Bővített Biblia

Ján. 19,1 Akkor azért előfogá [és elővezettette] Pilátus Jézust, és megostoroztatá, vagyis [megkorbácsoltatta].

Ján. 19,2 És a vitézek [a katonák] tövisből koronát, vagyis [egy koszorút] fonván, a fejére tevék, és bíbor köntöst [bíborruhát] adának reá,

Ján. 19,3 [És hozzálépve, és így gúnyolták], és mondának: Üdvöz légy [és örvendj] zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] királya! És arcul csapdossák [arcul ütötték] vala őt^*

*Az Úr Jézus előre felkészítette tanítványait mindarra, ami vele történni fog: „… maga mellé vévén a tizenkettőt, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az embernek Fián, amit a próféták megírtak. Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik (és kigúnyoltatik), és meggyaláztatik, és megköpdöstetik; És megostorozván, megölik őt; és harmadnapon feltámad. Ők pedig ezekből semmit nem értének (semmit sem fogtak fel); és a beszéd ő előlük el vala rejtve, és nem fogták fel (és nem értették meg) a mondottakat” (Luk. 18,31-34).

Ján. 19,4 Majd ismét kiméne Pilátus [az épület elé], és monda nékik: Ímé kihozom [és elétek vezetem] őt néktek, hogy [nézzétek, és tudjátok], és értsétek meg, hogy nem találok benne semmi bűnt [a vádra semmi okot nem találok benne]^*

*Lukács bizonyságtétele: „Monda pedig Pilátus a főpapoknak [vagyis a papi fejedelmeknek] és a sokaságnak [(okhlosz) a tömegnek]: Semmi bűnt [(aition): vétséget] nem találok ez emberben. Pilátus pedig a főpapokat [vagyis a papi fejedelmeket], főembereket és a népet egybegyűjtvén, Monda nékik: Idehoztátok nékem ez embert, mint aki a népet félrevezeti: és ímé én ti előttetek kivallatván, semmi olyan bűnt [(aition): vétséget] nem találtam ez emberben, amivel őt vádoljátok: De még Heródes sem; mert titeket őhozzá igazítalak [őhozzá küldtelek]; és ímé semmi halálra való [semmi halált érdemlő] dolgot nem cselekedett [nem követett el] ő. Megfenyítvén [(paideuó): megbüntetve] azért őt, elbocsátom [(apolüó): vagyis szabadon engedem]” (Luk. 23,4.13-16).

István vértanú bizonyságtétele a szanhedrin előtt: „Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát [paisz: szolgáját], Jézust, kit ti elárulátok [és kiszolgáltattatok; átadtatok], és megtagadátok [(arneomai): elutasítottatok, visszautasítottatok] Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja. [Más fordítás: Nem! Isten tette ezt! Ő az Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi ősapáinknak Istene. Ő dicsőítette meg szolgáját, Jézust ezzel a gyógyulással. Igen, azt a Jézust, akinek ti a halálát akartátok. Mert Pilátus már elhatározta, hogy felmenti, szabadon engedi, de ti nem akartátok őt]. Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek. [Más fordítás: Elutasítottátok, megtagadtátok Jézust, a Szentet és az Igazságost. És követeltétek, hogy egy gyilkos embernek adjon kegyelmet a kedvetekért]. Az életnek [(arkhégosz tesz dzóész; az arkhégosz): elsődleges jelentése kezdő, előidéző, okozó, alapító, szerző] fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi bizonyságai [tanúi] vagyunk. [Más fordítás: Megöltétek azt, aki az életet adja. Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból. Ennek tanúi vagyunk - a saját szemünkkel láttuk őt]” (Csel. 3,13-15).

Pál apostol bizonyságtétele, Isten: „azt, aki bűnt [(hamartia): céltévesztést] nem ismert, bűnné [(hamartia): céltévesztetté] tette értünk [helyettünk], hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne [hogy általa megigazultak legyünk Istenben]” (2 Kor. 5,21).

Ján. 19,5 Kiméne azért Jézus [az épület elé] a töviskoronát [a töviskoszorút] és a bíbor köntöst [bíborruhát, bíborpalástot] viselve. És monda nékik Pilátus: Ímhol [Íme] az ember [nézzétek]!

Ján. 19,6 Mikor azért látják vala őt [a zsidók] a papifejedelmek [a főpapok] és a [parancsvégrehajtó] szolgák, kiáltozának, mondván: Feszítsd meg, feszítsd meg [kínoszlopra vele]! Monda nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti és feszítsétek meg, [feszítsétek kínoszlopra] mert én nem találok bűnt ő benne [én nem találom bűnösnek, én a vádra semmi okot nem találok benne].

Ján. 19,7 Felelének néki a zsidók: Nékünk törvényünk van, és a mi törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát^*

*Erre a törvényre hivatkoznak a Júdabeliek: „Aki az ÚR nevét káromolja, az halállal lakoljon, irgalom nélkül kövezze meg az egész közösség. Akár jövevény, akár bennszülött, meg kell halnia, ha káromolja az ÚR nevét” (3 Móz. 24,16).

Mert az Úr Jézus kijelenttett, hogy Ő Isten Fia, ezért már korábban is meg akarták kövezni: „Felelének néki a zsidók [a júdeaiak], mondván: Jó dologért [jó cselekedetért; nemes tettért] nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért [(blaszphémia): azaz: istenkáromlásért], tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat” (Ján. 10,33).

Ján. 19,8 Mikor pedig ezt a beszédet hallotta Pilátus, még inkább megrémül vala [még nagyobb félelem szállta meg];

Ján. 19,9 És ismét beméne a törvényházba [a helytartóságra; a pretóriumba], és szóla Jézusnak: Honnét való vagy te? De Jézus nem felelt néki.

Ján. 19,10 Monda azért néki Pilátus: Nékem nem szólsz-é? Nem tudod-é [(eidó oida): nem vagy tisztában vele] hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, [vagyis kínkaróra feszíttetni] és hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak [(apolüó): elengedjelek]?

Ján. 19,11 Felele Jézus: Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna néked: nagyobb bűne van azért annak, aki a te kezedbe adott [aki kiszolgáltatott] engem^*

*Péter apostol így prédikál a júdeaiaknak: „Őt, (Jézust) aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből [aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint] adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára (kínoszlopra) feszítve megölétek. [Más fordítás: Azért, aki az Isten elvégzett tanácsából és rendeléséből hatalmatokba adatott, ti az istentelenek által kínoszlopra szegeztétek és megöltétek]” (Csel. 2,23).

Pál apostol arról prédikál, hogy: „…nincs hatalmasság, [vagyis hatalom mástól] hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek, [és a létező hatalmak Isten által állnak fenn a maguk viszonylagos állásában]” (Róm. 13,1).

Ján. 19,12 Ettől fogva igyekszik [ésmódot keresett] vala Pilátus őt szabadon bocsátani; de a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] kiáltozának [(kradzó): ordítottak és fenyegetőztek], mondván: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja; valaki magát királlyá teszi, ellene mond [az ellene szegül, és ellensége] a császárnak!

Ján. 19,13 Pilátus azért, amikor hallja vala e beszédet, kihozá [elővezettette] Jézust [az épület elé], és űle a törvénytevő [(béma): a bírói] székbe azon a helyen, a melyet Kőpadolatnak [(lithosztrótosz): kövekkel borított, mozaikkal fedett helység, amelyet Kövezett-udvarnak] hívtak. Zsidóul [(ebraiszti): héberül, illetve arámiul] pedig Gabbathának [(Gabbatha): magaslatnak].

