Isten képmása

Kanyargó kis ösvényen jött lefele a hegyről kopott és szakadozott condragúnyában. Födetlen fején olykor végigborzolt a tavaszi szél, melyben nyers avarszag és pattanó rügyek illata keveredett össze. Hóvirágok fehér csöngettyűi világítottak a mogyoróbokrok alatt, egy-egy rigó trillázva rebbent, s jókedvű cinkék énekeltek a feltámadásról.

A kopott ember jött lefele a hegyről, nyugodt, lassú léptekkel, néha elmosolyodott, amikor madár lebbent előtte az ágról, vagy hóvirág csillant fel az ösvény széliben. Magasan állt a nap s öntözte langyos sugaraival a földet, a gyep boldogan zöldült tőle, s lentebb a szántóföldek párát izzadtak az örömtől. Egy apróka patak szökdösött csilingelve és jókedvűen, fölötte arany-barkába bomlott füzek kellették magukat, s zöld rügybe bomlott nyírfák hajladoztak a gerinceken.

Ahol az ösvény kígyója leérkezett a hegyről, s beleveszett a csatakos országútba, ott már a külváros sárga házai kezdődtek. A hegyről jövő ember megállt az első házak közelében, és meglátott egy síró gyermeket.
- Miért sírsz? - kérdezte.
- Éhes vagyok - felelte a gyermek.
- Kérj enni, ha éhes vagy. Talán nincsenek szüleid?
- De... csak kenyerünk nincsen több otthon...

Az ember megcsóválta a fejét, aztán mosolyogva megfogta a gyermek kezét, s vezetni kezdte a város felé. Néhány utcával távolabb megint talált egy síró gyermeket, és magával vitte azt is, és magával vitte a többit is, valamennyit, ahányat útközben talált.

Így ment a külvároson végig. Nagy füstös gyárkémények tövéből, omladozó falak, alacsony munkásházak közeléből egyre csatlakoztak hozzá a gyermekek, s ezzel a szepegő, szomorú rongyos hadsereggel érkezett meg a belvárosba.
A belváros széles utcáin ünnepelt a tavasz. Vidám emberek járkáltak a langyos verőfényben, kezükben hóvirág, fiatalok voltak és mosolygósak, megcsodálták a rongyos ember furcsa csapatát.

Egy fényes üvegablakos étterem előtt megállt velük. Végignézett rajtuk, mosolygott és benyitott az ajtón.
- Gyertek - mondta.

A gyermekek féltek. Bent fényes idegen világ volt, úri népek ültek unott arccal az asztalok mellett, s döbbenve néztek a rongyos gyerekekre. Egy pincér haragos arccal sietett oda.
- Gyerünk - mondta - itt nem lehet kéregetni. Kifele, kifele.
Komoly, szelíd arccal a pincérre nézett, aztán a gyerekekre mutatott.
- Éhesek. Adjatok nekik enni.
A pincér megütközve nézett végig a rongyos csavargón.
- Ez nem árvaház, hallja!

Odajött a tulajdonos is.
- Mi az, mi az, itt nincsen koldulás! Mit akar itt?
- Ezek a gyerekek éhesek - felelte nyugodtan a hegyi ember - elhoztam őket, hogy adjanak nekik enni!
A kis kövér vendéglős megdöbbenve bámult a rongyos emberre.
- Aztán ki fizeti azt a sok ebédet! Maga?
- Megfizeti az Úr.
- Miféle úr?
- Az Isten.

Egy pillanatra meghökkent, aztán elvörösödött.
- Na, menjenek innen. Ez nem bolondok háza. Mit gondol, kérem? Talán az Isten fizeti a zöldséget? Az Isten fizeti a mészárost? Az Isten fizeti a személyzetet? Az Isten fizeti az adót?

