Isten örül, amikor figyelhet, ha önmagunk vagyunk. Miért?
Mert Ő alkotott minket.
(Rick Warren: "A céltudatos élet" című könyvről.
2012. november 15.
Karácsonyi üzenet
1,30 Az angyal ezt mondta neki: "Ne félj, Mária,
mert kegyelmet találtál az Istennél!
1,31 Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak.
1,34 Mária megkérdezte az angyalt: "Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem ismerek?"
1,35 Az angyal így válaszolt neki: "A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának.
1,38 Ekkor így szólt Mária: "Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!" (Lukács)
1,34 Mária megkérdezte az angyalt: "Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem ismerek?"
1,35 Az angyal így válaszolt neki: "A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának.
1,38 Ekkor így szólt Mária: "Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!" (Lukács)
Így is történt.
Krisztus megszületett.
Mi pedig tűnődünk. Vajon milyen lehetett? Isten benned. A világmindenség Alkotója benned lakozik. Érzed, ahogy mozgolódik, fészkelődik, könyökével megbök, és így szólsz magadban: „Az Istenség bennem mocorog!” Milyen lehetett?
Krisztus megszületett.
Mi pedig tűnődünk. Vajon milyen lehetett? Isten benned. A világmindenség Alkotója benned lakozik. Érzed, ahogy mozgolódik, fészkelődik, könyökével megbök, és így szólsz magadban: „Az Istenség bennem mocorog!” Milyen lehetett?
A válasz kézenfekvőbb, mint gondolnád.
Isten ugyanazt az ajánlatot teszi neked is, mint Máriának:
természetfeletti módon belehelyezi az Ő Fiát az életedbe. Jézus benne él Isten
gyermekeiben.
1,27 Krisztus, aki bennetek lakik, reménysége az
eljövendő dicsőségnek. (Kolossé – angolból fordítva)
3,24 Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk. (1 János)
3,24 Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk. (1 János)
Bennünk van.
Krisztus nem csak mellettünk van, velünk van, vagy értünk van; Ő többet akar,
annyira közel akar lenni, hogy bennünk él. Isten ugyanazt a karácsonyi
ajándékot ajánlja fel neked, mint Máriának: Fiát, aki benned lakozik. Krisztus
növekedett Máriában, azután amikor eljött az idő, előjött. Krisztus benned is
növekedni fog, mígnem előjön. Előjön a beszédedben, a cselekedeteidben, a
döntéseidben. Akárhol is élsz, az Betlehemmé válik, és minden napod karácsony
lesz. Máriához hasonlóan, te is Krisztust adod a világnak.
Máriában kis magzatként volt, benned pedig a hatalmas
erőként. Ő megteszi, amit te nem tudsz. Ugye ezt ígérte Jézus?
Ugyanaz a kéz, ami elhengerítette a követ a sír ajtaja elől,
elbánik a csüggedtségeddel. Ugyanaz az erő, ami életre keltette Jézust, képes életre
kelteni lankadó hitedet. Ugyanaz az erő, ami térdre kényszerítette Sátánt, le
tudja, és le is fogja győzni őt az életedben. Ugyanaz az erő, ami Krisztust
Mária világába hozta, elhozza Őt a te életedbe.
Fel tudjuk fogni ennek az ígéretnek a mélységét?
Isten Ádámmal és Évával volt. Isten Ábrahámmal volt. Isten
Mózessel volt és Izrael fiaival.
De most benned él. Meg fogja tenni, amit te nem tudsz.
Nem tudsz úrrá lenni az aggodalmaskodáson? Krisztus igen. És
Ő benned él.
Nem tudsz megbocsátani annak az alaknak, nem tudod
elfelejteni a múltat, vagy nem tudsz úrrá lenni a rossz szokásaid fölött?
Krisztus igen. És Ő benned él!
1,68 Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta
népét, és váltságot szerzett neki.
1,69 Erős üdvözítőt támasztott nekünk… (Lukács)
1,69 Erős üdvözítőt támasztott nekünk… (Lukács)
Max Lucado
Magyar fordítás:
ahitatok.hu
Hogyan látod Istent?
Ahogy Jézust látod, amilyen kijelentésed van róla, az nem
fogja befolyásolni, hogy Isten elfogad-e vagy sem, viszont hatással lesz arra,
hogy elfogadod-e, amit Isten kirendelt a te számodra. Befolyásolja, hogy hogyan
fogadod el tőle azt.
Vedd szemügyre a római századost, aki azt mondta Jézusnak:
"Uram, ne fáraszd magad, mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, csak
szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám." (Lk 7:6-7) Hasonlítsd össze
Jairussal, a zsinagóga vezetőjével, aki azt mondta Jézusnak: "Az én
leánykám halálán van, jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.
"(Márk 5:22-23)
Tudod, hogy Jézusnak nem kell a házadhoz mennie ahhoz, hogy meggyógyítson?
Akkor miért követte Jézus Jairust a házába? Jézusnak le
kellett ereszkednie Jairus hitének a szintjére. Jairus hitte, hogy a lányát meg
lehet gyógyítani, de csak akkor, ha Jézus odajön és ráteszi a kezét.
A százados más volt. Ő azt mondta: "Uram, nem kell
neked a házamba jönnöd. Tudom, hogy ki vagy." Ez a százados hitte, hogy
Jézusnak nem kell eljönnie a házába ahhoz, hogy az ő szolgája meggyógyuljon.
Hitte, hogy Jézusnak elég csupán annyit tennie, hogy szóval kimondja. Azt
mondta Jézusnak: "Csak szólj egy szót és a szolgám otthon meggyógyul."
Tudod, hogy kicsoda Jézus? A százados sokkal inkább
tisztában volt vele, mint Jairus, a zsinagóga vezetője, pedig ő nem is volt
zsidó!
Jézus megkérdezte a tanítványait: "Miért vagytok ily
félénkek? Miért nincsen hitetek?" (Márk 4:40) Még azt is megjegyezte:
"Ó ti, kicsinyhitűek." (Máté 6:30) De az asszonyhoz, akinek a lánya
ördöngős volt, így szólt: "Óh, asszony, nagy a te hited!" (Máté
15:28) És a századosnak kijelentette: "Én nem találtam ilyen nagy hitet
Izraelben sem!"
Az a vágyam rád vonatkozóan, hogy pontosan értsd kicsoda
Jézus, mert amikor a Jézusról való kijelentésed nagy, akkor tisztában leszel
vele mit is adott Ő neked teljesen ingyen, és ha tudod, mi a tiéd Jézus
Krisztusban, akkor gazdag leszel mindenben!
„Jézus elcsodálkozott azon, amit a százados mondott.
