2012. július 9.

A SZERETET


Ige: Áldás


Idézet


Idézet

Szeret az Úr engem

J. Meyer: Hozzáállás 1-3. rész




Hozzád kiáltok Istenem

Ne aggodalmaskodjatok!


Az Úr világosítsa meg szellemi szemeteket...


A tanterem


Készítette: Ez az a nap!

A problémád csupán tanterem - egy irányított környezet, amelyben Isten a te javadra munkálkodik. (maiige.hu)

AZ VAGY, AKINEK BESZÉLNIE KELLENE


Készítette: Leleszi Balázs Károly
Van úgy, hogy a legfontosabb vallomásokat negyven vagy ötven évig rejtegetjük a szívünk mélyén, mire kimondjuk őket. Ilyen például: szeretlek, bocsáss meg, elhibáztam, neked köszönhetek mindent.
Szembeötlő, hogy mennyi vallomás marad kimondatlanul. Aztán mindig vannak, akik korán halnak meg… Pedig te az vagy, akinek élnie és beszélnie kellene.

Buzdítás

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet


Hit Gyülekezete-Melletted áll-Vidám Szimfonikusok-Vidám Vasárnap

Hol lakik Isten?


Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
- Hol lakik Isten? - kérdezte egyszer a tanító a gyermekektől.

Különböző válaszokat kapott. Ilyeneket: A mennyben, a szívünkben, a templomban...
Az egyik kis jelentkező pedig ezt mondta:
- Isten az alsóvárosban, a keresztutca baloldalán a sarokház mellett lakik.
Lett erre nagy kacagás.
Ám a tanító jól ismerte a fiút, és ezért barátságosan megkérdezte tőle:
- Hogyan érted ezt, kisfiam?
A legényke komoly válasza ez volt:
- Vasárnap édesapámmal sétáltunk. Amikor ahhoz a házhoz értünk, azt mondta édesapám: 'Itt egy cipészmester lakik nyolc gyermekkel, öreg vak apjával és béna nénikéjével. Szegények, de nagyon szeretik egymást. Imádkoznak Istenhez, szorgalmasan dolgoznak és elégedettek is. Velük lakik az Isten.'

Most már egy gyerek sem nevetett.
- Igazad van, fiacskám - szólt a tanító -. Isten ott lakik az alsóvárosban, a keresztutca baloldalán a sarokház mellett. ...De nemcsak ott...

Szerző: Einar Lyngar

2012. július 8.

Én édes Krisztusom

Oswald Chambers: BELSŐ SZABADSÁG ÁLTAL GYŐZÜNK


"Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek..." (Jn 8,36).

Ha meghagytuk magunkban az egyéni véleménynek bármilyen kicsi maradványát, az mindig ezt mondja: "Nem tudom megtenni." A személyiség sohasem mondja ezt, hanem elmélyed Istenben és mindig többet szív magába. A személyiség egyre többet és többet kíván Istenből, ilyennek vagyunk teremtve. Képességünk és rendeltetésünk, hogy Istenhez jussunk. De a bűn és az egyéniségünk visszatart. Isten megszabadít a bűntől, egyéniségünktől nekünk kell megszabadulnunk azáltal, hogy természeti életünket átadjuk Istennek és feláldozzuk, míg engedelmesség által át nem változik szellemi életté.

Isten figyelemre sem méltatja természettől való egyéniségünket szellemi életünk kifejlődésében. Parancsa egyenesen keresztülhúzza természeti életünket és vigyáznunk kell, hogy Isten mellé álljunk, vele tartsunk, nehogy szembe kerüljünk vele és így szóljunk: "Ezt nem tudom megtenni!" Isten nem akar zablával rászorítani, nekünk kell magunkat megfegyelmezni. Nem Isten ejti foglyul gondolatainkat és képzeletünket, nekünk magunknak kell ezt megtennünk. Ne mondj ilyet: "Ó, Uram, gondolataim ide-oda kalandoznak!" Ne engedd meg ezt! Szakadj el egyéniséged zsarnokságától és szabadulj fel személyiséggé!

