Lukács Evangélium 18. fejezet Isten válaszol az övéinek (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Luk. 18,1 Monda pedig nékik példázatot is arról, hogy mindig [(pantote) és mindenkor, azaz minden időben, szüntelen] imádkozni kell, és meg nem restülni [(ekkakeó egkakeó): nem szabad belefáradniuk, meglankadniuk, kimerülniük, és nem szabad feladniuk; az imádkozásban hanyagokká ne legyenek; és nem szabad elcsüggedni; elmulasztani, kihagyni, hibázni, elhanyagolni]^*

*A szent Szellem kitöltésére várva - amit meg is kaptak - a hívők: „… mindnyájan egy szívvel-lélekkel [egy indulattal s állandóan, kitartóan, állhatatosan] foglalatosak valának [vettek részt] az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az Ő atyjafiaival [testvéreivel] együtt” (Csel. 1,14).

Ezért így buzdítja a mindenkori hívőket az apostolon keresztül a Szent Szellem: „… legyetek a könyörgésben [imádságban] állhatatosak [szorgalmasok; kitartók; ragaszkodók]” (Róm. 12,12).

És az apostol minden gyülekezetben így buzdítja a hívőket: „…szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra” (1Thessz. 5,16-18).

Ezért: „Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által [Szellemben], és ugyanezen dologban vigyázván [legyetek éberek, és evégett virrasszatok minden kitartással] minden [teljes] állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért.

[Más fordítás: Minden helyzetben imádkozzatok a Szent Szellem által. Gyakoroljátok az imádkozás és kérés minden fajtáját! Erre mindig legyetek készen, maradjatok éberek, és tartsatok ki az imádkozásban]” (Eféz. 6,18).

És ismét: „Az imádságban állhatatosak [kitartóak és éberek] legyetek, vigyázván [és őrködve virrasszatok] abban hálaadással” (Kol. 4,2).

Dávid így imádkozik például minden kor hívőinek: „Én az Istenhez kiáltok, és az Úr (megsegít), és megszabadít engem. Bár reggel, délben, este gondban vagyok, és panaszkodom és sóhajtozom, ő meghallja az én szómat (az én hangomat). Megszabadít engem békességre a rám támadó hadtól, bár sokan vannak ellenem” (Zsolt. 55,17-19).

„Uram, szabadító Istenem, hozzád kiáltok éjjel-nappal. Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok: Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra (figyelj esedezésemre)!” (Zsolt. 88,2-3)

Luk. 18,2 Mondván: Volt egy bíró egy városban, aki Istent nem félt és embert nem becsült

[Más fordítás: és az emberekkel nem törődött, és embert nem tisztelt, és nem érdekelte, hogy mit gondolnak róla az emberek].

Luk. 18,3 Volt pedig abban a városban egy özvegyasszony, [aki gyakran] elméne ahhoz [és azt hajtogatta], mondván: Állj bosszút értem az én ellenségemen.

[Más fordítás: Szolgáltass nekem igazságot az ellenségemmel szemben].

Luk. 18,4 Az pedig nem akará [nem volt rá hajlandó; vonakodott] egy ideig; de azután monda ő magában: Jól lehet, Istent nem félek, [és nem tisztelek] és embert nem becsülök [az emberekkel sem törődöm, és nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam, mert embert sem tisztelek]^*

*Mert csak: „Az igaz érti meg szegényeknek ügyét; az istentelen pedig nem tudja megérteni” (Péld. 29,7).

Pedig az Úr már kijelentette, hogy: „Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét!” (Ézs. 1,17).

„Ne nyomorgassátok az özvegyeket és árvákat! Ha mégis nyomorgatjátok őket, és hozzám kiáltanak segítségért, bizony meghallgatom kiáltásukat. Fölgerjed haragom, és fegyverrel öllek meg benneteket, és majd a ti feleségeitek lesznek özvegyekké, és gyermekeitek árvákká” (2 Móz. 22,22-24)

Luk. 18,5 Mindazáltal mivelhogy nékem terhemre van ez az özvegyasszony, megszabadítom őt, hogy szüntelen reám járván, ne gyötörjön engem.

[Más fordítás: Hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül, és mivel folyton zavar engem ez az özvegyasszony igazságot szolgáltatok neki].

Luk. 18,6 Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis [igazságtalan, istentelen, vagyis Isten nélkül élő] bíró!

Luk. 18,7 Hát az Isten nem áll-é bosszút az ő választottaiért, kik őhozzá kiáltanak [segítségért] éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk.

[Más fordítás: nem szolgáltat-e igazságot az ő választottainak? Vajon várakoztatja-e őket]?

Luk. 18,8 Mondom néktek, hogy bosszút áll értök [igazságot szolgáltat nekik] hamar. Mindazáltal [csak az a kérdés, hogy] az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?^*

Mert: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, (senki sem lehet kedves Isten előtt) mert aki (az Istent keresi), és Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsid. 11,6).

Ezért már a prófétán keresztül így szól az Úr: „Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok (és tegyétek erőssé) a tántorgó (és roskadozó) térdeket. Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket!” (Ésa. 35,3-4).

A próféciát megerősíti az apostolon keresztül is: „Ezért tehát a lankadt (és lecsüggesztett) kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg (és egyenesítsétek föl), És lábaitokkal egyenesen (és egyenes ösvényen) járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon (és meg ne botoljon), sőt inkább meggyógyuljon” (Zsid. 12,12-13)

Luk. 18,9 Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, [mert azt gondolták] hogy ők igazak, és a többieket semmibe sem vették

[Más fordítás: néhányuknak pedig, akik meg voltak győződve arról, hogy igazak, hogy ők megigazultak, a többieket pedig lenézték, és megvetetették], ezt a példázatot is mondá:

Luk. 18,10 Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus [elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos férfiak zárt csoportjába tartozó], és a másik vámszedő [vagyis: adószedő].

Luk. 18,11 A farizeus megállván, [odaállt előre, emelt fővel, és] ily módon [magának beszélve a következőket] imádkozta magában:^* Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek [mint a többi ember, akik], ragadozók, [zsarolók, uzsorások, harácsolók, rablók] hamisak [gonoszok, becstelenek, igazságtalanok, csalók], paráznák [(moikhosz): házasságtörők], vagy mint ím, e vámszedő is.

*Imádkozta magában: Más értelmezés szerint: önmagáról; vagy: önmagára nézve; vagy: önmagához. Vagyis imádsága magával való beszélgetés volt.

Luk. 18,12 Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát [vagyis tizedet] adok mindenből, amit szerzek^*

*Az ilyen imára az Úr válasza: „… Ti vagytok, akik az emberek előtt magatokat megigazítjátok [megigazultaknak mutatjátok]; de az Isten ismeri a ti szíveteket [mert belelát szívetekbe, a bensőtökbe]: mert ami az emberek közt magasztos [és ami az emberek szemében nagy érték, és nagyra becsült], az Isten előtt utálatos [és megvetést érdemel]” (Luk. 16,15)

Luk. 18,13 A vámszedő pedig távol állván [megállt hátul], és még szemeit [még a tekintetét] sem akarja [és nem merte] vala az égre (fel)emelni, hanem veri vala mellét, [és így könyörgött] mondván: Isten, légy irgalmas nékem [könyörülj rajtam, bűnösön, és engesztelődj ki velem] bűnösnek [(hamartólosz): vagyis a célt eltévesztőnek]!^*

*Dávid így könyörög az Úrhoz, megalázva magát, a Betsabéval történt eset után: „Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én (hűtlenségemet), és bűneimet! Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, (teljesen mosd le rólam bűnömet) és az én vétkeimből tisztíts ki engemet; Mert ismerem az én bűneimet, (és tudom, hogy hűtlen voltam) és az én vétkem szüntelen előttem forog. Egyedül te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, ami gonosz a te szemeid előtt, (és amit rossznak látsz, ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted); hogy igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben. Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám” (Zsolt. 51,3-7)

Luk. 18,14 Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogysem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik^*

*Az Úr Jézus példázatokkal világítja meg kijelentését: „Mikor valaki lakodalomba hív, ne ülj a fő helyre; mert netalán náladnál nagyobb tiszteletben álló (érdemesebb) embert is hívott meg az, És eljövén az (odamegy hozzád), aki mind téged, mind azt meghívta, ezt mondja majd néked: Engedd (át) ennek a helyet! És akkor szégyennel (szégyenszemre) az utolsó helyre fogsz ülni (kerülni). Hanem mikor meghívnak, menj el és ülj le az utolsó helyre; hogy mikor eljő az, aki téged meghívott, ezt mondja néked: Barátom ülj feljebb! Akkor néked dicsőséged lesz azok előtt, akik veled együtt ülnek (becsületed lesz minden asztaltársad előtt). Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik” (Luk. 14,8-11). 

