2012. november 19.
2012. november 18.
Isten ajándéka
„Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg
sem sejtett, azt készítette el az Isten az Őt szeretőknek” (1 Kor. 2,9)
Az önuralom hiányról
„Mint a város,
amelynek csupa rés a kőfala, olyan az az ember, akinek nincs önuralma.” (Péld
25:28)
Ne a világot akard megszerezni!
Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is,
de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? (Mát. 16,26)
John Osteen: Élő víznek folyamai részlet: A TENGERNYIVÉ DUZZADÁS – AZ ELVESZETT EMBERISÉG
Ezékiel a szentélyből kiáramló folyóról szól a következőképpen: ez a víz a keleti vidék felé tart, a pusztán folyik keresztül, és a tengerbe ömlik. A sóssá vált tengerbe, és meggyógyul tőle a víz. Élni fog benne mindenféle élőlény, ami csak nyüzsög, és igen sok lesz a hal, ahová csak eljut a patak. Eljut oda
ez a víz, és meggyógyul. Élni fog benne minden, ahová csak eljut a patak.” /Ezékiel 47:8-9/
Az írás jelképe szerint a tenger az emberiség egésze. A ma élő emberiség tengere elveszett. Olyanok, mint a pusztaság, élő vízé nélkül, sok hal (lélek) van benne, melyek arra várnak, hogy Jézus hálójába kerüljenek, és megmeneküljenek.
Mindaddig nem tölti be hivatását a hatalmas, kiömlő élő vízé folyama, míg a hívőkön átáramolva el nem jut az elveszett, és halott emberiséghez. Meg kell nyerjük az elveszett lelkeket. Az evangéliumot a világon mindenütt szükséges hirdetni. Isten dolgait nem saját szórakozásunkra kell végeznünk. A folyamok megindultak és folynak azok felé a tömegek felé, akik szellemi sötétségben élnek még mindig. Hozzájuk kell menni, ő értük kell imádkoznunk. A pénzünket az ő érdekükben kell mozgásba hozni, szorgalmazva a világ evangelizálását. Mindaddig nem lehet a hívőknek megnyugodniuk, míg vannak pusztulásban levő lelkek, akikhez a Szent-Szellemnek el kell jutni. Csak így tölti be az élő víz folyama a hivatását.
Jézus mondta: (Ap.csel. 1:8) „…amikor eljön a Szent-Szellem, erőt kaptok, és tanúim lesztek….” A tanúságtétel Jeruzsálemben kezdődött, és a világ szélső határáig terjed.
Ott tanúskodjunk, ahol vagyunk, és aztán mehetünk tovább, valamint ha másnak a bizonyságtételét segítjük, magunk is hozzájárulunk a föld határainak eléréséhez. A Szent-Szellem ad erőt a tanúságtételre!
Jézus mondja: „..jöjjetek utánam, és én emberek halászaivá teszlek benneteket…” (Máté. 4:19.)
Jézus tudja, hogy hol vannak a halak, mi csak akkor vesszük észre őket, amikor „kapás” van. Ő jobban tudja, hol lehet kifogni őket, ha mi magunktól halászunk, éjt-nappallá téve is, csak úgy járunk, mint a tanítványok, nem fogunk semmit. De Jézus megmondja, hol van a halak sokasága. Ő jobban tudja, hol szükséges dolgoznunk, hol és mikor kell a hálót kivetni, az emberek megmentésére, a bűnből és a pokolból. Ő tudja, melyik országrész, vagy város, mikor érett. Kihez mikor kell szólni. Hiszen Ő, a mi Urunk és Mesterünk. Ő a gyülekezet feje, és a mi megváltásunk szerzője. Mindez Tőle ered, és nékünk adatott, Ő elküldte Szent-Szellemét.
Amikor saját elképzelésünk szerint járunk, lehet némi sikerünk is, hiszen a mi Urunk tudja a mi vágyainkat, és igyekezetünket. DE, ha akkor és oda megyünk, ahová Ő küld minket, hatalmas sikerben lesz részünk. Jézus Krisztus Szellemében járva a Szent-Szellem irányítása alatt fog csak belőlünk az élő vizek folyam ömleni.
