Istvan Nyari

· 

„ZÚGHATNAK, TAJTÉKOZHATNAK HULLÁMAI; HEGYEK RENDÜLHETNEK MEG HÁBORGÁSÁTÓL. A MI SEGÍTSÉGÜNK AZ ÚR NEVÉBEN VAN!” 

(Zsolt 46,4; 124,8a)

Te vagy Uram, Teremtőm.

Zsidókhoz írott levél 13. fejezet: a szeretet.

Zsid. 13,1 Az atyafiúi, testvéri szeretet legyen maradandó.263

Zsid. 13,2 A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek, tudtukon kívül, angyalokat vendégeltek meg.264

Zsid. 13,3 Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak,265 miután velük együtt magatok is megkötözöttek vagytok, a gyötrődőkről,266 a testi szenvedőkről, akiket nyomorgatnak, mint akik magatok is testben vagytok.267

Zsid. 13,4 Megbecsült a házasság mindenben, és mocsoktalan, tiszta, szeplőtlen a házaságy, az együtthálás. Ugyanis a parázna férfiak, a férfi prostituáltak, és a házasságtörők vádolhatók lesznek.268

Zsid. 13,5 Ne legyetek pénzsóvárak, ne legyetek rabja a pénznek. Érjétek be azzal, amitek már megvan. Mert Ő jelentette ki, hogy: nem engedlek el és nem hagylak el, nem hagylak magadra téged.269

Zsid. 13,6 Így hát bizakodva mondom: az Úr az én segítőm, Ő oltalmaz engem, ezért nem félek, nem ijedek meg. Milyen ember árthat nekem?270

Zsid. 13,7 Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét, az Isten igéjét, és figyelmezvén az ő életvitelük, magatartásuk eredményére, és életük végére, kövessétek hitüket.271

Zsid. 13,8 Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.

Zsid. 13,9 Különféle idegen tanok, és megtévesztő tanítások nehogy megszédítsenek, és összezavarjanak, ugyanis az a jó, ha a kegyelem erősíti, és szilárdítja meg a szívet, a bensőt, és nem ennivalók. Mert ezek nem segítenek, és nem használnak azoknak, akik azokkal élnek.272

Zsid. 13,10 Van oltárunk, amelyről nincs joguk és lehetőségük enni azoknak, akik sátorban szolgálnak.273

Zsid. 13,11 Ugyanis amely állat vére a főpapon át bevitelre kerül a Szentélybe bűn, vétek, tévedés, hiba miatt, azoknak holttestét megégetik a táboron kívül.274

Zsid. 13,12 Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a városkapun kívül275 szenvedett.276

Zsid. 13,13 Menjünk ki tehát ő hozzá a táboron kívül, az ő gyalázatát hordozván.

Zsid. 13,14 Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.277

Zsid. 13,15 Annakokáért ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevét megvalló ajkaknak gyümölcsét.278

Zsid. 13,16 A jótékonyságról pedig és a közösségvállalásról el ne felejtkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.279

Zsid. 13,17 Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak életetekre, mint számadók, akik átadják az üzenetet, az Igét, hogy ezt örömmel műveljék és nem bánkódva, és ne kedvetlenül, és ne sóhajtozva, mert ez néktek káros, és nem válnék javatokra.280

Zsid. 13,18 Imádkozzatok érettünk. Mert úgy vagyunk meggyőződve, hogy jó lelkiismeretünk van, és szeretnénk állandóan mindenben, igaz módon, helyesen, megfelelően, tökéletesen forgolódni, élni és járni.281

Zsid. 13,19 Legfőképpen pedig arra kérlek, hogy ezt cselekedjétek, hogy mihamarabb visszaadassam néktek.282

Zsid. 13,20 A békesség Istene pedig, aki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat, Jézust.283

Zsid. 13,21 Tegyen készségesekké titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálván ti bennetek, ami kedves ő előtte a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön örökké. Ámen.284

Zsid. 13,22 Bátorítlak titeket testvéreim, hogy hallgassátok meg e buzdító igét, ha röviden is írtam néktek.

Zsid. 13,23 Megtudtuk, hogy testvérünk Timóteus fizikai, szellemi köteléke feloldódik, ami után, ha csakhamar megtörténik, megjelenik, megmutatkozik előttetek.