Mert: „Az embernek kevélysége megalázza őt; az alázatos pedig tisztességet nyer” (Péld. 29,23).

 És: „A csúfolódókat ő megcsúfolja, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad” (Péld. 3,34).

Mert: „A megromlás előtt felfuvalkodik az ember elméje; a tisztesség előtt pedig alázatosság van

(Más fordítás: Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a szíve, de akire dicsőség, az alázatos)” (Péld. 18,12).

Mert: „Micsoda népség az, amely tisztának tartja magát, pedig ki sem mosták szennyéből! Micsoda népség az, amely kevély szemű és fennhéjázó tekintetű!” (Péld. 30,12-13).

Ezért jobb az: „Hogyha megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt, és ő az alázatost megtartja” (Jób. 22,29).

Az apostol is arra kéri a mindenkori hívőket, hogy:  „Teljesítsétek be [tegyétek teljessé] az én örömömet, [azzal] hogy egyenlő indulattal [egyetértésben; egyet akarva; (gondolva), közös lelkesedéssel] legyetek, ugyanazon [(agapé): Isten szerinti] szeretettel viseltetvén, egy érzésben [összeforrva], egyugyanazon indulattal lévén [ugyanarra törekedtek].

[Más fordításban: Ha igen, akkor, tegyétek meg, amire kérlek titeket! Ezzel nagy örömöt fogtok szerezni. Legyen a gondolkozásotok összhangban egymással, legyen bennetek ugyanaz az isteni szeretet egymás iránt, éljetek teljes egyetértésben, és ugyanarra a célra törekedjetek!] Semmit nem cselekedvén versengésből [vetélkedésből; önzésből; viszálykodásból; perlekedésre való hajlamból], sem hiábavaló [hiú] dicsőségből [önhittségből; se hiú dicsőségvágyból], hanem alázatosan egymást különbeknek [kiválóbbnak] tartván [többre becsülvén] ti magatoknál.

 Más fordításban: [Ne irányítson benneteket az önzés, irigység, vagy büszkeség! Ellenkezőleg, alázatosak legyetek, és adjatok a másiknak több tiszteletet, mint amit magatoknak kívántok!]” Fil. 2,2-3).

Péter apostol is erre figyelmeztet: „Hasonlatosképpen ti ifjabbak (fiatalabbak) engedelmeskedjetek a véneknek (és fogadjatok szót az elöljáróknak): mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel (viseltessetek alázattal), mert az Isten a kevélyeknek (a felfuvalkodottaknak, gőgös, és büszkéknek) ellene áll (és kevélyekkel szembeszáll), (de) az alázatosaknak pedig kegyelmet (jótétemény, szívesség, kedvezés, ajándék, öröm, nagyvonalúság, nagylelkűség, bőkezűség) ád.

Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas (uralkodó, erős) keze alatt, hogy felmagasztaljon (megdicsőítsen, és felemeljen) titeket annak idején (maga idejében, a megfelelő időben)” (1Pét 5,5-6)

Luk. 18,15 Vivének pedig hozzá kisgyermekeket [csecsemőket]^* is, hogy illesse azokat [hogy kezét rájuk tegye, és megérintse őket]; mikor pedig a tanítványok ezt [észrevették], és meglátták, megdorgálák azokat [rájuk szóltak, korholták, és elutasították] őket.

*Csecsemőket (brephosz): Az Újszövetség ezt a kifejezést alkalmazza a még meg nem született magzatra, az újszülöttre, az ennél valamivel idősebbre, és a frissen újjászületett hívőkre.

Luk. 18,16 De Jézus magához híván őket, [hagyjátok] monda: Engedjétek, hogy a kisgyermekek^* én hozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket [hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, és ne (kólüó): akadályozzátok, és ne tartsátok vissza őket]; mert ilyeneké [(toiútosz): az ilyen jellemű vagy személyiségűeké] az Istennek országa [az Isten királysága].

*Kisgyermekek (paidion): kisbaba, kisgyermek, átvitt értelemben: egy éretlen keresztény hívő.

Luk. 18,17 Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek [(paidion): kisbaba, kisgyermek, átvitt értelemben: egy éretlen keresztény hívő], semmiképpen nem megy be abba^*

*Mikor a tanítványok megkérdezik, hogy ki a nagyobb Isten királyságában, az Úr Jézus válaszként: „És előhíván Jézus egy kisgyermeket, közéjük [vagyis eléjük] állítja vala azt. És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek [ha nem változtok meg, ha meg nem fordultok] és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába [a mennyek Istenének királyságába]” (Mát. 18,2-3).

„Akinek van füle a hallásra, hallja [meg]” (Mát. 11,15).

Amikor Nikodémusz az Úr Jézushoz megy, az Úr Jézus válasza világítja meg, hogy az előzőekben milyen kisgyermekeket példáz Ő: „Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan (és felülről) nem születik, nem láthatja (meg) az Isten országát. Monda néki Nikodémusz: Mi módon (és hogyan) születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é (és megszülethetik ismét)? Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami (hús)testtől született, (hús)test az; és ami Szellemtől született, szellem az. Ne csodáld (ne csodálkozz), hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek” (Ján. 3,3-7).

És Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Hozzátok azonban, testvérek, [atyámfiai] nem szólhattam [beszélhettem] úgy, mint szellemi emberekhez, hanem csak, mint (hús)testiekhez. [g.: szarkikosz: jelentése: hús; húsból való; földi; Azok a már megtért emberek, akiket még a „hús”, és nem a szellem irányit, vezet]. Mint akik még nem nőttetek fel Krisztusban [kisdedek, gyermekek, kiskorúak vagytok]. Tejjel tápláltalak [g. (potidzó): - itallal ellát, öntöz. Inni ad, megitat, átitat] titeket, nem kemény eledellel, [nem szilárd étellel] mert még nem bírtátok volna el. [nem voltatok még elég erősek; g. (dünamai): képesnek vagy lehetségesnek lenni, hatalmasnak lenni. (Még nem voltak felruházva a Szent Szellem erejével)]. Sőt még most sem bírjátok el [még most sem vagytok elég erősek]. Mert még (hús)testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység [féltékenység; vetélkedés; versengés] és viszálykodás [civódás; vita; visszavonás; (g.(dikhosztásziá): meghasonlás, azaz széthúzás, ami a tétovázó, bizonytalankodó magatartásból fakad, megosztás] van közöttetek, nem (hús)testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?” (1Kor 3,1-3).

Péter apostolon keresztül tovább szól az Úr: „Levetvén azért (vessetek el, tegyetek hát félre) minden gonoszságot (romlottság, rosszindulat), minden álnokságot (ármánykodást) (ravaszság, csalás, csel, körmönfontság), képmutatást (megtévesztés, színlelés), irigykedést (rosszakarat, becsmérlés, féltékenység), és minden rágalmazást (megszólás, gonosz beszéd.) Mint most született csecsemők (gyanánt), a tiszta (csalárdságtól mentes, szellemi) hamisítatlan (megtéveszthetetlen) tej (Isten igéje) után vágyakozzatok (nagyon vágyódik valami után, epekedik), hogy azon növekedjetek. (általa növekedjetek az üdvösségre) (amíg majd megmenekültök)” (1Pét 2:1-2).

 „Mint akik újonnan születtetek nem romlandó (veszendő) magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által (Isten élő és megmaradó beszédén keresztül), amely él és megmarad örökké” (1Pét 1,23).

Dávid ismerte Urát, és ilyen megvallást tesz, példát adva Krisztus népének… lecsendesítem és elnémítom lelkemet. >magamat; legbelső énemet<  (mint anya a gyermekét). Amilyen az elválasztott gyermek az anyjánál; mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem (a legbelső énem)” (Zsolt. 131, 2)

Luk. 18,18 [Jézus elé járult], és megkérdé őt egy főember, [egy előkelő ember] mondván: Jó Mester, [Tanító] mit cselekedjem, [és milyen jó dolgot kell tennem ahhoz, és milyen jótettet hajtsak végre], hogy elnyerhessem [és örökölhessem] az örökéletet?

Luk. 18,19 Monda pedig néki Jézus: Miért mondasz engem jónak? Nincs senki jó, csak egy, [az egyetlen] Isten.

