2014. május 22.

Jakab 2. fejezet: A hit és a cselekedet; (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Jak. 2,1 Atyámfiai [testvéreim] ne legyen személyválogatás [(proszópolépszia): részlehajlás, kedvezés] a ti hitetekben, amely van a dicsőség Urában, a mi Jézus Krisztusunkban.

Jak. 2,2 Mert ha a ti gyülekezetetekbe [(szünagógé): a gyülekezőhelyre, az összejövetelre] bemegy egy aranygyűrűs férfiú fényes ruhában [(lamprosz eszthész): ragyogó, fényűző öltözetben], bemegy pedig egy szegény [(ptókhosz): nincstelen koldus] is szennyes ruhában [(rüparosz eszthész): kopott, elnyűtt, ócska öltözetben];

Jak. 2,3 És rátekinttek arra, [(epiblepó): és figyelmesek vagytok ahhoz] akin a fényes ruha van, [aki fényűző öltözetet visel] és azt mondjátok néki: Te ülj ide szépen [foglalj itt kényelmesen helyet]; és a szegénynek ezt mondjátok: Te állj ott, [vagy állj oda oldalra] vagy ülj ide [a földre] az én zsámolyom mellé*

*Mert: ha személyválogatók vagytok, vétkeztek, elmarasztaltatva a törvény által, mint annak megrontói(Jak. 2,9).

Meg van írva: „Ne kövessetek el igazságtalanságot az ítéletben; ne nézd a szegénynek személyét, se a hatalmas személyét ne becsüld; (ne nézd, hogy valaki nincstelen és ne kedvezz a hatalmasnak) igazságosan ítélj a te felebarátodnak (3 Móz. 19,15).

Ne legyetek személyválogatók (ne legyen megkülönböztetés, különbségtétel) az ítélkezésben...”(5 Móz. 1,17).

Mert az Úr, a ti Istenetek, isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten, aki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad (és akit nem lehet megvesztegetni)” (5 Móz. 10,17).

És: „Ezek is a bölcsek mondásai: Nem jó a személyválogatás (a megkülönböztetés, különbségtétel) a törvénykezésben (a megítélésben)” (Péld. 24,23).

Jak. 2,4 Nem mondtatok-é ellent magatoknak, és nem lettetek-é gonosz gondolkozású birákká? [Más fordítás: Akkor vajon nem váltatokká-e ezzel személyválogatókká, s nem lettetek-e olyan bírákká, akikben rosszindulatú számítgatások élnek? Nem volt részrehajló az ítéletetek? Nem gonosz gondolatok alapján ítéltetek]?

Jak. 2,5 [Figyeljetek csak ide, és] halljátok meg szeretett atyámfiai [testvéreim], avagy nem az Isten választotta-é ki [(eklegomai): magának] e világ szegényeit, [akik a világ szemében (ptókhosz): koldusszegények, nincstelenek] hogy gazdagok legyenek hitben. És örökösei az országnak [ama királyságnak], amelyet azoknak ígért [és hirdettetett meg], akik őt szeretik [(agapaó): akik magukat teljesen odaadják, átadják, teljesen összekötik magukat Istennel, eggyé válnak vele]*

*Az Úr Jézus kijelenti, hogy milyen szegényekről beszél Isten igéje: „Boldogok a szellemben szegények [a szellemi nincstelenek, a szellem koldusai]: mert övék a mennyeknek országa [a mennyeknek királysága, királyi uralma]” (Mát. 5,3).

 A Lukács írása szerinti Evangéliumban az Úr Jézus az Ő tanítványainak mondja, hiszen még nem kapták meg a Szent Szellemet: „Ő pedig felemelvén szemeit az ő tanítványaira, monda: Boldogok vagytok ti szegények: mert tiétek az Isten országa [az Isten királysága; királyi uralma]” (Luk. 6,20)

És hogy kik és miért boldogok, azt Ézsaiás prófétán keresztül jelenti ki az Úr: „Mert így szól a magasságos (a magasztos) és felséges, aki örökké (az Ő örök hajlékában) lakozik, és akinek neve szent. Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal (a megtörttel) és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem (és felüdítsem) az alázatosok lelkét (vagyis életét), és megelevenítsem (és felüdítsem) a megtörtek szívét” (Ésa. 57,15)

Mert: „Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes szellem; a töredelmes és megtört szívet, oh Isten nem veted te meg!” (Zsolt. 51,19).

Jak. 2,6 Ti pedig meggyaláztátok [(atimadzó): lenéztétek, lebecsültétek, megvetettétek, megszégyenítettétek] a szegényt. Avagy nem a gazdagok hatalmaskodnak-é rajtatok, [(katadünaszteuó): nem a hatalmaskodó gazdagok tipornak-e le titeket, és nem ők zsarnokoskodnak-e rajtatok] és nem ők hurczolnak-é titeket a törvény [vagyis a bíróság] elé?