Odafordult az őt követő tömeghez, és azt mondta; Mondom nektek: Még Izraelben
sem találkoztam ekkora hittel.”
(Lukács 7:9 WBHU)
forrás:
http://www.uzenetek.com/2012/07/hogyan-latod-istent.html#ixzz2CBFLZbh5
ÖRÖMÖT TALÁLVA
1 Dávid bizonyságtétele. Tarts meg engem, Istenem, mert
hozzád menekültem!
2 Ezt mondom az ÚRnak: Te vagy az én Uram, rajtad kívül
nincs, ami jó nekem.
3 A szentekben, akik a földön élnek, és a dicsőségesekben telik
minden kedvem.
4 Sok fájdalmuk lesz azoknak, akik máshoz csatlakoznak. Nem
mutatok be nekik vérrel kevert italáldozatot, még nevüket sem veszem ajkamra.
5 URam, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben
sorsomat.
6 Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik
nekem.
7 Áldom az URat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is
figyelmeztet bensőm.
8 Az ÚRra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a
jobbomon van.
9 Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is
biztonságban van.
10 Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded,
hogy híved leszálljon a sírba.
11 Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van
tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon. Zsolt 16
ÖRÖMÖT TALÁLVA
Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad,
örökké tart a gyönyörűség jobbodon. (Zsolt 16,11)
Egy hideg téli estén kutyánkat, Pumpkint sétáltattam a
parkban. A hó friss volt és a levegő hideg. Pumpkin, aki fajtáját tekintve
részben husky, nagyon szereti a telet. Levettem a pórázt, és engedtem, hogy futkározzon.
Tudtam, hogy féktelen örömöt lel a hóban játszadozva.
Gyorsan rohant, belerúgott a fehér hópelyhek tömegébe.
Hempergőzött, és a hátán dörgölőzött. Engem körbeugrált. Hazafelé peckesen
lépdelt, miközben boldogan csóválta farkát. Felemelő volt látni a boldogságát.
Felséges Mesterünk az öröm helyére akar vezetni minket,
ahogy én a kutyámat. Isten parancsai azért adattak, hogy valódi beteljesüléshez
vezessenek minket. Tisztában vagyok kutyám sajátos igényeivel, és azzal, hogy
mi teszi boldoggá.
Mennyivel inkább tudja Isten, hogy mi az, ami számunkra
maradandó érték. Urunk ígérete Jn 15,11 szerint nyilvánvalóvá teszi velünk
kapcsolatos szándékát: "Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen
bennetek, és örömötök teljessé legyen." Amikor Isten
tanácsa szerint élünk, hogy bocsássunk meg, legyünk
nagylelkűek, adjunk hálát; örömünk megújul.
Imádság: Mennyei Istenünk, hálát adunk neked az örömért,
amikor benned bízva, neked engedelmeskedve járunk veled. Ámen.
Isten útja az öröm útja.
Clifford B. Rawley (Missouri, USA)
www.csendespercek.hu
Maszkom, vagy lényem hasonlít Jézushoz?
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Egy fiatalember valami belső szomjúságtól és őszinte vágytól áthatva felkereste egy kegyes kis kör vezetőjét. Elmondta, hogy szeretne közelebb kerülni Jézus Krisztushoz, szeretné ŐT megismerni, követője lenni, mert elege van abból az életformából, amit eddig élt, s amit üresnek és hiábavalónak ismert meg.
A vezető hosszas, szigorú és komor beszélgetésben e
A vezető hosszas, szigorú és komor beszélgetésben e
lmondta ennek a fiatalembernek, hogy ezentúl mit ne tegyen. Tulajdonképpen kapott egy jegyzéket mindarról, amit többé nem tehet, ahogy nem viselkedhet. Ez a felsorolás élete minden részletére kiterjedt, öltözetétől kezdve a hanghordozásáig, szórakozásától kezdve az esetleges párválasztásáig.
A fiatalember sok jóindulattal, és görcsös erőfeszítéssel megpróbált eleget tenni ennek a felsorolásnak. Próbálkozásait hidegen figyelő, bíráló szemek és szavak kísérték.
A kísérlet nem sikerült. Erőfeszítése összeroppant, szomorú beletörődésbe fulladt, s abbahagyta az ily módon való Krisztus-követést. Levetette a ráerőszakolt álarcot, s felvette újra a ,,saját arcát". Már templomba se nagyon járt, s így élt éveken át, egyre jobban félve ettől a törvényeskedő, negatív keresztyénségtől.
De Isten rendjébe az is beletartozott, hogy ez a fiatalember egyszer összetalálkozzék egy mosolygó, keresztyén emberrel. Beszélgetés közben kifejtette neki, hogy elege van a keresztyénségből, mert a hívők egy része nyavalygós, más része rajongó, de ő úgy érzi, hogy mindkettő csak maszk, és nem valóság. Akkor az a mosolygós keresztyén beszélni kezdett neki a derűs Jézus Krisztusról. Úgy beszélt neki Róla, hogy végül is a fiatalember újra kedvet kapott a Krisztus-követéshez, és ismét feltette a kérdést:
Mit kell hát elhagynom? Mit kell kitépnem magamból, hogy tanítvány lehessek?
A mosolygó keresztyén visszakérdezett (bocsánat, de úgy írom le, ahogy elhangzott)
-Mondd, barátom, mit csinál egy kutya, ha szálanként tépdesik a szőrét?
-Az bizony morog, vagy harap - válaszolta kissé megütközve, az egészen más válaszra váró fiatalember.
-Bizony jól mondtad. A kutya se szereti, ha tépdesik azt, ami még hozzá tartozik, de az ember se. - és mondd csak, mit csinál ugyanazzal a szőrével a kutya, amikor vedlik?
-Akkor magától ledobja a régi bundáját!
-Így van - mosolygott tovább a derűs keresztyén, - és ez azért igazság az embernél is. Keresztyénségének belülről kell elkezdődnie, hogy az ne mesterséges, maszk-keresztyénség legyen, hanem valóságos, és életes.
Akármilyen groteszk ez a hasonlat, mégis odaállít bennünket a törvény és az evangélium határmezsgyéjére. A törvény azt mondja: ne tedd! A törvény gyomlál és kitép: mesterséges maszkot akar ráerőszakolni az arcunkra. Jézus ez ellen küzd, amikor ostorozza a képmutató farizeusok és írástudók bűneit. Az Evangélium belülről kezdi meg a maga gyógykezelését, megváltoztató módszerét.
