2012. május 18.
Imádság:
Uram, én annyiszor menekülnék, amikor döntés elé állítasz
engem.
Pedig tudom, a döntés súlyában van a győzelem.
Nehéz nekem, Uram, ezt a súlyt cipelnem. Hordozásában,
kérlek, légy velem!
Ámen
(Hajdú Zoltán Levente)
A nap gondolata:
Isten nem mondja: szenvedjetek minél többet, ez erény és
kötelesség, viszont tudnod kell: a fájdalmat is felvette magáéra. (Prohászka)
Járj a vizen
Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a
maradék darabokat, tizenkét tele kosárral. (Máté 14:20.)
Jézus Pétert, akit már majdnem elvittek a hullámok, a víz
tetejére hívta. Fölülről, a dolgok, ügyek, események tengere tetejéről hív,
hogy nézzük az életet. Ő uralja mindezt. Amíg a habok között próbáljuk túlélni
a mindennapokat, addig minden pillanat nyereség vagy veszteség. Nem is vesszük
észre, hogy kapkodjuk a levegőt, amikor válogatunk a kendermagban, és azon
gondolkodunk, mi is lenne a legjobb megoldás, a bundás kenyér vagy a meleg
szendvics.
Jézus magasan fölé emel ezeknek a kérdéseknek, gazdagságnak,
szegénységnek, és hatalommal vezeti az életünket. Ha meglátjuk Őt, ha meglátjuk
azt a valakit, aki belehelyezett ebbe a világba, aki mindenét odaadta, akkor
könyörögni fogunk mindenért, és nem a maradék-kezelés lesz a gond. Én magam is
alul maradok ebben a küzdelemben, egyáltalán nem vagyok jobb senkinél. Dobál a
szétdobáló, az ördög, hogy ne a lényeges dolgokkal foglalkozzam, foglalkozzunk,
hanem csak vergődjünk nyugodtan a tárgyak, elintéznivalók és ügyek hullámain.
Könyörögjünk Jézushoz, hogy hívjon járni a tengeren! Érezzük az ő minden badar
földi dolog fölötti erejét! Hogy örömmel láthassuk a csodát, a tizenkét tele
kosár maradékot, és ne az üres házon, a meg nem evett kenyéren sopánkodjunk.
(Fekete Ágnes)
A Szentlélek ígérete ...!
„Én ugyan keresztellek titeket vízzel, de eljő, aki nálamnál
erősebb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét megoldjam, az majd
keresztel titeket Szent Lélekkel és tűzzel.” Luk.3,16.
„Gondolkodtál-e már valaha azon, miért is élt a
tanítványokban olyan halált megvető bátorság? Mi adta nekik azt az erőt, hogy
az akkor ismert világ határáig elvigyék az evangéliumot a lehető
legkedvezőtlenebb körülmények ellenére is? Péter önelégült kijelentések helyett
hűségesen alárendelte magát az Úr akaratának, és hatalmasan hirdette az
örömhírt. Tamás kétségeit felváltotta a sziklaszilárd hit. Jakab és János, a
mennydörgés fiai is teljesen megváltoztak: az Úr Jézus alázatos szolgáiként
munkálkodtak. Máté, a ravasz adószedő az evangélium hűséges krónikása lett;
Máriát, az egykori rosszhírű nőt pedig később a kereszt tiszta életű, szerető
szívű hőseként ismerték. A pünkösdi események drámai változást hoztak
mindnyájuk életébe, és ugyanez történhet veled és velem is! A Szentlélek
hatalma által ezek az emberek megváltoztatták a világot. Néhány évtized
leforgása alatt a Római Birodalom határáig eljuttatták az evangéliumot.