Az üvegajtó becsapódott mögötte, s kint volt újra az utcán. Kicsit zavartan nézett körül, kezét a homlokához emelte, s nehányszor végigsimított rajta. Tehát fizetni kell, keringtek benne zagyván a gondolatok, fizetni, pénz, pénz... mi az, hogy pénz? Butaság. Nehány papírdarab. Akinek nincs olyan, az nem kap enni. Butaság. Buták az emberek. Bolondok.

Továbbmentek. Egy bankpalota előtt újra megállt, s befordult a kapun.
- Mit tetszik? - kérdezte egy tisztviselő bizalmatlanul.
- Pénzre van szükségem - felelte.

A tisztviselő meglepetten mustrálta végig a rongyos embert.
- Kölcsönre?
Az idegen kimutatott az ablakon.
- Azok a gyerekek éhesek - mondta - azoknak kell.

A tisztviselő összenézett a társával. Vállukat vonogatták, aztán az egyik homlokához emelte a kezét, és mutatta, hogy bolond. Vigyorogni kezdtek.
- Aztán milyen fedezetet ajánl? - kérdezte mosolyogva egy távolabb ülő fiatalember.
- Tessék? - csodálkozott az idegen, mert nem ismerte ezt a szót.
- Vagyis miből fogja visszafizetni? - magyarázta egy másik.
- Majd visszafizeti az Isten!

A tisztviselőkből kitört a kacagás.
- Divatjamúlt dolog öregem! Valami biztosabb kezest ajánljon!
- Hát Isten neve nem elég?!
- Sajnálom, kérem - röhögte a fiatalember - hehehe, az Isten neve nem szerepel a telefonkönyvben!...
- Szegény bolond - mondotta valaki - várjon, jóember.

Valami aprópénzt nyújtottak feléje, de azt már nem látta meg. Akkor már csüggedten az ajtó felé indult. A gyerekek ott várták az utcán, elszorult a szíve, amikor rájuk nézett.
- Nem tudok segíteni rajtatok - mondta szomorúan - olyan lett a világ, hogy nem tudok segíteni rajtatok.

- Miféle csoportosulás ez?
A gyermekek riadtan bújtak össze. De az idegen bátran nézett a rendőrre.
- Éhes gyerekek.
- Úgy. Aztán mit akartok itt? Kéregetni?
- Enni akarnak.

A rendőrt bosszantotta a bátor nézés és a nyugodt hang.
- Maga meg micsoda? Kicsoda? Tüntetést rendez?
- Én az Isten képmása vagyok.

A rendőr egy percre eltátotta a száját.
- Mi? Hogy hívják magát?
- Isten képmása.
- Hallod-e, velem ne bolondozz! - vörösödött neki a rendőr. - Hova való vagy?
- Istentől való.

Csoportosulás támadt körülöttük, nehányan nevettek, s a rendőr tekintélyét kezdte félteni. Egyszerre szigorú lett.
- Elég a bolondságból. Hadd lám a papírjait.
- Nincsenek papírjaim.
- Hűha - rökönyödött a rendőr - furcsa bogár vagy. De hát neved csak van?! Illetőséged csak van?!
- Engem az Isten képére teremtett. Ez meg vagyon írva. Isten képmása vagyok tehát. Más nevem nincsen.
- Bolond - röhögte valaki a tömegben -, tisztára bolond, aszongya, ő az Isten!

- - Elég a tréfából - szedte össze önérzetét a rendőr - ide a papírokat, vagy bekísérlek!
- Nem tréfálok - mondta csöndes hangon a hegyről való ember - nem tréfálok. Ezek a gyerekek is nagyon komolyan éhesek. A vendéglős komolyan tagadta meg tőlük az ételt, a bankár komolyan tagadta meg tőlük a pénzt. Bizony mondom nektek, nem tréfálok. Bizony mondom nektek, elrontották ezt a világot nagyon, nem vagytok az én atyám örömére. - Azzal megfordult, kézen fogta a gyerekeket, s elindult velük vissza a külváros felé. A tömeg kacagott, a rendőr is elnevette magát, és azt mondta: bolond, eredj a fenébe.