Luk. 18,20 A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál [vagyis ne kövess el házasságtörést]; ne ölj; ne lopj; hamis tanúbizonyságot ne tégy [és ne tanúskodj hamisan]^* tiszteld [és becsüld] atyádat és anyádat^**

*A Szent Szellem így magyarázza a törvényt: „Mert ez: Ne paráználkodjál [ne légy házasságtörő] ne ölj, ne orozz, [ne lopj] hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánd [a másét], és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: [mert egy egészbe foglalja ez az egy ige] Szeressed felebarátodat [a közel levő embert, szomszédot, embertársadat] mint tenmagadat. [vagyis, mint saját magadat]” (Róm. 13,9-10).

A [felebaráti] szeretet [(agapé): isteni tulajdonság nyilvánuljon meg a másik ember iránt. Ez a szeretet nem tekint arra, hogy a másik ember megérdemli-e ezt a szeretetet. Aki így szeret, az megbecsüli a másikat, igyekszik örömet szerezni neki, javát és jólétét elősegíteni] nem illeti gonosszal a felebarátot. [nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást (nem tesz rosszat)]. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. [tehát a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt]. Az Úr Jézus így foglalja össze az összes parancsolatot: „Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták” (Mát. 7,12)

**Az apostolon keresztül megerősíti a Szent Szellem a kijelentést: „Tiszteljed [becsüld, értékeld] a te atyádat és a te anyádat ami az első parancsolat [(prótosz): kezdeti, eredeti, nagyon jelentős, elsőrangú útmutatás] ígérettel [vagyis amelyhez ígéret is kapcsolódik]. Hogy jól legyen néked dolgod [és hogy boldog, sikeres] és hosszú életű légy e földön” (Eféz. 6,2-3).

„Mert Isten parancsolta ezt, mondván: Tiszteld atyádat és anyádat, és: Aki atyját vagy anyját szidalmazza [sértegeti, gyalázza, rosszat mond rá, átkozza, gonoszul beszél, becsmérel, ócsárol], halállal lakoljon [bűnhődjék; továbbá: azt, aki gonoszat mond atyjára vagy anyjára, ki kell végezni]” (Mát. 15,4).

És: „Mert Mózes azt mondotta: Tiszteld atyádat és anyádat. És: Aki atyját vagy anyját szidalmazza [gyalázza; gonoszat, rosszat mond; becsmérli, ócsárolja, átkozza], halállal haljon meg [meghal]” (Márk. 7,10).

És ezt a parancsolatot is megváltoztatták a vallásos zsidók, előképül és figyelmeztetésül a Krisztus népének: „Tiszteld atyádat és anyádat (amint megparancsolta néked az Úr, a te Istened;), hogy hosszú ideig élj (és jó dolgod lehessen) azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked” (2 Móz. 20,12; 5 Móz. 5,16).

Pedig azt mondta az Úr, hogy: „Átkozott, aki kevésre becsüli (aki gyalázza) az ő atyját vagy anyját! És mondja az egész nép: Ámen!” (5 Móz. 27,16).

Luk. 18,21 Az pedig monda: Mindezeket ifjúságomtól fogva [vagyis ifjúkorom óta] megtartottam [és ezektől magamat megőriztem].

Luk. 18,22 Jézus ezeket hallván, monda néki: Még egy fogyatkozás van benned [és még egyvalami hiányzik belőled]: Add el mindenedet, amid van, és oszd el a szegényeknek [és oszd el a nincstelenek között], és kincsed lesz mennyországban; és [azután] jer, kövess engem.

[Más fordítás: Jézus ezt felelte neki: „Akarod a végső célt elérni? (végcélba akarsz jutni), Eredj el, add el vagyonodat, oszd el a szegényeknek s kincsed lesz a mennyben. Azután jer, kövess engem].

Luk. 18,23 Az pedig ezeket hallván, igen megszomorodék, [és eltávozott]; mert igen gazdag vala^*

*Pedig meg van írva: „Aki bízik az ő gazdagságában, (elbukik), és elesik; de mint a fa ága, az igazak kivirágoznak” (Péld. 11.28

Luk. 18,24 És mikor látta Jézus, hogy az igen megszomorodék, monda: Mily nehezen [és kelletlenül] mennek be az Isten országába [az Isten királyságába], akiknek gazdagságuk [vagyonuk, pénzük] van!

Luk. 18,25 Mert könnyebb [és egyszerűbb] a tevének a tű fokán átmenni, hogysem a [jómódú, vagyonos] gazdagnak az Isten országába [Isten királyságába] bejutni [és bemennie]^*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről, és az Úr Jézus kijelentéséről: „Az ifjú pedig e beszédet [ezt a szót, ezt az Igét] hallván, elméne [eltávozott] megszomorodva; mert sok jószága vala [nagyon gazdag volt; nagy vagyona, sok szerzeménye volt]. Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag [ember] nehezen [bajosan, kelletlenül] megy be [mert nehéz bejutnia] a mennyeknek országába. [a mennyek Istenének királyságába]. Ismét [és újra csak azt] mondom pedig néktek: Könnyebb [és fáradság mentesebb, egyszerűbb] a tevének a tű fokán átmenni, hogysem a gazdagnak az Isten országába bejutni. A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodnak vala [nagyon megdöbbentek, meglepődtek, megrendültek; igen csodálkoznak], mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát [ki menekülhet meg akkor]? Jézus pedig rájuk tekintvén [beléjük nézett, és] monda nékik: Embereknél [emberek szerint ez képtelenség, erre senki sem képes] ez lehetetlen [lehetetlenségnek tűnik], de Istennél [Isten szemében] minden [mindez] lehetséges.

[Más fordítás: Jézus rájuk nézett, és ezt mondta: „Az emberek semmit sem tudnak ezért tenni. Istennek viszont minden lehetséges]” (Mát. 19,22-26).

Márk bizonyságtétele így hangzik: „Jézus pedig körültekintvén, monda tanítványainak: Mily nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk van (akik gazdagok)! A tanítványok pedig álmélkodnak (megdöbbentek) az ő beszédén (szavain); de Jézus ismét felelvén, monda nékik: Gyermekeim, mily nehéz azoknak, akik a gazdagságban (akik a vagyonban) bíznak, az Isten országába bemenni (bejutni)! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogysem a gazdagnak az Isten országába bejutni. Azok pedig még inkább álmélkodnak (megrökönyödtek) vala, mondván magok között (és ezt kérdezgették egymás közt): Kicsoda üdvözülhet tehát? Jézus pedig rájuk tekintvén, monda: Az embereknél (az embereknek) lehetetlen, de nem az Istennél (az Istennek); mert az Istennél (az Istennek) minden lehetséges” (Márk. 10,23-27).

Ezért így int az apostol: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe (csapdába) és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe (pusztulásba) és romlásba merítik (és romlásba döntik). Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek (egyesek) eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal (és sok fájdalmat okoztak önmaguknak)” (1 Tim. 6,9-10).

Az apostol figyelmeztetése: „(Figyeljetek csak ide, és) halljátok meg szeretett atyámfiai (szeretett testvéreim), avagy nem az Isten választotta-é ki e világ szegényeit, (vagyis azokat, akik a világ szemében szegények) hogy gazdagok legyenek hitben, és örökösei az országnak, amelyet azoknak ígért, akik őt szeretik?” (Jak. 2,5).

Mert: „Aki bízik az ő gazdagságában, (elbukik, és) elesik; de mint a fa ága, az igazak kivirágoznak (és virulnak)” (Péld. 11,28)

Luk. 18,26 Akik pedig ezt hallották, mondának [hát akkor]: Ki üdvözülhet [és ki menekülhet meg] tehát?

Luk. 18,27 Ő pedig monda: Ami embereknél [az emberek szemében] lehetetlen, [és képtelenség], lehetséges az Istennél [az Isten szemében]^*

*Már Mózesen keresztül hangzik a kijelentés:  „Avagy az Úrnak (az ÚR számára) lehetetlen-é valami?” (1 Móz. 18,14)

„Mert az Istennél semmi sem [nincs olyan dolog amely] lehetetlen [mert Isten egyetlen szava (réma: kijelentése; pl. egy személyre szóló kijelentés) sem hiúsulhat meg]” (Luk. 1,37)

És Isten nem változott: „Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, a mit elgondoltál (és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál)” (Jób. 42,2)

Jeremiás megvallása: „Ah, ah, Uram Isten! Ímé te teremtetted (alkottad) a mennyet (eget) és földet a te nagy hatalmaddal és a te kiterjesztett (kinyújtott) karoddal, és semmi sincs lehetetlen előtted (Neked)!” (Jer. 32,17).

