Zsid. 13,1 Az atyafiúi, testvéri szeretet legyen maradandó.263
Zsid. 13,2 A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez
által némelyek, tudtukon kívül, angyalokat vendégeltek meg.264
Zsid. 13,3 Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak,265 miután
velük együtt magatok is megkötözöttek vagytok, a gyötrődőkről,266 a testi
szenvedőkről, akiket
nyomorgatnak, mint akik magatok is testben vagytok.267
Zsid. 13,4 Megbecsült a házasság mindenben, és mocsoktalan, tiszta, szeplőtlen a házaságy, az
együtthálás. Ugyanis a parázna férfiak, a férfi prostituáltak, és a
házasságtörők vádolhatók lesznek.268
Zsid. 13,5 Ne
legyetek pénzsóvárak, ne legyetek rabja a pénznek. Érjétek be azzal, amitek már
megvan. Mert Ő jelentette ki, hogy: nem engedlek el és nem hagylak el, nem
hagylak magadra téged.269
Zsid. 13,6 Így hát bizakodva mondom: az Úr az én segítőm, Ő
oltalmaz engem, ezért nem félek, nem ijedek meg. Milyen ember árthat nekem?270
Zsid. 13,7 Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották
néktek az Isten beszédét, az Isten igéjét, és figyelmezvén az ő életvitelük,
magatartásuk eredményére, és életük végére, kövessétek hitüket.271
Zsid. 13,8 Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké
ugyanaz.
Zsid. 13,9 Különféle idegen tanok, és megtévesztő tanítások
nehogy megszédítsenek, és összezavarjanak, ugyanis az a jó, ha a kegyelem
erősíti, és szilárdítja meg a szívet, a bensőt, és nem ennivalók. Mert ezek nem
segítenek, és nem használnak azoknak, akik azokkal élnek.272
Zsid. 13,10 Van oltárunk, amelyről nincs joguk és lehetőségük enni
azoknak, akik sátorban szolgálnak.273
Zsid. 13,11 Ugyanis amely állat vére a főpapon át bevitelre kerül
a Szentélybe bűn, vétek, tévedés, hiba miatt, azoknak holttestét megégetik a
táboron kívül.274
Zsid. 13,12 Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon
vére által a népet, a városkapun kívül275
szenvedett.276
Zsid. 13,13 Menjünk ki tehát ő hozzá a táboron kívül, az ő
gyalázatát hordozván.
Zsid. 13,14 Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az
eljövendőt keressük.277
Zsid. 13,15 Annakokáért ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát
mindenkor Isten elé, azaz az ő nevét megvalló ajkaknak gyümölcsét.278
Zsid. 13,16 A jótékonyságról pedig és a közösségvállalásról el ne
felejtkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.279
Zsid. 13,17 Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok
szót, mert ők vigyáznak életetekre, mint számadók, akik átadják az üzenetet, az
Igét, hogy ezt örömmel műveljék és nem bánkódva, és ne kedvetlenül, és ne sóhajtozva, mert ez néktek káros, és
nem válnék javatokra.280
Zsid. 13,18 Imádkozzatok érettünk. Mert úgy vagyunk meggyőződve,
hogy jó lelkiismeretünk van, és szeretnénk
állandóan mindenben, igaz módon,
helyesen, megfelelően, tökéletesen forgolódni,
élni és járni.281
Zsid. 13,19 Legfőképpen pedig arra kérlek, hogy ezt
cselekedjétek, hogy mihamarabb visszaadassam néktek.282
Zsid. 13,20 A békesség Istene pedig, aki kihozta a halálból a
juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat, Jézust.283
Zsid. 13,21 Tegyen készségesekké titeket minden jóra, hogy
cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálván ti bennetek, ami kedves ő előtte a
Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön örökké. Ámen.284
Zsid. 13,22 Bátorítlak titeket testvéreim, hogy hallgassátok meg
e buzdító igét, ha röviden is írtam néktek.
Zsid. 13,23 Megtudtuk, hogy testvérünk Timóteus fizikai, szellemi
köteléke feloldódik, ami után, ha csakhamar megtörténik, megjelenik,
megmutatkozik előttetek.
Zsid. 13,24 Köszöntsétek minden elöljárótokat és a szenteket
mind. Köszöntenek titeket az Olaszországból, az Itáliából valók.
Zsid. 13,25 Kegyelem mindnyájatokkal! Ámen!
263 Az apostolok újra és újra figyelmeztetik a hívőket: „Atyafiúi,
testvéri szeretettel egymás iránt gyöngédek, egymást odaadóan szeretők, a tiszteletadásban egymást megelőzők, egymással versengők legyetek” (Róm.
