2012. május 19.
2012. május 18.
Ige: Az Úr Jézus felismerése
Az Úr Jézust csak kijelentés útján lehet felismerni. Erről
így tesz bizonyságot Pál apostol, azt is kijelentve, hogy ezután már csak a
Szent Szellem vezetésére támaszkodott, példát adva a mindenkorban élő hívők
számára: „De mikor az Istennek tetszett,
aki elválasztott [különválasztott; kiszemelt] engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által. Hogy kijelentse [kinyilatkoztassa;
leleplezze] az ő Fiát énbennem hogy [jó hírként; örömhírként] hirdessem őt a pogányok [nemzetek] között: azonnal nem tanácskoztam (hús)testtel és vérrel, [és azonnal
abbahagytam, hogy húsra és vérre támaszkodjam (és mindjárt nem vetettem alá
magam hústestnek és vérnek)]” (Gal. 1,15-16)
Ez a kijelentés szükséges ahhoz, hogy bemerítkezzen valaki,
met így nyer hitet. Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem a szerecsen
komornyik történetén keresztül is: „Filep
pedig száját megnyitván (beszélni kezdett), és elkezdvén ezen az íráson (és az Írásnak ebből a helyéből
kiindulva), hirdeti néki a Jézust. Mikor
pedig menének (és amint tovább haladtak) az úton, jutának egy vízhez; és monda a komornyik (vagyis az udvari
főember): Ímhol a víz: mi gátol (és
mi akadálya annak), hogy bemerítkezzem?
Filep pedig monda: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az pedig felelvén,
monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia. És megállítá a szekeret; és
leszállnak mindketten a vízbe, Filep és a komornyik (vagyis az udvari
főember); és bemeríti őt” (Csel. 8,35-38)
Pál megtérése az Úr Jézussal való találkozása, és a Szent
Szellembe való bemerítése után azonnal, mert így jön létre a hit azokban, akik
meghallják a Szent Szellem kijelentését: „…
prédikálá (és hirdetni kezdte) a
zsinagógákban (Jézusról) hogy ő a
Krisztus, az Isten Fia” (Csel. 9,20)
És: „Aki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten megmarad abban, és ő
is az Istenben” (1 Ján. 4,15)
Ige: A jel
Kánában változtatta az Úr borrá a
vizet: „Ezt az első jelt a
galileai Kánában tevé [szó szerint: a jeleknek ezt a kezdetét, kezdeti
jelként tette; Ezzel kezdte meg
csodajeleit] Jézus, és megmutatá [így
jelentette ki, és vele láthatóvá tette,
és ezzel kinyilvánította, kinyilatkoztatta] az ő dicsőségét; és [erre] hívének
benne az ő tanítványai” (Ján.
2,11).
Már Ézsaiás prófétán keresztül kijelentette az Úr: „Mert mint leszáll (és lehull) az eső és a hó az égből, és oda vissza nem
tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, és gyümölcsözővé teszi azt, és magot
ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek. Így lesz az én beszédem (az én
igém rémám
= kijelentésem), amely számból kimegy. nem tér hozzám üresen,
hanem megcselekszi, (és véghezviszi) amit
akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem (és eléri célját, amiért
küldtem)” (Ésa. 55,10-11)
Ige: Az aratás
„Ti nem azt
mondjátok-é [amikor elvetitek a magot], hogy még négy hónap és eljő az
aratás [ideje, és a betakarítás]?
Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat [a mezőket], hogy már fehérek [és készek,
megértek] az aratásra.
És aki arat, jutalmat nyer [és már most megkapja a bérét], és az örök életre gyümölcsöt gyűjt [és begyűjti a termést az örök (a természetfeletti) életre]; hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen.
Mert ebben [az esetben]
az a mondás [az a logosz: az a
kijelentés] igaz [és valóságos],
hogy más a vető, más az arató.
Én annak az aratására küldtelek titeket, amit nem ti
munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába állottatok.
[Más fordítás: Én azért küldtelek el titeket, hogy
betakarítsátok azt a termést, amiért nem ti dolgoztatok. Mert mások dolgoztak
vele, ti pedig learatjátok az ő munkájuk gyümölcsét]”
(Ján. 4,35-38)
És így folytatja az Úr Jézus: „Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a
munkás kevés; [Imádkozzatok hát, és] kérjétek
azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába” (Luk. 10,2)
Spurgeontól gondolatok
Pénz nélkül lenni kellemetlen, egészség nélkül lenni
aggasztó, barát nélkül lenni lehangoló, otthon nélkül lenni nyomasztó. De
minden hiány legszörnyűbb hiánya: Krisztus nélkül lenni.