Jak. 2,7 Nem ők káromolják-é [(blaszphémeó): becsmérelik, gyalázzák, mondanak rosszat rátok, és rágalmazzák] azt a szép [és fenséges] nevet, amelyről neveztettek [(epikaleó): amelyet az elhívásban nyertetek? Nem ők gyalázzák-e Annak a nevét, akiről neveztetünk]*

*De az Úr így bátorítja a minden korban élő Övéit:Boldogok vagytok, ha szidalmaznak [csúfolnak, gúnyolnak, gyaláznak, megszégyenítnek] és háborgatnak [üldöznek, sőt: akik közé beépülnek, törvény /vagy bíróság/ előtt vád alá helyeznek] titeket és minden(féle) gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem [és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam]” (Mát. 5,11)

Jak. 2,8 Ha ellenben [azon fáradoztok, hogy] megtartsátok [(teleó): betöltsétek, megvalósítsátok] a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat [(plészion): közelálló személyeket, embertársaitokat, szomszédaitokat, vagyis a másik embert], mint tenmagadat, jól [(kalósz): helyesen] cselekesztek*

*Az Úr Jézus így jelentette ki a királyi törvényt:Hallottátok, hogy megmondatott [és ki lett jelentve]: Szeresd [önzetlenül, érdemeitől függetlenül] felebarátodat [a közeledben lévő embertársadat, a különböző; „másféle” más fajtából való, vagyis Ádámi idegent / a testi embert /] és gyűlöld [utáld] ellenségedet. És hogy kiről beszél az Ige, arról Péter apostolon (1 Pét. 5,8) keresztül jön a kijelentés: „a ti (igazi) ellenségetek pedig az ördög” (Mát. 5,43).

Az Isten népével kapcsolatosan pedig így szól az Úr: „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen (a népedhez tartozókkal), hanem szeressed felebarátodat [a közeledben lévő honfitársadat], mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,18).

Mert ez: „Ne paráználkodjál [vagyis ne légy házasságtörő] ne ölj, ne orozz, [és ne lopj] hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánd [a másét] és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: [vagyis egy egészbe foglalja ez az egy ige] Szeressed felebarátodat [vagyis a közel levő embert, szomszédot, embertársadat] mint tenmagadat. [vagyis mint saját magadat]” (Róm. 13,9).

Mert az egész törvény ez egy igében [logoszban] teljesedik be: Szeresd [(agapaó): Ez azt jelenti: magadat teljesen odaadni, átadni. Vagyis teljesen odaszánni magad] felebarátodat [(plészion): a másik embert; embertársadat, a hozzád legközelebb levőt, szomszédot, a másik: vagyis minden embert], mint [saját] magadat” (Gal. 5,14).

Jak. 2,9 De ha személyválogatók vagytok, [(proszópolépteó): ha kivételezetten kezeltek egyeseket, részre hajlók vagytok], vétkeztek [(hamartia ergadzomai): céltévesztést követtek el], elmarasztaltatva a törvény által, mint annak megrontói. [(elegkhó parabatész): törvényszegőknek bizonyultok, törvényszegőkként lepleződtök le]*

*És hogy ez a törvény a hit törvénye arról így beszél Pál apostol: „….a hit „törvénye”  (Róm. 3,27).

Mégpedig az Úr Jézus Krisztusba vetett hit törvénye: Testvéreim, amikor dicsőséges Urunkba, a Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók” (Jak. 2,1).

Jak. 2,10 Mert ha valaki az egész (vagyis valamennyi) törvényt megtartja is, de vét (akár csak) egy ellen (is), vagyis elbotlik, hibázik, elvét, téved, megbukik, kudarcot vall) az egésznek megrontásában bűnös (és vádolható, mert az valamennyi ellen vétkezett, és törvény alá vetetté válik)”

Jak. 2,11 Mert aki ezt mondotta: Ne paráználkodjál, [vagyis ne törj házasságot] ezt is mondotta: Ne ölj. És ha nem paráználkodol, [vagyis nem törsz házasságot] de ölsz, törvényszegővé lettél [a törvény áthágója vagy]*

*Az Úr Jézus kijelentése: „Valaki azért csak egyet is megront [vagy eltöröl, vagy felbont, vagy elhagy, és semmissé tesz, megcáfol, érvénytelenít] e legkisebb parancsolatok [e legkisebb rendeletek, utasítások] közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában [a mennyeknek királyságában] a legkisebb lészen. Valaki pedig cselekszi [és megtartja, megteszi, és teljesíti] és úgy tanít, az a mennyeknek országában [a mennyeknek királyságában] nagy lészen” (Mát. 5,19).

