*Ige (logosz): - egyszerre jelent szót és dolgot is
(SZPA); - speciális értelemben: az Isteni Kifejeződés (vagyis Krisztus)
Ján. 1,2 Ő kezdetben az Istennél vala.
Ján. 1,3 Minden [a
mindenség] Őáltala lett [teremtetett;
rajta keresztül támadt; általa jött létre]
és nála nélkül [Tőle különválasztva] semmi sem lett [teremtetett], ami lett [teremtetett;
létrejött; s egyetlen létező sem lett Őnélküle]*
És hogy
ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kezdetben teremté Isten az eget (mennyet) és a földet” (1 Móz. 1,1)
De ezt
csak: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde (réma: megnyilatkozása, kijelentése)
által teremtetett (a világokat Isten szava alkotta), hogy ami
látható, a láthatatlanból (nem a jelenségek világából) állott elő” (Zsid. 11,3)
Mert: „Az
Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük (Az ÚR
igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete). Mert ő szólt és
meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt.
33,6.9)
És az
Úr szava így beszél önmagáról: „Az Úr az ő útjának kezdetéül szerzett
(alkotott) engem; az ő munkái (művei) előtt (réges) régen.
Örök időktől fogva felkenettem,
kezdettől, a föld kezdetétől fogva (Az ősidőkben formált engem kezdetben, a föld
keletkezése előtt). Még mikor semmi mélységek (abüsszosz: feneketlen mélység) nem voltak, születtem
vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak. Minekelőtte a
hegyek leülepedtek volna (mielőtt a hegyek helyükre kerültek), a
halmoknak (létrejötte) előtte (meg)születtem.
Mikor még nem csinálta vala (nem alkotta meg) a földet
és a mezőket (a rónákat), és a világ porának kezdetét (legelső
porszemét sem). Mikor készíté (megszilárdította) az eget, ott valék.
mikor felveté a mélységek színén a kerekséget (amikor kimérte a látóhatárt
a mélység fölött).
Mikor megerősíté a felhőket ott
fenn, mikor erősekké lőnek (felbuzogtak) a mélységeknek forrásai; Mikor felveté a tengernek
határit (határt szabott a tengernek), hogy a vizek át ne hágják az ő
parancsolatját (a víz át ne léphesse partját), mikor megállapítá e
földnek fundamentomait (amikor kimérte a föld alapjait).
Mellette valék mint kézműves (mint kedvence), és
gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte (az Ő színe előtt) minden
időben (mindenkor). Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet
lelve az emberek fiaiban. És (ezért) most fiaim, hallgassatok
engemet (rám), és (mert) boldogok, akik az én útaimat megtartják
(megőrzik)” (Péld. 8,22-32)
Ő lett
hústestté: „És az Ige (logosz)
(hús)testté lett és lakozék (sátorozott, letáborozott) mi közöttünk
(és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki
teljes vala kegyelemmel és igazsággal” (Ján.
1,14)
Pál apostol bizonyságtétele: „Aki
(Ő) képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született
(az elsőszülött minden teremtmény közül). Mert Őbenne teremtetett minden,
ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi
székek (trónusok), akár uraságok (uralmak), akár fejedelemségek,
akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek. És Ő előbb
volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn” (Kol.
1,15-17)
„Mert Őbenne lakozik az
istenségnek egész teljessége testileg. Mert tetszett az egész Teljességnek,
hogy benne lakjék” (Kol. 2,9; 1,19)
Nehémiás
megvallása a Teremtőről: „Te vagy egyedül
az Úr! Te teremtetted (alkottad) az
eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van,
a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak, és
az égnek serege előtted borul le” (Nehem.
9,6)
Ézsaiáson keresztül szól az Úr: „Így szól az Úr (JHVH=Jehova), megváltód és alkotód, anyád
méhétől fogva (aki az anyaméhben formált). Én vagyok az Úr, aki mindent cselekszem (Én, az ÚR (JHVH=Jehova),
alkottam mindent). Aki az egeket egyedül
kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól (egyedül feszítettem ki az
eget, magam tettem szilárddá a földet)” (Ésa. 44,24)
A
feltámadott dicsőség Urának kijelentése Önmagáról: „A Laodiceabeli
gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság,
az Isten teremtésének kezdete (ktiszisz
arkhé: a teremtett világ eredete)” (Jel. 3,14)
És:
„Minekutána az Isten sok rendben (sokszor) és sokféleképpen szólott
hajdan (régen) az atyáknak a próféták által, ez utolsó (ezekben a
végső) időkben szólott nékünk (hozzánk) Fia által. Akit tett
mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki az Ő (Isten) dicsőségének
visszatükröződése (kisugárzása), és az ő valóságának (lényének) képmása,
aki hatalma(s) szavával fenntartja (hordozza) a mindenséget, aki
(miután) minket bűneinktől megtisztítván, üle a (mennyei) Felségnek
jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,1-3)
Ő: „Aki,
mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az
Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl,
emberekhez hasonlóvá lévén (és magatartásában is embernek bizonyult)” (Fil. 2,6-7)
Agur elmélkedése: „Kicsoda
ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna? Kicsoda fogta (szedte) össze
a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a vizet az ő köntösébe? Ki állapította
(határozta) meg a földnek minden határit? (talán tudod) Kicsoda ennek
neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod?” (Péld. 30,4)
És a
hústestté lett Ige válasza: „És (mert) senki sem ment fel a mennybe,
hanemha (csak) az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia (az
Emberfia.), aki a mennyben van” (Ján.