Vajon Jézusnak a Szentlélekre vonatkozó ígérete csupán
tanítványainak szólt? A mennyei ajándék kiáradása kizárólag az ő kiváltságuk
volt? Vagy pedig Isten sokkal többet szeretne nekünk adni, mint amit mi
elképzelhetünk? A pünkösdi ígérettel kapcsolatosan Pál kijelenti: „Mert néktek lett az ígéret és a ti
gyermekeiteknek és mindazoknak, kik
messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (Csel
2:39)
Ellen White szintén megerősíti, hogy az ajándék számunkra is
elérhető. „Az idők múlása nem változtatott Krisztus búcsúígéretén, hogy elküldi
a Szentlelket, mint képviselőjét. Nem az Úr tartja vissza kegyelmének
gazdagságát, hogy az nem árad ki a Föld felé az emberekre. Hogy ígéretének
teljesedése nem észlelhető úgy, ahogyan lehetne, azért van, mert az ígéretet
nem értékelik, ahogy kellene. Ha mindenki készséges volna, elnyerhetné a
Szentlelket. Ahol alig gondolnak a Szentlélek szükségességére, ott lelki
szárazság észlelhető, lelki hanyatlás és halál látható. Ahol jelentéktelen
dolgok kötik le a figyelmet, ott hiányzik az isteni erő, amely az egyház
növekedéséhez és boldogulásához szükséges, ami minden más áldást maga után von,
és amit a menny végtelen bőségben kész reánk árasztani. (Ellen G. White: Az
apostolok története, Budapest, Advent
Kiadó, 2001, 32.)”
A Biblia és a prófétaság modernkori ajándékának írásai is
egyértelműen bizonyítják, hogy a Szentlélek ígérete mindnyájunknak szól. Isten
vágyik arra, hogy ma is kitöltse Szentlelkét egyházára. Egyáltalán nem a menny vonakodásán múlott,
hogy a Szentlélek késői esőjének hatalma még nem töltetett ki az Úr művének
befejezése érdekében. Az egész mennyei világ arra vár, hogy Isten népe megtegye
a szükséges lépéseket, és megkaphassa a Szentlélek hatalmát az evangélium
misszióparancsának teljesítéséhez.”
(Részlet Mark A.
Finley: 10 nap a felházban c. könyvéből - Advent Kiadó, Budapest, 2011.)
Egy asszony látomása
Készítette: Kiáltó Szó A Pusztában
Egy asszony elment a gyülekezet pásztorához, és elmondta
neki, hogy amikor imádkozik, látomásban megjelenik neki Jézus.
„Olyan valóságosan jelenik meg nekem, mint ahogy ön itt áll
most!” – mondta az asszony. „És beszél is hozzám. Azt mondja, hogy szeret
engem, és hogy velem akar maradni. Gondolja, hogy megőrültem?”
„Egyáltalán nem!” – válaszolta a pásztor. „De, hogy biztosak
legyünk benne, valóban Jézus az, aki megjelenik, tegyen fel neki egy kérdést.
Kérdezze meg tőle, hogy milyen bűnöket vallott meg legutóbb imádságban. Aztán
jöjjön vissza, és mesélje el, hogy mit válaszolt.”
Néhány héttel később az asszony visszament a gyülekezet
pásztorához.
„Újra volt látomás?” – kíváncsiskodott a pásztor.
„Igen, volt!” – kiáltotta örömtelien az asszony.
„Feltette neki a kérdést?”
„Igen, és azt válaszolta, hogy: Elfelejtettem!”
Jézus kegyelmesen megbocsátja és elfelejti bűneinket, amikor
megvalljuk azokat. A Szentírás biztosít bennünket:
„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja
bűneinket...” (János 1. levele 1:9);
„Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat..., és
vétkeidre többé nem emlékezem.” (Ézsaiás 43:25).
Ha egyszer Isten megbocsátotta a bűneinket, örökre eltűnnek,
olyan messzire kerülve tőlünk, „amilyen messze van napkelet napnyugattól”
(Zsoltárok könyve 103:12; Zsidókhoz írt levél 8:12).
