Ján. 4,1 Amint azért [észrevette, és] megtudta az Úr, hogy a farizeusok [jelentése: elkülönülő („szeparatista”), vagyis
kirekesztően vallásos emberek zárt csoportja,
szektája] meghallották, hogy Jézus [Héb. Jehosua = Jahve az üdvösség, a
szabadítás; a megváltó) Józsué neve
görög formában] több tanítványt szerez és merít (víz)be, mint János [jelentése Jahve kegyelmes],
Ján. 4,2 Jóllehet Jézus maga nem merítette (víz)be az embereket, hanem csak
a tanítványai,
Ján. 4,3 Elhagyá Júdeát [jelentése: vallásos emberek szimbóluma] és elméne
ismét Galileába [jelentése: a pogányok
körzete]*
*Amikor bemerítő Jánost börtönbe
vetették, az Úr Jézus folytatta az Evangélium hirdetését: „Minekutána pedig János tömlöcbe (vagyis
fogságba) vettetett, elméne Jézus
Galileába, (és így hirdette), prédikálván az Isten országának evangéliumát, És mondván: Bétölt az idő, és
elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az Evangéliumban” (Márk. 1,15).
És mindez akkor
történt, amikor: „Tibériusz császár
[vagyis Cézár, (jelentése: Tiberből, mint a folyók istenéből)] uralkodásának [vagyis kormányzásának] tizenötödik
esztendejében pedig, mikor Júdeában Poncius [Jelentése: tengerből való] Pilátus [jelentése:
hajítódárdával ellátott; a felfegyverzett] volt a helytartó [a kormányzó].
És Galileának
[jelentése: csekély, alacsony,
megvetett; a pogányok körzete] negyedes
fejedelme Heródes [jelentése: hősies]. Iturea [jelentése: nomádok
földje; túl a határokon] és
Trakhónitis [jelentése: vad, köves,
sziklás vidék; göröngyös terület] tartományának
pedig negyedes fejedelme az ő testvére Filep [jelentése: aki a lovakat
//a testi erőt// kedveli]. Abiléné
[jelentése: keserűség, szenvedés ligete,
siratóhely] negyedes fejedelme meg
Lisániás [jelentése: a fájdalom,
szomorúság feloldója, a gondok összetörője; ami elhajtja a bánatot; bánatot
elűző; gondűző, fájdalmat csillapító]” (Luk. 3,1)
Ján. 4,4 Ehhez
Samárián [jelentése: őrtorony,
őrhegy] kell vala pedig általmennie*
*Samáriában pogányok laktak, mert a
babilóniai fogságra vitelkor Assiria királya elhurcolta Babilóniába a zsidókat:
„És más népet telepített be Assiria
(jelentése: foglyok, megkötözöttek) királya Babilóniából (jelentése: zűrzavar; összevisszaság,
rendbontás), Kutából (jelentése:
megőrzés, kincs), Avából (jelentése: lerombolás; visszafordulás), Hámátból
(jelentése: erődítmény, vár, falaktól körülvett; központi város) és Sefárvaimból (jelentése: számos magaslat). És beszállítá (és letelepítette) őket Samária városaiba az Izráel fiai helyett, akik (vagyis: azok) birtokba vették Samáriát, és annak
városaiban laktak (és letelepedtek városaiban)” (2 Kir. 17,24).
És mindez azért történt: „Mert
kettős gonoszságot követett el (kétszeres rosszat cselekedett) az én népem: Elhagytak engem, az élő vizek
forrását, hogy kutakat ássanak (és víztartókat vájjanak) maguknak; és repedezett kutakat
(repedezett falú víztartókat) ástak,
amelyek nem tartják a vizet” (Jer.
2,13).
Júda már a királyság
idején bálványimádó lett: „Asának
(jelentése: bántó, fájdalmat okozó;
mások szerint Isten a gyógyító; Isten
teremtett), a Júdabeli királynak
harmincegyedik esztendejében (lett Omri Izráel királya, és) uralkodik Omri (jelentése: támadó)
Izráelben tizenkét esztendeig; Thirsában
(jelentése: tájékozódási pont) uralkodik hat esztendeig. És megvevé áron a
Samaria hegyét Sémertől (jelentése: őriző)
két tálentom ezüstön. és építe a hegyre,
és nevezé a várost, a melyet építe, Sémernek, a hegy urának nevéről,
Samariának.
És gonoszul cselekedék Omri az Úr szemei
előtt, és gonoszságával meghaladta mind az őelőtte valókat. És jár Jeroboámnak
(jelentése: akinek nagy népe van), a Nébát (jelentése: megpillantás, pillantás)
fiának minden útján és az ő bűnében,
amellyel vétekbe ejtette (azaz: céltévesztésbe vitte) az Izráelt, (hiábavalóságokkal bosszantva, és) haragra indítván az Urat, Izráel Istenét az
ő bálványozásai által” (1 Kir. 16,23-26).