Pál apostolon keresztül fejti ki a Szent Szellem az Úr Jézus kijelentését: „Érvénytelenné [vagyis hatálytalanná] tesszük [megszüntetjük; eltöröljük] tehát a törvényt a hit által? Szó sincs róla! Sőt inkább érvényt szerzünk a törvénynek [és érvényre emeljük a hiten át]” (Róm. 3,31)

Mert a törvény vége [bevégzése, végcélja, beteljesedése, megszűnése, befejeződése] Krisztus minden hívőnek igazságára [és megigazulására annak, aki hisz]” (Róm. 10,4)

Ugyanis: „… az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek. Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett (és nevelőnk volt Krisztusig), hogy hitből (azaz: hit által) igazuljunk meg. De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöttétek magatokra” (Gal. 3,22-27)

Mert így szól az Úr Ézsaiáson keresztül az Úr Jézusról: „Ímé (ez) az én szolgám, akit gyámolítok (akit támogatok), az én választottam, akit szívem kedvel (akiben gyönyörködöm), Szellememet adtam Őbelé, törvényt beszél (és hirdet) a népeknek” És: „… a törvényt igazán jelenti (igazán hirdeti) meg (Ésa. 42,1.3)

Ez a törvény pedig: „… a hit törvénye…” (Róm. 3,27)

Mégpedig: „… a szeretet által munkálkodó hité” (Gal. 5,6)

 „… mert aki szereti a felebarátját [az embertársát, a különböző, a „másféle” más fajtából való (vagyis az Ádámi) idegent] a törvényt [vagyis Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki] betöltötte. [beteljesítette, véghezvitte, megvalósította, tartalmat adott neki]. „… tehát a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt (Róm. 13,8.10)

„Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal. 5,14).

És így folytatja az Úr: „Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok [vagyis megigazulásotok] nem több [nem múlja felül, nem lesz tökéletesebb] az írástudók [és a törvénymagyarázók] és farizeusok igazságánál [igazságosságánál, megigazulásánál], semmiképpen sem mehettek [semmiképpen sem juttok] be a mennyeknek országába [a mennyeknek királyságába]” (Mát. 5,20).

Ugyanis a farizeusok Igaznak tartották magukat, mert betartották a törvényt betű szerint: „Monda pedig az Úr (Jézus) néki: Ti farizeusok jóllehet a pohárnak és tálnak külső részét megtisztítjátok; de a belsőtök rakva (és telve van) ragadománnyal (és rablásvággyal) és gonoszsággal” (Luk. 11,39)

„Mert az Isten igazságát [az Istentől eredő megigazulást] nem ismervén, [mert ők nem ismerték el, nem értették] és az ő tulajdon igazságukat [és a maguk igazságos voltát] igyekezvén érvényesíteni, [és elismertetni] az Isten igazságának [vagyis az Istentől eredő megigazulásnak] nem engedelmeskedtek [nem vetették, és nem rendelték) alá magukat]” (Róm. 10,3)

Pál apostol – aki megtérése előtt buzgó farizeus volt – így vallja meg, hogy miért lett Ő megigazult: „De amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt (és páratlan nagyságáért): akiért (vagyis Őérte) mindent kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem. És találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből (vagyis a törvény alapján), hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján” (Fil. 3,7-9)

„Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne (2 Kor. 5,21).

És a továbbiakban ezt mondja az Úr: „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek [az ősöknek, az eredetieknek]: Ne ölj [vagyis nem fogsz ölni] mert aki öl [mert aki ölni fog, az] méltó az ítéletre [és vádolható, vagy másképp: Nem kerül az ördög hatalma alá, hiszen az Ördög (diabolosz): a vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató]” (Mát. 5,21).

És hogy miért így fogalmazott az Úr, arról Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Mert ez: Ne paráználkodjál [vagyis ne légy házasságtörő] ne ölj, ne orozz, [vagyis ne lopj] hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánj, [és ne kívánd a másét] és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: [egy egészbe foglalja ez az egy ige]. Szeressed felebarátodat [a közel levő embert, a szomszédot, az embertársadat] mint tenmagadat [azaz, mint saját magadat]” (Róm. 13,9)

Mert: „A parancsolatnak vége (és célja) pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és igaz (képmutatás nélküli) hitből való (fakadó) szeretet” (1 Tim. 1,5)

Az Úr Jézus így foglalja össze az összes parancsolatot: „Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták” (Mát. 7,12).

Jak. 2,12 Úgy szóljatok [(laleó): beszéljetek, és prédikáljatok], és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság [(eleutheria): vagyis a kényszer hiányának] törvénye fog megítélni.