12,10). „Tisztítsátok meg egész valótokat az igazság
iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást
kitartóan, tiszta szívből, tiszta szellemből szeressétek,
mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő
és maradandó igéje által” (1
Pét. 1,22-23). „A testvéri
szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket az Isten tanított
az egymás iránti szeretetre, és mert gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt
egész Macedóniában. De kérünk titeket, testvéreim, hogy egyre inkább
gyarapodjatok ebben” (1 Thess.
4,9-10). Már Dávid így prófétál erről, kijelentve az egyetértés
és szeretet eredményét: „… Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a
testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről
lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan,
mint a Hermon harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az Úr
áldást és életet mindenkor” (Zsolt.
133,1-2). Az
apostoli figyelmeztetés minden gyülekezetben felhangzik: „Ha tehát van
vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó bátorítás, ha van közösség a
Szellemben, ha van irgalom és könyörület, akkor tegyétek teljessé örömömet
azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet
akarva ugyanarra törekedjetek. Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus
Jézusban is megvolt” (Fil.
2,1-5). „Mindenkit tiszteljetek, és becsüljetek meg. Az
atyafiúságot, a testvéri
közösséget odaadóan szeressétek…”
(1Pét. 2,17). Hát: „…
öltsétek fel a szeretetet, amely a tökéletesség, a célbajutottság köteléke, és
összefogó ereje” (Kol. 3,14).Az apostolok újra-és újra arra tanítják a mindenkori
hívőket, hogy: „És járjatok, és éljetek Isten szerinti szeretetben, miképpen a Krisztus is
szeretett minket, és adta
Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul” (Eféz. 5,2). És ismét: „Mindenekelőtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti elszánt, megállás nélküli,
heves, forró szeretetre, az egymás odaadó Isten szerinti szeretetében; mert a
szeretet sok vétket, sérelmet, elfedez, befed, betakar, elleplez” (1Pét 4,8). És nemcsak az egymás
szeretetére buzdítanak, hanem minden ember szeretetére: „Senkinek
semmivel ne tartozzatok, hanem
csak azzal, hogy egymást - az ugyanabból
a fajtából valót, a Krisztusit - szeressétek.
És aki szereti a felebarátját, embertársát, - a különböző, „másféle” más
fajtából való Ádámi idegent is - a törvényt, Isten útmutatását,
tanítását, amelyet az Igében jelentett ki betöltötte, megvalósította, tartalmat adott neki” (Róm. 13,8). Az
Úr Jézus így szólt a mindenkori tanítványaihoz: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én
szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok,
ha egymást szeretni fogjátok” (Ján. 13,34-35).Mert: „Az az én parancsolatom, hogy úgy
szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Ján. 15,12). Ennek eredménye, hogy: „És akármit kérjünk, megkapjuk tőle, mert
megtartjuk az ő parancsolatait, és azokat cselekesszük, amik kedvesek előtte.
Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak
nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk. És aki
az ő parancsolatait megtartja, az Őbenne marad és Ő is abban; és abból ismerjük
meg, hogy bennünk marad, abból a Szellemből, amelyet nékünk adott” (1 Ján. 3,22-24). És ismét: „Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse
a testvérét is” (1 Ján. 4,21).
264 Péter
apostol is erre buzdítja a szenteket: „Legyetek egymáshoz vendégszeretők, mutassatok kedvességet a vendégek iránt,
zúgolódás, zokszó, morgás
nélkül” (1 Pét.
4,9). És folytatódik a buzdítás: „Legyetek
a vendégszeretetre alkalmat keresők, és nem csak ismerőseiteket vendégeljétek
meg, hanem az ismeretlen, idegen embereket, jövevényeket is fogadjátok be
közösségetekbe” (Róm.
12,13). És az apostolokon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy kik az
idegenek: „…. tudjuk, hogy e testben,
ebben a valónkban lakván, vándorként élünk és jövevényekként vagyunk, távol járva az Úrtól, Tőle
elszakítva, hazánktól távol, idegenben élünk” (2
Kor. 5,6). Péter apostol így ír a megváltottaknak, a szétszórtságban élő szenteknek:
„Péter, Jézus Krisztusnak apostola, meghatalmazott,
teljhatalmú megbízott, aki a küldő személy hatalmával szól, cselekszik. Isten
kiválasztott népének; zarándokoknak, akik átmenetileg idegen helyen
tartózkodnak, tehát olyanok, akiknek nem otthona a világ” (1Pét
1,1).