3,13)
Az
apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Az pedig, hogy fölment, mit
jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire? (erre
a földre). Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden
egeknél, hogy mindeneket (a mindenséget) betöltsön” (Eféz. 4,9-10)
János
apostol megvallása: „Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit
szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk (megfigyeltünk), és kezeinkkel
(is) illettünk (megtapintottunk), az életnek Igéjéről. És (mert) az
élet megjelent és (mi pedig) láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla és
(ezért) hirdetjük néktek (is) az örök életet, amely (azelőtt) az
Atyánál vala és (most pedig) megjelent nékünk. Amit (tehát) hallottunk és láttunk, (azt) hirdetjük
néktek (is), hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi
közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal” (1 Ján. 1,1-3)
János apostol
elragadtatásban így látta az Urat: „És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé
vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hivatik vala Hívnek (Hűnek) és
Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő szemei olyanok, mint a
tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, amit senki nem tud,
csak ő maga (és fején sokágú korona és rajta egy-egy név, amelyet senki sem
tud rajta kívül). És vérrel hintett (mártott) ruhába vala
öltöztetve és a neve Isten igéjének neveztetik (Ez a név adatott neki: az
Isten Igéje)” (Jel. 19,11-13)
Ján. 1,4 Őbenne vala az (örök)élet, és az (örök)élet
vala az emberek világossága [fénye]
Ján. 1,5 És a világosság [fény] a sötétségben fénylik [világít;
felragyog; tündöklik], de a sötétség nem fogadta be azt. [nem fogta fel; nem ismerte
meg; fel nem tartóztatta; nem tudta megragadni, hatalmába keríteni, elfoglalni; fogva
tartani. A görög szöveg
szerint: A sötétség nem tudott erőszakkal úrrá lenni a világosság fölött]*
*Mert:
„Az igazi világosság eljött volt már a világba (Az Ige volt az igazi
világosság), amely megvilágosít minden (e világra jövő) embert (ő
jött el a világba). A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem
ismerte meg őt” (Ján. 1,9-10)
Ézsaiáson keresztül már hangzik
az ígéret: „De nem lesz (nem marad) mindig sötét(ség) ott,
ahol most szorongatás (elnyomás) van. Először megalázta Zebulon (A név jelentése: Ő a megadott menyasszonyi
váltságdíj) és Nafthali (jelentése:
harcok, küzdve, harcolva) földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját
(a tenger felé vivő utat), a Jordán túlsó partját (a Jordánon túli
részt) és a pogányok határát (területét). A nép, amely sötétségben
jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében,
fény (világosság) ragyog fel fölöttük! (Ésa. 9,1-2)
Az
Evangélium bizonyságtétele az ígéret beteljesedéséről: „Zebulonnak földje
és Naftalinak földje, a tenger felé (a tenger melléke), a
Jordánon (jelentése: az alájövő,
siető; lejövő) túl, a pogányok Galileája (jelentése: csekély, alacsony, megvetett). A nép, amely
sötétségben ül (lakik) vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak
földében és árnyékában ülnek (laknak) vala, azoknak világosság támada” (Mát. 4,15-16)
Dávid megvallása
Istennek: „Mert nálad van az (örök)életnek
forrása; a te világosságod (fényed) által látunk világosságot” (Zsolt. 36,10)
„Mert te gyújtod meg az én
szövétnekemet; az Úr az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet (Mert te gyújtasz nekem mécsest
Uram, fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben)” (Zsolt. 18,29)
Mert: „Az igazakra (becsületesekre //egyenes, nyílt őszinte//) világosság fénylik (ragyog) a
sötétben (is): attól aki irgalmas, kegyelmes és igaz(ságos)” (Zsolt. 112,4)
És: „Világosság támad fel
(és fényözön árad) az igazra (a megigazultra), és az egyenes
(tiszta) szívűekre öröm” (Zsolt. 97.11
Ján. 1,6 Vala [föllépett;
megjelent] egy Istentől küldött ember
[kit Isten maga mellől küldött el], kinek neve János.
Ján. 1,7 Ő jött tanúbizonyságul [tanúként; tanúságtétel végett],
hogy bizonyságot tegyen [tanúskodjék] a világosságról [a fényről], hogy mindenki higgyen Őáltala [rajta keresztül mindenki hihessen].
Ján. 1,8 Nem ő vala a világosság [fény], hanem jött, hogy bizonyságot tegyen
[csak tanúságot kellett tennie] a
világosságról [a fényről]*
*És az ő bizonyságtétele így
hangzott, amikor farizeusok kérdezgették Jánost, Ő így: „Felele nékik János, mondván: Én vízbe
merítek be; de köztetek van, akit ti nem ismertek. Ő az, aki utánam jő, aki
előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam. És én
nem ismertem őt; de aki elkülde engem, hogy vízbe alámerítsek, az mondá nékem:
Akire látod a Szellemet leszállani és rajta megnyugodni, az az, aki bemerít
Szent Szellembe. És én láttam, és bizonyságot tettem (arról), hogy ez az Isten
Fia” (Ján. 1,26-28.33-34)
És: „János bizonyságot tett Őróla, és kiáltott,
mondván (és azt hirdette): Ő vala
(az), akiről mondám: Aki utánam jő,
előttem lett (megelőz engem), mert
előbb volt nálamnál. Ő az, akiről én ezt mondám: Én utánam jő egy férfiú, aki
előttem lett (megelőzött engem), mert
előbb volt nálamnál. És én nem ismertem őt; de hogy megjelentessék Izráelnek
(hogy ismertté legyen Izráel előtt), azért
jöttem én, aki vízbe merítek be” (Ján.
1,15)
A Máté írása szerinti Evangélium is bizonyságot tesz
Bemerítő Jánosról, és arról, akit ő hirdetett: „Azokban a napokban pedig eljöve [megjelent; fellépett; feltűnt] Bemerítő János [jelentése: az Úr
megkegyelmezett], aki prédikál
vala [és ezt hirdette; tanítván] Júdea
pusztájában [a Júdeai-sivatagban]. És ezt
mondja [és így prédikált; ezt hirdette] vala:
Térjetek meg [térjetek új felismerésre, változtassátok meg
gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza Isten felé] mert elközelített a mennyeknek országa
[királysága, uralma]. Én ugyan
vízbe merítelek be titeket megtérésre [hogy más felismerésre térjetek; a
gondolkozás(mód) megváltoztatás végett], de
aki utánam jő, [a nyomomba lép], erősebb
[hatalmasabb] nálamnál, akinek saruját
hordozni sem vagyok méltó [alkalmas; megfelelő]; ő Szent Szellembe és tűzbe merít be majd titeket” (Mát. 3,1-2.11)
Márk bizonyságtétele így hangzik: „Amint meg van írva a prófétáknál: Ímé én
elküldöm az én követemet [(angelosz): hírnökömet; angyalomat; küldöttemet]
a Te orcád [színed; személyed] előtt, aki
megkészíti [hogy előkészítse] a Te
útadat előtted.
