Jel. 1,1 Jézus [(héberül:
Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó) Józsué neve görög formában] Krisztus [jelentése: felkent] kijelentése [(apokalüpszisz):
kinyilatkoztatása, lelepleződése],
amelyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő rabszolgáinak [azokat
a dolgokat], amiknek meg kell lenniök hamar [(dei ginomai takhosz): amik
szükségszerű, hogy sietve, gyorsan, és hirtelen elérkezzenek, és megtörténjenek].
Ő pedig elküldvén azt az ő angyala [(aggelosz):
hírvivő követe] által, megjelenté [(szémainó): megmutatta,
kijelentette, elmagyarázta] az ő rabszolgájának Jánosnak.
[Más
fordítás: Jelképekbe öltöztette,
és úgy küldte el angyalán keresztül rabszolgájának, Jánosnak]*
*Bizony: „…E beszédek
(ezek az igék) hívek (megbízhatók) és igazak: és az Úr, a szent próféták (szellemének)
Istene bocsátotta el az ő angyalát, hogy
megmutassa az ő szolgáinak azokat, amiknek meg kell lenni hamar” (Jel. 22,6).
„És monda… Írd meg… Ezek az Istennek igaz beszédei” (Jel. 19.9)
„…Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak” (Jel. 21.5).
Dánielen keresztül jelenti ki
a Szent Szellem, hogy a jövőt az okkultisták nem ismerik, csak Isten: „Felele Dániel a király előtt, és mondá: A
titkot, amelyről a király tudakozódék, a bölcsek, varázslók, mágusok,
jövendőmondók, és csillagászok, vagy az írástudók, meg nem jelenthetik a
királynak; De van Isten a mennyben, aki a titkokat (feltárja), és megjelenti; és ő tudtára adta
Nabukodonozor királynak: mi lészen (mi fog történni) az utolsó napokban…” (Dán.
2,27-29).
Péter apostolon keresztül
kerül kijelentésre, hogy az utosó napok mennyi idő múlva jönnek el: „Ez az egy azonban ne legyen elrejtve
előttetek, szeretteim, hogy egy nap
az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap. Nem késik
el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr
érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre
jusson” (2 Pét. 3,8-9).
Pál
apostol így ír az ígéret beteljesedéséről „Mikor
pedig eljött [elérkezett] az
időnek teljessége, vagyis [a
beteljesedés állapota], kibocsátotta
[elküldte] Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett [született], aki törvény alatt lett [a törvénynek
alávetve; és a törvény alá adatott], Hogy a törvény alatt levőket megváltsa
[kivásárolja], hogy elnyerjük
[visszanyerjük] a fiúságot [és Isten fiaivá legyünk]” (Gal. 4,4-5).
És azóta már: „a végső, utolsó időkben élünk” (1 Kor. 10,11).
És ettől kezdve teljesedett
be az Úr igéje, Aki kijelentette, hogy: „…
idő többé nem lészen” (Jel. 10,6).
Jel. 1,2 Aki bizonyságot [(martüria): tanúságot] tett az Isten beszédéről, [az Isten logoszáról,
igéjéről] és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, [Jézus Krisztus által (martüria): adott bizonyítékról, az Ő vértanúságáról, és] mindenről, amit
látott [(eidó
oida): amiről tudomása van, amit megismert]*
*Ő tesz bizonyságot
arról a logoszról, aki: „És az
Ige (logosz) (hús)testté lett és lakozék [itt (élt)
sátorozott; sátrat vert; letáborozott]
mi közöttünk [közöttünk vett
szállást] és láttuk [szemléltük] az ő dicsőségét, mint az Atya
egyszülöttjének dicsőségét. [mint az Atyától származó egyszülött
dicsőségét]. Aki teljes vala kegyelemmel [(kharisz):
Isten szeretetének konkrét
cselekedetekben való megnyilvánulása] és
igazsággal [(alétheia): Ige = Az, ami megegyezik, megfelel a tényeknek,
maga a VALÓSÁG]; »akit kegyelem és igazság tölt be« (Ján. 1.14).
Ő volt az, aki a megfeszítésnél,
az Úr Jézus halálánál is jelen volt: „És
aki [(eidó oida): végignézte, és] látta, [(martüreó): tanúsítja, és] bizonyságot tett, és igaz [(aléthinosz):
valóságos, és szavahihető] az ő
tanúbizonysága [(martüria): az ő tanúskodása]. És az tudja, hogy ő igazat [(aléthész):
valóságot] mond, hogy ti is higyjetek” (Ján. 19,35).
Ő, aki arról tesz
bizonyságot: „Ami kezdettől fogva, és
[(arkhé): Aki eredetileg] vala,
amit hallottunk [(akúó): felfogtunk, és megértettünk], amit szemeinkkel láttunk [aki nekünk
megjelent], amit szemléltünk, [és
akit egészen közelről figyeltünk, bámultunk, és megcsodáltunk], és kezeinkkel [is] illettünk [(pszélaphaó): megérintettük, megtapintottunk és éreztünk], az életnek [(logoszáról)]
Ígéjéről” (1 Ján. 1,1).
Jel. 1,3 Boldog, és [(makariosz): áldott, szerencsés; a gondoktól és bajoktól mentes az élete, (amely: jelenti a
hiánytalanság és hibátlanság állapotát, mely az anyagi jólétet is magában
foglalja], aki olvassa,
aki [(anaginószkó): újra felismeri], és akik hallgatják, és [(akúó): megértik,
felfogják] e
prófétálásnak beszédeit [ezeket a
prófétai logoszokat,
igéket]. És megtartják [(téreó): figyelnek rá, és megőrzik]
azokat, amelyek megírattak abban [(graphó): körülírattak bennük];
mert [(gar) ugyanis] az idő közel van [mert a (kairosz eggüsz): kijelölt,
elrendelt, alkalmas / megfelelő idő készen van].
»Más fordítás: Boldog, - és áldott, szerencsés; a gondoktól és
bajoktól mentes az élete, (amely: jelenti a hiánytalanság és hibátlanság
állapotát, mely az anyagi jólétet is magában foglalja – az, aki újra felismeri, megérti,
felfogja ezeket a prófétai igéket, akik figyelnek rá, és megőrzik, amelyek
körülírattak bennük, ugyanis a kijelölt, elrendelt, alkalmas / megfelelő idő már
készen van«*
*Az Úr Jézus így
jelenti ki, hogy kik boldogok: „Ő pedig monda: azok az igazán boldogok, akik
hallgatják, megértik, és felfogják az Istennek beszédét [logoszát, Igéjét, és megőrzik azt” (Luk. 11,28).
És
a Szent Szellem újra-és újra megismétli a tanácsot, hogy az bevésődjön a
szívünkbe, kijelentve a következményt is: „Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek (a
BIBLIÁNAK) az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg, és tartsd meg
mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz” (Józs. 1.8)
„Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked.
Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár
úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre (cselekedeteid mutassák),
és legyenek fejdíszként a homlokodon (az Igén elmélkedj). Írd
azokat házad ajtófélfáira (szemeid csak az Igére nézzenek) és
kapuidra (füleid csak az Igét hallgassák)!” (5 Móz. 6,6-9)
És ismét hangzik a figyelmeztetés: „Vegyétek azért szívetekre (bensőtökbe) és egész valótokra e
szavaimat, és kössétek azokat jegyül a ti kezetekre, és homlokkötőkül legyenek
a ti szemeitek között; És tanítsátok meg azokra a ti fiaitokat, szólván
azokról, mikor házadban ülsz, mikor úton jársz, mikor fekszel, és mikor
felkelsz. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire és a te kapuidra; Hogy
megsokasodjanak a ti napjaitok és
fiaitoknak napjai azon a földön, amely felől megesküdt az Úr a ti
atyáitoknak, hogy nékik adja mindaddig, amíg az ég a föld felett lészen” (5 Móz.
11,18-21).
Az
apostol így folytatja: „Ezt pedig
cselekedjétek, tudván [felismerve] az
időt, hogy ideje [jelen
van] már [a ti időtök az üdvösség bekövetkezésére]. Hogy az álomból [szellemi kábultságból] felserkenjünk
[felébredve fölkeljünk]. Mert most [a küszöbön áll, vagyis] közelebb van hozzánk az üdvösség, mint
amikor hívőkké lettünk” (Róm. 13,11).
Jel. 1,4 János [Jelentése: az Úr megkegyelmezett] a hét gyülekezetnek [(ekklészia): a kihívott közösségnek, az eklézsiának],
amely Ázsiában [Jelentése: mocsár] van: Kegyelem [(kharisz): Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú
gondoskodása] néktek és békesség [(eiréné):
az az állapot, amelyben minden a maga
helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség;
boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában]
attól, aki van, aki vala és aki eljövendő
[(erkhomai): Aki
megjelenik,vagyis a VAGYOK-tól*]**és
a hét Szellemtől, (vagyis a Szellem
teljességétől) aki az Ő királyiszéke [az Ő trónja] előtt, [(enópion): az Ő színe előtt, az Ő jelenlétében] van***
*A vagyok a héberben (hájáh): van, létezik, lesz. A
görögben: (eimi): van, létezik, jelen van.
**Az Úr Jézus
kijelentése önmagáról, Ő a VAGYOK: „Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én Vagyok” (Ján. 8,58).
Ő a mindenható: „Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég [és a
Beteljesedés], ezt mondja az Úr, aki van és aki vala és aki eljövendő, a Mindenható
[a mindeneken uralkodó]” (Jel. 1,8).
Ő beszélt Mózessel,
kijelentve magát: „És monda Isten
Mózesnek: VAGYOK, AKI VAGYOK. És
monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A
VAGYOK küldött engem ti hozzátok. És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj
az Izráel fiaihoz: Az Úr (Jahve), a
ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak
Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az
én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre” (2 Móz. 3,14-15).
Ő a Szabadító Isten: „Én hirdettem, (hogy megszabadítalak) és megtartottam, és megjelentettem, és nem
volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr
(Jahve), hogy én Isten vagyok. Mostantól
fogva is én az leszek, és nincs, aki az én kezemből kiragadjon; cselekszem, és
ki változtatja azt meg? Így szól az Úr (Jahve), a ti megváltótok, Izráel Szentje. Ti értetek küldöttem el Bábelbe (jelentése:
zűrzavar), (letörök minden zárat) és leszállítom mindnyájokat, mint
menekülőket a Káldeusokkal (jelentése: Babilónia lakója; férfias, harcias;
nyereség) együtt vídámságuk hajóiba. Én
az Úr (Jahve) vagyok, szent
Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok” (Ésa. 43,12-15).
Őt dicsőitik a mennyei
lények: „Ezt mondván: Hálát adunk néked
Uram, mindenható Isten, aki vagy és
a ki valál és a ki eljövendő vagy; mert a te nagy hatalmadat kezedhez vetted,
és a te országlásodat (uralkodásodat) elkezdetted”
(Jel. 11,17).
***Kijelentés a hét
szellemről: „A királyiszékből (a trónusból) pedig
villámlások és mennydörgések és szózatok jőnek vala ki. És hét tűzlámpás ég
vala (lobogó lánggal) a királyiszék (a trónus) előtt, amely az Istennek hét Szelleme
(az Isten teljessége)” (Jel. 4,5).
Az Úr Jézusról így hangzik a
prófécia, Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme
megnyugoszik: bölcseségnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak
(és erőnek) Szelleme, az Úr ismeretének
és félelmének Szelleme” (Ésa. 11,2).
„És láték a
királyiszék és a négy lelkes állat (a négy élőlény) között és a Vének között egy Bárányt állani, mint egy megölöttet, hét
szarva és hét szeme vala, ami az Istennek hét Szelleme, (az Istennek
teljessége) amely elküldetett az egész
földre” (Jel. 5,6).
És
a testben megjelent Krisztusról hangzik a kijelentés: „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész [maradéktalan] teljessége testileg (szómatikósz):
az Ő lényében)” (Kol. 2,9).
Jel. 1,5 És, [(kai): mégpedig] a Jézus Krisztustól, aki a hű [(pisztosz): megbízható,
szavahihető] tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak
fejedelme. Annak, aki minket szeretett [(agapaó): aki magát teljesen
átadta, és teljesen összekötötte és eggyé vált velünk], és megmosott [(lúó): feloldott,
megszabadított, megváltott] bennünket a mi bűneinkből [(hamartia): céltévesztésünkből] az ő vére [(haima en):
értünk adott élete] által*
*Ö a testben
megjelent Isten, ahogyan az Pál
apostolon keresztül kijelentést nyert: „És minden versengés nélkül (közismerten, elismerten,
bevallottan, valóban) nagy a kegyességnek (a hitnek) eme titka: Isten
(aki) megjelent (láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált;
megmutatkozott) (hús)testben. megigazíttatott (igaznak bizonyult) lélekben
(pneuma: szellemben). Megláttatott (megjelent,
megmutatkozott) az angyaloktól/nak. Hirdettetett a pogányok
(népek, nemzetek) közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1
Tim. 3,16).
Mert Ö: „…(Isten) dicsőségének visszatükröződése, ragyogása, kisugárzása, visszfénye, Szó
szerint: kifénylése, Belőle kiáradó fénysugár, és az Ő valóságának képmása,
létezésének alátámasztása és
bizonyítéka, lenyomata, kifejező képmása, külső megjelenése, lényegének
látható kifejeződése. Aki hatalmas szavának, igéjének
erejével,
hatalmával, energiájával fenntartja és hordozza,
összetartja és irányítja az egész
világmindenséget. Aki minket
bűneinktől, vagyis céltévesztésünket, tévedéseinket, hibáinkat leemelve, eltávolítva, minket
megtisztítva, és lemosva, üle a Felségnek, a nagyságnak, és nagyszerűségnek jobbjára, [a hatalom és méltóság helyén ül a magasságban, a mennyekben,
fenségbe]” (Zsid. 1,3).
Ő az: „Aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson [és megszabadítson] minket minden hamisságtól, [minden
gonoszságtól; hogy a törvény mindenfajta megrontásából megváltson bennünket;
hogy megváltson minket minden törvénytelenségtől] és tisztítson önmagának kiváltképpen való [saját] népet, jó
cselekedetekre igyekezőt.
[Más
fordítás: és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre
törekszik; hogy egyedül az ő népe legyünk: olyan nép, amely mindig arra
igyekszik, hogy helyesen cselekedjen; és jótettekben buzgolkodó, választott
népévé tegyen]” (Tit. 2,14).
