Mikor még semmi nem létezett

Ige: Az Úr Jézus felismerése

Az Úr Jézust csak kijelentés útján lehet felismerni. Erről így tesz bizonyságot Pál apostol, azt is kijelentve, hogy ezután már csak a Szent Szellem vezetésére támaszkodott, példát adva a mindenkorban élő hívők számára: „De mikor az Istennek tetszett, aki elválasztott [különválasztott; kiszemelt] engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által. Hogy kijelentse [kinyilatkoztassa; leleplezze] az ő Fiát énbennem hogy [jó hírként; örömhírként] hirdessem őt a pogányok [nemzetek] között: azonnal nem tanácskoztam (hús)testtel és vérrel, [és azonnal abbahagytam, hogy húsra és vérre támaszkodjam (és mindjárt nem vetettem alá magam hústestnek és vérnek)]” (Gal. 1,15-16)

Ez a kijelentés szükséges ahhoz, hogy bemerítkezzen valaki, met így nyer hitet. Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem a szerecsen komornyik történetén keresztül is: „Filep pedig száját megnyitván (beszélni kezdett), és elkezdvén ezen az íráson (és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva), hirdeti néki a Jézust. Mikor pedig menének (és amint tovább haladtak) az úton, jutának egy vízhez; és monda a komornyik (vagyis az udvari főember): Ímhol a víz: mi gátol (és mi akadálya annak), hogy bemerítkezzem? Filep pedig monda: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az pedig felelvén, monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia. És megállítá a szekeret; és leszállnak mindketten a vízbe, Filep és a komornyik (vagyis az udvari főember); és bemeríti őt” (Csel. 8,35-38)

Pál megtérése az Úr Jézussal való találkozása, és a Szent Szellembe való bemerítése után azonnal, mert így jön létre a hit azokban, akik meghallják a Szent Szellem kijelentését: „… prédikálá (és hirdetni kezdte) a zsinagógákban (Jézusról) hogy ő a Krisztus, az Isten Fia” (Csel. 9,20)

 És: „Aki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten megmarad abban, és ő is az Istenben” (1 Ján. 4,15)

Ige: A jel

Kánában változtatta az Úr borrá a vizet: „Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé [szó szerint: a jeleknek ezt a kezdetét, kezdeti jelként tette; Ezzel kezdte meg csodajeleit] Jézus, és megmutatá [így jelentette ki, és vele láthatóvá tette, és ezzel kinyilvánította, kinyilatkoztatta] az ő dicsőségét; és [erre] hívének benne az ő tanítványai” (Ján. 2,11).

Már Ézsaiás prófétán keresztül kijelentette az Úr: „Mert mint leszáll (és lehull) az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, és gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek. Így lesz az én beszédem (az én igém rémám = kijelentésem), amely számból kimegy. nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, (és véghezviszi) amit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem (és eléri célját, amiért küldtem)” (Ésa. 55,10-11)

Nincs más Név csak JÉZUS

Ige: Az aratás

 „Ti nem azt mondjátok-é [amikor elvetitek a magot], hogy még négy hónap és eljő az aratás [ideje, és a betakarítás]? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat [a mezőket], hogy már fehérek [és készek, megértek] az aratásra.

És aki arat, jutalmat nyer [és már most megkapja a bérét], és az örök életre gyümölcsöt gyűjt [és begyűjti a termést az örök (a természetfeletti) életre]; hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen.

Mert ebben [az esetben] az a mondás [az a logosz: az a kijelentés] igaz [és valóságos], hogy más a vető, más az arató.

Én annak az aratására küldtelek titeket, amit nem ti munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába állottatok.

[Más fordítás: Én azért küldtelek el titeket, hogy betakarítsátok azt a termést, amiért nem ti dolgoztatok. Mert mások dolgoztak vele, ti pedig learatjátok az ő munkájuk gyümölcsét]” (Ján. 4,35-38)

És így folytatja az Úr Jézus: „Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; [Imádkozzatok hát, és] kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába” (Luk. 10,2)

68-as ZSOLTÁR

Spurgeontól gondolatok

Pénz nélkül lenni kellemetlen, egészség nélkül lenni aggasztó, barát nélkül lenni lehangoló, otthon nélkül lenni nyomasztó. De minden hiány legszörnyűbb hiánya: Krisztus nélkül lenni. 

Szeresd és kövesd az igazi bölcsességet

„Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik 

keresnek" (Péld 8,17).