Ballagtak, csöndes szomorú csapatban. Hallgatott az idegen, s mély árkok vésődtek a homlokára, szeme ködös révedezéssel a messzi távolokba nézett. Egy-egy gyerek halkan szipogott.

Alig értek vissza a gyárak közé, nagy csapat ember jött szembe velük, férfiak, asszonyok, s már messziről kiabálták:
- Itt a gazember! Hova vitted a gyermekemet?! Csavargásra tanítja a más ember gyermekét! Agyon kell verni az ilyen csirkefogót!

Döbbenve állt a szitkok között. A gyermekeket elráncigálták mellőle - öklök hadonásztak a szemei előtt.
- Csak nem sikerült, ennyi az egész... - mondotta halkan és szomorúan - megint nem sikerült...

Valaki felkapott egy követ a földről és megdobta vele. A kő homlokon találta. Megtántorodott, aztán lehajolt a kőért, felvette. Az emberek szitkozódva oszlottak széjjel, mindenki vitte haza a maga gyerekét, s ő egyedül maradt. Nézte a sárga házfalakat, a füstös, szigorú kéményeket, aztán lehajtotta a fejét, és lassan megindult vissza a hegynek.

Esteledett immár. Egy-egy lámpa gyúlt ki itt is, ott is s az égen is egymásután. Köd súlyosodott a házak közé, a falak nyirkosak lettek tőle s az utca csatakos.

Valahol messze kint, ahol a házak már elmaradoztak, s a ködös mezők nagy hallgatása ringatta az estét, megállt és visszanézett. Nyirkos, nehéz tavaszi szag volt, a hegyről nyers rügyszagú szél fújt, s messze lent sok apró lámpafénnyel csillogott a város. Fehér volt fölötte a köd, mint valami furcsa, szomorú glória.
Sajgott a homloka. Megtapogatta a sebet és érezte, hogy nedves lett a keze.
- Vér - suttogta szomorúan - vér.

Nem törölte le, hagyta, hogy végigszántson az arcán, s a földre csöpögjön. Kezében ott volt még a kő, megnézte, megsimogatta, szeméből ráhullott egy forró kicsi könnycsepp, aztán szép szelíden letette a földre.
Letért az útról és megindult a hegynek. Súlyos, szomorú lépésekkel ment, s amerre elhaladt, véres furcsa nyom támadt mögötte, végestelen-végig a tavaszi erdőn.



Wass Albert

R.Warren: Isten receptje a jó egészségre: Bizalom

Kászítette: Melinda Vörösné
Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az ÚR! Zsoltárok 116:7
Isten megajándékozott a testeddel, sőt, egy használati útmutatót is adott hozzá: a Bibliát. Minden szükséges utasítást tartalmaz arról, hogyan viselj gondot magadról és miként élhetsz hosszú életet.
Az alapokat már tudod: helyes táplálkozás, mozgás, elegendő éjszakai pihenés. N

égy olyan tényező van, ami lehet, hogy még sosem jutott eszedbe a hosszú és szép életről, azonban kihat az egészségedre. Ma az elsőre szeretném felhívni a figyelmedet.
Jót tesz az egészségednek, ha bízol Istenben. „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” (Péld. 3:5) Miért is tesz jót az egészségnek ez a bizalom? Mert amikor az Úrban bízol, nem aggodalmaskodsz.
Így szól a 116. Zsoltár 7. verse: „Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az ÚR!” Hogyha igazán Istenben bízol, nem leszel annyira feszült.
Van választási lehetőséged:
- Aggódsz, vagy inkább dicsőítesz.
- Imádkozol, vagy inkább pánikba esel.
Minél többet imádkozol, annál kevesebb a kétségbeesés. Légy nyugodt, Isten gondot visel rólad!
A Példabeszédek 14:30-ban ezt olvassuk: „A szelíd szív élteti a testet, az indulat viszont rothasztja a csontokat.” Tehát nem csak az számít, hogy te mit fogyasztasz, hanem az is, hogy téged mi fogyaszt el. Lehet, hogy csak makrobiotikus és természetes eredetű ételekkel táplálkozol, de ha benned sértődés, aggodalom, félelem, testi vágy, bűntudat, harag, keserűség, vagy bármiféle más érzelmi kór lappang, az le fogja rövidíteni az életedet.

