Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely

 

Laura Debra

Körülötte minden tűz

Zsoltár 42. A szellem szomjúsága Istenu tán; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 42,1 Az éneklőmesternek [a karmesternek]; Kóráh [jelentése: kopasz, tarfejű; jégeső, hideg] fiainak tanítása [(maśəkíl): éneke]^*

*A  feladatuk minden korban az Úr dicsérete: „A Kéhátiták (jelentése: gyűlés, gyülekezet) fiai közül és a Kóriták fiai közül való Léviták (jelentése: körülfont, hordozott, ragaszkodás, csatlakozás, szövetség; egyesült, hozzátett, ragaszkodó) pedig felállának, hogy az Urat, Izráel Istenét nagy felszóval dícsérjék” (2 Krón. 20,19).

Így dicsérve az Urat: „Teljes szívből kereslek téged, ne engedd, hogy eltérjek parancsolataidtól! Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened. Áldott vagy te, URam! Taníts meg rendelkezéseidre!” (Zsolt. 119,10-12).  

Hiszen: „Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!” (Zsolt. 73,25-26).

Zsolt. 42,2 Mint a szarvas kívánkozik [(ʿáraḡ): epekedik] a folyóvizekre, úgy kívánkozik [(ʿáraḡ):vágyakozik ] egész lényem hozzád, oh Isten [('ĕlóhím)]!

Zsolt. 42,3 Szomjúhozik egész lényem Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt [(rá'áh páním): hogy lássam Isten arcát]?*

*És így folytatja Dávid: „Feléd terjesztgetem (imádkozva nyújtom) kezeimet; egész lényem, mint szomjú, (kiszikkadt) föld, úgy eped utánad. Szela. (Zsolt. 143,6).

„Egyet kérek az Úrtól [('eḥáḏ): csak egyetlen vágyam van], azért esedezem, és azért [(šá'él šá'al): könyörgök]: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében. Hogy nézhessem az Úrnak szépségét [(ḥázáh nóʿam): hadd lássam pompáját, ragyogását, és láthassam, milyen jóságos az Úr, és élvezhessem az Úr kedvességét], és gyönyörködhessem az ő templomában” (Zsolt. 27,4).

„Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura! Kívánkozik, (sóvárog) sőt emésztődik (eleped) lelkem az Úrnak tornácai után; szívem és testem ujjongnak az élő Isten felé. A veréb is talál házat, és a fecske is fészket magának, ahová fiait helyezhesse, - a te oltáraidnál, oh Seregeknek Ura, én Királyom és én Istenem! Boldogok, akik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen! Szela” (Zsolt. 84,2-5).

„Ó Isten! Te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog egész lényem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld. Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet” (Zsolt. 63,2-3).

És mert az Úr meghallgatta Dávidot, ezért ezt vallja meg: „Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem [és szereteted kísér] életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig [egész életemben örök időkön át]” (Zsolt. 23,6).

Mert: „Uram, szeretem a te házadban való lakozást, és a te dicsőséged hajlékának helyét. [Héber: URam, (jəhóváh): Jahve, Örökkévaló, szeretem házadat, és ('áhéḇ 'áhaḇ): gyönyörködöm (bajiṯ): sátradban, ahol (máʿín máʿôn): laksz, dicsőséged (káḇóḏ káḇôḏ): fenséged (mišəkán): sátorának] (máqômáh máqóm máqôm): helyét]” (Zsolt. 26,8).

És Isten válaszol a könyörgésre: „Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és [(kradzó): hangosan] kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék. Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Szellemről, amelyet veendők valának az őbenne hívők: mert még nem vala [még nem adatott] a Szent Szellem; mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg” (Ján. 7,37-39).

Zsolt. 42,4 Könnyhullatásom volt kenyerem éjjel és nappal, mikor mindennap azt mondták nékem: „Hol van a te Istened?*

*És így könyörög Dávid: „Segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, a te nevednek dicsőségéért; ments meg minket és bocsásd meg vétkeinket a te nevedért. Minek mondanák a pogányok: Hol az ő Istenük? Legyen nyilvánvaló a pogányokon szemeink láttára a te szolgáid kiontott véréért való bosszúállásod” (Zsolt. 79,9-10).

 „Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget, a te kegyelmedért (szeretetedért) és hűségedért! Miért mondanák a pogányok: Hol van az ő Istenük?” (Zsolt. 115,1-2).