Éppen csak mindig arra haladj, amerre a folyam medre visz, és ne a saját elképzelésed járd, vagy éppen ácsorogj. Járj Isten szeretete, és kegyelme áramlatában. Ez a folyam elvezet a leggyümölcsözőbb helyekre, ahol nyitott szívekre talál az Ő Igéje.
1966. március 31-én Isten elküldött bizonyos lelkek ezreinek a megnyerésére, és az Ő szentjeinek bátorítására. Békésen aludtam, amikor az ÚR a hajnali órában meglátogatott. Éppen nem volt különleges missziós előkészületem, csupán több felé jártam az Egyesült Államokban. Különböző felekezeteket felkeresve, és a Szent-Szellembe merülés Istentől kapott ajándékát közvetítve. Belülről ösztönzött az ÚR több elveszett lélek elérésére. Azokhoz, akik még nem hallottak Jézusról, hogy elmondjam Isten szeretetének, és kegyelmének csodás üzenetét. De nem tudtam még, hogyan kezdjek bele. Isten arcát éreztem több napon át, amint ezek felé az emberek felé tekint, és őket el kívánja érni.
Néhány hónappal később éjjeli látomásom volt. Egy másik országban találtam magamat, egy különös helyen. Sötét bőrű emberek között. Gondolom Mexikóban. Mégis, amint gyakori, saját elképzelésünkkel gondolunk szellemi dolgokra, téves úton járunk. Isten útjai mások, mint a miénk. Oly távoliak egymástól, mint a föld az égtől.
A látomás során egy olyan épületben találtam magam, amihez hasonlót sem láttam még. Az emeleten találtam magam, egy kisebb embercsoport között. Amint ott álltam, nézve őket, hozzám siettek, egy nyitott részhez, -ahol ablak lehetett- és hosszasan figyeltek kifelé, a távoli háborús morajlásra. Néma félelem ült ki arcukon a várakozásban. Amint őket figyeltem, kivált közülük egy nyugodt, fiatal-ember. Közel mentem hozzá, és hosszasan figyeltem az arcát. Igen hosszúnak tűnt ez a megfigyelés, és sohasem fogom elfelejteni ezt a látványt.
Aztán hirtelen elragadtattam erről a helyről, a talajra, az épületen kívül. Amint felnéztem, egy hosszú, morze-szalaghoz hasonló angol nyelvű szó-sorozatot láttam, amint egy keskeny csíkban áramlott, és próbáltam felismerni azokat, amint mozogtak. Majd egy mély hang áthatóan el is mondta az írást. Megértettem. Isten szavai ezek, amiket hozzám intéz, és így hangzott: „Most Houstonban vagy, gyere ki onnan, te Houstonban levő, gyere ki!”
-Ekkor felébredtem, és az otthoni ágyamban felültem.
Fogalmam sem volt, mit készít Isten számomra, csupán, hogy Houstonból el kell utaznom, hogy szolgáljak valahol. Még az is felmerült bennem, hogy el kell költözzek valahová, és ezernyi gondolat kavargását indította el bennem a látomás.
Hónapokon át, imádkoztam rendszeresen ezzel kapcsolatban, de semmi újabb nem merült fel. Várnom kellett, ilyenkor nem szabad türelmetlennek lenni. Én bizony aggódtam, és türelmetlen voltam, az ima közben meggyengültem, a szívem elfásult. Mindezt Ő aztán eltörölte, és végül a zsoltárossal együtt mondhattam: „Az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben!” (Zsoltár 118:23)
Mexikóban volt valami missziós teendőm, és jó adag gonddal küszködtem. Az összejövetelt betiltották, leállították, megállították az istentiszteletet. Ebben a szükséget szenvedő országban, sok ellenállásban volt részem, noha volt számos gyümölcs is, de ez nem volt könnyű. Tény, nem kívánkoztam vissza, folytatni a munkát. Kényelmetlenül gondoltam a sötét bőrű mexikóiak közötti szolgálat kényszerére, mikor nehezemre esett visszamenni oda.
Néhány hónap múlva, még mindig az éjjeli látomás miatt imádkoztam, és egy alkalommal Shaveportban (Lousiana) egy összejövetelen szolgáltam. Elutazásom előtt, egy szolgatársammal találkoztam. Ő is máshonnan való volt, és hazaindulás előtt együtt reggeliztünk.
