Luk. 18,1 Monda pedig nékik példázatot is arról, hogy mindig [(pantote) és mindenkor, azaz minden időben, szüntelen] imádkozni kell, és meg nem restülni [(ekkakeó egkakeó): nem szabad
belefáradniuk, meglankadniuk, kimerülniük, és nem szabad feladniuk; az imádkozásban hanyagokká ne legyenek; és nem szabad elcsüggedni; elmulasztani, kihagyni,
hibázni, elhanyagolni]*
*A szent Szellem kitöltésére
várva - amit meg is kaptak - a hívők: „…
mindnyájan egy szívvel-lélekkel [egy indulattal s állandóan, kitartóan,
állhatatosan] foglalatosak valának
[vettek részt] az imádkozásban és a
könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az Ő
atyjafiaival [testvéreivel] együtt”
(Csel. 1,14).
Ezért így buzdítja a mindenkori hívőket az apostolon keresztül a Szent
Szellem: „… legyetek a könyörgésben
[imádságban] állhatatosak
[szorgalmasok; kitartók; ragaszkodók]” (Róm. 12,12).
És az apostol minden gyülekezetben így buzdítja a hívőket: „…szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát
adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra” (1Thessz.
5,16-18).
Ezért: „Minden imádsággal és
könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által [Szellemben], és ugyanezen dologban vigyázván
[legyetek éberek, és evégett virrasszatok minden kitartással] minden [teljes] állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért.
[Más fordítás: Minden helyzetben
imádkozzatok a Szent Szellem által. Gyakoroljátok az imádkozás és kérés minden
fajtáját! Erre mindig legyetek készen, maradjatok éberek, és tartsatok ki az
imádkozásban]” (Eféz. 6,18).
És ismét: „Az imádságban
állhatatosak [kitartóak és éberek] legyetek, vigyázván [és őrködve virrasszatok] abban hálaadással” (Kol. 4,2).
Dávid így imádkozik például minden kor hívőinek: „Én az Istenhez kiáltok, és az Úr (megsegít), és megszabadít engem. Bár reggel, délben, este gondban vagyok, és
panaszkodom és sóhajtozom, ő meghallja az én szómat (az én hangomat). Megszabadít engem békességre a rám támadó
hadtól, bár sokan vannak ellenem”
(Zsolt. 55,17-19).
„Uram, szabadító Istenem, hozzád
kiáltok éjjel-nappal. Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok: Jusson elődbe
imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra (figyelj esedezésemre)!”
(Zsolt. 88,2-3)
Luk. 18,2 Mondván: Volt egy bíró egy városban, aki Istent nem
félt és embert nem becsült
[Más fordítás: és az emberekkel
nem törődött, és embert nem tisztelt, és nem érdekelte, hogy mit
gondolnak róla az emberek].
Luk. 18,3 Volt pedig abban a városban egy özvegyasszony, [aki
gyakran] elméne ahhoz [és azt hajtogatta], mondván: Állj bosszút értem az én ellenségemen.
[Más fordítás: Szolgáltass nekem igazságot az ellenségemmel
szemben].
Luk. 18,4 Az pedig nem akará [nem volt rá hajlandó; vonakodott] egy ideig; de azután
monda ő magában: Jól lehet, Istent nem félek, [és nem tisztelek] és embert nem becsülök [az emberekkel sem
törődöm, és nem érdekel, hogy
mit gondolnak rólam, mert embert sem tisztelek]*
*Mert csak: „Az igaz érti meg szegényeknek ügyét; az
istentelen pedig nem tudja megérteni”
(Péld. 29,7).
Pedig az Úr már kijelentette, hogy:
„Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az
erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét!” (Ézs. 1,17).
„Ne
nyomorgassátok az özvegyeket és árvákat! Ha mégis nyomorgatjátok őket, és
hozzám kiáltanak segítségért, bizony meghallgatom kiáltásukat. Fölgerjed
haragom, és fegyverrel öllek meg benneteket, és majd a ti feleségeitek lesznek
özvegyekké, és gyermekeitek árvákká” (2
Móz. 22,22-24)
Luk. 18,5 Mindazáltal mivelhogy nékem terhemre van ez az
özvegyasszony, megszabadítom őt, hogy szüntelen reám járván, ne gyötörjön
engem.
[Más fordítás: Hogy ne járjon ide, és ne
zaklasson engem vég nélkül, és mivel folyton zavar engem ez az özvegyasszony
igazságot szolgáltatok neki].
Luk. 18,6 Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis [igazságtalan, istentelen, vagyis
Isten nélkül élő] bíró!
Luk. 18,7 Hát az Isten nem áll-é bosszút az ő választottaiért,
kik őhozzá kiáltanak [segítségért] éjjel és nappal, ha
hosszútűrő is irántuk.
[Más fordítás: nem szolgáltat-e
igazságot az ő választottainak? Vajon várakoztatja-e őket]?
Luk. 18,8 Mondom néktek, hogy bosszút áll értök [igazságot
szolgáltat nekik] hamar. Mindazáltal [csak az a kérdés, hogy] az embernek Fia mikor
eljő, avagy talál-é hitet e földön?*
Mert: „Hit
nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, (senki sem lehet kedves Isten
előtt) mert aki (az Istent keresi), és Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő
létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsid. 11,6).