Ha már a törvény és az evangélium határmezsgyéjére érkeztünk, higgyünk legalább annak, aki ott áll a mezsgyén, az Ó-, és Újszövetség között. Higgyünk Bemerítő Jánosnak, aki az Ószövetség utolsó prófétája, és az Újnak útegyengetője. Mit is mond ő Jézus Krisztusról, és önmagáról? ,,Neki (Jézusnak) növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem." (János 3:30)
Figyeljünk csak a sorrendre! Nem így mondta Bemerítő János: Nekem kisebbé kell lennem, hogy Jézus növekedhessék. - Tehát szó sincs arról, amit mi olyan készek vagyunk elképzelni, sőt gyakorolgatni, hogy amilyen mértékben én alábbszállok, Ő majd úgy fog növekedni. Azaz amilyen mértékben én kitépdesem ezt-azt-amazt a régi énemből, fájdalomtól, keserűségtől eltorzult arccal, olyan mértékben növekszik majd Jézus bennem. - ez a törvény gondolkodásmódja. - De János nem így mondja. Ő JÉZUSSAL kezdi, az Ő növekedésével, és nem velem. - Mert nem azért jön fel a nap hajnalonként, és nem azért ragyog fel a világosság, mert lassan-lassan eltűnik a sötétség, hanem amilyen mértékben felragyog a világosság, olyan mértékben tűnik el a sötétség.
Amilyen mértékben birtokba veszi lényemet Jézus Krisztus Lénye - belülről, legbelülről - olyan mértékben kezdem ,,levedleni" régi tulajdonságaimat, az ó-embert - s ez akkor már nem fáj, mert természetes, életes, és magától értetődő. Oly természetes, ahogy a tavaszi napsugártól kinyílik a bimbó, vagy a rügy az ágon. De aki a bimbót idő előtt virággá akarja szétfeszegetni, az abból soha többé nem kap virágot.
Tehát van, -sajnos- van mesterséges ,,maszk-hasonlóság" Jézus Krisztushoz, amiben az ideig-óráig rajongó, vagy nyavalygó keresztyén típusú emberek úgy tetszelegnek, mint valamikor a görög színészek maszkjaikban, egy kitalált, képzelet szülte világban.
Van azonban valódi és igazi hasonlóság Jézus Krisztushoz, olyan hasonlóság, ami belülről kezdődik, tehát természetes, életes, és valódi tanítványt formál. Ez a tanítvány nem nyavalygó, nem is rajongó, hanem mosolygó, derült, Krisztus-féle ember. És ez a derű már belülről sugárzik.
Igen, igen. Ilyen mosolygó keresztyén szeretnék én is lenni. Szeretnék valóban én is belülről hasonlítani Őrá. Mit tegyek hát, hogy Ő növekedjék bennem, mégpedig úgy, hogy ez a növekedés ,,alászállítsa" a régi énemet? - Hiszen akkor ez nem tőlem van!
Valóban nem. Ez a Szent Szellemtől van, és a szél fú, ahol akar. De ígéretünk van arra, hogy aki kéri, az kapja, azaz be lehet állni a Szent Szellem fúvásának irányába, ahogy a vitorlás beállhat a szél irányába, noha nem ő ,,csinálja" a szelet.
A második, amit ennek a növekedésnek az érdekében tehetünk, az, hogy amíg kérjük a Szent Szellemet, ,,bevesszük, és megesszük" az Igét. Nem ,,olvasgatjuk", hanem bevesszük és megesszük. Úgy, hogy annak minden kis része lényünkké váljék.
Márk evangéliumát gondosan és figyelmesen el lehet olvasni egy óra alatt. Hányszor és hányszor ülünk több mint egy órát a vasárnapi ebéd mellett, azért, hogy azt bevegyük, és megegyük, azért, hogy az étel, az ital vérünkké, életünkké váljék. Hogy az ebéd átalakuljon bennünk, hússá, vérré, erővé. - Nos, valahogyan így kell fogyasztanunk, elfogyasztanunk: megennünk és meginnunk az evangéliumokat. Jézus Krisztus Lényét, mert az Ő Beszéde Kenyér, az Ő Igéje Ital, és ,,vérünkké" kell válnia.
Ez a belülről való változás olyan minőségű, és időtálló életet alakít ki bennünk, hogy még a halál se tudja kikezdeni, kicsorbul rajta az ereje. Ez történik, ha hagyjuk Jézus Krisztus lényét magunkban növekedni, s mi pedig ennek következtében alább szállunk.
Egyszer valaki azt mondta:
Ha már keresztyén vagyok, szeretnék egészen azzá lenni. Hol kezdjem el, és hogyan?
ITT és Most, Így kezdd el: IMÁVAL kérve a Szent Szellemet. És ,,edd meg" az evangéliumokat! - A többi az Ő dolga.
A fiatalember sok jóindulattal, és görcsös erőfeszítéssel megpróbált eleget tenni ennek a felsorolásnak. Próbálkozásait hidegen figyelő, bíráló szemek és szavak kísérték.
A kísérlet nem sikerült. Erőfeszítése összeroppant, szomorú beletörődésbe fulladt, s abbahagyta az ily módon való Krisztus-követést. Levetette a ráerőszakolt álarcot, s felvette újra a ,,saját arcát". Már templomba se nagyon járt, s így élt éveken át, egyre jobban félve ettől a törvényeskedő, negatív keresztyénségtől.
De Isten rendjébe az is beletartozott, hogy ez a fiatalember egyszer összetalálkozzék egy mosolygó, keresztyén emberrel. Beszélgetés közben kifejtette neki, hogy elege van a keresztyénségből, mert a hívők egy része nyavalygós, más része rajongó, de ő úgy érzi, hogy mindkettő csak maszk, és nem valóság. Akkor az a mosolygós keresztyén beszélni kezdett neki a derűs Jézus Krisztusról. Úgy beszélt neki Róla, hogy végül is a fiatalember újra kedvet kapott a Krisztus-követéshez, és ismét feltette a kérdést:
Mit kell hát elhagynom? Mit kell kitépnem magamból, hogy tanítvány lehessek?
A mosolygó keresztyén visszakérdezett (bocsánat, de úgy írom le, ahogy elhangzott)
-Mondd, barátom, mit csinál egy kutya, ha szálanként tépdesik a szőrét?
-Az bizony morog, vagy harap - válaszolta kissé megütközve, az egészen más válaszra váró fiatalember.
-Bizony jól mondtad. A kutya se szereti, ha tépdesik azt, ami még hozzá tartozik, de az ember se. - és mondd csak, mit csinál ugyanazzal a szőrével a kutya, amikor vedlik?
-Akkor magától ledobja a régi bundáját!
-Így van - mosolygott tovább a derűs keresztyén, - és ez azért igazság az embernél is. Keresztyénségének belülről kell elkezdődnie, hogy az ne mesterséges, maszk-keresztyénség legyen, hanem valóságos, és életes.
