2012. július 14.
Nem arra Riegels!
1929. január elsején a Georgia Tech csapata a UCLA
(University of California, Los Angeles) ellen játszott a Rose Bowl-ban. A
meccsen a UCLA egyik játékosa, akit Roy Riegels-nek hívtak, megszerzett egy
eladott labdát, de valahogy összezavarodott, és rossz irányba kezdett el
szaladni a pályán. Már vagy hatvan métert szaladt, mire egyik csapattársa,
Benny Lonn éppen a gólvonal előtt leszerelte, és ezzel megakadályozta, hogy az
ellenfélnek pontot szerezzen. Attól a pillanattól fogva a UCLA többé nem volt
ura a helyzetnek. A Georgia Tech elfogta a kirúgást, és szerzett két pontot.
Az első félidőnek eme furcsa incidensét követően minden
nézőt ugyanaz a kérdés foglalkoztatott: „Vajon mit fog tenni Nibbs Price edző
Roy Riegels-szel a második félidőben?" Az első félidő után a játékosok
elhagyták a pályát, bementek az öltözőbe, és leültek a padokra meg a földre -
Riegels kivételével mindannyian.
Ő a pokrócát vállára terítve leült az egyik sarokba, arcát
kezébe temette, és úgy sírt, mint egy gyermek.
A félidős szünetben az edzőnek általában sok mondanivalója
van a csapata számára, és utasításokat ad a következő félidőre nézve. Ám ebben
a szünetben Price edző nagyon hallgatag volt. Kétségtelenül azt próbálta
eldönteni, hogy mit csináljon Roy Riegels-szel. Aztán egyszer csak bejött az
öltözőbe az időfelelős, és szólt, hogy mindössze három percük van kezdésig.
Price ránézett a csapatra, és egyszerűen annyit mondott:
- Fiúk, ugyanaz a
csapat kezdi a második félidőt, amelyik az elsőben játszott.
A játékosok valamennyien felálltak, és elindultak kifelé -
Riegels kivételével. Ő meg sem mozdult. Az edző visszafordult és újból szólt
neki; Riegels továbbra sem mozdult. Ekkor az edző odament hozzá, és azt mondta:
- Roy, nem
hallottad, mit mondtam? Ugyanaz a csapat kezdi a második félidőt, amelyik az
elsőben játszott.
Erre Roy Riegels felnézett, és Price látta a férfikönnyektől
nedves arcát.
- Edző! - mondta.
- Nem tudom vállalni, hogy bizonyítsak. Szégyent hoztam rád. Szégyent hoztam a
Kaliforniai Egyetemre. Lejárattam magamat. Nem tudnék szembenézni ezzel a
tömeggel a stadionban, hogy megpróbáljam jóvátenni, amit elrontottam!
Ekkor Price edző Riegels vállára tette a kezét, és azt mondta:
- Roy, kelj fel,
és menj vissza a pályára! A játszmának még csak a fele ért véget!
Roy Riegels visszament a pályára, és azok a Georgia Tech
játékosok igazolhatják, hogy még soha nem láttak embert úgy futballozni, mint
ahogy Roy Riegels játszott abban a második félidőben.
Isten kegyelme hasonlít Roy edzőjéhez. Néha úgy érezzük,
annyira elrontottunk valamit, hogy fel akarjuk adni, és bedobjuk a törölközőt.
Isten azonban nem mond le rólunk. Ő azt mondja: „Kelj fel, és menj ki a
pályára! A játszma még nem fejeződött be." Isten kegyelmének evangéliuma a
második esély evangéliuma, meg a harmadik esélyé, meg a századiké. Mi állandóan
elveszítjük a labdát, de Isten soha nem állít ki minket a játékból. Ő tovább
biztat bennünket.
