A törvény követel: fizess, a kegyelem ajándékot ad.
2017. május 8.
Imádság:
Köszönöm Úr Jézus, hogy Te Gondviselő Uram vagy, hogy jöhetek
hozzád félelmeimmel, kétségeimmel is, és Te eloszlatod ezeket rövid idő alatt.
Magasztallak érte! Köszönöm, hogy megajándékoztál azzal a mustármagnyi hittel,
amivel hegyeket mozdíthatok el! Ámen.
A hitetlen és a hívő ember.
A hitetlen ember az áldások özönében is folyton zúgolódik, a
hívő pedig a legnehezebb helyzetben is talál okot a hálaadásra.
A törvény és a vallás
A vallásos emberek ragaszkodnak a törvényhez, az ideig valót
örök-érvényűvé, a korszakhoz kötöttek korszak-fölöttivé akarják tenni. A vallásosok
köréből való hívők nem veszik tudomásul, hogy a gyertya fényére nincs szükség,
ha már süt a Nap.
/Jubileum/
2017. május 1.
Márk evangélium 1. fejezet: BEMERÍTŐ JÁNOS JÉZUS KRISZTUST HIRDETI. (revideált)
Márk. 1,1 A Jézus Krisztus, az Isten Fia
Evangéliumának, örömhírének kezdete*
*Evangélium: (euángelidzó): jó hír, örömhír; győzelmi hír a győzedelmes
hadvezérről.
Márk. 1,2 Amint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az
én követemet* az én angyalomat, hírnökömet, küldöttemet
a Te orcád a Te színed, a Te személyed előtt,
hogy előkészítse, és aki megkészíti a Te
útadat előtted**
*Követ: [(angelosz): hírnök; angyal; küldött.
**És bemerítő Jánosban beteljesült a prófécia, amely így lett megírva: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja
előttem az utat. És mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek,
és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura” „Ímé, én
elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes
napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz,
hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal” (Malak. 3,1; 4,5-6)
Zakariás – az ő apja – így
prófétál róla: „És ez Ő előtte fog járni
az Illés szellemével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az
engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes
népet, és hogy megtanítsa népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által”
(Luk. 1,17; 1,77).
Márk. 1,3 Segélykiáltónak szava hangzik a pusztában, a magányos elhagyatott,
sivár sivatagban: Készítsétek meg az Úrnak
útját, egyengessétek meg és tegyétek egyenessé az ő ösvényeit*
*A prófécia, amelyet Bemerítő János betöltött, így hangzott: „Egy szó kiált:
A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi
Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és
legyen az egyenetlen, az elgörbült, kanyargós út egyenessé és a bércek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, és
minden hústest látni fogja azt; - Az üdvözítő, a megmentő, szabadító Isten, az
ÚR maga mondja ezt” (Ésa. 40,3-5)
Bemerítő János a farizeusok kérdésére, hogy ki ő, így
válaszol: „Monda: Én kiáltó szó vagyok a
pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, amint megmondotta Ézsaiás próféta” (Ján. 1,23).
Máté így ír erről: „Azokban a napokban megjelent Bemerítő
János, és ezt hirdette Júdea pusztájában: Térjetek meg, mert elközelített a
mennyek országa! Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétált: Kiáltó hangja
szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Mát. 3,1-3)
Lukács meghatározza „azokat”
a napokat: „Tibérius császár uralkodásának tizenötödik
esztendejében pedig, mikor Júdeában Poncius Pilátus volt a helytartó, és
Galileának negyedes fejedelme Heródes.
Iturea és Trakhónitis tartományának
pedig negyedes fejedelme az ő testvére Filep, Abiléné negyedes fejedelme
meg Lisániás. Annás és Kajafás főpapsága alatt, lőn az Úrnak
szava Jánoshoz, a Zakariás fiához, a pusztában. És méne a Jordán mellett lévő minden tartományba prédikálván
a megtérés, vagyis a gondolkozásmód
megváltozásának bemerítését a
bűnöknek bocsánatára” (Luk. 3,1-6).
Márk. 1,4 Előáll, és megjelent vala János, bemerítvén a
pusztában* a sivatagban, a sivár, elhagyatott magányos helyen, prédikálván
a
megtérésre, vagyis az új felismerésre térésről szóló
alámerítkezést, azaz: hirdette
a gondolkodásmód megváltoztatására való bemerítést. Visszatérést, visszafordulást Isten felé a bűnöknek,
azaz a céltévesztésnek, a cél
ELVÉTÉSÉNEK bocsánatára, eltörlésére, elengedésére**
*Pusztában (erémosz): sivatagban, sivár, elhagyatott, magányos helyen.