Luk. 18,28 És monda Péter: Ímé mi mindent elhagytunk [és mindenünket hátrahagytuk], és követtünk téged!^*

*Mert az Úr Jézus hívására, így válaszoltak, elhagyva mindent: „És a hajókat [a bárkákat] a szárazra vonván [kieveztek a partra], elhagyták mindenüket [otthagytak mindent] és követék Őt” (Luk. 5,11).

Luk. 18,29 Ő pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát [(oikia): családját, háznépét], vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért [az Isten királyságáért],

Luk. 18,30 Aki sokszorta többet ne kapna ebben az időben, [vagyis ezen a világon] a jövendő világon pedig örök életet

[Más fordítás: hogy ne kapná vissza sokszorosát már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet]^*

*Máté is bizonyságot tesz az ígéretről: „Akkor felelvén Péter, monda néki: Ímé, mi elhagytunk mindent és követtünk téged: mink lesz hát minékünk [velünk mi lesz, mi lesz hát a jutalmunk]? Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjászületéskor [a megújult világban], amikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe [helyet foglal dicsőségének trónján], ti is beültök majd tizenkét királyi székbe [ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon], és [így] ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét [törzsét]. És aki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, én érettem és az evangéliumért, mindaz száz annyit vészen [százszor annyit kap vissza], és örökség szerint nyer örök életet [százszorosát kapja vissza és az öröklétben kap osztályrészül életet]” (Mát. 19,27-29).

És az Úr Jézusra kell tekinteni ahhoz, hogy megértsük, amit tett velünk az Úr: „Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben” (Eféz. 1,20).

Sőt: „Minket, kik meg voltunk halva a vétkek [eleséseink] miatt, életre keltett, vagyis feltámasztott együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg, (kegyelemből kaptátok a megváltást); [és kinek kegyelme által megszabadultatok, vagyis üdvözültetek].  És… vele együtt ültetett [maga mellé] a mennyekben [minket], Krisztus Jézusban” (Eféz. 2,5-6)

Luk. 18,31 [És félrevonta a tizenkettőt], és maga mellé vévén őket, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe [jelentése: Isten gondoskodik a békéről], és beteljesedik minden az embernek Fián, amit a próféták megírtak.

Luk. 18,32 Mert a pogányok [a más nemzetekből valók] kezébe adatik [elárulják, és kiszolgáltatják, átadják], és megcsúfoltatik, [kigúnyolják, és kinevetik] és meggyaláztatik, [(hübridzó): undorral, megvetéssel, szégyenletesen, gyalázatosan, utálatosan, gonoszul bánnak vele, és bántalmazzák] és megköpdöstetik [és leköpik];

Luk. 18,33 És megostorozván, [megkorbácsolván] megölik őt; és harmadnapon feltámad.

Luk. 18,34 Ők pedig ezekből semmit nem értének [semmit sem fogtak fel]; és a beszéd [(réma): az Ige, a kijelentés] ő előlük el vala rejtve [ez a (réma): Ige, a kijelentés rejtve maradt előlük]. és nem fogták fel [és ez a beszéd olyan homályos volt előttük, hogy nem értették meg] a mondottakat [vagyis hogy mit akart vele mondani]^*

*Az Úr Jézus sokszor elmondta, hogy a próféciák hogyan teljesednek be. Először akkor, mikor Péter apostol megvallja, hogy Jézus az Isten Fia: „Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni [elmagyarázni, jelezni] az ő tanítványainak [és tanítványai előtt arra célozgatni; megkezdte Jézus a tanítványai előkészítését; többször fölhívta tanítványai figyelmét arra, és rámutatott], hogy néki Jeruzsálembe kell menni. És sokat szenvedni [sok szenvedést eltűrnie (paszkhó): átélni, megtapasztalni, elviselni, eltűrni, és szenvedni] a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól [a törvénytanítóktól], és megöletni, és harmadnapon föltámadni [életre kelni]” (Mát. 16,21)^.

És az Úr Jézus újra-és újra elmondja tanítványainak, hogy hogyan teljesednek be a próféciák, amelyek Őróla szólnak: „Amikor újra együtt voltak Galileában, így szólt hozzájuk Jézus: „Az Emberfia emberek kezébe adatik. És megölik őt, de harmadnapon föltámad. És (ekkor) felettébb megszomorodának” (Mát. 17,22-23).

És ismét: „És mikor felmegy vala Jézus Jeruzsálembe, útközben csupán a tizenkét tanítványt vévén magához, (és útközben) monda nékik: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia (az Emberfia) átadatik a főpapoknak és írástudóknak. És halálra kárhoztatják (ítélik) őt, És a pogányok kezébe adják őt, hogy megcsúfolják (hogy kigúnyolják) és megostorozzák (megkorbácsolják) és keresztre feszítsék; de harmadnap feltámad” (Mát. 20,17-19).

A Szent Szellem kitöltése után Péter apostol így beszél a zsidókhoz, hirdetve az Úr Jézus feltámadását: „Azért, aki az Isten elvégzett tanácsából és rendeléséből hatalmatokba adatott, ti az istentelenek által kínoszlopra szegeztétek és megöltétek]: Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait [bilincseit] megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia [mert nem volt lehetséges, hogy a halál hatalmában tartsa (legyőzze, visszafogja, akadályozza) őt]^. Mert Dávid [már eleve] ezt mondja Őróla: Magam előtt láttam az Urat mindenkor [(pasz): állandóan], mert Ő nékem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam [hogy meg ne inogjak; Meg ne rendüljek, hogy biztonságban legyek]. Annakokáért örvendezett az én szívem [(kardia): szellemi élet központja; bensőm], és vígadott az én nyelvem [Örül hát szívem és nyelvem énekel]; annak felette az én (hús)testem is reménységben nyugszik [még a húsom is  reménységgel lakik (sátorozik) itt]. Mert nem hagyod az én lelkemet [az én életemet] a sírban [a pokolban; a halottak birodalmában (országában); a koporsóban; az alvilágban (a Hádesben)] és nem engeded, hogy a te Szented rothadást [(diaphthora): bomlás, pusztulás, enyészet, elmúlást] lásson. Megjelentetted nékem [megismertetted velem] az életnek útjait [megmutattad nekem az életre vezető ösvényeket]; betöltesz engem örömmel [örvendezéssel] a Te orcád előtt [Más fordítás: közel jössz hozzám, és nagy örömmel töltesz be; Életre vivő utakat ismertettél meg velem. Orcáddal (proszópon: jelenléteddel) együtt lakva meg fogsz majd tölteni jókedvvel].

Atyámfiai [testvéreim] férfiak, szabad nyilván [nyíltan] szólanom ti előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt és eltemettetett, és az ő sírja [koporsója] mind e mai napig minálunk van [hogy ő életének végére jutott, el is temették]. Próféta [(prophétész): Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy] lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött [(omnüó): esküvel fogadta], hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a Krisztust (hús)test szerint, hogy helyeztesse az ő királyi székibe [trónjára], Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az Ő lelke [(pszükhé): élete] nem hagyatott a sírban [(hadész) az eltávozott lelkek helye, állapota, pokolban; halottak birodalmában; nem marad az alvilágban], sem az Ő (hús)teste rothadást [(diaphthora): bomlás, pusztulás, enyészet] nem látott” (Csel. 2,23-31)^.

Dávid próféciája így hangzik: „Az Úrra néztem (tekintek) szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök (nem tántorodom meg). Azért örül az én szívem (H:léḇ: bensőm) és örvendez (ujjong) az én lelkem (szellemem); /hús/testem is biztosságban lakozik (kataszkénoó): tábort ver, sátorozik). Mert nem hagyod lelkemet (H: nep̄eš: élet, én magam) a Seolban (a holtak hazájában); nem engeded, hogy a te szented (híved leszálljon a sírba, és) rothadást (diaphthora: bomlás, pusztulás, enyészet) lásson. Te tanítasz engem az élet ösvényére (megismerteted velem az élet útját), teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké” (Zsolt. 16,8-11).

Amikor a béna meggyógyul, Péter apostol így hirdeti az Úr Jézus feltámadását, „Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát [paisz: szolgáját], Jézust, kit ti elárulátok [kiszolgáltattatok; átadtatok], és megtagadátok [(arneomai): elutasít, visszautasít] Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja. [Más fordítás: Nem! Isten tette ezt! Ő az Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi ősapáinknak Istene. Ő dicsőítette meg szolgáját, Jézust ezzel a gyógyulással. Igen, azt a Jézust, akinek ti a halálát akartátok. Mert Pilátus már elhatározta, hogy felmenti, szabadon engedi, de ti nem akartátok őt]. Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek.