És már új ének zeng a
mennyben: „És éneklének új éneket,
mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert
megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, (a Te
véreddel vásároltad meg őket) minden
ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből. És tettél minket a mi Istenünknek
királyokká és papokká; és uralkodunk a földön” (Jel. 5.9-10).
Jel. 1,6 És tett minket [országa
népévé], királyokká és papokká, az ő Istenének és Atyjának [országában]: övé legyen a dicsőség [(doxa): méltóság, dicséret, imádás, a fény, a ragyogás] és hatalom [(kratosz):
az erő, uralom, uralkodás, és győzelem]
mind örökkön örökké [(aión): örökkévalóságban is]! Ámen*
* „Mert: Őtőle, Őáltala és Őreá nézve
vannak mindenek, [mert Belőle jött elő, rajta keresztül megy
és Őfelé halad minden, és Beléje torkollik a mindenség]. Övé a dicsőség
mindörökké [és a dicsőség Neki jár az örökkévalóságban is]. Ámen” (Róm.
11,36).
És Őneki szól a dicséret: „És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk
a földön” (Jel. 5,10).
Így teljesült be a prófécia:
„És lesztek ti nékem papok birodalma és
szent nép. Ezek azok az ígék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak” (2 Móz. 19,6).
Erről prófétál Ézsaiás is: „Ti pedig az Úr papjainak hívattattok,
Istenünk szolgáinak neveztettek; a népek gazdagságát eszitek, és azok
dicsőségével dicsekedtek” (Ésa. 61,6).
Jel. 1,7 Ímé eljő [(erkhomai nephelé): közeledik, és
megérkezik, megjelenik] a felhőkkel [a felhőben]. És
[(kai): akkor] minden szem meglátja őt [(ophthalmosz, optanomai
optomai): minden szemnek megmutatja magát], még akik őt által szegezték is [(ekkenteó):
azoknak is, akik átdöfték, akik keresztülszúrták]. És [(kai): akkor] siratja őt [(koptó): és mellét veri
fölötte, gyászol, és jajgat] e földnek minden nemzetsége [a
föld összes népe]. Úgy van. Ámen*
*A szanhedrin előtt
kijelenti az Úr Jézus az Ő visszajövetelét:
„… És felelvén a főpap, monda néki: Az
élő Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a
Krisztus, az Istennek Fia? Monda néki Jézus: Te mondád. Sőt (azt) mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljőni
az égnek felhőiben” (Mát. 26,63-66)
Az Úr Jézus kijelentése tanítványainak
az Ő visszajöveteléről: „Mert miként a
felvillanó villámlás (cikázik) az ég
aljától az ég aljáig (és egyszerre villan fel és) fénylik; úgy lesz (és úgy jön el) az embernek Fia is az ő
napján. De előbb sokat kell néki szenvednie és megvettetnie e nemzetségtől
(és ettől a nemzedéktől)” (Luk. 17,24-25)
De: „Bizony mondom néktek: Azok között, akik itt állnak, vannak némelyek,
akik nem kóstolják [és nem ízlelik, nem tapasztalják] meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát eljőni [királyként] az ő országában [és az ő királyságában]”
(Mát. 16,28).
Az Úr Jézus feltámadása után
negyven napig tanította a tanítványait, majd: „… az ő láttukra felemelteték, és felhő fogá el [és takarta el] őt szemeik elől
[Más
fordítás: felemelkedett, azután felhő vette hátára, s elszakította
szemüktől].
És amint szemeiket az égre függesztették [és mialatt meredten néztek a mennybe távozó után,
hogy hogyan emelkedik az égbe], mikor ő
elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában, Kik szóltak is: Galileabeli
férfiak, mit állotok [itt] nézve a
mennybe [az égre emelt tekintettel]? Ez
a Jézus, aki felviteték [és fölemelkedett] tőletek a mennybe, akképpen [és
ugyanazon a módon] jő [majd] el [ismét], amiképpen [és ahogy] láttátok
őt felmenni a mennybe [és ahogyan szemetek láttára (szemlélve őt) elment az
égbe]” (Csel. 1,9-11)
Márk így ír az Úr Jézus
visszajöveteléről: „De azokban a
napokban, azután a nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik,
És az ég csillagai lehullanak, és az egekben levő hatalmasságok (és az egek
tartóerői) megrendülnek. És akkor
meglátják az embernek Fiát eljőni felhőkben (vagyis a felhőkön) nagy hatalommal és dicsőséggel. És akkor
elküldi az ő angyalait (az Ő hírnökeit, követeit), és egybegyűjti az ő választottait a négy
szelek felől (a világ négy tájáról), a
föld végső határától az ég végső határáig (a föld sarkától az ég sarkáig)” (Márk.
13,24-27)
Lukács is bizonyságot tesz: „És lesznek jelek a napban, holdban és
csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, mikor a tenger és
a hab zúgni fog
(Más
fordítás: És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban,
a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek
tanácstalanságukban),
Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak
várása miatt, amik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei
megrendülnek
(Más
fordítás: Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami
az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek). És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni a felhőben, (nagy) hatalommal és nagy dicsőséggel” (Luk. 21,25-27)
Az Úr Jézus kijelentése az Ő
visszejöveteléről szenvedése, és a nagy nyomorság után: „És akkor feltetszik [feltűnik; megjelenik; felragyog, fénylik,
láthatóvá lesz; (Itt: felragyog,
fénylik; felvillan /felvillanása után tartósan árasztja fényét/] az
ember Fiának jele [ismertetőjele (vagyis: az önmagán túlutaló történés, esemény, cselekvés)] az
égen. És akkor sír [és
jajgatásba tör ki; jajveszékel; gyászolni fog, és mellét veri] a
föld minden nemzetsége [népe,
és törzse], és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben [az és felhőin] nagy hatalommal [és erővel] és [nagy] dicsőséggel és [erőben
és hatalommal]”
(Mát. 24,30).
Pál apostol megvallása az Úr Jézus visszajöveteléről: „Amikor eljő majd, hogy megdicsőíttessék az Ő szenteiben [azon a napon, amikor
majd eljön, hogy dicsőségét (és csodálatos hatalmát) megmutassa szentjeiben,
vagyis bennetek], és csodáltassék [és
csodálat tárgya legyen] mindazokban, akik
hisznek (mivelhogy a mi tanúbizonyságunknak hitele volt ti nálatok) ama napon.
[Más
fordítás: Mindez akkor történik meg, amikor az Úr eljön. Akkor mindenki
dicsőíteni fogja őt, mert meg fogják látni dicsőségét azokban, akik teljesen az
övéi. Igen, mindenki csodálni fogja őt azok miatt, akik benne hisznek. Ezek
közé tartoztok ti is, hiszen hittel elfogadtátok, amit Jézusról mondtunk]” (2
Thess. 1,10).
Zakariás így próféál erről: „A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira
pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek Szellemét, és reám
tekintenek, akit átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút,
és keseregnek utána, amint keseregnek az elsőszülött után” (Zak. 12,10).
Ézsaiás is erről prófétál: „Jövendölés Égyiptom ellen. Ímé az Úr könnyű
felhőre ül, és bemegy Égyiptomba, és megháborodnak előtte Égyiptomnak
bálványai, és az égyiptomiak szíve megolvad őbennük” (Ésa. 19,1).