János apostolon keresztül hangzik a
kijelentés, arról hogy kiket kell befogadni a gyülekezetbe: „Szeretett testvérem te
helyes magatartást tanúsítasz a testvérek iránt, főképp, amit az úton lévők
iránt cselekszel. Akik bizonyságot tettek a te Isten szerinti szeretetedről a
gyülekezet, a
kihívottak közössége, az eklézsia színe előtt; akiket jól teszed, ha
Istenhez és az Ő nevéhez méltóan bocsátasz útjukra. Mert ők
a Krisztus szolgálatára indultak útnak, és a hitetlenektől semmit nem fogadtak
el” (3 Ján. 1,5-7). Cselekedjetek úgy, ahogyan Ábrahám is, aki a sátra
bejáratánál ülve: „felemelé az ő szemeit,
és látá, hogy ímé három férfiú áll ő előtte. És látván, eléjük siete a sátor
ajtajából, és földig meghajtá magát. És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te
előtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat. Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés
vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dőljetek le a fa alatt. Én pedig
hozok egy falat kenyeret, hogy erősítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek
tovább, mert azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél,
amint szólál. És besiete Ábrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg
három mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát. A baromhoz is elfuta Ábrahám, és
hoza egy gyenge kövér borjút, és adá a szolgának, az pedig siete azt
elkészíteni. És vőn vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített vala, és eléjük
tevé: és ő mellettük áll vala a fa alatt, azok pedig evének” (1 Móz. 18,2-8). És ahogy Lót is cselekedett: „A két angyal estére Szodomába érkezett, Lót pedig éppen Szodoma
kapujában ült. Amint meglátta őket Lót, fölkelt, eléjük ment, és arccal a
földre borult. Ezt mondta: Térjetek be, Uraim, szolgátok házába, töltsétek itt
az éjszakát, mossátok meg a lábatokat! Reggel majd fölkelhettek, és utatokra
indulhattok. De ők azt felelték: Nem, hanem itt a szabadban töltjük az
éjszakát. Mivel azonban nagyon unszolta őket, betértek hozzá, bementek a házba.
Ő pedig lakomát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, és ettek” (1 Móz. 19,1-3).
267 Az Úr Jézus kijelentése az engedelmesség jutalmáról, és az
engedetlenség következményéről: „éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom
adtatok; jövevény és idegen voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és felruháztatok;
beteg voltam, és meglátogattatok, és gondoskodtatok
rólam; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd néki a megigazultak, az Isten által igaznak
nyilvánítottak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna?
Vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? Vagy
mezítelen voltál, és felruháztunk volna?
Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És
felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, amennyiben
megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai, testvéreim közül, én velem cselekedtétek meg.
Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, az én színem
elől ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek, és az ő angyalainak,
hírnökeinek, követeinek, és küldötteinek
készíttetett, és készen
áll. Mert éheztem, és nem
adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom; Jövevény és idegen voltam, és nem fogadtatok be
engem, nem adtatok szállást; mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel engem;
beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem. Akkor ezek is felelnek
majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy
jövevény és idegen, vagy
mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked?
Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, amennyiben nem
cselekedtétek meg eggyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg.
És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; a megigazultak pedig
az örök életre, a soha véget nem érő, természetfeletti életre” (Mát.
25,35-46). Pál apostol kérése a szentekhez: „Emlékezzetek meg az én bilincseimről, az én fogságomról! A kegyelem veletek. Ámen” (Kol. 4,18). Az apostol
emlékezteti a szenteket, hogy mikor tudják cselekedni Isten akaratát: „Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra,
amelyekben, minekutána
megvilágosíttattatok, és fényt kaptatok, sok szenvedésteljes küzdelmet
állottatok ki, és viseltetek el.
Midőn egyfelől gyalázásokkal, csúfolással, gúnyolással és nyomorgattatásokkal,
gyötrésekkel nyilvánosság elé hurcoltak titeket. Szidalmazásnak és
szorongatásnak voltatok kitéve, nyilvánosan
megszégyenítettek titeket.
Látványossággá lettetek, mintegy színpadra vittek, közszemlére
bocsátottak, cirkuszi látványossággá téve mutogattak. Másfelől társai lettetek
azoknak, akik így jártak, akik hasonlóképpen szenvedtek. Mert a foglyokkal is együtt szenvedtetek, és
vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, tudván, hogy néktek jobb és maradandó
vagyonotok van a mennyekbe” (Zsid. 10,32-34). Az
apostolon keresztül hangzik a kijelentés a „fogságról”: „Óh én nyomorult, szegény, szerencsétlen, szenvedő ember! Kicsoda
szabadít meg, ki fog kiragadni engem e
halál-testből? Ebből a halálra
ítélt testből, amely a halálé? Ebből a holtestből? Mert én: amikor hústestem indít, a bűn, a
céltévesztés törvényének vagyok rabszolgája” (Róm.