Amint odaült velem szembe az asztalhoz, bensőmben megszólalt az ÚR, tisztán és érthetően:
„amint Saulhoz elküldtem Barnabást, úgy jön hozzád ez az ember. Hallgass rá!” ez a belső hang megrázott, és odafigyelésre késztette bensőmet. A benyomásaim figyelését felerősítette, a nagy Pál apostolhoz hasonlítás tudata. Mégis elsősorban az ÚR szavára irányította figyelmemet.
Figyeltem, amint elmondja Mexikóbeli terheit, tervezett egy evangelizálást, de nekem nem volt semmi kedvem ott szolgálni. Első gondolatom ez volt: „Csak ne Mexikót már megint!” De ha az Úr azt mondta, hallgassak rá, meg kellett tennem. Valóban megcsodálhatjuk Isten csodáit, ha Őrá hallgatunk. – Részt vettem hát abban az evangelizálásban.
A szervezést egy metodista, egy nazarénus, egy episzkopális, meg egy pünkösdi testvér végezte, én meg baptista voltam. Hát nem csodálatos kiindulópontja ez a Szent-Szellemnek a megváltást szolgáló evangélizáció számára.
Már a szabadtéri evangélizáció első estéjén jelekkel, és csodákkal igazolta Jézus az Ő szavának hatalmát. Egy teljesen süket ember meggyógyult, egy nagy golyva eltűnt egy nő nyakáról, és mások is meggyógyultak. Bűnösök szabadultak. Egy messziről oda gyalogolt hallgató megtért, és túláradó örömre fakadt. Otthon a felesége nagyon elesetten, és keserűen élt, mert egy baleset megvakította. Az ember haza gyalogolt, és elmondta, hogy emberek Jézusról beszélnek, és csodák kísérik ezt. Aztán magával hozta a vak feleségét, aki meggyógyult, és azonnal bizonyságot tett, és hirdette az igét a további estéken.
Egy bizonyos Seattle (Washington)-béli testvér látva a történteket, hozzám jött és azt mondta: „Osteen testvér, a Filippi szigeteken éppen erre van szükség. Eljönne, ha fedezném az evangélizációjának költségeit?” – Habozás nélkül igent mondtam.
Hamarosan útra-kelhettem a Filippi szigetekre. Ekkor nem is gondoltam a korábbi látomásomra. Az evangélizációt a város egyik központi terén szervezték meg, és egy vasárnap délután kezdődött. A szobámban készülve, vártam a délutánt, délelőtt nem szándékoztam oda menni. De egy erős indításra egy kisebb gyülekezetbe látogattam. Ez emeleten volt. Legnagyobb csodálkozásomra éppen a látomás szerinti épület volt az! És éppen a látomásban már látott emberek közé kerültem, és ott volt az a nyitott rész is, ahol a látomásban álltam. És megjelent a nyurga fiatalember is, aki egy keverék filippínó-kínai volt. Éppen az, akinek az arca úgy belém vésődött. Bemutatták: „Ő Augustina Tito, aki az evangelizálás során a tolmácsa lesz.
A titkomat megtartottam, hogy láttam már őt az álombeli látomás során, és tudtam Istennel a helyes úton vagyok. Hatalmas volt Isten műve ezen az evangelizáláson. Ezrek szíve fordult az Úrhoz. Hatalmas csodákat tett az ÚR JÉZUS! Emlékezetes tapasztalatokat szereztünk. És ez csak a kezdet volt, a következő évek nyitánya.
Évről évre vissza kellett térni a szigetekre, és Isten sokakat kiragadott, és megmentett. A Szent-Szellem sokféle felekezetbeli testvérre kitöltetett csodálatos módon.
Ezután indított az Úr tovább, Indiába, Dél-Afrikába, Új-Zélandba, és máshová, Isten örömüzenetének, megmentő és gyógyító kegyelmének megismertetése céljából. Sok új gyülekezet alakult, evangélizásiós-hajók (pl.: a Logos, Delos) álltak szolgálatba a sok-sok szükséget szenvedő sziget meglátogatására.