Zsid. 13,24 Köszöntsétek minden elöljárótokat és a szenteket mind. Köszöntenek titeket az Olaszországból, az Itáliából valók.

Zsid. 13,25 Kegyelem mindnyájatokkal! Ámen!

---

263 Az apostolok újra és újra figyelmeztetik a hívőket: „Atyafiúi, testvéri szeretettel egymás iránt gyöngédek, egymást odaadóan szeretők, a tiszteletadásban egymást megelőzők, egymással versengők legyetek” (Róm. 12,10). „Tisztítsátok meg egész valótokat az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből, tiszta szellemből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által” (1 Pét. 1,22-23). „A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket az Isten tanított az egymás iránti szeretetre, és mert gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Macedóniában. De kérünk titeket, testvéreim, hogy egyre inkább gyarapodjatok ebben” (1 Thess. 4,9-10). Már Dávid így prófétál erről, kijelentve az egyetértés és szeretet eredményét: „… Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermon harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor” (Zsolt. 133,1-2). Az apostoli figyelmeztetés minden gyülekezetben felhangzik: „Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó bátorítás, ha van közösség a Szellemben, ha van irgalom és könyörület, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt” (Fil. 2,1-5). „Mindenkit tiszteljetek, és becsüljetek meg. Az atyafiúságot, a testvéri közösséget odaadóan szeressétek…” (1Pét. 2,17). Hát: „… öltsétek fel a szeretetet, amely a tökéletesség, a célbajutottság köteléke, és összefogó ereje” (Kol. 3,14).Az apostolok újra-és újra arra tanítják a mindenkori hívőket, hogy: „És járjatok, és éljetek Isten szerinti szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul” (Eféz. 5,2). És ismét: „Mindenekelőtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti elszánt, megállás nélküli, heves, forró szeretetre, az egymás odaadó Isten szerinti szeretetében; mert a szeretet sok vétket, sérelmet, elfedez, befed, betakar, elleplez” (1Pét 4,8). És nemcsak az egymás szeretetére buzdítanak, hanem minden ember szeretetére: „Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást - az ugyanabból a fajtából valót, a Krisztusit - szeressétek. És aki szereti a felebarátját, embertársát, - a különböző, „másféle” más fajtából való Ádámi idegent is - a törvényt, Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki betöltötte, megvalósította, tartalmat adott neki” (Róm. 13,8). Az Úr Jézus így szólt a mindenkori tanítványaihoz: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (Ján. 13,34-35).Mert: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Ján. 15,12). Ennek eredménye, hogy: „És akármit kérjünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk az ő parancsolatait, és azokat cselekesszük, amik kedvesek előtte. Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk. És aki az ő parancsolatait megtartja, az Őbenne marad és Ő is abban; és abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Szellemből, amelyet nékünk adott” (1 Ján. 3,22-24). És ismét: „Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is” (1 Ján. 4,21).