Lukács
így ír az Úr Jézus haláláról: „És
meghomályosodék [elsötétedik] a nap,
és a templom kárpitja [(katapetaszma): a Szenthelyet és a Szentek Szentjét
elválasztó kárpit a jeruzsálemi Templomban] középen
ketté hasada. És [hangosan] kiáltván Jézus nagy [messze hangzó] szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem
le az én szellememet. És ezeket
mondván, meghala [kilehelte, kibocsátotta szellemét]. Látván pedig a százados, ami történt, dicsőíté az Istent, mondván: Bizony
ez ember igaz vala. És az egész sokaság [az egész tömeg], mely e dolognak látására ment oda,
[amely erre a látványra verődött össze] látván
azokat, amik történtek, mellét verve
megtére [vagyis visszafordult, és visszatért]” (Luk. 23,45-48).
És János apostol idézi a próféciát: „Másutt ismét így szól az írás: Néznek majd
arra, akit általszegeztek [akit (ekkenteó): átdöftek]”
(Ján. 19,37).
Jel. 1,8 Én vagyok az Alfa [(a): átvitt értelemben: egyetlen, egyedüli] és az Omega [(ó): képletesen a véglegesség,
visszavonhatatlanság], kezdet [(arkhé):
az eredet, az alap, az ok] és vég [és a (telosz):
megvalósulás, beteljesedés, célba vett
pont, mint elérendő határpont, és a célba érkezés, befejeződés], ezt mondja
az Úr, aki van és aki vala és aki eljövendő, a Mindenható [(pantokratór):
Teljhatalmú, mindeneken uralkodó, aki
mindent kormányoz]*
*Az Úr Jézus
kijelentése: „Az ünnep utolsó nagy napján pedig
felálla Jézus és [(kradzó):
hangosan] kiálta, mondván: Ha valaki
szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék.
Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek
annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Szellemről, amelyet veendők valának az őbenne hívők: mert még nem
vala [még nem adatott] a
Szent Szellem; mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg” (Ján.
7,37-39).
Mert: „Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké
meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó
[és örök életre szökellő] víznek kútfeje [és
forrása] lesz őbenne” (Ján. 4,14).
Már Ézsaiás prófétán
keresztül így hív az Úr (Jahve): „Oh
mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek,
jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort
(az öröm szimbóluma) és tejet (az
Evangélium szimbóluma). Miért adtok pénzt
azért, ami nem kenyér, és gyűjtött kincseteket (keresményeteket) azért, ami meg nem elégíthet (amivel nem
lehet jóllakni)? Hallgassatok,
hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek (az egészlényetek)
kövérségben” (Ésa. 55,1-2).
„Mert vizet öntök (vizet árasztok) a szomjúhozóra,
és folyóvizeket (és patakokat) a
szárazra; kiöntöm (kiárasztom) Szellememet
a te magodra (a te utódaidra), és
áldásomat a te csemetéidre (a sarjadékaidra). És nevekednek, mint fű között (mint fű a víz mellett), és mint a fűzfák vizek folyásinál (vagy
a csatornák mentén)” (Ésa. 44,3-4).
És hogy ki az az Úr, aki
aprófétákon keresztül hív, azt az Úr Jézus jelenti ki: „… aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha” (Jn. 6,35).
Akkor: „Nem éheznek többé, sem nem
szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi (más) hőség: Mert a Bárány, aki a királyiszéknek
közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket
(vagyis elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz); és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet” (Jel. 7,16-17).
Ő az, aki a királyiszékben
ül: „És monda az, aki a királyiszéken
(vagyis a trónuson) ül vala: Ímé mindent
újjá teszek (és mindent újjáteremtek). És
monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek (megbízhatók) és igazak. És monda nékem: Meglett (megtörtént).
Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet
és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen” (Jel. 21,5-6).
És amikor ez megtörténik: „És azon a napon lesz, hogy élő vizek jőnek
ki Jeruzsálemből, felerészük a napkeleti tenger felé, felerészük pedig a
nyugati tenger felé, és nyárban és télben is úgy lesz” (Zak. 14,8).
János apostol látomásában: „És megmutatá nékem az élet vizének tiszta
folyóját, amely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak
királyiszékéből jővén ki (mert trónusából ered)” (Jel. 22,1).
„És a Szellem és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És
aki (csak) hallja, ezt mondja: Jövel! És aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki
akarja, vegye az élet vizét ingyen”
(Jel. 22,17).
„És vezérel téged az Úr (Jahve)
szüntelen, (kopár földön is jól tart téged, és) megelégíti egész lényedet nagy szárazságban is, és csontjaidat
megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a
melynek vize el nem fogy” (Ésa. 58,11).
„Akkor ugrándoz, mint
szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és
patakok
(erednek) a kietlenben. És tóvá lesz a
délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá; a sakálok lakhelyén, ahol feküsznek,
fű, nád és káka terem” (Ésa. 35,6-7).
És:
„Kopasz hegyeken folyókat nyitok (és
fakasztok) és a rónák közepén (a
völgyek mélyén) forrásokat; a pusztát
vizek tavává teszem és az aszú földet vizeknek forrásivá (Ésa. 41,18).
És ezeket az ígéreteket Jahve
jelentette ki: „Így szól az Úr,
(Jahve) Izráelnek királya és megváltója,
a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kivül nincsen
Isten” (Ésa. 44,6).
Jel. 1,9 Én János, aki néktek atyátokfia, azaz [testvéretek] is vagyok, társatok [(szügkoinónosz):
közös részestársatok,és veletek együtt résztvevő] is a Jézus Krisztus
szenvedésében [(thlipszisz): megpróbáltatásában,
gyötrődésében, szorongattatásában, nyomorúságában, üldözésében]* és királyságában és tűrésében [és
(hüpomoné): türelem,
kitartás, állhatatosságában] a szigeten valék [egy szigetre kerültem], amely Páthmósnak [jelentése: táplálék] neveztetik, az Isten beszédéért [(logosz):
az Isten Igéje miatt] és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért.
*Mert: „Tudván, hogy
társaink vagytok, és részt vállaltatok a szenvedésben, a szorongattatásban;
háborgattatásban, megpróbáltatásban; zaklatásban…” (2 Kor. 1,7).
Jel. 1,10 [Elragadtatásba
estem], és Szellemben valék ott az Úrnak napján, és hallék hátam megett
nagy szót [egy erős hangot], mint egy trombitáét [mintha kürt harsogna].
Jel. 1,11 Amely ezt mondja vala: Én vagyok az Alfa [(a): átvitt
értelemben: egyetlen, egyedüli] és az
Omega [(ó): képletesen a véglegesség, visszavonhatatlanság], az Első [(prótosz):
a kezdeti, eredeti] és Utolsó [(eszkhatosz): végső]. És: Amit látsz, írd meg könyvben [(biblion): tekercsben], és küldd el a hét [kihívott] gyülekezetnek [a hét (ekklészia): kihívottak közösségének, eklézsiának],
amely Ázsiában [jelentése: mocsár] van, Efézusban, [jelentése: vég, határ] Smirnában [Jelentése: mirha,], Pergámumban [jelentése: megerősített, erődítmény; vár, fellegvár,
erődítmény, őrség). magaslat vagy felemelés; Jelentése még lehet: Pergamón =
házasság, egyesülés], Thiatirában [jelentései: áldozati kapu; a
szenvedés, a nyomorúság szaga. „jó illatú áldozat” vagyis „tele van áldozattal], Sárdisban [jelentése: menekülő, megmaradt, túlélő, maradék; az
öröm éneke], Filadelfiában [jelentése: testvérszeretet] és Laodiczeában [jelentése: népjog, népigazság; népítélet].