**János apostol így tesz bizonyságot Bemerítő Jánosról, és
feladatáról: „Vala egy Istentől küldött ember, kinek neve János. Ez jött
tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen
őáltala. Nem ő vala a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a
világosságról” (Ján. 1,6-8)
És aki hirdesse, hogy: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten
országa: térjetek meg, újítsátok meg a gondolkodásmódotokat, és higgyetek az
evangéliumban” (Márk. 1,15).
Márk. 1,5 És kiméne, kivonult
hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek is, és bemerítkeznek
mindnyájan őáltala a Jordán vizében, bűneikről, azaz céltévesztésükről vallást tévén, és
mindenki a saját céltévesztését elismerve, és megvallva.
Márk. 1,6 János pedig teveszőrruhát és dereka, vagyis csípője körül bőrövet viselt
vala, és sáskát és erdei vadmézet eszik vala*
*Máté bizonyságtétele szerint Bemerítő János ruházkodás is olyan
volt, mint Illés prófétáé „Maga János teveszőr ruhát, és dereka körül
bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei vadméz volt” (Mt. 3,4)
Izráel királyának – Akháziának – küldöttei így válaszolnak a király kérdésére, hogy
hogyan nézett ki akivel találkoztak: „És
felelének néki: Egy szőr-ruhás ember, derekán bőr övvel felövezve. Akkor monda:
Thesbites Illés volt”
(2 Kir. 1,8).
Márk. 1,7 És prédikála ezt hirdetve, mondván: Utánam jő, aki
erősebb, hatalmasabb nálam, akinek nem vagyok méltó, és elegendő, hogy
lehajolván sarujának szíját megoldjam, és kifűzzem.
Márk. 1,8 Én vízbe merítettelek be titeket: Ő majd Szent
Szellembe fog titeket bemeríteni!*
*És
mert rendkívül fontos a kijelentés, minden apostol erről prédikál, vagy ír.
Lukács is bizonyságot tesz: „Mivel a nép reménykedve várakozott, és szívében egyre azt fontolgatta
Jánosról, hogy vajon nem ő-e a Krisztus, a Felkent? János így válaszolt
mindenkinek: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket, de eljön az, aki erősebb
nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd
Szent Szellembe és tűzbe merít be titeket” (Luk.
3,15-16)
A farizeusok küldöttei jöttek: „És megkérdék őt és mondának néki: Miért
merítsz be tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illés, sem a próféta? Felele
nékik János, mondván: Én vízbe merítelek be; de köztetek van, akit ti nem
ismertek. Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó,
hogy saruja szíját megoldjam” (Ján.
1,25-27)
A feltámadott Úr parancsa tanítványaihoz.
Egyben kijelentés arról, hogy miért fontos a szent Szellembe való bemerítés: „És velük összejövén, meghagyá nékik, hogy
el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet
úgymond, hallottatok tőlem. Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban
Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva.” És: „… vesztek erőt,
minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy
Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső
határáig” (Csel. 1,4-5.8)
És beteljesültek a próféciák: „Mert
vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm Szellememet a
te magodra, és áldásomat a te csemetéidre” (Ésa.
44,3)
Jóel próféta is erről prófétál, kijelentve
a Szent Szellembe való bemerítés eredményét is: „És lészen azután, hogy kiöntöm Szellememet minden hústestre, és
prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok
pedig látomásokat látnak” (Jóel. 2,28)
Pál apostol is a
Szent Szellembe való bemerítést prédikálja: „Minekutána
előbb János az ő eljövetele előtt a megtérésnek, vagyis a gondolkodásmód
megváltozásának bemerítését prédikálta Izráel egész népének, és mikor be akará
végezni János az ő tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok az,
hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját” (Csel. 13,24-25)
Az apostol
Efézusban prédikál: „Monda pedig Pál:
János megtérésnek, vagyis a gondolkodásmód megváltozásának bemerítésével
merített be, azt mondván a népnek, hogy aki őutána jövendő, abban higgyenek,
tudniillik a Krisztus Jézusban” (Csel. 19,4).