"Ha a Fiú megszabadít..." A "Fiú" helyett ne mondj "Megváltó"-t. A Megváltó a bűntől szabadít meg; itt azonban arról a szabadságról van szó, amire a Fiú szabadít fel. Erről beszél Pál a Galata 2,20-ban: "Krisztussal együtt megfeszíttettem". Természetes egyéniségét hagyta megtörni és személyisége eggyé lett Urával; nem beleolvadt, hanem eggyé lett vele. "Valósággal szabadok lesztek!" Szabadok legbensőbb lényetekben, szabadok belülről.

Mi inkább a magunk erejével akarunk élni, minthogy Jézussal eggyé válva, tőle nyerjük az erőt.

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

Idézet


Idézet

Lázár Ervin: A csodapatika


– Mit nem képzel?! – ordított első vevőjére torkaszakadtából Rimapénteki Rimai Péntekh vadonatúj patikájában, amit éppen az imént nyitott meg Rimapéntek főterén.

– Hogyhogy mit képzelek?! – emelte fel a hangját az első vevő. – Talán nem az van kiírva a maga boltjára, hogy patika?! – De az – mondta Rimapénteki Rimai Péntekh. – Akkor meg mit ordítozik, ha aszpirint kérek? Hol kérjem, ha nem patikában? – Az is ki van írva, hogy ki a cégtulajdonos – mondta fölényesen Rimapénteki Rimai Péntekh. – Mit érdekel engem a cégtulajdonos – háborgott az első vevő –, nekem aszpirin kell, és kész. – Csak nem képzeli, hogy egy Rimapénteki Rimai Péntekh vacak aszpirineket, fejfájás elleni porokat, lázcsillapítókat, lábizzadás gátlókat és popsi kenőcsöket árul?!

– Mi a szöszt árulna mást egy patikában? – mérgelődött az első vevő. – Embernek fia – mondta kissé lecsillapodva Rimapénteki Rimai Péntekh –, ez nem a test, ez a lélek patikája.

Az első vevő szemében érdeklődés csillant. – Lelki bajok ellen? – Igen – mondta Rimapénteki Rimai Péntekh. Most már teljesen elpárolgott a mérge, szinte kedvesen nézett az első vevőre. Ami az ő esetében elég nagy szó. – Tisztelt barátom – folytatta kissé ünnepélyesen –, mivel ön az első vevőm, bármit vásárol, ingyen kapja. Válasszon! – Hogy őszinte legyek – toporgott izgatottan az első vevő –, nem pontosan értem, hogy mire lehet gyógyszert kapni az ön patikájában… bár reménykedem… de reményemet ki sem merem mondani. – Mondja csak bátran – biztatta Rimapénteki Rimai Péntekh. – Netalán irigység, gőg, nagyképűség, gyávaság, káröröm, rosszindulat… Rimapénteki Rimai Péntekh átszellemült arccal bólogatott és folytatta: – Meg kicsinyesség, kapzsiság, nagyravágyás, álszerénység, alamusziság, lustaság, torkosság, tohonyaság, lelki restség, pénzsóvárság és mindenféle gonoszság, eltévelyedés és átok ellen vannak írjaim, balzsamjaim, cseppjeim és pasztilláim.

 – Ez nagyszerű! Uram, bocsásson meg, hogy az imént emeltebb hangot merészeltem megengedni magamnak. Akkor még nem tudhattam, hogy ön egy zseni, az emberiség megmentője. Egyúttal az én megmentőm is. Házsártosság ellen is van gyógyszere?