264 Péter apostol is erre buzdítja a szenteket: „Legyetek egymáshoz vendégszeretők, mutassatok kedvességet a vendégek iránt, zúgolódás, zokszó, morgás nélkül” (1 Pét. 4,9). És folytatódik a buzdítás: „Legyetek a vendégszeretetre alkalmat keresők, és nem csak ismerőseiteket vendégeljétek meg, hanem az ismeretlen, idegen embereket, jövevényeket is fogadjátok be közösségetekbe” (Róm. 12,13). És az apostolokon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy kik az idegenek: „…. tudjuk, hogy e testben, ebben a valónkban lakván, vándorként élünk és jövevényekként vagyunk, távol járva az Úrtól, Tőle elszakítva, hazánktól távol, idegenben élünk” (2 Kor. 5,6). Péter apostol így ír a megváltottaknak, a szétszórtságban élő szenteknek: „Péter, Jézus Krisztusnak apostola, meghatalmazott, teljhatalmú megbízott, aki a küldő személy hatalmával szól, cselekszik. Isten kiválasztott népének; zarándokoknak, akik átmenetileg idegen helyen tartózkodnak, tehát olyanok, akiknek nem otthona a világ” (1Pét 1,1). János apostolon keresztül hangzik a kijelentés, arról hogy kiket kell befogadni a gyülekezetbe: „Szeretett testvérem te helyes magatartást tanúsítasz a testvérek iránt, főképp, amit az úton lévők iránt cselekszel. Akik bizonyságot tettek a te Isten szerinti szeretetedről a gyülekezet, a kihívottak közössége, az eklézsia színe előtt; akiket jól teszed, ha Istenhez és az Ő nevéhez méltóan bocsátasz útjukra. Mert ők a Krisztus szolgálatára indultak útnak, és a hitetlenektől semmit nem fogadtak el” (3 Ján. 1,5-7). Cselekedjetek úgy, ahogyan Ábrahám is, aki a sátra bejáratánál ülve: „felemelé az ő szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll ő előtte. És látván, eléjük siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát. És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te előtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat. Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dőljetek le a fa alatt. Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erősítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél, amint szólál. És besiete Ábrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg három mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát. A baromhoz is elfuta Ábrahám, és hoza egy gyenge kövér borjút, és adá a szolgának, az pedig siete azt elkészíteni. És vőn vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített vala, és eléjük tevé: és ő mellettük áll vala a fa alatt, azok pedig evének” (1 Móz. 18,2-8). És ahogy Lót is cselekedett: „A két angyal estére Szodomába érkezett, Lót pedig éppen Szodoma kapujában ült. Amint meglátta őket Lót, fölkelt, eléjük ment, és arccal a földre borult. Ezt mondta: Térjetek be, Uraim, szolgátok házába, töltsétek itt az éjszakát, mossátok meg a lábatokat! Reggel majd fölkelhettek, és utatokra indulhattok. De ők azt felelték: Nem, hanem itt a szabadban töltjük az éjszakát. Mivel azonban nagyon unszolta őket, betértek hozzá, bementek a házba. Ő pedig lakomát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, és ettek” (1 Móz. 19,1-3).

265 Fogolytársak (szündeó): miután velük együtt magatok is megkötözöttek vagytok.

266 Gyötrődők (kakúkheó): testi szenvedők, akiket nyomorgatnak.

267 Az Úr Jézus kijelentése az engedelmesség jutalmáról, és az engedetlenség következményéről: „éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény és idegen voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és felruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok, és gondoskodtatok rólam; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd néki a megigazultak, az Isten által igaznak nyilvánítottak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? Vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? Vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai, testvéreim közül, én velem cselekedtétek meg. Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, az én színem elől ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek, és az ő angyalainak, hírnökeinek, követeinek, és küldötteinek készíttetett, és készen áll. Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom; Jövevény és idegen voltam, és nem fogadtatok be engem, nem adtatok szállást; mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.  Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy jövevény és idegen, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked? Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, amennyiben nem cselekedtétek meg eggyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg. És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; a megigazultak pedig az örök életre, a soha véget nem érő, természetfeletti életre” (Mát. 25,35-46). Pál apostol kérése a szentekhez: „Emlékezzetek meg az én bilincseimről, az én fogságomról! A kegyelem veletek. Ámen” (Kol. 4,18). Az apostol emlékezteti a szenteket, hogy mikor tudják cselekedni Isten akaratát: „Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, amelyekben, minekutána megvilágosíttattatok, és fényt kaptatok, sok szenvedésteljes küzdelmet állottatok ki, és viseltetek el. Midőn egyfelől gyalázásokkal, csúfolással, gúnyolással és nyomorgattatásokkal, gyötrésekkel nyilvánosság elé hurcoltak titeket. Szidalmazásnak és szorongatásnak voltatok kitéve, nyilvánosan megszégyenítettek titeket. Látványossággá lettetek, mintegy színpadra vittek, közszemlére bocsátottak, cirkuszi látványossággá téve mutogattak. Másfelől társai lettetek azoknak, akik így jártak, akik hasonlóképpen szenvedtek. Mert a foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, tudván, hogy néktek jobb és maradandó vagyonotok van a mennyekbe” (Zsid. 10,32-34). Az apostolon keresztül hangzik a kijelentés a „fogságról”:  „Óh én nyomorult, szegény, szerencsétlen, szenvedő ember! Kicsoda szabadít meg, ki fog kiragadni engem e halál-testből? Ebből a halálra ítélt testből, amely a halálé? Ebből a holtestből? Mert én: amikor hústestem indít, a bűn, a céltévesztés törvényének vagyok rabszolgája” (Róm. 7,24-25).

