Mát. 17,1 És hat nap múlva magához [vagyis
maga mellé] vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és
felvivé őket magukban [külön] egy [igen] magas hegyre.
Mát. 17,2 És elváltozék [és átalakult]
előttük, [ott szemük láttára], és az
ő orcája ragyog [fénylik, és világítani kezdett] vala, mint a nap,
ruhája pedig fehér lőn [és fehéren
ragyogott, tündökölt], mint a fényesség [és úgy vakított, mint a fény,
mint a napsugár; mert ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből volnának].
Mát. 17,3 És ímé megjelenék [és egyszerre
láthatóvá lett] ő nékik [és megjelent
előttük] Mózes és Illés, akik beszélnek [illetve beszélgettek] vala Ővele [vagyis Jézussal].
Mát. 17,4 Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó [kellemes, eszményi szép, és kitűnő)] nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk
[én felállítok] itt három hajlékot [három sátrat], néked egyet, Mózesnek is
egyet, Illésnek is egyet.
Mát. 17,5 Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes [és fénylő, ragyogó, világos]
felhő borítá [és takarta, árnyékolta] be. [És hirtelen fénylő köd árnyéka esett rájuk; nagy fényes köd vevé körül]
őket. és ímé szózat lőn [és hang
hallatszott] a felhőből [vagyis a ködből], mondván:
Ez az én szerelmes [kedvesen, drágán,
nagyon szeretett, drága] Fiam, akiben én gyönyörködöm [kiben én megnyugodtam; ő
nyerte el tetszésemet; Őbenne telik
kedvem]: Őt hallgassátok [és reá hallgassatok].
Mát. 17,6 És a tanítványok amint ezt hallák, arcra esének [arcra borultak] és igen megrémülnek [és nagyon és roppant
megijedtek, megrettentek, és nagy félelem fogta el őket].
Mát. 17,7 Jézus pedig hozzájuk menvén [és
hozzájuk lépve], illeti [ás
megérintette] őket, és monda: Keljetek [és
álljatok] fel és ne féljetek!
Mát. 17,8 Mikor pedig szemeiket [vagyis
tekintetüket] fölemelik [és
felnéztek, feltekintettek], senkit sem látnak, hanem csak Jézust egyedül*
*Márk bizonyságtétele így hangzik:
„És hat nap múlva magához (vagyis
maga mellé) vevé Jézus Pétert és Jakabot
és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék
előttük (az ő szemük láttára); És a
ruhája fényes lőn, igen fehér (és olyan tündöklő fehérré lett), mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e
földön nem fehéríthet. És megjelenék nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek
vala Jézussal. Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Mester, jó nékünk itt
lenni: csináljunk azért három hajlékot (három sátrat), néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek
is egyet. De nem tudja vala mit beszél (és nem tudta, mit mondjon), mivelhogy megrémülének (mert annyira
megrettentek). És felhő támada, mely őket
befogá (és beárnyékolta), és a
felhőből szózat jöve (és hang hallatszott), mondván: Ez az én szerelmes (szeretett) Fiam; őt hallgassátok (és reá hallgassatok). És mikor nagyhirtelen körültekintenek, senkit sem látnak többé maguk
körül (már senki mást nem láttak maguk mellett csak), egyedül Jézust” (Márk. 9,2-8)
(az időpont
megjelölésében: „hat nap múlva”, nem számítja a határnapokat, míg a római módon
számító Lukács nyolc napról beszél).