Márk. 1,9 És lőn, történt azokban a napokban, eljöve, és
odament Jézus a galileai Názáretből, és alámeríttette magát János által a
Jordánban
Márk. 1,10 És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket
megnyilatkozni, meghasadni, és a Szellemet, mint egy galambot, vagyis galamb
alakjában Őreá leszállani, és rajta megnyugodni*
*Az apostolok mindegyike bizonyságot tesz erről a fontos eseményről.
„Lőn
pedig, hogy mikor az egész nép bemerítkezett, és Jézus is bemerítkezett, és
imádkozott, megnyilatkozék az ég, és leszálla ő reá a Szent Szellem testi
ábrázatban, egy galamb személyében,
látható formában, és szózat lőn mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én
szerelmes Fiam, tebenned gyönyörködöm!” (Luk.
3,21-22)
Bemerítő János
bizonyságtétele: „És bizonyságot tőn
János, mondván: Láttam a Szellemet leszállani az égből, mint egy galambot; és
megnyugodni Őrajta. És én nem ismertem Őt; de aki elkülde engem, hogy vízzel
kereszteljek, az mondá nékem: Akire látod a Szellemet leszállani és rajta
megnyugodni, Ő az, aki bemerít Szent Szellembe. És én láttam, és bizonyságot
tettem, hogy ez az Isten Fia” (Ján.
1,32-34)
Őbenne teljesedett be ez a
prófécia is: „Ímé az én szolgám, akit
gyámolítok, akit támogatok, az én választottam, akit szívem kedvel, akiben
gyönyörködöm. Szellememet adtam őbelé, törvényt beszél a népeknek” (Ésa. 42,1)
Mert Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik:
bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak, és erőnek
Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének, a szentségnek Szelleme” (Ésa. 11,2).
A Szent Szellem korábban is leszállt a prófétákra, királyokra
és papokra, de nem”nyugodott meg” rajtuk, hanem viszament a mennybe, csak az
„Új” földön nyugodott meg, és ott is maradt. Ez az előképe az új embernek, aki
az Úr Jézus, mert Ő az új ember, az új „föld”, Akiről így szól a prófécia a Noé
történetén keresztül: „De a galamb nem
talála lábainak nyugvóhelyet, hogy leszállhasson és visszatére ő hozzá a
bárkába... És várakozék még másik hét napig, és ismét kibocsátá a galambot a
bárkából. És megjöve őhozzá a galamb estennen, és ímé leszakasztott olajfalevél
vala annak szájában, a csőrében. És megtudá Noé, hogy elapadt a víz a földről.
És ismét várakozék még másik hét napig, és kibocsátá a galambot, és az nem tére
többé ő hozzá vissza” (1 Móz. 8,9-12).
Márk. 1,11 És szózat lőn, egy hang hallatszott az égből, a
mennyekből: Te vagy az én szerelmes, kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága
fiam, akiben én gyönyörködöm, tebenned telik kedvem; akiben én megengeszteltetem*
*Dávid így prófétált erről: „Törvényül hirdetem: Az Úr
mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged” (Zsolt. 2,7).
Márk. 1,12 És a Szellem azonnal elragadá kivitte, kiküldte,
kibocsátotta őt a pusztába, a sivatagba.
[Más
fordítás: A
Szellem nyomban arra ösztönözte, hogy menjen ki a pusztába]
Márk. 1,13 És ott volt kinn is maradt a pusztában, a sivatagban,
a sivár, elhagyatott, magányos, helyen,
Negyven napig kísértetve* a sátántól, és a vadállatokkal** vala együtt. És az angyalok szolgálnak vala néki***
*Kísért (peiradzó):
megkísérel valamit megtenni; megpróbál rávenni valamire, elcsábítani bűnre,
vagyis céltévesztésre.
**Vadállatok [(thérion):
- veszélyes állat; dühös, vadállat;
szörnyeteg, fenevad; bestia; Újgörög-magyar szótár /Mohai András) szerint a thério
szó jelentései: vadállat, fenevad, bestia; sárkány, ördögi gonosz szellem.
Balázs Károly Újszövetségi Szómutató Szótár 2342. szócikk szerint: átvitt
értelemben: a vadállathoz hasonló természetű, kegyetlen, vérengző személy.