Ján. 19,14 Vala pedig a husvét péntekje [(paszkha): Peszach, a pászka előkészület napja]; és mintegy hat [(hektosz): hatodik] óra [vagyis délfelé járt az idő]. És monda a zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak]: Ímhol [(eidó oida): Íme, nézzétek] a ti királyotok!

Ján. 19,15 Azok pedig kiáltoznak [(kraugadzó): ordítoznak] vala: Vidd el, vidd el, feszítsd meg őt! [Halál rá! Halál rá, kínoszlopra vele] Monda nékik Pilátus: A ti királyotokat feszítsem meg [feszítsem kínoszlopra]? Felelének a papifejedelmek: Nem királyunk van, hanem császárunk!

Ján. 19,16 Akkor azért [kiszolgáltatta] nékik [és kezükbe] adá őt, hogy megfeszíttessék [kínoszlopra feszítsék]. Átvevék azért Jézust és elvivék^*

*Máté így írja le a történteket: Akkor elbocsátá [és szabadon engedte] nékik Barabást; Jézust pedig megostoroztatván, kezükbe adá [és kiszolgáltatta], hogy megfeszíttessék (hogy kivégezzék). „Akkor a helytartó vitézei [a helytartó katonái] elvivék Jézust az őrházba [a pretoriumba], és oda gyűjtik hozzá az egész csapatot [az egész helyőrséget]. És levetkeztetvén Őt, bíborpalástot [vagyis bíborszínű köpenyt] adnak reá. És tövisből [tövises ágakból] fonott koronát [vagyis koszorút] tőnek a fejére [és a fejébe nyomták], és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják [és gúnyolják] vala őt, mondván: Üdvöz légy [és üdvözöllek] zsidóknak királya! És mikor megköpdösik őt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala. És miután megcsúfolták [és befejezték a gúnyolódást], levevék róla a palástot [a köpenyt] és az ő maga ruháiba öltöztetik; és elvivék, hogy megfeszítsék őt. [Mikor] kifelé menve [kijutottak a városból] találkoznak egy cirénei [jelentése: találkozás] emberrel [aki Ciréne városából származott], akit Simonnak (jelentése: meghallgattatás) hívnak vala; ezt kényszerítik, hogy vigye az Ő keresztjét [(sztaurosz): kínoszlopát]” (Mát. 27,26-32).

Márk bizonyságtétele így hangzik: „A vitézek pedig elvivék őt a palotaudvar belső részébe (a helytartóságra), ami az őrház; és összehívták az egész csapatot. És bíborba öltöztették őt, és tövisből font koszorút (vagyis koronát) tevének a fejére, És elkezdék őt köszönteni: Üdvöz légy, zsidók királya! És verik vala a fejét nádszállal, és köpdösik vala őt, és térdet hajtva tisztelik vala őt (és térdhajtással hódoltak előtte). Mikor pedig kicsúfolták őt, levették róla a bíbor ruhát, és a maga ruháiba öltöztették; és kivivék őt, hogy megfeszítsék” (Márk. 15,16-20).

Ézsaiás így prófétál: „Hátamat odaadám a verőknek (és hagytam, hogy verjék a hátamat), és orcámat a szaggatóknak, képemet nem födöztem be (és arcomat nem takartam el) a gyalázás és köpdösés előtt” (Ésa. 50,6).

Jób is így beszél, mintegy megprófétálva az Úr Jézus gyalázását: „Utálnak engem… és nem átallnak pökdösni előttem (és arcomba köpni)” (Jób. 30,10).

Ján. 19,17 És felemelvén [(basztadzó): cipelvén] az ő keresztfáját, [sztauroó: vagyis kínoszlopát] méne [és kiért] az úgynevezett Koponya helyére, amelyet héberül Golgothának [(Golgotha): koponya] hívnak:

Ján. 19,18 Ahol megfeszíték [(sztauroó): kínoszlopra feszítették] őt, és ővele más kettőt, egyfelől, és másfelől, középen pedig Jézust.

Ján. 19,19 Pilátus pedig címet is íra [(titlosz): feliratot készíttetett], és feltevé a keresztfára [(sztaurosz): kínoszlopra]. Ez vala pedig az írás: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK [(iúdaiosz): a júdeaiak] KIRÁLYA.

Ján. 19,20 Sokan olvassák azért e címet [(titlosz): feliratot] a zsidók [(iúdaiosz): a júdeaiak] közül; mivelhogy közel vala a városhoz az a hely, ahol Jézus megfeszíttetett [kínoszlopra szegeztetett] vala: és héberül, görögül és latinul vala az írva.

Ján. 19,21 Mondának azért Pilátusnak a zsidók papifejedelmei [főpapjai]: Ne írd: A zsidók [(iúdaiosz): a júdeaiak] királya; hanem hogy ő mondotta: A zsidók [(iúdaiosz): a júdeaiak] királya vagyok.

Ján. 19,22 Felele Pilátus: Amit megírtam, megírtam^*

*Máté gy írja meg a történteket: „[Mikor] kifelé menve [kijutottak a városból] találkoznak egy cirénei [jelentése: találkozás] emberrel [aki Ciréne városából származott], akit Simonnak (jelentése: meghallgattatás) hívnak vala; ezt kényszerítik, hogy vigye az Ő keresztjét [(sztaurosz): kínoszlopát]. És mikor eljutnak [és megérkeztek] arra a helyre, amelyet Golgotának, azaz koponya helyének neveznek, Méreggel megelegyített [és epével kevert bort, illetve] ecetet adnak néki inni; és megízlelvén, nem akart inni [és nem volt hajlandó meginni]” (Mát. 27,32-34).

Márk bizonyságtétele: „És kényszerítenek egy mellettük elmenőt, bizonyos cirénei (Jelentése: megérkezés) Simont, aki a mezőről jő vala, Alekszándernek (jelentése: bajt elfordító) és Rufusnak (jelentése: vörös) az atyját, hogy vigye az Ő keresztjét (vagyis az Ő kínkaróját). És vivék őt a Golgota nevű helyre, amely megmagyarázva annyi, mint: koponya helye. És mirhás bort adnak vala néki inni; de ő nem fogadá el. Az ő kárhoztatásának oka (vagyis az ellene emelt vád) pedig így vala fölébe felírva: A ZSIDÓK KIRÁLYA” (Márk. 15,21-23.26).

Lukács is megírja a történetet: „Mikor azért elvivék (és elvezették) őt, egy Cirénebeli Simont megragadván, ki a mezőről jöve, arra tevék a keresztet, hogy vigye Jézus után. Vivének pedig két másikat is, két gonosztevőt ő vele, hogy megölessenek (hogy vele együtt végezzék ki őket). Mikor pedig elmenének (arra) a helyre, mely Koponya helyének mondatik, ott megfeszítik őt és a gonosztevőket, egyiket jobbkéz felől, a másikat balkéz felől. Vala pedig egy felirat is fölébe írva görög, római és zsidó (azaz: héber) betűkkel: EZ A ZSIDÓKNAK AMA KIRÁLYA” (Luk. 23,26. 32-33.38).

Az apostol bizonyságtétele: „Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát Őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozván” (Zsid. 13,12-13).Ugyanis az Úr Jézust a Golgotára vitték megfeszíteni, és ott szenvedett. //A GOLGOTA (koponya (helye). Latin neve Kálvária; (pedig): Hegy Jeruzsálemen kívül//.