És az Úr válasza: „Gyűjtsétek össze a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet; tartsatok szent gyűlést, hívjátok egybe a véneket, gyűjtsétek össze a kisdedeket és a csecsszopókat; menjen ki a vőlegény az ő ágyasházából és a menyasszony is az ő szobájából. A tornác (templomcsarnok) és az oltár között sírjanak a papok, az Úr szolgái, és mondják: Légy kegyelmes, oh Uram, a te népedhez, és ne bocsásd szidalomra a te örökségedet, (ne engedd, hogy gyalázzák örökségedet! Ne csúfolhassák őket) és ne uralkodjanak rajtuk a pogányok. Miért mondanák a népek között: Hol az ő Istenük?” (Jóel. 2,16-17).

Zsolt. 42,5 Mikor ezekről emlékezem, megkeseredem lelkemben; [(šáp̄aḵ): kiöntöm egész lényemet]. Mert nagy csoportban [(sáḵ): nagy tömeggel] vonultam ezelőtt és ujjongó örömmel [hangos ujjongással, és (rinnáh qól qôl): örömkiáltással, mint víz zúgás hangjával]. És hálaadással vezettem őket, az ünneplő [(ḥáḡaḡ): forgó, táncoló] sokaságot, az Isten [('ĕlóhím)] házáig [(bajiṯ): sátráig]*

*Igen: „Felőled lesz [Rólad szól] dicséretem a nagy gyülekezetben [a nagy közösségben]. És teljesítem fogadalmaimat az istenfélők [(járé'): Istent tisztelők] előtt” (Zsolt. 22,26).

És: „Az Úr iránt való fogadásaimat (teljesítem) megadom az ő egész népe előtt (egész népe jelenlétében). Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged” (Zsolt. 116,14).

És: „Magasztallak a nagy gyülekezetben, hatalmas nép között dicsérlek” (Zsolt. 35,18).

„Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, (és nem zárom be számat) te (jól) tudod, óh Uram! Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; (beszélek hűségedről és szabadításodról) nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat (szeretetedet és hűségedet) a nagy gyülekezetben” (Zsolt. 40,10-11).

„Így éneklem majd a te nevedet szüntelen, hogy beteljesítsem az én fogadásaimat minden napon” (Zsolt. 61,9).

Mózestől kezdve minden hívő, minden időben így dicsőíti az Urat a szabadításért, és mert Ő jó: „Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom” (2 Móz. 15,2-3)

„Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm!” (Ésa. 12,2)

„Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem” (Zsolt. 118,14)

 „Az Úr az én erőm és pajzsom, Őbenne bízott szívem és megsegíttettem; örvend szívem és énekemmel dicsérem őt. Az Úr az ő népének ereje, és az ő fölkentjének megtartó erőssége” (Zsolt. 28,7-8)

„Ó, Uram, én erőm és mentsváram, menedékem a nyomorúság idején! Hozzád jönnek majd a nemzetek a föld legszéléről is, és ezt mondják: Bizony, hamis isteneik voltak elődeinknek, hiábavalók, egyik sem ér semmit!” (Jer. 16,19).

Zsolt. 42,6 Miért csüggedsz el lelkem [miért vagy szomorú] és nyughatatlankodsz [(hámáh): gyötrődsz, és háborogsz] bennem? Bízzál Istenben, és [(jáḥal): reménységgel várakozzál] mert még hálát adok én néki, és [(jáḏáh): dicsérem] az ő orcájának, az Ő [(páním): jelenlétében] szabadításáért [és a (jəšúʿáh): győzelemért]^*

*És újra biztatja magát Dávid: „Miért csüggedsz el lelkem, miért nyughatatlankodsz (és miért háborogsz) bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek (az én szabadító Istenemnek)” (Zsolt. 43,5).

Mert még fogod mondani: „Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az ÚR! (Zsolt. 116,7).

Zsolt. 42,7 Istenem! Elcsügged [(šáḥaḥ): roskadozik, megháborodott] bennem az én lelkem; azért emlékezem reád a Jordán [az alájövő, a lefelé folyó, siető; lejövő). H. jardén; g. Iordanész. a járad ige jelentése: leszáll, süllyed. Lehet a Jordán név jelentése: évelő (ti. állandó vizű) vagy a halál folyó] és Hermon [odaszentelés” (szent hegy; hozzáférhetetlen, száműzött; felszentelt; kiemelkedő; csúcs, kiszögellés] földjéről, a Micár [kicsinység, jelentéktelen] hegyéről.