Szeresd és kövesd az igazi bölcsességet
keresnek" (Péld 8,17).
A bölcsesség azokat szereti, akik azt szeretik, és azokat keresi,
akik azt keresik. Aki igyekszik bölcs lenni, az máris bölcs, aki pedig
szorgalmasan keresi a bölcsességet, már csaknem megtalálta azt. Ami
általában érvényes a bölcsességre, az kiváltképpen érvényes a mi Urunk
Jézus Krisztusban testet öltött bölcsességre. Őt kell szeretnünk és
keresnünk, akkor meg fogjuk tapasztalni szeretetét, és megtaláljuk Őt
magát is.
A bölcsesség azokat szereti, akik azt szeretik, és azokat keresi,
akik azt keresik. Aki igyekszik bölcs lenni, az máris bölcs, aki pedig
szorgalmasan keresi a bölcsességet, már csaknem megtalálta azt. Ami
általában érvényes a bölcsességre, az kiváltképpen érvényes a mi Urunk
Jézus Krisztusban testet öltött bölcsességre. Őt kell szeretnünk és
keresnünk, akkor meg fogjuk tapasztalni szeretetét, és megtaláljuk Őt
magát is.
Keressük Őt már ifjúságunk idején! Boldogok azok az ifjak, akik
életük reggelét az Úr Jézussal töltik. Sohasem kereshetjük Őt túl
korán, de aki korán keresi, bizonyosan megtalálja. A szorgos
kereskedők általában korán kelők, a szorgalmas hívő is korán kezdi
keresni az Urat. Mindenki, aki már megtalálta Krisztusban a
gazdagságot, teljes szívvel kereste Őt. Először Őt kell keresnünk,
előbb, mint bármi mást. Krisztusé legyen az Őt megillető első hely.
A keresésben az az öröm, hogy meg is találjuk Őt. Ahogyan keressük,
egyre világosabban megmutatja magát, egyre szorosabb közösségbe von
önmagával.
Boldogok az Őt keresők, mert ha egyszer megtalálták, velük
marad mindörökké, és egyre drágább kincs lesz szívük és értelmük
számára.
C. H. Spurgeon "
Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből
Kenneth E. Hagin: Mi a helyzet Jóbbal?
Azután eltávolítá Isten Jóbról a csapást [‘az Úr
megszabadította Jóbot fogságából’ — ang. ford.], miután imádkozott vala az ő
barátaiért, és kétszeresen visszaadá az Úr Jóbnak mindazt, amije volt. - Jób
42,10.
— De azt elfelejtetted, Hagin testvér, hogy Isten tette
Jóbot beteggé — mondta valaki. —Nem, nem Ő tette — hanem az ördög. — Na igen,
de Isten adott neki engedélyt rá! De nem Isten rendelte el Jób nyomorúságát.
Isten meg fogja engedni neked, hogy akár kirabolj egy benzinkutat (szabad
akaratod van), de nem fogja elrendelni, hogy megtedd.
Isten csak egy értelemben adott “engedélyt” az ördögnek. Ha
te megengeded a sátánnak, hogy megtámadjon téged, akkor ezt Isten is meg fogja
engedni, mert a sátán e világ istene (2Kor. 4,4), te pedig az ő területén élsz.
Maga Jób nyitott ajtót az ördögnek a félelmeivel. Jób azt
mondta: “Mert amitől remegve remegtem, az jöve rám…” (Jób 3,25) Sok
Biblia-kutató megegyezik abban, hogy Jób egész története mindössze egy
kilenc–tizennyolc hónapos időszakot ölel fel. Láthatjuk, hogy végül Isten
megszabadította Jóbot a fogságából. Amikor tehát Jób beteg volt, az ördög
fogságában volt. Amikor szegénységben volt, az ördög fogságában volt. Isten
azonban megszabadította Jóbot fogságából! Kétszeresen adta vissza neki mindazt,
amije volt. Ez a jellemző Isten munkájára!
Megvallás: Isten megszabadít minket fogságunkból! Nem Ő
kötöz meg minket. Isten megszabadít minket! Jézuson keresztül én szabad vagyok!
Sohasem fogadom el a betegséget és testi bajt, mintha az Istentől jönne! Én
tudom, hogy honnan jön — és ellenállok neki!
Imádság:
Uram, én annyiszor menekülnék, amikor döntés elé állítasz
engem.
Pedig tudom, a döntés súlyában van a győzelem.
Nehéz nekem, Uram, ezt a súlyt cipelnem. Hordozásában,
kérlek, légy velem!