Ján. 19,23 A vitézek [a katonák] azért, mikor megfeszítették [kínkaróra húzták] Jézust, vevék az ő ruháit, és négy részre oszták, egy részt mindenik vitéznek, és a köntösét. A köntös pedig varrástalan vala, felülről mindvégig [egybe] szövött.

Ján. 19,24 Mondának azért egymásnak: Ezt ne hasogassuk el, hanem vessünk sorsot reá, kié legyen. Hogy beteljesedjék az írás, amely ezt mondja: Megosztoztak ruháimon, és a köntösömre sorsot vetettek. A vitézek [a katonák] tehát ezeket művelék^*

*Máté bizonyságtétele: „Minek utána pedig megfeszítik őt, elosztják az ő ruháit, sorsot vetvén; hogy beteljék a próféta mondása [kijelentése]: Megosztoznak az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetének. És leülvén [leheveredtek], és ott őrzik vala Őt. Akkor megfeszítenek vele együtt két latrot [két bűnözőt, rablót; gonosztevőt; haramiát is], egyiket jobbkéz felől, és a másikat balkéz felől. Az arra menők pedig szidalmazzák [káromolták; gyalázták, becsmérelték] vala őt, fejüket hajtogatván [és a fejüket csóválva; és rázogatva]. És ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd [és mentsd] meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj [s lépj is] le a keresztről. [sztaurosz: a kínoszlopról]! Hasonlóképen a főpapok [vagyis a papi fejedelmek] is csúfolódván [gúnyolták őt] az írástudókkal [a törvénytanítókkal] és a vénekkel egyetemben, ezt mondják vala: Másokat megtartott [és megmentett, megszabadított], magát nem tudja [és nem képes] megtartani [nincs hatalma megmenteni, megszabadítani]. Ha Izráel királya, szálljon [és jöjjön; lépjen] le most a keresztről, és majd hiszünk néki.

[Más fordítás: Akkor majd hiszünk benne]. Bízott az Istenben; mentse meg [(rüomai): mentse meg, szabadítsa meg, óvja meg, és védelmezze] most Őt [lássuk, hogyan menti meg most Isten; hát ragadja ki most Ő a bajból], ha [ugyan] akarja; mert [hiszen] azt mondta: Isten Fia vagyok. Akiket vele együtt feszítenek meg, a latrok [a bűnözők; gonosztevők; haramiák] is ugyanazt hányják vala szemére [ugyanígy gúnyolták, gyalázták, ócsárolták; szidalmazták Jézust]. Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön [mert sötétség borult az egész földre], kilenc óráig [vagyis déli tizenkét órától délután háromig a mi időszámításunk szerint]. Kilenc [vagyis három] óra körül pedig nagy fennszóval kiálta [kiáltásban tört ki] Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? Azaz: Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet? Némelyek pedig az ott állók közül, amint ezt hallák, mondának: Illést hívja ez” (Mát. 27,35-36.38-47).

Márk így ad hírt a történtekről: „És megfeszítvén őt, elosztják (és megosztoztak) az ő ruháin, sorsot vetvén azokra, ki mit kapjon. Vala pedig három óra (Kilenc óra; Jézus korában a nappalt reggel 6 órától este 6 óráig 12 órára osztották. A fordítás a mai időbeosztást követi), mikor megfeszítik őt” És megfeszítvén őt, elosztják az ő ruháit, sorsot vetvén azokra, ki mit kapjon. Vala pedig három óra [a mi időszámításunk szerint délelőtt kilencnek felel meg], mikor megfeszítik őt. Az ő kárhoztatásának [(aitia): ok; vád] oka [(epigraphé): felirat] pedig így vala fölébe felírva: A zsidók királya. Két rablót [haramiát; gonosztevőt] is megfeszítenek vele, egyet jobb és egyet bal keze felől. És beteljesedék az írás, amely azt mondja: És a bűnösök [törvényszegők; a törvényen kívüliek] közé számláltaték [a gonoszok közé sorolták]. Az arra menők pedig szidalmazzák [(blaszphémeó): becsmérel, gyaláz] vala őt, fejüket hajtogatván [fejüket csóválták] és mondván: Hah [no lám]! Aki lerontod a templomot, és három nap alatt fölépíted; Szabadítsd [mentsd] meg magadat, és szállj le a keresztről! Hasonlóképen [(empaidzó) gúnyolódik, kicsúfol, kinevet] pedig a főpapok [a papi fejedelmek] is, csúfolódván egymás között, az írástudókkal együtt mondják vala: Másokat megtartott [megmentett; megszabadított], magát nem bírja [nem képes] megtartani [megmenteni; megszabadítani]. A Krisztus, [a Messiás] az Izráel királya, szálljon le most a keresztről [a szemünk láttára], hogy lássuk és higgyünk. Akiket vele feszítettek meg, azok is szidalmazzák [(oneididzó): csúfol, gúnyol, gyaláz; ócsárolták] vala őt. Mikor pedig hat [a mi időszámításunk szerint tizenkét] óra lőn, sötétség támada az egész földön kilenc [időszámításunk szerint három] óráig” (Márk. 15,21.24-33).

Lukács bizonyságtétele: Vivének pedig két másikat is, két gonosztevőt ő vele, hogy megölessenek (hogy vele együtt végezzék ki őket). Mikor pedig elmenének (arra) a helyre, mely Koponya helyének mondatik, ott megfeszítik őt és a gonosztevőket, egyiket jobbkéz felől, a másikat balkéz felől. Jézus pedig [így könyörgött], és monda: Atyám! Bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek. Elosztván pedig az ő ruháit, vetének reájuk sorsot. És a nép megálla nézni. Csúfolják [(ekmüktéridzó): gúnyolják, és nevetik] pedig őt a főemberek is azokkal egybe, mondván: Egyebeket [(allosz): másokat] megtartott [megmentett, és megszabadított], tartsa [vagyis mentse, és szabadítsa] meg magát, ha ő a Krisztus, az Istennek ama választottja [a Kiválasztott]. Csúfolják [(empaidzó): tréfálkoznak, csúfolják, kinevetik, gúnyolják] pedig őt a vitézek [a katonák] is, odajárulván és ecettel [(oxosz): savanyú bor, borecet] kínálván őt. És ezt mondván néki: Ha te vagy a zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak] ama Királya, szabadítsd [és mentsd] meg magadat! Vala pedig egy felirat is fölébe írva görög, római és zsidó [héber] betűkkel: Ez a zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak] ama Királya. A felfüggesztett gonosztevők közül pedig az egyik szidalmazá őt, [és e szavakkal gyalázta] mondván: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd [és mentsd] meg magadat, minket is [Miféle Krisztus vagy te? Krisztus vagy-e te?]! Felelvén pedig a másik, megdorgálá [(epitimaó) rászólt, megdorgálta, rendreutasította, megrótta] őt, mondván: Az Istent sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy! És mi ugyan méltán [jogosan, és igazságosan]; mert a mi cselekedetünknek méltó [megérdemelt] büntetését vesszük: ez pedig semmi méltatlan dolgot nem cselekedett [semmi rosszat, vagy gonoszat nem követett el]. És monda Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljössz a te országodban [a Te királyságodba]! És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma [(szémeron): még ezen a napon] velem leszel a paradicsomban. Vala pedig mintegy hat óra, és sötétség lőn az egész tartományban [(gé): földön] mind kilenc órakorig [Más fordítás: Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön, mert a nap világossága kihagyott (az ókorban a nappalt 12 órára osztották, a nappali időszámítás tehát hajnalban indult, a mi déli 12 óránk 6 órának felelt meg)]. És meghomályosodék [elsötétedik] a nap, és a templom kárpitja [(katapetaszma): a Szenthelyet és a Szentek Szentjét elválasztó kárpit a jeruzsálemi Templomban] középen ketté hasada” (Luk. 23,32-45).