Zsolt. 42,8 Örvény örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára; [minden habod] minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem. [Más fordítás: A nyomorúságnak egyik mélysége a másikat követi: a te vízesésednek szavára minden te áradásaid és habjaid én rajtam általmentenek]!*

*És így folytatja Dávid, azt is kijelentve, hogy milyen örvényekről és milyen vizekről beszélt: „A te haragod reám nehezedett, és (örvényeid mind lehúznak) haboddal nyomtál engem. Szela. (Rám zúdult izzó haragod). Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid (rettentő csapásaid) elemésztettek engem (megsemmisítenek). Körülvettek engem, mint a vizek (mint az árvíz) egész napon; együttesen körülöveztek (teljesen bekerítenek) engem” (Zsolt. 88,8.17-18).

„(Segíts meg), és Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert nyakamig érnek a vizek! Mély sárba estem be, (feneketlen iszapba süllyedtem) hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem. Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet” (Zsolt. 69,2-4).

Zsolt. 42,9 Nappal kiküldte kegyelmét [(ḥeseḏ): szeretetét rendelte mellém] az Úr, éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez.

Zsolt. 42,10 Hadd mondjam Istennek, az én kőszálamnak [Én kősziklámnak, oltalmazóm vagy]: Miért felejtkeztél el rólam? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt [miért gyötör, sanyargat engem az ellenség]?*

*És így folytatja Dávid: „Hiszen te vagy oltalmam Istene, miért vetettél hát meg engemet? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt, (miért gyötör az ellenség)?” (Zsolt. 43,2-4).

És: „Te, Uram, védőpajzsom [oltalmazóm] vagy, te vagy dicsőségem, csüggedt fejem fölemeled, [felmagasztalod]” (Zsolt 3,4).

Zsolt. 42,11 Mintha zúzódás volna csontjaimban, [(recaḥ): mintha csontjaimat tördelnék] mikor gyaláznak [(ḥárap̄): gúnyolnak, ócsárolnak, szidalmaznak] engem az én szorongatóim, [(cárar): nyomorgatóim, sanyargatóim, akik gyötörnek] naponként ezt mondván nékem: Hol van a te Istened?^*

*És folytatja Dávid: „Meddig szidalmaz, oh Isten, a sanyargató? Örökké gyalázza-e az ellenség a te nevedet? Miért húzod vissza kezedet, jobbodat? Vond ki kebeledből: végezz!” (Zsolt. 74,10-11).

„Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat (minden ellenségemet)” (Zsolt. 69,20).

„Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim átkoznak engem” (Zsolt. 102,9).

 „Emlékezzél meg Uram a te szolgáidnak gyalázatáról! Hogy sok népnek gyalázatát hordozom keblemben, Amelyekkel gyaláztak a te ellenségeid Uram, amelyekkel gyalázták a te felkentednek lépéseit” (Zsolt. 89,51-52).

Segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, a te nevednek dicsőségéért; ments meg minket és bocsásd meg vétkeinket a te nevedért. Ne mondhassák a pogányok: Hol van az ő Istenük? Legyen nyilvánvalóvá előttünk, hogy bosszút állsz a pogányokon szolgáid kiontott véréért!” (Zsolt. 79,9-10).

„És szálljon reám, Uram, a te kegyelmed, a te szabadításod, amint megígérted, Hogy megfelelhessek az engem gyalázónak, hiszen bizodalmam van a te igédben!” (Zsolt. 119,41-42)

Zsolt. 42,12 Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodsz bennem, és [miért háborogsz]? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.

Megvallás.

Kik tudnak bemenni Isten országába?

A mennyben is az Úr Jézust dicsőítik:

„És éneklének új ismeretlen, meglepő  éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet, és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból, nemzetségből és nyelvből és népből és nemzetből, És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön” 

(Jel. 5.9-10).

Benjamin Franklin: A gyógyító

„Isten gyógyít, az orvos pedig kapja a fizetséget”

Mi a boldogság?

 „boldogság a halandó, esendő embernek, akit Isten megvizsgál, kikérdez. Azért a Mindenható, tanítását, útmutatását ne utasítsd el, és ne utasítsd vissza”

(Jób. 5,17)

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

 

Megbocsátást kaphatunk a legnagyobb bűnünkre, de megbocsátásra van szükségünk a legkisebb bűnünkért is. A bűn az bűn, függetlenül a súlyosságától és mértékétől. Akár „kisbűnösök” vagyunk, akár „nagybűnösök”, MINDENKINEK MEGVÁLTÓRA VAN SZÜKSÉGE! MINDENKINEK JÉZUSRA VAN SZÜKSÉGE! REINHARD BONNKE

Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely

 

Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely

Uram Te vezetsz

Zsoltár 41. az irgalmast megáldja az Úr; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 41,1 Az éneklőmesternek [(nácaḥ): karmesternek, karvezetőnek]; Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] zsoltára.