   A bölcsesség azokat szereti, akik azt szeretik, és azokat keresi,
akik azt keresik. Aki igyekszik bölcs lenni, az máris bölcs, aki pedig
szorgalmasan keresi a bölcsességet, már csaknem megtalálta azt. Ami
általában érvényes a bölcsességre, az kiváltképpen érvényes a mi Urunk
Jézus Krisztusban testet öltött bölcsességre. Őt kell szeretnünk és
keresnünk, akkor meg fogjuk tapasztalni szeretetét, és megtaláljuk Őt
magát is.

   Keressük Őt már ifjúságunk idején! Boldogok azok az ifjak, akik
életük reggelét az Úr Jézussal töltik. Sohasem kereshetjük Őt túl
korán, de aki korán keresi, bizonyosan megtalálja. A szorgos
kereskedők általában korán kelők, a szorgalmas hívő is korán kezdi
keresni az Urat. Mindenki, aki már megtalálta Krisztusban a
gazdagságot, teljes szívvel kereste Őt. Először Őt kell keresnünk,
előbb, mint bármi mást. Krisztusé legyen az Őt megillető első hely.

   A keresésben az az öröm, hogy meg is találjuk Őt. Ahogyan keressük,
egyre világosabban megmutatja magát, egyre szorosabb közösségbe von
önmagával.

Boldogok az Őt keresők, mert ha egyszer megtalálták, velük
marad mindörökké, és egyre drágább kincs lesz szívük és értelmük
számára.

C. H. Spurgeon "
Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

Kenneth E. Hagin: Mi a helyzet Jóbbal?

Azután eltávolítá Isten Jóbról a csapást [‘az Úr megszabadította Jóbot fogságából’ — ang. ford.], miután imádkozott vala az ő barátaiért, és kétszeresen visszaadá az Úr Jóbnak mindazt, amije volt. - Jób 42,10.

— De azt elfelejtetted, Hagin testvér, hogy Isten tette Jóbot beteggé — mondta valaki. —Nem, nem Ő tette — hanem az ördög. — Na igen, de Isten adott neki engedélyt rá! De nem Isten rendelte el Jób nyomorúságát. Isten meg fogja engedni neked, hogy akár kirabolj egy benzinkutat (szabad akaratod van), de nem fogja elrendelni, hogy megtedd.

Isten csak egy értelemben adott “engedélyt” az ördögnek. Ha te megengeded a sátánnak, hogy megtámadjon téged, akkor ezt Isten is meg fogja engedni, mert a sátán e világ istene (2Kor. 4,4), te pedig az ő területén élsz.

Maga Jób nyitott ajtót az ördögnek a félelmeivel. Jób azt mondta: “Mert amitől remegve remegtem, az jöve rám…” (Jób 3,25) Sok Biblia-kutató megegyezik abban, hogy Jób egész története mindössze egy kilenc–tizennyolc hónapos időszakot ölel fel. Láthatjuk, hogy végül Isten megszabadította Jóbot a fogságából. Amikor tehát Jób beteg volt, az ördög fogságában volt. Amikor szegénységben volt, az ördög fogságában volt. Isten azonban megszabadította Jóbot fogságából! Kétszeresen adta vissza neki mindazt, amije volt. Ez a jellemző Isten munkájára!

Megvallás: Isten megszabadít minket fogságunkból! Nem Ő kötöz meg minket. Isten megszabadít minket! Jézuson keresztül én szabad vagyok! Sohasem fogadom el a betegséget és testi bajt, mintha az Istentől jönne! Én tudom, hogy honnan jön — és ellenállok neki!

http://mennyeihir.hu/index.php?option=com_spurgeon_xhtml&Itemid=34

Elgos - Velem

Spurgeon gondolatok

A türelem zavarba hozza a dühöngőt (Charles Haddon Spurgeon)

Imádság:

Uram, én annyiszor menekülnék, amikor döntés elé állítasz engem.

Pedig tudom, a döntés súlyában van a győzelem.

Nehéz nekem, Uram, ezt a súlyt cipelnem. Hordozásában, kérlek, légy velem!

 Ámen

(Hajdú Zoltán Levente)

A nap gondolata:

Isten nem mondja: szenvedjetek minél többet, ez erény és kötelesség, viszont tudnod kell: a fájdalmat is felvette magáéra. (Prohászka)

Járj a vizen

Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral. (Máté 14:20.)