Jak. 2,13 Mert az ítélet irgalmatlan [(anileósz aneleosz): kiengesztelhetetlen, könyörtelen] az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot [(eleosz): könyörületet], és dicsekedik [(katakaukhaomai): büszkélkedik] az irgalmasság [a könyörület] az ítélet ellen [(kriszisz): a vád, és ítélet ellen]*

*Az Úr Jézus kijelentése:Boldogok az irgalmasok [a könyörülők]: mert ők irgalmasságot nyernek [és mert majd nekik is irgalmaznak, és rajtuk is könyörülni fognak]” (Mát. 5,7).

Ezért így buzdít a Szent Szellem: „Az irgalmasság (a részvét, szánalom, könyörületesség) és igazság (a hűség és hit) ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára” (Péld. 3,3)

„Amit leginkább kell az embernek kívánni, az irgalmasság… (amit az embertől megkívánnak, az a részvét, szánalom, könyörületesség)” (Péld. 19,22).

Ezért: „Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot [és könyörületet] akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat [nem az Isten jogrendjéhez igazodó, megigazultakat] hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket [a céltévesztetteket] a megtérésre [a gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé]” (Mát. 9,13).

És így folytatódik a kijelentés: „Ha pedig tudnátok (és megértenétek), mi(t jelent) ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok (és nem ítéltétek) volna (el) az ártatlanokat (vagyis azokat, akik nem vétkeztek)” (Mát. 12,7)

Pedig: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél (hogy élj törvény szerint), szeressed az irgalmasságot (és törekedj szeretetre), és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik. 6,8)

„Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós. 6,6)

Hogy ártatlan vér ne ontassék ki a te földeden (és a te országodban), amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül, és hogy a vér ne legyen rajtad (és ne terheljen vérontás)” (5 Móz. 19,10).

Egy példázaton keresztül magyarázza meg az Úr, hogy mi a következménye annak, ha könyörtelenek vagyunk. Egy rabszolgának visszafizethetetlen nagyságú tartozása volt, és amikor az Úr ezt számonkérte: „Leborulván azért a (rab)szolga [és földre borulva a földet csókolta] előtte, könyörög vala néki [és így esedezett, hódolattal úgy kérte], mondván: Uram, légy türelemmel hozzám [légy hosszútűrő velem], és mindent megfizetek [s mindent visszafizetek] néked. Az úr pedig megszánván azt a (rab)szolgát [könyörülvén, megesett (megindult) a szíve rajta], elbocsátá őt, és az adósságot is elengedé néki. Kimenvén pedig az a (rab)szolga, találkozék eggyel az ő (rab)szolgatársai közül, aki száz dénárral [(1 dénár: értéke egy munkás napszámának felelt meg) száz ezüstpénzzel] vala néki adós [tartozott néki]; és megragadván azt [torkon ragadta és], fojtogatja vala, mondván: Fizesd meg nékem, amivel tartozol. Leborulván azért az ő (rab)szolgatársa az ő lábai elé, könyörög vala néki [és így kérlelte], mondván: Légy türelemmel hozzám [légy hosszútűrő velem], és mindent megfizetek [megadok] néked. De ő nem akará [nem engedett]; hanem elmenvén, börtönbe veté őt, mígnem megfizeti, amivel tartozik. [Más fordítás: Ő azonban visszautasította ezt. Sőt elment, és börtönbe záratta őt, amíg minden tartozását vissza nem fizeti] Látván pedig az ő (rab)szolgatársai, amik történtek vala, felettébb megszomorodának [és nagyon felháborodtak]; és elmenvén, mindent megjelentének az ő uruknak, amik történtek vala. Akkor előhívatván [magához] őt az ő ura, monda néki: Gonosz [haszontalan, semmirekellő, hitvány] (rab)szolga, minden adósságodat [minden tartozásodat] elengedtem néked, mivelhogy könyörögtél [és kérleltél, rimánkodtál] nékem [és a segítségemet kérted]: Nem kellett volna-e néked is könyörülnöd a te (rab)szolgatársadon, amiképpen én is könyörültem te rajtad? És megharagudván az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe [a kínzóknak, a poroszlóknak, a börtönőröknek, hogy tartsák fogva], mígnem megfizeti mind, amivel tartozik [vagyis az egész tartozást, minden adósságát]” (Mát. 18,26-34).

Hát ezért is: „Legyetek azért irgalmasok [könyörületesek], mint a ti Atyátok is irgalmas [könyörületes]” (Luk. 6,36).

Jak. 2,14 Mi a haszna, atyámfiai [testvéreim], ha valaki azt mondja, hogy hite van, [(ekhó): hogy birtokában van a hit], cselekedetei pedig nincsenek [(ergon): de a hit cselekedetei nem jelennek meg]? Avagy megtarthatja-é [(dünamai szódzó): képes megmenteni, üdvözíteni] őt [egyedül] a hit?