Zsolt. 41,2 Boldog, aki a nyomorultra gondol; [(dal śáḵal): akinek gondja van a nincstelenre, a szűkölködőre, és könyörül a nyomorulton] a veszedelem [(ráʿ): a csapás] napján [ha bajba kerül] megmenti azt az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló]^*

*Az Úr Jézus kijelentése: „Boldogok az irgalmasok, a könyörülők: mert ők irgalmasságot nyernek. Mert majd nekik is irgalmaznak, és rajtuk is könyörülni fognak” (Mát. 5,7).

Jakab apostolon keresztül így szól a Szent Szellem: „Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen, sőt diadalmaskodik az ítélet felett. Mi a haszna, és mit használ, atyámfiai testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, de cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-e, üdvözítheti-e őt egyedül a hit? Ha pedig az atyafiak, a testvérek, férfiak vagy nők, mezítelenek, nincs ruhájuk, és szűkölködnek mindennapi eledel nélkül, mert nincs meg a mindennapi kenyerük, és azt mondja nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nékik, amikre szüksége van az ő egész valójuknak; mi annak a haszna és mit használ az? Azonképpen, és ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában” (Jak. 2,13-17)

Ezért így buzdít a Szent Szellem: „Az irgalmasság, a részvét, szánalom, könyörületesség, és az igazság, a hűség és hit ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára” (Péld. 3,3)

„Amit leginkább kell az embernek kívánni, az az irgalmasság… mert amit az embertől megkívánnak, az a részvét, szánalom, könyörületesség” (Péld. 19,22).

Mert: „… aki a szegényekkel kegyelmességet cselekszik, (és könyörül) boldog az!” (Péld. 14,21).

Zsolt. 41,3 Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] megőrzi, és [(šámar): biztonságban tartja] azt [(ḥájah): megeleveníti, életre kelti, visszaadja az életnek] és élteti azt; boldog [('ášér 'ášar): szerencsés, sikeres] lesz e földön, és nem adhatod oda [(náṯan): nem engedi át] ellenségei kívánságának [(nep̄eš): akaratának, szándékának, dühének; s nem adja ellensége hatalmába].

Zsolt. 41,4 Az Úr megerősíti őt, és [enyhülést ad] az ő betegágyán; bármilyen az ágya, megkönnyíted betegségében [jobbulást ad neki, valahányszor betegen fekszik].

Zsolt. 41,5 Én azt mondtam: Uram [légy kegyelmes hozzám; könyörülj rajtam] kegyelmezz nékem, gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened [(ḥṭ'): eltévesztettem a célt, elvétettem a lépést, letértem az útról]!^*

*És így folytatja Dávid: „Egyedül te ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz…” (Zsolt. 51,6).

Hiszen: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek (tiszteljenek) téged!” (Zsolt. 130,3-4).

De: „Aki elfedezi, és (takargatja) az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer” (Péld. 28.13).

És én: „Vétkemet bevallám néked, bűnömet [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh jḏʿ ʿávôn ʿáôn): vétkemet, tévedésemet, céltévesztésemet megismertem, megértettem, és a bűn következményét, a bajt, csapást megtapasztaltam], és el nem fedeztem [(kásáh): nem rejtegettem, nem takargattam tovább, és hamisságomat nem titkoltam el]. Azt mondtam [('ámar): magamban]: Bevallom hamisságomat [(pešaʿ): lázadásomat, elszakadásomat, hűtlenségemet] az Úrnak [(jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak] - és te elvetted rólam bűneimnek terhét [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): céltévesztésem következményeit, bajokat, csapásokat, és eltörölted adósságom, megbocsátottad Istennélküliségemet] Szela” (Zsolt. 32,5).

Hiszen a prófétán keresztül már kijelentette az Úr: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat, és gonoszságodat önmagamért, és bűneidről, és gonoszságodról nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).

Erről szól Mikeás próféta is: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, a gonoszságot, és elengedi öröksége, a népe maradékának vétkét, gonoszságát, és büntetését?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban, és mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk, újra irgalmas lesz hozzánk; eltapodja álnokságainkat, és igazságtalanságunkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!” (Mik. 7,18-19).

Dávid is erről prófétál: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről és ne feledd el, mennyi jót tett veled. Aki - Ő - megbocsátja minden bűnödet, minden gonoszságodat, meggyógyítja minden betegségedet, és fogyatékosságodat, rosszullétedet. Aki megváltja életedet a koporsótól, és a sírtól; kegyelemmel, szeretettel és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt. 103,2-4).