Lukács bizonyságtétele szerint, amikor az Úr Jézus a
tizenkét tanítványát kiküldte az evangélium hirdetésére: „És lőn e beszédek (elhangzása) után
mintegy nyolcad nappal (vagyis mintegy nyolc nap múlva), hogy (Jézus) maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre
imádkozni. És imádkozása közben az ő orcájának ábrázata elváltozék, és az ő
ruhája fehér és fénylő lőn (és fehéren tündöklött). És ímé két férfiú beszél vala Ővele, kik valának Mózes és Illés. Kik
dicsőségben megjelenvén, (élete végéről szólottak, és) beszélik vala az ő halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni
(amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie) Pétert
pedig és a vele lévőket (vagyis a társait) elnyomá az álom; de mikor felébredtek, látták az ő dicsőségét, és ama
két férfiút, kik vele (ott) állnak
vala. És lőn, mikor azok eltávoztak Őtőle, monda Péter Jézusnak: Mester, jó
nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot (vagyis készítsünk
három sátrat), egyet néked, Mózesnek is
egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond. És mikor ő ezeket mondá, felhő
támada és azokat (vagyis őket) beárnyékozá;
ők pedig megfélemlének (és nagyon megrémültek), mikor azok bementek a felhőbe (amikor a felhőbe kerültek). És szózat lőn (és hang hallatszott) a felhőből, mondván: Ez amaz én szerelmes
Fiam (akit kiválasztottam), őt
hallgassátok (és reá hallgassatok). És
mikor a szózat lőn (és a hang hallatszott), találtaték Jézus csak maga (már Jézust egyedül találták). Ők pedig hallgatnak, és semmit abból, amit
láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban” (Luk. 9,28-36)
Péter apostol bizonyságtétele: „Mert nem mesterkélt (és nem kitalált) meséket (mítoszokat) követve
ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét
(és megjelenését); hanem mint akik
szemlélői voltunk az Ö nagyságának (mert szemtanúi voltunk isteni
fenségének). Mert amikor az Atya Istentől
azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen
szózata jutott (és ilyen szózatot intézett): Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm: Ezt az égből
(vagyis a mennyből) jövő szózatot mi
hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen” (2 Pét. 1,16-18)
Már Mózes így prófétált az Úr Jézusról, ezt mondva: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened
te közüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok (és őreá
hallgassatok)! Mind a szerint
(egészen úgy), amint kérted az Úrtól, a
te Istenedtől a Hóreben a (össze)gyülekezésnek
napján mondván: Ne halljam többé (mert nem tudom tovább hallgatni) az Úrnak, az én Istenemnek szavát, és ne
lássam többé (mert nem tudom tovább nézni) ezt a nagy tüzet, hogy meg ne haljak (mert meghalok)! Az Úr pedig (így szólt hozzám és) monda nékem: Jól mondták, amit mondtak.
Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat, mint te, és az én
igéimet adom annak szájába, és (ő pedig) megmond nékik mindent, amit parancsolok néki. És ha valaki nem hallgat
az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (és azt én
felelősségre vonom)!” (5 Móz. 18,15-19)
És az apostol megerősíti, hogy kiről szólt a prófécia: „Mert (maga) Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti
Istenetek a ti atyátokfiai (vagyis testvéreitek) közül, mint engem (vagyis olyat, mint én); őt hallgassátok mindenben,
amit csak szólánd (és amit csak mond) néktek.
És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül” (Csel. 3,22-23)
Ézsaiás pedig így beszél az Úr Jézusról: „Ímé (ez) az én szolgám, akit gyámolítok (és akit támogatok), az én választottam, akit szívem kedvel (akiben
gyönyörködöm), Szellememet adtam ő belé
(mert Szellememmel ajándékoztam meg), törvényt
beszél (és hirdet) a népeknek” (Ésa.
42,1)
Mát. 17,9 És mikor a hegyről alájövének, megparancsolá [és meghagyta, a lelkükre
kötötte] nékik Jézus, mondván: Senkinek se mondjátok el amit láttatok [vagyis ezt a látomást], míg fel nem
támadt [és életre nem kelt] az
embernek Fia a halálból [és a halottak
közül].
Mát. 17,10 És [erre] megkérdezték Őt az
Ő tanítványai, mondván: Miért mondják tehát az írástudók [és miért tanítják azt a törvénytanítók], hogy előbb [vagyis először] Illésnek kell eljőnie?