***Lukács így ír a kísértésről: „Jézus Szent Szellemmel telve visszatért a
Jordántól, és a Szellem indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át,
miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de amikor
azok elmúltak, megéhezett. Ekkor az ördög így szólt hozzá: „Ha Isten Fia vagy,
mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré.” Jézus így válaszolt neki: „Meg
van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden
igéjével. Ezután felvitte az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatta neki egy
szempillantás alatt a földkerekség minden országát, és ezt mondta neki: „Neked adom mindezt a hatalmat és
dicsőséget, mert nekem adatott, és
annak adom, akinek akarom. Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz. Jézus
így válaszolt neki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te
Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. Ezután elvitte őt Jeruzsálembe, a
templom párkányára állította, és ezt mondta neki: „Ha Isten Fia vagy, vesd le
magadat innen. Mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol te felőled, hogy
megőrizzenek téged; és tenyerükön hordoznak, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.”
Jézus így válaszolt neki: „Megmondatott: Ne kísértsd, illetve ne tedd próbára az Urat, a te Istenedet.”
Amikor az ördög elvégzett minden kísértést, eltávozott tőle egy időre” (Lk. 4,1-11)
Az Úr Jézus megkísértetett, de nem bukott
el, ezért bátorít így az apostol: „Mert
nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan,
aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt, vagyis a céltévesztést. Járuljunk tehát
bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet
találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid.
4,15-16).
Márk. 1,14 Minekutána pedig János elfogatott és tömlöcbe, azaz
fogságba vettetett* elméne Jézus Galileába,
prédikálván, s ott így hirdette az Isten országának, Isten királyságának
evangéliumát, örömhírét.
*Ez pedig így történt: „Heródes ugyanis elfogatta
Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe vettette, testvérének, Fülöpnek a
felesége, Heródiás kedvéért. János ugyanis azt mondta neki: „Nem szabad együtt
élned vele!” Heródes szerette volna megöletni, de félt a sokaságtól, mert
prófétának tartották” (Mt.
14,3-12).
Márk. 1,15 És mondván: Betölt, beteljesedett, mert letelt a
kijelölt idő, és elközelített, és már közel van az Istennek országa, Isten
királysága, Isten királyi uralma; térjetek meg, térjetek más felismerésre,
változtassátok meg gondolkodásmódotokat, és higgyetek az evangéliumban, az
üdvösség jó hírében, az örömhírben*
*Az eseményt így jegyzi fel a többi Evangéliumíró. Máté: „Mikor
pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszatére Galileába.
És odahagyva Názáretet, elméne és
lakozék a tengerparti Kapernaumban, a
Zebulon és Naftali határain. Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás
próféta mondott, így szólván: Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger
felé, a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép, amely
sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és
árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada. Ettől fogva kezde Jézus
prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek
országa” (Mát. 4,12-17)
A Lukács írása
szerinti Evangélium kijelentése, a kísértő feletti győzelem jutalmáról: „Jézus pedig megtére a Szellemnek erejével Galileába: és híre méne néki az egész
környéken. És ő taníta azoknak zsinagógáiban, dicsőíttetvén mindenektől” (Luk. 4,14-15)
És hogy mi az
Evangélium, vagyis az örömhír, amiben hinni kell, azt a Pál apostol
bizonyságtétele magyarázza: „Mert amikor
még erőtlenek, gyengék voltunk a hústest miatt, - ami engedett a kísértésnek - a rendelt, és alkalmatos, meghatározott, és kijelölt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért, gonoszokért” (Róm. 5,6)
Tehát az
Evangéliumban való hit: „… az Istenhez
való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit…” (Csel.
20,21).
Márk. 1,16 Mikor pedig Galilea tengere mellett, vagyis a
Galileai-tó partján járt, látá Simont és Andrást, annak testvérét, amint a
tengerbe körhálót vetének, vagyis kerítőhálót dobtak; mert halászok valának.
Márk. 1,17 És monda nékik, és így szólította meg őket Jézus:
gyertek, kövessetek engem, és én azt művelem, azt cselekszem, hogy embereket halásszatok, mert én emberhalászokká teszlek benneteket.
Márk. 1,18 És azonnal, rögtön, tüstént elhagyván az ő
kerítőhálóikat, követék őt, csatlakoztak hozzá.
Márk. 1,19 És onnan egy kevéssé elébb menve, és továbbhaladva,
látá megpillantotta Jakabot, a Zebedeus fiát és annak testvérét, Jánost, amint
a halászhajóban azok is a kerítőhálókat kötözgetik, és igazgatták, javították,
rendezgették, foltozgatták, és szedték rendbe vala.