Előáll [megjelent] vala János,
bemerítvén a pusztában [(erémosz): sivatagban, sivár,
elhagy(at)ott, magányos helyen] és prédikálván a megtérésre [mely az
új felismerésre térésről] szóló alámerítkezést
[vagyis: hirdette a
gondolkodásmód megváltoztatására való bemerítést. Visszatérést, visszafordulást Isten felé] a bűnöknek [céltévesztésnek, a cél ELVÉTÉSÉNEK] bocsánatára. [eltörlésére; elengedésére]. És prédikála [ezt hirdette], mondván: Utánam jő, aki erősebb
[hatalmasabb] nálam, akinek nem vagyok
méltó [elegendő], hogy lehajolván
[leborulva], sarujának szíját megoldjam
[kifűzzem]” (Márk. 1,2.4.)
Ő jött azért, hogy hirdesse: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és
higgyetek az evangéliumban” (Márk. 1,15)
A Lukács írása szerinti Evangélium így ad hírt Bemerítő
János szolgálatáról, meghatározva az időt is, amikor szolgálatát elkezdte: „Tibérius császár uralkodásának tizenötödik
esztendejében pedig, mikor Júdeában Poncius Pilátus volt a helytartó, és
Galileának negyedes fejedelme Heródes, Iturea és Trakhónitis tartományának
pedig negyedes fejedelme az ő testvére Filep, Abiléné negyedes fejedelme meg
Lisániás. Annás és Kajafás főpapsága alatt, lőn az Úrnak szava Jánoshoz, a
Zakariás fiához, a pusztában. És méne a Jordán mellett lévő minden tartományba (a
Jordán egész környékén) prédikálván (hirdetve)
a megtérésre való bemerítést a bűnöknek
bocsánatára; Mikor pedig a nép (reménykedve) várt és szívükben mind azon gondolkoztak (azt fontolgatták) János felől, hogy vajon nem ő-e a Krisztus.
Felele János mindeneknek, mondván: Én ugyan bemerítlek titeket vízbe; de eljő,
aki nálamnál erősebb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét
(szíját) megoldjam: az majd bemerít
titeket Szent Szellembe és tűzbe: Kinek szórólapátja kezében van, és
megtisztítja szérűjét; és a gabonát az ő csűrébe takarja (takarítja), a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.
És még sok egyebekre (másra) is
intvén (buzdította) őket, hirdeté az
evangéliumot a népnek” (Luk.
3,1-3.15-18).
Malakiás
próféta már őróla prófétált: „Ímé,
elküldöm én az én követemet, és megtisztítja (egyengeti) előttem az utat, és mindjárt (hamar) eljön az ő templomába az Úr, akit ti
kerestek (aki után vágyódtok), és a
szövetségnek követe, akit ti kívántok. ímé, eljön (jön már), azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák
szívét a fiakhoz fordítja (téríti), a
fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek és meg ne verjem e földet
átokkal (hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök)” (Malak.
3,1; 4.6)
Ján. 1,9 [Az
Ige] az igazi világosság [a fény], eljött [érkezőben] volt már a világba, amely
megvilágosít [és fénybe borított, beragyogott] minden [e világra jövő] embert [Ő
jött el a világba].
Ján. 1,10 A világban volt [jött] és a világ általa lett [jött létre, teremtetett; rajta keresztül
támadt], de a világ nem [mégsem]
ismerte meg [ismerte föl] őt.
Ján. 1,11 Az övéi közé [saját tulajdonába] jöve, és az övéi [saját tulajdonai] nem fogadák be őt*
*És hogy ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: Ez az égnek (mennynek) és a
földnek eredete (teremtésének a története), amikor teremtettek. Mikor az
Úr Isten a földet és az eget (mennyet) teremté (megalkotta)”
(1
Móz. 2,4)
Az apostol bizonyságtele: „És: Te Uram kezdetben alapítottad a földet (Te vetettél, Uram,
alapot a földnek) és a te kezeidnek művei
(alkotása) az egek; Azok elpusztulnak, de
te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha” (Zsid. 1,10-11)
Dávid megvallása: „Régente fundáltad a földet (Te vetettél
hajdan alapot a földnek), s az egek is a
te kezednek munkája (alkotása). Azok
elvesznek (elpusztulnak), de te
megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod
azokat, és elváltoznak” (Zsolt.
102,26-27)
Ezért: „Tieid az egek
(a menny), a föld is a tied: e világot
minden benne valóval te fundáltad (te hoztad létre a földkerekséget és azt,
ami betölti.)” (Zsolt. 89,12)
Mert: „Az Úré a föld s
annak teljessége (és ami betölti); a
föld kereksége s annak lakosai. Mert ő vetette meg alapját (ő alapította
azt) a tengereken, ő rögzítette (és
megerősítette) a folyókon” (Zsolt.
24,1-2)
„Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek. [mert Belőle jött elő, rajta keresztül megy és Őfelé halad
minden, és Beléje torkollik a mindenség] Övé
a dicsőség mindörökké. [a dicsőség Neki jár a (világ)korszakokban] Ámen” (Róm.