[Más fordítás: Elutasítottátok, megtagadtátok Jézust, a Szentet és az Igazságost. És követeltétek, hogy egy gyilkos embernek adjon kegyelmet a kedvetekért], Az életnek [(arkhégosz tesz dzóész; az arkhégosz): elsődleges jelentése kezdő, előidéző, okozó, alapító, szerző] fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi bizonyságai [tanúi] vagyunk.

[Más fordítás: Megöltétek azt, aki az életet adja. Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból. Ennek tanúi vagyunk - a saját szemünkkel láttuk őt]” (Csel. 3,13-15)

Luk. 18,35 Lőn [vagyis történt] pedig, mikor Jerikóhoz közeledett, egy vak [koldus] ül vala az út mellett koldulván [és kéregetett].

Luk. 18,36 És mikor hallotta a mellette elmenő sokaságot, [hogy nagy tömeg megy el mellette, kérdezősködött], és tudakozódik, mi dolog az [és hogy mi történt]?

Luk. 18,37 Megmondák pedig [tudtára, és hírül adták] néki, hogy a Názáretbeli Jézus [halad], és megy el arra.

Luk. 18,38 [Erre üvölteni kezdett], és kiálta, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!

Luk. 18,39 Akik pedig elől mentek, [rászóltak; korholták; csitították], és dorgálják őt, hogy hallgasson; de ő annál inkább [de annál hangosabban] kiálta: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!

Luk. 18,40 És Jézus megállván, parancsolá, hogy vigyék [hogy vezessék] azt hozzá; és mikor közel ért [amikor odaért], megkérdé őt,

Luk. 18,41 Mondván: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? Az pedig monda: Uram, hogy az én szemem világa megjöjjön [hogy ismét lássak; hogy újra föltekintsek rád].

Luk. 18,42 És Jézus monda néki: Láss, [tekints föl] a te hited téged megtartott [meggyógyított téged].

Luk. 18,43 És azonnal megjöve annak szeme világa [rögtön föltekintett], és [csatlakozott hozzá] követé őt, dicsőítvén az Istent az egész sokaság pedig ezt látván, dicsőséget ada az Istennek^*

*Márk bizonyságtétele így hangzik: „És Jerikóba érkezének: és mikor ő és az ő tanítványai és nagy sokaság (kifelé ment) Jerikóból (és) kimennek vala, a Timeus (Jelentése: nagyra becsült, nagyra értékelt) fia, a vak Bartimeus, ott ül az úton, koldulván. És amikor meghallá, hogy ez a Názáreti Jézus, kezde kiáltani, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! És sokan feddik vala őt (és többen is rászóltak), hogy hallgasson; de ő annál jobban kiáltja vala: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! Akkor Jézus megállván, mondá, hogy hívják elő (hívjátok ide). És előhívják (odahívták) vala a vakot, mondván néki: Bízzál; kelj föl, hív tégedet. Az pedig felső ruháját ledobván, és felkelvén (felugrott), Jézushoz méne. És felelvén Jézus, monda néki: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled (mit kívánsz, mit tegyek veled)? A vak pedig monda néki: Mester, hogy (újra) lássak. Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott téged. És azonnal megjött a szeme világa (és újra látott), és követi vala Jézust az úton” (Márk. 10,46-52).

Az Úr Jézus mindenkinek visszaadta a szeme világát, aki hittel kérte: „s mikor Jézus tovább ment onnét, két vak [csatlakozott hozzá] követé őt [és nyomába szegődött], kiáltozva és ezt mondva: Könyörülj rajtunk [légy irgalmas hozzánk], Dávidnak fia! Mikor pedig beméne a házba, oda menének hozzá a vakok, és monda nékik Jézus: Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem [hogy meg tudom ezt tenni]? Mondának néki: Igen, Uram. Akkor illeté [megérintette] az ő szemeiket, mondván: Legyen néktek [történjen] a ti hitetek szerint [ahogyan hittétek]. És megnyilatkozának azoknak szemei…” (Mát. 9,27-30).

Így teljesült be a prófécia: „Az Úr (JHVH= Jahve) megnyitja a vakok szemeit, az Úr felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat” (Zsolt. 146,8).

Hát: „Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, a ki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak” (Ésa. 35,4-5).

„És meghallják ama napon a siketek (is) az írás beszédeit (könyvtekercs logoszát: Igéjét), és a homályból és sötétből a vakoknak szemei látni fognak (a vakok szemei pedig látni fognak a homály és a sötétség után). És nagy örömük lesz a szenvedőknek (újra örömüket lelik az ('eḇəjôn: szűkölködő elnyomott, szerencsétlen, nyomorult) az Úrban, és a szegény emberek vígadnak (ujjong, ugrál örömében) Izráel Szentjében” (Ésa. 29,18-19)

Életcseppek

Idézet

Idézet

AKADÁLY VAGY LEHETŐSÉG?

Ha sziklát nem tudod elmozdítani vagy áttörni, használd arra, hogy fölé emelkedj!

Változtasd az akadályt lépcsővé!

A közeli erődben különleges fát fedeztem föl: az egyik lucfenyő egy hatalmas szikladarabot körülölelve nőtt ki a földből. Úgy ült ott kőszékén, mint egy óriás. Barna törzse köpenyként vette körül a sziklát. Könnyed mosollyal, hanyagul tornyosult ellenfele fölé, mint bajnok a megérdemelt győzelem után.

A fa merészsége engem is mosolyra késztetett. Elképzeltem kettőjük harcát: ki tudja hány évvel ezelőtt kicsi hajtás bújt ki a földből a szikladarab mellett. A kő úgy magaslott fölé, mint egy óriás hegy. Miféle esélye volt ennek a kicsi hajtásnak a kemény szikladarabbal szemben? Mégis bátran birokra kelt vele. Ahogyan a sarj növekedett, újra meg újra nekiütközött a sziklás talaj keménységének. Ez mindig hajthatatlan, kellemetlen szomszédját juttatta eszébe. Ha a fa ember lett volna, talán morogni kezd: Mivel szolgáltam én rá erre? Nem tudok úgy kinyújtózni és növekedni, mint más, rendes lucfenyő!

 De a fácska minden morgás nélkül lassan tovább nőtt, az ég felé törekedett, és kinyújtózott. Az egyetlen értelmes dolgot tette: ránőtt a szikára. Amikor törzse végül felkúszott a szikladarab tetejére, tovább nőtt olyan egyenesen, mint a gyertyaszál akárcsak a többi fa. Ha ma valaki rátekint daliás termetére, úgy tűnik, mintha a lucfenyő ezt mondaná: Ha a sziklát nem tudom elmozdítani vagy áttörni, használd arra, hogy fölé emelkedj! Változtasd az akadályt lépcsővé!

Mi tart vissza bennünket attól, hogy olyan emberré váljunk, amilyenek lenni szeretnénk? Milyen szikladarabbal kell megharcolnunk? Valamit gyermekkori trauma, ami aláásta önbecsülésünket? Nehéz természetű munkatárssal kell együtt dolgoznunk? Házassági problémáinkkal küzdünk? Anyagi nehézségek állják utunkat? Fogadjuk ezt úgy, hogy az utunkba álló szikla része Isten tervének! Kezdjünk el hálát adni Istennek az életünkben lévő nehézségekért! Az akadályok ugyanis lehetőséget adnak arra, hogy megtapasztaljuk Isten erejét. Az akadályok vagy mindent eltakarnak a szemünk elől, vagy lehetővé teszik számunkra, hogy föléjük kerekedve többet láthassunk, mint előzőleg. Ez egyedül tőlünk függ.

Mennyei Atyám, köszönöm neked, hogy azoknak, akik Téged szeretnek és benned bíznak, minden a javukra válik. Adj nekem erőt, bölcsességet és türelmet, hogy az utamba kerülő szikladarabok adta esélyt megragadjam, és közben megtapasztaljam a Te erődet, amely minden akadályt legyőz.

Lydia magazin 2008/1. 31.szám  -  Helen Lescheid

http://www.keresztenydalok.hu/tortenetek/olvasas/46

Uram, Te megváltottál engem....wmv

Dr. Nasir Siddiki muzulmán csodálatos gyógyulása, megtérése és bizonyság...

Tud-e Isten segíteni?

Morzsák az élet kenyeréből Összegyűjtötte: Vida Sándor

Ha Isten gyermeke ezt kérdi: Tud-e Isten segíteni? – már az ajtó előtt az ördög. 