Jel. 1,12 Megfordulék azért, hogy lássam a szót, amely velem
beszéle [hogy lássam azt, akinek hangja
szólt hozzám]; megfordulván pedig, láték hét arany gyertyatartót [(lükhnia):
mécstartót]*
*Zakariásnak egy
angyal mutatja meg az egyházat: „És ezt kérdezte tőlem: Mit látsz te? És mondám: Látok
ímé egy merő arany gyertyatartót (egy
színarany lámpatartót, (záháḇ):
fényes, csillogó, ragyogó), tetején az
olajtartója, (egy tál) rajta pedig
annak hét szövétneke (hét mécses van rajta (nér nêr nir nír): lámpás), és hét cső a szövétnekekhez, amelyek a tetején vannak (és a tetején
levő mécseseknek hét-hét csücske van); És
mellette két olajfa: egyik az olajtartó jobb oldalán, a másik pedig annak bal
oldalán. És felelék, és mondám az angyalnak, aki beszél vala velem, mondván:
Mik ezek, (mit jelentenek ezek) Uram?
És felele az angyal, aki beszél vala velem, és mondá nékem: Hát nem tudod-é,
mik ezek (mit jelentenek)? És mondám:
Nem, Uram! És felele, és szóla nékem, mondván: Az Úrnak beszéde (az Úr
igéje, kijelentése) ez Zorobábelhez
(jelentése: Babilonban
nemzett, ültetett; született), mondván: Nem erővel, sem hatalommal, hanem
az én Szellememmel! Azt mondja a Seregeknek Ura. Ekkor megszólaltam, és
megkérdeztem tőle: Mi ez (mit jelent)
a két olajfa a gyertyatartó jobb és bal oldalán? És másodszor is megszólaltam,
és megkérdeztem: Micsoda az olajfának az a két ága, amelyek a két arany cső
mellett vannak, és öntik magukból az aranyat
(Más
fordítás: Mit jelent az olajfáknak az a két ága, amelyekből két
aranycsövön át folyik le az aranyszínű olaj)?
És szóla nékem, mondván: Hát nem tudod-é, mik ezek? És
mondám: Nem, Uram! És mondá nékem: Ezek ketten az olajjal felkenettek, akik az
egész föld Ura mellett (az egész föld
Urának a szolgálatára) állnak”
(Zak. 4,2-6.11-14).
És így magyarázza az Ige, az
Igét: „És adom az én két
tanúbizonyságomnak, hogy prófétáljanak, gyászruhákba (zsákruhába) öltözve, ezerkétszáz hatvan napig. Ezek az a
két olajfa, és a két gyertyatartó, amelyek a földnek Istene előtt állanak” (Jel. 11,3-4).
És a két olajfáról, a két felkentről – vagyis az Ószövetségi Írásokról, és az Evangéliumról így hangzik a kijelentés
– Az Úr Jézus kijelentése az Ószövetségi
írásokról: „Tudakozzátok [(ereunaó): kutatjátok, tanulmányozzátok, és
megpróbáljátok megérteni] az
írásokat, mert azt [(dokeó): gondoljátok, és] hiszitek,
hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek
rólam
[Más fordítás: pedig azok rólam tesznek bizonyságot].
És nem akartok hozzám
jőni, hogy életetek legyen [hogy életet kapjatok, és nyerjetek]! Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is
hinnétek; mert [(gar): ugyanis] énrólam
írt ő” (Ján. 5,39-40.46).
Az emmausi
tanítványoknak magyarázza az Írásokat az Úr: „És ő monda nékik: Óh balgatagok [(anoétosz):
értelmetlenek, nem gondolkodó ostobák] és
rest szívűek [(bradüsz): lassú, közömbös, tompa a bensőtök] mindazoknak elhívésére, amiket a próféták [(prophétész): az Isten nevében
szóló, isteni akaratot közvetítő személyek] szóltak! És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól
fogva, magyarázza [(dierméneuó): értelmezi] vala nékik minden írásokban [a teljes
Szentírásban], amik őfelőle megírattak”
(Luk.
24,25.27).
A Krisztus testéről így szól
az Úr, aki Mózesnek azt parancsolja, hogy a szent sátorba: „Csinálj gyertyatartót is tiszta aranyból; vert aranyból készüljön a
gyertyatartó; annak szára, ága csészéi, gombjai és virágai ugyanabból legyenek.
Hat ág jőjjön ki oldalaiból; három gyertyatartó-ág az egyik oldalból, és három
gyertyatartó-ág a másik oldalból. Mandolavirág formájú három csésze az egyik
ágon, gombbal (gömbbel) és virággal;
és mandolavirág formájú három csésze a másik ágon is, gombbal (gömbbel) és virággal; így legyen a gyertyatartóból
kijövő mind a hat ágon. A gyertyatartón pedig négy mandolavirág formájú csésze
legyen, gombjaival (gömbbel) és
virágaival. Gomb (gömb) legyen a
belőle kijövő két ág alatt; ismét gomb (gömb) a belőle kijövő két ág alatt, és ismét gomb (gömb) a belőle kijövő két ág alatt: így a
gyertyatartóból kijövő mind a hat ág alatt. Gombjaik (gömbjeik) és ágaik magából legyenek (egy darabból
legyenek); egy darab tiszta aranyból
(színaranyból) legyen verve az egész.
Csinálj hozzá hét mécset is, és úgy rakják fel mécseit, hogy előre
világítsanak. Hamvvevői és hamutartói is tiszta aranyból (színaranyból) legyenek. Egy tálentom tiszta aranyból
(színaranyból) csinálják azt, mindezeket
az eszközöket. Vigyázz, hogy arra a formára (arra a mintára) csináld, amely a hegyen mutattatott néked” (2 Móz. 25,31-40).
Az egyház eltévelyedésének
következményét egy előképben mutatja be a Szent Szellem. Sedékiás – izráel
királya –bálványimádásba vitte a népet, ezért a babilóni király emberei
elvitték Babilonba: „a csészéket, a
serpenyőket, a medencéket és a fazekakat, a gyertyatartókat, a tömjénezőket és
a serlegeket, ami arany, aranyban, ami ezüst, ezüstben, mind elvivé a vitézek
feje” (Jer. 52,19).
Jel. 1,13 És a hét gyertyatartó [(lükhnia): mécstartó] között hasonlót az ember
Fiához, bokáig érő ruhába [hosszú
palástba volt] öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve.