Akármilyen groteszk ez a hasonlat, mégis odaállít bennünket a törvény és az evangélium határmezsgyéjére. A törvény azt mondja: ne tedd! A törvény gyomlál és kitép: mesterséges maszkot akar ráerőszakolni az arcunkra. Jézus ez ellen küzd, amikor ostorozza a képmutató farizeusok és írástudók bűneit. Az Evangélium belülről kezdi meg a maga gyógykezelését, megváltoztató módszerét.
Ha már a törvény és az evangélium határmezsgyéjére érkeztünk, higgyünk legalább annak, aki ott áll a mezsgyén, az Ó-, és Újszövetség között. Higgyünk Bemerítő Jánosnak, aki az Ószövetség utolsó prófétája, és az Újnak útegyengetője. Mit is mond ő Jézus Krisztusról, és önmagáról? ,,Neki (Jézusnak) növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem." (János 3:30)
Figyeljünk csak a sorrendre! Nem így mondta Bemerítő János: Nekem kisebbé kell lennem, hogy Jézus növekedhessék. - Tehát szó sincs arról, amit mi olyan készek vagyunk elképzelni, sőt gyakorolgatni, hogy amilyen mértékben én alábbszállok, Ő majd úgy fog növekedni. Azaz amilyen mértékben én kitépdesem ezt-azt-amazt a régi énemből, fájdalomtól, keserűségtől eltorzult arccal, olyan mértékben növekszik majd Jézus bennem. - ez a törvény gondolkodásmódja. - De János nem így mondja. Ő JÉZUSSAL kezdi, az Ő növekedésével, és nem velem. - Mert nem azért jön fel a nap hajnalonként, és nem azért ragyog fel a világosság, mert lassan-lassan eltűnik a sötétség, hanem amilyen mértékben felragyog a világosság, olyan mértékben tűnik el a sötétség.
Amilyen mértékben birtokba veszi lényemet Jézus Krisztus Lénye - belülről, legbelülről - olyan mértékben kezdem ,,levedleni" régi tulajdonságaimat, az ó-embert - s ez akkor már nem fáj, mert természetes, életes, és magától értetődő. Oly természetes, ahogy a tavaszi napsugártól kinyílik a bimbó, vagy a rügy az ágon. De aki a bimbót idő előtt virággá akarja szétfeszegetni, az abból soha többé nem kap virágot.
Tehát van, -sajnos- van mesterséges ,,maszk-hasonlóság" Jézus Krisztushoz, amiben az ideig-óráig rajongó, vagy nyavalygó keresztyén típusú emberek úgy tetszelegnek, mint valamikor a görög színészek maszkjaikban, egy kitalált, képzelet szülte világban.
Van azonban valódi és igazi hasonlóság Jézus Krisztushoz, olyan hasonlóság, ami belülről kezdődik, tehát természetes, életes, és valódi tanítványt formál. Ez a tanítvány nem nyavalygó, nem is rajongó, hanem mosolygó, derült, Krisztus-féle ember. És ez a derű már belülről sugárzik.
Igen, igen. Ilyen mosolygó keresztyén szeretnék én is lenni. Szeretnék valóban én is belülről hasonlítani Őrá. Mit tegyek hát, hogy Ő növekedjék bennem, mégpedig úgy, hogy ez a növekedés ,,alászállítsa" a régi énemet? - Hiszen akkor ez nem tőlem van!
Valóban nem. Ez a Szent Szellemtől van, és a szél fú, ahol akar. De ígéretünk van arra, hogy aki kéri, az kapja, azaz be lehet állni a Szent Szellem fúvásának irányába, ahogy a vitorlás beállhat a szél irányába, noha nem ő ,,csinálja" a szelet.
A második, amit ennek a növekedésnek az érdekében tehetünk, az, hogy amíg kérjük a Szent Szellemet, ,,bevesszük, és megesszük" az Igét. Nem ,,olvasgatjuk", hanem bevesszük és megesszük. Úgy, hogy annak minden kis része lényünkké váljék.
Márk evangéliumát gondosan és figyelmesen el lehet olvasni egy óra alatt. Hányszor és hányszor ülünk több mint egy órát a vasárnapi ebéd mellett, azért, hogy azt bevegyük, és megegyük, azért, hogy az étel, az ital vérünkké, életünkké váljék. Hogy az ebéd átalakuljon bennünk, hússá, vérré, erővé. - Nos, valahogyan így kell fogyasztanunk, elfogyasztanunk: megennünk és meginnunk az evangéliumokat. Jézus Krisztus Lényét, mert az Ő Beszéde Kenyér, az Ő Igéje Ital, és ,,vérünkké" kell válnia.
Ez a belülről való változás olyan minőségű, és időtálló életet alakít ki bennünk, hogy még a halál se tudja kikezdeni, kicsorbul rajta az ereje. Ez történik, ha hagyjuk Jézus Krisztus lényét magunkban növekedni, s mi pedig ennek következtében alább szállunk.
Egyszer valaki azt mondta:
Ha már keresztyén vagyok, szeretnék egészen azzá lenni. Hol kezdjem el, és hogyan?
ITT és Most, Így kezdd el: IMÁVAL kérve a Szent Szellemet. És ,,edd meg" az evangéliumokat! - A többi az Ő dolga.
Isten képmása
A kopott ember jött lefele a hegyről, nyugodt, lassú léptekkel, néha elmosolyodott, amikor madár lebbent előtte az ágról, vagy hóvirág csillant fel az ösvény széliben. Magasan állt a nap s öntözte langyos sugaraival a földet, a gyep boldogan zöldült tőle, s lentebb a szántóföldek párát izzadtak az örömtől. Egy apróka patak szökdösött csilingelve és jókedvűen, fölötte arany-barkába bomlott füzek kellették magukat, s zöld rügybe bomlott nyírfák hajladoztak a gerinceken.
Ahol az ösvény kígyója leérkezett a hegyről, s beleveszett a csatakos országútba, ott már a külváros sárga házai kezdődtek. A hegyről jövő ember megállt az első házak közelében, és meglátott egy síró gyermeket.
- Miért sírsz? - kérdezte.
- Éhes vagyok - felelte a gyermek.
- Kérj enni, ha éhes vagy. Talán nincsenek szüleid?
- De... csak kenyerünk nincsen több otthon...
Az ember megcsóválta a fejét, aztán mosolyogva megfogta a gyermek kezét, s vezetni kezdte a város felé. Néhány utcával távolabb megint talált egy síró gyermeket, és magával vitte azt is, és magával vitte a többit is, valamennyit, ahányat útközben talált.
