek: „Lesznek éhségek és sok
helyen az embereknek nem lesz mit enniük…
De mindez még csak olyan lesz, mint a szülési fájdalmak, a vajúdás
kínjainak kezdete” (Mát. 24,7-8).
359 A Korinthusiakhoz így beszél az apostol: „Fáradozunk
is tulajdon kezünkkel munkálkodván. Kezünk munkájával keressük kenyerünket, és
keményen dolgozva el is fáradunk….” (1 Kor. 4,12). „Avagy
vétkeztem-e, vagy talán hibát követtem el, mikor önmagamat megaláztam, hogy ti
felmagasztaltassatok, hogy felemelkedjetek, hogy ingyen, ajándékképpen hirdettem néktek az Isten
Evangéliumát?” (2 Kor. 11,7). Az
apostol minden gyülekezetnek megismétli, hogy őt hogyan vezeti a Szent Szellem:
„Mert magatok is tudjátok, hogyan kell
követnetek minket; hiszen mi nem tétlenkedtünk közöttetek, nem éltünk senkinél ingyen
kenyéren, hanem fáradsággal és vesződséggel dolgoztunk éjjel és nappal, nehogy
valakit is megterheljünk közületek. Nem azért, mintha nem volna meg a jogunk
erre, hanem azért, hogy önmagunkat állítsuk elétek követendő példaként” (2Thessz. 3,7-9). „Emlékezhettek ugyanis atyámfiai a mi fáradozásunkra és vesződségünkre,
kemény munkánkra: mert éjjel-nappal munkálkodva dolgoztunk, és úgy hirdettük néktek az Isten Evangéliumát,
csakhogy senkit meg ne terheljünk közületek” (1 Thess.
2,9). „Sőt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeiről és a
velem valókról ezek a kezek gondoskodtak” (Csel. 20,34).
360 Az
apostolok bárhova megérkeztek, azonnal hirdették az Evangéliumot: „És mikor Salamisba megérkeztek,
hirdették az Isten beszédét, igéjét, a testté lett Igét a zsidóknak zsinagógáiban,
és János is velük vala, mint
segítőtárs” (Csel. 13,5). Így történt ez Efézusban is: „Juta pedig Efézusba, és …bemenvén a
zsinagógába, vitázott a zsidókkal” (Csel. 18,19). Így történt az Ikóniumban is:
„Lőn pedig Ikóniumban hogy ők együtt mennek be a zsidók, a júdeaiak zsinagógájába, gyülekező helyére,
és prédikálnak, úgyannyira, hogy mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága
lőn hívővé” (Csel.
14,1). „Miután pedig általmentek Ámfipolison és Apollónián, Thessalonikába
érkeztek, ahol volt a zsidóknak, a júdeaiaknak zsinagógájuk, gyülekezőhelyük.
Pál pedig, amint szokása vala, beméne hozzájuk, és három szombaton át érvel,
vitatkozik velük az írásokból. Megmagyarázva és kibontva, megértetve hogy a
Krisztusnak szükséges volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a
Jézus a Krisztus, akit én hirdetek néktek”
(Csel. 17,1-3). De a hitetlen Judabeliek fellázították ellenük a
várost ezért: „Az atyafiak, a testvérek pedig még azon éjszakán elküldik
Pált Silással egyetemben Béreába. Kik mikor odamentek, elmentek a zsidóknak, a
júdeaiaknak zsinagógájába, gyülekező helyére” (Csel. 17,10). Pál apostol megtérése után: „azonnal hirdetni kezdte, és prédikálta a zsinagógákban, a gyülekező
helyeken a Jézust, hogy ő az Isten Fia” (Csel.
9,20).
361 És ha
ellent mondtak: „Saulus egyre
jobban felbátorodott, megerősödött, és zavarba hozta, összezavarta, felkavarta
a Damaskusban lakó zsidókat, júdeaiakat. Bebizonyítván érvekkel , hogy ez a
Jézus a Krisztus” (Csel. 9,22). És minden városban ezt hirdette: „Mert az Isten Fia Jézus Krisztus, akit köztetek mi hirdettünk, és
prédikáltunk, én és Silvánus és Timótheus…” (2
Kor. 1,19).
362 Az Úr
Jézus parancsa: „ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket, sőt
meg sem hallgatja szavaitokat, igéiteket, távozzatok abból a házból, vagy
városból, és mikor kimentek abból a házból, vagy városból, még lábaitok porát
is rázzátok le lábatokról” (Mát.