– Van – mondta gyanakodva Rimapénteki Rimai Péntekh. Az első vevő tapsikolt és ugrándozott örömében. – Tetszik tudni, van egy házsártos, irigy, lusta és nagyképű feleségem, egy kicsinyes, kapzsi napam, egy torkos, tohonya, pénzsóvár ipam, egy alamuszi ángyikám, egy kárörvendő bácsikám, mindnek kérek, ami jár, ír, balzsam, pasztilla egyre megy, csak használjon.

 Rimapénteki Rimai Péntekh vakarta a feje búbját. – Van egy bökkenő – mondta. – Engem már semmi meg nem akadályoz, hogy megmentsem a feleségemet, ipamat, napamat, ángyikámat, bácsikámat. Mindenre hajlandó vagyok a gyógyszerekért. Halljam azt a bökkenőt! – Annyicska csak – mondta Rimapénteki Rimai Péntekh –, hogy a gyógyszert mindenkinek magának kell kérnie a bajára, különben nem használ. – Úgy érti… – tátotta el a száját az első vevő. – Úgy – bólintott a mondat végét meg sem várva Rimapénteki Rimai Péntekh. – Hát azt várhatja – mondta elkeseredetten az első vevő. – Mit? – Hogy mondjuk, a feleségem idejöjjön, és gyógyírt kérjen irigység, lustaság, házsárt és nagykép ellen a saját maga számára. – Már miért ne történhetne meg? – Mert azt hiszi magáról, hogy jóindulatú, szerény, szorgalmas. Éppen rólam állítja, hogy irigy, lusta, veszekedős és nagyképű vagyok. – Szívesen állok rendelkezésére – készségeskedett Rimapénteki Rimai Péntekh –, kérjen csak akármelyik ellen, egy szempillantás alatt meggyógyul. – Csak nem képzeli, hogy igaz?! Még hogy én irigy?! Még hogy én lusta?! Még hogy én nagyképű?! Nevetséges! – De veszekedősnek csak veszekedős. Velem is mindjárt veszekedni kezdett, ahogy belépett. – Én?! Ember, maga veszekedett! Legjobb lenne, ha beszedne valamit veszekedősség ellen a híres gyógyszereiből. Tablettát, írt vagy balzsamot.

 – Maga nagyképű fajankó! – ordította el magát Rimapénteki Rimai Péntekh. – Takarodjon innét, mert úgy kivágom, mint a sicc! Az első vevő sem volt rest, visszaordított. Egy darabig válogatott sértéseket ordítgattak egymásnak, aztán a vevő elunta, nagy dérrel-dúrral becsapta maga után a patikaajtót. Durr! Hátha mégis igaza van – gondolta Rimapénteki Rimai Péntekh –, és be kellene vennem egy hirtelen harag elleni tablettát. Ugyan – legyintett azonnal –, nem hirtelen harag ez, egyszerűen csak igazságosság. Igazságos vagyok, annyi az egész. Abból meg kár volna kigyógyulni. Nem is vett be semmilyen tablettát. Leült, várta a vevőket. Jöttek is, de mind másnak akart venni a balzsamokból, írokból, tablettákból. Saját magának egyik sem. Minek, hiszen nekik aztán semmi hibájuk sincs! Lassan-lassan el is maradoztak a vevők. Nem akadt senki Rimapénteken, aki elismerte volna magáról, hogy nagyképű, rosszindulatú, irigy, kétszínű, kicsinyes, kapzsi, nagyravágyó, álszerény, alamuszi, torkos, tohonya, pénzsóvár, lelki rest.

Nem tudom, ha te Rimapénteken laksz, elmentél volna-e Rimapénteki Rimai Péntekh patikájába valamilyen gyógyszerért? Igen? Nem? Mert így bizony fölkopott az álla szegény csodapatikusnak. Írjai megpenészedtek, balzsamjai megpimpósodtak, tablettái szétporladtak, ő maga meg bújában-bánatában elbujdosott, ma sem tudja senki, hol lakik, mit csinál – hacsak Bab Berci nem. De ő mélyen hallgat felőle. 

Alapjukban meginognak a hegyek...