Így ment a külvároson végig. Nagy füstös gyárkémények tövéből, omladozó falak, alacsony munkásházak közeléből egyre csatlakoztak hozzá a gyermekek, s ezzel a szepegő, szomorú rongyos hadsereggel érkezett meg a belvárosba.
A belváros széles utcáin ünnepelt a tavasz. Vidám emberek járkáltak a langyos verőfényben, kezükben hóvirág, fiatalok voltak és mosolygósak, megcsodálták a rongyos ember furcsa csapatát.
Egy fényes üvegablakos étterem előtt megállt velük. Végignézett rajtuk, mosolygott és benyitott az ajtón.
- Gyertek - mondta.
A gyermekek féltek. Bent fényes idegen világ volt, úri népek ültek unott arccal az asztalok mellett, s döbbenve néztek a rongyos gyerekekre. Egy pincér haragos arccal sietett oda.
- Gyerünk - mondta - itt nem lehet kéregetni. Kifele, kifele.
Komoly, szelíd arccal a pincérre nézett, aztán a gyerekekre mutatott.
- Éhesek. Adjatok nekik enni.
A pincér megütközve nézett végig a rongyos csavargón.
- Ez nem árvaház, hallja!
Odajött a tulajdonos is.
- Mi az, mi az, itt nincsen koldulás! Mit akar itt?
- Ezek a gyerekek éhesek - felelte nyugodtan a hegyi ember - elhoztam őket, hogy adjanak nekik enni!
A kis kövér vendéglős megdöbbenve bámult a rongyos emberre.
- Aztán ki fizeti azt a sok ebédet! Maga?
- Megfizeti az Úr.
- Miféle úr?
- Az Isten.
Egy pillanatra meghökkent, aztán elvörösödött.
- Na, menjenek innen. Ez nem bolondok háza. Mit gondol, kérem? Talán az Isten fizeti a zöldséget? Az Isten fizeti a mészárost? Az Isten fizeti a személyzetet? Az Isten fizeti az adót?
Az üvegajtó becsapódott mögötte, s kint volt újra az utcán. Kicsit zavartan nézett körül, kezét a homlokához emelte, s nehányszor végigsimított rajta. Tehát fizetni kell, keringtek benne zagyván a gondolatok, fizetni, pénz, pénz... mi az, hogy pénz? Butaság. Nehány papírdarab. Akinek nincs olyan, az nem kap enni. Butaság. Buták az emberek. Bolondok.
Továbbmentek. Egy bankpalota előtt újra megállt, s befordult a kapun.
- Mit tetszik? - kérdezte egy tisztviselő bizalmatlanul.
- Pénzre van szükségem - felelte.
A tisztviselő meglepetten mustrálta végig a rongyos embert.
- Kölcsönre?
Az idegen kimutatott az ablakon.
- Azok a gyerekek éhesek - mondta - azoknak kell.
A tisztviselő összenézett a társával. Vállukat vonogatták, aztán az egyik homlokához emelte a kezét, és mutatta, hogy bolond. Vigyorogni kezdtek.
- Aztán milyen fedezetet ajánl? - kérdezte mosolyogva egy távolabb ülő fiatalember.
- Tessék? - csodálkozott az idegen, mert nem ismerte ezt a szót.
- Vagyis miből fogja visszafizetni? - magyarázta egy másik.
- Majd visszafizeti az Isten!
A tisztviselőkből kitört a kacagás.
- Divatjamúlt dolog öregem! Valami biztosabb kezest ajánljon!
- Hát Isten neve nem elég?!
- Sajnálom, kérem - röhögte a fiatalember - hehehe, az Isten neve nem szerepel a telefonkönyvben!...
- Szegény bolond - mondotta valaki - várjon, jóember.
Valami aprópénzt nyújtottak feléje, de azt már nem látta meg. Akkor már csüggedten az ajtó felé indult. A gyerekek ott várták az utcán, elszorult a szíve, amikor rájuk nézett.
- Nem tudok segíteni rajtatok - mondta szomorúan - olyan lett a világ, hogy nem tudok segíteni rajtatok.
- Miféle csoportosulás ez?
A gyermekek riadtan bújtak össze. De az idegen bátran nézett a rendőrre.
- Éhes gyerekek.
- Úgy. Aztán mit akartok itt? Kéregetni?
- Enni akarnak.
A rendőrt bosszantotta a bátor nézés és a nyugodt hang.
- Maga meg micsoda? Kicsoda? Tüntetést rendez?
- Én az Isten képmása vagyok.
A rendőr egy percre eltátotta a száját.
- Mi? Hogy hívják magát?
- Isten képmása.
- Hallod-e, velem ne bolondozz! - vörösödött neki a rendőr. - Hova való vagy?
- Istentől való.
Csoportosulás támadt körülöttük, nehányan nevettek, s a rendőr tekintélyét kezdte félteni. Egyszerre szigorú lett.
- Elég a bolondságból. Hadd lám a papírjait.
- Nincsenek papírjaim.
- Hűha - rökönyödött a rendőr - furcsa bogár vagy. De hát neved csak van?! Illetőséged csak van?!
- Engem az Isten képére teremtett. Ez meg vagyon írva. Isten képmása vagyok tehát. Más nevem nincsen.
- Bolond - röhögte valaki a tömegben -, tisztára bolond, aszongya, ő az Isten!
- - Elég a tréfából - szedte össze önérzetét a rendőr - ide a papírokat, vagy bekísérlek!
- Nem tréfálok - mondta csöndes hangon a hegyről való ember - nem tréfálok. Ezek a gyerekek is nagyon komolyan éhesek. A vendéglős komolyan tagadta meg tőlük az ételt, a bankár komolyan tagadta meg tőlük a pénzt. Bizony mondom nektek, nem tréfálok. Bizony mondom nektek, elrontották ezt a világot nagyon, nem vagytok az én atyám örömére. - Azzal megfordult, kézen fogta a gyerekeket, s elindult velük vissza a külváros felé. A tömeg kacagott, a rendőr is elnevette magát, és azt mondta: bolond, eredj a fenébe.
Ballagtak, csöndes szomorú csapatban. Hallgatott az idegen, s mély árkok vésődtek a homlokára, szeme ködös révedezéssel a messzi távolokba nézett. Egy-egy gyerek halkan szipogott.
Alig értek vissza a gyárak közé, nagy csapat ember jött szembe velük, férfiak, asszonyok, s már messziről kiabálták:
- Itt a gazember! Hova vitted a gyermekemet?! Csavargásra tanítja a más ember gyermekét! Agyon kell verni az ilyen csirkefogót!
Döbbenve állt a szitkok között. A gyermekeket elráncigálták mellőle - öklök hadonásztak a szemei előtt.