Fehér zsebkendő
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
A férfi a járda szélén ült, és az utcát bámulta. Néhányan
visszafordultak, és a pillantásukkal végigmérték a borotválatlan arcú, görnyedt
vállú és szakadt cipőjű idegent. Ő azonban ezt észre sem vette, mert gondolata
a távoli múltban járt. Már nem egy éhenkórász csavargó volt, aki az elmúlt
éjszaka a vasúti híd alatt aludt, hanem egy kisfiú, aki egy piros téglaházban
lakott a szomszéd utcában, több mint 20 évvel ezelőtt. Ki tudja, azóta talán
már le is rombolták azt a házat. Csak remélni merte, hogy közben nem taposták
agyon az árvácskákat. Különös, hogy milyen tisztán emlékezett az árvácskákra, a
hintára, amit az apja fölszerelt neki, meg a kerti útra, ahol biciklizni
tanult. Hónapokig tartott, míg sikerült elég pénzt félretenni arra a biciklire!
Hirtelen vállat vont, mert a képek élénksége szinte fájt.
Gondolataiban inkább továbbment még vagy tíz évet. A biciklit közben
felcserélte egy motorkerékpárral, és attól kezdve ritkábban látogatott haza.
Közben állása is akadt, és barátokban sem volt hiány. A szülei mindig
szomorúnak látszottak, és valahogy olyan unalmas volt a társaságuk – a
kocsmában sokkal jobban érezte magát. Ezekre, az évekre nem is nagyon akart
visszagondolni. Amikor eladósodott, hazament, pénzt akart kérni a szüleitől.
Teával kínálták, de a végén nem tudta elmondani, miért is jött. Azt viszont jól
tudta, hogy apja hol tartja a pénzt, és amikor kimentek a kertbe, minden
nehézség nélkül hozzájutott a pénzhez.
Akkor látta szüleit utoljára. Külföldre ment, és szülei
semmit sem tudtak róla, sem az évekig tartó bolyongásról, sem a
börtönbüntetésről. De ott, a cellájában sokat gondolt rájuk, különösen
éjszakánként. Amikor nem tudott elaludni és csak forgolódott, miközben a hold
fénye végigpásztázta a falat; de sokszor eszébe jutottak! Ha kiszabadul, még
egyszer szeretné látni őket, ha még életben vannak egyáltalán, és akarják őt
látni!
Amikor idejét letöltötte, munkát keresett a városban, de
valahogy nem tudott megnyugodni. Mintha valami húzta, vonta volna hazafelé, és
ettől a sürgető érzéstől nem tudott szabadulni. Minden alkalommal, amikor az
utcákat járta, valami eszébe juttatta a kis téglaházat és a kisfiút, aki az
iskolából szaladt hazafelé.
Nem akart pénz nélkül érkezni, ezért vagy gyalog, vagy
autóstoppal tette meg a hazaút nagy részét. Hamarabb is hazaérkezett volna, de
hirtelen elbizonytalanodott. Mi joga van ahhoz, hogy ilyen állapotban a szülei
szeme elé kerüljön? Vajon össze tudnák egyeztetni ezt a tönkrement, megviselt
férfit azzal a fiúval, akit annyira szerettek, és aki olyan nagy csalódást
okozott nekik?
Vett magának ennivalót, és szinte az egész napot egy fa
alatt töltötte. A levél, amit aznap este adott postára, rövid volt nagyon, de
órákig tartott, mire megírta. Ezekkel a szavakkal zárta:
„…tudom, nem várhatom, hogy egyáltalán látni
akartok…rajtatok áll! Csütörtök reggel korán eljövök az utca végébe. Ha
szeretnétek, hogy jöjjek, akasszatok ki egy fehér zsebkendőt a régi szobám
ablakába! Ha ott lesz a zsebkendő, jövök. Ha nem akkor búcsút intek a régi
háznak, és tovább megyek.”
És most elérkezett a csütörtök reggel. Ő pedig megérkezett
az utca végébe. De most, hogy ott volt, egyáltalán nem találta sietősnek a
dolgot. Csak leült a járdára, és a köveket bámulta. Nos, hát mindörökre nem
várhat vele, és – ki tudja – közben talán el is költöztek. Ha nem lesz ott a
zsebkendő, megpróbál érdeklődni, mi lett velük, mielőtt elmenne a városból.