10,14). Ez figyelmeztetés lesz számukra,
hogy ítélet jön: „… bizonyságul ő ellenük. Ez figyelmeztetés lesz számukra. Bizony
mondom néktek: Szodomának vagy Gomorának tűrhetőbb a dolga az ítélet napján,
mint annak a városnak” (Márk.
6,11). Ez ellenük szóló bizonyságtétel
lesz: „És valakik be nem fogadnak, és ahol nem látnak szívesen titeket,
kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, ellenük szóló
tanúságtételül. Ez figyelmeztetés lesz
majd a számukra” (Luk. 9,5). Hogy Isten királyságát elutasították: „… mindazáltal ez legyen tudtotokra, hogy közel jött hozzátok Isten
királysága, Isten uralma” (Luk.
10,10-11). Nehémiáson keresztül hangzik
a következmény: „Ti pedig adjátok vissza
nekik még ma mezeiket, szőlőiket, olajfakertjeiket és házaikat, sőt a
kölcsönadott pénznek, gabonának, bornak és olajnak a kamatát is! Azok így
feleltek: Visszaadjuk, nem követelünk tőlük semmit! Úgy teszünk, ahogyan te
kívánod. Ekkor összehívtam a papokat, hogy eskessék meg őket, hogy így fognak
eljárni. Majd kiráztam ruhám ráncait, és ezt mondtam: Így rázzon ki Isten minden embert a házából és vagyonából, és ilyen
kirázott és üres legyen mindenki, aki nem teljesíti ezt az ígéretet! Az
egész gyülekezet áment mondott rá és dicsérte az Urat. A nép pedig eszerint
járt el” (Nehem.
5,11-13). Az Úr parancsa minden korban érvényes, ezt teljesítik az apostolok
is: „A
zsidók, a júdeaiak azonban felbujtották, felingerelték ellenük az istenfélő, és
tisztelő előkelő, tekintélyes asszonyokat és a város első embereit, vezetőit, a
város előkelőit, és üldözést szítanak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket
határukból. Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmentek Ikóniumba” (Csel.
13,50-51).
363 És Pál
apostol mindenben az Úr Jézus parancsát teljesíti: „Mikor pedig észrevették és
látták a zsidók, a júdeaiak a sokaságot, a tömeget, beteltek irigységgel, és
féltékenységgel. És alattomosan szembeszállnak, és ellene mondtak cáfolva azt,
amiket Pál mond vala, és becsmérelték,
és gyalázták őt, ellenkezve és káromlást szólva. Akkor Pál és Barnabás nagy
bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy először, első alkalommal
néktek hirdettessék az Isten igéje; de mivelhogy ti megvetitek, és
elutasítjátok azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a
pogányokhoz, a nemzetekhez fordulunk. Mert így parancsolta nékünk az Úr:
Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, a nemzetek fényévé tettelek téged, hogy légy szabadulásukra,
megmenekülésükre, üdvösségükre a földnek legtávolabbi széléig” (Csel.
13,45-47).
364 Az apostol
Korinthuszban hirdeti az Úr Jézusról szóló örömhírt: „Eszetekbe juttatom, és figyelmetekbe ajánlom, atyámfiai,
testvéreim, az evangéliumot, melyet hirdettem” (1 Kor. 15,2). És: „Akár én azért, akár azok, így prédikálunk,
ugyanazt hirdetjük, és így lettetek ti hívőkké” (1 Kor. 15,11). Így születtetek újjá: „Mert ha tízezer, vagy számtalan tanítómesteretek, és nevelőtök lenne is a Krisztusban, de nem sok atyátok; mert
tőlem vagytok, mert én nemzettelek titeket a Krisztus Jézusban az Evangélium,
az örömüzenet, a jó hír által” (1
Kor. 4,15). Bemerítő János így hirdeti a
Szent Szellembe való bemerítést: „Én
ugyan vízbe merítelek be titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, ….Ő majd
Szent Szellembe és tűzbe merít be titeket” (Luk. 3,15-16). Pál
apostol is a Szent Szellembe való bemerítést prédikálja: „Minekutána előbb János az ő eljövetele előtt a megtérésnek, a
gondolkodásmód megváltozásának bemerítését prédikálta Izráel egész népének, és
mikor be akará végezni János az ő tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én
vagyok az, hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak
saruját” (Csel. 13,24-25). Ebbe merített
be Pál apostol is: „Hálát adok Istennek,
hogy senkit sem merítettem be közületek, csak Krispust és Gájust nehogy azt mondhassa valaki, hogy az én
nevembe merítettelek be” (1Kor 1,14-15).