- Csak nem sikerült, ennyi az egész... - mondotta halkan és szomorúan - megint nem sikerült...
Valaki felkapott egy követ a földről és megdobta vele. A kő homlokon találta. Megtántorodott, aztán lehajolt a kőért, felvette. Az emberek szitkozódva oszlottak széjjel, mindenki vitte haza a maga gyerekét, s ő egyedül maradt. Nézte a sárga házfalakat, a füstös, szigorú kéményeket, aztán lehajtotta a fejét, és lassan megindult vissza a hegynek.
Esteledett immár. Egy-egy lámpa gyúlt ki itt is, ott is s az égen is egymásután. Köd súlyosodott a házak közé, a falak nyirkosak lettek tőle s az utca csatakos.
Valahol messze kint, ahol a házak már elmaradoztak, s a ködös mezők nagy hallgatása ringatta az estét, megállt és visszanézett. Nyirkos, nehéz tavaszi szag volt, a hegyről nyers rügyszagú szél fújt, s messze lent sok apró lámpafénnyel csillogott a város. Fehér volt fölötte a köd, mint valami furcsa, szomorú glória.
Sajgott a homloka. Megtapogatta a sebet és érezte, hogy nedves lett a keze.
- Vér - suttogta szomorúan - vér.
Nem törölte le, hagyta, hogy végigszántson az arcán, s a földre csöpögjön. Kezében ott volt még a kő, megnézte, megsimogatta, szeméből ráhullott egy forró kicsi könnycsepp, aztán szép szelíden letette a földre.
Letért az útról és megindult a hegynek. Súlyos, szomorú lépésekkel ment, s amerre elhaladt, véres furcsa nyom támadt mögötte, végestelen-végig a tavaszi erdőn.
Wass Albert
R.Warren: Isten receptje a jó egészségre: Bizalom
Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az ÚR! Zsoltárok 116:7
Isten megajándékozott a testeddel, sőt, egy használati útmutatót is adott hozzá: a Bibliát. Minden szükséges utasítást tartalmaz arról, hogyan viselj gondot magadról és miként élhetsz hosszú életet.
Az alapokat már tudod: helyes táplálkozás, mozgás, elegendő éjszakai pihenés. N
égy olyan tényező van, ami lehet, hogy még sosem jutott eszedbe a hosszú és szép életről, azonban kihat az egészségedre. Ma az elsőre szeretném felhívni a figyelmedet.
Jót tesz az egészségednek, ha bízol Istenben. „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” (Péld. 3:5) Miért is tesz jót az egészségnek ez a bizalom? Mert amikor az Úrban bízol, nem aggodalmaskodsz.
Így szól a 116. Zsoltár 7. verse: „Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az ÚR!” Hogyha igazán Istenben bízol, nem leszel annyira feszült.
Van választási lehetőséged:
- Aggódsz, vagy inkább dicsőítesz.
- Imádkozol, vagy inkább pánikba esel.
Minél többet imádkozol, annál kevesebb a kétségbeesés. Légy nyugodt, Isten gondot visel rólad!
A Példabeszédek 14:30-ban ezt olvassuk: „A szelíd szív élteti a testet, az indulat viszont rothasztja a csontokat.” Tehát nem csak az számít, hogy te mit fogyasztasz, hanem az is, hogy téged mi fogyaszt el. Lehet, hogy csak makrobiotikus és természetes eredetű ételekkel táplálkozol, de ha benned sértődés, aggodalom, félelem, testi vágy, bűntudat, harag, keserűség, vagy bármiféle más érzelmi kór lappang, az le fogja rövidíteni az életedet.
Jót tesz az egészségednek, ha bízol Istenben. „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” (Péld. 3:5) Miért is tesz jót az egészségnek ez a bizalom? Mert amikor az Úrban bízol, nem aggodalmaskodsz.
Így szól a 116. Zsoltár 7. verse: „Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az ÚR!” Hogyha igazán Istenben bízol, nem leszel annyira feszült.
Van választási lehetőséged:
- Aggódsz, vagy inkább dicsőítesz.
- Imádkozol, vagy inkább pánikba esel.
Minél többet imádkozol, annál kevesebb a kétségbeesés. Légy nyugodt, Isten gondot visel rólad!
A Példabeszédek 14:30-ban ezt olvassuk: „A szelíd szív élteti a testet, az indulat viszont rothasztja a csontokat.” Tehát nem csak az számít, hogy te mit fogyasztasz, hanem az is, hogy téged mi fogyaszt el. Lehet, hogy csak makrobiotikus és természetes eredetű ételekkel táplálkozol, de ha benned sértődés, aggodalom, félelem, testi vágy, bűntudat, harag, keserűség, vagy bármiféle más érzelmi kór lappang, az le fogja rövidíteni az életedet.
Joel & Victoria Osteen: Légy Isten szócsöve!
“Ha valaki szól, mintegy Isten ígéit szólja...” (I. Péter 4;11.)
Ha Isten szólni akar az emberekhez, tudod hogyan csinálja? Leggyakrabban az ő szolgáin keresztül. A mi hangunkat használja, hogy életet, gyógyulást és reményt adjon másoknak. Amikor utánanyúlsz valakinek, amikor kedves vagy és bátorítasz másokat, akkor Isten hangja vegyül a Tiédhez. A te
szavaid az ő szavaivá válnak. A természetes a természetfelettit továbbítja. Ezért van az, hogy mondasz valami hétköznapi, egyszerű dolgot, mint "Jól nézel ki" vagy "Meg tudod csinálni" és ez változást hoz a másik ember életében. Ez neked semmi, de amikor Isten veszi a természetest és belehelyezi az Ő természetfelettijét, ez hatással lehet a másik ember sorsára.
Jusson eszedbe ma, hogy Isten hangja vagy ezen a Földön. Amikor másokkal beszélsz, továbbítsd amit Isten mondani szeretne róluk. Legyenek a szavaid az élet, remény és áldás csatornái. Beszélj Isten bölcsességével és legyél az Ő szócsöve bármerre is jársz.
Ima:
Mennyei Atyám, köszönöm hogy kiválasztottál és használsz engem. Alárendelem az életem minden területét Neked. Használj, hogy áldás lehessek mások számára. Add a Te békességedet, erődet és örömödet, hogy az elmém mindig Rád tudjon figyelni. Jézus nevében. Ámen.
Joel & Victoria Osteen
Jusson eszedbe ma, hogy Isten hangja vagy ezen a Földön. Amikor másokkal beszélsz, továbbítsd amit Isten mondani szeretne róluk. Legyenek a szavaid az élet, remény és áldás csatornái. Beszélj Isten bölcsességével és legyél az Ő szócsöve bármerre is jársz.