1929. január elsején a Georgia Tech csapata a UCLA
(University of California, Los Angeles) ellen játszott a Rose Bowl-ban. A
meccsen a UCLA egyik játékosa, akit Roy Riegels-nek hívtak, megszerzett egy
eladott labdát, de valahogy összezavarodott, és rossz irányba kezdett el
szaladni a pályán. Már vagy hatvan métert szaladt, mire egyik csapattársa,
Benny Lonn éppen a gólvonal előtt leszerelte, és ezzel megakadályozta, hogy az
ellenfélnek pontot szerezzen. Attól a pillanattól fogva a UCLA többé nem volt
ura a helyzetnek. A Georgia Tech elfogta a kirúgást, és szerzett két pontot.
Az első félidőnek eme furcsa incidensét követően minden
nézőt ugyanaz a kérdés foglalkoztatott: „Vajon mit fog tenni Nibbs Price edző
Roy Riegels-szel a második félidőben?" Az első félidő után a játékosok
elhagyták a pályát, bementek az öltözőbe, és leültek a padokra meg a földre -
Riegels kivételével mindannyian.
Ő a pokrócát vállára terítve leült az egyik sarokba, arcát
kezébe temette, és úgy sírt, mint egy gyermek.
A félidős szünetben az edzőnek általában sok mondanivalója
van a csapata számára, és utasításokat ad a következő félidőre nézve. Ám ebben
a szünetben Price edző nagyon hallgatag volt. Kétségtelenül azt próbálta
eldönteni, hogy mit csináljon Roy Riegels-szel. Aztán egyszer csak bejött az
öltözőbe az időfelelős, és szólt, hogy mindössze három percük van kezdésig.
Price ránézett a csapatra, és egyszerűen annyit mondott:
- Fiúk, ugyanaz a
csapat kezdi a második félidőt, amelyik az elsőben játszott.
A játékosok valamennyien felálltak, és elindultak kifelé -
Riegels kivételével. Ő meg sem mozdult. Az edző visszafordult és újból szólt
neki; Riegels továbbra sem mozdult. Ekkor az edző odament hozzá, és azt mondta:
- Roy, nem
hallottad, mit mondtam? Ugyanaz a csapat kezdi a második félidőt, amelyik az
elsőben játszott.
Erre Roy Riegels felnézett, és Price látta a férfikönnyektől
nedves arcát.
- Edző! - mondta.
- Nem tudom vállalni, hogy bizonyítsak. Szégyent hoztam rád. Szégyent hoztam a
Kaliforniai Egyetemre. Lejárattam magamat. Nem tudnék szembenézni ezzel a
tömeggel a stadionban, hogy megpróbáljam jóvátenni, amit elrontottam!
Ekkor Price edző Riegels vállára tette a kezét, és azt mondta:
- Roy, kelj fel,
és menj vissza a pályára! A játszmának még csak a fele ért véget!
Roy Riegels visszament a pályára, és azok a Georgia Tech
játékosok igazolhatják, hogy még soha nem láttak embert úgy futballozni, mint
ahogy Roy Riegels játszott abban a második félidőben.
Isten kegyelme hasonlít Roy edzőjéhez. Néha úgy érezzük,
annyira elrontottunk valamit, hogy fel akarjuk adni, és bedobjuk a törölközőt.
Isten azonban nem mond le rólunk. Ő azt mondja: „Kelj fel, és menj ki a
pályára! A játszma még nem fejeződött be." Isten kegyelmének evangéliuma a
második esély evangéliuma, meg a harmadik esélyé, meg a századiké. Mi állandóan
elveszítjük a labdát, de Isten soha nem állít ki minket a játékból. Ő tovább
biztat bennünket.
A kismadár
Egy vadász megfogott egy kismadarat. A madárka azt mondta a
vadásznak, hogy ha szabadon engedi, három felbecsülhetetlen értékű tanácsot ad
neki. A vadász hosszan tépelődött, majd belement az alkuba.
A kismadár első tanácsa az volt, hogy ne ragaszkodjon a
dolgokhoz, hagyja, hadd jöjjenek, hadd menjenek. A vadász úgy gondolta, ez jó
tanács, és kiengedte a markából a madarat. A második tanács így szólt: bízzon
abba, amit közvetlenül érez és tapasztal.