7,24-25).
268 És így
folytatódik a kijelentés: „Avagy nem tudjátok-é, és nem vagytok
tisztában vele, hogy igazságtalanok, hamisak, engedetlenek, hűtlenek, és
hitetlenek nem örökölhetik Istennek országát, Istennek királyságát? Ne
tévelyegjetek. Ne ámítsátok, ne csaljátok meg, és ne ejtsétek tévedésbe
magatokat. Ne vezessenek félre titeket. Se paráznák, azaz: buja, fajtalan,
lányfuttató, vagy prostituált férfiak, se bálványimádók, istenszobrot, vagy isten képet szolgálók, vagy imádók ne
legyetek. Se házasságtörők, se pulyák, azaz: kéjenc, kicsapongó, homoszexuális
férfi partnere, se férfiszeplősítők, homoszexuális férfi, férfiakkal
paráználkodó és közösülő, férfivel háló ne legyen köztetek” (1
Kor. 6,9). És újra megismétli a Szent
Szellem: „Paráznaság, házasságtörés pedig
és akármely tisztátalanság… még szóba se kerüljön ti közöttetek, amint szentekhez illik; Sem undokság, szemérmetlenség,
vagy bolond, és ostoba beszéd, vagy
trágárság, vagy kétértelműség, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás.
Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy
fösvénynek, vagy nyerészkedőnek, ki bálványimádó, nincs öröksége a
Krisztusnak, az Istennek országában” (Eféz. 5,3-5). Már az
Ószövetségben így figyelmeztet az Úr: „Férfiúval
ne hálj úgy, amint asszonnyal hálnak: utálatosság az” (3 Móz. 18,22). „És ha valaki
férfival hál, úgy amint asszonnyal hálnak: utálatosságot követtek el
mindketten, halállal lakoljanak; vérük rajtuk” (3
Móz. 20,13). „Mert ez az Isten akarata, szándéka, elhatározása, a ti szentté
lételetek, a
ti megszentelésetek, és Isten céljaira való elkülönítésetek, hogy
magatokat a paráznaságtól, a
bálványimádástól, ami a házasságtörés, és az Istennel kötött szövetség
megtörétésétől megtartóztassátok.
Hogy mindenitek szentségben, megszentelve, és Isten céljaira való elkülönítésben,
és tisztességben, megbecsülésben,
méltóságban, tiszteletben, vagy másképp: értékének, árának megfelelő állapotban
tudja bírni a maga
edényét, a
saját hústestét. És uralmat tudjon venni tulajdon hústeste fölött, és
meg is tudja tartani önuralmát felette. Nem
kívánság gerjedelmével nem a vágy
szenvedélyével, - és nem a vágy által keltett élmény / tapasztalat / benyomás / érzet, nem
amit átél, amit megtapasztal,
- mint a pogányok, mint a nemzetekből származók, akik nem ismerik az Istent. Mert nem tisztátalanságra, hanem
szentségre, - megszentelődésre, azaz elkülönítés / elkülönülésre a világ
szennyétől - hívott el minket az Isten. Aki
azért megveti, elveti, semmibe
veszi, elutasítja ezeket, nem embert vet meg, nem embert utasít el, hanem az
Istent, aki Szent Szellemét is nekünk ajándékozta” (1 Thess.
4,3-5.7-8). Ezért ti: „Ne
szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot,
abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a hústest
kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem
a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten
akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1 Ján. 2,15-17). „Parázna: az
Isten iránt hűtlen, és a szövetséget megtörő férfiak és asszonyok, nem
tudjátok-e, hogy a világgal való barátság, ellenségeskedés az Istennel? Ha
tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik az Istennek” (Jak. 4,4). Mert a
paráznaság – akár fizikai, akár szellemi, - bálványimádás, és a test
cselekedete. Arról pedig azt mondja az Úr: „Ne
tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratja
is. Mert aki vet az ő hústestének, a hústestből arat veszedelmet; aki pedig vet
a Szellemnek, a Szellemből arat örök életet” (Gal.
6,7-8).
269 Igen:
„Valóban
nagy, sőt a legnagyobb nyereség az Isten gyermeki tisztelete megelégedéssel.
Mert ha van élelmünk és ruházatunk, és van fedél a fejünk felett elégedjünk meg
vele” (1 Tim. 6,6-8). Hiszen: „Maga
az Úr… lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne
rettegj!” (5Móz.