Ima:
Mennyei Atyám, köszönöm hogy kiválasztottál és használsz engem. Alárendelem az életem minden területét Neked. Használj, hogy áldás lehessek mások számára. Add a Te békességedet, erődet és örömödet, hogy az elmém mindig Rád tudjon figyelni. Jézus nevében. Ámen.
Joel & Victoria Osteen
TANULSÁGOS. ÉRDEMES ELOLVASNI.
Az apa fáradtan tér haza a munkahelyéről, és leroskad a fotelbe. Hétéves kisfia jön oda hozzá, és megkérdezi:
- Mondd Apa, neked mennyi az órabéred?
Az apja haragra gerjed:
- Miért kérded?! Csak nem valami hülye játékot akarsz megvetetni velem? Azonnal mars a szobádba!
A kisfiú szemébe könnyek jelennek meg, de illedelmesen felmegy a szobába, és becsukja maga mögött az ajtót.
Ahogy az apa ül a fotelben, még forronganak benne a nap
eseményei, ahogy a főnöke megint újraíratta vele a prezentációját, ahogy a kollégája 3 nappal a projekt vége előtt elment betegállományba...
Kezébe temeti az arcát.
"Mikor lesz ennek vége?" - kérdezi magától.
Aztán eszébe jut a gyerek. "Talán nem kellett volna így bánnom vele... Lehet, hogy csak egy ártatlan kérdés volt, és én értettem félre, azért mert úgy érzem, a környezetemben már mindenki rajtam élősködik." - gondolja magában, és elindul felfelé a lépcsőn. Benyit a gyermek szobájába, ahol a fia a földön kuporogva játszik magában.
A fiú felnéz, és újra megkérdezi:
- Apa, neked mennyi az órabéred?
- Négy dollár fiam.
- És tudnál nekem adni két dollárt?
Az apa gyanakvó tekintettel ránéz a fiára, és azon töpreng: "Remélem nem valami játékot akar venni belőle magának..." Majd meg is kérdezi tőle:
- Mire kellene neked az a két dollár?
- Mindjárt megmutatom! - mondja a gyermek sejtelmes mosollyal az arcán.
Apja előveszi a két dollárt, és odaadja a fiának. Mire a fiú benyúl a takarója alá, és előveszi a spórolt pénzét. Elkezdi összerakosgatni az aprót, ami összesen két dollárra jön ki. Hozzáteszi a most kapott másik két dollárt, és boldogan az apja felé nyújtja:
- Apa! Most, hogy kifizetem neked, tudsz velem is tölteni egy órát, hogy együtt játszunk?
Néhány évvel ezelőtt beszélgettem egy igazán gazdag emberrel, aki a következőt mondta nekem, ami alapjaiban megváltoztatta a gondolkodásomat: "Bármit megtehetek, amit csak akarok. Illetve...egy dolgot mégsem: A 22 éves lányomat már nem tudom visszaültetni a hintába, hogy játszhassak vele.
E-mail: eltuntgyerekekert@gmail.co
Mobil: 30/474-04-30
www.facebook.com/
- Miért kérded?! Csak nem valami hülye játékot akarsz megvetetni velem? Azonnal mars a szobádba!
A kisfiú szemébe könnyek jelennek meg, de illedelmesen felmegy a szobába, és becsukja maga mögött az ajtót.
Ahogy az apa ül a fotelben, még forronganak benne a nap
eseményei, ahogy a főnöke megint újraíratta vele a prezentációját, ahogy a kollégája 3 nappal a projekt vége előtt elment betegállományba...
Kezébe temeti az arcát.
"Mikor lesz ennek vége?" - kérdezi magától.
Aztán eszébe jut a gyerek. "Talán nem kellett volna így bánnom vele... Lehet, hogy csak egy ártatlan kérdés volt, és én értettem félre, azért mert úgy érzem, a környezetemben már mindenki rajtam élősködik." - gondolja magában, és elindul felfelé a lépcsőn. Benyit a gyermek szobájába, ahol a fia a földön kuporogva játszik magában.
A fiú felnéz, és újra megkérdezi:
- Apa, neked mennyi az órabéred?
- Négy dollár fiam.
- És tudnál nekem adni két dollárt?
Az apa gyanakvó tekintettel ránéz a fiára, és azon töpreng: "Remélem nem valami játékot akar venni belőle magának..." Majd meg is kérdezi tőle:
- Mire kellene neked az a két dollár?
- Mindjárt megmutatom! - mondja a gyermek sejtelmes mosollyal az arcán.
Apja előveszi a két dollárt, és odaadja a fiának. Mire a fiú benyúl a takarója alá, és előveszi a spórolt pénzét. Elkezdi összerakosgatni az aprót, ami összesen két dollárra jön ki. Hozzáteszi a most kapott másik két dollárt, és boldogan az apja felé nyújtja:
- Apa! Most, hogy kifizetem neked, tudsz velem is tölteni egy órát, hogy együtt játszunk?
Néhány évvel ezelőtt beszélgettem egy igazán gazdag emberrel, aki a következőt mondta nekem, ami alapjaiban megváltoztatta a gondolkodásomat: "Bármit megtehetek, amit csak akarok. Illetve...egy dolgot mégsem: A 22 éves lányomat már nem tudom visszaültetni a hintába, hogy játszhassak vele.
E-mail: eltuntgyerekekert@gmail.co
Mobil: 30/474-04-30
www.facebook.com/
2012. november 14.
Ige: A vallássosságról
Megvallja az apostol, hogy milyen
voltújjászületése – vagyis az Úr Jézus
befogadás – előtt: „Mert hallottátok, mint forgolódtam [viseltem magamat] én egykor a
zsidóságban [a zsidó vallásban], hogy
én felette igen háborgattam [könyörtelenül
üldöztem] az Isten anyaszentegyházát [kihívott
gyülekezetét (eklézsiáját)], és
pusztítottam azt. [és a romlására (pusztulására) törtem]
És felülmúltam a zsidóságban [a zsidó vallásosságban] nemzetembeli [fajtámbeli] sok kortársamat, szerfelett
rajongván atyai hagyományaimért. [mert
fölöttébb (vak)buzgó követője voltam atyáim (őseim) hagyományainak]”
(Gal. 1,13-14)
Mikor Istvánt megkövezték, a hívők
eltemették, és szétoszolva hirdették az örömhírt mindenfelé, amerre jártak:
„Saulus pedig pusztítá az anyaszentegyházat,
házról-házra járva, és férfiakat és asszonyokat elővonszolva, tömlöcbe veti
vala”. Így vallja meg a jeruzsálemi zsidók előtt, amikor meg akarják
kövezni: „… ezt a tudományt üldöztem
mindhalálig, megkötözvén és tömlöcbe vetvén mind férfiakat, mind asszonyokat.” Letartóztatása
után is csak erről tesz bizonyságot, hogy mit tett a vallásos Saul, aki az
Úrral való találkozása után Krisztus apostola és Pál lett: „én a
mi vallásunknak legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus. Én egykor
elhatároztam vala magamban, hogy ama názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges
dolgot kell cselekednem. Mit meg is cselekedtem Jeruzsálemben: és a szentek
közül én sokat börtönbe vettettem, a főpapoktól való felhatalmazást megnyervén.
