2015. szeptember 13.

Ige: Az Úr napja mutatja majd meg munkánkat.

 Mert: „az a nap, vagyis az Úr napja fogja világossá, és nyilvánvalóvá; szemmel láthatóvá tenni, mert kimutatja, felszínre, nyilvánosságra, világosságra hozza, mivel tűzben jelenik meg. Mert tűzben érkezik, jelentetik ki, nyilvánul meg, tűz által fog kinyilatkozni, lepleződni, és hull le róla a lepel és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz, és láthatóvá válik majd, és hogy kinek mit ér a munkája, azt maga a tűz fogja kipróbálni, a tűz fogja majd megmutatni, és teszi próbára, vizsgálja meg*(1Kor. 3,13)

*Már Ézsaiás prófétán keresztül szól az Úr az övéinek: „Ímé, megtisztítottalak, de nem úgy, mint ezüstöt, megpróbáltalak a nyomor, vagyis a szegénység, nyomorúság kemencéjében, és kohójában (Ésa. 48,10).

„Hogy a ti kipróbált, és a próba alapján igazinak, valódinak bizonyuló hitetek, és hűségetek, megbízhatóságotok, hiteles hitvallásotok, Ami sokkal becsesebb, és sokkal értékesebb a veszendő, de tűz által kipróbált és megvizsgált, jóváhagyott jónak, megfelelőnek, alkalmasnak bizonyuló vertaranynál. Dicséretre, elismerésre, tisztességre, megbecsülésre, tiszteletre, és dicsőségre, vagyis dicsőséges ragyogásra méltónak találtassék, és méltónak bizonyuljon a Jézus Krisztus megjelenésekor, lelepleződésekor, kinyilatkoztatásakor, kijelentésekor (1 Pét. 1,7).

És hogy mit ért kemencén az Úr: „Titeket pedig kézen fogott az Úr, és kihozott titeket a vas kemencéből, Egyiptomból, vagyis evilágból, hogy legyetek néki örökös népe, miképpen e mai napon vagytok” (5 Móz. 4,20)

Az Úr kihozott a világból – Egyiptomból – a nyomorúság földjéből – a vas kemencéből – mert: „...magának kiválasztott minket Őbenne, a Krisztusban a világ teremtetése előtt...” (Eféz. 1,4)

A tűzről pedig – amivel, vagy Akivel – megpróbál az Úr, így szól a Szent Szellem. „Nem olyan-é az én igém, mint a tűz? Azt mondja az Úr...” (Jer. 23,29).

És a testté lett Igéről: „... amikor megjelenik az Úr Jézus az égből... Tűznek lángjában…”(2 Thess. 1,7-8).



Készen állunk indulunk.

Tudom, hogy az Úr kedveltje vagyok!

Uram! Abból tudom meg, hogy kedvelsz engem, és örömödet leled bennem, mert nem győzedelmeskedhet rajtam ellenségem. (Zsolt. 41,12. AMP Bible)



Doris Murdock: A szeretet.

Csak szeretve tanulunk meg szeretni.



Megvallás

Isten igazzá nyilvánított, és az Ő irgalmából üdvözített engem az újjászületés fürdője, és a Szent Szellem megújítása által, Akit kitöltött rám gazdagon Jézus Krisztus, az én Üdvözítőm által, hogy reménységem szerint részese legyek az Örökéletnek. (Tit. 3,5-7)




Rick Warren: Isten soha nem rohan.

“Ne próbálj mindenből éretlenül idő előtt kikerülni. Engedd, hogy elvégezze benned a munkáját, így válsz éretté és kifejlettél.” (Jakab 1:4 MSG fordítás)

Legyél türelmes Istennel és magaddal szemben. Az élet egyik zavaró dolga, hogy Isten órarendje ritkán hasonlít a miénkhez. Mi gyakran rohanásban vagyunk, amikor Isten nem ezt teszi. Talán frusztrál is a látszólag lassú előrehaladásod az életben.

Emlékezz rá, hogy Isten soha nem siet, de mindent időben tesz. Az egész életidődet fel fogja használni, hogy felkészítsen az örökkévalóságban betöltött szerepedre.

A Biblia tele van példákkal, miként használ Isten hosszú folyamatokat a jellem kifejlesztésére, különösen vezetők esetében. 80 évet vett igénybe Mózes felkészítése, amibe a 40 éves pusztai vándorlás is beletartozott. 14600 napon keresztül várt és kérdezgetett Mózes: "Itt van már az ideje?" Ám Isten folyamatosan azt válaszolta: "Még nem."

Ellentmondva néhány ismert könyvcímnek, nem léteznek "Könnyű lépések az Éretté váláshoz" vagy "Titkos recept az azonnali Szentséghez". Amikor Isten egy óriási tölgyfát akar létrehozni, 100 évet ad neki, amikor egy gombát készít, elég hozzá egy éjszaka.