Ezért már a prófétán keresztül így szól az Úr: „Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok (és tegyétek
erőssé) a tántorgó (és roskadozó) térdeket. Mondjátok a remegő szívűeknek:
Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és
megfizet, megszabadít benneteket!” (Ésa.
35,3-4).
A próféciát megerősíti az apostolon keresztül is: „Ezért tehát a lankadt (és lecsüggesztett) kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg (és egyenesítsétek
föl),
És lábaitokkal egyenesen (és
egyenes ösvényen) járjatok, hogy a sánta
el ne hajoljon (és meg ne botoljon), sőt
inkább meggyógyuljon” (Zsid. 12,12-13)
Luk. 18,9 Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, [mert azt gondolták] hogy ők igazak, és a
többieket semmibe sem vették
[Más fordítás: néhányuknak pedig, akik meg voltak győződve
arról, hogy igazak, hogy ők megigazultak,
a többieket pedig
lenézték, és megvetetették], ezt a példázatot is mondá:
Luk. 18,10 Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik
farizeus [elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően
vallásos férfiak zárt csoportjába tartozó], és a másik vámszedő [vagyis: adószedő].
Luk. 18,11 A farizeus megállván, [odaállt előre, emelt fővel, és] ily módon [magának beszélve a következőket] imádkozta magában:* Isten! hálákat adok
néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek [mint a többi ember,
akik], ragadozók, [zsarolók, uzsorások, harácsolók,
rablók] hamisak [gonoszok, becstelenek, igazságtalanok, csalók], paráznák [(moikhosz): házasságtörők], vagy mint ím, e vámszedő is.
Luk. 18,12 Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát [vagyis tizedet] adok mindenből, amit szerzek*
*Az ilyen imára az Úr válasza: „… Ti vagytok, akik az emberek előtt magatokat
megigazítjátok [megigazultaknak mutatjátok]; de az Isten ismeri a ti szíveteket [mert belelát szívetekbe, a
bensőtökbe]: mert ami az emberek közt
magasztos [és ami az emberek szemében nagy érték, és nagyra becsült], az Isten előtt utálatos [és megvetést
érdemel]” (Luk. 16,15)
Luk. 18,13 A vámszedő pedig távol
állván [megállt hátul], és még szemeit [még a tekintetét]
sem akarja [és nem merte]
vala az égre (fel)emelni, hanem veri vala
mellét, [és így könyörgött] mondván: Isten, légy irgalmas nékem [könyörülj rajtam, bűnösön, és engesztelődj ki velem] bűnösnek [(hamartólosz): vagyis
a célt eltévesztőnek]!*
*Dávid így könyörög az Úrhoz,
megalázva magát, a Betsabéval történt eset után: „Könyörülj
rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága
szerint töröld el az én (hűtlenségemet), és bűneimet! Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, (teljesen
mosd le rólam bűnömet) és az én
vétkeimből tisztíts ki engemet; Mert ismerem az én bűneimet, (és tudom,
hogy hűtlen voltam) és az én vétkem
szüntelen előttem forog. Egyedül te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, ami
gonosz a te szemeid előtt, (és amit rossznak látsz, ezért igazad van, ha
szólsz, és jogos az ítéleted); hogy igaz
légy beszédedben, és tiszta ítéletedben. Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben
melengetett engem az anyám” (Zsolt.
51,3-7)
Luk. 18,14 Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához,
inkább hogysem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki
megalázza magát, felmagasztaltatik*
*Az Úr Jézus példázatokkal világítja
meg kijelentését: „Mikor valaki
lakodalomba hív, ne ülj a fő helyre; mert netalán náladnál nagyobb tiszteletben
álló (érdemesebb) embert is hívott
meg az, És eljövén az (odamegy hozzád), aki
mind téged, mind azt meghívta, ezt mondja majd néked: Engedd (át) ennek a helyet! És akkor szégyennel
(szégyenszemre) az utolsó helyre fogsz
ülni (kerülni). Hanem mikor
meghívnak, menj el és ülj le az utolsó helyre; hogy mikor eljő az, aki téged
meghívott, ezt mondja néked: Barátom ülj feljebb! Akkor néked dicsőséged lesz
azok előtt, akik veled együtt ülnek (becsületed lesz minden asztaltársad
előtt). Mert mindenki, aki magát
felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik” (Luk. 14,8-11).
Mert: „Az embernek
kevélysége megalázza őt; az alázatos pedig tisztességet nyer” (Péld. 29,23).
És: „A csúfolódókat ő megcsúfolja, az
alázatosaknak pedig kegyelmet ad” (Péld.
3,34).
Mert: „A megromlás
előtt felfuvalkodik az ember elméje; a tisztesség előtt pedig alázatosság van
(Más fordítás: Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a
szíve, de akire dicsőség, az alázatos)” (Péld. 18,12).
Mert: „Micsoda
népség az, amely tisztának tartja magát, pedig ki sem mosták szennyéből!
Micsoda népség az, amely kevély szemű és fennhéjázó tekintetű!” (Péld. 30,12-13).
Ezért jobb az: „Hogyha
megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt, és ő az alázatost megtartja” (Jób. 22,29).
