2016. június 20.
Ige: Az új emberről:
Akik: „az Ő alkotása, az Ő
remekművei vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre,
amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk, és azok szerint
éljünk* (Eféz.
2,10)
*Már Dávid
így prófétál: „Tudjátok meg,
hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és nem magunk; az ő népe és az ő
legelőinek juhai vagyunk” (Zsolt. 100,3)
Az Úr Jézus
kijelentése: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért” (Ján.
10,11)
És az apostol
megvallása: „aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden
gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre
törekszik” (Tit. 2,14)
„Azért ha valaki
Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden” (2
Kor. 5,17)
„Mert a Krisztus
Jézusban sem a körülmetélkedés nem számít, sem a körülmetéletlenség; hanem csak
az új teremtés” (Gal. 6,15)
„Vessétek le a régi
élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott;
újuljatok meg szellemetekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki
Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett” (Eféz.
4,22-24)
És ha már levetkőztétek
az óembert: „és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására
állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt. Itt már nincs többé görög, vagyis: pogány, és zsidó, körülmetéltség
és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és
mindenekben Krisztus. Öltözzetek föl azért, mint az Istennek választottai, szentek
és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget,
hosszútűrést; Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha
valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott
néktek, akképpen ti is; Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet,
mint amely a tökéletességnek kötele. És az Istennek békessége uralkodjék a ti
szívetekben, amelyre el is hívattatok egy testben; és háládatosak legyetek. A
Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben;
tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, szellemi énekekkel,
hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak. És mindent, amit csak
cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek,
hálát adván az Istennek és Atyának Ő általa” (Kol. 3,10-17)
Így valósult meg a prófécia, amely az új
teremtésnek figyelmeztetés is: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a
múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok…” (Ésa. 43,18-19).
Az Úr hűséges
„Hűséges, megbízható, szavahihető az Úr, aki megerősít, támogat,
táplál, szilárddá és elmozdíthatatlanná tesz titeket és megőriz, megvéd, megóv, vigyázással és erővel megoltalmaz
a gonosztól, a rosszakaratú, rosszindulatú
ördögtől, és a káros, ártalmas, és gonosz dolgoktól, szerencsétlenségtől, és
minden bajtól”
(2 Thess. 3,3)
A félelem következményét mutatja be Isten igéje
„amitől
remegve remegtem, az történt velem, és amitől leginkább rettegtem, és féltem, az ért utol engem” (Jób. 3,25)
Ezért bármilyen rossz hírt hallasz, akár egészségi
állapotodról, akár családod tagjairól, soha
ne félj, mert hatalmas Megváltód van, aki mindenből megszabadít, és mindent
a te javadra fordít.
Nem félek
A tengertől és annak háborgásától, mert tudom, hogy Te
uralkodsz a tengeren is, és mikor felemelkednek az ő habjai, Te lecsendesíted
azt.
(Zsolt.89,10)
Ha az imádra választ kaptál,
teljes bizonyosságod lehet afelől,
hogy az Úr teljesítette a kérésedet, mert azt mondja az Úr:
„Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy
megváltozzék. Mond-e ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-e valamit, hogy azt ne
teljesítené?”
(4 Mózes 23,19)
Fosdick: a bűn halála.
Nem akarok rágondolni – ez a halála minden bűnnek.
Mert a gondolatokból lesznek a szavak, a szavakból pedig a
cselekedetek.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)

