Péter apostol arról tesz bizonyságot, hogy az Úr Jézus némán tűrt:„Aki szidalmaztatván (becsmérel, ócsárol, gyaláz), viszont nem szidalmazott (a szidalmat nem viszonozta) (mikor gyalázták, gyalázást vissza nem mondott,), szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélőre (mindent az igazságos bíróra hagyott) (átadta ügyét az igazságosan ítélőnek)” (1Pét 2,23).

Az Úr Jézus kivégzésének minden részletét megprófétálták, még a mirhás borról is hangzik prófécia: „Adjátok a részegítő italt az elveszendőnek, és a bort a keseredett szívűeknek” (Péld. 31,6).

Ézsaiás így prófétál Megváltónkról: „És ő megsebesíttetett bűneinkért (a mi vétkeink miatt kapott sebeket), megrontatott a mi vétkeinkért (bűneink miatt törték össze), békességünknek büntetése rajta van (Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen), és az ő sebeivel (az ő sebei árán) gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk (tévelyegtünk), kiki az ő útára tértünk (mindenki a maga útját járta); de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté (őt sújtotta mindnyájunk bűnéért). Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg! A fogságból és ítéletből ragadtatott el (Fogság és ítélet nélkül hurcolták el), és kortársainál ki gondolt arra (ki törődött azzal), hogy kivágatott az élők földéből (hogy amikor kiirtják a földön élők közül), hogy népem bűnéért lőn rajta vereség (népem vétke miatt éri a büntetés)?! És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot (nem követett el gonoszságot), és álnokság sem találtatott szájában. És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz (Más fordítás: Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele)” Ézsaiás így prófétál az Úr Jézusról: „… részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta (hiszen önként ment a halálba), és a bűnösök közé számláltatott (hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják); pedig ő sokak bűnét hordozá (sokak vétkét vállalta magára), és a bűnösökért imádkozott (és közbenjárt a bűnösökért)!” (Ésa. 53,5-12).

Dániel is Őróla szól: „A hatvankét hét múlva pedig kiírtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás (Más fordítás: A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat)” (Dán. 9,26).

Ján. 19,25 A Jézus keresztje [kínoszlopa] alatt pedig ott állottak vala az ő anyja, és az ő anyjának nőtestvére; Mária, a Kleopás [jelentése: híres] felesége, és Mária Magdaléna.

Ján. 19,26 Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ő anyja és az a tanítvány, akit szeret [(agapaó): kedvelt, többre tartott] vala, monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad!

Ján. 19,27 Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettől az órától magához [a házába, az otthonába] fogadá azt az a tanítvány^*

*A néki szolgáló asszonyok ott maradtak a Megfeszített haláláig: „Sok asszony vala pedig ott, akik távolról szemlélődnek vala [és figyeltek], akik Galileából követték Jézust, szolgálván néki; Ezek közt volt Mária Magdaléna [vagyis a magdalai Mária], és Mária a Jakab és Józsé anyja, és a Zebedeus fiainak anyja [is]” (Mát. 27,55-56).

Márk is beszámol ezekről: „Valának pedig asszonyok is, akik távolról nézik vala (és figyelik), akik között vala Mária Magdaléna, és Mária, a kis Jakabnak és Józsénak anyja, és Salomé, akik mikor Galileában vala, akkor is követték vala őt, és szolgálnak vala néki; és sok más asszony, akik vele mentek vala fel Jeruzsálembe” (Márk. 15,40-41).

Ezek az asszonyok az Úr Jézus szolgálatának megkezdésétől követték, és szolgálták Őt: És némely asszonyok, akiket tisztátalan (gonosz) szellemektől (vagyis démonoktól) és betegségekből gyógyított meg. Mária, aki Magdalénának neveztetik, kiből hét ördög ment ki. És Johanna, Khúzának, a Heródes gondviselőjének (az egyik főemberének) felesége, és Zsuzsánna, és sok más asszony, kik az ő vagyonukból szolgálának, néki” (Luk. 8,1-3).

És a halálánál is jelen voltak: „Az ő ismerősei pedig mind, és az asszonyok, akik Galileából [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete] követék őt, távol állának, nézvén ezeket”(Luk. 23,49).

Erről is prófétál Dávid: „Szeretteim és barátaim félreállnak csapásomban; rokonaim pedig messze állanak” (Zsolt. 38,12).

És a kínzások eltorzították az egész külsejét, erről így ír Ézsaiás: „Miképpen eliszonyodtak tőle sokan, oly rút (és torz), nem emberi volt ábrázatja (és külseje), és alakja sem ember fiaié volt” (Ésa. 52,14-15).

Ő hagyta, hogy kínozzák, és gyalázzák Őt – Őt akié mindenhatalom mennyen és földön – de akinek emberként kellett elvégezni a megváltás hatalmas művét: „Hátamat odaadám a verőknek (és hagytam, hogy verjék a hátamat), és orcámat a szaggatóknak (és tépjék a szakállamat), képemet nem födöztem be (és nem takartam el) a gyalázás és köpdösés előtt. És az Úr Isten megsegít engemet, azért nem szégyenülök meg (és nem maradok gyalázatban), ezért olyanná tettem képemet, mint a kovakő, és tudtam, hogy szégyent nem vallok” (Ésa. 50,6-7).

Dávid is Róla, sorsáról, fohászkodásairól, amelyben ellenségeinek (az ördögnek, és démonjainak //I Pét. 5,8// a megbüntetését kéri) így prófétál „Uram, haragodban (és felindulásodban) ne fenyíts (és ne feddj) meg engem; felgerjedésedben (és lángoló haragodban) ne ostorozz meg engem! Mert nyilaid belém akadtak (és belém hatoltak), és kezed rám nehezült. Nincs épség (és nincs ép hely) testemben a te (sújtó) haragodtól; nincs békesség csontjaimban (és nincs sértetlen csontom) vétkeim miatt. Mert bűneim elborítják fejemet (és összecsaptak fejem fölött); súlyos teherként (nehezednek rám), erőm felett. Megsenyvedtek, megbűzhödtek (és elgennyesedtek) sebeim oktalanságom miatt. Lehorgadtam (és elcsüggedtem), meggörbedtem (és meggörnyedtem) nagyon; naponta szomorúan járok (mint aki gyászol). Mert derekam megtelt gyulladással (és égő fájdalommal van tele), és testemben semmi ép (hely) sincsen. Erőtlen és összetört vagyok (kimerültem) nagyon (végképp összetörtem), s szívem keserűsége miatt jajgatok (és szívem gyötrelmében kiáltozom). Uram, előtted van minden kívánságom, és nincs előled elrejtve az én nyögésem (és sóhajtásom)! Szívem dobogva ver (hevesen dobog), elhágy (elhagyott) erőm, s szemem világa - az sincs már velem. Szeretteim és barátaim félreállnak csapásomban (mert csapás ért); rokonaim pedig messze állnak (és elhúzódnak tőlem). De tőrt vetnek, akik életemre törnek, és akik bajomra törnek (akik vesztemet akarják); hitványságokat beszélnek, és csalárdságot koholnak mindennap (arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem, és csalárd terveken gondolkoznak mindennap). De én, mint a süket, nem hallok, és olyan vagyok, mint a néma, aki nem nyitja föl száját. És olyanná lettem, mint az, aki nem hall, és szájában nincsen ellenmondás. Mert téged vártalak Uram, te hallgass meg (mert benned reménykedem, Uram, te majd megfelelsz nekik) Uram, Istenem! Mert azt gondolom: csak ne örülnének (és ne nevetnének,) rajtam (és ne lennének dölyfösek velem szemben); mikor lábam ingott, hatalmaskodtak ellenem! És bizony közel vagyok az eleséshez, és bánatom mindig előttem van (és szüntelenül gyötör a fájdalom). De ellenségeim élnek (és életerősek), erősödnek; megsokasodtak hazug gyűlölőim (bizony sokan vannak, akik ok nélkül gyűlölnek), És akik jóért rosszal fizetnek; ellenem törnek (és rám támadnak), amiért én jóra törekszem. Ne hagyj el Uram Istenem, ne távolodjál el tőlem! Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!” (Zsolt. 38,2-18.20-23).

„Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok: Jusson elődbe (és hozzád) imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra (figyelj esedezésemre)! Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal (és tele van bajokkal), és életem a Seolig jutott (és közel került a holtak hazájához). Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz (és a sírba roskadók közé sorolnak); olyan vagyok, mint az ereje vesztett ember (mint egy erőtlen férfi). A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, akik koporsóban feküsznek (a halottak közé kerülök, mint azok, akik leterítve fekszenek a sírban), akikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől (akikre nem gondolsz többé, és kikerültek a kezedből). Mély sírba vetettél be engem (a sír mélyére juttattál már, mélységes) sötétségbe, örvények közé. A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál (örvényeid mind lehúznak) engem. Szela. Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, utálattá (és utálatossá) tettél előttük engem; berekesztettem és ki nem jöhetek (fogoly vagyok, nem szabadulhatok). Szemem megsenyvedett (és elbágyadt) a nyomorúság miatt; kiáltalak (és hívtalak) téged Uram minden napon, hozzád terjengetem (és feléd kitártam) kezeimet. Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajon az árnyak, hogy dicsérjenek (hogy magasztaljanak) téged? Szela. Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet (beszélnek-e a sírban szeretetedről), hűségedet a pusztulás (az enyészet) helyén? Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat (ismeretesek-e csodáid a sötétségben), és igazságodat a feledékenység (és a feledés) földén? De én hozzád rimánkodom (és fohászkodom), Uram, és jó reggel (hozzád száll, és) elédbe jut az én imádságom” (Zsolt. 88,2-14).

„Mert szegény és nyomorult vagyok én, még a szívem is megsebesíttetett én bennem. Úgy hanyatlom el, mint az árnyék az ő megnyúlásakor; ide-tova hányattatom, mint a sáska. Térdeim tántorognak az éhségtől (és rogyadozik a koplalás miatt), és testem megfogyatkozott a kövérségtől (és lefogyott, sovány lett). Sőt gyalázatossá lettem előttük (az emberek előtt, néznek rám, és); ha látnak engem, fejüket csóválják. Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint! Hadd tudják meg, hogy a te kezed munkája ez, hogy te cselekedted ezt, Uram! Átkozzanak ők, de te áldj meg! Feltámadnak (és ha rám támadnak), de szégyenüljenek meg és örvendezzen a te szolgád. Öltözzenek az én vádlóim gyalázatba, és burkolózzanak szégyenükbe, mint egy köpenybe (és vádlóimat borítsa gyalázat, lepje el őket a szégyen, mint egy köpeny)! Hálát adok az Úrnak felettébb az én számmal (és hangos szóval magasztalom az Urat), és dicsérem őt a sokaság közepette (a sokaság előtt)! Mert jobb keze felől áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, akik elítélik annak lelkét” (Zsolt. 109,22-31).

De: „Az én szívem reszket bennem (és szívem vergődik keblemben), és a halál félelmei körülvettek engem (és halálos rémület fogott el). Félelem és rettegés esett énreám (és reszketés lepett meg), és borzadály vett körül engem (és borzongás járt át). Mert nem ellenség szidalmazott (és gyalázott) engem, hisz azt elszenvedném; nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem (és nem gyűlölőm hatalmaskodik rajtam), hiszen elrejtettem volna magamat az elől: Hanem te, hozzám hasonló halandó, én barátom és ismerősöm, Akik együtt édes bizalomban éltünk (és meghitt barátságban voltunk); az Isten házába (együtt) jártunk a tömegben (a gyülekezet körében). A halál vegye őket körül (és törjön rájuk a halál), elevenen szálljanak a Seolba (a holtak hazájába); mert gonoszság van lakásukban, keblükben (és gonoszsággal van tele lakóhelyük). Én az Istenhez kiáltok, és az Úr (megsegít, és) megszabadít engem. Este, reggel és délben (gondban vagyok) panaszkodom és sóhajtozom, és ő meghallja az én szómat (az én hangomat). Megszabadít engem támadóimtól, hogy békességem legyen, bár sokan vannak ellenem. Meghallja Isten és megfelel nékik, (és megalázza őket az, Aki ősidők óta trónján ül. //Szela//), akik nem akarnak megváltozni és nem félik az Istent. Kezeit felemelte a vele békességben lévőkre (a jó barátjára); megszegte (és meggyalázta) az Ő szövetségét. A vajnál simább az ő szája, pedig szívében háborúság van; lágyabbak beszédei az olajnál, pedig éles szablyák (és olyanok, mint a kivont kardok) azok” (Zsolt. 55,5-6.13-22).

Bizony: „Halál kötelei vettek körül, s az istentelenség (pusztító) árjai rettentettek engem. A Seol kötelei vettek körül (és rám fonódtak); a halál tőrei fogtak meg engem (és a halál csapdái meredtek rám). Szükségemben az Urat hívtam, és (nyomorúságomban) az én Istenemhez kiáltottam (segítségért); szavamat (és hangomat) meghallá templomából, és kiáltásom eljutott füleibe. Megindult, megrendült (és rengett) a föld, s a hegyek fundamentumai (vagyis alapjai) inogtak (és megremegtek); és megindultak (és megrendültek), mert haragra gyúlt. Füst szállt fel orrából, és szájából emésztő tűz; izzó szén gerjedt belőle (és parázs izzott benne). Lehajtotta az eget és leszállt, és homály volt lábai alatt. Kerubon (ülve) haladt és röpült, és a szelek szárnyain suhant. A sötétséget tette rejtekhelyévé; sátora körülötte a sötét felhők és sűrű fellegek. Az előtte lévő fényességből (a fényözönből) felhőin jégeső tört át és eleven szén (és tüzes parázs). És dörgött az Úr a mennyekben, és a Magasságos zengett; és jégeső hullt és eleven szén. És kibocsátá (és kilőtte) nyilait és elszéleszté (és szétszórta) azokat, villámokat szórt (és röpített ki) és megháborította azokat. És meglátszottak a vizek medrei s megmutatkoztak (és feltárultak) a világ fundamentumai (alapjai); a te feddésedtől (a te dorgálásodtól), Uram, a te orrod leheletének fúvásától. Lenyúlt a magasból és felvett engem; kivont engem nagy vizekből. Megszabadított (és megmentett) engem az én erős ellenségemtől, s az én gyűlölőimtől, akik hatalmasabbak (és erősebbek) voltak nálamnál. Rám jöttek (és rám törtek) veszedelmem napján; de az Úr volt az én támaszom. És kivitt engem tágas helyre; kiragadt (és megmentett) engem, mert kedvét leli (és gyönyörködik) bennem. Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint, kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem (és jutalmazott meg engem); Mert megőriztem az Úrnak útjait (és vigyáztam az ÚR útjára), és gonoszul nem távoztam el az én Istenemtől (és nem hagytam el hűtlenül az Istent). Mert minden ítélete előttem, és rendeléseit nem hánytam el magamtól (minden törvényére ügyeltem, és rendelkezéseitől nem tértem el). És tökéletes (és feddhetetlen) voltam előtte, őrizkedtem az én vétkemtől. És megfizetett nékem (és megjutalmazott) az Úr az én igazságom szerint; kezeim tisztasága szerint, ami szemei előtt van (és amit jól lát)” (Zsolt. 18.5-25).