Ámen
(Hajdú Zoltán Levente)
A nap gondolata:
Isten nem mondja: szenvedjetek minél többet, ez erény és
kötelesség, viszont tudnod kell: a fájdalmat is felvette magáéra. (Prohászka)
Járj a vizen
Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a
maradék darabokat, tizenkét tele kosárral. (Máté 14:20.)
Jézus Pétert, akit már majdnem elvittek a hullámok, a víz
tetejére hívta. Fölülről, a dolgok, ügyek, események tengere tetejéről hív,
hogy nézzük az életet. Ő uralja mindezt. Amíg a habok között próbáljuk túlélni
a mindennapokat, addig minden pillanat nyereség vagy veszteség. Nem is vesszük
észre, hogy kapkodjuk a levegőt, amikor válogatunk a kendermagban, és azon
gondolkodunk, mi is lenne a legjobb megoldás, a bundás kenyér vagy a meleg
szendvics.
Jézus magasan fölé emel ezeknek a kérdéseknek, gazdagságnak,
szegénységnek, és hatalommal vezeti az életünket. Ha meglátjuk Őt, ha meglátjuk
azt a valakit, aki belehelyezett ebbe a világba, aki mindenét odaadta, akkor
könyörögni fogunk mindenért, és nem a maradék-kezelés lesz a gond. Én magam is
alul maradok ebben a küzdelemben, egyáltalán nem vagyok jobb senkinél. Dobál a
szétdobáló, az ördög, hogy ne a lényeges dolgokkal foglalkozzam, foglalkozzunk,
hanem csak vergődjünk nyugodtan a tárgyak, elintéznivalók és ügyek hullámain.
Könyörögjünk Jézushoz, hogy hívjon járni a tengeren! Érezzük az ő minden badar
földi dolog fölötti erejét! Hogy örömmel láthassuk a csodát, a tizenkét tele
kosár maradékot, és ne az üres házon, a meg nem evett kenyéren sopánkodjunk.
(Fekete Ágnes)
A Szentlélek ígérete ...!
„Én ugyan keresztellek titeket vízzel, de eljő, aki nálamnál
erősebb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét megoldjam, az majd
keresztel titeket Szent Lélekkel és tűzzel.” Luk.3,16.
„Gondolkodtál-e már valaha azon, miért is élt a
tanítványokban olyan halált megvető bátorság? Mi adta nekik azt az erőt, hogy
az akkor ismert világ határáig elvigyék az evangéliumot a lehető
legkedvezőtlenebb körülmények ellenére is? Péter önelégült kijelentések helyett
hűségesen alárendelte magát az Úr akaratának, és hatalmasan hirdette az
örömhírt. Tamás kétségeit felváltotta a sziklaszilárd hit. Jakab és János, a
mennydörgés fiai is teljesen megváltoztak: az Úr Jézus alázatos szolgáiként
munkálkodtak. Máté, a ravasz adószedő az evangélium hűséges krónikása lett;
Máriát, az egykori rosszhírű nőt pedig később a kereszt tiszta életű, szerető
szívű hőseként ismerték. A pünkösdi események drámai változást hoztak
mindnyájuk életébe, és ugyanez történhet veled és velem is! A Szentlélek
hatalma által ezek az emberek megváltoztatták a világot. Néhány évtized
leforgása alatt a Római Birodalom határáig eljuttatták az evangéliumot.
Vajon Jézusnak a Szentlélekre vonatkozó ígérete csupán
tanítványainak szólt? A mennyei ajándék kiáradása kizárólag az ő kiváltságuk
volt? Vagy pedig Isten sokkal többet szeretne nekünk adni, mint amit mi
elképzelhetünk? A pünkösdi ígérettel kapcsolatosan Pál kijelenti: „Mert néktek lett az ígéret és a ti
gyermekeiteknek és mindazoknak, kik
messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (Csel
2:39)
Ellen White szintén megerősíti, hogy az ajándék számunkra is
elérhető. „Az idők múlása nem változtatott Krisztus búcsúígéretén, hogy elküldi
a Szentlelket, mint képviselőjét. Nem az Úr tartja vissza kegyelmének
gazdagságát, hogy az nem árad ki a Föld felé az emberekre. Hogy ígéretének
teljesedése nem észlelhető úgy, ahogyan lehetne, azért van, mert az ígéretet
nem értékelik, ahogy kellene. Ha mindenki készséges volna, elnyerhetné a
Szentlelket. Ahol alig gondolnak a Szentlélek szükségességére, ott lelki
szárazság észlelhető, lelki hanyatlás és halál látható. Ahol jelentéktelen
dolgok kötik le a figyelmet, ott hiányzik az isteni erő, amely az egyház
növekedéséhez és boldogulásához szükséges, ami minden más áldást maga után von,
és amit a menny végtelen bőségben kész reánk árasztani. (Ellen G. White: Az
apostolok története, Budapest, Advent
Kiadó, 2001, 32.)”