Egyre több bennszülött állt szolgálatba a saját népük felkeresésére. Ezekre a napokra és országokra gondolva a szívem mindig vidám örömmel lesz tele
Az írás jelképe szerint a tenger az emberiség egésze. A ma élő emberiség tengere elveszett. Olyanok, mint a pusztaság, élő vízé nélkül, sok hal (lélek) van benne, melyek arra várnak, hogy Jézus hálójába kerüljenek, és megmeneküljenek.
Mindaddig nem tölti be hivatását a hatalmas, kiömlő élő vízé folyama, míg a hívőkön átáramolva el nem jut az elveszett, és halott emberiséghez. Meg kell nyerjük az elveszett lelkeket. Az evangéliumot a világon mindenütt szükséges hirdetni. Isten dolgait nem saját szórakozásunkra kell végeznünk. A folyamok megindultak és folynak azok felé a tömegek felé, akik szellemi sötétségben élnek még mindig. Hozzájuk kell menni, ő értük kell imádkoznunk. A pénzünket az ő érdekükben kell mozgásba hozni, szorgalmazva a világ evangelizálását. Mindaddig nem lehet a hívőknek megnyugodniuk, míg vannak pusztulásban levő lelkek, akikhez a Szent-Szellemnek el kell jutni. Csak így tölti be az élő víz folyama a hivatását.
Jézus mondta: (Ap.csel. 1:8) „…amikor eljön a Szent-Szellem, erőt kaptok, és tanúim lesztek….” A tanúságtétel Jeruzsálemben kezdődött, és a világ szélső határáig terjed.
Ott tanúskodjunk, ahol vagyunk, és aztán mehetünk tovább, valamint ha másnak a bizonyságtételét segítjük, magunk is hozzájárulunk a föld határainak eléréséhez. A Szent-Szellem ad erőt a tanúságtételre!
Jézus mondja: „..jöjjetek utánam, és én emberek halászaivá teszlek benneteket…” (Máté. 4:19.)
Jézus tudja, hogy hol vannak a halak, mi csak akkor vesszük észre őket, amikor „kapás” van. Ő jobban tudja, hol lehet kifogni őket, ha mi magunktól halászunk, éjt-nappallá téve is, csak úgy járunk, mint a tanítványok, nem fogunk semmit. De Jézus megmondja, hol van a halak sokasága. Ő jobban tudja, hol szükséges dolgoznunk, hol és mikor kell a hálót kivetni, az emberek megmentésére, a bűnből és a pokolból. Ő tudja, melyik országrész, vagy város, mikor érett. Kihez mikor kell szólni. Hiszen Ő, a mi Urunk és Mesterünk. Ő a gyülekezet feje, és a mi megváltásunk szerzője. Mindez Tőle ered, és nékünk adatott, Ő elküldte Szent-Szellemét.
Amikor saját elképzelésünk szerint járunk, lehet némi sikerünk is, hiszen a mi Urunk tudja a mi vágyainkat, és igyekezetünket. DE, ha akkor és oda megyünk, ahová Ő küld minket, hatalmas sikerben lesz részünk. Jézus Krisztus Szellemében járva a Szent-Szellem irányítása alatt fog csak belőlünk az élő vizek folyam ömleni.
Éppen csak mindig arra haladj, amerre a folyam medre visz, és ne a saját elképzelésed járd, vagy éppen ácsorogj. Járj Isten szeretete, és kegyelme áramlatában. Ez a folyam elvezet a leggyümölcsözőbb helyekre, ahol nyitott szívekre talál az Ő Igéje.
1966. március 31-én Isten elküldött bizonyos lelkek ezreinek a megnyerésére, és az Ő szentjeinek bátorítására. Békésen aludtam, amikor az ÚR a hajnali órában meglátogatott. Éppen nem volt különleges missziós előkészületem, csupán több felé jártam az Egyesült Államokban. Különböző felekezeteket felkeresve, és a Szent-Szellembe merülés Istentől kapott ajándékát közvetítve. Belülről ösztönzött az ÚR több elveszett lélek elérésére. Azokhoz, akik még nem hallottak Jézusról, hogy elmondjam Isten szeretetének, és kegyelmének csodás üzenetét. De nem tudtam még, hogyan kezdjek bele. Isten arcát éreztem több napon át, amint ezek felé az emberek felé tekint, és őket el kívánja érni.