A vadász úgy gondolta, hogy ez is jó tanács, és engedte,
hogy a madár felszálljon egy közeli fára. Amint ez megtörtént, a kismadár
harsányan nevetve felrepült. A vadász utána kiáltott, és megkérdezte, mi olyan
mulatságos, mire a madár így válaszolt:
Ha tudnád, hogy nálam van a világ legértékesebb gyémántja,
nem engedtél volna el. És még jobban nevetett.
A vadász dühbe gurult, és kiabálni kezdett, hogy a madár
azonnal jöjjön vissza. A madárka persze, ügyet sem vetett rá.
Hát jó, de akkor legalább tartsd be, amit ígértél-mondta.
Halljam a harmadik tanácsot!
Ugyan miért mondanék neked bármit is, te ostoba, amikor az
első két tanácsomat sem fogadtad meg, hiszen nem hagyod csak úgy jönni és menni
a dolgokat. Nézd, hogy dühbe gurultál és próbálsz újra megfogni. És az
érzékeidben sem bízol, különben felfognád, hogy egy olyan apró madár, mint én
nem rejtheti el apró testében a világ legértékesebb ékkövét
A történet azt mutatja be, hogy milyen kapzsi az ember.
Pedig az igazán fontos dolgok megadatnak maguktól is, ha az ember az Istent
keresi elsősorban.
Bejegyezte: Laudetur.hu
Bob Gass: Kemény szeretet (2)
„Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”
(Lukács 23:34)
Az egyik író rámutat arra, hogy a Sátán az ellenséged, és
nem az a személy, akivel kapcsolatban állsz. Az igazi csata a gonoszság erői
ellen folyik (ld. Efézus 6:12).
A Sátán azt akarja, hogy azt gondold, ez egyedül a te
harcod, és úgy viselkedj, mintha el lennél választva Istentől. Nem! „Az Úr
harca ez” (1Sámuel 17:47 KJV).
Ő veled van. Akkor hát mit kell tenned?
1) Imádkozz a bántalmazóért! Azokat az embereket, akik
folyamatosan bántanak másokat, a saját bűnük kötözi meg. Bár ez nem menti fel
őket, viszont megmutatja neked, hogyan imádkozz értük. Isten tartósnak szánta
ezt a kapcsolatot, de aláásta az alkohol, a harag és más hamisítványok, amiket
a sátán arra használ, hogy szövetségeket és családokat romboljon le. Imádkozz a
bántalmazóért, hogy azzá az emberré legyen, akivé Isten tervezte!
2) Állj meg szilárdan! Lehet, hogy szükséged lesz egy
támogató csoportra és egy közvetítőre, aki jelen lehet, ha közbe kell
avatkozni. Isten világossága a legnagyobb sötétséget is átjárhatja
reménységgel, megújulással és megbékéléssel, és ha ez megtörténik, ez a
leggyorsabb út a gyógyuláshoz. Mindazonáltal szükséged van arra, hogy szilárdan
állj, és ha kell, hívj segítségül másokat!
3) Kérdezd meg Istent: „Menjek vagy maradjak?” Naivság lenne
azt sugallni, hogy a külső közbeavatkozás imádsággal megfűszerezve hirtelen
mindent megváltoztat. Vannak emberek, akik reagálnak a szembesítésre, másokat
Isten szeretete lágyít meg. De sokan mérgezőek és bántalmazók maradnak, még
akkor is, ha szeretettel szembesítjük őket, megbocsátunk, és kegyelemmel
árasztjuk el őket. Lehet, hogy véget kell vetned a kapcsolatnak, bármennyire
nehéz is. Ne felejtsd el, nem a te dolgod, hogy megváltoztasd a másik embert,
és nem a te kudarcod, ha nem változik meg, még akkor sem, ha Isten szeretetével
és igazságával szembesül.