Mát. 17,11 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Illés bizony [valóban] eljő előbb, és mindent helyreállít;
Mát. 17,12 De mondom néktek, hogy Illés immár eljött, és nem ismerték meg őt [de nem ismerték fel], hanem azt mívelék
vele, és [kényük-kedvük szerint bántak
vele, és azt tették], amit [csak]
akarának. Ezenképpen [és ilyen módon, és
hasonlóan fog] az Emberfia is szenvedni* majd őtőlük.
Mát. 17,13 Ekkor [látták be, és]
értették meg a tanítványok, hogy Bemerítő Jánosról szól [és beszél] nékik*
*Márk bizonyságtétele: „És megkérdezték őt, mondván: Miért mondják
az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie? Ő pedig felelvén, monda nékik:
Illés ugyan előbb eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek
Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie? De mondom néktek,
hogy Illés (már el) is eljött, és azt
cselekedték (és tették) vele, amit
(csak) akartak, amint meg van írva ő
felőle” (Márk. 9,11-13)
Lukács így számol be Bemerítő János sorsáról: „Mikor pedig Heródes, a negyedes fejedelem,
megfeddetett (és megintetett) ő tőle
Heródiásért, az ő testvérének, Filepnek feleségéért és mindama gonoszságokért (vagyis
minden gonosz tettéért), amiket Heródes
cselekedett, Ez még azzal tetézte mindezeket, hogy Jánost tömlöcbe vetteté (tömlöcbe
csukatta)” (Luk. 3,19-20)
„Majd elküldvén [embereit a király], fejét véteté Jánosnak [vagyis lefejeztette Jánost] a tömlöcben [a börtönben]”
(Mát. 14,10)
És így folytatja az Úr Jézus: „Mert ő az, akiről meg van írva: Ímé én elküldöm az én (hírvivő) követemet [vagyis angyalomat] a te orcád [a te színed] előtt, aki megkészíti előtted a te útadat, [hogy előtted járva előkészítse
a te útadat]. Bizony mondom néktek: az
asszonyoktól szülöttek [az asszonyok magzatai]
között nem támadott [és nem lépett
fel] nagyobb Bemerítő Jánosnál [mert Ő legnagyobb azok
között, akik valaha is megszülettek erre a világra]; de aki legkisebb a mennyeknek országában [az egek Istenének
Királyságában], nagyobb nálánál” (Mát. 11,10-11)
Zakariáshoz angyalt küldött az Úr, hogy bejelentse az
örömhírt, fia születik, és a születendő gyermek feladatáról így szól: „Monda pedig az angyal néki: … nagy lészen
az Úr előtt, és bort és részegítő
[vagyis mámorító, és bódító] italt nem iszik; és betelik Szent Szellemmel
még az ő anyjának méhétől fogva. És az Izrael fiai közül sokakat megtérít
[vagyis visszafordít] az Úrhoz, az ő
Istenükhöz. És az Ő [vagyis az Úrnak színe] előtt fog járni az Illés szellemével
[jelentése: erősségem az Úr] és erejével
[(dünamisz) képességével,
és erejével, hatalmával]. Hogy
az atyák szívét a fiakhoz (vissza)térítse
[és visszafordítsa], és az engedetleneket
[a meggyőzhetetlen, makacs, csökönyös hitetleneket] az igazak [vagyis a megigazultak vagy megigazítottak, igaznak
nyilvánítottak] bölcsességére
[okosságára térítse, és vezesse; és a megigazultak észjárására, és
megfontoltságára hozza; vagyis az egész személyiség „beállítottságát”,
„irányultságát megváltoztassa]. Hogy
készítsen az Úrnak [és állítson az Úr elé] tökéletes [és alkalmas; és tökéletesen felkészült] népet” (Luk. 1,13-17)
És őbenne fog beteljesedni a
prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja (és egyengeti) előttem az utat, és mindjárt (vagyis
hamar) eljön az ő templomába az Úr, akit
ti kerestek (aki után vágyódtok), és
a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön (sőt jön már), azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák
szívét a fiakhoz fordítja (és téríti), a
fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet
átokkal (és hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök)” (Malak.