A Biblia és a prófétaság modernkori ajándékának írásai is
egyértelműen bizonyítják, hogy a Szentlélek ígérete mindnyájunknak szól. Isten
vágyik arra, hogy ma is kitöltse Szentlelkét egyházára. Egyáltalán nem a menny vonakodásán múlott,
hogy a Szentlélek késői esőjének hatalma még nem töltetett ki az Úr művének
befejezése érdekében. Az egész mennyei világ arra vár, hogy Isten népe megtegye
a szükséges lépéseket, és megkaphassa a Szentlélek hatalmát az evangélium
misszióparancsának teljesítéséhez.”
(Részlet Mark A.
Finley: 10 nap a felházban c. könyvéből - Advent Kiadó, Budapest, 2011.)
Egy asszony látomása
Készítette: Kiáltó Szó A Pusztában
Egy asszony elment a gyülekezet pásztorához, és elmondta
neki, hogy amikor imádkozik, látomásban megjelenik neki Jézus.
„Olyan valóságosan jelenik meg nekem, mint ahogy ön itt áll
most!” – mondta az asszony. „És beszél is hozzám. Azt mondja, hogy szeret
engem, és hogy velem akar maradni. Gondolja, hogy megőrültem?”
„Egyáltalán nem!” – válaszolta a pásztor. „De, hogy biztosak
legyünk benne, valóban Jézus az, aki megjelenik, tegyen fel neki egy kérdést.
Kérdezze meg tőle, hogy milyen bűnöket vallott meg legutóbb imádságban. Aztán
jöjjön vissza, és mesélje el, hogy mit válaszolt.”
Néhány héttel később az asszony visszament a gyülekezet
pásztorához.
„Újra volt látomás?” – kíváncsiskodott a pásztor.
„Igen, volt!” – kiáltotta örömtelien az asszony.
„Feltette neki a kérdést?”
„Igen, és azt válaszolta, hogy: Elfelejtettem!”
Jézus kegyelmesen megbocsátja és elfelejti bűneinket, amikor
megvalljuk azokat. A Szentírás biztosít bennünket:
„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja
bűneinket...” (János 1. levele 1:9);
„Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat..., és
vétkeidre többé nem emlékezem.” (Ézsaiás 43:25).
Ha egyszer Isten megbocsátotta a bűneinket, örökre eltűnnek,
olyan messzire kerülve tőlünk, „amilyen messze van napkelet napnyugattól”
(Zsoltárok könyve 103:12; Zsidókhoz írt levél 8:12).
Fehér zsebkendő
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
A férfi a járda szélén ült, és az utcát bámulta. Néhányan
visszafordultak, és a pillantásukkal végigmérték a borotválatlan arcú, görnyedt
vállú és szakadt cipőjű idegent. Ő azonban ezt észre sem vette, mert gondolata
a távoli múltban járt. Már nem egy éhenkórász csavargó volt, aki az elmúlt
éjszaka a vasúti híd alatt aludt, hanem egy kisfiú, aki egy piros téglaházban
lakott a szomszéd utcában, több mint 20 évvel ezelőtt. Ki tudja, azóta talán
már le is rombolták azt a házat. Csak remélni merte, hogy közben nem taposták
agyon az árvácskákat. Különös, hogy milyen tisztán emlékezett az árvácskákra, a
hintára, amit az apja fölszerelt neki, meg a kerti útra, ahol biciklizni
tanult. Hónapokig tartott, míg sikerült elég pénzt félretenni arra a biciklire!
Hirtelen vállat vont, mert a képek élénksége szinte fájt.
Gondolataiban inkább továbbment még vagy tíz évet. A biciklit közben
felcserélte egy motorkerékpárral, és attól kezdve ritkábban látogatott haza.
Közben állása is akadt, és barátokban sem volt hiány. A szülei mindig
szomorúnak látszottak, és valahogy olyan unalmas volt a társaságuk – a
kocsmában sokkal jobban érezte magát. Ezekre, az évekre nem is nagyon akart
visszagondolni. Amikor eladósodott, hazament, pénzt akart kérni a szüleitől.
Teával kínálták, de a végén nem tudta elmondani, miért is jött. Azt viszont jól
tudta, hogy apja hol tartja a pénzt, és amikor kimentek a kertbe, minden
nehézség nélkül hozzájutott a pénzhez.