Ahhoz még nem volt bátorsága, hogy végiggondolja, mit is tenne, ha a szülei nem
akarnák látni őt.
Nagy nehezen felállt, mert minden porcikája sajgott a járdán
töltött éjszaka után. Az utca még mindig árnyékban volt. A hűvös hajnali
levegőben megborzongott, és lassan odament a vén platánfához, ahonnan tisztán,
világosan lehetett látni a régi házukat. Egy pillanatig csukott szemmel állt az
ágak alatt. Majd mély lélegzetet vett, és kinyitotta a szemét. Azután meg csak
állt és állt, szemét meresztve bámult!
A nap már rásütött a kis piros téglaházra, de most már nem
kis piros téglaháznak látszott, mert a ház össze fala ünnepi fehérbe öltözött!
Minden ablakban lepedők lógtak, párnahuzatok, törülközők, abroszok, zsebkendők
és szalvéták, a padlásszobából pedig fehér muszlinfüggönyt fújt ki a szél a
tetőre. Az egész ház úgy ragyogott a reggeli napsütésben, mintha hóból épült
volna! Szülei semmit sem bíztak a véletlenre! A férfi felemelte a fejét, és a
megkönnyebbülés kiáltása szakadt fel belőle. Azután végigszaladt az utcán, s
egyenesen be a nyitott ajtón át!
Isten vár. Várja, hogy akik elveszettek voltak, most
visszataláljanak Teremtőjükhöz. Ő nem örül az emberek nyomorúságain, nem örül a
szenvedéseiken, és nem örül, amikor a szakadékba beleesnek. Ő kinyújtja a
kezét, és ki akar menteni mindenkit, hogy megismerjék az Ő végtelen kegyelmét.
Isten otthagyja a kilencvenkilencet, csakhogy azt az egyet /aki lehet, hogy
éppen te vagy!/ megtalálja és visszafogadja.
„…nagyobb öröm lesz a Mennyben egy megtérő bűnösön, hogy nem
kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége a megtérésre.”
/ Lukács 15, 7/
„Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és
megtartsa, ami elveszett!”
Kísérlet egy metró állomáson
.. lefordítottam, de csak azért, mert EZ senkit sem hagyhat
ki. megosztani ér.
-----------------------------------------------------
/// A Washington Post társadalmi kísérleteként Joshua Bell,
világhírű zenészt kérte fel, hogy inkognitóban játsszon a metró állomáson. ////
Washington DC. Egy hideg januári reggelen egy férfi leült a
metro állomáson, és elkezdett játszani a hegedűjén. Hat Bach darabot adott elő
körülbelül 45 perc alatt. Ezalatt az idő alatt – tekintve, hogy a
legforgalmasabb órákban ült ki – megközelítőleg 1100 ember haladt át az
állomáson, legtöbbjük munkába sietve.
Három percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egy középkorú
ember felfigyeljen arra, hogy egy zenész játszik. Lelassított, és megállt egy
pár másodpercre, aztán tovább sietett.
Egy perccel később megkapta az első dollárját: egy nő menet
közben hajította oda a férfinek, majd elsétált.
Pár perccel később valaki nekidőlt a falnak, hogy
hallgathassa a zenét, aztán ránézett az órájára, és elballagott. Valószínűleg
késésben volt a munkahelyéről.
A legtöbb figyelmet egy mindössze 3 éves kisfiú tanúsította.
Az anyja magával húzta, hiszen siettek, de a gyerek megállt, hogy hallgathassa
a hegedűművészt. Végül, az anyja erőteljesen magával rángatta, a kisfiú pedig
elindult, de megállás nélkül vissza-vissza nézett. Ezt a fajta magatartást
számos gyerek megismételte, míg a szülők kivétel nélkül arra kényszerítették
őket, hogy haladjanak.
Lassan 45 perce játszott a zenész, csupán 6 ember állt meg
és hallgatta őt egy rövid időre. Megközelítőleg 20 adott neki pénzt, de azonnal
tovább is sétáltak. 32 dollárt gyűjtött össze. Amikor befejezte a játékát, a
hirtelen beálló csendet senki sem vette észre. Senki sem tapsolta meg, vagy
ismerte fel.