Jézus Pétert, akit már majdnem elvittek a hullámok, a víz tetejére hívta. Fölülről, a dolgok, ügyek, események tengere tetejéről hív, hogy nézzük az életet. Ő uralja mindezt. Amíg a habok között próbáljuk túlélni a mindennapokat, addig minden pillanat nyereség vagy veszteség. Nem is vesszük észre, hogy kapkodjuk a levegőt, amikor válogatunk a kendermagban, és azon gondolkodunk, mi is lenne a legjobb megoldás, a bundás kenyér vagy a meleg szendvics.

Jézus magasan fölé emel ezeknek a kérdéseknek, gazdagságnak, szegénységnek, és hatalommal vezeti az életünket. Ha meglátjuk Őt, ha meglátjuk azt a valakit, aki belehelyezett ebbe a világba, aki mindenét odaadta, akkor könyörögni fogunk mindenért, és nem a maradék-kezelés lesz a gond. Én magam is alul maradok ebben a küzdelemben, egyáltalán nem vagyok jobb senkinél. Dobál a szétdobáló, az ördög, hogy ne a lényeges dolgokkal foglalkozzam, foglalkozzunk, hanem csak vergődjünk nyugodtan a tárgyak, elintéznivalók és ügyek hullámain. Könyörögjünk Jézushoz, hogy hívjon járni a tengeren! Érezzük az ő minden badar földi dolog fölötti erejét! Hogy örömmel láthassuk a csodát, a tizenkét tele kosár maradékot, és ne az üres házon, a meg nem evett kenyéren sopánkodjunk. (Fekete Ágnes)

Kubinyi Károly - Az egyház utolsó kijelentése

A Szentlélek ígérete ...!

„Én ugyan keresztellek titeket vízzel, de eljő, aki nálamnál erősebb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét megoldjam, az majd keresztel titeket Szent Lélekkel és tűzzel.” Luk.3,16.

„Gondolkodtál-e már valaha azon, miért is élt a tanítványokban olyan halált megvető bátorság? Mi adta nekik azt az erőt, hogy az akkor ismert világ határáig elvigyék az evangéliumot a lehető legkedvezőtlenebb körülmények ellenére is? Péter önelégült kijelentések helyett hűségesen alárendelte magát az Úr akaratának, és hatalmasan hirdette az örömhírt. Tamás kétségeit felváltotta a sziklaszilárd hit. Jakab és János, a mennydörgés fiai is teljesen megváltoztak: az Úr Jézus alázatos szolgáiként munkálkodtak. Máté, a ravasz adószedő az evangélium hűséges krónikása lett; Máriát, az egykori rosszhírű nőt pedig később a kereszt tiszta életű, szerető szívű hőseként ismerték. A pünkösdi események drámai változást hoztak mindnyájuk életébe, és ugyanez történhet veled és velem is! A Szentlélek hatalma által ezek az emberek megváltoztatták a világot. Néhány évtized leforgása alatt a Római Birodalom határáig eljuttatták az evangéliumot.

Vajon Jézusnak a Szentlélekre vonatkozó ígérete csupán tanítványainak szólt? A mennyei ajándék kiáradása kizárólag az ő kiváltságuk volt? Vagy pedig Isten sokkal többet szeretne nekünk adni, mint amit mi elképzelhetünk? A pünkösdi ígérettel kapcsolatosan Pál kijelenti: „Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (Csel 2:39)

Ellen White szintén megerősíti, hogy az ajándék számunkra is elérhető. „Az idők múlása nem változtatott Krisztus búcsúígéretén, hogy elküldi a Szentlelket, mint képviselőjét. Nem az Úr tartja vissza kegyelmének gazdagságát, hogy az nem árad ki a Föld felé az emberekre. Hogy ígéretének teljesedése nem észlelhető úgy, ahogyan lehetne, azért van, mert az ígéretet nem értékelik, ahogy kellene. Ha mindenki készséges volna, elnyerhetné a Szentlelket. Ahol alig gondolnak a Szentlélek szükségességére, ott lelki szárazság észlelhető, lelki hanyatlás és halál látható. Ahol jelentéktelen dolgok kötik le a figyelmet, ott hiányzik az isteni erő, amely az egyház növekedéséhez és boldogulásához szükséges, ami minden más áldást maga után von, és amit a menny végtelen bőségben kész reánk árasztani. (Ellen G. White: Az apostolok története, Budapest, Advent

Kiadó, 2001, 32.)”