Az apostol is arra kéri a mindenkori hívőket, hogy: „Teljesítsétek
be [tegyétek teljessé] az én
örömömet, [azzal] hogy egyenlő indulattal [egyetértésben; egyet akarva; (gondolva), közös lelkesedéssel] legyetek,
ugyanazon [(agapé): Isten szerinti] szeretettel viseltetvén, egy érzésben [összeforrva], egyugyanazon
indulattal lévén [ugyanarra
törekedtek].
[Más fordításban: Ha
igen, akkor, tegyétek meg, amire kérlek titeket! Ezzel nagy örömöt fogtok
szerezni. Legyen a gondolkozásotok összhangban egymással, legyen bennetek
ugyanaz az isteni szeretet egymás iránt, éljetek teljes egyetértésben, és
ugyanarra a célra törekedjetek!] Semmit
nem cselekedvén versengésből [vetélkedésből;
önzésből; viszálykodásból; perlekedésre való hajlamból], sem hiábavaló [hiú] dicsőségből [önhittségből; se hiú
dicsőségvágyból], hanem alázatosan egymást különbeknek [kiválóbbnak] tartván [többre becsülvén] ti magatoknál.
Más fordításban: [Ne irányítson benneteket az önzés, irigység, vagy büszkeség!
Ellenkezőleg, alázatosak legyetek, és adjatok a másiknak több tiszteletet, mint
amit magatoknak kívántok!]” Fil. 2,2-3).
Péter apostol is erre figyelmeztet: „Hasonlatosképpen ti ifjabbak
(fiatalabbak) engedelmeskedjetek a
véneknek (és fogadjatok szót az elöljáróknak): mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén,
az alázatosságot öltsétek fel (viseltessetek alázattal), mert az Isten a kevélyeknek (a
felfuvalkodottaknak, gőgös, és büszkéknek) ellene
áll (és kevélyekkel szembeszáll), (de) az
alázatosaknak pedig kegyelmet (jótétemény, szívesség, kedvezés, ajándék,
öröm, nagyvonalúság, nagylelkűség, bőkezűség) ád.
Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas (uralkodó, erős) keze alatt, hogy
felmagasztaljon (megdicsőítsen, és felemeljen) titeket annak idején (maga idejében, a megfelelő időben)” (1Pét 5,5-6)
Luk. 18,15 Vivének pedig hozzá kisgyermekeket [csecsemőket]* is, hogy illesse azokat [hogy
kezét rájuk tegye, és megérintse őket]; mikor pedig a tanítványok ezt [észrevették], és meglátták, megdorgálák azokat [rájuk szóltak, korholták, és elutasították] őket.
Luk. 18,16 De Jézus magához híván őket, [hagyjátok] monda: Engedjétek, hogy a
kisgyermekek* én hozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket [hadd jöjjenek hozzám a
kicsinyek, és ne (kólüó): akadályozzátok, és ne tartsátok vissza őket]; mert ilyeneké [(toiútosz): az ilyen jellemű vagy személyiségűeké] az Istennek országa [az Isten királysága].
*Kisgyermekek (paidion):
kisbaba, kisgyermek, átvitt értelemben: egy éretlen keresztény hívő.
Luk. 18,17 Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten
országát, mint egy kisgyermek [(paidion): kisbaba,
kisgyermek, átvitt értelemben: egy éretlen keresztény hívő], semmiképpen nem megy be abba*
*Mikor a tanítványok megkérdezik,
hogy ki a nagyobb Isten királyságában, az Úr Jézus válaszként: „És előhíván Jézus egy kisgyermeket, közéjük
[vagyis eléjük] állítja vala azt. És
monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek [ha nem változtok meg, ha
meg nem fordultok] és olyanok nem
lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába
[a mennyek Istenének királyságába]” (Mát. 18,2-3).
„Akinek van füle a
hallásra, hallja [meg]” (Mát. 11,15).
Amikor Nikodémusz az Úr Jézushoz megy, az Úr Jézus válasza
világítja meg, hogy az előzőekben milyen kisgyermekeket példáz Ő: „Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony
mondom néked: ha valaki újonnan (és felülről) nem születik, nem láthatja (meg) az Isten országát. Monda néki Nikodémusz: Mi módon (és hogyan) születhetik az ember, ha vén? Vajon
bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é (és
megszülethetik ismét)? Felele Jézus:
Bizony, bizony mondom néked: Ha
valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten
országába. Ami (hús)testtől született,
(hús)test az; és ami Szellemtől
született, szellem az. Ne csodáld (ne csodálkozz), hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek” (Ján. 3,3-7).
És Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Hozzátok azonban, testvérek,
[atyámfiai] nem szólhattam
[beszélhettem] úgy, mint szellemi
emberekhez, hanem csak, mint (hús)testiekhez. [g.:
szarkikosz: jelentése: hús; húsból
való; földi; Azok a már megtért emberek, akiket még a „hús”, és nem a szellem
irányit, vezet]. Mint akik még nem
nőttetek fel Krisztusban [kisdedek, gyermekek, kiskorúak vagytok]. Tejjel
tápláltalak [g. (potidzó):
- itallal ellát, öntöz. Inni ad, megitat, átitat] titeket, nem kemény eledellel,
[nem szilárd étellel] mert még nem
bírtátok volna el. [nem voltatok
még elég erősek; g. (dünamai): képesnek vagy
lehetségesnek lenni, hatalmasnak lenni. (Még nem voltak felruházva a Szent Szellem erejével)]. Sőt még most sem bírjátok el [még most sem vagytok elég erősek]. Mert
még (hús)testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység [féltékenység; vetélkedés;
versengés] és viszálykodás [civódás;
vita; visszavonás; (g.(dikhosztásziá):
meghasonlás, azaz széthúzás, ami a tétovázó, bizonytalankodó magatartásból fakad,
megosztás] van közöttetek, nem
(hús)testiek vagytok-e, és nem emberi
módon viselkedtek-e?” (1Kor
3,1-3).