31,8). Aki azt ígérte: „Veled leszek,
ahogy Mózessel is vele voltam. Nem maradok el tőled, nem hagylak el” (Józs. 1,5). Ő, aki
így szól: „Tekintsétek
meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem nem aratnak; kiknek nincs tárházuk, sem
csűrjük, raktáruk és magtáruk; és az Isten gondoskodik
róluk, táplálja, és eltartja őket: mennyivel drágábbak, értékesebbek, és fontosabbak vagytok ti a madaraknál? És: Tekintsétek meg a mezei liliomokat, mi módon növekednek: nem
fáradoznak, nem gürcölnek, nem vesződnek
és nem dolgoznak keményen és nem fonnak, nem szőnek, de mondom néktek Salamon az
ő teljes királyi dicsőségében és méltóságában
sem öltözött úgy,
mint ezek közül egy. Ha pedig a füvet, vagy a mezei virágot, mely ma a mezőn van, és holnap kemencébe
dobják, így
ruházza az Isten; mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek, ti kételkedők! Ti se kérdezzétek, és ne arra törekedjetek, és ne azt
keressétek, mit egyetek vagy mit igyatok; és nehogy kételkedjetek, és
aggódjatok, vagy nyugtalankodjatok, és félelem
és remény közt ne lebegjetek” (Luk. 12,24.27-29).
270 Dávid megvallása példaként minden krisztusi ember számára: „Az Úr, Jahve az Örökkévaló az én… szabadítóm,
segítségem, biztonságom, jólétem, üdvösségem: kitől féljek, kitől tartsak,
kitől remegjek, kitől reszkessek? Az Úr, Jahve az Örökkévaló az én virágzó,
sikeres, prosperáló életemnek erőssége, védelme, menedéke, ereje, oltalmazója: kitől remegjek, kitől
rettegnék? (Zsolt. 27). „Mikor félnem kellene is, én
bízom te benned. Isten által
dicsekedem az ő igéjével; az Istenben bízom, nem félek, Benne nincs félnivalóm,
biztonságban vagyok. Ember, a hústesti halandó ember mit árthatna nékem?
Istenben, akinek igéjét dicsérem, és dicsőítem, Istenben remélek, nem félek” (Zsolt. 56,4-5). Mert: „Ímé, az
Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek, nem rettegek; mert erőm és énekem
az Úr, az Úr, Jahve az Örökkévaló, és lőn nékem szabadítóm!” (Ésa.
12,2). „Erőm az Úr,
Jahve az Örökkévaló és énekem, szabadítómmá lőn nekem; Ő az én
Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt magasztalom” (2 Móz. 15,2). „Velem van az
Úr, Jahve az Örökkévaló nem félek; ember mit árthat nekem? Velem van
az Úr, Jahve az Örökkévaló segít engem, és én megvetéssel nézek
gyűlölőimre. Jobb az Úrban, Jahvéban
az Örökkévalóban bízni, mint
emberekben reménykedni. Jobb az Úrnál, Jahvénél az Örökkévalónál keresni oltalmat, mint emberben bízni. Jobb
az Úrban, Jahvéban az Örökkévalóban bízni,
mint főemberekben reménykedni. Jobb az Úrnál, Jahvénél az Örökkévalónál keresni
oltalmat, mint előkelő emberekben bízni. Erősségem és énekem az Úr, Jahve az Örökkévaló, és megszabadít engem” (Zsolt. 118,6-9.14).
271 Az apostol minden
gyülekezetben azt kéri a hívőktől: „… hogy becsüljétek
azokat, akik fáradoznak, és keményen dolgoznak közöttetek, és
elöljáróitokat, akik vezetnek, irányítanak, élen járnak az Úrban, és emlékeztetnek, buzdítanak titeket” (1 Thess. 5,12). És: „Legyetek az én követőim, az
én utánzóim, mint én is a Krisztus utánzója, követője vagyok” (1 Kor. 11,1). És az apostol újra-és újra
ismétli: „Kérlek azért titeket, legyetek
az én követőim” (1 Kor. 4,16). És ismét: „Legyetek az én
követőim, és a velem együtt követők atyámfiai, és figyeljetek azokra, akik úgy
járnak, és a szerint élnek,
amiképpen mi néktek példátok vagyunk” (Fil. 3,17). És hogy
hogyan kell őt követni, és az Evangéliumot hirdetni, arról így beszél az Ige:
„... a mi evangéliumunk ti nálatok nem áll csak szóban, hanem isteni erőkben
is, Szent Szellemben is, sok bizodalomban is. Amiképpen tudjátok, hogy milyenek
voltunk közöttetek ti érettetek” (1 Thess. 1,5-9). És a mindennapi életben való követésről
pedig: „A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig, rendeljük néktek,
atyámfiai, hogy vonjátok el magatokat minden atyafitól, aki rendetlenül él, és
nem ama utasítás szerint, amelyet mi tőlünk kapott. Mert magatok is tudjátok,
hogyan kell követnetek minket; hiszen mi nem tétlenkedtünk közöttetek. Nem
azért, mintha nem volna meg a jogunk erre, hanem azért, hogy önmagunkat
állítsuk elétek követendő példaként. Mert akkor is, amikor nálatok voltunk, azt
parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. Mert halljuk,
hogy némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem dolgoznak, hanem haszontalan
dolgokat művelnek. Az ilyeneknek pedig megparancsoljuk, a mi Urunk Jézus
Krisztusra, hogy csendben dolgozva, a maguk kenyerén éljenek” (2
Thess. 3,6-12).