3,1; 4.6)
Mát. 17,14 És mikor [visszamentek és] a sokasághoz [a tömeghez] értek, egy ember jöve hozzá, térdre esvén [térdre borult, térdre hullott] Őelőtte [és
így kérlelte őt],
Mát. 17,15 És mondván: Uram, könyörülj [segíts]
az én fiamon, mert holdkóros [epilepsziás
és nagyon sokat] és kegyetlenül [gonoszul] szenved [és rosszul van]; mivelhogy [sokszor
megtörténik vele, hogy] gyakorta esik a tűzbe, és gyakorta a vízbe.
Mát. 17,16 És [amikor] elvittem őt a te
tanítványaidhoz, és nem tudták [nem
voltak képesek; de ők képtelenek voltak] őt meggyógyítani*
*Lukács így mondja el a történetet:
„És lőn másnap, mikor ők a hegyről
leszállottak (vagyis lejöttek), sok
nép (és nagy sokaság) méne elébe. És
ímé egy (ember) a sokaság közül
felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem
egyetlen egyem: És ímé (időnként valami) szellem megragadja őt, és hirtelen kiált; és szaggatja (és rázza) őt, annyira, hogy tajtékot túr (vagyis
tajtékzik), és nehezen megy el tőle
(miután meggyötörte), szaggatván őt. És
kértem a te tanítványaidat, hogy űzzék ki azt, de nem tudták” (Luk. 9,37-40)
Márk beszámolója a tanítványok tehetetlenségéről, így
hangzik: „És mikor a tanítványokhoz ment
vala, nagy sokaságot láta körülöttük, és írástudókat, akik azokkal versengenek
(és vitatkoztak) vala. És az egész
sokaság meglátván őt, azonnal elálmélkodik (és megdöbbent), és hozzásietvén (és eléje futva) köszönté őt. Ő pedig megkérdezi az írástudókat:
Mit versengetek ezekkel, (miről vitatkoztok velük)? És felelvén egy a sokaságból, monda: Mester, ide hoztam hozzád az én
fiamat, akiben néma szellem van. És ahol csak előfogja (megragadja), szaggatja őt; ő pedig tajtékot túr (mert
úgy leteperi őt, hogy tajtékzik), a fogát
csikorgatja, és elfonnyad (és
megmerevedik). Mondám hát
tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, de nem tudták” (Márk. 9,14-18)
Mát. 17,17 Jézus pedig felelvén, monda: Óh hitetlen és elfajult [elfordított,
eltérített, eltévelyedett, elhajlott, fonák, romlott, torz] nemzetség [és nemzedék]! Vajon meddig leszek veletek [meddig kell még köztetek maradnom; meddig tűrjelek és hordozzalak titeket]? Vajon meddig szenvedlek
titeket [meddig kell még türelmesnek
lennem veletek; meddig foglak még elviselni
benneteket]? Hozzátok őt [azt a fiút]
ide nékem [vagyis hozzám].
Mát. 17,18 És megdorgálá őt Jézus [
rákiáltott;
ráparancsolt; keményen, szigorúan rászólt],
és kiméne belőle az ördög [
vagyis a
démon, a gonosz szellem]; és
meggyógyult a gyermek azon órától fogva [
és
attól az órától fogva egészséges lett a gyermek]
263
Mát. 17,19 Ekkor [amikor Jézus egyedül volt]
a tanítványok magukban Jézushoz menvén [odamentek hozzá], és mondának néki: Mi miért nem tudtuk [miért nem voltunk képesek] azt [a
gonosz szellemet] kiűzni [kihaj(í)tani]
Mát. 17,20 Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt [a ti kishitűségetek
miatt. Mert kevés, gyenge a hitetek]. Mert bizony [és igazán] mondom néktek: Ha [csak]
akkora [annyi] hitetek volna, mint a
mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és
semmi sem volna lehetetlen néktek [és
számotokra].