Péter apostolon
keresztül tovább szól az Úr: „Levetvén
azért (vessetek el, tegyetek hát félre) minden
gonoszságot (romlottság, rosszindulat), minden
álnokságot (ármánykodást) (ravaszság, csalás, csel, körmönfontság), képmutatást (megtévesztés, színlelés), irigykedést (rosszakarat, becsmérlés,
féltékenység), és minden rágalmazást
(megszólás, gonosz beszéd.) Mint most született csecsemők
(gyanánt), a tiszta (csalárdságtól
mentes, szellemi) hamisítatlan
(megtéveszthetetlen) tej (Isten
igéje) után vágyakozzatok (nagyon
vágyódik valami után, epekedik), hogy
azon növekedjetek. (általa növekedjetek az üdvösségre) (amíg majd
megmenekültök)” (1Pét
2:1-2).
„Mint akik újonnan születtetek nem
romlandó (veszendő) magból, de
romolhatatlanból, Istennek igéje által (Isten élő és megmaradó beszédén
keresztül), amely él és megmarad örökké” (1Pét
1,23).
Dávid ismerte Urát, és ilyen megvallást tesz, példát adva Krisztus
népének… lecsendesítem és elnémítom
lelkemet. >magamat; legbelső énemet< (mint anya a gyermekét). Amilyen az elválasztott gyermek az anyjánál;
mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem (a legbelső énem)” (Zsolt.
131, 2)
Luk. 18,18 [Jézus elé járult], és megkérdé őt egy főember, [egy előkelő ember] mondván: Jó Mester, [Tanító] mit cselekedjem, [és milyen jó dolgot kell tennem ahhoz, és
milyen jótettet hajtsak végre], hogy elnyerhessem [és örökölhessem] az örökéletet?
Luk. 18,19 Monda pedig néki Jézus: Miért mondasz engem jónak?
Nincs senki jó, csak egy, [az egyetlen] Isten.
Luk. 18,20 A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál [vagyis ne kövess el
házasságtörést]; ne ölj; ne lopj; hamis
tanúbizonyságot ne tégy [és ne tanúskodj hamisan]* tiszteld [és becsüld] atyádat és anyádat**
*A Szent
Szellem így magyarázza a törvényt: „Mert
ez: Ne paráználkodjál [ne légy házasságtörő] ne ölj, ne orozz, [ne lopj] hamis
tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánd [a másét], és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe:
[mert egy egészbe foglalja ez az egy ige] Szeressed
felebarátodat [a közel levő
embert, szomszédot, embertársadat] mint
tenmagadat. [vagyis, mint saját magadat]” (Róm. 13,9-10).
A
[felebaráti] szeretet [(agapé): isteni tulajdonság nyilvánuljon meg a másik ember iránt. Ez a
szeretet nem tekint arra, hogy a másik ember megérdemli-e ezt a szeretetet. Aki
így szeret, az megbecsüli a másikat, igyekszik örömet szerezni neki, javát és
jólétét elősegíteni] nem illeti
gonosszal a felebarátot. [nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást (nem tesz rosszat)]. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. [tehát a szeretettel
teljesen betöltjük a törtvényt]. Az Úr Jézus
így foglalja össze az összes parancsolatot: „Amit akartok azért, hogy az
emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert
ez a törvény és a próféták” (Mát. 7,12)
**Az apostolon keresztül megerősíti a Szent Szellem a kijelentést: „Tiszteljed [becsüld, értékeld] a te atyádat és a te anyádat ami az első
parancsolat [(prótosz): kezdeti, eredeti, nagyon jelentős,
elsőrangú útmutatás] ígérettel [vagyis amelyhez ígéret is
kapcsolódik]. Hogy jól legyen néked dolgod [és hogy boldog, sikeres] és hosszú életű légy e földön” (Eféz. 6,2-3).
„Mert Isten parancsolta ezt, mondván:
Tiszteld atyádat és anyádat, és: Aki atyját vagy anyját szidalmazza [sértegeti, gyalázza, rosszat mond rá,
átkozza, gonoszul beszél, becsmérel, ócsárol], halállal lakoljon [bűnhődjék; továbbá: azt, aki gonoszat mond
atyjára vagy anyjára, ki kell végezni]”
(Mát. 15,4).
És: „Mert Mózes azt mondotta: Tiszteld atyádat
és anyádat. És: Aki atyját vagy anyját szidalmazza [gyalázza; gonoszat,
rosszat mond; becsmérli, ócsárolja, átkozza], halállal haljon meg [meghal]”
(Márk. 7,10).
És ezt a parancsolatot is
megváltoztatták a vallásos zsidók, előképül és figyelmeztetésül a Krisztus
népének: „Tiszteld atyádat és anyádat
(amint megparancsolta néked az Úr, a te Istened;), hogy hosszú ideig élj (és jó dolgod lehessen) azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked” (2
Móz. 20,12; 5 Móz. 5,16).