Akkor látta szüleit utoljára. Külföldre ment, és szülei
semmit sem tudtak róla, sem az évekig tartó bolyongásról, sem a
börtönbüntetésről. De ott, a cellájában sokat gondolt rájuk, különösen
éjszakánként. Amikor nem tudott elaludni és csak forgolódott, miközben a hold
fénye végigpásztázta a falat; de sokszor eszébe jutottak! Ha kiszabadul, még
egyszer szeretné látni őket, ha még életben vannak egyáltalán, és akarják őt
látni!
Amikor idejét letöltötte, munkát keresett a városban, de
valahogy nem tudott megnyugodni. Mintha valami húzta, vonta volna hazafelé, és
ettől a sürgető érzéstől nem tudott szabadulni. Minden alkalommal, amikor az
utcákat járta, valami eszébe juttatta a kis téglaházat és a kisfiút, aki az
iskolából szaladt hazafelé.
Nem akart pénz nélkül érkezni, ezért vagy gyalog, vagy
autóstoppal tette meg a hazaút nagy részét. Hamarabb is hazaérkezett volna, de
hirtelen elbizonytalanodott. Mi joga van ahhoz, hogy ilyen állapotban a szülei
szeme elé kerüljön? Vajon össze tudnák egyeztetni ezt a tönkrement, megviselt
férfit azzal a fiúval, akit annyira szerettek, és aki olyan nagy csalódást
okozott nekik?
Vett magának ennivalót, és szinte az egész napot egy fa
alatt töltötte. A levél, amit aznap este adott postára, rövid volt nagyon, de
órákig tartott, mire megírta. Ezekkel a szavakkal zárta:
„…tudom, nem várhatom, hogy egyáltalán látni
akartok…rajtatok áll! Csütörtök reggel korán eljövök az utca végébe. Ha
szeretnétek, hogy jöjjek, akasszatok ki egy fehér zsebkendőt a régi szobám
ablakába! Ha ott lesz a zsebkendő, jövök. Ha nem akkor búcsút intek a régi
háznak, és tovább megyek.”
És most elérkezett a csütörtök reggel. Ő pedig megérkezett
az utca végébe. De most, hogy ott volt, egyáltalán nem találta sietősnek a
dolgot. Csak leült a járdára, és a köveket bámulta. Nos, hát mindörökre nem
várhat vele, és – ki tudja – közben talán el is költöztek. Ha nem lesz ott a
zsebkendő, megpróbál érdeklődni, mi lett velük, mielőtt elmenne a városból.
Ahhoz még nem volt bátorsága, hogy végiggondolja, mit is tenne, ha a szülei nem
akarnák látni őt.
Nagy nehezen felállt, mert minden porcikája sajgott a járdán
töltött éjszaka után. Az utca még mindig árnyékban volt. A hűvös hajnali
levegőben megborzongott, és lassan odament a vén platánfához, ahonnan tisztán,
világosan lehetett látni a régi házukat. Egy pillanatig csukott szemmel állt az
ágak alatt. Majd mély lélegzetet vett, és kinyitotta a szemét. Azután meg csak
állt és állt, szemét meresztve bámult!
A nap már rásütött a kis piros téglaházra, de most már nem
kis piros téglaháznak látszott, mert a ház össze fala ünnepi fehérbe öltözött!
Minden ablakban lepedők lógtak, párnahuzatok, törülközők, abroszok, zsebkendők
és szalvéták, a padlásszobából pedig fehér muszlinfüggönyt fújt ki a szél a
tetőre. Az egész ház úgy ragyogott a reggeli napsütésben, mintha hóból épült
volna! Szülei semmit sem bíztak a véletlenre! A férfi felemelte a fejét, és a
megkönnyebbülés kiáltása szakadt fel belőle. Azután végigszaladt az utcán, s
egyenesen be a nyitott ajtón át!
Isten vár. Várja, hogy akik elveszettek voltak, most
visszataláljanak Teremtőjükhöz. Ő nem örül az emberek nyomorúságain, nem örül a
szenvedéseiken, és nem örül, amikor a szakadékba beleesnek. Ő kinyújtja a
kezét, és ki akar menteni mindenkit, hogy megismerjék az Ő végtelen kegyelmét.
Isten otthagyja a kilencvenkilencet, csakhogy azt az egyet /aki lehet, hogy
éppen te vagy!/ megtalálja és visszafogadja.
„…nagyobb öröm lesz a Mennyben egy megtérő bűnösön, hogy nem
kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége a megtérésre.”
/ Lukács 15, 7/
„Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és
megtartsa, ami elveszett!”
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)