268 És így folytatódik a kijelentés: „Avagy nem tudjátok-é, és nem vagytok tisztában vele, hogy igazságtalanok, hamisak, engedetlenek, hűtlenek, és hitetlenek nem örökölhetik Istennek országát, Istennek királyságát? Ne tévelyegjetek. Ne ámítsátok, ne csaljátok meg, és ne ejtsétek tévedésbe magatokat. Ne vezessenek félre titeket. Se paráznák, azaz: buja, fajtalan, lányfuttató, vagy prostituált férfiak, se bálványimádók, istenszobrot, vagy isten képet szolgálók, vagy imádók ne legyetek. Se házasságtörők, se pulyák, azaz: kéjenc, kicsapongó, homoszexuális férfi partnere, se férfiszeplősítők, homoszexuális férfi, férfiakkal paráználkodó és közösülő, férfivel háló ne legyen köztetek” (1 Kor. 6,9). És újra megismétli a Szent Szellem: „Paráznaság, házasságtörés pedig és akármely tisztátalanság… még szóba se kerüljön ti közöttetek, amint szentekhez illik; Sem undokság, szemérmetlenség, vagy bolond, és ostoba beszéd, vagy trágárság, vagy kétértelműség, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás. Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, vagy nyerészkedőnek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak, az Istennek országában” (Eféz. 5,3-5). Már az Ószövetségben így figyelmeztet az Úr: „Férfiúval ne hálj úgy, amint asszonnyal hálnak: utálatosság az” (3 Móz. 18,22). „És ha valaki férfival hál, úgy amint asszonnyal hálnak: utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérük rajtuk” (3 Móz. 20,13). „Mert ez az Isten akarata, szándéka, elhatározása, a ti szentté lételetek, a ti megszentelésetek, és Isten céljaira való elkülönítésetek, hogy magatokat a paráznaságtól, a bálványimádástól, ami a házasságtörés, és az Istennel kötött szövetség megtörétésétől megtartóztassátok. Hogy mindenitek szentségben, megszentelve, és Isten céljaira való elkülönítésben, és tisztességben, megbecsülésben, méltóságban, tiszteletben, vagy másképp: értékének, árának megfelelő állapotban tudja bírni a maga edényét, a saját hústestét. És uralmat tudjon venni tulajdon hústeste fölött, és meg is tudja tartani önuralmát felette. Nem kívánság gerjedelmével nem a vágy szenvedélyével, - és nem a vágy által keltett élmény / tapasztalat / benyomás / érzet, nem amit átél, amit megtapasztal, - mint a pogányok, mint a nemzetekből származók, akik nem ismerik az Istent. Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre, - megszentelődésre, azaz elkülönítés / elkülönülésre a világ szennyétől - hívott el minket az Isten. Aki azért megveti, elveti, semmibe veszi, elutasítja ezeket, nem embert vet meg, nem embert utasít el, hanem az Istent, aki Szent Szellemét is nekünk ajándékozta” (1 Thess. 4,3-5.7-8). Ezért ti: „Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a hústest kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1 Ján. 2,15-17). „Parázna: az Isten iránt hűtlen, és a szövetséget megtörő férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság, ellenségeskedés az Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik az Istennek” (Jak. 4,4). Mert a paráznaság – akár fizikai, akár szellemi, - bálványimádás, és a test cselekedete. Arról pedig azt mondja az Úr: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert aki vet az ő hústestének, a hústestből arat veszedelmet; aki pedig vet a Szellemnek, a Szellemből arat örök életet” (Gal. 6,7-8).