Nagyi ajándéka

Kilencedikesként Dave volt a legkisebb a középiskolában. Ám 150 centis magasságával és negyven kilójával tökéletesen bevált a pehelysúly kategóriában, mint az iskolai birkózócsapat tagja.

A kiscsapat pehelysúlyú tagjaként kezdte, aztán bekerült az iskolai válogatottba, amikor elköltözött az a fiú, akié az a hely volt.

Sajnos Dave első éve nem sikerült valami fényesen. A hat válogatott mérkőzésből hatszor két vállra fektették.

Dave álma az volt, hogy egyszer elég jó birkózó legyen ahhoz, hogy megkaphassa a sportoló-betűjét. A sportoló-betű egy textil embléma, rajta az iskola kezdőbetűivel, amit azok a sportolók kapnak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak sportágukban. Akik olyan szerencsések voltak, hogy kaptak ilyet, büszkén viselték iskolai zakójukon.

Ahányszor Dave beszélt az álmáról, hogy „betűt" kapjon birkózásból, legtöbb csapattársa és barátja csak nevetett. Akik biztatni akarták, azok is csak ilyeneket mondtak: „Tudod, nem az számít, hogy nyersz, vagy veszítesz..." vagy „Nem az a fontos, hogy megkapod-e a betűt...". Dave azonban eltökélte, hogy keményen fog dolgozni, és egyre jobb birkózó lesz.

Iskola után minden nap a konditerembe ment, hogy növelje az erejét, vagy a sportpályán futott, hogy fokozza az állóképességét, vagy éppen az edzőteremben fejlesztette a birkózási technikáját.

Az egyetlen ember, aki kitartóan hitt Dave-ben, a nagymamája volt. Ahányszor találkoztak, mindig emlékeztette Dave-et arra, hogy imádsággal és kemény munkával bármit el lehet érni. Azt mondta neki, hogy összpontosítson a célra. Újra meg újra ilyen igeverseket mondott neki, mint például: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít" (Fil 4,13 Károli).

Az új szezon kezdete előtt egy nappal Dave nagymamája meghalt. Dave vigasztalhatatlan volt. Most már, ha el is éri egy nap a célját, és megkapja az iskolai betűt, nagymamája sosem fogja megtudni!

Abban a szezonban Dave ellenfelei egy új emberrel álltak szemben. Könnyű győzelmekre számítottak. Ehelyett elkeseredett küzdelemmel szembesültek. Dave abban az évben az első tíz meccsből kilencet megnyert.

A szezon félidejében Dave-et magához hívatta az edzője, hogy tudassa vele: megkapja a középiskolai betűt. Dave magán kívül volt az örömtől. Ennél már csak akkor érezhette volna magát jobban, ha megoszthatta volna a nagymamájával. Bárcsak ő is tudná!

Ekkor az edző elmosolyodott, és átnyújtott neki egy borítékot. A borítékon Dave neve állt, a nagymamája kézírásával. Kinyitotta és elolvasta:

 Kedves Dave!

Tudtam, hogy sikerülni fog! Félretettem 100 dollárt egy iskolai zakóra neked, amire kitűzheted a betűt.

Remélem, büszkén fogod viselni, és nem felejted el: „Mindenre van erőd Krisztusban, aki téged megerősít!"

Gratulálok! Nagyi

Amikor Dave elolvasta a levelet, az edző a háta mögül elővett egy vadonatúj zakót a rávarrt betűvel, elöl pedig Dave neve volt ráhímezve. Dave akkor értette meg, hogy a nagymamája végül is tudott róla.

Krisztus valóban erőt ad arra, hogy nagy dolgokat érjünk el, és néha Krisztus ereje más embereken keresztül érkezik hozzánk. Dave-et az indította a kemény munkára, hogy bátorítást kapott nagymamájától. A nagymamája nagyon is valóságos értelemben Krisztus ereje volt a számára, ami munkálkodott az életében. Így mi is, amikor egymást bátorítjuk és támogatjuk, lehetővé tesszük, hogy Krisztus munkálkodjon rajtunk keresztül erőteljes módon.

Te másokat bátorító ember vagy? Túl gyakran vagyunk olyanok, mint Dave barátai és csapattársai. Lehúzzuk és elbátortalanítjuk egymást, mígnem aztán elcsüggedünk. Ha van azonban legalább egyvalaki, aki hisz bennünk, erőt nyerünk arra, hogy keményen dolgozzunk, és kihozzuk a lehető legtöbbet magunkból.

Az, aki mindig hinni fog bennünk, Isten. Mások lehúzhatnak, de mennyei Atyánk annyira hisz bennünk, hogy odaadta a Fiát, hogy meghaljon értünk.

http://velunkazisten.hu/small_story/Nagyi_ajandeka

Lehet Isten ellen harcolni, de...

Készítette: Zoltánné Szük

 Az Istent üldözőbe lehet venni,

de nem lehet utolérni.

Lehet ellene harcolni,

de nem lehet legyőzni.

Lehet Őt gyűlölni, de nem lehet

végleg megölni.

Lehet Fönségét gyalázni,

de nem lehet szépségét csorbítani.

Lehet hatalmát semmibe venni,

miatta nem fog elgyengülni.

Lehet létezését tagadni,

de emiatt nem fog megsemmisülni.

Lehet sírba helyezni,

de kár sírja elé követ hengeríteni,

mert az Isten feltámadását nem lehet megakadályozni.

A Jézus nevében.wmv

GONDOLKOZZ!

Készítette:  Vass József András

GONDOLKOZZ!

Segíts másokat a győzelemhez! - Joel Osteen pasztor uzenete Lakewood Gyulekezet

Készítette: Melinda Vörösné

Joel Osteen pasztor

Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány.

Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, és hogy beszélt vele, és milyen nyíltan szólt Damaszkuszban Jézus nevében. (Apostolok cselekedetei 9:26-27.)

Pál apostolnak soha nem lett volna ekkora hatása, egy Barnabás nevezetű ember nélkül. Barnabás egyike volt a tanítványoknak. Jézus belső köréhez tartozott. Pál azonban, akkor még gyűlölte a hívőket és teljes erejével azon volt, hogy börtönbe vesse őket. Miután Isten megérintette az életét Jeruzsálembe akart menni, hogy csatlakozzon a tanítványokhoz. De a tanítványok féltek tőle, rossz híre miatt. Barnabás kiállt Pál mellett, és befolyását használva, utat nyitott Pál előtt a tanítványok felé. Tudjuk, hogy Pál azután az Újszövetség több mint felét írta.

Nem hallunk túl sokat Barnabásról. Pál jóval túlszárnyalta őt. De, ha Pált kérdeznénk, ő azt mondaná: „Azért győztem, mert Pál segített győzni. Azért sikerült, mert Barnabás vállalta a kockázatot, és kinyitott előttem egy ajtót, amit én magam nem tudtam volna kinyitni. Barnabás hitt bennem, amikor senki más nem hitt bennem.”

Kedves barátom, nincs nagyobb örökség, amit magunk után hagyhatnánk, mint, hogy valakit hozzásegítünk a győzelemhez. Használd kreatívan a befolyásodat. Segíts másokat, hogy feljebb tudjanak emelkedni. Vess jó magokat, mert azok vissza fognak térni hozzád. Amikor segítesz másokat győzni, Isten gondoskodni fog róla, hogy olyan emberek vegyenek körül, akik viszonzásul téged segítenek a győzelemhez.

Mondd el ezt az imát: Mennyei Atyám, köszönöm az igazságodat, ami most szabaddá tesz engem. Örömmel teszem meg az akaratodat, és segíteni fogok másokat győzedelmeskedni. Mutasd meg, hogyan lehetnék mások áldására, és segítségére. Minden amit teszek, szolgálja a Te dicsőségedet. Jézus nevében. Ámen.

Jól vagyon, jó és hű szolgám!

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Még a dagadt Han Bingli, csúfnevén „Nagy Vas” is eljött, aki Ottokár halála után csatlakozott a bandához. Fényesre krómozott békebeli tűzoltósisakjában szórakozottan majszolta szokásos óriás hamburgerjét öreg Harley Davidsonja nyergében.