Pedig azt mondta az
Úr, hogy: „Átkozott, aki kevésre becsüli
(aki gyalázza) az ő atyját vagy anyját!
És mondja az egész nép: Ámen!” (5
Móz. 27,16).
Luk. 18,21 Az pedig monda: Mindezeket ifjúságomtól fogva [vagyis ifjúkorom óta] megtartottam [és ezektől magamat megőriztem].
Luk. 18,22 Jézus ezeket hallván, monda néki: Még egy fogyatkozás
van benned [és még egyvalami hiányzik belőled]: Add el mindenedet, amid van, és oszd el a
szegényeknek [és oszd el a nincstelenek között], és kincsed lesz mennyországban; és [azután] jer, kövess engem.
[Más fordítás: Jézus ezt felelte neki: „Akarod a végső célt
elérni? (végcélba akarsz jutni), Eredj el, add el vagyonodat, oszd el a
szegényeknek s kincsed lesz a mennyben. Azután jer, kövess engem].
Luk. 18,23 Az pedig ezeket hallván, igen megszomorodék, [és eltávozott]; mert igen gazdag vala*
*Pedig meg van írva:
„Aki bízik az ő gazdagságában, (elbukik), és
elesik; de mint a fa ága, az igazak kivirágoznak” (Péld. 11.28
Luk. 18,24 És mikor látta Jézus, hogy az igen megszomorodék,
monda: Mily nehezen [és kelletlenül] mennek be az Isten
országába [az Isten királyságába], akiknek gazdagságuk [vagyonuk, pénzük] van!
Luk. 18,25 Mert könnyebb [és egyszerűbb] a tevének a tű fokán átmenni, hogysem a [jómódú, vagyonos] gazdagnak az Isten
országába [Isten királyságába] bejutni [és bemennie]*
*Máté is bizonyságot tesz a
történtekről, és az Úr Jézus kijelentéséről: „Az
ifjú pedig e beszédet [ezt a szót, ezt az Igét] hallván, elméne [eltávozott] megszomorodva;
mert sok jószága vala [nagyon gazdag volt; nagy vagyona, sok szerzeménye
volt]. Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a
gazdag [ember] nehezen [bajosan,
kelletlenül] megy be [mert nehéz
bejutnia] a mennyeknek országába. [a
mennyek Istenének királyságába]. Ismét [és újra csak azt] mondom pedig néktek: Könnyebb [és fáradság mentesebb, egyszerűbb] a
tevének a tű fokán átmenni, hogysem a gazdagnak az Isten országába bejutni. A tanítványok pedig ezeket hallván,
felettébb álmélkodnak vala [nagyon megdöbbentek, meglepődtek, megrendültek;
igen csodálkoznak], mondván: Kicsoda
üdvözülhet tehát [ki menekülhet meg akkor]? Jézus pedig rájuk tekintvén
[beléjük nézett, és] monda nékik:
Embereknél [emberek szerint ez képtelenség, erre senki sem képes] ez lehetetlen [lehetetlenségnek tűnik], de
Istennél [Isten szemében] minden [mindez]
lehetséges.
[Más fordítás: Jézus rájuk nézett, és ezt mondta: „Az emberek semmit
sem tudnak ezért tenni. Istennek viszont minden lehetséges]”
(Mát. 19,22-26).
Márk bizonyságtétele így hangzik:
„Jézus pedig körültekintvén, monda
tanítványainak: Mily nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk
van (akik gazdagok)! A tanítványok pedig
álmélkodnak (megdöbbentek) az ő
beszédén (szavain); de Jézus ismét
felelvén, monda nékik: Gyermekeim, mily
nehéz azoknak, akik a gazdagságban
(akik a vagyonban) bíznak, az Isten
országába bemenni (bejutni)! Könnyebb
a tevének a tű fokán átmenni, hogysem a gazdagnak az Isten országába bejutni.
Azok pedig még inkább álmélkodnak (megrökönyödtek) vala, mondván magok között (és ezt kérdezgették egymás közt): Kicsoda üdvözülhet tehát? Jézus pedig rájuk
tekintvén, monda: Az embereknél (az embereknek) lehetetlen, de nem az Istennél (az Istennek); mert az Istennél (az Istennek) minden lehetséges” (Márk.
10,23-27).
Ezért így int az apostol: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe (csapdába)
és sok esztelen és káros kívánságba
esnek, melyek az embereket veszedelembe (pusztulásba) és romlásba merítik (és romlásba döntik). Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván
némelyek (egyesek) eltévelyedtek a
hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal (és sok fájdalmat okoztak
önmaguknak)” (1 Tim. 6,9-10).
Az apostol figyelmeztetése: „(Figyeljetek csak ide, és) halljátok meg szeretett atyámfiai
(szeretett testvéreim), avagy nem az
Isten választotta-é ki e világ szegényeit, (vagyis azokat, akik a világ
szemében szegények) hogy gazdagok
legyenek hitben, és örökösei az országnak, amelyet azoknak ígért, akik őt
szeretik?” (Jak. 2,5).