269 Igen: „Valóban nagy, sőt a legnagyobb nyereség az Isten gyermeki tisztelete megelégedéssel. Mert ha van élelmünk és ruházatunk, és van fedél a fejünk felett elégedjünk meg vele” (1 Tim. 6,6-8). Hiszen: „Maga az Úr… lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj!” (5Móz. 31,8). Aki azt ígérte: „Veled leszek, ahogy Mózessel is vele voltam. Nem maradok el tőled, nem hagylak el” (Józs. 1,5). Ő, aki így szól: „Tekintsétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem nem aratnak; kiknek nincs tárházuk, sem csűrjük, raktáruk és magtáruk; és az Isten gondoskodik róluk, táplálja, és eltartja őket: mennyivel drágábbak, értékesebbek, és fontosabbak vagytok ti a madaraknál?  És: Tekintsétek meg a mezei liliomokat, mi módon növekednek: nem fáradoznak, nem gürcölnek, nem vesződnek és nem dolgoznak keményen és nem fonnak, nem szőnek, de mondom néktek Salamon az ő teljes királyi dicsőségében és méltóságában sem öltözött úgy, mint ezek közül egy. Ha pedig a füvet, vagy a mezei virágot, mely ma a mezőn van, és holnap kemencébe dobják, így ruházza az Isten; mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek, ti kételkedők! Ti se kérdezzétek, és ne arra törekedjetek, és ne azt keressétek, mit egyetek vagy mit igyatok; és nehogy kételkedjetek, és aggódjatok, vagy nyugtalankodjatok, és félelem és remény közt ne lebegjetek” (Luk. 12,24.27-29).

270 Dávid megvallása példaként minden krisztusi ember számára: „Az Úr, Jahve az Örökkévaló az én… szabadítóm, segítségem, biztonságom, jólétem, üdvösségem: kitől féljek, kitől tartsak, kitől remegjek, kitől reszkessek? Az Úr, Jahve az Örökkévaló az én virágzó, sikeres, prosperáló életemnek erőssége, védelme, menedéke, ereje, oltalmazója: kitől remegjek, kitől rettegnék? (Zsolt. 27). „Mikor félnem kellene is, én bízom te benned. Isten által dicsekedem az ő igéjével; az Istenben bízom, nem félek, Benne nincs félnivalóm, biztonságban vagyok. Ember, a hústesti halandó ember mit árthatna nékem? Istenben, akinek igéjét dicsérem, és dicsőítem, Istenben remélek, nem félek” (Zsolt. 56,4-5). Mert: „Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek, nem rettegek; mert erőm és énekem az Úr, az Úr, Jahve az Örökkévaló, és lőn nékem szabadítóm!” (Ésa. 12,2). „Erőm az Úr, Jahve az Örökkévaló és énekem, szabadítómmá lőn nekem; Ő az én Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt magasztalom” (2 Móz. 15,2). „Velem van az Úr, Jahve az Örökkévaló nem félek; ember mit árthat nekem? Velem van az Úr, Jahve az Örökkévaló segít engem, és én megvetéssel nézek gyűlölőimre. Jobb az Úrban, Jahvéban az Örökkévalóban bízni, mint emberekben reménykedni. Jobb az Úrnál, Jahvénél az Örökkévalónál keresni oltalmat, mint emberben bízni. Jobb az Úrban, Jahvéban az Örökkévalóban bízni, mint főemberekben reménykedni. Jobb az Úrnál, Jahvénél az Örökkévalónál keresni oltalmat, mint előkelő emberekben bízni. Erősségem és énekem az Úr, Jahve az Örökkévaló, és megszabadít engem” (Zsolt. 118,6-9.14).

271 Az apostol minden gyülekezetben azt kéri a hívőktől: „… hogy becsüljétek azokat, akik fáradoznak, és keményen dolgoznak közöttetek, és elöljáróitokat, akik vezetnek, irányítanak, élen járnak az Úrban, és emlékeztetnek, buzdítanak titeket” (1 Thess. 5,12). És: „Legyetek az én követőim, az én utánzóim, mint én is a Krisztus utánzója, követője vagyok” (1 Kor. 11,1). És az apostol újra-és újra ismétli: „Kérlek azért titeket, legyetek az én követőim” (1 Kor. 4,16). És ismét: „Legyetek az én követőim, és a velem együtt követők atyámfiai, és figyeljetek azokra, akik úgy járnak, és a szerint élnek, amiképpen mi néktek példátok vagyunk” (Fil. 3,17). És hogy hogyan kell őt követni, és az Evangéliumot hirdetni, arról így beszél az Ige: „... a mi evangéliumunk ti nálatok nem áll csak szóban, hanem isteni erőkben is, Szent Szellemben is, sok bizodalomban is. Amiképpen tudjátok, hogy milyenek voltunk közöttetek ti érettetek” (1 Thess. 1,5-9). És a mindennapi életben való követésről pedig: „A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig, rendeljük néktek, atyámfiai, hogy vonjátok el magatokat minden atyafitól, aki rendetlenül él, és nem ama utasítás szerint, amelyet mi tőlünk kapott. Mert magatok is tudjátok, hogyan kell követnetek minket; hiszen mi nem tétlenkedtünk közöttetek. Nem azért, mintha nem volna meg a jogunk erre, hanem azért, hogy önmagunkat állítsuk elétek követendő példaként. Mert akkor is, amikor nálatok voltunk, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. Mert halljuk, hogy némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek. Az ilyeneknek pedig megparancsoljuk, a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendben dolgozva, a maguk kenyerén éljenek” (2 Thess. 3,6-12).