11,36)
Őhozzá
kell megtérni, mondja a bálványimádókhoz szólva Pál apostol: „…azt az örvendetes üzenetet (evangéliumot) hirdetjük néktek, hogy e hiábavalóktól (ezekből
a hiábavaló dolgokból) az élő Istenhez
térjetek, ki teremtette a mennyet (az eget), a földet, a tengert és minden azokban valókat” (Csel. 14,15)
Ján. 1,12 Valakik pedig befogadák őt, hatalmat [lehetőséget,
jogot, jogosultságot] ada azoknak [azokat felhatalmazta arra], hogy Isten fiaivá legyenek [gyermekeivé váljanak], azoknak, akik az Ő nevében hisznek;
Ján. 1,13 Akik nem vérből, sem a (hús)testnek akaratából [ösztönéből], sem a férfiúnak
indulatjából [vágyából], hanem
Istentől [Istenből] születtek*
*Így valósult meg a prófécia,
amelyről Pál apostol is bizonyságot tesz, a Rómabeliekhez szólva: „De lesz még annyi Izráel fiainak a száma,
mint a tenger fövenye, amely meg nem mérettethetik
és meg nem számláltathatik; és lészen, hogy ahol az mondatott nékik: Nem
vagytok az én népem, ez mondatik nékik: Élő Istennek fiai!” (Hós. 1,10)
„Hóseás szerint is ezt mondja az Úr: Azt a népet, amely
nem az én népem, hívom az én népemnek, és azt, amelyet nem szeretek, szeretett
népemnek; és úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondtam nekik: Nem az én
népem vagytok ti, ott fogják őket az élő Isten fiainak nevezni” (Róm. 9,25)
Isten több prófétán keresztül kijelentette, hogy: „Az én
tulajdonommá lesznek - mondja a Seregek Ura - azon a napon, amelyet elhozok.
Könyörületes leszek hozzájuk, amilyen könyörületes az ember a fiához, aki
tiszteli őt” (Mal. 3,17)
És Pál
apostol kifejti, a prófécia megvalósulását: „Mert mindnyájan Isten fiai
vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztusba meritkeztetek
be, Krisztust öltöztétek fel. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának
Szellemét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abba, Atya!” Azért nem vagy többé
szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által” (Gal. 3,26-27; 4,6-7)
Péter apostol
bizonyságtétele: „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki
az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus
Krisztusnak a halálból (a halottak közül) való feltámadása által” (1 Pét. 1,3)
A kijelentés így folytatódik: „És aki hisz
Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel. Aki nem hisz Istennek, az
hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten
bizonyságot tesz Fiáról” (1 Ján. 5,10)
János apostol bizonyságtétele: „Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk (tanúsított
irántunk) az Atya, hogy Isten fiainak
(gyermekeinek) neveztetünk (és azok
is vagyunk)! A világ azért nem ismer
minket, mert nem ismerte meg Őt” (1 Ján.
3,1)
Pedig: „Az ő akarata
szült minket az igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami
zsengéje legyünk” (Jak. 1,18)
Az újjászülő beszéd pedig: „…az igazság beszéde, mely az evangélium” (Kol. 1,5)
És ti: „…nem romlandó,
hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje
által” (1Pt. 1,23)
„Nem az
igazságnak cselekedeteiből (nem az általunk véghez vitt igaz
cselekedetekért), amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából
tartott meg (üdvözített) minket az újjászületésnek fürdője és a Szent
Szellem megújítása által (újjászülő és megújító fürdője a Szent Szellem
által), Melyet (akit) kitöltött reánk bőséggel (gazdagon) a mi
megtartó (Üdvözítőnk) Jézus Krisztusunk által; (Tit.
3,5-6)
Ján. 1.14 És az Ige (logosz) (hús)testté lett és lakozék [itt (élt) sátorozott; sátrat vert; letáborozott] mi közöttünk [közöttünk vett szállást] és láttuk [szemléltük] az ő dicsőségét, mint az
Atya egyszülöttjének dicsőségét. [mint az Atyától származó egyszülött
dicsőségét]. Aki teljes vala kegyelemmel [(kharisz): Isten szeretetének konkrét cselekedetekben
való megnyilvánulása] és igazsággal [(alétheia): Ige = Az, ami megegyezik,
megfelel a tényeknek, maga a VALÓSÁG]; »akit kegyelem és igazság tölt be«*
*Mert:
„Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta (elküldte) Isten
az ő Fiát, aki asszonytól lett (született), aki törvény alatt (a
törvénynek alávetve) lett. Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy
elnyerjük a fiúságot (hogy Isten fiaivá legyünk)” (Gal. 4,4-5)
És így
küldte el. A Názáretbeli Mária: „És szülé az ő elsőszülött fiát; és
bepólyálá őt, és helyezteté (fektette) őt a jászolba, mivelhogy nem vala
nékik helyük a vendégfogadó háznál
(mivel a szálláson nem volt számukra hely)” (Luk. 2,7)
És
tette ezt Isten azért: „Mivel tehát a gyermekek (hús)testből és vérből
valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál(a) által
megsemmisítse (működésképtelenné tegye) azt, akinek hatalma van a
halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való
félelem miatt teljes életükben rabok valának” (Zsid. 2,14-15)
János apostol bizonyságtétele
így hangzik: „Ami
kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit
szemléltünk (megfigyeltünk), és kezeinkkel (is) illettünk
(megtapintottunk), az életnek Igéjéről. És (mert) az élet megjelent
és (mi pedig) láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla és (ezért) hirdetjük
néktek (is) az örök életet, amely (azelőtt) az Atyánál vala és
(most pedig) megjelent nékünk.
Amit (tehát) hallottunk és láttunk, (azt) hirdetjük
néktek (is), hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi
közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal” (1 Ján. 1,1-3)
„Mert
úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki
hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Aki hiszen Őbenne, el
nem kárhozik (az nem jut ítéletre); aki pedig nem hisz, immár
elkárhozott (már ítélet alatt van), mivelhogy nem hitt az Isten
egyszülött Fiának nevében” (Ján. 3,16.18)
„Az által lett nyilvánvalóvá (abban nyilvánul meg) az
Isten (hozzánk való) szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát
elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a szeretet, hogy
mi szerettük az Istent (Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük
Istent), hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő
áldozatul a mi bűneinkért” (1 Ján.