Mert: „Aki bízik az ő
gazdagságában, (elbukik, és) elesik;
de mint a fa ága, az igazak kivirágoznak (és virulnak)” (Péld. 11,28)
Luk. 18,26 Akik pedig ezt hallották, mondának [hát akkor]: Ki üdvözülhet [és ki menekülhet meg] tehát?
Luk. 18,27 Ő pedig monda: Ami embereknél [az emberek szemében] lehetetlen, [és képtelenség], lehetséges az Istennél [az Isten szemében]*
*Már
Mózesen keresztül hangzik a kijelentés:
„Avagy az Úrnak (az ÚR
számára) lehetetlen-é valami?” (1 Móz. 18,14)
„Mert
az Istennél semmi sem [nincs olyan dolog amely] lehetetlen [mert Isten
egyetlen szava (réma: kijelentése; pl. egy személyre szóló
kijelentés) sem hiúsulhat meg]”
(Luk. 1,37)
És Isten nem változott: „Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki
téged el nem fordíthat attól, a mit elgondoltál (és nincs olyan szándékod,
amelyet meg ne valósíthatnál)” (Jób. 42,2)
Jeremiás megvallása: „Ah, ah, Uram Isten! Ímé te teremtetted (alkottad)
a mennyet (eget) és földet a te nagy hatalmaddal és a te kiterjesztett (kinyújtott)
karoddal, és semmi sincs lehetetlen
előtted (Neked)!” (Jer. 32,17).
Luk. 18,28 És monda Péter: Ímé mi mindent elhagytunk [és mindenünket
hátrahagytuk], és követtünk téged!*
Luk. 18,29 Ő pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy senki
sincs, aki elhagyta házát [(oikia): családját, háznépét], vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy
gyermekeit az Isten országáért [az Isten királyságáért],
Luk. 18,30 Aki sokszorta többet ne kapna ebben az időben, [vagyis ezen a világon] a jövendő világon pedig
örök életet
[Más fordítás: hogy ne kapná vissza
sokszorosát már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet]*
*Máté is bizonyságot tesz az ígéretről: „Akkor felelvén Péter, monda néki: Ímé, mi
elhagytunk mindent és követtünk téged: mink lesz hát minékünk [velünk mi
lesz, mi lesz hát a jutalmunk]? Jézus
pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, akik követtetek engem, az
újjászületéskor [a megújult világban], amikor
az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe [helyet foglal
dicsőségének trónján], ti is beültök majd
tizenkét királyi székbe [ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon], és [így] ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét [törzsét]. És aki elhagyta házait, vagy fitestvéreit,
vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit,
vagy szántóföldjeit az én nevemért, én érettem és az evangéliumért, mindaz
száz annyit vészen [százszor annyit kap vissza], és örökség szerint nyer örök életet
[százszorosát kapja vissza és az öröklétben kap osztályrészül életet]” (Mát. 19,27-29).
És az Úr Jézusra kell tekinteni
ahhoz, hogy megértsük, amit tett velünk az Úr: „Amelyet megmutatott a
Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára
a mennyekben” (Eféz. 1,20).
Sőt: „Minket, kik meg voltunk
halva a vétkek [eleséseink] miatt, életre
keltett, vagyis feltámasztott együtt
a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg, (kegyelemből kaptátok a
megváltást); [és kinek kegyelme által megszabadultatok, vagyis üdvözültetek].
És… vele együtt ültetett [maga mellé] a mennyekben [minket], Krisztus Jézusban” (Eféz. 2,5-6)
Luk. 18,31 [És félrevonta a tizenkettőt], és maga mellé vévén őket, monda nékik: Ímé felmegyünk
Jeruzsálembe [jelentése: Isten gondoskodik a békéről], és beteljesedik minden az embernek Fián, amit a
próféták megírtak.
Luk. 18,32 Mert a pogányok [a más nemzetekből valók] kezébe adatik [elárulják, és kiszolgáltatják, átadják], és megcsúfoltatik, [kigúnyolják, és kinevetik] és meggyaláztatik, [(hübridzó): undorral,
megvetéssel, szégyenletesen, gyalázatosan, utálatosan, gonoszul bánnak vele,
és bántalmazzák] és megköpdöstetik [és leköpik];
Luk. 18,33 És megostorozván, [megkorbácsolván] megölik őt; és harmadnapon feltámad.
Luk. 18,34 Ők pedig ezekből semmit nem értének [semmit sem fogtak fel]; és a beszéd [(réma):
az Ige, a kijelentés] ő előlük el vala rejtve [ez a (réma): Ige, a kijelentés rejtve maradt előlük]. és nem fogták fel [és ez a beszéd olyan
homályos volt előttük, hogy nem értették meg] a mondottakat [vagyis hogy mit akart vele mondani]*
*Az
Úr Jézus sokszor elmondta, hogy a próféciák hogyan teljesednek be. Először
akkor, mikor Péter apostol megvallja, hogy Jézus az Isten Fia: „Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni
[elmagyarázni, jelezni] az ő
tanítványainak [és tanítványai előtt arra célozgatni; megkezdte Jézus a
tanítványai előkészítését; többször fölhívta tanítványai figyelmét arra, és
rámutatott], hogy néki Jeruzsálembe kell
menni. És sokat szenvedni [sok szenvedést eltűrnie (paszkhó): átélni,
megtapasztalni, elviselni, eltűrni, és szenvedni] a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól [a
törvénytanítóktól], és megöletni, és harmadnapon
föltámadni [életre kelni]” (Mát. 16,21).