272 Az Úr Jézus így figyelmezteti az Övéit: „Munkálkodjatok
ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök
életre, amelyet az embernek Fia ad majd néktek” (Ján. 6,27). „Mert az
Isten országa, királysága, uralma nem
evés, nem ivás, nem eszem-iszom, és nem ételben, nem italban áll, hanem megigazultság, békesség, és
vidámság, a Szent Szellemben” (Róm. 14,17). Az apostol így figyelmezteti a hívőket, hiszen: „Az
étel pedig nem változtat Istenhez való viszonyunkon, nem tesz minket kedvessé
Isten előtt; ha nem eszünk, nem lesz
belőle hátrányunk, és azzal sem veszítünk, és nem leszünk rosszabbak. És ha eszünk, abból sem lesz előnyünk, és akkor
sincs érdemünk” (1Kor. 8,8
273 Akik: „a mennyei
dolgok ábrázolatának: képmásának, előképének, és árnyékának szolgálnak…” (Zsid. 8,5). Mert
ezek: „… csak árnyékai a következendő, a jövendő dolgoknak…” (Kol.
2,17). „Minthogy a törvényben az eljövendő javaknak csak árnyéka, nem maga a
dolgok képe van meg, nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza, ennél
fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, és
rendszeresen bemutatnak, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat”
(Zsid. 10,1).
274 A törvény parancsa: „A bűnért való áldozati tulkot pedig, és a bűnért való
áldozati bakot, amelyeknek vére engesztelés végett bevitetett a szenthelyre,
vigye ki a táboron kívül, és égessék meg azoknak bőrét, húsát és ganéját
tűzzel” (3 Móz. 16,27). És ismét: „úgy cselekedjék azzal a tulokkal, mint a
bűnért való tulokkal cselekedett, úgy cselekedjék vele, és engesztelést szerez
számukra a pap, és megbocsáttatik nékik. És vigye ki a tulkot a táboron kívül,
és égesse el azt, miképpen elégette az első tulkot. A gyülekezet bűnéért való
áldozat ez” (3
Móz. 4,20-21). És: „Valamely bűnért való áldozat véréből bevisznek a gyülekezet sátorába, a
szenthelyen való engesztelés végett, az meg nem ehető: tűzzel égettessék meg” (3 Móz. 6,30).
275 Városkapun kívül: Ugyanis az
Úr Jézust a Golgotára vitték megfeszíteni, és ott szenvedett. //A GOLGOTA (koponya
(helye). Latin neve Kálvária; (pedig): Hegy Jeruzsálemen kívül//.
276 Az Úr Jézus: „felemelvén, és cipelvén az ő keresztfáját, kínoszlopát, méne az úgynevezett
Koponya helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak: Ahol megfeszítették,
kínoszlopra feszítették őt, és ővele más kettőt, egyfelől, és másfelől, középen
pedig Jézust… közel vala a városhoz az a hely, ahol Jézus megfeszíttetett,
kínoszlopra szegeztetett vala…” (Ján. 19,17-18.20).
277 Mint Ábrahám, Jákób, és a többi szent: „várják vala az
alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten. És hogyha eszükbe
jutott volna az, amelyből kijöttek, volt idejük és alkalmuk a visszatérésre. Így azonban jobb után vágyódnak,
tudniillik mennyei után; azért nem szégyelli őket az Isten, hogy Istenüknek
neveztessék, mert készített nékik várost” (Zsid. 11,10.15-16). Mert: Ti ugyanis nem tapintható hegyhez és lángoló
tűzhöz járultatok, sem sűrű homályhoz,
sötétséghez, szélvészhez vagy trombitaharsogáshoz és szózatok hangjához… Ti a
Sion hegyéhez járultatok, - a harcos és diadalmas Egyházhoz - és az élő Isten
városához, a mennyei Jeruzsálemhez…” (Zsid.