CseriKálmán: Jósáfát imádsága
Mert nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely
ellenünk támad... csak rád tekintünk. (2Krón 20,5-12)
Az ellenség tehát
közeledik, védekezésre nincs se idő, se mód. Mit tesz ilyenkor egy felelős
vezető és a nép? A nép összegyülekezett a jeruzsálemi templomba, a király pedig
mindenki füle hallatára elmondott ott egy megrendítő imádságot. Mert sem a hívő
hite, sem imaélete nem magánügy. Ebben az esetben a legteljesebb mértékben
közügy volt.
Ez nem mutatvány,
nem zavarában tesz valami rendkívülit, hanem mindig így szokta. Beszélget
mennyei Atyjával. Ha öröme van, akkor is, ha bánat éri, akkor is, jóban, rosszban
- mindig.
Kinek vallja Istent?
„Te vagy Isten a mennyben, aki uralkodsz a népek minden királyságán! A te
kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben."
Aztán emlékezik Isten nagy tetteire és igéreteire, s máris biztos talajt érez a
lába alatt.
Kinek látja az
ellenséget? Onnan akarják kiűzni Jósáfát népét, ahova Isten helyezte őket.
Tehát így Istennel kerültek szembe. Akkor pedig nem nekik kell legyőzniük őket,
ez az Úr harca. Máris oldódik a szív szorongása, s egyre nagyobb kíváncsisággal
várja, mit fog cselekedni Isten.
És kinek látja
önmagát? „...nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben. Nem tudjuk, mit
tegyünk, csak rád tekintünk." Az igazi imádság ilyen őszinte. Jézus így
tanított erről a hegyi beszédben: úgy imádkozzatok, ahogyan a kisgyerek beszél
apjához, akiben bízik, és akiről tudja, hogy szereti őt!
Ilyen természetes-e
számunkra az imádság, hogy nemcsak baj esetén, hanem folyamatosan kapcsolatban
vagyunk Istennel? Hisszük-e, hogy a ma is cselekvő Úr, aki ki tud szabadítani
emberileg reménytelen helyzetből is? Szoktunk-e imádkozni ilyen hittel
népünkért?
Gyakoroljuk saját hitünk erősítésére, hogy elsoroljuk
hálával Isten tulajdonságait és nagy tetteit! Ő ígérte: „Hívj segítségül engem
a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." (Zsolt
50,15)
Törvény és kegyelem
Készítette: Róbert Pávay
Amikor Mózes a hegyen volt Kőtáblát kapott és lejött a
hegyről ami megítélt 3000 embert akik démonoktól megszállva imádták az
aranyborjút.
Amikor Jézus lejött a hegyről hozta az Ő Kegyelmét és
megmentett egy fiút aki megszállott volt és megítélte (nem a fiút) hanem a
démont!
Isten szereti az embert de gyűlöli a bűnt! Te szeretheted a
gyerekedet de gyűlölheted a rákdaganatot ami a testébe van.
Jézus sikeresen kettéválasztotta a rosszat az embertől és
megmentette az embert!
Mózes törvényt adott! Jézus kegyelmet!
A törvény alatt növekedett a bűn és ítélet jött! A kegyelem
alatt növekedik a szentség és élet jön!
A hegyen mielőtt Jézus lejött volna fennt volt Péter, Jakab,
János!
Csodálatos kijelentés ez! A nevek jelentése ez:
Péter: kőszikla
Jakab: helyreállítás
János: kegyelem
Összevonva: a kőszikla (tábla) helyre lett állítva a
kegyelem által!
HALLELUJA! A törvény vége Krisztus minden hívő üdvösségére!
Joyce Meyer: Legyenek NAGY álmaid!
4,10 Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok
azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai. (1 Péter)
Sajnálatra méltó, hogy az emberekben rejlő lehetőségek
mennyire kiaknázatlanok és mennyire parlagon hevernek ebben a világban. Isten
minden egyes embert arra teremtett, hogy saját körén belül valamiben nagyszerű
legyen. Mindannyiunkban ott van a lehetőség, hogy nagyszerű feleségek, anyák,
varrónők, férjek, apák vagy éppen üzletemberek lehessünk.