Azt állította, hogy képes Istennel gondolatban kommunikálni. Ezért a többiek Jemit kivételével mind dilisnek tartották. „Sámánnak” csúfolták és mindig azzal húzták, hogy „beszélnek a fejében”. Jézussal kapcsolatban a született szkeptikusok közé tartozott. Egyben igazi hedonista volt, az érzéki örömök megszállottja, persze a maga komótos módján. Nem sietett soha sehova. Lassan élvezte az életet, ahogy ő mondta. Megjelenése ezért valódi csodának számított. Elhitte, hogy van Isten, de Jézussal valahogy nem tudott kibékülni. Nem fért a fejébe, ha Isten addig meghallgatta minden imáját, akkor miért volt szüksége arra, hogy Jézus Krisztust elfogadja Megváltójának. Bosszantotta az, hogy ezt az egészet nem értette. Azért akart eljönni az istentiszteletre, hogy erre a kérdésre elfogadható választ kapjon. Olyan hihetetlennek, nehezen felfoghatónak, meseszerűnek tartotta a feltámadást. Képtelen volt hinni abban, hogy az által van csak jövetele az Atyához.

- Ebben az egészben nem hiszek, Istenem. – gondolta. – Hiszen így is meghallgatod az imáimat.

- Hiába élsz egy boldog életet, ha utána a pokolba kerülsz. – jött a válasz gondolatban.

- Hogy lehet az? Hiszen én senkinek sem akarok ártani és ha valami rosszat teszek azt rendszerint megbánom. – döbbent meg Han Bingli.

- Ez engem nem érdekel. Tisztátalan vagy az eredendő bűntől. A bűnbánatod és a jótetteid is mocskosak emiatt. Mindened hiábavaló, mert a romlandó és múlandó emberi természetedből táplálkozik. Ezért nem fogadhatom el, sőt számomra ezek a dolgaid nem is léteznek.

- Ezek szerint hiába kértelek rá, nem bocsátottad meg a vétkeim? – kérdezte magában ijedten Han Bingli.

- Nem, ezeket a kéréseidet meg sem hallottam, mert nem vagy a fiam. Csak azok jutottak fel hozzám, amelyek a szükségeidről szóltak. Azokat nem tagadtam meg tőled, hiszen te is a teremtményem vagy. – válaszolta Isten.

- Szóval címzett ismeretlen, vissza a feladónak. Ezért éreztem azt, hogy újra meg újra bocsánatot kell kérnem. Olyan volt, mintha nem szívből tettem volna. A szégyenérzet és a lelkiismeret-furdalás maradt… Én akkor sem tudom bevenni ezt a Jézus-maszalagot. Ne haragudj, talán nem vagyok ehhez elég érett vagy intelligens. Esetleg pont ellenkezőleg, lehet, hogy nem vagyok eléggé gyermekien naiv. – töprengett a dagi motoros.

- Az üdvösség nem érettség vagy agyi képesség kérdése, hanem tudatos döntésé. Mikor fogadod végre el, hogy Jézus az én Fiam? Amíg ezt nem teszed meg, a kárhozat gyermeke vagy. Az én Egyszülöttem azért lett emberré, hogy Vele közösségben lehess és az Ő vére által fiammá fogadhassalak. Nem kell érte semmit adnod vagy tenned. Az örök élet ingyen van. Csak akarni kell. – bíztatta Isten.

- Sajnos nem megy. Buliztam, ettem-ittam, csajoztam satöbbi, mert jól esett. Igyekeztem nem ártani másoknak. Egész földi életemet élveztem idáig. Miért nem mondta meg eddig senki, hogy ez bűn? Ez nem fair! Segíts, Istenem, nem akarok pokolra kerülni! – esett kétségbe Han Bingli.

Isten tudta, hogy az utolsó mondat kivételével ez mind hazugság volt, ám nem vitatkozott vele.

- Jól van. – felelte. – Akkor menj el az istentiszteletre. Majd ott elmondom, mit tegyél.

Han Bingli megfogadta Isten tanácsát. A többiekkel együtt elment a Sáron Rózsája Gyülekezet épületéhez és leparkolt előtte. A gyülekezeti ház eléggé lepukkant volt. Kívülről leginkább egy hajléktalanszállóra emlékeztetett. A felső tízezerhez tartozóktól a koldusokig mindenféle nép szállingózott az istentiszteletre. Boldogan üdvözölték egymást. Barátnők puszilkodtak, ölelték meg egymást bensőségesen, férfiak fogtak kezet úton-útfélen az épület előtti járdán. Fiatal és idősebb házaspárok, sőt egész családok jöttek a kapu felé. Mindenki örömmel köszöntötte ismerőseit. Öltönyös-nyakkendős emberek beszélgettek elmélyülten, de mégis fesztelen lazasággal a hajléktalanokkal és a farmeres, kockásinges munkásokkal. Ősz hajú bácsikák és nénikék társalogtak flitteres pólójú csitrikkel, bőrdzsekis srácokkal mindenfajta merev távolságtartás és manír nélkül. Fekete és sárgabőrű diákok, jól fésült úri fiúk és tetovált kikötői figurák segédkeztek együtt a technikai felszerelés cipelésében. Mindenütt rengeteg kisebb-nagyobb gyermek száguldozott nevetgélve, kurjongatva a felnőttek között, akik gondosan szemmel tartották őket. Hihetetlenül sokszínűnek mégis egységesnek tűnt az egész forgatag. Mintha egy falu, egy törzs, sőt egy test lett volna. Mindannyian nagyon különböztek egymástól, mégis annyira hasonlóak voltak. Han Binglit elképesztő mennyiségű új élmény érte egyszerre. Az egész gyülekezet tele volt élettel. Tarkaságával és hang-kavalkádjával először leginkább egy keleti bazárra emlékeztetett. Mégis volt benne valami békés, otthonos és megnyugtató. A dagi motoros tátott szájjal állt ez előtt a rejtély előtt. Képtelen volt felfogni, vajon mi és hogyan tartotta össze ezt a kavargóan lüktető egyben barátságosan magába fogadó közösséget. Mi ez a biztonságérzet és ez a szabadság egyben? Létezik-e a világon más hely, ahol a hajléktalan egy asztalhoz ül a milliomossal, ahol a híres professzor barátságosan lehajol és beköti egy vadidegen maszatos kisfiú cipőjét, ahol a marcona punk egy mozgássérült fiú nehéz csomagjait cipeli vidáman fütyörészve? Han Bingli felfogta, hogy ez egy különleges találkahely. A gyülekezet szellemisége nemcsak megfogta, hanem magával is ragadta. Meg akarta ismerni e titok nyitját. A részese szeretett volna lenni ennek az egész hihetetlen vonzerejű dolognak. Láthatólag a többi motoros is így érzett. Lassan ocsúdtak a kezdeti ámulatból és élénken lépkedtek fel a bejárati lépcsőkön. Bent először hatalmas, sárgafalú előtér fogadta őket ugyanazzal a kavargó, színes tömeggel és fantasztikus hangulattal. Han Bingli követte társait és a gyülekezeti tagokat az emeletre a nagyterembe. Felérve az órájára tekintett. Még volt tíz perce az istentisztelet kezdetéig. A büféhez ment. Mikor sorra került, viccesen egy pofa sört kért, mire a büfés mosolyogva azt felelte, hogy eltévesztette a házszámot, ahol sörözni lehet, az egy másik hely. Han nem próbálkozott tovább a poénjaival. Kért egy sima „falmelléki átlátszót” – egy szénsavmentes ásványvizet. Nem akarta, hogy az istentisztelet alatt jöjjön rá a hangos böfögés, mert egyébként ő sohasem tartotta vissza. Úgy gondolta, hogy az nem egészséges. Lassan mindenki beszállingózott és helyet foglalt a teremben. A szülők és nagyszülők lekísérték a gyermekeket a bébiszitter szobába és a gyerekszolgálathoz. Közel háromszáz ember ücsörgött együtt. Han Binglit az egész az iskolai ünnepségekre emlékeztette. A várakozás miatt először kicsit elveszettnek érezte magát. Egyszer csak mindenki elhallgatott. Egy fiatalember jött fel színpadra és halkan imádkozni kezdett. Az emberek lehajtották fejüket és vele együtt mélyültek el az imában. Han kezdett elsüllyedni a székében. Behúzta nyakát és laposan pillogott, azt nézte, vajon figyeli-e valaki. Ő nem volt képes név szerint Jézushoz imádkozni, mert nem hitt Benne. Ezért megszólította Istent.

- Istenem, mit tegyek most?

- Úrvacsoraosztás lesz. Menj ki és vegyél magadhoz egy darab pászkát és egy pohár szőlőlevet. A többit majd elmondom utána. – mondta Isten.

- De hát ez lopás! Én nem hiszek Jézusban! – ijedezett a dagadt motoros.