4,9-10)
„És mi láttuk és (mi) bizonyságot teszünk
(arról), hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül” (1 Ján. 4,14)
És a
kijelentés így folytatódik: „Aki az ő dicsőségének visszatükröződése
(kisugárzása), és az ő valóságának (lényének) képmása, aki hatalma(s)
szavával fenntartja (hordozza) a mindenséget, aki (miután) minket
bűneinktől megtisztítván, üle a (mennyei) Felségnek jobbjára a
magasságban” (Zsid. 1,3)
„És minden versengés nélkül (közismerten, elismerten,
bevallottan, valóban) nagy a kegyességnek eme titka: Isten (aki) megjelent
(láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott) (hús)testben.
megigazíttatott (igaznak bizonyult) lélekben (pneuma: szellemben). Megláttatott (megjelent,
megmutatkozott) az angyaloktól/nak. hirdettetett a pogányok
(népek, nemzetek) közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16)
„Isten
ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott
világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének
ismerete Krisztus arcán” (2Kor. 4,6)
Beteljesült
a prófécia: „És megjelenik az Úr (JHVH=Jehova)
dicsősége, és minden (hús)test látni fogja azt; mert az Úr szája
szólt (Az ÚR //JHVH=Jehova//
maga mondja ezt)” (Ésa. 40,5)
Ján. 1,15 János
(tanú)bizonyságot tett Őróla,
és kiáltott, [és azt hirdette]
mondván: Ez vala [Ő volt az], akiről
mondám [hirdettem]: Aki utánam jő [nyomomba lép; megelőz engem], előttem lett, [nagyobb
nálam] mert előbb volt nálamnál.
Ján. 1,16 És az ő teljességéből vettünk [részesültünk; kaptunk; merítettünk] mindnyájan [mindannyian abból kaptunk,
akivel Ő volt tele]* kegyelmet is kegyelemért [kegyelem fejében] [kegyelmet kegyelemre halmozva].
* „Mert: tetszett az Atyának,
hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség; Mert Őbenne lakozik az istenségnek
egész teljessége testileg, és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez,
mert Ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol. 1,19-20; 2,9)
És tette ezt Isten: „Kegyelme
[amelybe befogadott, vagy amellyel megáldott minket] dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott [elfogadottá tett, felkarolt] minket ama Szerelmesben, [az ő szerelmes
Fiában]” (Eféz. 1,6)
„Mely az Ő teste (szóma
= lénye), teljessége Őnéki
[amely telítve van azzal], aki
mindeneket betölt mindenekkel.
[mindenben mindent teljessé tesz]” (Eféz. 1,23)
Ján. 1,17 Mert a törvény Mózes által adatott [Mózes közvetítette], a kegyelem pedig és
az igazság [a valóság] Jézus Krisztus
által lett [a Krisztus Jézuson át támadt;
Jézus Krisztus által valósult (jelent) meg; jött létre,]*
*De: „Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a
jobb reménység, amely által közeledünk az Istenhez (Mert a törvény semmit
sem tett tökéletessé. Viszont egy jobb reménységet támaszt, amely által
közeledünk Istenhez)” (Zsid. 7,19)
„Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett (nevelőnk
volt Krisztusig), hogy hitből (hit
által) igazuljunk meg” (Gal. 3,24)
„Hogy miképpen uralkodott [uralomra jutott] a bűn [a céltévesztés]
a halálra, [halált hozva] azonképpen a kegyelem is uralkodjék igazság [megigazulás]
által az örök életre [A természetfeletti életre; az életnek egy más
létezési formájára] a mi Urunk
Jézus Krisztus által” (Róm. 5,21)
Az Úr Jézus kijelentése: „.. Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához,
hanemha én általam” (Ján. 14,6)
Ján. 1,18 Az Istent soha senki nem látta; az
egyszülött Fiú [Isten], aki az Atya
kebelében [ölén] van [nyugszik], az jelentette [nyilatkoztatta] ki Őt. [Ő jelentette
ki; hirdette meg félreérthetetlenül, tette nyilvánvalóvá]*
*Mózes kéri az Urat: „És mondá Mózes: Kérlek, mutasd meg nékem a
te dicsőségedet. És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád
előtt menjen el (elvonultatom előtted egész fenségemet), és kiáltom előtted az Úr nevét (és kimondom előtted az ÚR (JHVH=Jehova) nevét): És könyörülök (irgalmazok), akin könyörülök (akinek irgalmazok), kegyelmezek, akinek kegyelmezek. Orcámat
azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén (úgy, hogy
életben maradjon). És monda az Úr: Ímé
van (itt) hely énnálam; állj a
kősziklára. És mikor átmegy (elvonul) előtted
az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak
téged, míg átvonulok. Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz
engemet, de orcámat nem láthatod (senki sem láthatja meg)” (2
Móz. 33,18-23)
A testté lett Ige – az Úr Jézus – kijelentése: „Mindent nékem adott át az én Atyám, és
senki sem ismeri a Fiút (senki sem tudja, kicsoda a Fiú), csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki
(és senki sem tudja, hogy kicsoda az Atya), csak
a Fiú, és (az) akinek a Fiú akarja
megjelenteni” (Mát. 11,27 és Luk 10,22)
Mert: „Nemhogy (mintha) az Atyát valaki (bárki) látta,
csak az, aki Istentől van, az látta az Atyát” (Ján. 6,46)
„Kié (Övé) egyedül a halhatatlanság, aki
hozzáférhetetlen (megközelíthetetlen) világosságban
lakozik; akit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: akinek
tisztesség (övé a tisztelet) és
örökkévaló hatalom. Ámen” (1 Tim. 6,16).