Néhány hónappal később éjjeli látomásom volt. Egy másik országban találtam magamat, egy különös helyen. Sötét bőrű emberek között. Gondolom Mexikóban. Mégis, amint gyakori, saját elképzelésünkkel gondolunk szellemi dolgokra, téves úton járunk. Isten útjai mások, mint a miénk. Oly távoliak egymástól, mint a föld az égtől.
A látomás során egy olyan épületben találtam magam, amihez hasonlót sem láttam még. Az emeleten találtam magam, egy kisebb embercsoport között. Amint ott álltam, nézve őket, hozzám siettek, egy nyitott részhez, -ahol ablak lehetett- és hosszasan figyeltek kifelé, a távoli háborús morajlásra. Néma félelem ült ki arcukon a várakozásban. Amint őket figyeltem, kivált közülük egy nyugodt, fiatal-ember. Közel mentem hozzá, és hosszasan figyeltem az arcát. Igen hosszúnak tűnt ez a megfigyelés, és sohasem fogom elfelejteni ezt a látványt.
Aztán hirtelen elragadtattam erről a helyről, a talajra, az épületen kívül. Amint felnéztem, egy hosszú, morze-szalaghoz hasonló angol nyelvű szó-sorozatot láttam, amint egy keskeny csíkban áramlott, és próbáltam felismerni azokat, amint mozogtak. Majd egy mély hang áthatóan el is mondta az írást. Megértettem. Isten szavai ezek, amiket hozzám intéz, és így hangzott: „Most Houstonban vagy, gyere ki onnan, te Houstonban levő, gyere ki!”
-Ekkor felébredtem, és az otthoni ágyamban felültem.
Fogalmam sem volt, mit készít Isten számomra, csupán, hogy Houstonból el kell utaznom, hogy szolgáljak valahol. Még az is felmerült bennem, hogy el kell költözzek valahová, és ezernyi gondolat kavargását indította el bennem a látomás.
Hónapokon át, imádkoztam rendszeresen ezzel kapcsolatban, de semmi újabb nem merült fel. Várnom kellett, ilyenkor nem szabad türelmetlennek lenni. Én bizony aggódtam, és türelmetlen voltam, az ima közben meggyengültem, a szívem elfásult. Mindezt Ő aztán eltörölte, és végül a zsoltárossal együtt mondhattam: „Az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben!” (Zsoltár 118:23)
Mexikóban volt valami missziós teendőm, és jó adag gonddal küszködtem. Az összejövetelt betiltották, leállították, megállították az istentiszteletet. Ebben a szükséget szenvedő országban, sok ellenállásban volt részem, noha volt számos gyümölcs is, de ez nem volt könnyű. Tény, nem kívánkoztam vissza, folytatni a munkát. Kényelmetlenül gondoltam a sötét bőrű mexikóiak közötti szolgálat kényszerére, mikor nehezemre esett visszamenni oda.
Néhány hónap múlva, még mindig az éjjeli látomás miatt imádkoztam, és egy alkalommal Shaveportban (Lousiana) egy összejövetelen szolgáltam. Elutazásom előtt, egy szolgatársammal találkoztam. Ő is máshonnan való volt, és hazaindulás előtt együtt reggeliztünk.
Amint odaült velem szembe az asztalhoz, bensőmben megszólalt az ÚR, tisztán és érthetően:
„amint Saulhoz elküldtem Barnabást, úgy jön hozzád ez az ember. Hallgass rá!” ez a belső hang megrázott, és odafigyelésre késztette bensőmet. A benyomásaim figyelését felerősítette, a nagy Pál apostolhoz hasonlítás tudata. Mégis elsősorban az ÚR szavára irányította figyelmemet.
Figyeltem, amint elmondja Mexikóbeli terheit, tervezett egy evangelizálást, de nekem nem volt semmi kedvem ott szolgálni. Első gondolatom ez volt: „Csak ne Mexikót már megint!” De ha az Úr azt mondta, hallgassak rá, meg kellett tennem. Valóban megcsodálhatjuk Isten csodáit, ha Őrá hallgatunk. – Részt vettem hát abban az evangelizálásban.
A szervezést egy metodista, egy nazarénus, egy episzkopális, meg egy pünkösdi testvér végezte, én meg baptista voltam. Hát nem csodálatos kiindulópontja ez a Szent-Szellemnek a megváltást szolgáló evangélizáció számára.