A nagyszerű jellemek küzdelmek, viharok és szenvedések útján születnek. Legyél türelmes ebben a folyamatban. Jakab azt tanácsolja: “Ne próbálj mindenből éretlenül idő előtt kikerülni. Engedd, hogy elvégezze benned a munkáját, így válsz éretté és kifejletté.” (Jakab 1:4 MSG fordítás)

Ne csüggedj el. Amikor Habakuk depressziós lett, mert úgy gondolta, hogy Isten nem cselekszik elég gyorsan, Istennek ezt kellett mondania: "Ezek a dolgok amiket elterveztem nem azonnal fognak bekövetkezni. Lassan, egyenletesen, biztosan jön el az idő, amikor ez a látomás beteljesedik. Ha lassúnak tűnik, ne ess kétségbe, mert ezek a dolgok biztosan bekövetkeznek. Csak légy türelmes! Egy nappal sem fognak elkésni! (Habakuk 2:3 TLB fordítás)

Emlékezz arra, hogy milyen messze elhozott már, ne csak arra, hogy még mennyi van hátra. Nem ott vagy ahol szeretnéd, de már nem is ott vagy ahol valaha voltál. Évekkel ezelőtt az emberek egy népszerű kitűzőt hordtak magukon Amerikában, melyeken ezek a betűk álltak: PBPGINFWMY. Azt jelenti "Kérlek légy türelmes. Isten még nem végzett velem." (angolul: Please Be Patient. God Is Not Finished With Me Yet.) Isten ugyanígy nem végzett még veled, szóval te csak folytasd előrehaladásodat. Még a csiga is elérte a bárkát kitartásával!

 (Daily Hope by Rick Warren
  

http://napiremeny.blog.hu/2015/07/05/isten_soha_nem_rohan

Pintér Béla - Kegyelemvonat

A békességről.

Van békesség, mely nem függ külső körülményektől, hanem a belül lakozó Krisztustól. Ezt semmiféle vihar nem zavarhatja meg.

/ismeretlen/



Kenneth Hagin: RÁBÍZNI

Hagyd az Úrra a te útjaidat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti.
- Zsoltárok 37,5.

A King James Biblia széljegyzete szerint: „Bízd a te utadat az Úrra.” Vesd, hagyd, bízd rá. Egyszerűen vesd a gondjaidat, terheidet, problémáidat, aggodalmaidat Istenre. Ugye, az Ige azt mondja, hogy ezt nekünk kell megtennünk?

Isten nem fog téged megszabadítani a gondjaidtól. Van, aki mindig azt kéri tőlem: „Kérlek, imádkozz, hogy az Úr megkönnyítse a terhemet.” Isten nem ezt teszi, Ő megmondta, mit tégy a terheiddel. Ha te nem teszed meg, semmi sem történik velük.

A mai szöveg egyértelmű alanya Te vagy. Te hagyd az Úrra az utadat. Te vesd minden gondodat az Úrra. Sokan azért nem kapnak választ, mert nem Isten Igéjével összhangban imádkoznak. Nem azt teszik a gondjaikkal, nehézségeikkel, aggodalmaikkal, és más egyebekkel, amit Isten mondott. Nincs értelme imádkozni a gondjaid felől, ha nem teszed meg, amit Isten mond.
Képes vagy megtenni azt, amit Isten mondott, hogy tedd meg.

Megvallás: Én az Úrra hagyom az én útjaimat. Őbenne bízom. Ő pedig beteljesíti.

/Kenneth Hagin: Hitünk tápláléka napi adagokban/



krisztus.eu


Közhírré tétetik...





Vadász Laci‎ATYÁM, AKI BENNEM ÉL.

"Tiéd vagyok ÚRAM..





Golgota: Rám találtál (Itt állok házadban...)

2015. szeptember 11.

Ige: Az apostol bizonyságtétele az igazi Evangéliumról.

„A mi Evangéliumunk tinálatok nem áll csak szóban, nemcsak szavakban jutott el hozzátok, nem csak üres beszéd volt. Hanem isteni erőkben, erő megnyilvánulásban, csodatevő erőben is, a Szent Szellem kiáradásával, és meggyőző erejével is, és teljes bizonyossággal és sok meggyőződéssel, és annak a teljes bizonyosságával, hogy ez az igazság…” (1 Thess. 1,5).



Jézus érints meg

A szeretet himnuszáról

A szeretet himnuszát, (I. Korintus tizenhármat) gyakrabban szoktuk dicsérni, mint gyakorolni.

(ismeretlen)



Megvallás:

 „Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek, és nem rettegek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm! S örömmel merítek vizet a szabadító kútfejéből” (Ésa. 12,2-3).



Megvallás

Meg van írva, hogy Isten elrendelte, hogy én az Ö Fia ábrázatához hasonlatos legyek (Róm.8,29). És az én ábrázatom ugyanazon ábrázatra elváltozzon, dicsőségről- dicsőségre, az Úrnak szellemétől (2Kor.3,18). Hogy az én arcom ép és egészséges legyen, és rajta a Te dicsőséged ragyogjon, és arcom mindig örömtől ragyogó legyen. (Ésa.60,5.)