Joel & Victoria Osteen: Légy Isten szócsöve!

Készítette: Lisa Szanyel
“Ha valaki szól, mintegy Isten ígéit szólja...” (I. Péter 4;11.)

Ha Isten szólni akar az emberekhez, tudod hogyan csinálja? Leggyakrabban az ő szolgáin keresztül. A mi hangunkat használja, hogy életet, gyógyulást és reményt adjon másoknak. Amikor utánanyúlsz valakinek, amikor kedves vagy és bátorítasz másokat, akkor Isten hangja vegyül a Tiédhez. A te

szavaid az ő szavaivá válnak. A természetes a természetfelettit továbbítja. Ezért van az, hogy mondasz valami hétköznapi, egyszerű dolgot, mint "Jól nézel ki" vagy "Meg tudod csinálni" és ez változást hoz a másik ember életében. Ez neked semmi, de amikor Isten veszi a természetest és belehelyezi az Ő természetfelettijét, ez hatással lehet a másik ember sorsára.
Jusson eszedbe ma, hogy Isten hangja vagy ezen a Földön. Amikor másokkal beszélsz, továbbítsd amit Isten mondani szeretne róluk. Legyenek a szavaid az élet, remény és áldás csatornái. Beszélj Isten bölcsességével és legyél az Ő szócsöve bármerre is jársz.
Ima:
Mennyei Atyám, köszönöm hogy kiválasztottál és használsz engem. Alárendelem az életem minden területét Neked. Használj, hogy áldás lehessek mások számára. Add a Te békességedet, erődet és örömödet, hogy az elmém mindig Rád tudjon figyelni. Jézus nevében. Ámen.

Joel & Victoria Osteen

TANULSÁGOS. ÉRDEMES ELOLVASNI.

Készítette: **Tear**
Az apa fáradtan tér haza a munkahelyéről, és leroskad a fotelbe. Hétéves kisfia jön oda hozzá, és megkérdezi:
- Mondd Apa, neked mennyi az órabéred?

Az apja haragra gerjed:
- Miért kérded?! Csak nem valami hülye játékot akarsz megvetetni velem? Azonnal mars a szobádba!
A kisfiú szemébe könnyek jelennek meg, de illedelmesen felmegy a szobába, és becsukja maga mögött az ajtót.
Ahogy az apa ül a fotelben, még forronganak benne a nap
eseményei, ahogy a főnöke megint újraíratta vele a prezentációját, ahogy a kollégája 3 nappal a projekt vége előtt elment betegállományba...
Kezébe temeti az arcát.
"Mikor lesz ennek vége?" - kérdezi magától.
Aztán eszébe jut a gyerek. "Talán nem kellett volna így bánnom vele... Lehet, hogy csak egy ártatlan kérdés volt, és én értettem félre, azért mert úgy érzem, a környezetemben már mindenki rajtam élősködik." - gondolja magában, és elindul felfelé a lépcsőn. Benyit a gyermek szobájába, ahol a fia a földön kuporogva játszik magában.
A fiú felnéz, és újra megkérdezi:
- Apa, neked mennyi az órabéred?
- Négy dollár fiam.
- És tudnál nekem adni két dollárt?
Az apa gyanakvó tekintettel ránéz a fiára, és azon töpreng: "Remélem nem valami játékot akar venni belőle magának..." Majd meg is kérdezi tőle:
- Mire kellene neked az a két dollár?
- Mindjárt megmutatom! - mondja a gyermek sejtelmes mosollyal az arcán.
Apja előveszi a két dollárt, és odaadja a fiának. Mire a fiú benyúl a takarója alá, és előveszi a spórolt pénzét. Elkezdi összerakosgatni az aprót, ami összesen két dollárra jön ki. Hozzáteszi a most kapott másik két dollárt, és boldogan az apja felé nyújtja:
- Apa! Most, hogy kifizetem neked, tudsz velem is tölteni egy órát, hogy együtt játszunk?

