2012. július 18.
Nyugalmunk Krisztusban van
Megvan a nyugodalma (szombatja) az Isten népének" (Zsid
4,9).
Isten gondoskodott nyugodalomról, és vannak, akik be is
fognak menni abba. Akiknek először hirdette Isten, hitetlenségük miatt nem
kaphatták meg. Ezért ezt a nyugalmat Isten választott földi népe még nem
élvezheti. Józsué hiába ajánlotta azt a népnek, és Kánaán földje hiába kínálta
azt; csak a hívőknek lehet részük benne.
Jöjj tehát, igyekezzünk bemenni ebbe a nyugalomba! Ne
küszködjünk tovább a bűnnel és régi önmagunkkal. Ne bízzunk tovább saját
cselekedeteinkben, még ha azokat nagyon jók"-nak tartjuk is. Mert ugyan
vannak-e egyáltalán ilyen nagyon jó" cselekedeteink? Hagyjuk abba a magunk
erőfeszítéseit, ahogyan Isten is megpihent a hetedik napon". Legyen az Úr
Krisztus elvégzett munkája egyedüli vigasztalásunk. Ő mindent tökéletesen
elrendezett; az igazság nem követel többet. Krisztus Jézusban nagy békesség
lett az osztályrészünk.
Ami a gondviselés dolgait illeti, mint a kegyelem munkáját
bennünk, vagy az Úr munkáját másokban, vessük ennek terhét az Úrra és találjunk
benne nyugodalmat. Ha az Úr igát tesz ránk, azt azért teszi, hogy annak
hordozásában megtaláljuk a nyugalmat. Hit által munkálkodjunk azon, hogy
belépjünk Isten nyugodalmába, és mondjunk le az önelégültség és tunyaság hazug
nyugalmáról. Jézus Krisztus maga a tökéletes nyugalom, és benne mi is teljes
nyugalmat találunk.
C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c.
könyvéből
Oswald Chambers: ISTEN BOCSÁNATA
"Akiben van..., a bűnök bocsánata..." (Ef 1,7).
Őrizkedj attól a kellemes elképzeléstől, hogy Isten mint
kedves és szerető Atya, persze, hogy megbocsát nekünk. Az Újszövetségben sehol
nincs helye az ilyen gondolkozásnak. Isten egyetlen alapon bocsáthat meg
nekünk: Krisztus keresztjének borzalmas tragédiája alapján. Más indokot keresni
a bűnbocsánatra öntudatlan istenkáromlás. Isten csak Krisztus keresztje által
bocsáthatja meg a bűnt és helyezhet vissza minket kegyelmébe, más mód nincs rá!
Az a bűnbocsánat, amit mi olyan könnyen tudunk venni, a Golgota haláltusájába
került. Lehet, hogy a hit egyszerűségével elfogadjuk a bűnbocsánatot, a Szent
Szellem ajándékát és megszentelődésünket, de elfelejtjük, milyen iszonyú nagy
árat fizetett Isten azért, hogy mindez a mienk lehessen.
A bűnbocsánat a kegyelem isteni csodája. Jézus Krisztus
keresztje volt az ára annak, hogy Isten megbocsáthassa a bűnt és mégis szent
Isten maradjon. Soha ne fogadj el olyan nézetet, amely Isten Atya voltára
hivatkozva elhomályosítja a megváltást. A kijelentés azt mondja Istenről, hogy
nem bocsáthat meg. Saját természetének mondana ellene, ha megtenné. Egyetlen
módon nyerhetünk bocsánatot, ha a kiengesztelés visszavisz minket Istenhez.
Isten bocsánata csak a természetfeletti birodalomban természetes.
A megbocsátás csodájához képest a megszentelődés
megtapasztalása csekély. A megszentelődés egyszerűen a bűnbocsánat csodálatos
kifejeződése az emberi életben. Az emberben a legmélyebb hálát Isten iránt a
bűnbocsánat ébreszti. Pál soha nem tudott betelni ezzel a csodával. Amikor
végre rájössz, mibe került Istennek, hogy megbocsáthasson, Isten szeretete úgy
megragad, mintha satuba lennél szorítva.
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c.
könyvéből
Nagyobb boldogság adni
És ímé az Isten ajándékba adta néked mindazokat, kik te
veled hajóznak. (Ap. Csel. 27:24)
Paul egy autót kapott karácsonyra a testvérétől. Karácsony
este, amikor kijött az irodájából, egy utcagyerek ámuldozva járkált a
csillogó-villogó új kocsi körül.
- Uram ez az ön autója? - kérdezte.
Paul biccentett.
- A bátyámtól kaptam karácsonyra.
A fiú meghökkent.
- Azt akarja mondani, hogy a bátyja adta magának ezt az
autót, és magának ez semmibe se került? Öcsém, bárcsak.. Elbizonytalanodott.
Paul persze tudta, hogy fogja a fiú folytatni. Bizonyára azt
kívánja, hogy bárcsak neki is ilyen testvére lehetne. Amit azonban a srác
mondott, tetőtől talpig megrázta.