Senki sem tudta, de a hegedűművész Joshua Bell volt, a világ
egyik legtehetségesebb zenésze. A valaha írt legbonyolultabb darabokat adta
elő, a hegedű pedig, amin játszott 3,5 millió dollárt ért.
Két nappal a metrós fellépése előtt, a Bostoni színházba
szóló előadására minden jegy elkelt, átlag 100 dollárért.
Ez egy igaz történet.
A Washington Post társadalmi kísérleteként Joshua Bell,
világhírű zenészt kérte fel, hogy inkognitóban játsszon a metró állomáson.
Le akarták tesztelni az emberek érzékelését, ízlését, és a
prioritásukat. Körvonalakban: egy hétköznapi környezetben, a legmegfelelőbb
időben: Képesek vagyunk-e felfogni a szépséget? Meg tudunk-e állni, és tudjuk
becsülni azt, ami valóban érték? Felismerjük a tehetséget egy váratlan
környezetben?
Az egyik legfontosabb konklúzió talán ez lehet:
Ha nem vagyunk képesek megállni, és meghallani a világ egyik
legjobb zenészét, aki a világ legjobb zenéit játssza, akkor ugyan mennyi dolgot
nem veszünk észre életünk során?
Megosztani ér..
Forrás: http://www.facebook.com/prdetour
Fordította: Oravecz Nóra
APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Készítette: Lisa Szanyel
Látom azokat a dolgokat, amelyek most derengenek fel
előtted, amelyek leterheltek téged. Tudom, hogy mindent megteszel, ami tőled
telik, hogy erős legyél és győztes, de mégis úgy érzed, hogy gyenge vagy és nem
vagy képes megküzdeni ezzel. Én azt mondom neked, hogy Én vagyok a te erősséged
minden helyzetben. Én vagyok a te békességed a viharban. És Velem semmi sem
lehetetlen. Indulj el hittel és békességgel. Megteszem veled azt, hogy nem csak
kitartó leszel, hanem sikeres is, mondja az Úr.
Filippi 4:13 Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem
megerősít.
Forditotta: Országh György
Amen! Amen!
Aldott, szep napot kivanok mindenkinek!
2012. május 17.
Kísértés
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Néhány évvel ezelőtt egy lelkész Houstonból, Texasba
költözött. Néhány héttel az érkezése után, egy alkalommal a belvárosba kellett
mennie. Amikor a buszon leült észrevette, hogy a sofőr negyed dollárral többet
adott vissza.
Elkezdett gondolkodni, hogy mit Tegyen, és arra az elhatározásra jutott, hogy visszaadja a pénzt. Hiszen bűn lenne megtartani. Aztán egy másik gondolat fogant meg fejében: "Óh, felejtsd már el, Hiszen ez csak negyed dollár. Ki törődik egy ilyen kis összeggel? A buszvállalat amúgy is túl sokat kér az utazásért, nem fog nekik hiányozni ez a kicsi összeg. Fogadd el, mint Isten ajándékát és maradj csöndben. "
Elkezdett gondolkodni, hogy mit Tegyen, és arra az elhatározásra jutott, hogy visszaadja a pénzt. Hiszen bűn lenne megtartani. Aztán egy másik gondolat fogant meg fejében: "Óh, felejtsd már el, Hiszen ez csak negyed dollár. Ki törődik egy ilyen kis összeggel? A buszvállalat amúgy is túl sokat kér az utazásért, nem fog nekik hiányozni ez a kicsi összeg. Fogadd el, mint Isten ajándékát és maradj csöndben. "
Mikor a megállóba értek, ahol a lelkésznek le kellett szállnia, egy pillanatra megállt az ajtóban, majd a negyed dollárt a buszvezető felé nyújtotta, és azt mondta: "Tessék, egy kicsit többet Adott vissza."