De: „Szabadíts (és segíts) meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak (és nyakamig érnek). Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok (feneketlen iszapba süllyedtem, nincs hol megállnom); feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem (és örvénylő vizekbe estem, elsodort az ár). Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak (és elhomályosodtak), várván Istenemet. Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törők, akik ellenségeim alap nélkül (és sok hazug ellenségem akar elnémítani engem); amit nem ragadtam (és nem raboltam) el, azt kell megfizetnem (és visszaadnom)! Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bűneim nyilván vannak te előtted (mert nincsenek elrejtve előtted): Ne szégyenüljenek meg miattam, akik Tebenned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, akik téged keresnek (ne érje gyalázat miattam azokat, akik hozzád folyamodnak), oh Izráelnek Istene! Mert te éretted viselek (és te éretted vállaltam) gyalázatot, és borítja pirosság (és szégyenpír) az én orcámat. Atyámfiai előtt (a testvéreim számára) idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénnyé (ők sem ismernek rám). Én pedig néked könyörgök (és hozzád imádkozom), oh Uram; jókedvednek (a kegyelem) idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest (nagy szeretettel) hallgass meg engem a te megszabadító hűségeddel. Ments ki engem az iszapból (és húzz ki a sárból), hogy el ne süllyedjek; hadd szabaduljak (hadd meneküljek) meg gyűlölőimtől és a feneketlen (örvénylő) vizekből; hogy el ne borítson (és ne sodorhasson el) a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény (a mélység), és a veremnek (a kútnak) szája be ne záruljon felettem! Hallgass meg engem, Uram (jóságos szeretettel), mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám (és fordulj hozzám); És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom (és bajban vagyok) nagyon: siess, hallgass meg engem! Légy közel az én lelkemhez (jöjj hozzám) és váltsd meg azt (válts meg engem); az én ellenségeimért szabadíts meg engem (és ments meg ellenségeimtől). Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat (és minden ellenségemet). A gyalázat megtörte (és összetörte) szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találok. Sőt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban ecettel itatnak vala engem. Legyen az ő asztaluk előttük tőrré (és váljék a saját asztaluk kelepcévé), és a bátorságosoknak hálóvá (jólétük idején is csapdává). Sötétüljenek meg (és homályosodjanak el) az ő szemeik, hogy ne lássanak; és az ő derekukat tedd mindenkorra roskataggá (és erőtlenné). Öntsd ki a te haragodat reájuk (töltsd ki rajtuk bosszús haragodat), és a te haragodnak búsulása (és a te izzó haragod) érje utol őket. Legyen az ő palotájúk (az ő szállásuk) puszta, és az ő hajlékukban (az ő sátraikban) ne legyen lakos; Mert akit te megvertél, azt üldözik, és a tőled sújtottak fájdalmát szólják meg (annak a kínjáról beszélgetnek, akit megsebeztél). Szedd össze álnokságaikat (és büntesd meg őket bűneikért), és a te igazságodra (a te kegyelmedhez) ne jussanak el. Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak közé ne írattassanak. Engem pedig, aki nyomorult (és megalázott) és szenvedő vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed (segíts meg, és oltalmazz, Istenem)!” (Zsolt. 69,2-9.14-30).

És így folytatódik a prófécia a Messiás szenvedéséről: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava (és távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok). Én Istenem, kiáltok (hívlak) nappal, de nem hallgatsz meg (nem válaszolsz); éjjel is és nincs nyugodalmam (de nem tudok elcsendesedni). Pedig te szent vagy (a trónodon ülsz), aki Izráel dicséretei között lakozol (és rólad szólnak Izráel dicséretei). Benned bíztak atyáink (őseink); bíztak és te megszabadítottad (és megmentetted) őket. Hozzád kiáltottak (segítségért) és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg. De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép utálata (gyaláznak az emberek, és megvet a nép). Akik engem látnak, mind csúfolkodnak (és gúnyolódnak) rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejüket (és ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják). Az Úrra bízta magát, mentse (hát) meg őt; szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne (hiszen kedvelte)! Ne légy messze (ne légy távol) tőlem, mert közel a nyomorúság (a baj), és nincs, aki segítsen. Tulkok sokasága kerített be engem (hatalmas bikák vettek körül), körülfogtak engem Básán bikái (bekerítettek a básáni bivalyok). Feltátották rám szájukat, mint a ragadozó (és marcangoló) és ordító oroszlán. Mint a víz, úgy kiöntettem (és szétfolytam); csontjaim mind (kificamodtak, és) széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között. Erőm (és torkom) kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet. Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott (gonoszok bandája, a gonosz angyalok kerítettek be); átlyukasztották kezeimet és lábaimat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám. Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek. De te, Uram, ne légy messze (ne légy távol) tőlem; én erősségem, siess segítségemre. Szabadítsd meg lelkemet a kardtól (ments meg engem a fegyvertől), s az én egyetlenemet (az életemet) a kutyák körmeiből (és hatalmából). Ments (és szabadíts) meg engem az oroszlán torkából (és szájából), és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem (nyomorultat). Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak (a testvéreimnek), és dicsérjelek téged a gyülekezetben. Ti, akik félitek az Urat, dicsérjétek őt! Jákób minden ivadékai (utódai) dicsőítsétek őt, és féljétek őt (és rettegjetek tőle) Izráel minden magzata (utóda)! Mert nem veti meg és nem utálja meg a szegény (a nyomorult) nyomorúságát; és nem rejti el az ő orcáját előle, és mikor kiált hozzá (a segélykiáltását), meghallgatja. Felőled lesz dicséretem a nagy gyülekezetben. Az én fogadásaimat megadom azok előtt, akik félik őt” (Zsolt. 22,2-9.12-26).

És ismét. „Örvény örvényt hív elő (örvény örvénynek kiált) zuhatagjaid hangjára; minden vízáradásod (és minden habod) és hullámod összecsap (és átcsapott) fölöttem!” (Zsolt. 42,8).

„Könyörülj rajtam (légy kegyelmes), Uram, mert szorongattatom (és bajban vagyok); elsenyved a búbánat miatt szemem (és elhomályosodott), lelkem, testem (odavan)” (Zsolt. 31,10).

„Ne adj át engem szorongatóim kívánságának (ne dobj oda ellenségeim indulatának), mert hamis tanúk támadnak ellenem, és erőszakot (és bosszút) lihegnek. (Zsolt. 27,12).