Jel. 1,14 Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér
gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng [mint a fellobbanó tűz, vagy mint a lobogó tűz];
Jel. 1,15 És a lábai hasonlók valának az izzófényű érchez, [(khalkolibanon):
fehér fénnyel izzó fémhez], mintha kemencében tüzesedtek volna
meg [lába hasonló a kemence tüzében
felízzitott / tűzben megpróbált / aranyérchez]. A szava
pedig olyan, mint a sok vizek [nagy víztömeg] zúgása [mint a nagy vizek morajlása, vagy mint hatalmas vízesés zúgása]*
*Dániel látomásban
látja az Urat: „Nézém, míg királyi székek tétetének, (trónokat állítottak föl) és az öregkorú leüle, ruhája hófehér, és
fejének haja, mint a tiszta gyapjú; széke tüzes láng (trónja olyan volt,
mint a lángoló tűz), ennek kerekei égő
tűz. Tűzfolyam (fakadt) foly és jő
(és áradt) vala ki az ő színe felől;
ezerszer ezeren szolgálának néki, és tízezerszer tízezeren állának előtte;
ítélők ülének le, és könyvek nyittatának meg. Látám éjszakai látásokban, és ímé
az égnek felhőiben, mint valami emberfia jőve (vagyis emberfiához hasonló
volt); és (az öregkorú felé tartott) méne az öregkorúhoz, és eleibe vivék őt
(és odavezették hozzá). És ada néki
hatalmat, dicsőséget és országot (és királyi uralom adatott neki), és minden nép, nemzet és nyelv (őt
tisztelje) néki szolgála; az ő hatalma
örökkévaló hatalom, amely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik
(és királyi uralma nem semmisül meg)” (Dán. 7,9-10.13-14).
És Dániel újra látja az Urat:
„És az első hónapnak huszonnegyedik
napján, ímé én a nagy folyóvíznek, azaz a Hiddekelnek (jelentése: folyton
áradó folyó, ami olyan sebes, mint a nyíl) partján
valék. És felemelém szemeimet, és látám, és ímé: egy férfiú, gyolcsba öltözve,
és dereka ufázi aranynyal övezve. És teste olyan, mint a társiskő (mint a
drágakő), és orcája olyan, mint a villám,
és szemei olyanok, mint az égő szövétnekek, karjai és lábatája mint az izzó
ércnek színe, és az ő beszédének szava olyan, mint a sokaság (mint egy
tömeg) zúgása” (Dán. 10,4-6).
Dániel látomásában újra az
Édenben volt, és itt látta az Urat: „És a harmadik folyóvíz neve Hiddekel; ez
az, a mely Assiria hosszában foly. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes. És
vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és
őrizze azt” (1 Móz. 2,14-15).
Ezékiel is látta erőben az
Urat, erről igy tesz bizonyságot: „És a
mennyezeten felül, amely fejük felett vala, látszék mint valami zafirkő,
királyi széknek formája, (egy zafírfényű trónus alakja látszott) és a királyi széknek formáján látszék mint
egy ember formája azon felül; És látám izzó ércként ragyogni, amelyet, mintha
tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának
alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség vala körülötte
(mintha fényözön venné körül), Mint
amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a
fényesség (a fényözön) köröskörül.
Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, és látám, és orczámra esém, és hallám
egy szólónak szavát” (Ezék. 1,26-28).
Ezékielnek megmutatja az Úr a
negyedik templomot, és benne Isten erejét: „És
ímé, Izráel Istenének dicsősége jő vala napkelet felől, és zúgása, mint nagy
víz zúgása, és a föld világos vala (ragyogott) az ő dicsőségétől. És a jelenség, melyet láttam, olyan vala, mint az a
jelenség, melyet akkor láttam, amikor a város pusztulása bekövetkezett; és
olyan látások valának, mint az a jelenség, melyet a Kébár folyó mellett láttam.
És orczámra esém. És az Úr dicsősége beméne a házba a kapunak útján, mely néz
napkeletre. És fölemele engem a Szellem, és bevitt engem a belső pitvarba (a
belső udvarba), és ímé, az Úr dicsősége
betölté a házat (a templomot)” (Ezék. 43,2-4).
Ézsaiás is látta az Urat,
éspedig így: „Amely esztendőben meghala
Uzziás király, (jelentése: Jahve ereje; Isten ereje) látám az Urat ülni magas és
felemeltetett székben, (magasra emelt trónon ülve), és palástja betölté a templomot. Szeráfok állanak vala felette:
mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orczáját fedé be, kettővel lábait
fedé be, és kettővel lebegett. És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent,
szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével! És
megrendülének az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel.
Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és
tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták
szemeim!” (Ésa. 6,1-5)
Jel. 1,16 Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából
kétélű éles kard jő vala ki; és az ő orcája, vagyis [(opszisz): külső megjelenése], mint a nap amikor [teljes erejével] fénylik [(phainó):
amikor feltűnik, ragyog, világít,
tündököl] az ő erejében.
[Más
fordítás: a látvány olyan ragyogó
volt, mint mikor a nap teljes hatalmával fénylik]*
13 Az
Úr megmutatta magát tanítványainak is, mégpedig így: „És hat nap
múlva magához [vagyis maga mellé] vevé
Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magukban
[külön] egy [igen] magas hegyre. És elváltozék [és
átalakult] előttük, [ott szemük
láttára], és az ő orcája ragyog
[fénylik, és világítani kezdett] vala,
mint a nap, ruhája pedig fehér lőn [és fehéren ragyogott, tündökölt], mint a fényesség [és úgy vakított, mint
a fény, mint a napsugár; mert ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből
volnának]” (Mát. 17,1-2).
Pál apostolnak akkor
jelentette ki magát az Úr, amikor sietett elfogni a Krisztusban hívőket: „Délben látám az úton király, hogy mennyből
a napnak fényességét meghaladó (a nap fényénél is ragyogóbb) világosság sugárzott körül engem és azokat,
kik velem együtt haladnak vala” (Csel.
26,13).
Pál
apostol arra figyelmezteti a hívőket, - kijelentve a kard jelentését - hogy: „…fölvegyétek és a Szellem [harci] kardját [ragadjátok meg a
hatalom támadó fegyverét], amely az Isten
beszéde [Isten kijelentése]”
(Eféz. 6,17).
„Mert az Istennek beszéde (Istennek (logosza): igéje) élő és ható (működő, tevékeny, hatékony;
élő energia). És élesebb (metszőbb,
áthatóbb, mélyrehatóbb) minden kétélű
fegyvernél (és minden kétélű kardnál). És
elhat a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig
(Más
fordítás: és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők
szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig), és megítéli (vagyis döntésre alkalmassá teszi) a gondolatokat és a szívnek (vagyis a szellemi élet központjának) indulatait (és szándékait, gondolatait, nézeteit,
véleményét, és gondolkodását)” (Zsid. 4,12).
Az Úr a különböző városban
élő szenteknek különbözőképpen jelenti ki magát: „Az Efézusbeli (jelentése: vég, határ) gyülekezet angyalának írd meg: Ezeket
mondja az, aki az ő jobbkezében tartja a hét csillagot, aki jár a hét arany
gyertyatartó között. A Pergámumbeli (jelentése:
megerősített,
erődítmény / állammal egyesülés) gyülekezet
angyalának írd meg: Ezt mondja az, akinél a kétélű éles kard van: Térj meg: ha
pedig nem, ellened megyek hamar, és vívok azok ellen számnak kardjával” (Jel. 2,1.12.16).
„A Sárdisbeli
(jelentése: menekülő, túlélő, maradék) gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja
az, akinél van az isteni hét Szellem, vagyis a Szellem teljessége, és a hét
csillag: Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy” (Jel. 3,1).