Néhány évvel ezelőtt beszélgettem egy igazán gazdag emberrel, aki a következőt mondta nekem, ami alapjaiban megváltoztatta a gondolkodásomat: "Bármit megtehetek, amit csak akarok. Illetve...egy dolgot mégsem: A 22 éves lányomat már nem tudom visszaültetni a hintába, hogy játszhassak vele.

E-mail: eltuntgyerekekert@gmail.com
Mobil: 30/474-04-30
www.facebook.com/tear.kampany

Gyárfás István, BPA Gospel team - Ünnepelj

Ige: A vallássosságról

Az apostolon keresztül jelenti ki Isten Igéje, hogy mennyit ér a vallásosság: „Körülmetéltettem nyolcadnapon, Izráel nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, zsidókból való zsidó, törvény tekintetében farizeus, Buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam. De amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem, És találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján” (Fil. 3,5-9)

 Megvallja az apostol, hogy milyen voltújjászületése – vagyis az Úr Jézus  befogadás – előtt: „Mert hallottátok, mint forgolódtam [viseltem magamat] én egykor a zsidóságban [a zsidó vallásban], hogy én felette igen háborgattam [könyörtelenül üldöztem] az Isten anyaszentegyházát [kihívott gyülekezetét (eklézsiáját)], és pusztítottam azt. [és a romlására (pusztulására) törtem]

És felülmúltam a zsidóságban [a zsidó vallásosságban] nemzetembeli [fajtámbeli] sok kortársamat, szerfelett rajongván atyai hagyományaimért. [mert fölöttébb (vak)buzgó követője voltam atyáim (őseim) hagyományainak]” (Gal. 1,13-14)

Mikor Istvánt megkövezték, a hívők eltemették, és szétoszolva hirdették az örömhírt mindenfelé, amerre jártak: „Saulus pedig pusztítá az anyaszentegyházat, házról-házra járva, és férfiakat és asszonyokat elővonszolva, tömlöcbe veti vala”. Így vallja meg a jeruzsálemi zsidók előtt, amikor meg akarják kövezni: „… ezt a tudományt üldöztem mindhalálig, megkötözvén és tömlöcbe vetvén mind férfiakat, mind asszonyokat.” Letartóztatása után is csak erről tesz bizonyságot, hogy mit tett a vallásos Saul, aki az Úrral való találkozása után Krisztus apostola és Pál lett:  „én a mi vallásunknak legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus. Én egykor elhatároztam vala magamban, hogy ama názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem. Mit meg is cselekedtem Jeruzsálemben: és a szentek közül én sokat börtönbe vettettem, a főpapoktól való felhatalmazást megnyervén. Sőt mikor megölettetének, szavazatommal hozzájárultam. És minden zsinagógában gyakorta büntetvén őket, káromlásra kényszerítettem; és felettébb dühösködvén ellenük, kergettem mind az idegen városokig is” (Csel. 8,3; 22,4; 26,2-5.9-11)

És Timóteusnak is bizonyságot tesz, Isten végtelen szeretetéről és kegyelméről: „Hálát adok a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt. Ki előbb istenkáromló, üldöző és erőszakoskodó valék: de könyörült rajtam, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben” (1Tim. 1,12-16)

