2015. augusztus 21.

Ige: Akik várják az Urat.

 „Ti hirdetitek az Evangéliumot, „És várjátok az Ő Fiát a mennyből, akit Isten feltámasztott, életre keltett a halálból, a halottak közül, a Jézust, aki megszabadít* megment, megszabadít, megvédelmez, megőriz, kiragad minket amaz eljövendő** és bekövetkező haragtól*** (1 Thess. 1,10)

*Megszabadít (rüomai): megment; megszabadít, megóv, megvédelmez, megőriz, kiragad.

**Eljövendő (erkhomai): bekövetkező.

*** „aki halálra adatott, ki lett szolgáltatva, és halált szenvedett bűneinkért, azaz: félrecsúszásainkért, botlásainkért és elhajlásainkért, és feltámasztatott, azaz feltámadt felmentésünkért, igazzá nyilvánításunkért, azaz megigazulásunkért (Róm. 4,25).

Minden gyülekezetet és minden egyes hívőt így bátorít az apostol, egyben az is kijelentést nyer, hogy ki a mi Istenünk: „mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését” (Tit. 2,13).

Aki: „Amikor - tűznek lángjában - eljő majd, hogy megdicsőíttessék az ő szenteiben, és csodáltassék mindazokban, akik hisznek, - mivelhogy a mi tanúbizonyságunknak hitele volt ti nálatok - ama napon” (2 Thess. 1, 8.10)


Térdre borulunk Előtted Úr Jézus

A boldog emberek.

 „Boldogok, akiknek az útja tökéletes, akik az ÚR törvénye szerint élnek. Boldogok, akik követik útmutatásait és teljes szívből keresik őt. Azok nem követnek el gonoszságot, hiszen az ő útján haladnak” (Zsolt. 119,1-3)



Hívd segítségül az Úr Jézus nevét, mert:

„… mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül” (Jóel. 2,32)




Ima.

Légy áldott örökké Úr Jézus, amiért Te vállaltad, hogy megsebesíttessél az én bűneimért, hogy én a Te sebeiddel meggyógyuljak. (1Pét.2,24.)



Lynnie Walker: Isten hallható hangja

Az egyik barátunknak Las Vegasban, aki egy nyugdíjas rendőr, egy komoly depresszióval kellett szembenéznie, mielőtt megismerte Istent. Egyik nap megfogta a fegyverét, odatartotta a fejéhez, és már kész volt, hogy meghúzza a ravaszt. Hirtelen hallott egy hangot a mennyből, amely azt mondta: „Állj meg! Nekem van egy tervem az életedre!” Isten hallható hangon szólt hozzá, hogy megragadja a figyelmét és megmentse az életét.

A Bibliában olvashatjuk Saulnak, a keresztények üldözőjének a történetét. Amikor útban volt egy város felé, hogy még több keresztényt tegyen ki kínzásoknak, akkor Isten hallható hangját hallotta: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Saul leesett a szamaráról, és megvakult a mennyből jövő világosságtól.
„Ki vagy te, Uram?” kérdezte Saul.
„Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.”

Istennek ezzel a hallható hangjával való találkozásnak az eredményeképpen, amelyet a menny ereje kísért, Saul a belsejéig megrendült. Jézus átformálta őt, hogy a követőjévé váljon, és az ő nevét Pálra változtatta. Apostol lett, és gyülekezeteket alapított, valamint ő írta az Újszövetség nagy részét. Micsoda átalakulás!

Sokan megkapják azt, amit úgy hívnak, hogy Isten „belső hallható hangja.” Ez azt jelenti, hogy belülről nagyon hangosnak tűnik, de nem hallható senki más számára. Egyik éjszaka, amikor aludtam, hirtelen hallottam egy „hangos” gondolatot. „Kelj fel most, és imádkozz! Éppen egy szerencsétlenség készül megtörténni, egy bomba készül felrobbanni, és neked imádkoznod kell, hogy elháruljon.” Azt gondoltam, hogy ez biztosan csak a képzeletem, és megpróbáltam visszaaludni. De ugyanezt az üzenetet hallottam másodszor is, még hangosabban. „Kelj fel most, és imádkozz, hogy ez a szerencsétlenség elháruljon!”

Kiugrottam az ágyamból, bementem az „imaszobámba”, letérdeltem, és elmondtam egy rövid imát, amelyben a Szent Szellem vezetett. Valami ilyet: „Uram, kérlek Téged, hogy ez a terv a bomba felrobbantására vonatkozóan, legyen leleplezve idő előtt, és semmi se történjen!” Miután egy nagyon rövid időt imával töltöttem, azt hallottam: „Rendben van! Most már el van intézve. Visszafekhetsz az ágyadba!”

Amint mentem visszafelé az ágyamba, elhatároztam, hogy kérek valamit. „Uram, ha ez Tőled volt, akkor azt kérem, hogy legyen benne a hírekben!” Tudni akartam, hogy az egész igazán Istentől volt-e. Azután elkezdtem gondolkozni: „Min is gondolkozom? Nem lesz benne a hírekben, hogy ha a bomba fel sem robbant.” Mindenesetre én azért ezt kértem.

Másnap reggel, amikor felébredtem, elmondtam Dennisnek, hogy mit hallottam. Dennis azt válaszolta: „Nos, akkor kapcsoljuk be a híreket, és lássuk, hogy mi van benne!”