Jak. 2,15 Ha pedig az atyafiak, férfiak vagy nők [azaz testvérnő], mezítelenek, és szűkölködnek mindennapi eledel nélkül [vagyis hiányzik a létfenntartásukhoz szükséges táplálék],

Jak. 2,16 És azt mondja nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nékik, amikre szüksége van [ami nélkülözhetetlen] a testnek [(szóma): az egész lényük számára]; mi annak a haszna [és mi hasznát látnák ők annak]*

*Bemerítő János már így prédikált a frissen bemerítkezetteknek: „És megkérdé őt a sokaság [a tömeg], mondván: Mit cselekedjünk tehát? Ő pedig felelvén, monda nékik: Akinek két köntöse [ruhája] van, egyiket adja annak [ossza meg azzal], akinek [egy] sincs; és akinek van eledele [étele], hasonlókép cselekedjék [ossza meg azzal, akinek nincs]” (Luk. 3,10-11).

Mert az Úr Jézus kijelentette, hogy: „Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába [az Isten királyságába]; hanem [csak az] aki cselekszi [és megteszi] az én mennyei Atyám akaratát” (Mát. 7,21).

Az Atya akarata pedig az, hogy: „Aki hisz a Fiúban, örök [egy más minőségű, természetfeletti] élete van; aki pedig nem enged [nem hisz; nem engedelmeskedik; (apeitheó): nem hisz (szándékosan és önfejűen); rábeszélhetetlen, makacs] a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta (vagyis a sátán hatalmában marad)(Ján. 3,36).

És így folytatja az Úr Jézus: „És valaki hallja [és mindenki, aki meghallgatja] én tőlem e beszédeket [aki hallja e szavaimat, logoszaimat, azaz: Igéimet], és nem cselekszi [és nem teszi] meg [nem váltja tetté] azokat, hasonlatos lesz a bolond [az olyan ostoba, és balga] emberhez, aki a fövényre [a parti homokra] építette házát. És ömlött [és eleredt, szakadt] a (zápor)eső [felhőszakadás támadt]. És eljött az árvíz [és jöttek az áradások, kiáradtak a folyók, és ömlött az ár]. És fújtak [feltámadtak, és süvítettek] a szelek, és beleütköztek abba a házba [és rázúdultak arra a házra és az leomlott nagy zúdulással; mert ostromolták azt a házat]; és összeomlott: és nagy lett annak romlása [és hatalmas kár keletkezett benne; és teljesen elpusztult, és összeomlott nagy zuhanással. Mert az összedőlt és romhalmazzá vált]” (Mát. 7,26-27).

Az apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket: ha azt akarjátok, hogy változzatok: „Az igének pedig megtartói (és cselekvői) legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván (és becsapván) magatokat. Mert ha valaki (csak) hallgatója az igének és nem megtartója (de nem cselekszi meg), az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát (az arcát): Mert megnézte (ugyan) magát és elment, és azonnal (és nyomban) elfelejtette, (hogy) milyen volt” (Jak. 1,22-24).

És: „Akinek pedig van miből élnie e világon, (mert világi javakkal rendelkezik) és elnézi, hogy az ő atyjafia (a testvére) szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképen marad meg abban az Isten szeretete? Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal” (1 Ján. 3,17-18).

Mert: „… az igaz irgalmas (könyörületes) és adakozó” (Zsolt. 37,21).

Hiszen: „Önmagával tesz jól a hívő férfiú.... Mert: A mással jóltevő ember megkövéredik; és aki mást felüdít, maga is üdül” (Péld. 11,17.25)

 „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak” (Jak. 4,17).

Tégy jót a hitben testvéreiddel: „Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben” (Gal. 6,10)

És testszerinti rokonaiddal is: „Ha pedig valaki az övéiről és főképpen az ő házanépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél” (1 Tim. 5,8).

Hát: „Ne fogd meg [(mánaʿ): ne tartsd vissza] a jótéteményt (ô) (baʿal): jó dolgokat, javakat, amivel rendelkezel] azoktól, akiket illet [akik szűkölködnek], ha hatalmadban van [('él): és lehetőséged van] annak megcselekedése. [Más fordítás: Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd]. Ne mondd a te felebarátodnak [embertársadnak, barátodnak]: menj el, azután térj meg, [gyere máskor, jöjj vissza holnap és majd] holnap adok; holott nálad van, [ha mindjárt, tüstént adhatnád] amit kér, [ha tehetségedben van adnod]” (Péld. 3,27-28).

Mert azt mondja az Úr, hogy ez az: „… a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és testvéred előtt el ne rejtsd magadat (és ne zárkózz el testvéred elől)? Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ. Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, (és ha segítségül hívod az URat, ő válaszol) jajgatsz, és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elvetended közüled az igát, és megszünsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni; Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy. És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak (Ésa. 58,6-12).