Jel. 1,17 Mikor pedig megláttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint
egy halott. És reám veté, reám [(epitithémi): tette, helyezte] az ő jobbkezét* mondván
nékem: Ne félj [(phobeó phobeomai): ne ijedj, és ne
rémülj meg];
én vagyok az Első [(prótosz):
az eredet, a kezdet] és az Utolsó [(eszkhatosz): a végső]**
*Az ember a
természetfelettivel való találkozásnál megrémül, erőtlenné válik, és elesik. Ez
történt Dániellel is, amikor találkozott az Úrral: „És oda jöve,
ahol én állék, és amint jöve, megrettenék (megrémültem jöttére) és orcámra esém… És mikor szóla velem,
ájultan esém orczámmal a földre; de megillete (megérintett) engem és helyemre (és talpra) állíta” (Dán. 8,17-18).
És ez mindig így történt, ahányszor
Dániel találkozott az Úrral: „És egyedül
én, Dániel láttam e látomást, a férfiak pedig, akik velem valának, nem látták a
látomást; hanem nagy rettenés szálla reájok, (nagy rémület fogta el őket) és elfutának, hogy elrejtőzzenek. És én
egyedül hagyattam, és látám ezt a nagy látomást, és semmi erő sem marada
bennem, és orcám eltorzula, és oda lőn minden erőm (és nem tudtam erőmet
összeszedni). És hallám az ő beszédének
szavát; és mikor hallám az ő beszédének szavát, én ájultan orcámra esém, és
pedig orcámmal a földre. És ímé, egy kéz illete engem, és felsegített térdeimre
és tenyereimre… És mikor ilyen szavakkal szóla velem, orcámmal a földre esém és
megnémulék. És ímé, olyan valaki, mint egy ember-fia, megilleté ajkaimat és
megnyitám a számat és szólék és mondám annak, aki előttem álla: Uram, a látomás
miatt reám fordulának az én fájdalmaim, annyira, hogy semmi erőm nincsen. És mi
módon szólhat ezzel az én Urammal ennek az én Uramnak szolgája? Hiszen bennem
attól fogva nem álla meg az erő, és lélekzet sem marada bennem. És ismét illete
engem az emberhez hasonló, és megerősíte engem. És monda: Ne félj, te kedves
férfiú; békesség néked, légy erős és bizony erős! És mikor szóla velem,
megerősödém, és mondék: Szóljon az én Uram, mert megerősítél engemet” (Dán. 10,7-10.15-19).
Ezékiel is arról számol be,
hogy az Isten erejével való találkozásnál nem bír állva maradni: „És látám izzó ércként ragyogni, amelyet,
mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának
alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna (mintha fényözön venné
körül). És fényesség vala körülötte, Mint
amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a
fényesség (a fényözön) köröskörül.
Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, és látám, és orcámra esém, és hallám egy
szólónak szavát” (Ezék. 1,27-28).
Saulussal – aki később Pál – szintén ez
történt: „És amint méne, lőn, hogy
közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a mennyből:
És ő leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul,
mit kergetsz (miért üldözöl) engem?
És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, akit te
kergetsz (akit te üldözöl): nehéz
néked az ösztöke ellen rúgódoznod. Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz,
hogy cselekedjem? Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj be a városba, és
majd megmondják néked, mit kell cselekedned. A vele utazó férfiak pedig némán
álltak, hallva ugyan a szót, de senkit sem látva. Felkele azonban Saulus a
földről; de mikor felnyitá szemeit, senkit sem láta, (sőt egyáltalán nem
látott) azért kézenfogva vezeték be őt
Damaskusba. És három napig nem látott, és nem evett és nem ivott” (Csel.
9.3-9).
**És hogy ki
beszélt János apostollal, arról Ézsaiás így prófétál: „Így szól az Úr (Jahve), Izráelnek királya és megváltója, a
seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kivül nincsen Isten.
Ne féljetek, és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém előre? Ti
vagytok tanuim! Hát van-é rajtam kivül Isten? Nincs kőszál, nem tudok!” (Ésa. 44,6.8).
Mert: „Ki tette és vitte végbe ezt? Aki elhívja eleitől fogva a
nemzetségeket: én, az Úr, az első és utolsókkal is az vagyok én!” (Ésa. 41,4).
Jel. 1,18 És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön
örökké [az örökkévalóságban]* Ámen. És nálam vannak [(ekhó)
a kezembe vannak letéve, birtokomban, és
hatalmamban vannak, és nekem vannak
alárendelve] a pokolnak [(hadész): a holtak hazájának] és a [(thanatosz)]: halálnak kulcsai, vagyis [(kleisz): nálam van a nyitás és zárás
hatalma]**
*Pál apostol
megvallása a feltámadott Úrról: „Tudván [és biztosak vagyunk
abban] hogy Krisztus, aki
[miután] feltámadt a halálból,
[vagyis a halottak közül] többé meg nem hal;
a halál többé rajta nem uralkodik” (Róm. 6,9).
A gyülekezeteknek is így
jelenti ki magát a feltámadott Úr: „A
Smirnabeli gyülekezet angyalának pedig írd meg: Ezt mondja az Első és Utolsó,
aki halott vala (de életre kelt) és
él” (Jel. 2,8).
És Ő az Isten, vallja Dávid: „Isten a mi szabadító Istenünk, az ÚR, a mi
Urunk kihoz a halálból is” (Zsolt.
68,21).
**Mikor az Úr Jézus
elkezdte hirdetni a megtérést, akkor írja az Evangélium, hogy hol van a
halottak országa: „A nép, amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, nagy fényt,
és akik a halálnak földében és országában, és árnyékában ülnek és laknak vala,
azoknak világosság támada, és fény virradt rájuk.
[Más
fordítás: a sötétségben lakó nép nagy fényt látott, s a halál országában
és árnyékában lakók felett fény ragyogott fel!]” (Mát. 4,16).
És
beteljesült az Ézsaiás prófétán keresztül hangzó ígéret: „De nem lesz, nem
marad mindig sötétség ott, ahol most szorongatás, és elnyomás
van. Először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti
a tenger útját, a tenger felé vivő utat, a Jordán túlsó partját,
vagyis a Jordánon túli részt, és a pogányok határát, a
pogányok területét. A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy
világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény és
világosság ragyog fel fölöttük! (Ésa.
9,1-2).
Őróla mondja az Írás, hogy leszállott a
földre, vagyis a holtak országába: „…
Fölmenvén [(anabainó): felmegy,
felemelkedik, felszáll] a magasságba
foglyokat vitt [magával] fogva
[fogságba], és adott ajándékokat az
embereknek [megajándékozta az embereket]. Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is
szállott a föld alsóbb részeire [hogy
előzőleg le is szállt erre a földre]? (Eféz. 4,8-9).
Az
efézusi szenteknek mondja Pál apostol, egyben az is kijelentést nyer, hogy hol
van a holak országa: „…holtak valátok a
ti vétkeitek [hibás lépéseitek, botlásaitok, eleséseitek] és bűneitek miatt,
[céltévesztésetek következtében]” (Eféz. 2,1).
És így szól a
Kolossébeliekhez is: És titeket, kik holtak valátok
a bűnökben és a ti (hús)testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített
együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket, Az által, hogy eltörölte a
parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nekünk, és azt
eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára (kínoszlopra)” (Kol. 2,13-14).
A feltámadott Úr kijelentése
tanítványainak: „És hozzájuk menvén
Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem [bennem]
adatott minden hatalom mennyen és földön” (Mát. 28,18).