Márk. 1,20 És azonnal hívá őket. És ők atyjukat, Zebedeust a
napszámosokkal, vagyis a halászlegényekkel, és béresekkel a halászhajóban
hagyva, utána menének, a nyomába szegődtek, és követék őt*
*A
János írása szerinti Evangélium bemutatja az előzményeket: a leendő tanítványok
először hallottak Jézusról: „Másnap ismét ott állt János két
tanítványával együtt, és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: „íme, az
Isten Báránya!” Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték
Jézust. Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította
őket: „Mit kerestek?” Ők pedig ezt válaszolták: „Rabbi - ami azt jelenti:
Mester -, hol van a lakásod?” Ő így szólt: „Jöjjetek, és meglátjátok.” Elmentek
tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; körülbelül délután
négy óra volt ekkor. A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt,
András, Simon Péter testvére volt az egyik. Ő mihelyt találkozott testvérével,
Simonnal, ezt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást” - (ami azt jelenti:
Felkent). Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: „Te Simon vagy, Jóna
fia: téged Kéfásnak fognak hívni” - (ami azt jelenti: Kőszikla)” (Jn. 1,35-42).
A Lukács írása szerinti Evangélium további részleteket
közöl a tanítványok elhívásáról: „És lőn,
hogy mikor a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa az Isten beszédét, ő a
Genezáret tavánál áll vala; És láta két hajót állani a vízen: a halászok pedig,
miután azokból kiszállottak, mossák vala az ő hálóikat. És ő bemenvén az egyik
hajóba, amely a Simoné vala, kéré őt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtől:
és mikor leült, a hajóból tanítá a sokaságot. Mikor pedig megszűnt beszélni,
monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra. És felelvén
Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk
semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót. És ezt megtévén,
halaknak nagy sokaságát kerítik be; szakadoz vala pedig az ő hálójuk. Intének
azért társaiknak, akik a másik hajóban valának, hogy jöjjenek és segítsenek
nékik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem
elsülyedének. Látván pedig ezt Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék, mondván:
Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram! Mert félelem fogta körül
őt és mindazokat, akik Ővele valának, a halfogás miatt, amelyet fogtak;
Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, akik Simonnak társai
valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva emberhalász leszel.
És a hajókat a szárazra vonván, elhagyák mindenüket és követék őt” (Luk. 5,1-11)
Ezékiel már prófétált az „emberhalászok”- ról. Az Úr
megmutatta Ezékielnek az Új templomot: „Azután
visszavitt engem a templom bejáratához. Ott víz fakadt a templom küszöbe alól
kelet felől, mert a templom keletre néz. A víz a templom déli oldala mellől, az
oltártól délre folyt tovább. És mondá nékem: Ez a víz a keleti tájékra foly ki,
és a lapácra megyen alá, és a tengerbe megyen be, a tengerbe szakad, és
meggyógyul a víz. És lészen, hogy minden élő állat, amely nyüzsög, valahova e
folyam bemegyen, élni fog; és a halaknak nagy bőségük lészen, mert ez a víz
bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahova e folyó bement. És
lészen, hogy halászok állanak rajta Éngeditől (jelentése: vadkecskék forrása /pogányok/) Énegláimig (jelentése:
a két borjú forrása /Izráel/): varsák kivető helye
lészen; nemük szerint lesznek benne a halak, mint a nagy tenger halai, nagy
bőséggel” (Ez. 47,1.8-10).
Márk. 1,21 És bemenének [betértek]
Kapernaumba; és mindjárt szombatnapon bemenvén a zsinagógába, tanít vala.
Márk. 1,22 És elálmélkodának, és felzaklatta a zsinagógában
lévőket, mert megdöbbentek, az ő tanításán, az Ő tudományán; mert úgy tanítja
vala őket, mint akinek hatalma van, mint aki Istentől fennhatóságot kapott, és
nem úgy, mint az írástudók.
Márk. 1,23 Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, akiben
tisztátalan szellem volt, egy tisztátalan szellemben levő ember, és
felkiálta, felsikoltott.
Márk. 1,24 És monda: Ah! Mi dolgunk van nékünk veled, mi bajod
velünk, és mi közünk egymáshoz, Názáreti Jézus? El innen! Názáreti Jézus. Azért
jöttél-é, hogy elveszíts, hogy elpusztíts; megsemmisíts, romlásba vigyél
minket? A vesztünkre jöttél? Tudom rólad, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.
Márk. 1,25 És megdorgálá, megfenyegeté őt, és ráparancsolt, keményen rászólt Jézus,
mondván: Némulj meg, és hallgass; fogd be, és kötessék be a szád; szájkosarat
rád, és menj, takarodj ki belőle.