A Biblia és a prófétaság modernkori ajándékának írásai is egyértelműen bizonyítják, hogy a Szentlélek ígérete mindnyájunknak szól. Isten vágyik arra, hogy ma is kitöltse Szentlelkét egyházára.  Egyáltalán nem a menny vonakodásán múlott, hogy a Szentlélek késői esőjének hatalma még nem töltetett ki az Úr művének befejezése érdekében. Az egész mennyei világ arra vár, hogy Isten népe megtegye a szükséges lépéseket, és megkaphassa a Szentlélek hatalmát az evangélium misszióparancsának teljesítéséhez.”

 (Részlet Mark A. Finley: 10 nap a felházban c. könyvéből - Advent Kiadó, Budapest, 2011.)

http://reggelidicseret.blogspot.com/2012/01/szentlelek-igerete.html

Készítette: Kiss László

Egy asszony látomása

Készítette: Kiáltó Szó A Pusztában

Egy asszony elment a gyülekezet pásztorához, és elmondta neki, hogy amikor imádkozik, látomásban megjelenik neki Jézus.

„Olyan valóságosan jelenik meg nekem, mint ahogy ön itt áll most!” – mondta az asszony. „És beszél is hozzám. Azt mondja, hogy szeret engem, és hogy velem akar maradni. Gondolja, hogy megőrültem?”

„Egyáltalán nem!” – válaszolta a pásztor. „De, hogy biztosak legyünk benne, valóban Jézus az, aki megjelenik, tegyen fel neki egy kérdést. Kérdezze meg tőle, hogy milyen bűnöket vallott meg legutóbb imádságban. Aztán jöjjön vissza, és mesélje el, hogy mit válaszolt.”

Néhány héttel később az asszony visszament a gyülekezet pásztorához.

„Újra volt látomás?” – kíváncsiskodott a pásztor.

„Igen, volt!” – kiáltotta örömtelien az asszony.

„Feltette neki a kérdést?”

„Igen, és azt válaszolta, hogy: Elfelejtettem!”

Jézus kegyelmesen megbocsátja és elfelejti bűneinket, amikor megvalljuk azokat. A Szentírás biztosít bennünket:

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket...” (János 1. levele 1:9);

„Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat..., és vétkeidre többé nem emlékezem.” (Ézsaiás 43:25).

Ha egyszer Isten megbocsátotta a bűneinket, örökre eltűnnek, olyan messzire kerülve tőlünk, „amilyen messze van napkelet napnyugattól” (Zsoltárok könyve 103:12; Zsidókhoz írt levél 8:12).

Britt Nicole - The lost get found magyar felirattal

Fehér zsebkendő

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

A férfi a járda szélén ült, és az utcát bámulta. Néhányan visszafordultak, és a pillantásukkal végigmérték a borotválatlan arcú, görnyedt vállú és szakadt cipőjű idegent. Ő azonban ezt észre sem vette, mert gondolata a távoli múltban járt. Már nem egy éhenkórász csavargó volt, aki az elmúlt éjszaka a vasúti híd alatt aludt, hanem egy kisfiú, aki egy piros téglaházban lakott a szomszéd utcában, több mint 20 évvel ezelőtt. Ki tudja, azóta talán már le is rombolták azt a házat. Csak remélni merte, hogy közben nem taposták agyon az árvácskákat. Különös, hogy milyen tisztán emlékezett az árvácskákra, a hintára, amit az apja fölszerelt neki, meg a kerti útra, ahol biciklizni tanult. Hónapokig tartott, míg sikerült elég pénzt félretenni arra a biciklire!

Hirtelen vállat vont, mert a képek élénksége szinte fájt. Gondolataiban inkább továbbment még vagy tíz évet. A biciklit közben felcserélte egy motorkerékpárral, és attól kezdve ritkábban látogatott haza. Közben állása is akadt, és barátokban sem volt hiány. A szülei mindig szomorúnak látszottak, és valahogy olyan unalmas volt a társaságuk – a kocsmában sokkal jobban érezte magát. Ezekre, az évekre nem is nagyon akart visszagondolni. Amikor eladósodott, hazament, pénzt akart kérni a szüleitől. Teával kínálták, de a végén nem tudta elmondani, miért is jött. Azt viszont jól tudta, hogy apja hol tartja a pénzt, és amikor kimentek a kertbe, minden nehézség nélkül hozzájutott a pénzhez.