Szeretteim, szeressük
egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől
született, és ismeri az Istent” (1 Ján.
4,7)
És bár: Az Istent soha
senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten (lakik bennünk, és) bennünk marad, és az Ő szeretete teljessé
lett bennünk” (1 Ján. 4,12)
Ján. 1,19 És ez a János tanú(bizony)ságtétele [tanúsága], amikor a zsidók [júdeaiak]
papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda
vagy te?
Ján. 1,20 És [erre]
megvallá és nem tagadá; és megvallá, hogy: Nem én vagyok a Krisztus [a Messiás].
Ján. 1,21 És kérdezék őt: Kicsoda tehát? Illés vagy-e
te? És monda [kijelentette]: Nem
vagyok. A próféta vagy-e te? És ő felele: Nem.
Ján. 1,22 Mondának azért néki [így tovább faggatták]: Kicsoda vagy? Hogy megfelelhessünk [választ kell vinnünk] azoknak, akik
minket elküldöttek [megbízóinknak]:
Mit mondasz magad felől?
Ján. 1,23 Monda [ezt
felelte]: Én kiáltó szó [hang]
vagyok a pusztában [sivatagban].
Egyengessétek az Úrnak útját [készítsetek
egyenes utat az Úrnak], amint megmondotta Ézsaiás próféta.
Ján. 1,24 És a küldöttek a farizeusok közül valók
voltak:
Ján. 1,25 És megkérdék őt [s tovább kérdezgették] és mondának néki: Miért merítesz vízbe
tehát, ha te nem vagy a Krisztus [a
Messiás], sem Illés, sem [pedig]
a próféta?
Ján. 1,26 Felele nékik János, mondván: Én [csak] vízbe merítek be; de köztetek van
[áll az], akit ti nem ismertek.
Ján. 1,27 Ő az, aki utánam jő [nyomomba lép], aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy
saruja szíját megoldjam.
Ján. 1,28 Ezek Béthabarában lettek [Betániában történtek], a Jordánon túl [túlsó
partján], ahol János [tartózkodott,
mikor] vízbe merít vala*
*Az Úr Jézus így szól a farizeusokhoz: „Ti elküldtetek Jánoshoz, és
(Ő) bizonyságot tett az igazságról” (Ján.
5,33)
János
apostol vallástétele: „Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten
bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten bizonyságtétele az, amellyel bizonyságot
tett az ő Fiáról. Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában (abban
megvan ez a bizonyságtétel). Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt;
mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az ő
Fiáról” (1 Ján. 5,9-10)
Maga Bemerítő János
is így tesz bizonyságot önmagáról: „És
mikor be akará végezni János az ő tisztét (és bevégezte pályafutását), monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok
az, hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját” (Csel.
13,25)
Az Úr Jézus
bizonyságtétele Bemerítő Jánosról: „Bizony
mondom néktek: az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Bemerítő
Jánosnál; de aki legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál. A Bemerítő
János idejétől (napjaitól) fogva
pedig mind mostanig erőszakoskodnak a mennyek országáért (a mennyek országa
erőszakot szenved), és az erőszakoskodók
ragadják el azt (és az erőszakosok igyekeznek hatalmukba keríteni. Más
értelmezési lehetőség: a mennyek országa erővel nyomul előre, de elragadják az
erőszakosok). Mert a próféták mindnyájan
és a törvény Jánosig prófétáltak vala. És, ha be akarjátok venni (ha
akarjátok, fogadjátok el), Illés ő, aki
eljövendő vala. Akinek van füle a hallásra, hallja” (Mát. 11,11-15)
„És megkérdezék őt az ő
tanítványai, mondván: Miért mondják tehát az írástudók, hogy előbb Illésnek
kell eljőnie? Jézus pedig felelvén,
monda nékik: Illés bizony eljő előbb, és mindent helyreállít; De mondom néktek,
hogy Illés immár eljött, és nem ismerék meg őt, hanem azt mívelék vele, amit
akarának. Ezenképpen az ember Fiának is szenvednie kell majd ő tőlük. Ekkor
megértették a tanítványok, hogy Bemerítő Jánosról szóla nékik” (Mát. 17,10-13)
A Márk írása szerinti Evangélium is erről tesz
bizonyságot: „És megkérdezék őt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy előbb
Illésnek kell eljőnie? Ő pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan előbb eljövén
helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell
szenvednie és megvettetnie? De mondom néktek, hogy Illés (már el) is eljött, és azt cselekedték (tették) vele, amit (csak) akartak, amint meg van írva ő felőle” (Márk. 9,11-13)
Illésről pedig – aki diadalt aratott a
Baal-próféták felett – ez lett megírva: „És követet külde Jézabel (jelentése: nem otthonos nálunk //idegen
vallás//) Illéshez,
mondván: Ezt cselekedjék (úgy bánjanak) velem
az istenek és úgy segéljenek (most és ezután is), ha holnap ilyenkor úgy nem cselekszem a te életeddel, mint ahogy te
cselekedtél azoknak életekkel mind egyig. Amit mikor megértett (megijedt), felkelvén (elindult) elméne, vigyázván az ő életére (hogy
mentse az életét,). És méne (és
elérkezett) Beersebába, amely Júdában
volt; és ott hagyá az ő szolgáját. Ő pedig elméne a pusztába egynapi
járóföldre, és elmenvén leüle egy fenyőfa alá (egy rekettyebokorhoz), és könyörgött, hogy hadd haljon meg, és
monda: Elég! Most óh Uram, vedd el az én lelkemet (életemet); mert nem vagyok
jobb az én atyáimnál (elődeimnél)!” (1 Kir. 19,2-4)
Ján. 1,29 Másnap [amikor]
látá János Jézust őhozzá menni, és [hogy
Jézus feléje tart], monda [így szólt:
nézzétek]: Ímé az Istennek ama
Báránya, aki elveszi [hordozza; magára
veszi; eltávolítja] a világ bűneit [(hamartia): céltévesztését]!*
*Az apostolok intik Krisztus népét, hiszen Isten Báránya eltörölte már a
bűnt: „Tisztítsátok [takarítsátok] el azért a
régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok;
[hiszen mentesek is vagytok a kovásztól; g. (adzümosz): kovásztalan, azaz (átvitt értelemben) nem
romlott, nem megrontott] mert hiszen a mi húsvéti bárányunk,
[pászkaáldozatunk] a Krisztus, megáldoztatott [föláldoztatott;
megöletett már] érettünk” (1
Kor. 5,7)
„Tudván, hogy nem veszendő
holmin
(dolgokon), ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt
hiábavaló életetekből (életmódotokból); Hanem drága véren, mint hibátlan
és szeplőtlen Bárányén, a Krisztusén” (1 Pét. 1,18-19) Ábrahám – a hit
atyja – már tudta, hogy az áldozati Bárányról Isten gondoskodik majd: „És
szóla Izsák Ábrahámhoz, az ő atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol
vagyok, fiam. És monda Izsák: Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az
égőáldozatra való bárány? És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az
égőáldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt” (1
Móz. 22,7-8)
Ján. 1,30 Ez [Ő] az, akiről én ezt mondám: Én utánam
jő [nyomomba lép] egy férfiú [aki nagyobb nálam], aki előttem lett,
mert előbb volt nálamnál.