Ige: A munkáról

 „A mi Urunk Jézus Krisztus nevében [(onoma): hatalmával, és tekintélyével] pedig rendeljük [parancsoljuk, és meghagyjuk] néktek, atyámfiai [testvéreim], hogy vonjátok el magatokat minden atyafitól [és húzódjatok el, és kerüljetek minden olyan testvért, és maradjatok távol minden olyan hívő embertől], aki rendetlenül [(ataktósz: szó szerint: a csatarendet elhagyó katonák módján. Ez olyan emberre vonatkozik, aki nem rendezetten, céltudatosan él, hanem véletlenszerűen, rendetlenül, felelőtlenül] él, és nem ama utasítás szerint [és nem a szerint a  (paradoszisz): rendelkezés, hagyomány, és utasítás szerint], amelyet mi tőlünk kapott [amelyet tőlünk vettetek át]

Magatok is [(eidó oida): láttátok, és] tudjátok, [(pósz): hogyan], és mi módon kell minket [(mimeomai): utánozni], és követni [milyen példát mutattunk nektek, amikor köztetek éltünk]; mert nem viseltük magunkat közöttetek rendetlenül [hiszen mi nem tétlenkedtünk közöttetek; soha nem voltunk munkakerülők].

Sem ingyen kenyeret nem ettünk senkinél, hanem munkával és [keserves] fáradsággal [és vesződséggel], éjjel-nappal dolgozva, hogy közületek senkinek se legyünk terhére [Más fordítás: éjjel-nappal keményen dolgoztunk, hogy ne nektek kelljen gondoskodnotok rólunk].

Mert amikor nálatok voltunk is, azt rendeltük [azt parancsoltuk, és meghagytuk] néktek, hogy ha valaki nem akar [és nem hajlandó] dolgozni, ne is egyék-

Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül [(ataktósz: szó szerint: a csatarendet elhagyó katonák módján. Ez olyan emberre vonatkozik, aki nem rendezetten, céltudatosan él, hanem véletlenszerűen, rendetlenül, felelőtlenül] élnek [vagyis felelőtlen életmódot folytatnak] közületek, akik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak [(periergadzomai): hanem kerülik a munkát; mások dolgába avatkoznak; haszontalan dolgokat művelnek]

Az ilyeneknek azonban rendeljük [megparancsoljuk; meghagyjuk] és kérjük [és figyelmeztetjük; és sürgetjük őket az Úr Jézus Krisztus nevében; és rimánkodunk is, (parakaleó): kérleljük az életmódjával, és viselkedésével kapcsolatban] őket a mi Urunk Jézus Krisztusra, [hogy ne másokkal foglalkozzanak, hanem maradjanak nyugton, dolgozzanak, és a maguk keresetéből éljenek] hogy csendesen munkálkodva, a maguk kenyerét egyék” (2 Thess. 3,6-8.11-12)

És emlékezteti a Korinthusiakat arra, hogy nem engedte, hogy a gyülekezetek gondoskodjanak róla, hanem: „Fáradozunk is, tulajdon kezünkkel munkálkodván [kezünk munkájával keressük kenyerünket, dolgozva el is fáradunk] ha szidalommal illettetünk, [átkoznak; gyaláznak] jót kívánunk; [áldást mondunk] ha háborúságot szenvedünk, [üldöznek] békességgel tűrjük; [türelemmel elhordozzuk; helytállunk]” (1 Kor. 4,12)^.

Pál apostol Korintusba menve, két keze munkájával tartotta el magát: „És mikor egy Akvila nevű, pontuszi származású zsidóra talált, ki nem régen jött Itáliából, és feleségére, Priszcillára, mivelhogy Klaudius megparancsolta vala, hogy a zsidók mind távozzanak Rómából: hozzájuk csatlakozék. És mivelhogy azonféle míves vala (vagyis ugyanaz volt a mestersége), náluk maradt (és náluk lakott) együtt is dolgozott velük. Mesterségükre nézve ugyanis sátorcsinálók valának” (Csel. 18,2-3)^.