- Bárcsak - folytatta a gyermek - én is ilyen testvér
lehetnék!
Paul csodálkozva nézett a fiúra, majd ösztönösen hozzátette:
- Elvigyelek egy körre?
- Ó, igen! Szeretném.
Rövid kocsikázás után a fiú-szemében különös fény csillogott
- Paulhoz fordult:
- Uram, megtenné, hogy megáll a házunk előtt?
Paul titkon elmosolyodott. Már sejtette, mit akart a fiú.
Meg akarta mutatni a szomszédoknak, hogy egy nagy kocsi hozta haza. De megint
tévedett.
- Megállna ott, a lépcsőknél? - kérte a fiú. Felfutott a
lépcsőn, s Paul nemsokára hallotta, ahogy jön visszafelé. De már nem olyan
gyorsan, mint ahogy elment. Karjaiban mozgássérült kisöccsét cipelte. Leültette
a legalsó lépcsőre, egészen odabújt hozzá, majd rámutatott az autóra:
- Itt van, Öcskös, amiről fent beszéltem neked! A bátyjától
kapta karácsonyra, és egy fillérbe se került neki. Egy napon én is ilyet akarok
neked adni. Akkor majd te is láthatod azt a sok szép dolgot a karácsonyi
ablakokban, amiről mindig megpróbáltam mesélni neked.
Paul kiszállt az autóból, beemelte a béna fiút az első
ülésre. Csillogó szemű bátyja pedig beszállt a háta mögé, és megkezdődött
hármójuk felejthetetlen ünnepi kocsikázása.
Azon a karácsonyon Paul megértette, mire gondolt Jézus,
amikor ezt mondta:
Nagyobb boldogság adni!
Könyörülő Isten
„A milyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr
az őt félők iránt.”
Zsoltárok könyve 103:13
Emberi eszünkkel fel sem foghatjuk milyen nagyszerű dolog,
hogy ilyen Istenünk van. Irgalma, könyörülete, türelme, megbocsátó lelkülete
számunkra érthetetlen. Az idézett zsoltár első sorai így hangzanak: „Áldjad én
lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat, és
el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. A ki megbocsátja minden bűnödet,
meggyógyítja minden betegségedet. A ki
megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg
téged. A ki jóval tölti be a te
ékességedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé.”
Megpróbálom felsorolni, hogy csak ez a zsoltár mit mond el
Isten hozzánk való viszonyulásáról, cselekedeteiről: jót tesz velünk;
megbocsátja bűneinket; meggyógyít minden betegségből; megvált a haláltól;
megkegyelmez; irgalmaz; jóval tölt be; igazságot tesz; késedelmes a haragra…
Mindez a jó elérhető mindenki számára: „De az Úr kegyelme
öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága a fiaknak
fiain; azokon, a kik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő
parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék.” (17-18.v)
Míg Isten tetteit hosszasan lehetne sorolni, az emberi rész
egy mondatban összefoglalható: megtartani a szövetséget és a parancsolatokat.
Még rövidebben: hűség és engedelmesség.
Visszhangozzon ez a két szó minden nap a fülünkben, miközben
végezzük dolgainkat. Hűséges szövetséges társa vagyok-e Istennek, ill. örömmel
engedelmeskedem-e minden parancsának?
Ez nem egy olyan „adás-vételi” szerződés, mint amit
emberekkel kötünk. Ez egy természetes reakciója annak az embernek, aki
megtapasztalta a SZERETET Istenének jelenlétét az életében.
AKKOR KERESZTÜLÜTÖTT RAJTAM VALAMI..
(internetről - részlet egy riportból)
Szerző: Ismeretlen szerző
'...A tudatvesztésig ittam egy ismerős bárban, nem
emlékszem, hogy kerültem az utcára, reggel egy kerülettel odébb, egy padon
tértem magamhoz. Ültem a padon, és olyan fizikai és lelki fájdalmat éltem át,
amit azóta sem. Fogalmam sem volt, hogy hogyan folytathatnám az életemet,
egyáltalán akarom-e.
- És ekkor jött Isten?
- Harangoztak, még a hangsúlyra is emlékszem, a gúnyra,
amikor magamban kimondtam: na, megyek, megkérdezem Istent, mit szól ehhez.
Akkor keresztülütött rajtam valami, olyan volt, mintha egy ostor kettévágott
volna, fájdalommal járt, mégis örömöt éreztem. Megkerestem a templomot, az is
furcsa volt, már rég nem harangoztak, mégis hallottam a harangokat.
Beléptem a kapun, és valami erő, amit azóta nap mint nap
átélek, de akkor ismeretlen volt a számomra, megint megütött, átnyilallt
rajtam. Leültem, körülöttem megteltek a padok, én csak ültem, néztem az oltárt,
az ablakokon beszűrődő fényeket, megszólalt az orgona. A pap beszélt.