Bekapcsoltuk a TV-t, és benne volt! Így szólt a hír címe: „Friss hírek: Egy bombát találtak a vágányokon Spanyolországban.” A riporter azt is elmondta, hogy ez ugyanolyan típusú bomba volt, mint ami az előző hónapban robbant a vasúti síneken Spanyolországban, több száz ember halálát okozva ezzel. A riporter azt mondta, hogy a bomba ki volt biztosítva, de nem robbant fel. Az egyetlen magyarázatuk erre az volt, hogy bárkinél is volt a robbantó szerkezet, valószínűleg megijesztették.

Arra a gondolatra, hogy felébresztett engem, elmondta nekem, hogy mit imádkozzak, és amikor visszaimádkoztam ezt Hozzá, a csoda megtörtént, az istenfélelem töltött el engem. Milyen egyszerű is ez!

Megkérdeztem Istent erről, hiszen tudtam, hogy Neki minden hatalma megvolt arra, hogy mindezt egyedül tegye meg. Azután elkezdtem egy isteni megértést kapni arról, hogy Ő úgy döntött, hogy az emberekkel való partnerségre korlátozza önmagát.

Isten itt a földön fizikális emberi lényekre ruházta a hatalmat. Azt választja, hogy partneri kapcsolatban dolgozik együtt velünk, hogy befolyással legyen a dolgokra a földön. Csak azt kell imádkoznunk, amit Ő imádkozik. Azt kell tennünk a földön, amit Ő tesz a mennyben. Képesek vagyunk összehangolni a mennyet és a földet, és a csodák meg fognak történni. Csak figyelnünk kell, hogy meghalljuk, amit Ő mond.


Ervin - Tudom tied vagyok már

Mi az, ami előre visz minket?

Az visz előre minket tovább Isten felé még akkor is, amikor körülöttünk minden széthullik, az a Róla való látásunk, nem pedig elvek vagy kötelezettségek felé való elkötelezettségünk.



Neked van protekciód?

„Mert nem az a kipróbált, aki magát ajánlja, hanem a kit az Úr ajánl.”
(Pál apostol 2. levele a Korintusbeliekhez 10. fejezet 18.vers)

Ismerős ajánlása nélkül munkahelyet találni, sőt bármit elérni az életben szinte lehetetlen. S mindez régen sem volt másképp és nemcsak a világban úgy általában, hanem a születő keresztény gyülekezetekben is.

Ennek oka azon vándortanítók megjelenése volt, akikről Pál így nyilatkozott: „ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják.” (Apcsel.20:30)

Ahogy az apostol írja; ezek az emberek önmaguk kiválóságát és az apostolok tökéletlenségét hangsúlyozták; „Mert, úgy mondják, a levelei ugyan súlyosak és kemények; de a maga jelenvolta erőtelen, és beszéde silány.” (10. vers)

Erre a vádra válaszolva írja Pál, hogy neki nincs szüksége emberi ajánlásra, egyrészt, mert a Korintusiak személyesen ismerték, másrészt, mert őt nem ember hívta el, és nem ember ajánlja, hanem maga az Úr.

Így idézi Jeremiás (Jer.9:23) szavait: „Aki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék.” (17.vers) és utal Salamon szavaira is „Dicsérjen meg téged más, és ne a te szájad; az idegen, és ne a te ajkaid.” (Péld.27:2)

S mit jelent az Úrban dicsekedni? A szövegben szerepel a ’kanon’ kifejezés, melynek jelentése szabályozó, normatíva. Vagyis a keresztény ember életét nem saját szavai, nem is mások szavai hitelesítik, hanem az Isten szabályai szerinti élet.

Ha a mennyországba szeretnél jutni, tégy szert még ma mennyei ismerősre és szerezz tőle ajánlást azáltal, hogy „ama mérték szerint”, élsz „melyet Isten adott nékünk mértékül.” (13. vers)


http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/10/neked-van-protekciod.html
Egy lelkész lánya



ÚJ Teremtés Krisztusban - Gyógyulás, szabadulás, helyreállítás

Bennünk működő ereje által Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni. Dicsőség Istennek az Eklézsiában és a Krisztus Jézusban, nemzedékről nemzedékre, örök időkig! Ámen!
Efézusiakhoz 3:20-21 ERV-HU


 #ÚJTeremtés Krisztusban - Gyógyulás, szabadulás, helyreállítás



Dics suli 2015: Én Uram

2015. augusztus 20.

Ima.

Istenem!
Szeretnék belesimulni terveidbe, akaratodat, vezetésedet keresve és nem a magam feje után menve előre.

Ámen.



Az Úrban bízzál!

 „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! Hagyd az Úrra utadat,

bízzál benne, mert ő munkálkodik.” (Zsolt. 37,4-5)



Te éltetsz engem.

Dönteni kell!

Középút nincs. Aki halogatja a döntést, az valójában a gonosz mellett döntött.


Aki azon töpreng magában, hogy becsületes legyen-e vagy sem, az már letért az egyenes útról.



Az Úr tanácsa

 Hitetleneknek, vagyis istentelenek, azaz Isten nélkül élők módjával vagy eszközeivel ne kerülj kapcsolatba, és ne illeszd be, mert ez rossz, hitvány és veszélyes mód, és szokás - hogy szerencsés, sikeres légy, hogy életed prosperáló legyen” (Péld. 4,14)



Szakály Csaba



Szakály Csaba



Mike Duo - Uram , Folytasd Bennem a Jó Munkát !