A sofőr rámosolygott és azt mondta: "Köszönöm! Maga a városi, új lelkész, ugye? Mostanában gondolkodtam Azon, hogy el kellene járnom valahová gyülekezetbe, és meg akartam nézni, hogy mit tesz, ha rosszul adok vissza."
Amikor a lelkész leszállt a buszról, egy Legközelebbi villanypóznához botorkált, és bele kapaszkodva csak ennyit tudott mondani: "Ó, Istenem, majdnem eladtam a Fiadat egy negyed dollárosért.:"
(ismeretlen szerző)
Gyere haza gyermekem !
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
A leány életében először minden olyan érdekes volt, de azután minden szertefoszlott, és nem maradt más, mint a nyomorúság. Végül is Chicago alvilágában kötött ki.
Zajos mulatságokat csapott barátaival és barátnőivel, szíve mélyén azonban ott volt az elveszett otthon utáni vágy.
Anyja egész éven át várt gyermekére. Szívesen utána ment volna, hogy megkeresse, de hol? A szeretet találékony. Levelet írt. De hová? Leányának címét a bűnügyi rendőség sem tudta már évek óta felfedezni.
Csináltatott magáról egy csomó fényképet, úgy, ahogy volt, a szomorúságtól megöregedve; a képeket papírlapra ragasztotta, és minden egyes papírra felírta:
Gyere haza, Anyád vár!
A képeket azután elvitte azokra a szórakozóhelyekre, ahova a chicagói alvilág járt,
és engedélyt kért, hogy a falra akaszthassa. Vajon ér ez valamit? Elolvassa a lánya? És ha igen, hallgat rá?
Sötét éjszaka volt. Az egyik bárban valami nótát játszott a zenekar. Fiatal nő imbolygott a bárpult felé a bűnbarlangon végig. Lelke üres volt, élete elrontva. Hirtelen megállt, mint akit villám sújtott végig.
A falon egy idős asszony képét látta....
Szívszaggató sikoltás hallatszott: Anyám !
Egy órával később otthon volt.
Csupán négy szó : nem sok !
De ebben a négy szóban benne van annak a levélnek a tartalma is , amit Isten küld Neked.
Gyere haza !
Valaki aki nagyon szeret, vár Rád !
Isten is így vár rád! Ha megfáradtál, eltévedtél akkor ne feledd: Ő mindig vár Reád!
A leány életében először minden olyan érdekes volt, de azután minden szertefoszlott, és nem maradt más, mint a nyomorúság. Végül is Chicago alvilágában kötött ki.
Zajos mulatságokat csapott barátaival és barátnőivel, szíve mélyén azonban ott volt az elveszett otthon utáni vágy.
Anyja egész éven át várt gyermekére. Szívesen utána ment volna, hogy megkeresse, de hol? A szeretet találékony. Levelet írt. De hová? Leányának címét a bűnügyi rendőség sem tudta már évek óta felfedezni.
Csináltatott magáról egy csomó fényképet, úgy, ahogy volt, a szomorúságtól megöregedve; a képeket papírlapra ragasztotta, és minden egyes papírra felírta:
Gyere haza, Anyád vár!
A képeket azután elvitte azokra a szórakozóhelyekre, ahova a chicagói alvilág járt,
és engedélyt kért, hogy a falra akaszthassa. Vajon ér ez valamit? Elolvassa a lánya? És ha igen, hallgat rá?
Sötét éjszaka volt. Az egyik bárban valami nótát játszott a zenekar. Fiatal nő imbolygott a bárpult felé a bűnbarlangon végig. Lelke üres volt, élete elrontva. Hirtelen megállt, mint akit villám sújtott végig.
A falon egy idős asszony képét látta....
Szívszaggató sikoltás hallatszott: Anyám !
Egy órával később otthon volt.
Csupán négy szó : nem sok !
De ebben a négy szóban benne van annak a levélnek a tartalma is , amit Isten küld Neked.
Gyere haza !
Valaki aki nagyon szeret, vár Rád !
Isten is így vár rád! Ha megfáradtál, eltévedtél akkor ne feledd: Ő mindig vár Reád!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)