És az apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Ha megvalljuk [(homologeó): elismerjük, és bevalljuk] bűneinket [(hamartia): céltévesztésünket, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten], hű és igaz [megbízható és igazságos], hogy megbocsássa bűneinket [hogy (aphiémi): elengedje tartozásunkat, és felmentsen a céltévesztés alól] és megtisztítson [(katharidzó): tisztának nyilvánítson] minket minden hamisságtól. [(adikia): minden igazságtalanságtól, istentelenségtől]” (1 Ján. 1,9).

Zsolt. 41,6 Ellenségeim rosszat [(ráʿ): gonosz, rosszindulatú beszédet] mondanak felőlem: Mikor hal meg és [(mámôṯ): pusztul el] vész ki a neve [('áḇaḏ): mikor törlik nevét]?^*

*És folytatja Dávid a próféciát: „Föltátották rám szájukat, [hahotázva] azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk. [Más fordítás: (ráḥaḇ): Kitátják ellenem nagyra a szájukat, s azt kiáltják: (he'áḥ): tessék! (rá'áh): Na, most majd meglátjuk]. (Zsolt. 35,21)

 „De tőrt vetnek, [(náqaš): csapdát állítanak], akik életemre törnek, [akik életemet (bqš): keresik] és akik bajomra törnek; [akik vesztemet akarják, pusztulással fenyegetnek] hitványságokat beszélnek, [arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem] és csalárdságot koholnak mindennap [és csalárd terveken gondolkoznak mindennap]” Zsolt. 38,13)

Hogy: Ne mondhassák szívükben, ne [('ámar): gondolhassák, és ne dicsekedjenek magukban]: Örüljünk! [(he'áḥ): haha! Aha! Tessék! Ez az, ezt akartuk]. Ne mondhassák: Elnyeltük őt [(blʿ): végeztünk vele, elpusztítottuk, megsemmisítettük]!” (Zsolt. 35,25)

Zsolt. 41,7 Ha látogatni jön be valaki, hiábavalóságot beszél; szíve álnokságot [minden rosszat] gyűjt össze magának, kimegy az utcára és beszél [és kibeszéli]. »Héber: Amikor (rá'áh): megjelenik, (bô'): bejön, belép, (šavə' šávə'): hazugságot, értéktelen hiábavalóságot (dibbér): beszél; (léḇ'áven): bensője ('áven) hazugság gonoszságot, bajt, csapást, szerencsétlenséget (qáḇac): gyűjt össze. Azután (jácá'): kimegy az (ḥuc ḥúc): utcára, és (dibbér): beszél«*

*Dávid újra-és újra erről prófétál: „Hamisságot [(šavə' šávə'): hazugságot, valótlanságot, hiábavalóságot, gonoszságot, rombolást, pusztítást] szól, és [(dibbér): beszél] egyik a másiknak. Mindenki képmutatóan, hazug módon beszél társával, és felebarátjával. Hízelkedő ajakkal [(ḥeləqáh śep̄eṯ śáp̄áh): mézesmázos, alakoskodó beszéddel] kettős szívből szólnak [kétszínűen beszélnek]” (Zsolt. 12,3).

„Nincsen az ő szájukban egyenesség [nem jön ki szájukon őszinte szó, igazság azaz: a valóság, az Ige]. Belsejük [szívük] csupa romlottság [merő álnokság, istentelenség, rosszindulat; hiábavalóság; szívükben gonoszat forralnak]; nyitott sír [megnyílt koporsó] az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek [sima a nyelvük, csalárd, hízelgésre hajlik; nyelvüket álnokul forgatják]” (Zsolt. 5,10).

„Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság” (Zsolt. 10,7).

„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4)

„Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33).

 „Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját (Krisztust), eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a békességhez” (Ésa. 59,7-8).

 A hitetlenek csak: „Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással. Az égre tátogatják szájukat, és nyelvük eljárja a földet. ...édes az ő szájában a gonoszság, és elrejti azt az ő nyelve alá; És kedvez annak és ki nem veti azt, hanem ott tartogatja ínyei között” (Zsolt. 73,8-9; Jób. 20,12-13)

Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy eltelhetnek évezredek, de az ember nem változik: „Nyitott, tátongó, és megnyílt sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, és alattomosan rászednek, becsapnak, csalárdságot beszélnek, áspis, vagyis vipera kígyóméreg az ajkukon. szájuk átokkal, átkozódással, és keserűséggel, keserű beszéddel van tele. Lábuk gyors a vérontásra. Romlás, baj, csapás, pusztulás, romok, nyomorúság, és nyomorgatás, szerencsétlenség, azaz csapás, és sanyarúság jár a nyomukban, az ő ösvényeiken, és útjaikon. És a békesség útját nem ismerik: nincsenek tudatában, nem érzik, nem észlelik, nem biztosak benne, mert nem értik” (Róm. 3,13-17).

