Jobb,
ha felkészülten hiába várjuk a lehetőséget, mint ha a lehetőség készületlenül
talál.
2014. augusztus 12.
Elaine Tavolacci: Előzetes bemutató
Tegnap
gyönyörű nap volt, sütött a nap, az ég kék volt, és a fákon tavaszi lombkoronák
voltak már. Ahogy kiléptem a házam ajtaján, egy szokatlan frissességet éreztem
a levegőben. Egyfajta megtisztulást, felfrissülést és megújulást érzékeltem.
Ahogy felnéztem az égre, ezeket a szavakat mondta a Szent Szellem:
"Előzetes bemutató."
Az Úr azt mondja, arra vágyom, hogy egy előzetes bemutatót adjak a népemnek
az eljövendő dolgokról. Amint kinyitjátok a szellemi szemeiteket, elkezditek
úgy látni a földi dolgokat, ahogyan a mennyben vannak. Elkezditek felismerni
azt, amit feltárok előttetek. Amint ráhangoljátok a füleiteket a menny
frekvenciájára, a füleitek egy hangot hallanak mögületek, ami így szól:
"Ez az út, ezen járjatok." Az ajtó nyitva áll számotokra, hogy új
módon értsetek meg királysági alapelveket. Az ajtó nyitva áll, hogy egy új
szinten kapjátok a kijelentéseket.
Olyan módon fogom kiárasztani a dicsőségemet az életetekbe, amit eddig még
nem ismertetek. Tudni fogtok bizonyos dolgokat mielőtt megtörténnének, ahogy
megmaradtok a Velem való bensőséges közösségben. A szavaitok változást
indítanak el, és súlyuk lesz. Sokkal több dolog van még, ami elérhető
számotokra, ahogy követitek a vezetésemet és figyelitek a hangomat. Ahogy
alábbszálltok, hogy Én emelkedhessek, a nektek készített terveim elkezdenek kibontakozni.
Sokan kiáltottatok fel amiatt, hogy a háború nagyon kemény, és a harcok
látszólag soha nem érnek véget, viszont ha erősen megálltok, akkor fel fogjátok
ismerni az ellenség taktikáit, és azt, hogy hogyan lehet elkerülni a csapdáit.
Ne zavarjon össze az ellenállás, hanem tudd azt, hogy Én a te oldaladon
munkálkodom. Amikor az ellenség megpróbálja felnagyítani az életed nehézségeit,
fordítsd vissza a figyelmed fókuszát arra, amit Tőlem tanultál. A te helyzeteid
eltörpülnek a neked adott ígéreteim és gondoskodásom mellett. Kérj Tőlem
szellemi látást minden helyzetben, és megadom neked. Soha ne feledkezz el a
Szövetségről, amelyet veled kötöttem. Indulj el félelem és ingadozás nélkül, és
hamarosan világos lesz számodra a feladat, amit rád bíztam. Biztos lehetsz
benne, hogy meg fogsz tapasztalni egy fordulatot az életedben a földön, amint
az a mennyben van. Soha ne akard a természetes értelmeddel felfogni a szellemi
dolgokat. Egyedinek alkottalak téged, egy világosságnak, hogy eloszlasd a
sötétséget. Azért lettél megteremtve, mert tervem és célom van veled. Mielőtt
megalkottalak az anyaméhben, már ismertelek; és mielőtt megszülettél,
megszenteltelek. Arra lettél teremtve, hogy egy jel és egy csoda legyél, mondja
az Úr.
Zsoltárok 119:18
Nyisd
meg szemem, hadd szemléljem a csodákat törvényedben.
Ézsaiás 30:21
És
füleid hallani fogják a szót mögötted, mondván: Ez az Út, melyen járnotok kell;
ha jobbra vagy balra eltérnétek.
Jeremiás 33:3
Kiálts
hozzám és felelek neked; és nagy dolgokat jelentek ki neked, és
hozzáférhetetleneket, melyeket nem ismersz.
János 16:13-15
De ha eljön az, az igazság Szelleme, elvezérel titeket
a teljes igazságra; mert nem magától szól, hanem amiket hall, azokat szólja, és
az eljövendőket hirdeti nektek. Az engem dicsőíteni fog, mert az enyémből veszi
és hirdeti nektek. Minden, amije az Atyának van, az enyém; ezért mondtam, hogy
az enyémből veszi és hirdeti nektek.