Ugyanígy a Thesszalonikában élő hívőknek is így ír: „Emlékezhettek ugyanis atyámfiai a mi fáradozásunkra és bajlódásunkra [vesződségünkre; kemény munkánkra]: mert éjjel-nappal munkálkodva [dolgoztunk, és úgy] hirdettük néktek az Isten Evangéliumát, csakhogy senkit meg ne terheljünk közületek. [Más fordítás: Emlékezzetek csak vissza, testvéreim, milyen keményen dolgoztunk, amikor nálatok voltunk! Éjjel-nappal saját kezünkkel dolgoztunk, hogy ne legyünk terhetekre, és ne nektek kelljen gondoskodnotok rólunk. Így adtuk át nektek az Istentől származó örömhírt]. Ti vagytok bizonyságok [a tanúk] és az Isten, milyen szentül, igazán [(hosziósz): istenfélő, szent módon, jóindulatúan] és feddhetetlenül [kifogástalanul] éltünk előttetek [viseltük magunkat irántatok], akik hisztek [akik hívőkké lettetek]” (1 Thess. 2,9-10)^.

Az apostol az efézusi vénektől búcsúzva, így beszél: „Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam: Sőt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeiről és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak. Mindenestől (és minden tekintetben) megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva (kemény munkával) kell az erőtlenekről gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondá: Jobb (és nagyobb boldogság) adni, mint venni (vagy mint kapni)” (Csel. 20,33-35)^.

Így figyelmeztet az Úr az apostolon keresztül minden hívőt: „Aki oroz vala [lopott], többé ne orozzon [ne lopjon]; hanem inkább munkálkodjék [dolgozzon], cselekedvén az ő kezeivel azt, ami jó [és végezzen hasznos munkát, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat], hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek” (Eféz. 4,28). És becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utána lássatok (és tegyétek a magatok dolgát), és tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok (vagyis dolgozzatok), amiként rendeltük néktek” (1 Thess. 4,11)

Irgalom és békesség.

Alapjukban meginognak a hegyek...

Kiáltó hang szól a pusztában

Kiáltó hang szól a pusztában

Az Úr vezet

„Azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell” (Ésa 48,17)

Öröm az Úrban!

„Én pedig ujjongok az Úrnak, és örvendezek szabadításának” (Zsolt. 35,4) 

A szeretet

A legszebb emlék a szeretet, amit mások szívében hagyunk magunk után!

Mi a fontos?

Nem az a fontos, milyen erős a karod, hanem milyen erős a szíved!

Akik bíznak az Úrban

Gyöngyszemek: GONDOLATAID

A kegyetlen, dühös, bosszút forraló, levert, sötét és kétségbeesett gondolatok nem csak a környezetünkre hatnak nyomasztóan, hanem közvetlenül ártanak önmagunknak is. Az ilyen gondolatokból még soha semmi jó nem fakadt. Ezt jól jegyezd meg!

Ahogyan gondolkozol, olyan az arcod és viselkedésed. Gondolataidat bárhogy takarod, eltitkolni nem tudod.

Gondold mindig a legjobbat, legszebbet, és mindenhol a legjobbat és legszebbet találod meg! Tedd a legjobbat, és a legjobb leszel!

Senki és semmi nem tud magasabbra repülni és Isten közelébe érni, mint a szép, nemes és szent gondolat.

Isten hív

„Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert hűséges maradok Dávidhoz.” Ézsaiás könyve 55:3

Nem kell a köntörfalazás, a magyarázkodás. Gyere, úgy ahogy vagy. - szól hozzád a rég hallott Ismerős, szelíd hangon. Nem kell a maszk, az álarc, a jelmez, nem kell az, ami nem te vagy. Csak gyere, én elfogadlak.

Tudom, min mentél keresztül, hiszen ott voltam végig melletted. Ott voltam, amikor remegve hagytad el azt a bizonyos szobát, mert nem mertél tovább maradni. Ott voltam, amikor megkaptad a hírt, amire már rég számítottál. Ott voltam, amikor meghoztad azt az őrült döntést, és sarkon fordulva elviharzottál a messzeségbe. Ott voltam, amikor próbáltad letenni a poharat, de a bűntudat mardosására inkább kiürítetted. Ott voltam, amikor kimásztál az ismeretlen ágyából, és ruháidat összekapkodva siettél vissza az éjszakába. És ott voltam másnap reggel is, amikor undorodva néztél a tükörbe, és legszívesebben eldobtad volna magadtól az életedet.