272 Az Úr Jézus így figyelmezteti az Övéit: „Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ad majd néktek” (Ján. 6,27). „Mert az Isten országa, királysága, uralma nem evés, nem ivás, nem eszem-iszom, és nem ételben, nem italban áll, hanem megigazultság, békesség, és vidámság, a Szent Szellemben” (Róm. 14,17). Az apostol így figyelmezteti a hívőket, hiszen: „Az étel pedig nem változtat Istenhez való viszonyunkon, nem tesz minket kedvessé Isten előtt; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és azzal sem veszítünk, és nem leszünk rosszabbak. És ha eszünk, abból sem lesz előnyünk, és akkor sincs érdemünk” (1Kor. 8,8

273 Akik: „a mennyei dolgok ábrázolatának: képmásának, előképének, és árnyékának szolgálnak…” (Zsid. 8,5). Mert ezek: „… csak árnyékai a következendő, a jövendő dolgoknak…” (Kol. 2,17). „Minthogy a törvényben az eljövendő javaknak csak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza, ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, és rendszeresen bemutatnak, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat” (Zsid. 10,1).

274 A törvény parancsa: „A bűnért való áldozati tulkot pedig, és a bűnért való áldozati bakot, amelyeknek vére engesztelés végett bevitetett a szenthelyre, vigye ki a táboron kívül, és égessék meg azoknak bőrét, húsát és ganéját tűzzel” (3 Móz. 16,27). És ismét: „úgy cselekedjék azzal a tulokkal, mint a bűnért való tulokkal cselekedett, úgy cselekedjék vele, és engesztelést szerez számukra a pap, és megbocsáttatik nékik. És vigye ki a tulkot a táboron kívül, és égesse el azt, miképpen elégette az első tulkot. A gyülekezet bűnéért való áldozat ez” (3 Móz. 4,20-21). És: „Valamely bűnért való áldozat véréből bevisznek a gyülekezet sátorába, a szenthelyen való engesztelés végett, az meg nem ehető: tűzzel égettessék meg” (3 Móz. 6,30).

275 Városkapun kívül: Ugyanis az Úr Jézust a Golgotára vitték megfeszíteni, és ott szenvedett. //A GOLGOTA (koponya (helye). Latin neve Kálvária; (pedig): Hegy Jeruzsálemen kívül//.

276 Az Úr Jézus: „felemelvén, és cipelvén az ő keresztfáját, kínoszlopát, méne az úgynevezett Koponya helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak: Ahol megfeszítették, kínoszlopra feszítették őt, és ővele más kettőt, egyfelől, és másfelől, középen pedig Jézust… közel vala a városhoz az a hely, ahol Jézus megfeszíttetett, kínoszlopra szegeztetett vala…” (Ján. 19,17-18.20).

277 Mint Ábrahám, Jákób, és a többi szent: „várják vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten. És hogyha eszükbe jutott volna az, amelyből kijöttek, volt idejük és alkalmuk a visszatérésre. Így azonban jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyelli őket az Isten, hogy Istenüknek neveztessék, mert készített nékik várost” (Zsid. 11,10.15-16). Mert: Ti ugyanis nem tapintható hegyhez és lángoló tűzhöz járultatok, sem sűrű homályhoz, sötétséghez, szélvészhez vagy trombitaharsogáshoz és szózatok hangjához… Ti a Sion hegyéhez járultatok, - a harcos és diadalmas Egyházhoz - és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez…” (Zsid. 12,18.22).  . És János apostol látja jövendő városunkat: „És elvive engem szellemben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagyvárost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből. Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága, ragyogása hasonló vala a legdrágább kőhöz, a kristályfényű, és kristálytiszta jáspis kőhöz” (Jel. 21,10-11). „És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. És hallék nagy szózatot, amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel. 21,2-3).