Ezt a hatalmat adja át a
feltámadott Úr az Övéinek: „És néked adom
a mennyek országának [a mennyek Királyságának;
az Isten Királyságának] kulcsait. És amit
megkötsz [és megkötözöl] a földön, a mennyekben is kötve lészen. és
amit meg / vagy feloldasz [elengedsz, vagyis ha a bűnöst feloldozod] a
földön, a mennyekben is oldva lészen.
[Más
fordításban: „Ha bármit kijelentesz, hogy meg van kötve ezen a földön,
az a mennyben is meg lesz kötve. Ha bármit kijelentesz, hogy fel van oldva itt
a földön, az a mennyben is fel lesz oldva]” (Mát. 16,19).
A feltétel, és amit megkötni
vagy feloldani kell: „Ismét monda azért
nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is
akképpen küldelek titeket. Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyetek Szent Szellemet! Akiknek
megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok,
azoknak a bűnei megmaradnak” (Ján.
20,21-23).
És ez a hatalom a teljes
eklézsiáé: „Bizony mondom néktek: Amit
megköttök a földön [és ha bármit kijelentetek, hogy meg van kötve ezen a
földön], a mennyben is kötve lészen. és
amit megoldotok [szabaddá
tesz, kiszabadít, feloldoz, kötelétől megszabadít, eltöröl, érvénytelenít] a
földön [ha bármit kijelentetek, hogy fel van oldva itt a földön], a mennyben is oldva lészen” (Mát.
18,18).
Ézsaiás így prófétál arról,
aki amit bezár, azt senki ki nem nyitja: „És
lesz ama napon, hogy elhívom szolgámat, Eliákimot (jelentése: Isten által
feltámasztott), a Hilkiás (jelentése:
az Úr tulajdona vagy öröksége) fiát, S
felöltöztetem őt öltözetedbe, és öveddel megerősítem, és uralmadat kezébe adom,
és ő lesz atyjok Jeruzsálem lakosainak és a Júda házának
(Más
fordítás: palástodat rá adom övedet rá erősítem, és neki adom
hatalmadat. Ő viseli gondját Jeruzsálem lakóinak és Júda házának); S az ő vállára adom a Dávid házának
kulcsát, és amit megnyit, senki be nem zárja, és amit bezár, nem nyitja meg
senki; S beverem őt, mint szeget erős helyre, és lészen dicsőséges székül az ő
atyja házának; S reá függesztik atyja
házának minden dicsőségét: fiakat és unokákat, minden kicsiny edényt, a
csészeedényektől a tömlőknek minden edényeiig. Ama napon, azt mondja a
seregeknek Ura, kiesik a szeg, mely erős helyre veretett, és levágatik és
leesik és összetörik a teher, mely rajta volt, mert az Úr mondá” (Ésa. 22,20-25).
Jel. 1,19 Írd meg, amiket láttál, és amik vannak [a jelent] és amik ezek után lesznek [és amiknek ezek után kell bekövetkezniük]*
*Habakuk prófétán
keresztül hangzik a kijelentés arról, ami bekövetkezik:
„Őrhelyemre
állok, és megállok a bástyán, és vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám, és mit
feleljek az én panaszom dolgában. És felele nékem az Úr, és mondá: Írd fel e
látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen. Mert e látomás
bizonyos időre szól, de vége felé siet, és meg nem csal; ha késik is, bízzál
benne; mert eljön, el fog jőni, nem marad el” (Hab. 2.1-3).
És mit látott a próféta? „Miért láttatsz velem hamisságot, (és
romlottságot) és szemléltetsz
nyomorgatást (és nyomorúságot)? Pusztítás
és erőszak (és önkény) van előttem,
per keletkezik és versengés (és viszály) támad! Azért (nem érvényesül, hanem) inog a törvény, és nem érvényesül az igaz ítélet; (és nem hoznak
soha igaz ítéletet) mert gonosz hálózza
be (és kijátssza) az igazat, azért
származik hamis (és igazságtalan) ítélet!” (Hab. 1,3-4).
Tehát a bűn megsokasodott!
de: „…a
Seregek Ura így határozott: Amiért a népek fáradoznak, azt tûz pusztítja el,
amiért a nemzetek fáradoznak, az semmivé válik. De a föld tele lesz az ÚR
dicsõségének ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja” (Hab. 2.13).
Mert: „Témán felõl jön az Isten, Párán hegyérõl a Szent. (Szela) Fensége beborítja az eget, dicsõségével megtelik a föld. Ragyogása maga
a világosság, fénysugarak villognak mellette: abban rejtõzik az ereje” (Hab. 3.3).
Vagyis jön a minden kegyelem
Istene! Aki így beszél a gyertyatartóról, a tanítványokhoz szólva: „Ti vagytok a világ világossága. Nem
rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a
véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a
házban vannak” (Mát. 5.14-15)
Hiszen ők az Úr követei, ők
az apostolok: „Mert a papnak ajkai õrzik
a tudományt, és az õ szájából törvényt várnak, mivel a Seregek Urának követe õ”
(Malak. 2.7)
Mert: „…Jézus Krisztus… tett minket…papokká...” (Jel. 1.5-6).
Jel. 1,20 A hét csillag titkát, amelyet láttál az én jobb
kezemben, és a hét arany gyertyatartót [a
hét arany mécstartót; lámpatartót].
A hét csillag a hét gyülekezet [(ekklészia): kihívottak közössége] angyala [hírnöke,
követe], és amely hét
gyertyatartót [és a hét mécstartóállvány;
lámpatartót] láttál, az hét gyülekezet
[(ekklészia): kihívottak
közössége]*
*És hogy kik a
kihívott közösség angyalai, arról Aggeus, és malakiás prófétán keresztül hangzik a kijelentés „És szóla
Aggeus, (jelentése: ünnepen született) az Úr követe (aggelosz: angyala), az Úr küldetésében, mondván a népnek: Én
veletek vagyok, azt mondja az Úr (Jahve)” (Agge. 1,13;Malak. 2,7).
„Mert a papnak ajkai őrzik a tudományt, (az Isten ismeretét) és az ő szájából törvényt (tanítást) várnak, mivel a Seregek Urának követe (aggelosz: angyala) ő” És hogy a papok a
kihívott közösségek tagjai, arról János apostol kap kijelentést: „És
tett minket királyokká és papokká,
az ő Istenének és Atyjának [országában]: övé legyen dicsőség [(doxa): méltóság, dicséret,
imádás, a fény, a ragyogás] és hatalom
[(kratosz): az erő, uralom, uralkodás, és győzelem] mind örökkön örökké [(aión):
örökkévalóságban is]! Ámen” (Jel.
1,6).
És aki a kijelentést adja,
annak Neve, Ámós (jelentése: teherhordozó) prófétán
keresztül kerül kijelentésre: „Aki a
fiastyúkot és a kaszáscsillagot teremtette; aki reggellé változtatja a homályt
és a nappalt éjszakává sötétíti; aki hívja a tenger vizeit és kiönti azokat a
földnek színére: az Úr (Jahve) annak
a neve” (Ámós. 5,8).
Zakariáson (jelentése: Jahve
megemlékezett róla) keresztül pedig
kijelentéste nyer, hogy milyen terhet hordoznak a próféták: „Az
Úr igéjének terhe a Kadrák földe ellen…” (Zak. 9,1)
