2016. június 6.
Imádság:
Uram! Köszönöm világos útmutatásodat, mely szerint egy valamit
kell szorítanom egész életem során: a te kezedet. Sokszor nem így teszek, akkor
mindig tévelygek és ártok magamnak is. Szeretném elengedni mindazt, ami nem a
te kezed. Ámen
Servier: A tőr.
A tőr - ahogyan a bűn -
először egy kicsinyke rést üt át a testen, hogy azután halálos szúrással járja
át.
Megvallás.
KRISZTUSBAN
Mennyei elhívás részese
vagyok, ezért, a mi vallásunknak apostolára és főpapjára, Krisztus Jézusra
figyelek
(Zsid. 3.1)
Vida Sándor: Mézcseppek:
A hit sohasem vár bizonyítékokra, hanem Isten igéje szerint
cselekszik, és akkor ezt kétségkívül követik a bizonyítékok.
Az Úr dicsérete
„Áldom, és térdet hajtva dicsőítem az Urat, Jahvét, az Örökkévalót
minden időben, és mindenkor. Dicsérete szüntelen ajkamon van!”
(Zsolt. 34,2)
Úgy gondolod, hogy hit által üdvözülsz, de
cselekedetek által szentelődsz meg? Isten minden munkája az életünkben teljes
mértékben és mindenkor kegyelemből van. Isten Krisztus igazságosságát írta a
javunkra, ezért Krisztus igazságosságának a talaján állunk, és miatta várhatjuk
a Szent Szellem kiáradását az életünkben. Talán Isten több kegyelmet ad
azoknak, akik kiérdemlik? Ebben az esetben már nem beszélhetnénk
kegyelemről. A megszentelődésünk egyedül Krisztusban van, és nem a mi
erőfeszítésünk által. „Őt (Krisztust) tette Isten... megszentelődéssé” (1 Kor
1,30). Minden forrásunk Őbenne van. Mi, vérrel-mosott Isten gyermekei, Krisztus
érdeméért akár már ma megjelenhetnénk Isten dicsősége jelenlétében. Csodálatos,
ó, mily csodálatos kegyelem! Áldjon az Úr benneteket! REINHARD BONNKE
2016. június 3.
41-45 Zsoltár héberrel, és kapcsolódó igékkel
Az Úr Jézus gondviselése.
„Az Úr szemmel tartja az
őt félőket, az ő kegyelmében, szeretetében
bízókat, hogy kimentse őket a halálból, és az éhségben is eltartsa őket” ( „Nem szégyenülnek meg a gonosz,
veszedelmes időben, és jóllaknak az éhség napjaiban is”
(Zsolt. 33,18-19; 37,19).
Megvallás.
Megvallás.
Magasztallak Uram, amiért még akkor sem kell félnem, ha rossz
hírt kapok a gyermekemről, és azt mondják, hogy hiába fárasztod az Urat
imáiddal, mert Te viszont azt mondtad Úr Jézus: Ne félj csak Higgy! És
megtartatik gyermeked. (Luk.8,49.50) és Ne félj! Mert néked adtam ajándékba
mindazokat, akik veled hajóznak ez élet viharos tengerén, és egy lélek sem vész
el közülük (Csel.27,22.24)
Imádság:
Krisztusom kívüled nincs kihez járulnom, de Hozzád jövök
rendszeresen, mert erőt, áldást, vigaszt, irányt kapok. Tőled, általad.
Ámen
Frank Herbert: A hívők feladata.
A hívőknek az a feladatuk, hogy beleilleszkedjenek Isten
terveibe, nem pedig az, hogy Istentől várják az emberi tervek követését.
Az Úr Jézus Isten
„dicsőségének visszatükröződése, ragyogása, kisugárzása, visszfénye,
Szó szerint: kifénylése, Belőle kiáradó
fénysugár, és az Ő valóságának képmása, létezésének alátámasztása és bizonyítéka, lenyomata, kifejező képmása,
külső megjelenése, lényegének látható kifejeződése. Aki hatalmas szavának, igéjének erejével,
hatalmával, energiájával fenntartja és hordozza,
összetartja és irányítja az egész
világmindenséget. Aki minket
bűneinktől, vagyis céltévesztésünket, tévedéseinket, hibáinkat leemelve, eltávolítva, minket
megtisztítva, és lemosva, üle a Felségnek, a nagyságnak, és nagyszerűségnek jobbjára, a hatalom és méltóság helyén ül a magasságban, a mennyekben, fenségbe”
(Zsid.
1,3)
Évekkel ezelőtt megkérdeztem Bonnke evangélistát: „Mi van, ha
imádkozom valakiért, és semmi nem történik?” A válasza örökre megváltoztatta a
szemléletemet a hitről és a gyógyulásról. „Ha száz emberért imádkozol egymás
után, és az első kilencvenkilenc nem gyógyul is meg, úgy imádkozz a századikért,
mintha az összes ember előtte meggyógyult volna!”
- Daniel Kolenda
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)

