Mert: „A bűnös (vagyis céltévesztett) ember szíve mélyén (az ő bensőjében) ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani. Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni. Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat” (Zsolt. 36,2-5).

Hát: „Ne irigykedjél a gonosztevőkre, se ne kívánj azokkal lenni. Mert pusztítást gondol az ő szívük, és bajt szólnak az ő ajkaik” (Péld. 24,1-2).

Ezek rombolják a mások hitét: Elteltek évszázadok és évezredek, de a hitetők módszere nem változott: „Mert az ilyenek a mi Urunk Jézus Krisztusnak nem szolgálnak, hanem az ő hasuknak; és nyájas beszéddel, meg hízelkedéssel megcsalják az ártatlanoknak szívét” (Róm. 16,18)

„Ezek... érzékiek, kikben nincsen Szent Szellem” és: „az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek” (Júd. 1,19; Fil. 3,19).

Zsolt. 41,8 Minden gyűlölőm együtt suttog reám, gonoszat koholnak, [(ráʿ ḥášaḇ): ártó gondolatokat forgatnak fejükben] ellenem*

*Dávid újra-és újra erről prófétál: „Nincsen az ő szájukban egyenesség [nem jön ki szájukon őszinte szó, igazság azaz: a valóság, az Ige]. Belsejük [szívük] csupa romlottság [merő álnokság, istentelenség, rosszindulat; hiábavalóság; szívükben gonoszat forralnak]; nyitott sír [megnyílt koporsó] az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek [sima a nyelvük, csalárd, hízelgésre hajlik; nyelvüket álnokul forgatják]” (Zsolt. 5,10).

„Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság” (Zsolt. 10,7).

„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4)

„Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33)

 „Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját (Krisztust), eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a békességhez” (Ésa. 59,7-8)

„Mert ők rossz úton futnak, és vérontásra sietnek” (Péld. 1,16)

Mert nem ismerték meg azt, aki kijelentette, hogy: „Én vagyok az út…” (Ján. 14,6)

Akiről már a próféták is így szóltak „… és hívják nevét: … békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6)

És akinek neve: Úr Jézus: „Mert Ő a mi békességünk” (Eféz. 2,14).

Zsolt. 41,9 Istennek átka [(bəlijjaʿal): Béliál csapása, pusztítása] szállott [(jácaq) áradt ki] ő reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel többé!^*

*És: „Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt. 109,3).

És: „Föltátották rám szájukat, [hahotázva] azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk. [Más fordítás: (ráḥaḇ): Kitátják ellenem nagyra a szájukat, s azt kiáltják: (he'áḥ): tessék! (rá'áh): Na most majd meglátjuk]” (Zsolt. 35,21).

Zsolt. 41,10 Még az én jóakaróm [(šálóm šálôm): a legjobb barátom] is, akiben bíztam, aki kenyeremet (velem együtt) ette, fölemelte sarkát ellenem [és alattomosan ellenem támadt]*

*És hangzik a prófécia az Istenét fel nem ismerő népről: „Ellenségeim életerősek, sokan vannak, akik ok nélkül gyűlölnek. És a kik jóért rosszal fizetnek; ellenem törnek, rám támadnak, pedig én jóra törekszem” (Zsolt. 38,20-21).

„És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem (harcolnak ellenem) ok nélkül. Szeretetemért ellenkeznek velem, (vádaskodással felelnek) én pedig imádkozom. Rosszal fizetnek nékem a jóért, és gyűlölettel az én szeretetemért” (Zsolt. 109,3-5).

„Jóért rosszal [(ṭôḇ): kedvességemért (ráʿ): rosszindulattal] fizetnek meg nékem, [(šəḵôl nep̄eš): megfosztanak életemtől, életemre törnek]” (Zsolt. 35,12)

Pedig: „Aki fizet gonoszt a jóért, nem távozik el a gonosz baj annak házától” (Péld. 17,13).