Márk. 1,26 És a tisztátalan szellem megszaggatá őt, és erre
megrázta, és össze-vissza rángatta az embert, és fennszóval hangosan kiáltva, rikoltva,
sikítva, ordítva kiméne belőle*
*Kiált [(kradzó): rikolt, sikít,
felkiált, ordít. (A szó nem mindig értelmes megnyilatkozást jelent].
Márk. 1,27 És mindnyájan elálmélkodának, megdöbbentek,
elcsodálkoztak, elképedtek megrémültek és egymástól vitatkozva kérdezgeték
mondván: Mi ez? És ki ez? Micsoda új tudomány ez? A tanítása egészen új.
Hatalommal parancsol a tisztátalan szellemeknek is, és akkora a hatalma, ereje,
képessége, hogy engedelmeskednek néki?
Márk. 1,28 És azonnal elméne vagyis elterjedt az ő híre Galilea
egész környékére, Galilea egész vidékén*
*Lukács így írja le a történteket:
„Jézus lement Kapernaumba, Galilea egyik
városába, és tanította őket szombaton; ők pedig álmélkodtak tanításán, mert
szavának hatalma volt. A zsinagógában volt egy tisztátalan, ördögi, azaz démoni
szellemtől megszállott ember, aki hangosan felkiáltott: „Ah, mi közünk hozzád
Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy, az Isten
Szentje!” Jézus azonban ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az
ördög odavetette őt közéjük, kiment belőle, de semmi kárt nem tett benne. Ekkor
rémület fogta el mindnyájukat, és így szóltak egymáshoz: „Milyen beszéd ez?
Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan szellemeknek, és azok kimennek!”
És elterjedt a híre mindenütt a környéken” (Lk.
4,31-37)
A démonok hite
halott hit, mert nem cselekszik Isten akaratát, és nem hisznek Jézusban, a
Megváltóban, abban aki öröktől fogva, és mindörökké Isten, ezért rettegnek: „Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed.
Az ördögök, azaz a démonok is hiszik, és rettegnek. Akarod-e pedig tudni, te
hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt?” (Jak. 2,19-20).
Márk. 1,29 És a zsinagógából azonnal kimenvén, a Simon és András házához menének Jakabbal és Jánossal együtt.
Márk. 1,30 A Simon napa, vagyis anyósa pedig hideglelésben betegen;
lázasan fekszik vala, és azonnal szólának néki felőle, szólnak az érdekében*
*Hideglelésben (püreszszó): tűzben van (ég).
Márk. 1,31 És ő odamenvén, kézen fogva fölemelé, felsegítette,
és talpra állította azt, annak kezét fogván. és erre mindjárt elhagyá, vagyis
elengedte azt a hideglelés, a láz, és azonnal, felszolgál vala nékik*
*Lukács is ír a történetről: „A zsinagógából eltávozva
elment Simon házába. Simon anyósát pedig magas láz gyötörte, és szóltak az
érdekében Jézusnak. Jézus ekkor fölébe hajolva ráparancsolt a lázra, mire a láz
elhagyta az asszonyt. Ő pedig azonnal felkelt, és szolgált nekik” (Lk. 4,38-39)
Máté
bizonyságtátele pedig így hangzik: „Amikor
Jézus Péter házába ment, látta, hogy annak anyósa fekszik és lázas. Jézus
megérintette a kezét, és elhagyta az asszonyt a láz, az pedig felkelt, és
szolgált neki” (Mt.
8,14-15).
Márk. 1,32 Estefelé pedig, amikor leszállt a nap, mind Őhozzá
vivék a betegeseket* gonoszul szenvedőket, a
súlyosan beteg, és fájdalmas rosszullévőket,
és az ördöngösöket,és a gonosz szellemtől megszállottakat, vagyis a
démonizáltakat,
*Beteg: (kakósz):
gonosz (-ul), súlyosan, nyomorúságosan, beteg, fájdalmas rosszul lévő.
Márk. 1,33 És az egész város oda gyűlt vala az ajtó elé, és ott
tolongott ajtó előtt.
Márk. 1,34 És meggyógyíta sokakat, akik különféle gyötrő, kínos
betegségekben* rosszullétben, krónikus
jellegű fizikai rendellenességekben, bajokban, fogyatékosságban sínylődnek, és
gyötrődnek, és gonoszul szenvednek vala. És sok ördögöt, vagyis gonosz
szellemet, azaz démont kiűze, kihajíta, kidoba, és nem hagyja, nem engedi vala
szólni, és szóhoz jutni az ördögöket, a gonosz szellemeket, azaz démonokat,
mivelhogy Őt felismerék**
*Beteg: (noszosz): egy betegség,
kór, fogyatékosság, rosszullét, krónikus jellegű fizikai rendellenesség
az emberi szervezetben. Ártalom, baj, panasz; gyötrő, kínos betegségek.