- Te kértél segítséget, akkor bízz bennem! Az nem lopás, ha ezeket a dolgokat elveszed, csak ha nem hiszel a Fiamban, az Úr Jézus Krisztusban és megeszed, megiszod őket. Hogyha nem győzlek meg, akkor szabad vagy arra, hogy vissza vidd vagy odaadd egy fogyatékos gyermekemnek.

- Jó, megteszem. – hagyta rá Han.

Ekkor az emberek felálltak és énekelni kezdtek. Persze megint csak Jézusról. Han ismét kínosan érezte magát. Nem tudott velük dalolni. Fél óráig állt egyhelyben, alig várta, hogy leülhessen. Amikor végre megtehette, boldogan huppant le székére. A pódiumon a fiatalember megkérte a gyülekezet tagjait, hogy az ajtónálló segítők vezetésével soronként járuljanak oda az úrvacsorai asztalhoz. Halk zene közepette mindegyikőjük magához vett egy pászkadarabot és egy pohárnyi szőlőlevet. Han is sorra került. Úgy érezte, mintha a pászka és a pohár égette volna a kezét és a székéig vezető visszaúton mázsás súlyúvá váltak volna. Szája kiszáradt, szíve torkában dobogott: mi van, ha mégse…?

Ekkor a beszélő ismét megszólalt a pódiumon. Jézusról és az utolsó vacsoráról prédikált. Han semmit sem hallott belőle. A füle csengett. Izzadt és szédült, de makacsul szorította a pászkát és a pohár szőlőlevet. Ilyen még nem volt. A motoros banda zabakirálya ott ült, kezében a kajával és az innivalóval és nem csinált velük semmit. Nem tudta, sírjon-e vagy nevessen a helyzeten.

- Smucig egy nép. – vigyorgott magában. – Még sehol sem szúrták ki a szememet ilyen kis adaggal, pedig sok helyen voltam már vendégségben.

- Hallgass és figyelj rám! – szólt közbe nyomatékkal Isten. – Most nézz bele a pohárba!

- Egy párszor már megtettem az életben, mégsem tértem meg attól! – humorizált Han.

Mégis belekukkantott a pohárba. Egy pillanatig valódi vér volt benne! A dagi motoros lélegzete is elállt. Ösztönösen körülnézett, hátha valaki más is látta.

- Ez döbbenet! Vér volt, igazi vér! – ismerte be ijedten. – Isten Maga mutatta meg nekem Krisztus vérét! A saját szememmel láthattam! Az egész Jézus-történet a kereszttel és a feltámadással igaz! Elhiszem!… A megtérő ima… Gyorsan, mert mindjárt vesszük az úrvacsorát!! Bocsásd meg a bűneimet, Uram Jézus, főleg azt, hogy idáig nem hittem Benned! Hiszem, hogy meghaltál a kereszten bűneim bocsánatára és feltámadtál üdvösségemre. Elfogadlak Megváltómnak. Kérlek, jöjj a szívembe! Köszönöm Neked az örök életet. Ámen.

Végre Isten is megszólalt Han szívében:

Jól vagyon, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.

Han szemeit könnyek futották el. Felszabadult öröm töltötte el szívét. Volt már vidám, volt már boldog, de ilyet azelőtt még sohasem érzett. A meghatottságtól szipogva vette magához az úrvacsorát.

(RÉSZLET "AZ IGAZGYÖNGY" CÍMŰ REGÉNYBŐL)

Szerző: Kispál Csilla

AZ ÚR AZ ÉN PÁSZTOROM, RÁ HALLGATOK, ŐT KÖVETEM

Készítette: Kereszténység a Biblia szerint

A világban az emberek el vannak veszve, meg vannak gyötörve, és nem kapnak jó és igaz vezetést. Jézus Krisztus ezt nagyon tisztán látta. Maga, mint a Jó Pásztor mutatta az utat, és kereste azokat, akik szintén szeretnének részt venni ebben a munkában. Hiszen mindannyian szűkölködünk Isten áldásai és vezetése nélkül.

Máté 9:35 És körüljárja vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten országának evangyéliomát, és gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erőtelenséget a nép között. 36 Mikor pedig látta vala a sokaságot, könyörületességre indula rajtok, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok. 37 Akkor monda az ő tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés. 38 Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.

Zsid 13:20 A békesség Istene pedig, aki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat, Jézust 21 Tegyen készségesekké titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálván ti bennetek, ami kedves ő előtte a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön örökké. Ámen.

Zsolt. 23:1 Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. 2 Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. 3 Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az õ nevéért. 4 Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. 5 Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. 6 Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.

Jézus Krisztus a Jó Pásztor.

János 10:11 Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. 12 A béres pedig és a ki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat. 13 A béres pedig azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra. 14 Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, 15 Amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért. 16 Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor. 17 Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. 18 Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól. 24 Körülvevék azért őt a zsidók, és mondának néki: Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk nyilván! 25 Felele nékik Jézus: Megmondtam néktek, és nem hiszitek: a cselekedetek, amelyeket én cselekszem az én Atyám nevében, azok tesznek bizonyságot rólam. 26 De ti nem hisztek, mert ti nem az én juhaim közül vagytok. Amint megmondtam néktek: 27 Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: 28 És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből. 29 Az én Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből.

A Jó pásztor igazságos, aki igazságosan ítél, és ügyel minden részletre. A jó pásztor nem személyválogató.

Máté 25:31 Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe. 32 És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. 33 És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. 34 Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. 35 Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; 36 Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. 37 Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? Vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? 38 És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? Vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? 39 Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? 40 És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg. 41 Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett. 42 Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom; 43 Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem. 44 Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy, hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked? 45 Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, a mennyiben nem cselekedtétek meg eggyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg. 46 És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.

Térjünk meg az Úrhoz, a mi Pásztorunkhoz, aki az életét adta mi értünk. Aki meghalt a mi bűneinkért és a mi betegségeinkért.

1Péter 2:21 Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek. 22 Aki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott. 23 Aki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélőre. 24 Aki, a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg. 25 Mert olyanok valátok, mint tévelygő juhok; de most megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához.

Illusztráció: Tradicionális pásztor Hortobágyon

A fénykép készítője: Szabó Bernadett

Mint asszony aki pénzét elveszti

Magyar Continental Singers - Gyertek és énekeljünk hát

Oszeh Shalom bimromav Ronto Attila Ronto Kitty

CseriKálmán: A hit vizsgája

Történt ezek után, hogy hadba vonultak Jósáfát ellen a móábiak és az ammóniak... (2Krón 20,1-4)

Ez derült égből villámcsapás volt. A felderítők hozták a vészhírt, ráadásul olyan közel járt az ellenség, hogy már felkészülni sem lehetett a védekezésre, nem beszélve a nagy túlerőről.

Mit tesz most Jósáfát? „...megijedt Jósáfát, az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett egész Júdában." Milyen őszinte könyv a Biblia! Mennyivel szebb lenne, ha azt olvasnánk, hogy a hívők mindig bátrak és okosak, első nekifutásra mindent jól megoldanak stb. De nem ez a valóság. A valóság az, hogy ők is ismerik a félelmet, s képesek megijedni is, ha váratlanul valami szörnyű hírt hallanak.

Csak nem állnak meg itt. Hanem ez a különös kifejezés így fordítható: a maga arcát az Úr arcára irányította. Először csak önmagára és népére nézett, s látta, milyen gyengék. Aztán az ellenségre, s látta, milyen erősek. De utána az Úrra nézett, mert látni akarta, hogy ő nemcsak még erősebb, hanem Mindenható. Csak az első válasza volt a rémület, a második már a bizalom. Ez a hit győzelme. „Ha félek is, benned bízom" - írta Jósáfát egyik elődje, Dávid király.

És most érik be a jó magvetés, a korábbi alapos igehirdetés gyümölcse: amikor felszólítja a népet böjtre és imádkozásra, az emberek értik, miről van szó. Nem esnek pánikba, nem kapkodnak szövetségesek után, tudják, hogy az élő Isten az ő hatalmas szövetségesük, s ha őt hívják segítségül, számíthatnak rá. De nagy dolog, ha egy közösségben ez természetes!

A váratlanul támadó nehézségek mindig vizsgáztatják a hitünket. Könnyű nyugodt időkben tisztelni az Urat, de merünk-e bízni benne, amikor hirtelen történik valami baj, s nyilvánvaló a tehetetlenségünk? Hisszük-e, hogy Istennek valóban minden lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen?

http://velunkazisten.hu/kegyelem_harmatja/0707_A_hit_vizsgaja