Sirályok és emberek
Ám csapatban a
sirály teljesen megváltozik. Méltósága és kecsessége a veszekedés és
kegyetlenség ragadós mocsarába süllyed. Nézzük csak, amint ugyanaz a sirály
zuhanó repüléssel belevágja magát a sirálycsapat közepébe, felháborodást,
tollfelhőt, dühös hangzavart okozva, csakhogy elmarhasson egy csipetnyi húst.
Az udvariasság és gondoskodó megosztás nem létezik a sirályok világában. Olyan
ádázul versengenek és irigyek, hogy ha egyikük lábára egy piros szalagot kötnénk,
és ezzel megkülönböztethetővé tennénk a társaitól, halálra ítélnénk. Csapatának
többi tagja felháborodottan támadná csőrével és karmaival a toll és húsrétegen
át, hogy vért szívhasson. Addig csípik és marják az áldozatot, míg élettelenül
terül el a vértócsában.
Ha feltétlenül
madarat kell választanunk követendő példaként, a sirály nem bizonyul a
legszerencsésebb döntésnek. Nézzük meg inkább a vadlibák viselkedését.
Gondolkodtak-e már azon valaha, hogy ezek a jeles teremtések miért repülnek V
alakban? Nem olyan régen a tudomány feltárta, hogy ezt az alakzatot fenntartva
a ludak hetvenegy százalékkal gyorsabban és könnyebben képesek repülni. A V
alakzat csúcsában repülő lúdnak van a legnehezebb feladata a fokozott
légellenállás miatt. Ezt a vezérpozíciót azonban néhány percenként folyamatosan
egymást váltva mindig egy másik lúd tölti be. Sőt még azt is feltételezik, hogy
a szüntelen gágogással az erősebb madarak a lassúbbakat biztatják. Ha
valamelyik kimerül vagy beteg, és kimarad a csapatból, sohasem hagyják magára,
hanem egy egészséges madár leszáll a gyengével, és ott marad vele, amíg az újra
képes repülni. Ez a társadalmi rétegeződésen belüli együttműködés nagyban
hozzájárul a csapat jó közérzetéhez és fennmaradásához.
A sirály arra
tanít, hogy törjek ki kötelékeimből, és szabadon repüljek. De a vadliba többet
tud ennél: arra tanít, hogy „repüljek a családdal". Segítőkész barátok és
hívők támogatásával messze túlszárnyalhatom bármelyik sirály légi
tornamutatványát. A családdal együtt messzebbre tudok repülni, mint ahova
egyedül valaha is eljuthatnék. És repülés közben erőkifejtésem a család összes
többi tagjának javát szolgálja.
(részlet Az akaratos
gyerek c. könyvből)
http://velunkazisten.hu/content/blog/sa/Sir%C3%A1lyok_%C3%A9s_emberek
Kenneth Hagin: IMÁDAT
Mikor azért azok szolgálnak
az Úrnak és böjtölnek, monda a Szent Szellem.
- Apostolok cselekedetei
13,2.
Ez a dicsőítés imája - az
Úrnak való szolgálat. Igaz, hogy Isten törődik velünk. Őt érdekli a mi sorsunk,
és be akarja tölteni a szükségeinket, mivel Ő mondta nekünk, hogy kérjünk. Az
én személyes megfigyelésem szerint azonban az imáink túl nagy százaléka áll
abból, hogy: „Add meg nekem, add meg nekem, add meg nekem.”
Időt kell szakítanunk mind a
személyes imaéletünkben, mind az összejöveteleinken a gyülekezeteinkben arra,
hogy várakozzunk Istenre és szolgáljunk az Úr felé. Az ilyen légkörben tud
Isten mozdulni. Ahogy szolgáltak az Úr felé és böjtöltek, a Szent Szellem
kinyilvánította magát!
Isten saját gyönyörűségére
teremtette az embert, azért, hogy legyen valaki, akivel közösségben lehet. Ő a
mi Atyánk. Mi Istentől születtünk. Soha egyetlen földi szülő sem élvezte úgy a
gyermekeivel való közösséget, mint ahogy Isten élvezi a fiaival és leányaival
való közösségét.
Szakíts időt az Úr felé való
szolgálatra: Imádkozz. Várakozz Istenre. Mondd meg Neki, hogy mennyire szereted
Őt. Dicsőítsd Őt. Adj hálát a jóságáért és kegyelméért.
Megvallás: Készítsd el a
saját megvallásodat. Gyakorold a mai leckét úgy, hogy szolgálsz az Úr felé.
/Kenneth Hagin Hitünk
tápláléka napi adagokban/
M Luther King: A szolgálat
Mindenki lehet nagy ember,
mert bárki képes másokat szolgálni. A szolgálathoz nem kell egyetemi
végzettség. Nem kell hozzá egyeztetni az alanyt az állítmánnyal. Csak hálatelt
szív kell hozzá, szeretettől áthatott lélek.