Akármivel is foglalkozunk, nem szabad, hogy kicsi álmaink
vagy kicsi látásunk legyen. A kicsi dolgok nagyon fontosak és nem szabad
megvetnünk a kicsiny kezdetet. Azonban, kell, hogy nagy álmunk, látásunk
legyen, mert egy nagy Istent szolgálunk. Sokkal jobban örülnék, ha a nagy
álmomnak csak a felét látnám megvalósulni, mint egy kicsiny álom egészét.
Hiszem, hogy amikor Isten megalkotott minket, minden egyes
embert gondosan megformált, az élet leheletét lehelte belé, majd fogott egy kis
részt önmagából és azt is belé helyezte. Egyikünk a zenében tehetséges, a másik
jól beszél, a harmadiknak pedig az írásra van ajándéka. A probléma abból
adódik, amikor ajándékunkat, melyet Istentől kaptunk arra használjuk, amire
valaki más van elhívva, ahelyett, hogy a saját lehetőségeinket adottságainkat
fejlesztenénk.
Istenből egy rész bennünk van. Nem egy gyártási hiba
eredménye vagyunk. Nem kell az életünket a kispadon tölteni. Nem vagyunk sem
túl fiatalok, sem túl öregek. Isten-adta álmokkal és látással rendelkezünk. De
ez a látás és ezek az álmok, melyeket Isten ad a jövőnkre nézve, lehetőségek
melyeket kiaknázhatunk (vagy nem). Istennel minden lehetséges, de szükség van a
mi együttműködésünkre, hajlandóságunkra, odaszántságunkra, engedelmességünkre
és a kemény munkánkra is ahhoz, hogy Isten kimunkálja, amit belénk helyezett.
Joyce Meyer
.jpg)
AZ AGYAGDARAB
Szerző: Guti Tünde
Egyszer volt, hol nem volt a fazekasok földjén a Mester
talált egy kiváló minőségű agyagdarabot.
- Na ez szép darab!.- nézegette el-elgondolkodva. - Ezt
megmunkálom!
Amikor hazaért, gyönyörködve tette a korongra és lelki
szemeivel már látta a gyönyörű mázas korsót. Forgatni kezdte, s kérges
tenyerével, óvatos ujjaival hozzáértő mozdulatokkal simította, vizezte,
formázta a jó illatú anyagot.
Egyszer csak az agyagdarab leugrott a korongról és
könyörögni kezdett:
- Mester! Nem lehetne egy kicsit gyengédebben? Annyira fáj,
ahogy nyomkodsz, és már egészen elszédültem a forgatástól!
A fazekas csodálkozva nézett rá, majd higgadt szeretettel
így válaszolt:
- Ahhoz, hogy használhatóvá válj, ki kell bírnod ezt a
műveletet! Légy türelmes!
Azzal visszatette a munkadarabot a helyére és újra elkezdte
a korongozást. Egy idő múlva elkészült és elégedetten nézegette. Amikor
megbizonyosodott róla, hogy tökéletesre sikerült, befűtötte a kemencét. Be
akarta tenni az agyagkorsót a tűzbe, de az rémülten kiáltott fel:
- Mester! Mester! Hogy fogom én ezt kibírni?! Ez
életveszélyes! Repedések lesznek rajtam és összetörök! - siránkozott.
A kézműves megfogta és elmagyarázta neki, hogy kiégetés
nélkül használhatatlan lesz. Nem tudnak benne életmentő vizet tartani. Forró
kemence nélkül csak kirakati dísztárgy lehet belőle.
A korsó messzire nézett és elképzelte, hogyan itatnak belőle
szomjazókat a sivatag száraz homokján. Megadóan hagyta magát a forróságba
tenni, és bár nagyon szenvedett, kitartott, mert hasznos akart lenni! A kellő
égetési idő után a Mester kivette és félretette a polcra, hogy lehűljön.