Ján. 1,31 És én nem ismertem őt; de hogy
megjelentessék [nyilvánvalóvá (ismertté) legyen]
Izráelnek [megismertessem Izraellel; kijelentessék Izraelben], azért jöttem
én, aki vízbe meritek be.
Ján. 1,32 És [ezután]
bizonyságot tőn [tanúsította] János,
mondván: Láttam a Szellemet leszállani [leereszkedni] az égből, [mennyből] mint egy galambot [galamb
alakjában]; és megnyugovék Őrajta [s
rajta is maradt]*
*A Máté írása szerinti Evangélium
további részletekkel szolgál: „Akkor
eljőve [érkezett] Jézus Galileából a
Jordán mellé Jánoshoz, hogy bemeríttesse magát Őáltala. János azonban visszatartja vala őt,
[erősen ellenállt] mondván: Nékem kell
[nekem van arra szükségem, hogy] általad
bemerítkezzem [hogy te bemeríts engem],
és [mégis] te jössz én hozzám? Jézus pedig felelvén,
monda néki: Engedj most [hadd történjék ez most így], mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk. [így illik
teljesítenünk az egész igazságot]. Ekkor
engede néki. És Jézus bemerítkezvén [miután alámerítkezett], azonnal kijöve [feljött] a vízből; és
ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő [János] látá az Istennek Szellemét alájőni mintegy galambot és Őreá szállani.
És ímé [az égből szózat hallatszott] egy
égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm
[akiben kedvem telik; kiben én megengeszteltettem]” (Mát. 3,13-17)
Márk bizonyságtétele így hangzik:
„És lőn [történt] azokban a napokban, eljöve [odament] Jézus a galileai Názáretből, és be(alá)meríttette magát János által a Jordánban. És azonnal feljővén a
vízből, látá az egeket megnyilatkozni [meghasadni], és a Szellemet, mint egy galambot [galamb alakjában] Őreá leszállani [és rajta megnyugodni]. És szózat lőn az égből [mennyekből pedig
egy hang hallatszott]: Te vagy az én
szerelmes [kedvesen, drágán, nagyon
szeretett, drága] fiam, akiben én
gyönyörködöm [tebenned telik kedvem; akiben én megengeszteltettem]” (Márk. 1,9-11)
Lukács is bizonyságot tesz: „Lőn (történt) pedig, hogy
mikor az egész nép bemerítkezett, és Jézus is bemeríttetett, és
imádkozott, megnyilatkozék az ég. És
leszálla ő reá a Szent Szellem testi ábrázatban, mint egy galamb
(galambhoz hasonló testi (szómatikó = személy alakjában), és szózat lőn (hang hallatszott) mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én
szerelmes (szeretett) Fiam, te benned
gyönyörködöm!” (Luk. 3,21-22)
Őbenne teljesedett be ez a prófécia is: „Ímé az én szolgám, akit gyámolítok (támogatok), az én választottam, akit szívem kedvel (akiben gyönyörködöm), Szellememet adtam őbelé, törvényt beszél
a népeknek” (Ésa. 42,1)
Mert Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik:
bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak (erőnek) Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének
(szentség) Szelleme” (Ésa. 11,2)
Dávid így prófétált erről: „Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én
fiam vagy te; én ma nemzettelek téged” (Zsolt. 2,7)
Ján. 1,33 És én nem ismertem őt; de aki elkülde
engem, hogy vízbe merítsek, az mondá nékem: Akire látod a Szellemet leszállani
és rajta megnyugodni, Ő az, aki bemerít Szent Szellembe*
*A feltámadott Úr parancsa a
tanítványainak: „És velük
összejővén (és együtt volt velük), meghagyá
(megparancsolta) nékik, hogy el ne
menjenek (ne távozzanak el) Jeruzsálemből,
hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem: Hogy
János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni
nem sok nap múlva (nemsokára). És
vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és (azután) lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben,
mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,4-5.8)
És ez így következett be: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt
valának (ugyanazon a helyen). És lőn
nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése
(hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből), és eltelé (amely betöltötte) az egész házat, ahol ülnek vala. És
megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül (majd
valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak
mindegyikükre). És megtelének mindnyájan
Szent Szellemmel, és kezdének szólni (beszélni) más (különféle) nyelveken,
amint a Szellem adta nékik szólniok” (Csel.
2,1-4)
Ján. 1,34 „És én láttam, és bizonyságot (tanúságot) tettem (arról), hogy ez (Ő) az
Isten Fia”
Ján. 1,35 Másnap ismét ott állt vala János és kettő
az ő tanítványai közül;
Ján. 1,36 És ránézvén Jézusra, amint ott jár [járt-kelt] vala, monda [s mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt]: Ímé [nézzétek] az Isten Báránya!