Igen, ott voltam, és vártam, akartam, hogy észrevegyél, de te sokáig látni sem akartál. Most, most végre megláttál, de ne félj. Nem kell többé félned, én melletted maradok. Nem fordítok neked hátat, mert én ismerlek igazán. Ismerlek, és tudom, mennyire értékes vagy. Az életemnél többet érsz nekem, és nem hagyom, hogy még egyszer elveszítselek.

Ha ma igent mondasz, akkor minden más lesz. Te és én, együtt, örökké. Senki sem választhat el tőlem. Senki sem taszíthat téged reménytelenségbe, vissza oda, ahonnan megmentettelek. Ha igent mondasz, mától én vigyázok rád, és élhetsz boldogan, igazán boldogan velem, örökké.

http://reggelidicseret.blogspot.hu/2012/09/isten-hiv.html

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Készítette: Kereszteny Hirek

Azokhoz szólok, akik nyugtalan időszakot éltek át. Úgy érzed, hogy össze vagy zavarodva, pedig csak annyit kell tenned, hogy letelepszel az igém szilárd fundamentumán, és a jelenlétemben találd meg a stabilitást. Még most is veled vagyok, és elvezetlek a bizonyosság és biztonság helyére. Ne félj, és ne hagyd, hogy a kétségbeesés aláássa a hitedet! Legyél erős, mondja az Úr.

Zsoltár 61:2 E föld széléről kiáltok hozzád; mert szívem elepedt: Vezess engem innen a Kősziklára, mely magasabb mint én.

http://gyurinaploja.blogspot.com

Oswald Chambers: MIÉRT IMÁDKOZZUNK?

"...mindig imádkozni kell és meg nem restülni" (Lk 18,1).

Nem járhatsz közben másokért, ha nem hiszel a megváltás valóságában. Enélkül csak hiábavaló rokonszenvvé alacsonyul másokért való imádságod, és csak közömbösségedet erősíted. A közbenjárásban Isten elé viszed azt a személyt vagy körülményt, ami éppen a szíveden fekszik, amíg az Ő állásfoglalását azok iránt meg nem érted. A közbenjárás azt jelenti, "betöltjük, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek" (Kol 1,24). Ezért olyan kevés a közbenjáró. A közbenjárás úgy történik, hogy odaállok az illető helyére. De soha ne akarjam Isten helyét elfoglalni!

Mint Isten királyi uralmának munkása vigyázz, hogy lépést tarts mindazzal, amit Isten mond neked az ő valóságáról, másként csődbe kerülsz. Ha túl sokat tudsz, többet, mint amennyit Isten kimért neked, akkor nem tudsz imádkozni. Az emberek állapota annyira lesújtó, hogy nem tudsz áthatolni rajta az isteni valóságba.

A mi dolgunk az, hogy végérvényesen kapcsolatban maradjunk Istennel mindenre vonatkozólag; mi pedig kibújunk alóla azáltal, hogy túlzottan tevékenykedünk. Megtesszük a kimutatható dolgokat, de nem akarunk közbenjárni. A közbenjáró imádság az egyetlen, ami nem csal tőrbe, mert benne teljesen nyitva maradunk Isten felé.

Nem azért járunk közben, hogy a lelkeket megnyugtassuk. Át kell jutniuk az Istennel való élő közösségbe. Gondolj arra a sok lélekre, akiket Isten az utunkba hozott, mi pedig veszni hagytuk őket. Amikor a megváltás alapján könyörgünk, Isten olyat hoz elő a lelkekben, amit másként nem teremthetne meg, csak a közbenjáró könyörgés által.

---

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

http://www.keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers

 

Michael W. Smith (lejátszási lista)