A hit eredménye, hogy megtart, megszabadít, örök életre vezet, mert: „Aki hiszen [aki hitre jut] és bemeritkezik [alámerítkezik], üdvözül [az mind megszabadul; megmenekül]; aki pedig nem hiszen, elkárhozik [A görög kifejezés mondanivalója: a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt marad, és az elvész]. Azokat pedig, akik hisznek [akik hitre jutottak], ilyen [ezek a] jelek követik [fogják kísérni]: az én nevemben [(onoma): név, amely jelenti: a hatalom, tekintély] ördögöket [gonosz szellemeket; démonokat] űznek [haj(í)tanak ki]; új [(kainosz): újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő. Nem csupán újabb keletű, hanem lényegében is különbözik a korábbitól. Új az, ami a régebbi helyét foglalja el, és addig még nem használták, nem volt érvényben] nyelveken szólnak. [Ha] kígyókat vesznek föl [(airó): felemel, elveszít, kétségekbe taszít, félretesz, eltávolít, elvisz], és ha valami halálost [halálos mérget] isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik [teszik rá a] kezeiket, és [azok] meggyógyulnak(Márk. 16,16-18).

Mert: „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. Hit által értjük meg, hogy… ami látható, a láthatatlanból állott (és áll) elő” Ezért: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni (senki sem lehet kedves Isten előtt); mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik.

Jak. 2,17 Azonképen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt [(nekrosz): vagyis: halott] ő magában.

Jak. 2,18 De mondhatja valaki: Néked hited van, nékem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteid nélkül, és én meg fogom néked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet.

[Más fordítás: Azt is mondhatja valaki: „Neked hited van, nekem meg tetteim.” Ha tettek nélkül megmutatod nekem a hitedet, tetteim alapján én is bebizonyítom neked a hitemet]*

*Hiszen: „Az ő cselekedetiből ismerteti meg magát még a gyermek is, ha tiszta-é, és ha igaz-é az ő cselekedete” (Péld. 20,11).

De nem a törvény cselekedeteiről beszél az apostol, mert: „Hiszen azt tartjuk, [és állítjuk] hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül” (Róm. 3,28).

„Mert Krisztus Jézusban… csak az [agapé: vagyis az Isten szerinti] szeretet által munkálkodó hit számít” (Gal. 5,6).

Az ószöveségi hívőkről így ír az Írás, bemutatva, hogy mik a hit cselekedetei, hiszen ők azok: „Akik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték. Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élétől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait. Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat; mások kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb (és dicsőségesebb) feltámadásban részesüljenek. Mások pedig megcsúfoltatások (megszégyenítések) és megostoroztatások próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is; Megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, (megégettetek) szétfűrészeltettek, kardélre hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve, (és sínylődve)” (Zsid. 11,33-37).

Jak. 2,19 Te hiszed, hogy az Isten egy [(heisz hen): vagyis hogy egyetlen Isten van]. Jól [(kalósz): és helyesen] teszed. Az ördögök [(daimonion): az ördögi szellemek, a démonok, a gonosz szellemek] is hiszik [hisznek ennyit], és rettegnek [és  (phrisszó): mégis félnek, remegnek, reszketnek]*

*A törvény kijelentette azt is, hogy Izráel Istenén kívül nincs más Isten, Őneki kell engedelmeskedni: „Halld (meg) Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr (egyedül az ÚR= JHVH/Jehova)! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből (teljes lényeddel) és teljes erődből” (5 Móz. 6,4-5).

Az írástudó kérdésére így válaszol az Úr Jézus: „Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy [vagyis az egyetlen] Úr” (Márk. 12,29).

Az apostol megvallása: „tudjuk, …hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy” (1 Kor. 8,4).

Csak egyetlen Isten van, Ő: „… a mindenség alkotója… Seregek Ura az ő neve!” (Jer. 10,16)

Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik” (Eféz. 4,6).

És: „Minden Őáltala lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett” (Ján. 1,3)

„Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek (trónusok), akár uraságok (uralmak), akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Őáltala és Őreá nézve teremttettek” (Kol. 1,16)

 „Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek. [mert Belőle jött elő, rajta keresztül megy és Őfelé halad minden, és Beléje torkollik a mindenség] Övé a dicsőség mindörökké. [a dicsőség Neki jár a (világ)korszakokban] Ámen” (Róm. 11,36).

A démonok is tudták, hogy egyetlen Isten van, de nem tudták, hogy Ő áll velük szemben: „Ezt e világ [e világkorszak (aion)] fejedelmei [vezetői, uralkodói] közül senki sem ismerte fel, [egy sem tudta] mert ha felismerték [és ha tudták] volna, a dicsőség Urát [soha] nem feszítették volna meg [nem vonták volna kínoszlopra]” (1Kor. 2,8).