**Lukács így írja le a történetet: „Napnyugtakor mindenki
hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét; ő pedig mindegyikükre rátette
a kezét, és meggyógyította őket. Sokakból pedig démonok is mentek ki,
kiáltozván és mondván: Te vagy ama Krisztus, az Isten Fia! De ő megdorgálván,
nem engedi őket szólani, mivelhogy tudták, hogy ő a Krisztus” (Luk. 4,40-41)
A Máté írása szerinti Evangélium kijelenti, hogy ekkor egy Ézsaiás
által mondott prófécia teljesedett be: „Az
est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngőst, vagyis démonizáltat, és egy
szóval, egy igével kiűzé a tisztátalan szellemeket, és meggyógyít vala minden
beteget. Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette
el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta, Ő távolította, és vitte el a mi betegségünket. Betegségeinket
Ő vette le rólunk” (Mát. 8,16-17)
Ézsaiás próféciája így
hangzik: „… a mi betegségeinket Ő viselte, a mi fájdalmainkat eltávolította.
Mi meg azt gondoltuk, és azt hittük, hogy
Isten csapása sújtotta és kínozta, hogy Istentől ostoroztatik, verettetik és
kínoztatik. Pedig a mi vétkeink, a mi botlásaink, eleséseink miatt kapott sebeket, bűneink azaz
céltévesztésünk miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk
legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ésa.
53,4-5).
Márk. 1,35 Kora reggel pedig, még szürkületkor fölkelvén,
kiméne, és eltávozott a városból, és elméne egy puszta, egy elhagyatott, lakatlan, magányos helyre és ott
imádkozék.
Márk. 1,36 Simon pedig és a vele lévők utána sietnek, hogy
megkeressék.
Márk. 1,37 És amikor megtalálák őt, mondának néki: Mindenki
téged keres.
Márk. 1,38 És ő monda nékik: Menjünk a közel való városokba,
hogy ott is prédikáljak, és hirdessem az igét a királyságról, mert azért
jöttem.
Márk. 1,39 És prédikál vala, és hirdeti az igét azoknak
zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket, vagyis démonokat űz, hajít és
dob ki vala*
*Nemcsak a tanítványok, hanem keresték Őt azok is, akik követték: „A
nap fölkeltekor pedig kimenvén, egy
puszta, elhagyatott, lakatlan, magányos helyre méne. De a sokaság felkeresé őt, és hozzámenének, és tartóztaták
őt, hogy ne menjen el tőlük. Ő pedig monda nékik: Egyéb városoknak is hirdetnem
kell nékem az Isten országának evangéliumát; mert azért küldettem. És prédikál
vala Galilea zsinagógáiban” (Luk.
4,42-44)
Ő pedig: „… bejárta egész Galileát, tanított a
zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, és gyógyított
mindenféle betegséget, kórt, fogyatékosságot,
rosszullétet, és erőtlenséget, enerváltságot a nép körében” (Mát. 4,23).
Erről tesz bizonyságot az apostol is: „A názáreti Jézust felkente az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, és
ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában
vergődtek, mert az Isten volt vele” (Csel.
10,38).
Ézsaiás így
prófétál a Messiás küldetéséről: „Az Úr
Isten Szelleme van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a
szegényeknek örömöt mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy
hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást, és
szabadon bocsátást. Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk
bosszúállása napját. Megvigasztaljak minden gyászolót. Hogy tegyek Sion
gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász
helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak
neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!” (Ésa. 61,1-3).
Márk. 1,40 És jöve hozzá egy bélpoklos, vagyis egy leprás, kérvén Őt, és könyörögve és térdre borulván előtte, mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz, mert
képes volnál, hiszen van rá hatalmad, hogy megtisztíts engem.
Márk. 1,41 Jézus pedig könyörületességre indulván, szánalomra
gerjedt, és megesett rajta a szíve, és kezét kinyújtva megérinté őt, és közben
monda néki: Akarom, tisztulj meg.
Márk. 1,42 És amint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle
eltűnt róla a poklosság, vagyis elhagyta őt a lepra, és megtisztula.