278 És: „mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Őáltala” (Kol. 3,17). „Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának” (Eféz. 5,20). Az Úr Jézus ígérete az Övéinek: „És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt” (Ján. 14,13-14). Halála előtt így szól az Úr az Övéihez: „Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen. Azon a napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek” (Ján. 16,22-24.26). Dávid megvallása: „Jó dolog dicsérni az Urat, és zengeni neved dicséretét, ó Felséges” (Zsolt. 92,2). „Hálaáldozatot mutatok be neked, és az Úr nevét hirdetem” (Zsolt. 116,17).

279 És így folytatja az apostol: „Mert e tisztnek szolgálata, ez az Úrért végzett szent munka nemcsak a szenteknek szükségét elégíti ki, és tölti be, hanem sok hálaadással bőséges az Isten előtt. Amennyiben e szolgálatnak bizonysága által dicsőítik az Istent a ti Krisztus evangéliumát megvalló engedelmességetekért, és a ti hozzájuk és mindenekhez való adakozó jószívűségetekért, és közösségvállalásotokért” (2 Kor. 9,12-13). János apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket, kijelentve, hogy az adakozás is a hit bizonysága: „Akinek pedig van miből élnie e világon, világi javakkal rendelkezik, és elnézi, hogy az ő atyjafia, az ő testvére szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, hogyan lehetne abban az Isten szeretete? Fiacskáim, gyermekeim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal” (1 Ján. 3,17-18). Timóteust is így tanítja az apostol: „Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd meg, hogy a gazdagok jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, javaikat másokkal megosztók” (1 Tim. 6,17-18) . „A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben” (Róm. 12,13).  Pál apostol megvallása: „Megkaptam pedig mindent, és bővölködöm, beteltem - el vagyok látva, - sőt feleslegem van, vévén Epafróditustól, amit küldöttetek, mint kedves jó illatot, kellemes, tetsző áldozatot az Istennek” (Fil. 4,18).

280 És így folytatódik a kijelentés: „Kérünk továbbá titeket atyámfiai, testvéreink, hogy becsüljétek azokat, akik fáradoznak, és keményen dolgoznak közöttetek, és elöljáróitok, akik vezetnek, irányítanak, élen járnak az Úrban, és intenek, emlékeztetnek, buzdítanak titeket. És az ő munkájukért megbecsüljétek őket, és viseltessetek irántuk megkülönböztetett Isten szerinti szeretettel. Egymással békességben éljetek” (1 Thess. 5,12-13). És: „A jól, helyesen, megfelelően forgolódók, akik szolgálatukat jól betöltő, a vezetésben bevált, tehát azok az elöljárók, vének, presbiterek, akik élenjárnak, mint követendő példakép, kettős tisztességre méltattassanak, kétszeres megbecsülésre legyenek méltók. Főképpen, akik mind a beszédben, az igehirdetésben, mind a tanításban fáradoznak” (1 Tim. 5,17). „az ilyeneket megbecsüljétek, mert az ilyen ember megérdemli, hogy tiszteljétek” (Fil. 2,29). Továbbá: „Kérlek pedig titeket atyámfiai, testvérek, hiszen tudjátok, hogy Stefanásnak és Fortunatusnak és Akhaikusnak háznépe Akhája zsengéje. És ők a szenteknek való szolgálatra adták magukat.  Hogy ti is engedelmeskedjetek, és álljatok rendelkezésére az ilyeneknek, és mindenkinek, aki velük szolgál és fárad. … Megbecsüljétek azért az ilyeneket, és tartsátok tiszteletben” (1 Kor. 16,15-18). A véneket pedig arra buzdítja az apostol, hogy: „… Az elöljáró, - aki élen jár, mint követendő példa, - aki vezet, irányít, gondoskodik valakiről, szorgalmatossággal, igyekezettel, buzgósággal, serénységgel tegye…” (Róm. 12,8). Mert az elöljárókhoz így szól az Úr: „Embernek fia! Őrállóvá tettelek téged Izráel házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben! Ha ezt mondom a hitetlennek: Halálnak halálával halsz meg, és te őt nem figyelmezteted, és nem szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő gonosz útjáról, hogy éljen: az a gonosztevő az ő vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te figyelmezteted a hitetlent, és ő meg nem tért hitetlenségéből és gonosz útjáról: ő az ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te életedet” (Ezék. 3,17-19).