 Kérlek: „Figyelmezz reám Uram (jəhóváh: Jahve, Örökkévaló), halld meg, mit beszélnek ellenfeleim! Szabad a jóért rosszal fizetni? Hiszen vermet ástak nekem! Emlékezz rá, hogy eléd álltam, és szót emeltem értük, hogy elfordítsam róluk haragodat” (Jer. 18,19-20).

És a prófécia így teljesedett be: Amikor az Úr Jézus kijelenti, hogy Ő egy az Atyával, meg akarják kövezni Őt: „Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot [sok jó cselekedetet] mutattam néktek az én Atyámtól; [és sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám nevében] azok közül melyik dologért [melyik cselekedetem miatt] köveztek meg engem? (Ján. 10,32).

 És Júdásról is hangzik a prófécia: „Mert nem ellenség szidalmazott (gyalázott) engem, hisz azt elszenvedném; nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem, (hatalmaskodott rajtam) hiszen elrejtettem volna magamat az elől: Hanem te, hozzám hasonló halandó, én barátom és ismerősöm, Akik együtt édes bizalomban (meghitt barátságban) éltünk; az Isten házába jártunk a (gyülekezet körében) a tömegben” (Zsolt. 55,13-15).

 És az Úr Jézus kijelenti, hogy a prófécia beteljesedett: „… tudom én kiket választottam el; hanem hogy beteljesedjék az írás: Aki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem” (Ján. 13,18).

Az apostolok is erről esznek bizonyságot: „Atyámfiai, testvéreim, férfiak, szükség volt beteljesedni annak az írásnak, melyet megjövendölt, amit előre megmondott, kinyilatkoztatott a Szent Szellem Dávid szája által Júdás felől, ki vezetőjük lőn azoknak, akik elfogták Jézust. Mert mi közénk számláltatott, közénk tartozott, és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét, és a mi szolgálatunk részese volt. [Más fordítási lehetőség: Ez a szolgálat jutott neki örökségül]” (Csel. 1,16-17).

Zsolt. 41,11 De te Uram, [(ḥánan): légy kegyelmes], és könyörülj rajtam és [(qúm): segíts], emelj föl engemet, hadd fizessek meg nékik, [(šálam): hadd állítsam helyre őket]!^*

*És Dávid – az életveszély közepette – így folytatja megvallását, példát adva a bajbajutottaknak: „Bizony elrejt (és megóv) engem az ő hajlékába (sátrában) a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében (elrejt sátra mélyén), sziklára emel fel engem (magas kősziklára helyez engem). Most is felülemeli fejemet ellenségeimen (így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között), akik körültem vannak, és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak” (Zsolt. 27,5-6)

Mert: „te, [oh] Uram, védőpajzsom [oltalmazóm] vagy, te vagy dicsőségem, csüggedt fejem fölemeled. [felmagasztalod]” (Zsolt 3,4)

„Áldott az Úr, hogy csodálatossá tette kegyelmét rajtam, mint egy megerősített városon (és csodálatos hűséggel bánt velem az ostromlott városban)!” (Zsolt. 31,22)

„Békességben fekszem le, és legott elaluszom; mert te, Uram, egyedül adsz nékem bátorságos lakozást (hogy biztonságban élhessek)” (Zsolt. 4,9)

„Ha tábor fog körül (és ha egy egész tábor jön is ellenem), nem fél szívem; habár had támad reám (és háború tör is rám), mégis ő benne bízom én (és akkor is bizakodom)” (Zsolt. 27,3)

Mert: „Megszégyenül majd, és igen megháborodik (és reszketni fog nagyon) minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek hirtelen (egy pillanat alatt)” (Zsolt. 6,11)

 Az Úr: „Az igazaknak (a megigazultaknak) valóságos jót rejteget (jutalmat tartogat), pajzst a tökéletesen járóknak (a feddhetetlenül élőknek)” (Péld. 2.7).

„És lesz az Úr nyomorultak [elnyomottak, szegények, összetörtek] kővára, [biztos menedéke], kővár a szükség [a nyomorúság, szorongatás, és veszedelem] idején, és [az alkalmas időben segítője]” (Zsolt. 9,10).

Mert: „Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő erősségük a háborúság idején. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak” (Zsolt. 37,39-40)

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától. Szela” (Zsolt. 46,2-4)

 Mert: „Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27)

„Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám. 22,3-4)

„Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével!  S az Úr válasza: Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,7-8)

A hit válasza: „Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezren, és jobb kezed felől tízezren; és hozzád nem is közelít. Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!... Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te életedet. Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!” (Zsolt. 91,2-8; 121,7-8).