Akkor látta szüleit utoljára. Külföldre ment, és szülei semmit sem tudtak róla, sem az évekig tartó bolyongásról, sem a börtönbüntetésről. De ott, a cellájában sokat gondolt rájuk, különösen éjszakánként. Amikor nem tudott elaludni és csak forgolódott, miközben a hold fénye végigpásztázta a falat; de sokszor eszébe jutottak! Ha kiszabadul, még egyszer szeretné látni őket, ha még életben vannak egyáltalán, és akarják őt látni!

Amikor idejét letöltötte, munkát keresett a városban, de valahogy nem tudott megnyugodni. Mintha valami húzta, vonta volna hazafelé, és ettől a sürgető érzéstől nem tudott szabadulni. Minden alkalommal, amikor az utcákat járta, valami eszébe juttatta a kis téglaházat és a kisfiút, aki az iskolából szaladt hazafelé.

Nem akart pénz nélkül érkezni, ezért vagy gyalog, vagy autóstoppal tette meg a hazaút nagy részét. Hamarabb is hazaérkezett volna, de hirtelen elbizonytalanodott. Mi joga van ahhoz, hogy ilyen állapotban a szülei szeme elé kerüljön? Vajon össze tudnák egyeztetni ezt a tönkrement, megviselt férfit azzal a fiúval, akit annyira szerettek, és aki olyan nagy csalódást okozott nekik?

Vett magának ennivalót, és szinte az egész napot egy fa alatt töltötte. A levél, amit aznap este adott postára, rövid volt nagyon, de órákig tartott, mire megírta. Ezekkel a szavakkal zárta:

„…tudom, nem várhatom, hogy egyáltalán látni akartok…rajtatok áll! Csütörtök reggel korán eljövök az utca végébe. Ha szeretnétek, hogy jöjjek, akasszatok ki egy fehér zsebkendőt a régi szobám ablakába! Ha ott lesz a zsebkendő, jövök. Ha nem akkor búcsút intek a régi háznak, és tovább megyek.”

És most elérkezett a csütörtök reggel. Ő pedig megérkezett az utca végébe. De most, hogy ott volt, egyáltalán nem találta sietősnek a dolgot. Csak leült a járdára, és a köveket bámulta. Nos, hát mindörökre nem várhat vele, és – ki tudja – közben talán el is költöztek. Ha nem lesz ott a zsebkendő, megpróbál érdeklődni, mi lett velük, mielőtt elmenne a városból. Ahhoz még nem volt bátorsága, hogy végiggondolja, mit is tenne, ha a szülei nem akarnák látni őt.

Nagy nehezen felállt, mert minden porcikája sajgott a járdán töltött éjszaka után. Az utca még mindig árnyékban volt. A hűvös hajnali levegőben megborzongott, és lassan odament a vén platánfához, ahonnan tisztán, világosan lehetett látni a régi házukat. Egy pillanatig csukott szemmel állt az ágak alatt. Majd mély lélegzetet vett, és kinyitotta a szemét. Azután meg csak állt és állt, szemét meresztve bámult!

A nap már rásütött a kis piros téglaházra, de most már nem kis piros téglaháznak látszott, mert a ház össze fala ünnepi fehérbe öltözött! Minden ablakban lepedők lógtak, párnahuzatok, törülközők, abroszok, zsebkendők és szalvéták, a padlásszobából pedig fehér muszlinfüggönyt fújt ki a szél a tetőre. Az egész ház úgy ragyogott a reggeli napsütésben, mintha hóból épült volna! Szülei semmit sem bíztak a véletlenre! A férfi felemelte a fejét, és a megkönnyebbülés kiáltása szakadt fel belőle. Azután végigszaladt az utcán, s egyenesen be a nyitott ajtón át!

Isten vár. Várja, hogy akik elveszettek voltak, most visszataláljanak Teremtőjükhöz. Ő nem örül az emberek nyomorúságain, nem örül a szenvedéseiken, és nem örül, amikor a szakadékba beleesnek. Ő kinyújtja a kezét, és ki akar menteni mindenkit, hogy megismerjék az Ő végtelen kegyelmét. Isten otthagyja a kilencvenkilencet, csakhogy azt az egyet /aki lehet, hogy éppen te vagy!/ megtalálja és visszafogadja.

„…nagyobb öröm lesz a Mennyben egy megtérő bűnösön, hogy nem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége a megtérésre.”

/ Lukács 15, 7/

„Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett!”