12,18.22). . És János apostol látja
jövendő városunkat: „És elvive engem
szellemben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagyvárost, a
szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből. Benne vala az Isten
dicsősége; és annak világossága, ragyogása
hasonló vala a legdrágább kőhöz, a
kristályfényű, és kristálytiszta jáspis
kőhöz” (Jel. 21,10-11). „És én János látám a szent várost, az
új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy
férje számára felékesített menyasszony. És hallék nagy szózatot, amely ezt
mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik,
és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel.
21,2-3).
278 És: „mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel,
mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és
Atyának Őáltala” (Kol. 3,17). „Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus
Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának” (Eféz. 5,20). Az Úr Jézus ígérete az Övéinek: „És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy
dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én
megcselekszem azt” (Ján. 14,13-14). Halála előtt így szól az Úr az Övéihez: „Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és
megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen. Azon a napon az én nevemben
kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek” (Ján. 16,22-24.26). Dávid megvallása: „Jó
dolog dicsérni az Urat, és zengeni neved dicséretét, ó Felséges” (Zsolt. 92,2).
„Hálaáldozatot mutatok be neked, és az Úr nevét hirdetem” (Zsolt. 116,17).
279 És így folytatja az apostol: „Mert e tisztnek szolgálata, ez az Úrért
végzett szent munka nemcsak a
szenteknek szükségét elégíti ki, és tölti be, hanem sok hálaadással bőséges az
Isten előtt. Amennyiben e szolgálatnak bizonysága által dicsőítik az Istent a
ti Krisztus evangéliumát megvalló
engedelmességetekért, és a ti hozzájuk és mindenekhez való adakozó
jószívűségetekért, és közösségvállalásotokért” (2 Kor. 9,12-13). János apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket,
kijelentve, hogy az adakozás is a hit bizonysága: „Akinek pedig van miből élnie e világon, világi javakkal rendelkezik, és elnézi, hogy az ő atyjafia, az ő testvére
szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, hogyan lehetne abban az Isten
szeretete? Fiacskáim, gyermekeim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal” (1
Ján. 3,17-18). Timóteust is így tanítja az
apostol: „Azoknak, akik gazdagok e
világon, mondd meg, hogy a gazdagok
jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók,
közlők, javaikat másokkal megosztók” (1 Tim. 6,17-18) . „A szentekkel
vállaljatok közösséget szükségeikben” (Róm. 12,13). Pál apostol
megvallása: „Megkaptam pedig mindent, és
bővölködöm, beteltem - el vagyok látva, - sőt feleslegem van, vévén
Epafróditustól, amit küldöttetek, mint kedves jó illatot, kellemes, tetsző
áldozatot az Istennek” (Fil. 4,18).
280 És így folytatódik a kijelentés: „Kérünk továbbá titeket
atyámfiai, testvéreink, hogy becsüljétek azokat, akik fáradoznak, és keményen dolgoznak közöttetek, és
elöljáróitok, akik vezetnek, irányítanak, élen járnak az Úrban, és intenek,
emlékeztetnek, buzdítanak titeket. És az ő munkájukért megbecsüljétek őket, és
viseltessetek irántuk megkülönböztetett Isten szerinti szeretettel. Egymással
békességben éljetek” (1 Thess.
5,12-13). És: „A jól, helyesen, megfelelően
forgolódók, akik szolgálatukat jól betöltő, a vezetésben bevált, tehát azok az
elöljárók, vének, presbiterek, akik élenjárnak, mint követendő példakép, kettős
tisztességre méltattassanak, kétszeres megbecsülésre legyenek méltók. Főképpen,
akik mind a beszédben, az igehirdetésben, mind a tanításban fáradoznak” (1 Tim. 5,17). „az ilyeneket megbecsüljétek, mert az ilyen
ember megérdemli, hogy tiszteljétek” (Fil.
2,29). Továbbá: „Kérlek pedig titeket atyámfiai, testvérek,
hiszen tudjátok, hogy Stefanásnak és Fortunatusnak és Akhaikusnak háznépe
Akhája zsengéje. És ők a szenteknek való szolgálatra adták magukat. Hogy ti is engedelmeskedjetek, és álljatok
rendelkezésére az ilyeneknek, és mindenkinek, aki velük szolgál és fárad. …
Megbecsüljétek azért az ilyeneket, és tartsátok tiszteletben” (1
Kor. 16,15-18). A véneket pedig arra buzdítja az apostol, hogy: „… Az elöljáró, - aki élen jár, mint
követendő példa, - aki vezet, irányít, gondoskodik valakiről,
szorgalmatossággal, igyekezettel,
buzgósággal, serénységgel tegye…” (Róm.