281 Az apostol arra figyelmezteti a hívőket, hogy: „Atyámfiai, testvéreim imádkozzatok érettünk” (1 Thess. 5,25). Velünk együtt munkálkodván ti is az érettünk való könyörgésben, hogy a sokak által nékünk adatott kegyelmi ajándék sokak által háláltassék meg mi érettünk. Mert a mi dicsekedésünk ez, lelkiismeretünk bizonysága, hogy isteni őszinteséggel és tisztasággal, tettetés vagy önzés nélkül, nem hústesti bölcsességgel, és nem evilági értelemben bölcsen, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk, éltünk, és jártunk a világon, kiváltképpen pedig ti köztetek” (2 Kor. 1,11-12). „Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, hogy nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, amint nékem szólnom kell” (Kol. 4,2-4). „Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Szellem által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát” (Eféz. 6,18-19). Az ima célja: „És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit” (2 Thess. 3,1-2). És: „Urunkon, a Krisztus Jézuson át és a Szellem szeretete által arra bátorítalak, és buzdítalak titeket testvéreim, hogy Istennek mondott imádságaitokban küzdjetek velem együtt értem. Hogy szabaduljak meg azoktól, akik engedetlenek, szándékosan és önfejűen hitetlenek Júdeában és hogy az én Jeruzsálemben való szolgálatom jól fogadott, és kedves legyen a szentek előtt; Hogy örömmel menjek hozzátok az Isten akaratából, és veletek együtt megújuljak, felüdüljek, felfrissüljek” (Róm. 15,30-32).

282 Az apostol megvallása: „… készíts nékem szállást; mert remélem, hogy a ti imádságaitokért néktek ajándékoztatom” (Filem. 1,22). 

283 Az Úr Jézust: „aki halálra adatott, és halált szenvedett, mert ki lett szolgáltatva bűneinkért, vétkeinkért, a mi félrecsúszásainkért, botlásainkért és elhajlásainkért, és feltámasztatott, feltámadt megigazulásunkért, felmentésünkért, igazzá nyilvánításunkért” (Róm. 4,25). De Ő nemcsak meghalt, hanem: „... Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lőn azoknak, kik elaludtak” (1Kor. 15,20).

284 És így folytatja az apostol: „Nem mintha magunktól, mintegy saját erőnkből volnánk alkalmatosak, és képesek vagy elegendők valamit gondolni, és bármit is megítélni, úgy, mint magunkból, mintegy a saját erőnkből. …Ellenkezőleg a mi alkalmatos, és elégséges voltunk, és a mi képességünk, rátermettségünk az Istentől van. Aki alkalmassá, és képessé tett minket, ezért elégségeseknek talált arra, hogy Újszövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Szellemé…” (2 Kor. 3,5-6). „Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást, a véghezvitelt jó kedvéből” (Fil. 2,13). „A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, akik rövid ideig szenvedtetek, Ő maga fog helyreigazítani; maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni, biztos alapra helyezni” (1 Pét. 5,10). Azokat: „Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése, előzetes elhatározása szerint, a Szellem megszentelésében, Isten céljaira való elkülönítése által engedelmességre, figyelmes hallgatásra, szolgálatkészségre, és Jézus Krisztus vérével való meghintésre…” (1 Pét. 1,2). „Övé legyen a dicsőség, a fényesség, ragyogás, hírnév, tekintély, tisztesség most, és az eljövendőben! Ámen” (Gal. 1,5). Már Dávid így tanít: „Tárd fel az Úr előtt a te életedet, sorsodat, bízzál benne, mert ő munkálkodik” (Zsolt. 37,5)