Mert: „Te benned bíztam, (Hozzád menekülök) Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg engem (ments meg engem irgalmasan). Hajtsd hozzám (és fordítsd felém) füledet, (siess), hamar szabadíts (és ments) meg; légy nékem erős kőszálam, erődített házam (és erős váram), hogy megtarts engem (segíts rajtam). Mert kősziklám és védőváram vagy te; vezess hát engem a te nevedért és vezérelj engemet. Ments (és szabadíts) ki engem a hálóból, amelyet titkon vetettek nékem; hiszen te vagy az én erősségem. Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engemet, oh Uram, hűséges (és igaz) Isten. Hadd vigadjak és örüljek a te kegyelmednek, amiért meglátod nyomorúságomat és megismered a háborúságokban lelkemet (Más fordítás: Ujjongva örülök hűségednek, mert látod nyomorúságomat, ismered lelkem szorongásait); És nem rekesztesz be (és nem adtál) engem ellenség kezébe, sőt tágas térre állatod lábaimat. Könyörülj rajtam, Uram, mert szorongattatom (légy kegyelmes, uram, mert bajban vagyok); elsenyved (és elhomályosodott) a búbánat miatt szemem, odavan testem-lelkem. Mert bánatban enyészik életem (a gond miatt vége lesz életemnek), és sóhajtásban múlnak éveim; bűnöm miatt roskadoz erőm, és kiasznak (sorvadoznak) csontjaim. Temérdek üldözőm miatt csúfsággá lettem (minden ellenségem gyaláz engem), kivált szomszédaimé, és ismerőseimnek félelmévé; … Töröltettem, akár a halott, az emlékezetből; olyanná lettem, mint az elroshadt edény. Mert hallottam sokak rágalmát, iszonyatosságot mindenfelől, amint együtt tanácskoztak ellenem, és tervezték, hogy elrabolják lelkemet. De én benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy Istenem. Életem ideje kezedben van: szabadíts meg ellenségeim kezéből és üldözőimtől. Világosítsd meg orcádat a te szolgádon (ragyogjon rá orcád szolgádra), tarts meg engem jóvoltodból (segíts rajtam hűségesen). Uram, ne szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg és pusztuljanak a Seolba (a holtak hazájába). A hazug ajkak némuljanak el, amelyek vakmerően (és kihívóan, gőgösen) szólnak az igaz ellen, kevélységgel és megvetéssel. Áldott az Úr, hogy csodálatossá tette kegyelmét rajtam, mint egy megerősített városon! Én ugyan azt gondoltam ijedtemben: Elvettettem szemeid elől; de mégis, meghallgattad esedezéseimnek szavát, mikor kiáltottam hozzád” (Zsolt. 31,2-4.5-6.8-19.22-23).

Jeremiás is a Messiás szenvedéséről, és meggyalázásáról prófétál: „Orcáját tartja az őt verőnek (ha ütik), megelégszik gyalázattal (és eltűri, ha gyalázzák)” (Siral. 3,30). De: „Lásd meg Uram, hogy szorongattatom (hogy milyen nyomorult vagyok), belső részeim megháborodtak; elfordult (és vergődik) bennem az én szívem, mert bizony pártot ütöttem (és mert nagyon engedetlen voltam); künn fegyver pusztít, benn minden olyan, mint a halál! Hallották, hogy sóhajtozom és nincs vigasztalóm; minden ellenségem hallotta veszedelmemet (és bajomat); örültek (és örvendeztek), hogy te ezt cselekedted (hogy így tettél). Hozd el a napot, amelyet hirdettél, hogy olyanok legyenek, mint én! Jusson elődbe minden gonoszságuk, és úgy bánj velük, amiképpen én velem bántál az én minden bűnömért; mert sok az én sóhajtozásom, és beteg a szívem” (Siral. 1,20-22).

Mert: „Én vagyok az az ember, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának vesszeje (és botja) miatt. Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban (Más fordítás: Sötétben űzött, hajtott, ahol nincs világosság). Bizony ellenem fordult, ellenem fordítja kezét minden nap. Megfonnyasztotta testemet (elsorvasztotta húsomat) és bőrömet, összeroncsolta (összetörte) csontjaimat. Erősséget épített ellenem és körülvett (körülbástyázott engem) méreggel és fáradsággal. Sötét helyekre ültetett (vaksötétbe helyezett) engem, mint az örökre meghaltakat. Körülkerített, hogy ki ne mehessek (és falat emelt körém, nem juthatok ki), nehézzé tette láncomat (súlyos bilincsbe vert). Sőt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat (elzárkózik imádságom elől). Elkerítette az én újaimat terméskővel, ösvényeimet elforgatta (Más fordítás: Faragott kőből emelt falat utaimra, ösvényeimet járhatatlanná tette). Ólálkodó medve Ő nékem és lesben álló oroszlán (Más fordítás: Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint rejtekhelyen az oroszlán). Újaimat elterelte (és lekergetett utamról, összetépett, elpusztított engem), és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét (és felvonta íját), és a nyíl elé célul állított engem (és kitett engem nyilai céltáblájául)! Veséimbe bocsátotta (és eresztette) tegzének nyilait. Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig (Más fordítás: Nevetséges lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész nap). Eltöltött engem keserűséggel, megrészegített engem ürömmel (és keserűséggel lakatott jól, bánattal itatott meg). És kova-kővel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem (Más fordítás: Kavicsot rágatott velem, hamuba kényszerített engem). És kizártad lelkem a békességből; elfeledkeztem a jóról. És mondám: Elveszett az én erőm és az én reménységem az Úrban. (Gondolj, és) emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról (és hontalanságomról), az ürömről és a méregről! Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem. De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek” (Siral. 3.1-21).

Ámoson keresztül pedig így szól az Úr: „És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot (és naplementét idézek elő) délben, és besötétítem (és sötétségbe borítom) a földet fényes nappal” (Ámós. 8,9).

És Ezékielen keresztül folytatja: „És mikor eloltalak, beborítom az eget, s csillagait besötétítem, a napot felhőbe borítom, és a hold nem fényeskedik fényével. Minden világító testet megsötétítek miattad az égen, és bocsátok sötétséget földedre, ezt mondja az Úr Isten. És megszomorítom sok nép szívét, ha elhíresztelem romlásodat a nemzetek között, a földeken, amelyeket nem ismersz” (Ezék. 32,7-9).

Mert: A Benne lévő világosság – az ÉLET – oltódott ki” (Ezék.32,7)

Ján. 19,28 Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett [és beteljesedett, és kifizettetett], hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom.

Ján. 19,29 Vala pedig ott egy ecettel [(oxosz): vagyis savanyú borral] teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg ecettel [(oxosz): vagyis savanyú borral], és izsópra tévén azt, oda vivék [odanyújtották, odatartották] az ő szájához.

Ján. 19,30 Mikor azért elvette Jézus az ecetet [(oxosz): vagyis savanyú bort], monda: Elvégeztetett [beteljesedett és kifizettetett]! És lehajtván fejét, kibocsátá [kilehelte, visszaadta Atyjának] szellemét.

Ján. 19,31 A zsidók [(iúdaiosz): a júdeaiak] pedig, hogy a holttestek szombaton [(szabbaton): a nyugalom napján] át a keresztfán [vagyis a kínoszlopon] ne maradjanak. Miután péntek [(paraszkeué): vagyis az előkészület napja] vala, (mert annak a szombatnak napja nagy [(megasz): és fontos] nap vala) kérék Pilátust, hogy törjék meg azoknak lábszárait [a lábszárcsontjukat] és vegyék le őket.