2014. augusztus 11.
Ézsaiáson keresztül így szól:
„Halljátok egek, és vedd füleidbe föld! Mert az Úr szól: Fiakat neveltem, s méltóságra emeltem, és ők elpártolának tőlem” (Ésa. 1,2)
Ábrahám áldása
Ábrahám
minden áldása a tiéd, ha Krisztusé vagy, és az enyém, mert:
Ábrahámhoz
így szól az Úr, - kijelentve, hogy ez a prófécia a Krisztus népéé:
„Megáldom
azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak
te benned a föld minden nemzetségei” (1 Móz. 12.3)
Az
Úr Jézus megváltott: „Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban
legyen a pogányokon, vagyis szálljon a
nemzetekre, hogy a Szellem ígéretét elnyerjük, és befogadjuk hit által,
és a hiten keresztül” (Gal.
3,14)
„Ekként
a hitből valók áldatnak meg a hívő Ábrahámmal” (Gal. 3,9)
Dr-Kováts György: Az ÉLETTEL
Péld 14,27.
Az Úrnak félelme az életnek
kútfeje, a halál tőrének eltávoztatására.
Ha az élet mellett akarsz
maradni, szeresd az Urat, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből
és minden erődből! Szeresd, és tiszteld Őt, az egész marhádból, jövedelmed
zsengéjéből. Kívánd az Urat – személyesen – és az Ő erejét (nem az ördögét), és
keresd az Ő orcáját szüntelen. Újra és újra, megújulóan, meg nem fáradva, és el
nem szakadva Tőle. Ez az istenfélelem. Amikor odaadod magad arra, hogy azt
tedd, amit Ő mond, és CSAK AZT TEDD, amit Ő mond. Amikor NEM FÁRADSZ MEG az Ő
szeretetében, szerelmében. Amikor HOZZÁ KÖTÖD MAGAD, akarod az Ő igéjét, akarod
az Ő szavát, akaratát. Bármibe kerül. Bárki hagy is el. Bármilyen
„reménytelennek” látszó ügybe is von be téged – bármilyen „kilátástalannak”
tűnik is, amit kér tőled. Azt teszed, és úgy, amit és ahogy Ő mond. Ez az
istenfélelem.
S mi az istenfélelem? Odaköt
az élethez – az élet kútja lesz, kútfeje, forrása a számodra. Odaköt a
Megváltóhoz. Az Ő szabadításához, amiből jön az élet. Odaköt, a hétköznapokban,
ma is, szavaidban is, cselekedeteidben is, élethelyzeteidben is. Odaköt, és
általad az élet áradhat ki. A forrás Ő, és te Hozzá tartozol, minden
megmozdulásodban, minden döntésedben. Nem akarsz Tőle függetlenné válni.
Megalázod magad Előtte, megkérdezed – Uram, ezt akarod? Ha rámutat, hogy helytelen
irányba indultál, nem fellázadsz, nem kikéred magadnak, hanem azt mondod:
bocsánat. Igazad van, Uram. Hallgatsz a csöndes szóra, szemével tud tanácsolni.
Belül, szíved mélyén megjelenik a hit szava, szól, hogy ez most nem jó, a rád
bízottak rossz irányba indultak, és te nem félsz attól, hogy elhagynak,
megvádolnak, vagy mit fognak csinálni, hanem szólsz. Figyelmeztetsz, mert ez
van rád bízva. Felelőssé vagy téve. Nem mégy bele a versenybe, ami az emberek
elismeréséért zajlik. Nem futsz látszólagos, hiábavaló koszorúkért, érmekért.
Nem. Az Urat választottad, és Vele járod végig az életed egész útját. Ez az
istenfélelem. Az istenfélelem pedig hozzáköt téged az élethez, az élet
forrásához, az élet kútfejéhez. Jézushoz.
Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól
A lehetetlen megtörténik, ha Isten feltűnik. Jelenlétét csodák fémjelzik. A Teremtés is Isten feltűnésével vette kezdetét. Jób úgy beszél a világról, mint ami „csak szegélye útjának” vagy „külső pereme munkáinak”, mint a lábnyom, amit a cipő talpa hagy a nedves füvön. Ugyanígy volt Jézussal: mindenki láthatta, hogy keresztülment egy zsidó településen, mert nem maradt beteg és megszállott ember abban a városban! És ő ma a te utadat keresztezi! Isten áldjon meg! REINHARD BONNKE
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)














