"Mert kétszeres
rosszat cselekedett népem: engem, a folyóvíz forrását, elhagytak, hogy
víztartókat vájjanak, repedezett falú víztartókat, amelyek nem tartják a
vizet." (Jeremiás 2:13.)
Eddig az örömnek öt hamis
forrását azonosítottuk. Ezek valójában nem is igazi forrásai, csak annak
tűnnek. Tehát ha hamisak, akkor mért követjük őket még mindig?
A Jeremiás 2:13. azt mondja:
"Mert kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a folyóvíz forrását,
elhagytak, hogy víztartókat vájjanak, repedezett falú víztartókat, amelyek nem
tartják a vizet."
Azok, akik közülünk nem
farmon, vagy tanyán nőttek fel, lehet nem tudják, hogy a víztartók
(víztárolók) föld alatti tartályok, amik begyűjtik és megtartják a vizet.
Ebben a versben Isten két dolgot említ, amiben Izrael népe csalódást okozott
neki. Azt mondja, hogy elhagyták őt, az igaz Istent, és próbálták saját magukat
megelégíteni, ahelyett, hogy benne bíztak volna.
Ez olyan, mintha
reménytelenül elvesztünk volna a sivatagban, a szomjhalál kerülget, kutatunk
bármi után, ami csillapítaná a szomjunkat. Meglátunk egy pavilont nagy,
világító neonfényekkel és Isten a kezében tart egy táblát, amin az áll:
"Éltető víz itt kapható". Erre mi azt mondjuk: "Kösz, nem,
Isten! Értékelem az ajánlatod, de láttam ott egy lapátot. Inkább kiásom a saját
víztárolóm."
Sietve nekiállunk ásni a mi
saját víztárolónkat. Elhagyjuk Istent - akinél nem csak víz van, hanem a víz
forrása, ami sosem szárad ki - és úgy döntünk, hogy majd magunk kitaláljuk, mi
a problémánk.
A probléma az, hogy a mi
víztartályunk mindig eltörik. A víz kifolyik, mi szomjasak maradunk, képtelenek
vagyunk szomjunkat oltani.
Íme, hogyan is játszódik ez
le az én életemben.
Rossz napom van. Minden
rosszul sikerül, és lehangolt vagyok. Amit Isten akar, az az, hogy
először vele beszéljek. Azt akarja, hogy olvassam az ő Igéjét és emlékeztessem
magam, hogy ő képes csillapítani a lelkem fájdalmát. Azt akarja, hogy újra
hozzá igazítsam a napom és rátaláljak az Élő Víz Forrására.
Ehelyett, gyakran érzem az
ürességet és a fájdalmat lelkemben és úgy döntök, hogy felhívom a férjem vagy
egy barátom annak reményében, hogy majd felvidítanak. Nem sokkal ezután viszont
rájövök, hogy a jó érzések elszállnak, és megint magányos vagyok, félek, vagy
feldúlt vagyok. Aztán úgy döntök, hogy majd jobban leszek, ha bekapcsolom a
TV-t egy időre és keresek valamit, ami szórakoztat.
Még mindig ott vannak a rossz
érzések. Ahogy végigmegyek a konyhán, a hűtő a nevemen szólít, és azt gondolom,
az étel majd jobbá teszi a kedvem, úgy hogy elfogyasztok egy csomó csipszet. De
még mindig üres vagyok. Beszéltem egy barátommal, elvontam a figyelmem az
aggodalmaim felől, túl sokat ettem, és legbelül még mindig szomorú vagyok.
Kiásni a saját víztárolónkat
sosem kielégítő. A törött víztartályok nem tudják megtartani a vizet. És mi
tetőzi ezt be? Isten sosem segít neked kiásni a saját víztartályodat. Mérgesek
leszünk, mert úgy tűnik, hogy nem segít nekünk. Ez gyakran azért van, mert
olyan gyorsan lapátolunk, ahogy csak tudunk. Sosem segít nekünk abban, hogy
rajta kívül keressük az örömöt.
(Daily Hope by Kay Warren, 2012.04.09.)
http://napiremeny.blog.hu/2012/04/16/sajat_magunkat_probaljuk_megelegiteni