365 Az Úr az övéihez
sokszor látomásban szól: „Vala pedig egy tanítvány
Damaskusban, névszerint Ananiás, és monda annak az Úr látomásban: Ananiás! Az pedig
monda: Ímhol vagyok Uram! Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj el az
úgynevezett Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű
tárzusi embert, mert ímé imádkozik. És látá Saulus látomásban, hogy egy Ananiás
nevű férfiú beméne hozzá és kezét reá veti, ráhelyezi, hogy lásson” (Csel. 9,10-12). Mikor az apostol eldöntötte, hogy hova megy az
evangéliumot hirdetni: „És azon az
éjszakán látomása lett Pálnak: egy macedón férfiú állt előtte, kérve őt és ezt
mondva: Jer által Macedóniába, és légy segítségül nékünk! Mihelyt pedig a
látomást látta, azonnal igyekeztünk elmenni Macedóniába, megértvén, hogy oda
hívott minket az Úr, hogy azoknak prédikáljuk az Evangéliumot” (Csel. 16,9-10).
366 Az Úr azért erősíti Pál apostolt, mert ő maga vallja meg hogy: „És én erőtlenség, és gyöngeség, félelem, és
a félelem miatt elerőtlenedve, és nagy rettegés, reszketés, és remegés között és nagyon elfogódottan érkeztem
meg hozzátok” (1Kor.
2,3).
367 Jeremiás is félt, de: „Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok
én; hanem menj mind azokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld, és hirdesd
mindazt, amit parancsolok néked. Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy
megszabadítsalak téged! Így szólt az Úr. És kinyújtotta az Úr az ő kezét, és
megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba!” (Jer. 1,7-9).
368 Azt az igét, amely: „… működő, tevékeny, hatékony, élő energia. És
élesebb, metszőbb, áthatóbb, mélyrehatóbb minden kétélű fegyvernél, és minden
kétélű kardnál. És elhat a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek
megoszlásáig, és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők
szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig, és döntésre alkalmassá teszi a
gondolatokat, és a szívnek, a szellemi élet központjának indulatait, és
szándékait, nézeteit, véleményét, és gondolkodását” (Zsid.
4,12).
369 Bárhol prédikálják az Evangéliumot, a hitetlen judabeliek
rágalmazzák őket, és üldözést támasztanak ellenük. És ez így történt Pergában
is ahol: „A következő
szombaton aztán majdnem az egész város egybegyűlt az Isten igéjének,
hallgatására. Mikor pedig észrevették, és látták a zsidók, a júdeaiak a
sokaságot, a tömeget, beteltek irigységgel, és féltékenységgel. És alattomosan szembeszálltak,
és ellene mondtak, cáfolva azt, amiket Pál mond vala, és becsmérelték, és
gyalázták őt, ellenkezve és káromlást szólva. És felbujtották, felingerelték
ellenük az istenfélő, és tisztelő előkelő, tekintélyes asszonyokat és a város
első embereit, vezetőit, és a város előkelőit, és üldözést szítanak Pál és
Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból”
(Csel. 13,44-45.50). Ez
történt Filippiben is, és minden helyen, ahol: „És odavezetvén őket a bírákhoz, mondának: Ezek az emberek zsidó
létükre teljesen megzavarták, felkavarták, rendkívül felzaklatták a mi
városunkat. És olyan szertartásokat és szokásokat hirdetnek, melyeket nem
szabad nékünk sem átvennünk, sem követnünk, mivelhogy rómaiak vagyunk. És velük
egyben fellázadt a sokaság, a tömeg ő ellenük. A bírák pedig letépetvén
ruháikat, megvesszőztették őket” (Csel. 16,20-22). Így történt ez Ikóniumban is: „Lőn pedig Ikóniumban hogy ők együtt mentek be a zsidók, a júdeaiak
zsinagógájába, gyülekező helyére, és prédikálnak úgyannyira, hogy mind
zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága lett hívővé. Akik azonban a zsidók, a
Júdeabeliek közül nem hisznek, felingerelték, fellázították és felbőszítették,
haragra ingerelték a pogányokat, a nemzetbelieket az atyafiak, a testvérek
ellen. És mikor a pogányok, a nemzetbeliek és zsidók, Júdeabeliek az ő
főembereikkel, fejedelmeikkel, vezetőikkel együtt összefogtak, és támadást
indítottak, hogy bántalmazzák és
megkövezzék őket, Ők megtudták, és elfutottak, elmenekültek Likaóniának
városaiba, Listrába és Derbébe, és a szomszédos tartományokba. És ott prédikálták,
ott hirdették az Evangéliumot, az örömüzenetet. Jövének azonban Antiókiából és Ikóniumból
zsidók, júdeabeliek, és a sokaságot, a tömeget felbujtván megkövezték Pált, és