Erről az Evangélium így számol be: „És ímé [egyszer csak] kiáltanak [vagyis felkiáltottak, rikoltottak, sikítottak, felordítottak]: mondván Mi közünk te veled [és mi dolgunk van nekünk egymással, mit akarsz tőlünk, mi bajod velünk] Jézus, Istennek fia? Azért jöttél ide, hogy [a kijelölt, az elrendelt] idő előtt meggyötörj minket? [és megkínozz bennünket]” (Mát. 8,29).

És ismét: „És monda: Ah! Mi dolgunk van nékünk veled [Mi közünk egymáshoz], Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy elveszíts [elpusztíts; megsemmisíts, romlásba vigyél] minket [a vesztünkre jöttél]? Tudom [rólad], hogy ki vagy te: az Istennek Szentje. [El innen! Mi bajod velünk, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket?]” (Márk. 1,24).

Jak. 2,20 Akarod-é pedig tudni, te hiábavaló [ostoba, haszontalan, balgatag] ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt [vagyis halott; meddő; tehetetlen] »Más fordítás: Megérted-e, óh te üres, haszontalan, hiábavaló ember, hogy a cselekedet hit nélkül hivalkodó, tétlen, kárba veszett, haszontalan cselekedet«?*

*Mert: Krisztus Jézusban… csak az [agapé: vagyis az Isten szerinti] szeretet által munkálkodó hit számít” (Gal. 5,6).

Jak. 2,21 Avagy Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-é meg, [nem a tettei alapján (dikaioó): tétetett megigazulttá] felvivén Izsákot, az ő fiát az [(thüsziasztérion): áldozati] oltárra?
Jak. 2,22 Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé [(teleioó): tökéletessé] a hit [és jutott hite végcélba]*

32 Ez pedig így történt: „És lőn… az Isten próbára tette Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok.  És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának (Jelentése: Jahve gondoskodni fog, Isten által kiválasztott, kiszemelt;) földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közűl egyen, amelyet mondándok néked” (1 Móz. 22,1-2).

 „Abrám hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az őnéki megigazságul” (1 Móz. 15,6).

Miért vitte Ábrahám Izsákot – az ígéret fiát – feláldozni Isten szavára?: „...Mert hitte, hogy Isten megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket”(Róm. 4,17).

Tehát: „mit mond az Írás? „Hitt [pedig] Ábrahám az Istennek, [és bízott Benne], és Isten ezt számította be [ezt tulajdonította] neki igazságul [ez szolgált megigazulására]” (Róm. 4,3).

Mert: „Hit által áldozta meg Ábrahám Izsákot, próbára tétetvén, és az egyszülöttet vitte áldozatul, ő, ki az ígéreteket nyerte, Akinek meg volt mondva: Izsákban neveztetik néked mag; Úgy gondolkozván, hogy az Isten a halálból is képes feltámasztani, miért is őt példaképen visszanyerte” (Zsid. 11,17-19).

Jak. 2,23 És beteljesedett az Írás, amely ezt mondja: Hitt pedig Ábrahám az Istennek [az Úrnak], és tulajdoníttatott néki igazságul [vagyis ez szolgált megigazulására], és Isten barátjának neveztetett*

*És Isten ma is barátjának tekinti az Övéit, így szólva hozzájuk: „Ti az én barátaim [(philosz): bizalmas társaim] vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok [(entellomai): és meghagyok] néktek” (Ján. 15,14).

Jak. 2,24 Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből.

Jak. 2,25 Hasonlatosképen pedig a tisztátalan [(porné): prostituált] Ráháb [Jelentése: féktelenség, tombolás] is, avagy nem cselekedetekből igazíttatott-é meg [vagyis tétetett igazzá], amikor a követeket [a hírszerzőket] házába fogadta, és más úton bocsátotta ki [és engedte őket tovább]*

*Ez pedig így történt:Józsué, a Nún fia, elkülde Sittimből titkon két férfiút kémekül, mondván: Menjetek el, tekintsétek meg azt a földet és Jérikhót. Azok pedig elmenének, és bemenének egy parázna asszonynak házába, akinek Ráháb vala neve, és ott hálának. Mikor pedig megjelentették ezt Jérikhó királyának, mondván: Íme, férfiak jöttek ide ez éjszaka az Izráel fiai közül e földnek kémlelésére; Akkor külde Jérikhó királya Ráhábhoz, mondván: Hozd ki a férfiakat, akik bementek hozzád, akik házadba mentek, mert azért jöttek, hogy kikémleljék az egész földet. Az asszony pedig fogá a két férfiút, és elrejté vala őket, és monda: Úgy van! Bejöttek hozzám a férfiak, de azt sem tudom, honnan valók voltak. És kimentek e férfiak kapuzáráskor a setétben; nem tudom, hová mentek a férfiak; siessetek gyorsan utánok, mert utólérhetitek őket. Pedig ő felhágatta őket a házhéjára (a háztetőre), és elbujtatta őket a száras len (a lenkóró) közé, amely néki a házhéjára (a háztetőre) volt kirakva” (Józs. 2,1-6).