Mát. 17,21 Ez a fajzat pedig ki nem megy [mert
ez a fajta pedig nem távozik el], hanemha könyörgés [vagyis imádság] és böjtölés által*
Az Úr azért mondja ezt a
tanítványainak, mert nem sokkal korábban történt, hogy: „És előszólítván [magához hívta] tizenkét tanítványát, (telj)hatalmat [képességet,
felhatalmazást, jogosultságot] ada nékik a tisztátalan [és gonosz] szellemek
felett. Hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden(fajta) betegséget [bajt, csapást] és
minden erőtlenséget [és gyengeséget]” (Mát. 10,1)
Lukács is
bizonyságot tesz arról, hogy az Úr mielőtt kiküldi a tanítványait: „… ada nékik erőt és hatalmat minden
ördögök ellen (vagyis minden démonok, gonosz, tisztátalan szellemek
felett), és betegségek gyógyítására. (Luk.
9,1)
És Márktól
megtudjuk, hogy az Úr: „… kezdé
őket kiküldeni kettőnként, és
ada nékik hatalmat a tisztátalan szellemek (démonok) fölött.” (Márk. 6,7)
Mert a hitetlenség szellemét csak ima és böjt által lehet
kiűzni: „És Jézus … monda nékik: Legyen
hitetek (és higgyetek) Istenben.
(Más fordítás: legyen Isten hite bennetek).
Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj (és
emelkedjél) fel és ugorjál (vesd
magadat) a tengerbe! És szívében nem
kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki (mert
annak meg is adatik az), amit mondott” (Márk. 11,22-23)
Mát. 17,22 Mikor pedig [újra együtt voltak,
és] Galileában jártak vala, monda
nékik Jézus: Az ember Fia emberek kezébe adatik [mert szükségszerű, hogy az Emberfiát átadják majd az embereknek];
Mát. 17,23 És megölik őt, de harmadnapon föltámad [és életre kel]. És [erre]
felettébb megszomorodnak*
*Márk bizonyságtétele: „És onnét (elindulva, és) kimenvén, Galileán mennek vala át; és nem
akará, hogy valaki megtudja (és felismerje). Mert tanítja vala tanítványait, és ezt mondja vala nékik: Az embernek
Fia az emberek kezébe adatik, és megölik őt; de ha megölték, harmadnapra föltámad.
De ők nem értik vala e mondást (ezt a beszédet), és féltek őt megkérdezni” (Márk.
9,30-32)
Lukács is bizonyságot tesz: „… monda az ő tanítványainak: Vegyétek füleitekbe (és jegyezzétek
meg jól) ezeket a beszédeket: Mert az
embernek Fia az emberek kezébe fog adatni. De ők nem érték e mondást (ezt a
kijelentést), mivel el vala rejtve
előlük, hogy ne értsék (és hogy fel ne fogják) azt; és féltek őt megkérdezni e mondás felől (a kijelentés
értelméről)” (Luk. 9,43-45)
Az Úr Jézus feltámadása,
és a Szent Szellem kitöltetése után az apostolok központi üzenete ez, azt is
kijelentve, hogy miért történt mindez: „Izraelita
férfiak, halljátok meg e beszédeket (ezeket az igéket). A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki
Istentől bizonyságot nyert (akit az Isten igazolt) előttetek erők, csudatételek és jelek által. Melyeket ő általa
cselekedett Isten ti köztetek, amint magatok is tudjátok. Azt, aki Istennek
elvégezett tanácsából és rendeléséből (az Isten elhatározott döntése és
terve szerint) adatott halálra,
megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára (vagyis kínoszlopra) feszítve megölétek (mert ti a pogányok
keze által felszegeztétek és megöltétek): Kit
az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt
néki attól fogva tartatnia” (Csel.
2,22-24)
Pál apostol kísérőivel Thessalonikába érkezett, ahol volt a
zsidóknak zsinagógájúk, és: „Pál pedig,
amint szokása vala, beméne hozzájuk, és három szombaton át vetekedék (és
vitába szállt) velük az írásokból
(vagyis az Írások alapján). Megmagyarázva
és kimutatva (és bizonyította nekik), hogy
a Krisztusnak szükség volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a
Jézus a Krisztus, akit én hirdetek néktek” (Csel.