Sőt mikor megölettetének, szavazatommal hozzájárultam. És minden zsinagógában
gyakorta büntetvén őket, káromlásra kényszerítettem; és felettébb dühösködvén
ellenük, kergettem mind az idegen városokig is” (Csel. 8,3; 22,4; 26,2-5.9-11)
És Timóteusnak is bizonyságot tesz, Isten végtelen
szeretetéről és kegyelméről: „Hálát adok a Krisztus Jézusnak,
a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor
szolgálatra rendelt. Ki előbb istenkáromló, üldöző és erőszakoskodó valék: de könyörült rajtam, mert tudatlanul cselekedtem
hitetlenségben” (1Tim. 1,12-16)
Ige: A munkáról
Magatok is [(eidó oida): láttátok, és] tudjátok, [(pósz): hogyan], és mi módon
kell minket [(mimeomai): utánozni], és követni [milyen példát mutattunk nektek, amikor
köztetek éltünk]; mert nem viseltük magunkat közöttetek rendetlenül [hiszen mi nem tétlenkedtünk közöttetek; soha nem voltunk munkakerülők].
Sem ingyen kenyeret nem ettünk
senkinél, hanem munkával és [keserves]
fáradsággal [és vesződséggel],
éjjel-nappal dolgozva, hogy közületek senkinek se legyünk terhére [Más
fordítás: éjjel-nappal keményen
dolgoztunk, hogy ne nektek kelljen gondoskodnotok rólunk].
Mert amikor nálatok voltunk
is, azt rendeltük [azt parancsoltuk, és
meghagytuk] néktek, hogy ha valaki
nem akar [és nem hajlandó] dolgozni, ne
is egyék-
Mert halljuk, hogy némelyek
rendetlenül [(ataktósz: szó szerint: a csatarendet elhagyó katonák módján. Ez olyan emberre
vonatkozik, aki nem rendezetten, céltudatosan él, hanem véletlenszerűen,
rendetlenül, felelőtlenül] élnek [vagyis felelőtlen életmódot folytatnak] közületek, akik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak [(periergadzomai): hanem kerülik a munkát; mások dolgába
avatkoznak; haszontalan dolgokat
művelnek]
Az ilyeneknek azonban
rendeljük [megparancsoljuk; meghagyjuk]
és kérjük [és figyelmeztetjük; és sürgetjük őket az Úr Jézus Krisztus
nevében; és rimánkodunk is,
(parakaleó): kérleljük az életmódjával, és viselkedésével kapcsolatban]
őket a mi Urunk Jézus Krisztusra, [hogy
ne másokkal foglalkozzanak, hanem maradjanak nyugton, dolgozzanak, és a maguk
keresetéből éljenek] hogy csendesen munkálkodva, a maguk kenyerét egyék” (2 Thess.
3,6-8.11-12)
És emlékezteti a Korinthusiakat arra, hogy nem engedte, hogy
a gyülekezetek gondoskodjanak róla, hanem: „Fáradozunk
is, tulajdon kezünkkel munkálkodván [kezünk munkájával keressük
kenyerünket, dolgozva el is fáradunk] ha szidalommal illettetünk, [átkoznak;
gyaláznak] jót kívánunk; [áldást
mondunk] ha háborúságot szenvedünk, [üldöznek] békességgel tűrjük; [türelemmel elhordozzuk; helytállunk]” (1
Kor. 4,12).
Pál apostol Korintusba menve, két keze munkájával tartotta
el magát: „És mikor egy Akvila nevű,
pontuszi származású zsidóra talált, ki nem régen jött Itáliából, és feleségére,
Priszcillára, mivelhogy Klaudius
megparancsolta vala, hogy a zsidók mind távozzanak Rómából: hozzájuk
csatlakozék. És mivelhogy azonféle míves vala (vagyis ugyanaz volt a
mestersége), náluk maradt (és náluk
lakott) együtt is dolgozott velük.
Mesterségükre nézve ugyanis sátorcsinálók valának” (Csel. 18,2-3).
Ugyanígy a
Thesszalonikában élő hívőknek is így ír: „Emlékezhettek
ugyanis atyámfiai a mi fáradozásunkra és bajlódásunkra [vesződségünkre; kemény munkánkra]: mert
éjjel-nappal munkálkodva [dolgoztunk,
és úgy] hirdettük néktek az Isten Evangéliumát, csakhogy senkit meg ne terheljünk
közületek. [Más
fordítás: Emlékezzetek
csak vissza, testvéreim, milyen keményen dolgoztunk, amikor nálatok voltunk!
Éjjel-nappal saját kezünkkel dolgoztunk, hogy ne legyünk terhetekre, és ne
nektek kelljen gondoskodnotok rólunk. Így adtuk át nektek az Istentől származó
örömhírt]. Ti
vagytok bizonyságok [a tanúk] és az Isten, milyen szentül,
igazán [(hosziósz): istenfélő, szent
módon, jóindulatúan] és feddhetetlenül [kifogástalanul] éltünk előttetek [viseltük magunkat irántatok], akik
hisztek [akik hívőkké lettetek]” (1 Thess. 2,9-10).
Az apostol az efézusi vénektől búcsúzva, így beszél: „Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy
ruháját nem kívántam: Sőt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeiről és a
velem valókról ezek a kezek gondoskodtak. Mindenestől (és minden
tekintetben) megmutattam néktek, hogy ily
módon munkálkodva (kemény munkával) kell
az erőtlenekről gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő
mondá: Jobb (és nagyobb boldogság) adni,
mint venni (vagy mint kapni)” (Csel. 20,33-35).
Így figyelmeztet az Úr az apostolon keresztül minden hívőt:
„Aki oroz vala [lopott], többé ne orozzon [ne lopjon]; hanem inkább munkálkodjék [dolgozzon], cselekedvén
az ő kezeivel azt, ami jó [és végezzen hasznos
munkát, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat], hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek” (Eféz.
4,28). És becsületbeli dolognak
tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utána lássatok
(és tegyétek a magatok dolgát), és
tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok (vagyis dolgozzatok), amiként rendeltük néktek” (1
Thess. 4,11)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)