Lassan kiürültek a padsorok, a templomszolga körülöttem
sertepertélt. Mindent érzékeltem, mozdulni azonban képtelen voltam, még a
kezemet sem lettem volna képes megemelni. Több órát ott töltöttem. Egyszer csak
azt éreztem, hogy mennem kell, és rendbe kell hoznom mindent. Nagyon nagy erő
mozgott bennem. Gyalog mentem haza, nem akartam járműre vagy taxiba szállni,
egyedül kellett lennem. Otthon lefeküdtem... Reggel felhívtam az anyámat, hogy
hozzáköltözhetek-e, nagyon örült.
- Minden ilyen simán ment?
- ... Megvallottam anyámnak, hogy addig milyen életet
éltem... Ez egyszerre volt nagyon nehéz, kimondani a történeteimet, de könnyű
is, mert fizikailag éreztem, ahogyan lekerülnek rólam a súlyok...
Sokat sírtunk, veszekedtünk, ha rossz napja van, néha
felemlegeti a múltam, de nem tudok rá haragudni, mert tiszta szívvel megbocsátott.
Reggelente kérdezgettem Istent, hogy jó úton járok-e, jól
teszem-e, amit teszek, és hogy megérdemlem-e, hogy kilépjek a múltamból. Sosem
konkrét választ adott, hanem úgy fordította a napomat, hogy az minden egyes
percével előrelépést jelentett...'
2012. július 17.
A testté lett Ige, az Úr Jézus kijelentése Önmagáról:
„Én
és az Atya egy vagyunk” (Ján. 10,30).
A tanítványoknak – vagyis az övéinek – ezt mondja: „Annyi
ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp (aki a lovakat
kedveli, vagyis testi erőt szereti, azaz: abban bízik)? Aki engem
lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát? Talán nem
hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a
beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig
bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit. Higgyetek nekem, hogy én az
Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a
cselekedetekért higgyetek” (Jn. 14,9-11).
Mert: Isten Őbenne vett lakozást,
ahogy most az Ő gyermekeiben: „Mert
tetszett az Atyának [az egész
Teljességnek], hogy Őbenne
lakozzék az egész teljesség [minthogy
az Atya úgy látta helyesnek, hogy benne lakozzék mindaz, ami a teremtést
betölti]. „Mert Őbenne
lakozik az istenségnek egész teljessége testileg (szóma: énjében),
[Más fordítás: Mert őbenne, az Ő
lényében lakozik minden, ami az istenséget betölti]” (Kol.
1,19. 2,9.
Kol. 1,15).
Ige: Az örökkévaló Igéről
„Kezdetben
(arkhé: eredetileg) vala az Ige (logosz: - az Isteni Kifejeződés
(vagyis Krisztus). És az Ige vala az Istennél, és Isten maga vala az Ige. Ő kezdetben (arkhé: eredetileg) az Istenben vala. Minden [a világmindenség] Őáltala
lett (teremtetett; rajta keresztül támadt; általa jött létre) és nála nélkül (Tőle különválasztva) semmi sem lett (teremtetett), ami lett (teremtetett; létrejött; s
egyetlen létező sem lett Őnélküle).
És az Ige (logosz:
Ige) (hús)testté lett és lakozék (itt (élt)
sátorozott; sátrat vert; letáborozott)
mi közöttünk (közöttünk vett
szállást) és láttuk (szemléltük) az ő dicsőségét, mint az Atya
egyszülöttjének dicsőségét. (mint
az Atyától származó egyszülött dicsőségét). Aki
teljes vala kegyelemmel (kharisz: Isten szeretetének
konkrét cselekedetekben való megnyilvánulása) és igazsággal (alétheia: Az, ami megegyezik, megfelel a tényeknek, maga a VALÓSÁG, azaz: az IGE);
akit kegyelem és igazság tölt be.
És az ő teljességéből vettünk mindnyájan [mindannyian abból kaptunk, akivel Ő volt tele] kegyelmet is kegyelemért (kegyelem
fejében; kegyelmet kegyelemre halmozva). Az Istent soha senki nem
látta (horaó: pillantotta meg, jelent meg,
vált láthatóvá); az egyszülött
Fiú, aki az Atya kebelében van, az
jelentette (nyilatkoztatta) ki Őt.
(Ő jelentette ki; hirdette
meg félreérthetetlenül, tette nyilvánvalóvá) (Ján. 1,1-3.14.16.18).
Ige: Isten képe
Jézus az: „Aki képe a láthatatlan Istennek, minden
teremtménynek előtte született. Ő
mindenek előtt való és a mindenség Őbenne áll fenn, és illeszkedik egybe. (Kol.
1,15)
„Aki,
mikor Istennek formájában [(morphé):
alakjában, látható megjelenési formájában] vala [(hüparkhó): létezik,
jelen van], nem tekintette [nem tartotta] zsákmánynak [ragadománynak]
azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, [nem
tekintette olyan dolognak, amelyhez
föltétlenül ragaszkodnia kell]” (Fil. 2,6).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)