17,2-3)
Mert Ő az: „aki
halálra adatott [vagyis halált szenvedett; mert ki lett
szolgáltatva] bűneinkért [azaz:
vétkeinkért, azaz: félrecsúszásainkért (botlásainkért és elhajlásainkért] és feltámasztatott [vagyis feltámadt] megigazulásunkért [felmentésünkért,
vagyis: igazzá nyilvánításunkért]. De
Ő nemcsak meghalt, hanem: „...Krisztus
feltámadott a halottak közül, zsengéjük lőn azoknak, kik elaludtak” (Róm. 4,25; 1Kor. 15,20)
És minden városban ezt hirdeti az apostol, példát adva
minden igehirdetőnek: „Mert azt adtam
előtökbe [erre tanítottalak] főképpen [és
elsősorban azt hagytam rátok], amit én is úgy vettem [amit magam is kaptam; (melyet
én is tanultam)], hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért [vagyis
céltévesztésünkért] az írások szerint. És hogy eltemettetett; és hogy
feltámadott [és életre kelt] a
harmadik napon az írások szerint” (1 Kor. 15,3-4)
Mát. 17,24 Mikor pedig eljutottak [és
megérkeztek] vala Kapernaumba, a kétdrahma-szedők [akik a templomadót szedték] Péterhez mennek és mondának néki: A ti
mesteretek [a ti tanítótok] nem
fizeti-é a kétdrahmát [a templomadót? (a kétdrahma = fél siklus (20 krajcárnyi
értékű)]
Mát. 17,25 Monda: [de] Igen. És mikor
beméne a házba, megelőzi őt Jézus, mondván: Mit gondolsz [és hogy vélekedsz] Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy
adót? A fiaiktól-e, vagy az idegenektől [vagyis
másoktól]?
Mát. 17,26 Monda néki Péter: Az idegenektől. Monda néki Jézus: Tehát a fiak
szabadok [ezek szerint a fiaiknak nem
kell fizetni; akkor tehát a fiak
adómentesek].
Mát. 17,27 De hogy őket meg ne botránkoztassuk [fel
ne háborítsuk; hogy belénk ne
ütközzenek, és tőrbe ne essenek], menj a tengerre [vagyis eredj a tóra], vesd be a horgot, és vond [fogd] ki az első halat, amely rá akad:
és felnyitván a száját, egy státert [egy
ezüstpénzt] találsz [majd] benne:
azt kivévén, add oda nékik én érettem és te éretted [a kettőnk templomadójaként]*
*Az Úr Jézus kijelentése a
templomadó (vagyis a szent sátor adója) céljáról: „Azután szólt az Úr Mózesnek, mondván: Mikor Izráel fiait (a számba
veendőket) fejenként számba (vagyis
névjegyzékbe) veszed, adja meg kiki
életének váltságát az Úrnak az ő megszámláltatásakor (vagyis adjon mindenki
váltságdíjat magáért az Úrnak), hogy
csapás ne legyen rajtok (hogy ne érje őket csapás (ptószisz): romlás,
összeomlás, bukás) az ő
megszámláltatásuk miatt. Ezt adja mindaz, aki átesik a számláláson (vagyis
a számba vételen): fél siklust (argürion): ezüstpénz, drachma vagy sékel=siklus) a szent siklus szerint (egy siklus húsz gera); a siklusnak fele áldozat az Úrnak (vagyis fele legyen az Úrnak
szóló felajánlás). Mindaz, aki átesik a
számláláson, húsz esztendőstől fogva felfelé, adja meg az áldozatot az Úrnak. A
gazdag ne adjon többet, és a szegény (a nincstelen) ne adjon kevesebbet fél siklusnál, amikor megadják az áldozatot az
Úrnak engesztelésül a ti életetekért (vagyis amikor megadjátok az Úrnak
szóló felajánlást váltságdíjul magatokért, életetekért). És szedd be az engesztelési pénzt (a váltságdíjat) az Izráel fiaitól, és add azt a gyülekezet
(vagyis a kijelentés) sátorának
szolgálatára, hogy az Izráel fiainak emlékezetéül legyen az, az Úr előtt, (a meglátogatás, az Úr jelenlétében) engesztelésül a ti életetekért (hogy mint értetek adott váltságdíj
emlékeztesse az Urat Izráel fiaira)” (2 Móz. 30,11-16)