Majd: „Alábocsátá azért őket kötélen az ablakon mert az ő háza a kőkerítés falán vala (azaz a vár falánál volt), és ő a kőkerítésen lakik vala (vagyis így a várfalnál lakott). És monda nékik: A hegyre menjetek, hogy rátok ne találjanak az üldözők, és ott rejtőzködjetek három napig, amíg visszatérnek az üldözők; azután pedig menjetek a magatok útján” (Józs. 2,15-16).

És az apostol bizonyságtétele a hit és cselekedetek összefüggéséről: „Hit által nem veszett el Ráháb, a parázna nő az engedetlenekkel együtt, amikor a kémeket békességgel befogadta” (Zsid. 11,31)


Jak. 2,26 Mert amiképen holt a test [(szóma): vagyis holttest] szellem nélkül [(khórisz): tőle függetlenül, és különválasztva], akképen holt [halott] a hit is cselekedetek nélkül.



Hegyekre nézek

Az Úr Jézus ígérete

 „Békességet [(eiréné): vagyis azt az állapotot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában] hagyok néktek. Az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ [(koszmosz): a teremtett, a látható világ, vagyis evilág] adja. Ne nyugtalankodjék [(taraszszó): nehogy megrémítsen, ne rémüljön, és ne rendüljön meg, és nehogy háborogjon, vagy remegjen] a ti szívetek [(kardia): a ti bemsőtök], sem pedig ne féljen [(deiliaó): ne rettegjen, és ne is csüggedjen; és ne legyen gyáva, vagy félénk]” (Ján. 14,27).


A Szent Szellem

„Ő az igazságnak, vagyis a valóságnak Szelleme;
Ő az, aki elvezérel minden, vagyis a teljes igazságra;
Ő a teljes igazság útján vezet titeket.
Ő mutat utat, és kísérni fog az úton

Ő vezet be titeket a teljes valóságba” (Ján. 16,13).


Az érzelgésről

Mikor a szeretet válogatni kezd: már nem szeretet többé, hanem sóvárgásnak és undornak kettőssége. S ez: az érzelgés, - mely manapság mindennél veszedelmesebb - cukros váladéka bekente az emberiséget.

Reinhard Bonnke: „Ne félj, csak higgy!”

A bibliai hitről szóló tanítások olyanná váltak az évszázadok során, mint a régi festmények felszínére felkent újabb és újabb lakkrétegek, melyek az eredetileg élénk színeknek egyre sötétebb tónust adnak. Különféle teóriák és emberi tanítások megfosztottak minket attól az egyszerűségtől, amely Krisztusban van. Elérhetetlen távolságra tolták a hitet, mintha az valami távoli, ritka misztérium volna, amely csak Isten szuverén döntése nyomán adatik. Igen, a hitet Isten adja. A hit Isten ajándéka. Azonban ez egy olyan ajándék, amit bárki megkaphat - Isten minden gyermekének megadatik, aki az ő asztalánál ül. „Isten adja kinek-kinek a hit mértékét” (Róma 12,3), és ezt vagy használjuk, vagy nem. Az Efézus 2,8 egyértelműen fogalmaz: „Kegyelemből van üdvösségetek, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” Lehet félreérteni ezt a részt, és várni, hogy majd Isten megajándékoz a hittel, vagy akár azt mondani, hogy „Nekem sajnos nincs hitem, nem kaptam meg ezt az ajándékot.” A hit ugyanúgy Isten ajándéka, mint a látásunk, a hallásunk és a többi érzékszervünk. Ezek olyan képességek, amelyekkel mindnyájan rendelkezünk, és amelyeket használunk is. A hit is ilyen képesség. Ezért „ne félj, csak higgy!” 

Szentlélek úgy kérünk szállj le ránk

Kő az úton!

Gondolod, kerül életed útjába Egyetlen gátló kő is hiába? Lehet otromba, lehet kicsike, Hidd el, ott van, ahol kell lennie. De nem azért, hogy visszatartson téged S lohassza kedved, merészséged. Jóságos kéz utadba azért tette, Hogy te megállj mellette. Nézd meg a követ, aztán kezdj el beszélni róla Isteneddel. Őt kérdezd meg milyen üzenetet küld azzal az akadállyal neked. S ha szellemed az Istennel találkozott, Utadba minden kő áldást hozott.