kivonszolták a városon kívülre azt gondolván, hogy meghalt. De mikor
körülvették őt a tanítványok, felkelvén, feltámadván beméne a városba; és
másnap Barnabással elméne Derbébe. És miután hirdették az evangéliumot annak a
városnak, és sokakat tanítványokká tettek, visszatértek Listrába,
Ikoniumba és Antiókhiába. Erősítve a
tanítványokat, buzdították, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben,
és hogy sok háborúságon, szorongattatáson, gyötrésen, megpróbáltatáson,
nyomorúságon át kell nékünk az Isten országába bemennünk” (Csel. 14,1-2.5-7.19-22). És mikorTessalonikában hirdetik az Úr Jézusról szóló
örömhírt, itt is: „De a zsidók, a
júdeaiak, kik nem hisznek vala, irigységtől felindíttatván, és maguk mellé
vévén a piaci népségből, a piaci csőcselék közül némely gonosz férfiakat,
néhány hitvány alávaló züllött embert és csődületet támasztván, zavargást
keltettek fellármázva a várost. És a Jáson házát megostromolván, igyekeztek
őket kihozni a nép közé, hogy az apostolokat a népgyűlés elé vigyék. Kiket Jáson házába fogadott: pedig ezek mindnyájan a
császár parancsolatai ellen cselekesznek, mivelhogy mást tartanak, és hirdetnek
királynak, Jézust. Fel is indítják izgatták, fellázították a sokaságot, a
tömeget és a város elöljáróit, kik hallják vala ezeket” (Csel. 17,5.7-8).
370 A vallásos zsidók vitték törvény elé hamis vádakkal az Úr Jézust
is: „Vitték
azért Jézust Kajafástól a törvényházba, a pretóriumba, a helytartóságra. Vala
pedig reggel. És ők nem menének be a törvényházba, a helytartóságra, hogy meg
ne fertőztessenek, és nehogy tisztátalanokká legyenek. Hanem hogy megehessék a
husvétibárányt, a húsvéti pászkát. Kiméne azért Pilátus ő hozzájuk, és monda: Micsoda
vádat hoztok fel? Milyen vádat emeltek ez ember ellen? Felelének és mondának
néki: Ha gonosztevő, bűnös, ártalmas, kárt okozó nem volna ez, nem adtuk volna
őt a te kezedbe. Monda azért nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti, és ítéljétek meg
őt a ti törvényeitek szerint. Mondának azért néki a zsidók, a júdeaiak: Nékünk
senkit sem szabad, mert nincs jogunk megölni” (Ján. 18,28-31).
371 Az apostol Jeruzsálemben: „Amikor Jeruzsálembe érkeztünk, örömmel
fogadtak az atyafiak, a testvérek. Másnap pedig bement Pál velünk együtt
Jakabhoz; és a vének mindnyájan ott voltak. És köszöntvén őket, részletesen
elbeszélte, amiket az Isten a pogányok között az ő szolgálata által
cselekedett. Azok pedig ezt hallván, dicsőítik az Urat; és mondának néki:
Látod, atyámfia, testvérem mely sok ezren vannak zsidók, kik hívőkké lettek. És
mindnyájan buzognak a törvény mellett,
mindnyájan rajonganak a törvényért: Felőled pedig azt hallották, hogy te
mindazokat a zsidókat, kik a pogányok között vannak, Mózestől való elszakadásra
tanítod, azt mondván, hogy ne metéljék körül fiaikat, se a zsidó szokások
szerint ne járjanak. Mi tehát a helyzet? Mindenképpen híre megy annak, hogy
megjöttél. Tedd hát azt, amit mondunk neked: Van mi köztünk négy férfiú, kik
fogadalmat vettek magukra; Ezeket magad mellé vévén, tisztulj meg velük, és költs rájuk, hogy megnyírassák fejüket: és
megtudják mindenek, hogy semmi sincs azokban, amiket te felőled hallottak;
hanem te magad is megtartod a törvényt, és a szerint élsz. Akkor Pál maga mellé
vette ezeket a férfiakat, a következő
napon elvégezve velük együtt a tisztulási szertartást, bement a templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le az ő
tisztulásának napjai; addig pedig
mindegyikükért bemutatják az áldozatot” (Csel. 21,17-24.26). A
törvény szerint: „A nazírnak ez a
törvénye: amikor letelik nazírságának az ideje, vezessék őt a kijelentés
sátrának bejáratához. Mutassa be áldozatát az Úrnak: egy esztendős hibátlan hím
bárányt égőáldozatul, egy esztendős hibátlan nőstény bárányt vétekáldozatul,
egy hibátlan kost békeáldozatul, egy kosár kovásztalan kenyeret, finomlisztből
olajjal gyúrt lepényeket és olajjal megkent kovásztalan lángosokat, a hozzájuk
tartozó ételáldozatokkal és italáldozatokkal együtt. Mutassa be a pap az Úr
színe előtt, és készítse el a nazír vétekáldozatát és égőáldozatát. A kost is
készítse el békeáldozatul az Úrnak, egy kosár kovásztalan kenyérrel együtt.