És az Úr
Jézus újra-és újra elmondja tanítványainak, hogy hogyan teljesednek be a
próféciák, amelyek Őróla szólnak: „Amikor
újra együtt voltak Galileában, így szólt hozzájuk Jézus: „Az Emberfia emberek kezébe
adatik. És megölik őt, de harmadnapon föltámad. És (ekkor) felettébb megszomorodának” (Mát. 17,22-23).
És ismét: „És mikor felmegy vala Jézus Jeruzsálembe, útközben csupán a tizenkét
tanítványt vévén magához, (és útközben) monda
nékik: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe,
és az embernek Fia (az Emberfia) átadatik
a főpapoknak és írástudóknak. És
halálra kárhoztatják (ítélik) őt, És
a pogányok kezébe adják őt, hogy megcsúfolják (hogy kigúnyolják) és megostorozzák (megkorbácsolják) és keresztre feszítsék; de harmadnap
feltámad” (Mát. 20,17-19).
A Szent Szellem kitöltése után
Péter apostol így beszél a zsidókhoz, hirdetve az Úr Jézus feltámadását: „Azért, aki az Isten elvégzett tanácsából és
rendeléséből hatalmatokba adatott, ti az istentelenek által kínoszlopra
szegeztétek és megöltétek]: Kit
az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait [bilincseit]
megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia [mert nem volt lehetséges, hogy a halál hatalmában tartsa (legyőzze, visszafogja,
akadályozza) őt]. Mert Dávid [már eleve] ezt mondja Őróla: Magam előtt láttam az Urat
mindenkor [(pasz): állandóan], mert Ő nékem jobb kezem felől van, hogy meg
ne tántorodjam [hogy meg ne inogjak; Meg ne rendüljek,
hogy biztonságban legyek]. Annakokáért
örvendezett az én szívem [(kardia): szellemi
élet központja; bensőm], és vígadott az én nyelvem [Örül hát szívem és nyelvem énekel]; annak felette az én (hús)testem is reménységben nyugszik [még a húsom is reménységgel
lakik (sátorozik) itt]. Mert
nem hagyod az én lelkemet [az én életemet]
a sírban [a pokolban; a halottak
birodalmában (országában); a koporsóban; az alvilágban (a Hádesben)] és nem
engeded, hogy a te Szented rothadást [(diaphthora): bomlás, pusztulás, enyészet, elmúlást] lásson. Megjelentetted nékem [megismertetted velem] az életnek útjait [megmutattad nekem az életre vezető ösvényeket];
betöltesz engem örömmel [örvendezéssel]
a Te orcád előtt [Más fordítás: közel jössz
hozzám, és nagy örömmel töltesz be; Életre vivő utakat
ismertettél meg velem. Orcáddal (proszópon: jelenléteddel) együtt lakva meg fogsz
majd tölteni jókedvvel].
Atyámfiai [testvéreim]
férfiak, szabad nyilván [nyíltan]
szólanom ti előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt és eltemettetett, és
az ő sírja [koporsója] mind e mai
napig minálunk van [hogy ő életének végére
jutott, el is temették]. Próféta
[(prophétész): Isten nevében szóló, isteni akaratot
közvetítő személy] lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel
megesküdött [(omnüó): esküvel fogadta], hogy majd az ő ágyékának
gyümölcséből támasztja a Krisztust (hús)test
szerint, hogy helyeztesse az ő királyi székibe [trónjára], Előre
látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az Ő lelke [(pszükhé):
élete] nem hagyatott a sírban [(hadész) az eltávozott lelkek helye, állapota, pokolban; halottak
birodalmában; nem marad az alvilágban],
sem az Ő (hús)teste rothadást [(diaphthora): bomlás, pusztulás, enyészet] nem látott” (Csel. 2,23-31).
Dávid
próféciája így hangzik: „Az Úrra
néztem (tekintek) szüntelen; mert jobb
kezem felől van, meg nem rendülök (nem tántorodom meg). Azért örül az én szívem (H:léḇ:
bensőm) és örvendez (ujjong) az én
lelkem (szellemem); /hús/testem
is biztosságban lakozik (kataszkénoó): tábort ver, sátorozik). Mert
nem hagyod lelkemet (H: nep̄eš: élet, én magam) a Seolban
(a holtak hazájában); nem engeded, hogy a
te szented (híved leszálljon a sírba, és) rothadást (diaphthora:
bomlás, pusztulás, enyészet) lásson. Te tanítasz engem az élet ösvényére (megismerteted
velem az élet útját), teljes öröm van
tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké” (Zsolt. 16,8-11).
Amikor a béna meggyógyul, Péter
apostol így hirdeti az Úr Jézus feltámadását, „Az Ábrahámnak, Izsáknak és
Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát [paisz: szolgáját], Jézust, kit
ti elárulátok [kiszolgáltattatok; átadtatok], és megtagadátok [(arneomai): elutasít, visszautasít] Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy
elbocsátja. [Más fordítás: Nem! Isten
tette ezt! Ő az Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi ősapáinknak Istene. Ő
dicsőítette meg szolgáját, Jézust ezzel a gyógyulással. Igen, azt a Jézust,
akinek ti a halálát akartátok. Mert
Pilátus már elhatározta, hogy felmenti, szabadon engedi, de ti nem akartátok őt].
Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy
a gyilkos ember bocsáttassék el néktek.
[Más fordítás: Elutasítottátok, megtagadtátok Jézust, a Szentet és az Igazságost. És
követeltétek, hogy egy gyilkos embernek adjon kegyelmet a kedvetekért], Az
életnek [(arkhégosz tesz dzóész; az arkhégosz): elsődleges
jelentése kezdő, előidéző, okozó,
alapító, szerző] fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten
feltámasztott a halálból, minek mi bizonyságai [tanúi] vagyunk.
[Más fordítás: Megöltétek azt, aki az életet adja. Isten azonban feltámasztotta Jézust
a halálból. Ennek tanúi vagyunk - a saját szemünkkel láttuk őt]”
(Csel. 3,13-15)
Luk. 18,35 Lőn [vagyis történt] pedig, mikor Jerikóhoz közeledett, egy vak [koldus] ül vala az út mellett koldulván [és kéregetett].
Luk. 18,36 És mikor hallotta a mellette elmenő sokaságot, [hogy nagy tömeg megy el mellette, kérdezősködött], és tudakozódik, mi dolog az [és hogy mi történt]?
Luk. 18,37 Megmondák pedig [tudtára, és hírül adták] néki, hogy a Názáretbeli Jézus [halad], és megy el arra.
Luk. 18,38 [Erre üvölteni kezdett], és kiálta, mondván:
Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!
Luk. 18,39 Akik pedig elől mentek, [rászóltak; korholták; csitították], és dorgálják őt, hogy hallgasson; de ő annál inkább [de annál hangosabban] kiálta: Dávidnak Fia,
könyörülj rajtam!
Luk. 18,40 És Jézus megállván, parancsolá, hogy vigyék [hogy
vezessék] azt hozzá; és mikor közel
ért [amikor odaért], megkérdé őt,
Luk. 18,41 Mondván: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? Az pedig
monda: Uram, hogy az én szemem világa megjöjjön [hogy ismét lássak;
hogy újra föltekintsek rád].
Luk. 18,42 És Jézus monda néki: Láss, [tekints föl] a te hited téged megtartott [meggyógyított téged].
Luk. 18,43 És azonnal megjöve annak szeme világa [rögtön föltekintett], és [csatlakozott hozzá] követé őt, dicsőítvén az
Istent az egész sokaság pedig ezt látván, dicsőséget ada az Istennek*
*Márk bizonyságtétele így hangzik: „És Jerikóba érkezének: és
mikor ő és az ő tanítványai és nagy sokaság (kifelé ment) Jerikóból (és) kimennek vala, a Timeus (Jelentése:
nagyra becsült, nagyra értékelt) fia,
a vak Bartimeus, ott ül az úton, koldulván. És amikor meghallá, hogy ez a
Názáreti Jézus, kezde kiáltani, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!
És sokan feddik vala őt (és többen is rászóltak), hogy hallgasson; de ő annál jobban kiáltja vala: Dávidnak Fia,
könyörülj rajtam! Akkor Jézus megállván, mondá, hogy hívják elő (hívjátok
ide). És előhívják (odahívták) vala a vakot, mondván néki: Bízzál; kelj
föl, hív tégedet. Az pedig felső ruháját ledobván, és felkelvén
(felugrott), Jézushoz méne. És felelvén
Jézus, monda néki: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled (mit kívánsz, mit
tegyek veled)? A vak pedig monda néki:
Mester, hogy (újra) lássak. Jézus
pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott téged. És azonnal megjött a
szeme világa (és újra látott), és
követi vala Jézust az úton” (Márk. 10,46-52).
Az Úr Jézus
mindenkinek visszaadta a szeme világát, aki hittel kérte: „s mikor Jézus tovább ment onnét, két vak [csatlakozott hozzá] követé őt [és nyomába szegődött], kiáltozva és ezt mondva: Könyörülj rajtunk
[légy irgalmas hozzánk], Dávidnak fia!
Mikor pedig beméne a házba, oda menének hozzá a vakok, és monda nékik Jézus:
Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem [hogy meg tudom ezt tenni]? Mondának néki: Igen, Uram. Akkor illeté
[megérintette] az ő szemeiket, mondván:
Legyen néktek [történjen] a ti
hitetek szerint [ahogyan hittétek]. És
megnyilatkozának azoknak szemei…”
(Mát. 9,27-30).
Így teljesült be a prófécia: „Az Úr (JHVH= Jahve) megnyitja a vakok szemeit, az Úr
felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat” (Zsolt. 146,8).
Hát: „Mondjátok a remegő
szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten,
a ki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak,
és a süketek fülei megnyittatnak” (Ésa.
35,4-5).
„És meghallják ama napon a siketek (is) az
írás beszédeit (könyvtekercs logoszát: Igéjét), és a homályból és sötétből a vakoknak szemei
látni fognak (a vakok szemei pedig látni fognak a homály és a sötétség
után). És nagy örömük lesz a szenvedőknek (újra örömüket lelik az ('eḇəjôn: szűkölködő elnyomott,
szerencsétlen, nyomorult) az Úrban, és a szegény emberek vígadnak
(ujjong, ugrál örömében) Izráel Szentjében”
(Ésa. 29,18-19)