Ján. 19,32 Eljövének azért a vitézek [a katonák], és megtörék az elsőnek lábszárait [lábszárcsontját] és a másikét is, aki ővele együtt feszíttetett meg [aki vele együtt volt kínszlopra szegezve];

Ján. 19,33 Mikor pedig Jézushoz érének és látják vala, hogy ő már halott, nem törék meg az ő lábszárait [az ő lábszárcsontját];

Ján. 19,34 Hanem egy a vitézek közül dárdával döfé meg az ő oldalát [vagyis lándzsával átszúrta az oldalát], és azonnal vér és víz jöve ki abból^*

*És ez azért történt így, mert meg van írva, hogy: „Ha valakiben halálos ítéletre való bűn van, és megölik, és felakasztatod ((táláh): felfüggeszteted) azt fára: Ne maradjon éjjel az ő holtteste a fán, hanem temesd el azt még azon a napon. Mert átkozott Isten előtt, aki fán függ; és meg ne fertéztessed azt a földet, amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül” (5 Móz. 21,22-23).

És a pászkabárányról így rendelkezett az Úr: „…a csontját sem szabad eltörni” (2 Móz. 12,46).

Dávid is így prófétál: „Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az ÚR. Megőrzi minden csontját, egy sem töretik meg azokból” (Zsolt. 34,20-21).

Ján. 19,35 És aki [(eidó oida): végignézte, és] látta, [(martüreó): tanúsítja, és] bizonyságot tett, és igaz [(aléthinosz): valóságos, és szavahihető] az ő tanúbizonysága [(martüria): az ő tanúskodása]; és az tudja, hogy ő igazat [(aléthész): valóságot] mond, hogy ti is higyjetek.

Ján. 19,36 Mert azért lettek [(ginomai): történtek] ezek, hogy beteljesedjék az írás: Az ő csontja meg ne törettessék^*

*A pászkabárányra vonatkozó rendtartás: „… annak csontját meg ne törjék; a páskhának minden rendtartása szerint készítsék el azt” (4 Móz. 9,12).

Ján. 19,37 Másutt ismét így szól az írás: Néznek majd arra, akit általszegeztek [akit (ekkenteó): átdöftek]^*

Ján. 19,38 Ezek után pedig kéré Pilátust az arimathiai József (aki a Jézus tanítványa vala, de csak titokban, a zsidóktól [(iúdaiosz): júdeaiaktól] való félelem miatt), hogy levehesse a Jézus testét. És megengedé Pilátus. Elméne azért és levevé a Jézus testét [(szóma): holttestét].

Ján. 19,39 Eljöve pedig Nikodémus is (aki éjszaka ment vala először Jézushoz), hozván mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz fontot.

Ján. 19,40 Vevék azért a Jézus testét [(szóma): holttestét], és begöngyölgeték azt lepedőkbe, és illatos szerekkel együtt [és a fűszerekkel együtt (deó): körülkötötték (othonion): gyolcsszalagokkal], amint a zsidóknál [(iúdaiosz): júdeaiaknál] szokás temetni [(entaphiadzó): vagyis temetésre előkészíteni].

Ján. 19,41 Azon a helyen pedig, ahol megfeszítteték [(sztauroó): kínoszlopra feszítették], vala egy kert, és a kertben egy új sír, [egy új sírbolt] amelybe még senki sem helyheztetett vala.

Ján. 19,42 A zsidók péntekje [a [(iúdaiosz): júdeaiak ünnepi előkészülete] miatt azért, mivelhogy az a sír [az a sírbolt] közel vala, abba helyhezteték Jézust^*

*Arimatiából [jelentése: magaslat, kettős magaslat; Ráma, Efraimi város gör. neve], név szerint József [(héb. Jószéf: Isten tegyen az éppen most született gyermekekhez], aki maga is tanítványa volt Jézusnak; Ez Pilátushoz menvén, kéri vala a Jézus [szóma: holttest, fizikai test] (holt)testét. Akkor parancsolá Pilátus, hogy adják át a [szóma: holttest, fizikai test] (holt)testet. És magához vévén József a testet [szóma: holttest, fizikai test], begöngyölé azt tiszta gyolcsba [vagyis: tiszta vászonlepedőbe (patyolatba) göngyölte]. És elhelyezé azt a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott: és a sír szájára [bejáratához] egy nagykövet hengerítvén, elméne” (Mát. 27,57-60).

Márk bizonyságtétele: „És mikor immár este lőn, mivelhogy péntek [az előkészület napja] vala, azaz szombat [(sabbat = nyugalom): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás] előtt való nap, Eljöve az arimatiai József, egy tisztességes tanácsbeli [a Szanhedrin előkelő tagja], aki maga is várja vala az Isten országát [Isten királyságát]. beméne bátran Pilátushoz, és kéré Jézusnak (holt)testét. Pilátus pedig csodálkozék [meglepődött azon; nem akarta elhinni], hogy immár meghalt volna; és magához hivatva a századost, megkérdé tőle, ha régen halt-é meg [hogy csakugyan meghalt-e]? És megtudván a századostól, odaajándékozá [kiadatta] a (holt)testet Józsefnek. Ő pedig gyolcsot vásárolván, és levévén őt, begöngyölé a gyolcsba (korabeli temetkezési szokás szerint a holttestet vászoncsíkokba pólyálták), és elhelyezé egy sírboltba, amely kősziklából vala kivágva; és követ hengeríte a sírbolt szájára” (Márk. 15,42-46).

Lukács is megírja az Úr Jézus testének eltemetését: „És ímé egy ember, kinek József vala neve, tanácsbeli (a nagytanács tagja), jó (derék) és igaz férfiú. Ki nem vala részes azoknak tanácsában és cselekedetében (aki nem értett egyet a többiek határozatával és eljárásával). Arimatiából, a zsidók (a júdeaiak egyik) városából való, ki maga is várja vala az Istennek országát; Ez oda menvén Pilátushoz, elkéré a Jézus holttestét. És levévén azt, begöngyölé azt gyolcsba, és helyezteté azt egy sziklába vágott sírboltba, melyben még senki sem feküdt. És az a nap péntek vala, és szombat virrada rá. (Az ünnepi előkészület napja már elmúlt és megkezdődött a szombat //szó szerint: „feljött a szombat.” Az új nap ugyanis előző napon az esthajnalcsillag feljöttével kezdődött//) (Luk. 23,50-56).

Így teljesedett be az Ézsaiáson keresztül mondott prófécia: „És a gonoszok (a bűnösök) közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot (nem követett el gonoszságot), és álnokság sem találtatott szájában (és nem beszélt álnokul)” (Ésa. 53,9).

Nikodémuszról így tesz bizonyságot az ige: „Vala pedig a farizeusok közt egy [(Phariszaiosz): elkülönülő, vagyis kirekesztően vallásos] ember, a neve Nikodémusz, [jelentése: diadalmas a népe között]; a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] főembere [egyik vezetője volt, a nagytanács, a Szanhedrin tagja]: Ez jöve Jézushoz [egy] éjjel, és monda néki: Mester [Rabbi], tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti [hiszen senkinek sincs hatalmában, hogy ezeket] a jeleket [csodákat], amelyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele” (Ján. 3,1-2).

Ugyanis: „… a főemberek [a vezetők] közül is sokan hivének ő benne: de a farizeusok miatt nem vallák be, hogy ki ne rekesztessenek a gyülekezetből [(aposzünagógosz): a zsinagógából nehogy kizárják őket]” (Ján. 12,42).

A temetkezési szokásokat pedig a Lázár feltámadásánál mutatja be Isten Igéje: „És kijöve a megholt [vagyis a halott], lábain és kezein kötelékekkel megkötözve [vagyis kezén-lábán (keiria): vászoncsíkokkal / ruhából tépett hosszú csíkokkal bepólyálva, illetve (perideó): körülkötve], és az orczája kendővel vala leborítva [vagyis arcát kendő takarta]…” (Ján. 11,44)