Már a szabadtéri evangélizáció első estéjén jelekkel, és csodákkal igazolta Jézus az Ő szavának hatalmát. Egy teljesen süket ember meggyógyult, egy nagy golyva eltűnt egy nő nyakáról, és mások is meggyógyultak. Bűnösök szabadultak. Egy messziről oda gyalogolt hallgató megtért, és túláradó örömre fakadt. Otthon a felesége nagyon elesetten, és keserűen élt, mert egy baleset megvakította. Az ember haza gyalogolt, és elmondta, hogy emberek Jézusról beszélnek, és csodák kísérik ezt. Aztán magával hozta a vak feleségét, aki meggyógyult, és azonnal bizonyságot tett, és hirdette az igét a további estéken.
Egy bizonyos Seattle (Washington)-béli testvér látva a történteket, hozzám jött és azt mondta: „Osteen testvér, a Filippi szigeteken éppen erre van szükség. Eljönne, ha fedezném az evangélizációjának költségeit?” – Habozás nélkül igent mondtam.
Hamarosan útra-kelhettem a Filippi szigetekre. Ekkor nem is gondoltam a korábbi látomásomra. Az evangélizációt a város egyik központi terén szervezték meg, és egy vasárnap délután kezdődött. A szobámban készülve, vártam a délutánt, délelőtt nem szándékoztam oda menni. De egy erős indításra egy kisebb gyülekezetbe látogattam. Ez emeleten volt. Legnagyobb csodálkozásomra éppen a látomás szerinti épület volt az! És éppen a látomásban már látott emberek közé kerültem, és ott volt az a nyitott rész is, ahol a látomásban álltam. És megjelent a nyurga fiatalember is, aki egy keverék filippínó-kínai volt. Éppen az, akinek az arca úgy belém vésődött. Bemutatták: „Ő Augustina Tito, aki az evangelizálás során a tolmácsa lesz.
A titkomat megtartottam, hogy láttam már őt az álombeli látomás során, és tudtam Istennel a helyes úton vagyok. Hatalmas volt Isten műve ezen az evangelizáláson. Ezrek szíve fordult az Úrhoz. Hatalmas csodákat tett az ÚR JÉZUS! Emlékezetes tapasztalatokat szereztünk. És ez csak a kezdet volt, a következő évek nyitánya.
Évről évre vissza kellett térni a szigetekre, és Isten sokakat kiragadott, és megmentett. A Szent-Szellem sokféle felekezetbeli testvérre kitöltetett csodálatos módon.
Ezután indított az Úr tovább, Indiába, Dél-Afrikába, Új-Zélandba, és máshová, Isten örömüzenetének, megmentő és gyógyító kegyelmének megismertetése céljából. Sok új gyülekezet alakult, evangélizásiós-hajók (pl.: a Logos, Delos) álltak szolgálatba a sok-sok szükséget szenvedő sziget meglátogatására.
Egyre több bennszülött állt szolgálatba a saját népük felkeresésére. Ezekre a napokra és országokra gondolva a szívem mindig vidám örömmel lesz tele
2012. november 17.
Ige: Isten akarata.
„Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és
az igazság ismeretére [az igazság, vagyis
Isten Igéjének, és a testté lett Igének, azaz: Krisztusnak megismerésére]
eljusson” (1 Tim. 2,4)
Mert Isten a Szeretet,Aki: „… úgy szerette [(agapaó): Ez azt jelenti: magát teljesen odaadta, átadta, teljesen összekötötte]
Isten e világot [(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy az Ő egyszülött [és egyetlen] Fiát
adta, hogy valaki hiszen Őbenne [a
Fiúban], el ne vesszen [el ne
pusztuljon], hanem örök élete legyen
[(ekhó): természetfeletti
életet birtokoljon]”
(Ján. 3,16).
„Mert az Isten nem
haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget (a
megmenekülést, megtartatást, épséget, gyógyulást…) a mi Urunk Jézus Krisztus által
(1 Thess. 5,9).
„Hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk,
aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek” (1 Tim. 4,10).
„Mert megjelent az
Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” (Tit. 2,11).
Már a prófétán keresztül
így szólt az Úr: „Hiszen nem kívánom a
halandó halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, térjetek hát meg, és éljetek”
(Ezék.
18,32)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)