12,8). Mert
az elöljárókhoz így szól az Úr: „Embernek
fia! Őrállóvá tettelek téged Izráel házában. Ha igét hallasz tőlem,
figyelmeztesd őket az én nevemben! Ha ezt mondom a hitetlennek: Halálnak
halálával halsz meg, és te őt nem figyelmezteted, és nem szólasz, hogy
visszatérítsd a hitetlent az ő gonosz útjáról, hogy éljen: az a gonosztevő az ő
vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te
figyelmezteted a hitetlent, és ő meg nem tért hitetlenségéből és gonosz
útjáról: ő az ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te életedet” (Ezék.
3,17-19).
281 Az apostol arra figyelmezteti a hívőket, hogy: „Atyámfiai, testvéreim imádkozzatok
érettünk” (1 Thess. 5,25). Velünk együtt munkálkodván ti is az érettünk való
könyörgésben, hogy a sokak által nékünk adatott kegyelmi ajándék sokak által
háláltassék meg mi érettünk. Mert a mi dicsekedésünk ez, lelkiismeretünk
bizonysága, hogy isteni őszinteséggel és tisztasággal, tettetés vagy önzés nélkül, nem hústesti bölcsességgel, és nem
evilági értelemben bölcsen, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk, éltünk, és
jártunk a világon, kiváltképpen pedig ti köztetek” (2 Kor. 1,11-12).
„Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát
adni. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige
ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok,
hogy nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, amint nékem szólnom kell” (Kol. 4,2-4). „Minden imádságotokban és könyörgésetekben
imádkozzatok mindenkor a Szellem által. Éppen azért legyetek éberek, teljes
állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy adassék
nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az
evangélium titkát” (Eféz. 6,18-19). Az ima célja: „És végül, testvéreim, imádkozzatok
értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, és
hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a
hit” (2 Thess. 3,1-2). És: „Urunkon, a Krisztus Jézuson át és a Szellem
szeretete által arra bátorítalak, és buzdítalak titeket testvéreim, hogy
Istennek mondott imádságaitokban küzdjetek velem együtt értem. Hogy
szabaduljak meg azoktól, akik engedetlenek, szándékosan és önfejűen hitetlenek
Júdeában és hogy az én Jeruzsálemben való szolgálatom jól fogadott, és kedves legyen a szentek előtt; Hogy örömmel menjek hozzátok az Isten
akaratából, és veletek együtt megújuljak, felüdüljek, felfrissüljek” (Róm.
15,30-32).
282 Az apostol megvallása: „… készíts nékem szállást; mert remélem, hogy a ti
imádságaitokért néktek ajándékoztatom” (Filem. 1,22).
283 Az Úr Jézust: „aki halálra adatott, és halált
szenvedett, mert ki lett szolgáltatva bűneinkért, vétkeinkért, a mi
félrecsúszásainkért, botlásainkért és elhajlásainkért, és feltámasztatott,
feltámadt megigazulásunkért, felmentésünkért, igazzá nyilvánításunkért” (Róm.
4,25). De Ő nemcsak meghalt, hanem: „... Krisztus feltámadott a halottak közül,
zsengéjük lőn azoknak, kik elaludtak” (1Kor. 15,20).
284 És így folytatja az apostol: „Nem mintha magunktól, mintegy saját erőnkből
volnánk alkalmatosak, és képesek vagy elegendők valamit gondolni, és bármit is
megítélni, úgy, mint magunkból, mintegy a saját erőnkből. …Ellenkezőleg a mi
alkalmatos, és elégséges voltunk, és a mi képességünk, rátermettségünk az
Istentől van. Aki alkalmassá, és képessé
tett minket, ezért elégségeseknek talált arra, hogy Újszövetség szolgái
legyünk, nem betűé, hanem Szellemé…” (2
Kor. 3,5-6). „Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az
akarást, mind a munkálást, a véghezvitelt
jó kedvéből” (Fil. 2,13). „A minden
kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus
Jézusban, titeket, akik rövid ideig szenvedtetek, Ő maga fog helyreigazítani;
maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni,
biztos alapra helyezni” (1 Pét. 5,10). Azokat: „Akik ki
vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése, előzetes elhatározása szerint, a Szellem megszentelésében, Isten
céljaira való elkülönítése által engedelmességre, figyelmes hallgatásra, szolgálatkészségre, és
Jézus Krisztus vérével való meghintésre…” (1
Pét. 1,2). „Övé legyen a
dicsőség, a fényesség,
ragyogás, hírnév, tekintély, tisztesség most, és az eljövendőben! Ámen” (Gal. 1,5). Már Dávid így tanít: „Tárd fel az Úr előtt a te életedet, sorsodat, bízzál benne, mert ő
munkálkodik” (Zsolt. 37,5)