Márk. 1,43 És erősen megfenyegetvén szigorúan, erélyesen
ráparancsolt, és keményen rászólt,
azonnal elküldvén őt,
Márk. 1,44 És monda néki: Meglásd, és vigyázz, hogy senkinek
semmit ne szólj; hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel, és
ajánld fel a te tisztulásodért, amit Mózes parancsolt, a
Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nékik, hogy bizonyíték legyen számukra*
*Lukács is bizonyságot tesz a történtektől: „Amikor
Jézus az egyik városban járt, egy leprával borított ember meglátva őt, arcra
borult, és kérte: „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.” Erre Jézus
kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és így szólt: „Akarom, tisztulj meg!” És
azonnal letisztult róla (és eltávozék tőle) a lepra. Ő pedig megparancsolta neki: „Senkinek ne mondd el ezt, hanem
menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánlj fel áldozatot
megtisztulásodért, ahogyan Mózes elrendelte, bizonyságul nekik.” De a híre
annál jobban terjedt, és nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák, és
meggyógyítsa őket betegségeikből. Ő azonban visszavonult a pusztába, és
imádkozott” (Luk. 5,12-16)
Az áldozati
törvény pedig így szólt. Vigyen egy bárányt, vagy ha erre nincs módja, akkor két gerlicét, vagy
galambfiat: „És készítse el az egyiket a gerlicék közül, vagy galambfiak közül, amelyik az ő módjától telik. Azt, ami kitelik az ő módjától: az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen égőáldozatul az ételáldozattal egybe; így szerezzen engesztelést a pap a megtisztulandó embernek
az Úr előtt. Ez a törvénye annak, akin poklos fakadék, vagyis lepra van, de akinek nincs módja az ő megtisztulásánál” (3Móz 14,30-33)
Márk. 1,45 Az pedig kimenvén, kezde sokat beszélni és mindenfelé hirdetni nagy hangon, és terjeszteni a dolgot,
az esetet, a történteket. Annyira ismertté tette, hogy nyilvánosan immár be sem
mehetett Jézus a városba, hanem inkább künn távoli puszta helyeken, lakatlan,
magányos, csendesebb helyeken tartózkodott vala, és az emberek oda is mennek, és
tódulnak vala hozzá mindenfelől.
Ma még:
„Nem teljes az ismeretünk és a
prófétálásunk sem… Most csak úgy látjuk Istent, mintha egy homályos tükörben
szemlélnénk. Később pedig szemtől szemben és világosan fogjuk látni. Nem teljes
az ismeretünk, de akkor majd meg fogunk érteni mindent, ahogyan maga Isten
teljesen megért minket”
(1Kor 13:9,12; CEV fordítás)
NE FÉLJ!
Amikor hirtelen ezernyi gond, és baj támad meg:
„Így szól az Úr neked: Ne félj, és ne rettegj e nagy sokaság miatt; Bízz az Úrban, mert nem te harcolsz velük, hanem az Isten”
(2 Krón. 20,15)
„Így szól az Úr neked: Ne félj, és ne rettegj e nagy sokaság miatt; Bízz az Úrban, mert nem te harcolsz velük, hanem az Isten”
(2 Krón. 20,15)
Úr Jézus!
Hozom eléd gyermekeimet!
Értük imádkozom. Nem a világért imádkozom, hanem azokért, akiket adtál nekem,
mert ők a tieid.
(Ján. 19,7; NIV fordítás)
Imádság:
Úr Jézus! Rád nézek hittel, reménnyel, akkor is, ha nehéz,
embert próbáló helyzetbe kerülök. Bízom Benned, mert tudom, hogy áldássá
formálod ezeket is! Ámen
Napi
Gondolatok Reinhard Bonnkétól
Jézus azt mondta: „Vesztek erőt, miután eljön rátok a Szent
Szellem, és tanúim lesztek...egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8).
Az egyház túlságosan gyakran bízott inkább a tudományosságban,
a képzettségben, a logikai érvelésben és a filozófiában. Pedig Pál apostol azt
mondta, hogy Isten a világ bolondjait választotta ki. Ha intellektuális módszerekkel
kellene megevangélizálnunk a világot, soha nem lennénk rá képesek. Ez már
sokszor bebizonyosodott a századok során. Egyedül az evangélium üzenetének
erővel való hirdetése vezet eredményre. Legyetek áldottak ma is!
REINHARD BONNKE
2017. április 27.
2017. április 24.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)