Zsolt. 41,12 Abból tudom meg, hogy kedvelsz engemet, ha ellenségem nem ujjong [(rúʿa): nem diadalmaskodik] felettem;*

*Mert: „Istenem [('ĕlóhím)], Benned bízom [Benned (báṭaḥ): reménykedem]; ne [hagyd, hogy] megszégyenüljek [meg ne gyaláztassam, és meg ne piruljak]; ne örüljenek rajtam [ne nevessenek ki, ne (ʿálac): ujjongjanak fölöttem] ellenségeim [ne diadalmaskodjanak rajtam]” (Zsolt. 25,2).

Már: „Korán hallasd velem kegyelmedet, (hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy) mert bízom benned! Mutasd meg nékem az utat, melyen járjak, mert hozzád vágyódom. Szabadíts (ments) meg engem ellenségeimtől, Uram; hozzád menekülök (nálad keresek oltalmat)!” (Zsolt. 143,8-9).

Zsolt. 41,13 Engem pedig [megtartasz; megőrzöl sértetlenül] feddhetetlenségemben [(tóm): ártatlanságomban, tökéletességemben] támogatsz, [(támaḵ): erősen tartasz] és színed elé, a Te [(páním): jelenlétedbe] állatsz mindenha [(ʿólám ʿôlám): mindig, és örökre]^*

*És így folytatja Dávid: „És adtad nékem a te [oltalmazó pajzsodat] üdvösségednek [(jéšaʿ ješaʿ): szabadításodnak; megmentő] pajzsát, és a te jobbod megszilárdított [(sáʿaḏ): megerősített, segített, támogatott, erősen tartott, fölemelt, fenntartott] engem, és a te jóvoltod [jóságod, jóindulatod, (ʿănáváh): megalázásod] felmagasztalt [naggyá tett] engem. [Más fordítás: Oltalmazó pajzsodat adtad nekem, jobbod támogat engem, sokszor lehajoltál hozzám, és jóságod megigazított engem]” (Zsolt. 18,36).

Mert: „Az Úr megtámogat minden elesendőt, és felegyenesít minden meggörnyedtet” (Zsolt. 145,14).

És: „Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, eledelt ád az éhezőknek. Az Úr megszabadítja az elfogottakat” (Zsolt. 146,7).

Zsolt. 41,14 Áldott az Úr, Izráelnek Istene [(jəhóváh'ĕlóhím): Jahve, az Örökkévaló Isten] öröktől fogva mindörökké. Ámen, ámen!*

*És Dávid újra-és újra megvallja, hogy: „Áldott az Úr Isten, Izráelnek Istene, aki csodadolgokat cselekszik egyedül (mert egyedül ő tud csodákat tenni)! Áldott legyen az ő dicsőséges neve mindörökké, és töltse be dicsősége az egész földet. Ámen! Ámen!” (Zsolt. 72,18-19).

Hát: „Áldott legyen az Úr mindörökké! Ámen és Ámen” (Zsolt. 89,53).

Igen: „Áldott legyen az Úr, Izráel Istene örökkön örökké, és minden nép mondja: Ámen. Dicsérjétek az Urat” (Zsolt. 106,48).

És: „Mindenki dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 150,6).

 A mennyben, és a földön hangzik a megvallás: „Sőt hallám, hogy minden teremtett állat, amely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké. És a négy lelkes állat monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az örökkön örökké élőt” (Jel. 5,13-14).

„Áldott legyen az Úr, Izráel Istene, hogy rátekintett népére, meglátogatta és megváltást szerzett neki, és megváltotta az ő népét” (Luk. 1,68)

Az Úr ösvénye

Maradj az Úrban!

Isten igéje az utolsó Ádámról - az Úr Jézusról,

Aki: „… Isten dicsőségének visszatükröződése, ragyogása, kisugárzása, visszfénye, Szó szerint: kifénylése, Belőle kiáradó fénysugár, és az Ő valóságának képmása, létezésének alátámasztása és bizonyítéka, lenyomata, kifejező képmása, külső megjelenése, lényegének látható kifejeződése. Aki hatalmas szavának, igéjének erejével, hatalmával, energiájával fenntartja és hordozza, összetartja és irányítja az egész világmindenséget. Aki minket bűneinktől, vagyis céltévesztésünket, tévedéseinket, hibáinkat leemelve, eltávolítva, minket megtisztítva, és lemosva, a hatalom és méltóság helyén ül a magasságban, a mennyekben, fenségben” 

(Zsid. 1,3).

Ravasz László: A föld.

A föld nem lesz menny soha, de felfoghatja a mennynek a fényét és átvezethet oda.