Ján. 1,37 És hallá őt a két tanítvány, amint szól
vala, és [e szavak hallatára] követék
Jézust [nyomába szegődtek].
Ján. 1,38 Jézus pedig hátrafordulván és látván [észrevette], hogy követik azok, monda
nékik [megszólította őket].
Ján. 1,39
Mit kerestek [mit akartok]? Azok
pedig mondának [így feleltek] néki:
Rabbi, (ami megmagyarázva azt teszi [jelenti]:
Mester) hol lakol [hol van a lakásod;
(maradandó szállásod)]?
Ján. 1,40 Monda nékik: Jöjjetek és lássátok [gyertek, nézzétek] meg. Elmenének és
megláták [megnézték], hol lakik; és
nála maradának azon a napon: vala pedig körülbelül tíz óra [körülbelül délután négy óra volt ekkor].
Ján. 1,41 A kettő közül, akik Jánostól
ezt hallották, és őt követték vala, András volt az egyik, a Simon Péter
testvére.
Ján. 1,42 Találkozék ez [reggel] először a maga testvérével, Simonnal, és monda [elújságolta] néki: Megtaláltuk a
Messiást (ami megmagyarázva azt teszi: Krisztus [azaz: Felkent];
Ján. 1,43 És vezeté [odavitte] őt Jézushoz. Jézus pedig reá tekintvén [ráemelte tekintetét], monda [s így szólt hozzá]: Te Simon vagy, a
Jóna [jelentése: galamb] fia; te Kéfásnak fogsz hivatni (a mi
megmagyarázva [lefordítva]: Kőszikla). (minek fordítása Petrosz, azaz Kő)*
*Aki az Úrral találkozik, az új nevet, és új feladatot kap: „És ne neveztessék ezután a
te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának
atyjává teszlek téged” (1 Móz.
17,5)
Így
történt ez Jákóbbal is: „… Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem
Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél” (1 Móz. 32,28)
Így
történt ez Pál apostollal is: „Elméne azért Anániás és beméne a házba, és
kezeit reá vetvén, monda: Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, aki
megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyíljanak és
beteljesedjél Szent Szellemmel” „… Saul, ki Pál is, megtelvén Szent Szellemmel…”
(Csel. 9,17; 13,9)
Ján. 1,44 A következő napon [másnap] Galileába akart menni [Galilea felé tartott] Jézus; és [ekkor] találkozék Fileppel, és monda
néki [felszólította: Gyere]: Kövess engem!
Ján. 1,45 Filep pedig Bethsaidából [jelentése: halászat, vagy halfogás háza], az András és Péter városából
való volt [származott].
Ján. 1,46 Találkozék Filep [jelentése: aki a
lovakat kedveli //vagyis: a testi erőt//]
Nátánaellel [jelentése: Isten ajándéka], és monda néki.
Aki felől írt Mózes a törvényben [nomosz /héberül: Tóra/): Isten útmutatása, tanítása, amelyet az Igében jelentett ki]. és
a próféták [vagyis az egész Ószövetség],
megtaláltuk a názáreti [Náceret = "ág, hajtás"]
Jézust, Józsefnek fiát.
Ján. 1,47 És monda néki [erre megjegyezte] Nátánael: Názáretből támadhat-e [jöhet-e]
valami jó? Monda néki [felelte]
Filep: Jer és lásd meg [gyere és
győződjél meg róla]!
Ján. 1,48 [Amikor]
Látá Jézus Nátánaelt őhozzá menni [amint
feléje tartott], és monda ő felőle: Ímé egy igazán [igazi; valóságosan] Izráelita, akiben hamisság [semmi álnokság; csalárdság; kétszínűség;
ravaszság] nincsen*
*Nátánael – már Dávid éneke szerint is – egy boldog ember, mert: „Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít (akinek az ÚR nem rója fel
bűnét), és lelkében (sztomati:
szájában) csalárdság (álnokság)
nincsen. (Zsolt. 32,2)
Ján. 1,49 Monda néki [megkérdezte tőle] Nátánael: Honnan ismersz engem? Felele Jézus és
monda néki: Mielőtt hítt téged Filep, láttalak téged, amint a fügefa alatt
voltál (A fügefa alatt ülni, képes
kifejezésnek számít az írástudományban, azt jelenti: „a tóra igéjével
foglalkozni. //Jubileumi kommentár//).
Ján. 1,50 Felele [erre
felkiáltott] Nátánael és monda néki: Rabbi [azaz: Mester], te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel Királya!
Ján. 1,51 Felele Jézus és monda néki: Hogy azt mondám
néked: láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél.
Ján. 1,52 [Majd
hozzátette] És monda néki: Bizony, bizony [Ámen, Ámen] mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok a megnyílt eget,
és az Isten angyalait [hírvivő követeit],
amint felszállnak és leszállnak az ember Fiára*
*Egy előképben mutatja be Isten Igéje, hogy mit jelent az eget a földdel
összekötő létra: „Jákób (jelentése: aki a
másik helyére lép) pedig kiindula Beérsebából (jelentése: szerződés kútja), és Hárán (jelentése: megvilágosított) felé tartott. És juta egy
helyre, holott meghála (egy olyan helyre ért, ahol eltölthette az
éjszakát), mivelhogy a nap lement vala: és vőn egyet annak a helynek kövei
közűl, és feje alá tevé; és lefeküvék azon a helyen. És álmot láta: Ímé egy
lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az
Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon. És ímé az Úr áll vala azon
(odafönt) és szóla: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és
Izsáknak Istene; ezt a földet amelyen fekszel néked adom és a te magodnak. És a te magod olyan
lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és
délre, és tebenned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei. És
ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova (akárhova) menéndesz,
és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem
amit néked mondtam (megígértem)” (1
Móz. 28,10-15)