Készítse el a pap az ahhoz tartozó ételáldozatot és italáldozatot is. A nazír
pedig nyírja le fejének hajkoronáját a kijelentés sátrának bejáratánál, azután
fogja fejének a hajkoronáját, és tegye azt a tűzre, amelyen a békeáldozat van” (4Móz. 6,13-18). De a
minden kegyelem Istene nem hagyja el az apostolt: „Végezetre, a jövőre nézve
pedig eltétetett nékem, és készen vár
rám a megigazultság koronája, győzelmi koszorúja, melyet megád nékem az Úr ama napon. Az igaz, és igazságos Bíró…” ( 2 Tim. 4,8).
372 Az Úr Jézus szülei, a törvény előírását betartva: „… pedig
évenként feljártak Jeruzsálembe a húsvét, a pászka-bárány ünnepére” (Luk. 2,41). Mert a törvény parancsa így hangzott: „Háromszor esztendőnként minden férfiú
jelenjen meg az Úrnak, Izráel Ura Istenének színe előtt. Mert kiűzöm a népeket
előled, és kiszélesítem határodat, és senki nem kívánja meg a te földedet,
mikor felmégy, hogy a te Urad Istened előtt megjelenjél, esztendőnként
háromszor” (2
Móz. 34,23-24). „Évenként
háromszor jelenjék meg minden férfi Istenednek, az Úrnak a színe előtt azon a
helyen, amelyet ő kiválaszt: a
kovásztalan kenyér ünnepén, a hetek ünnepén és a sátoros ünnepen” (5Móz. 16,16). „… a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely
húsvétnak mondatik” (Luk.
22,1). Erről prófétál Dávid is: „Jeruzsálem, te szépen épített város,
részeid jól illenek egymáshoz! Oda járnak a törzsek, az Úr törzsei. Izráelnek szóló rendelkezés az, hogy
ott magasztalják az Úr nevét” (Zsolt.
122,3-4).
373 Az apostol újra-és újra meglátogatja a gyülekezeteket: „És eljárá
Siriát és Cziliciát, erősítve a gyülekezeteket, az eklézsiát, a
kihívottak közösségeit” (Csel.
15,41). Így töltötte be az apostol Isten igéjét: „Erősítsétek a lankadt kezeket, és
szilárdítsátok a tántorgó térdeket” (Ésa. 35,3). Ennek eredményeképp: „A gyülekezetek, a kihívottak
közössége, az eklézsia megszilárdult, megerősödött a hitben, és gyarapodott
számban naponként” (Csel. 16,5). Erre biztat minden hívőt: „a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt,
elgyengült térdeket egyenesítsétek föl. És lábaitok egyenes utat készítsen, és
biztosítson azért, hogy a sánta és bicegő nehogy elhajoljon, elforduljon, sőt
inkább helyreálljon, meggyógyuljon” (Zsid. 12,12-13).
374 Olyan sikeres volt Apollós szolgálata, hogy: „…
viszálykodások, versengések, veszekedések, viták, vetélkedések, és harcok lettek közöttük, és pártokra szakadtak.
És… mindenki így beszélt, és
így nyilatkozott köztük: Én Pálé vagyok, én Pálhoz tartozom, én Apollósé, én
Kéfásé, én pedig Krisztusé vagyok” (1Kor.
1,11-12). Ez a test cselekedeteihez tartozó dolog: „... Még hústestiek vagytok; ... Mert mikor
egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé; nem hústestiek
vagytok-e? Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké
lettetek, és pedig amint kinek-kinek az Úr adta. Én plántáltam, Apollós
öntözött; de az Isten adja vala a növekedést. Mert Isten munkatársai vagyunk:
Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok” „... Senki se fuvalkodjék fel az
egyik tanítóval, dicsekedve a másik ellen” (1 Kor. 3,3-4.5.6.9; 4,6).