- Ó, hát hiába tűrtem a kemence tüzét, mégse kellek
senkinek?
- sóhajtozott magányosan, telve elutasítottsággal.
Egyszer aztán újra kézbe vették és gyönyörű mintát festettek
rá. A korsó nagyon boldog volt.
Amikor betették a többi különböző formájú és mintájú edény
közé, hogy elszállítsák őket az oázisba, megértette, mi miért történt vele. S
mosolyogva várt a feladatra, hogy szomjat olthasson és hasznos legyen.
Ugye te is el akarsz jutni az oázisba?
Légy elégedett, hagyd abba a „majd amikor” gondolkodást
„Ha pedig Isten valakinek gazdagságot és kincseket is adott,
és megengedte neki, hogy azt élvezze, kivegye belőle a részét, és örüljön
fáradozása eredményének: ez Isten ajándéka.” (Prédikátor 5:18.)
Úgy tanulsz meg
elégedettnek lenni, ha abba hagyod, a „majd amikor” gondolkodást.
„Amikor majd én…, akkor boldog leszek.”
„Amikor lesz …, akkor boldog leszek…stb.”
Azért esünk ilyen csapdákba, mert kis időkre vagyunk csak
elégedettek, nem pedig hosszú távon. Jön valaki, vagy valami és lecsapolja az
elégedettségünket.
A Biblia azt tanítja, hogy a boldogság nem onnét jön, amit
Te akarsz. A boldogság az, amikor boldog vagy azzal, amid van. Nézd azokat a
dolgokat, amiket Isten adott neked!
Sajnos, sokszor arra figyelünk, hogy mi az, amink nincsen,
és elfelejtjük azt a sok csodás dolgot – nem mindig fizikai áldásokat, de
legalább olyan fontosakat, mint például a családunk, barátaink.
Az elégedettség kulcsa, hogy eldöntöd: boldog leszel most
rögtön azzal a rengeteg dologgal, amit Isten már neked adott. Mire vársz még,
mi fog majd boldoggá tenni?
(Daily Hope by Rick Warren, 2011. 10. 14.)
2012. július 13.
Az Úr így biztatja választott népét, a Krisztus népét:
„Kérjetek
esőt az Úrtól a késői eső idején! Az Úr (alkot viharfelhőket), és villámlást szerez, és ő ad záporesőt és
mezei növényeket (és Ő ad kenyeret)
mindenkinek” (Zak. 10,1).
És
az Úr válasza a kérésre: „Ímé, újat
cselekszem; most készül, (most kezd kibontakozni) avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, (már
készítem az utat) és a kietlenben (a
sivatagban) folyóvizeket (fakasztok).
Még a mezei vadak is dicsőíteni fognak
engem, a sakálok és struczok, hogy vizet szereztem (és vizet fakasztottam) a pusztában; a kietlenben (a sivatagban)
folyóvizeket, hogy választott népemnek
inni adjak, a népnek, amelyet magamnak formáltam, (és alkottam) hirdesse dicséretemet”
(Ésa. 43,19-21)
Dávid már ezért így magasztalja az Urat: „Bő záport hintesz vala, oh Isten, a te
örökségedre, s a lankadót megújítod vala.(Más fordítás: Bőven adtál esőt
örökségedre, ó Isten, és a fáradtat megerősítetted)” (Zsolt. 68,10).
És Péter
apostolon keresztül hangzik a kijelentés Krisztus népről: „Ti pedig (Isten tulajdonba vett népe), választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való
nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, (és nagy tetteit) aki a sötétségből az ő csodálatos
világosságára hívott el titeket; Akik hajdan nem nép
voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik egykor nem az ő népe voltatok,
most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig
irgalomra találtatok (és a kik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig
kegyelmezettek vagytok)” (1 Pét. 2,9-10)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)