És az Úr Jézuskijelentése: „Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot
építenek (és sáncot húznak), és
körülvesznek (körülzárnak) téged, és
mindenfelől megszorítanak (és szorongatnak) téged. És a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned (akik
benned laknak); és nem hagynak te benned
követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg (és nem ismerted fel) a te
meglátogatásodnak (episzkopé:
vagyis a meglátogatás) idejét” (Luk. 19,43-44)
*Márk
bizonyságtétele így hangzik: „Ő
pedig felelvén néki, monda: Óh hitetlen nemzetség (és nemzedék),
meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek
még titeket? Hozzátok őt hozzám. És hozzá vivék azt; és mihelyt ő meglátta azt,
a szellem azonnal szaggatá azt; és leesvén a földre, tajtékot túrván fetreng
vala
(Más fordítás: és amikor meglátta őt a szellem, azonnal
megrázta a fiút, úgyhogy az a földre esve fetrengett és tajtékzott).
És megkérdezé (az
Úr Jézus) az atyját (vagyis a fiú
apjától): Mennyi ideje, hogy ez esett
rajta (hogy ő így van)? Az pedig
monda: Gyermeksége (vagyis gyermekkora) óta.
És gyakorta (és sokszor) veté őt
tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse (hogy elpusztítsa) őt; de ha valamit tehetsz (szánj meg minket), légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk. Jézus pedig monda néki: Ha
hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek
(Más fordítás: Jézus ezt mondta neki: „Ha lehet valamit
tennem? - Minden lehetséges annak, aki hisz).
A gyermek atyja pedig
azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én
hitetlenségemnek (és segíts a hitetlenségemen). Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul
(és összefut), megdorgálá a tisztátalan
szellemet (és ráparancsolt), mondván
néki: Te néma és süket szellem, én parancsolom néked, menj ki belőle, és többé
belé ne menj! És kiáltás és erős szaggatás között kiméne
(Más fordítás: Erre az felkiáltott, erősen megrázta őt, és
kiment belőle);
az (a gyermek) pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira,
hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt (hogy vége van). Jézus pedig megfogván (megragadta a) kezét, fölemeli (és magához térítette); és az fölkele” (Márk. 9,19-27)
Lukács is bizonyságot
tesz a történtekről: „Felelvén pedig
Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség (és nemzedék)! Meddig leszek köztetek, és meddig tűrlek (és
szenvedlek még) titeket? Hozd (és
vezesd) ide a te fiadat! Amíg pedig az
(a fiú feléje tartott, és) odaméne, azon
közben az ördög (vagyis a démon, a tisztátalan szellem) földhöz üté (leteperte és megrázta) azt, és megrángatá. De Jézus megdorgálá (és
ráparancsolt) a tisztátalan szellemet, és
meggyógyítá a gyermeket, és (vissza)adá
azt az ő atyjának (az apjának). Elálmélkodnak
pedig mindnyájan az Istennek nagyságos erején (és nagyságán). Mikor pedig mindnyájan csodálkoznak mind
azokon, amiket Jézus cselekedik, monda az ő tanítványainak” (Luk. 9,41-43)
„… Bizony mondom
néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek,
semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába” (Mát. 18,3)
Mózesen keresztül pedig így hangzik a prófécia: „Gonoszak voltak hozzá (elromlottak), nem fiai (már), a magok gyalázatja; romlott és elvetemült (hitvány, fonák és hamis)
nemzedék (ez)” (5 Móz. 32,5)