Ján. 4,5 Megy vala azért Samáriának [jelentése: őrtorony, őrhegy] Sikár [jelentése: megkenés, felkenés] nevű városába,
annak a teleknek [annak a birtoknak, annak a helynek] szomszédjába
[vagyis a közelébe], amelyet Jákób
[jelentése: aki a másik helyére lép]
adott vala az ő fiának, Józsefnek [jelentése: megsokasítás]*
*Ézsauval - testvérével - való
találkozása után, újra visszatért Sikem városáig: „Azután Jákób, (a Mezopotámiai: jelentése: két folyó közt) Paddan-Arámból
(jelentése: magasság síksága, mezeje)
jövet, (minden bántás nélkül) épségben eljutott Sikem (jelentése: hegyhát) városáig, amely Kánaán (jelentése: megalázás, leigázás) földjén
van, és (letelepedik, vagyis) tábort
ütött a város előtt. A mezőnek azt a részét, ahol sátrat vert (és ahol
sátorát felvonta), megvette Hámornak
(jelentése: szamár), Sikem apjának a fiaitól száz pénzért” (1 Móz. 33,18-19).
Izráel halála előtt arról beszél fiának, amikor két fia
legyilkolta Sikem lakosságát, mert megerőszakolta Sekhem, a Khivveus Khámornak,
az ország fejedelmének fia Dinát, a húgukat:
„És mondá Izráel Józsefnek: Ímé én
meghalok, de az Isten veletek lesz és visszavisz titeket a ti atyáitok földére.
Én pedig adok néked egy osztályrészt a te atyádfiainak része felett (vagyis
egy hegyháttal többet adok, mint testvéreidnek), melyet az Emoreustól (jelentése: hegyi lakó, csúcson lakó) vettem
fegyveremmel (karddal) és kézívemmel
(íjjal)” (1 Móz. 48,21-22).
Amikor megszabadította Isten Izráel fiait Egyiptomból: „A József csontjait pedig, amelyeket
felhoztak vala Izráel fiai Egyiptomból, eltemették Sikemben, a mezőnek abban a
részében, amelyet szerzett vala Jákób Hámornak, a Sikem atyjának fiaitól száz
pénzén; és lőnek a József fiainak örökségévé” (Józs. 24,32)
Ján. 4,6 Ott vala pedig a Jákób forrása [vagyis a Jákób kútja]. Jézus azért, az utazástól [amelyet gyalog tett meg] elfáradva [úgy, ahogyan volt], azonmód leült a forráshoz [vagyis letelepedett a kút mellé].
Mintegy hat óra vala [azaz, dél felé járt az idő].
Ján. 4,7 Jöve egy samáriabeli asszony vizet meríteni;
monda néki Jézus: Adj innom!
Ján. 4,8 Az ő tanítványai ugyanis elmentek a városba,
hogy ennivalót vegyenek.
Ján. 4,9 Monda azért néki a samáriai asszony: Hogy
kérhetsz inni zsidó [vagyis júdeai]
létedre én tőlem, aki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók [vagyis a júdeaiak ugyanis] nem barátkoznak
[még csak nem is nem érintkeztek, szóba sem álltak] a
samáriaiakkal*
*Isten Igéje ismét kijelenti, hogy
ki jött el hústestben: „Mert
[ugyanis] Isten nem személyválogató
[részlehajlás; protekció nincs nála]” (Róm. 2,11).
Péter apostol Kornélius házában így beszél: „Péter pedig megnyitván száját, monda: (Most
kezdem igazán megérteni, és) Bizonnyal
látom (is), hogy nem személyválogató
az Isten; hanem minden nemzetben (és minden nép között) kedves Őelőtte, aki Őt féli és igazságot
cselekszik” (Csel. 10,34-35).
A zsidók azért nem érintkeztek a samáribelikkel, mert azt
tartották, hogy démon van bennük. És ezt tartották az Úr Jézusról is. Ő pedig
így felelt: „Aki az Istentől van,
hallgatja (és meghallja) az Isten
beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentől valók.
Felelének azért a zsidók és mondának néki: Nem jól mondjuk-é mi, hogy te samáriai vagy, és ördög van benned?” (Ján. 8,47-48)
Ján. 4,10 Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az
Isten ajándékát [és tudnád], és hogy ki
az, aki ezt mondja néked: Adj innom! Te kérted volna őt, és adott volna néked
élő vizet*
*Az ajándékról így szól a Szenet
Szellem: „Mert úgy szerette [(agapaó): Ez azt jelenti: magát teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni
magát, eggyé válni. Vagyis teljesen odaszánni, feloldódni a szeretetben] Isten e világot [(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy az Ő egyszülött [vagyis az egyetlen] Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne [vagyis a Fiúban], el ne vesszen [és el ne pusztuljon], hanem örök élete legyen [vagyis: (ekhó): birtokolja az örök életet]” (Ján. 3,16). Ő – az
egyszülött Fiú - adja az élet vizét is – vagyis a Szent Szellemet: „Az ünnep utolsó nagy napján pedig feláll
Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék.
Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak
belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Szellemről, amelyet veendők valának az
Őbenne hívők: mert még adatott a Szent Szellem; mivelhogy Jézus még nem dicsőíttették
meg” (Ján. 7,37-39).
Ő az, aki a királyiszékben ül: „És monda az, aki a királyiszéken (vagyis a trónuson) ül vala: Ímé mindent újjá teszek (és
mindent újjáteremtek). És monda nékem:
Írd meg, mert e beszédek hívek (megbízhatók) és igazak. És monda nékem: Meglett (megtörtént). Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a
vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen” (Jel. 21,5-6).
És amikor ez megtörténik: „És azon a napon lesz, hogy élő vizek jőnek ki Jeruzsálemből,
felerészük a napkeleti tenger felé, felerészük pedig a nyugati tenger felé, és
nyárban és télben is úgy lesz” (Zak.
14,8). „És megmutatá nékem az
élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek
és a Báránynak királyiszékéből jővén ki (mert trónusából ered)”
(Jel. 22,1).
„Nem éheznek többé,
sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi (más) hőség: Mert a Bárány, aki a királyiszéknek
közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket (vagyis
elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz); és
eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet” (Jel. 7,16-17).
„És a Szellem és a
menyasszony ezt mondják: Jövel! És aki (csak) hallja, ezt mondja: Jövel! És aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki
akarja, vegye az élet vizét ingyen”
(Jel. 22,17)
Ján. 4,11 Monda néki az asszony: Uram, nincs mivel
merítened [hiszen merítő edényed sincs], és a kút mély: hol vennéd tehát
az élő vizet?
Ján. 4,12 Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál,
Jákóbnál [jelentése: aki a másik helyére
lép], aki nékünk adta ezt a kutat, és ebből ivott ő is, a fiai is és
jószága is?
Ján. 4,13 Felele Jézus és monda néki: Mindaz, aki
ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik:
Ján. 4,14 Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet
én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok
néki, örök életre buzgó [és örök életre
szökellő] víznek kútfeje [és forrása]
lesz őbenne*
*Mert ez a prófécia is az Úr
Jézusban teljesedett be: „Ímé, az
Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek (és nem rettegek); mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és
lőn nékem szabadítóm! S örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből” (Ésa. 12,2-3).
„És vezérel téged az Úr szüntelen, (kopár földön is jól tart téged,
és) megelégíti egész lényedet nagy
szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött
kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy” (Ésa. 58,11)
Ján. 4,15 Monda néki az asszony: Uram, add nékem azt
a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide [vizet] meríteni!
Ján. 4,16 Monda néki Jézus: Menj el, hívd [el]
a férjedet, és jöjj ide [vissza]!
Ján. 4,17 Felele az asszony és monda: Nincs férjem.
Monda néki Jézus: Jól mondád, [ez igaz]
hogy: Nincs férjem;
Ján. 4,18 Mert öt férjed volt, és a mostani, [akivel
most élsz, az sem] férjed: ezt igazán mondtad. [és most igazat mondtál, ezt őszintén mondtad].
Ján. 4,19 Monda néki az asszony: Uram, látom, hogy te
próféta vagy.
Ján. 4,20 A mi (ős)atyáink
ezen a hegyen imádkoztak [itt borultak le, és imádták Istent]; és ti [zsidók
azonban] azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol
imádkozni [és Istent imádni] kell*
*Az Úr Jézus szüleiről tesz
bizonyságot Lukács: „Az ő szülei
pedig évenként feljártak Jeruzsálembe a húsvét [vagyis a pászka-bárány] ünnepére [a szokásnak megfelelően]”
(Luk. 2,41).
Mert így hangzott Isten törvénye:
„Hanem azt a helyet keressétek fel, és
oda menjetek, amelyet kiválaszt Istenetek az ÚR valamennyi törzsetek közül,
hogy oda helyezze nevét, és ott lakjék”
(5 Móz. 12.5).
Mikor Salamon megépítette a jeruzsálemi templomot, és
imádkozott: „Megjelenék pedig az Úr
Salamonnak azon éjjel, s monda néki: Meghallgattam a te könyörgésedet, és e
helyet magamnak áldozat házául választottam” (2 Krón. 7,12).
És: „Ezt mondta neki
az ÚR: Meghallgattam imádságodat és könyörgésedet, amikor könyörögtél előttem.
Megszentelem ezt a templomot, amelyet építettél, hogy ott legyen az én nevem
mindörökké. Ott lesz a szemem és a szívem is mindenkor” (1 Kir. 9,3).
Az Úr Jézus kijelenti, hogy milyen áldozatról szól a
prófécia: Hanem nékem ma és holnap és
azután úton kell lennem; mert nem lehetséges, [és nem engedhető meg] hogy a próféta Jeruzsálemen kívül vesszen
el” (Luk. 13,33)
A templomról pedig, ahol
az Úr lakik így tesz bizonyságot az apostolok, a Krisztus népéhez szólva: „Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma [(naosz):
templom magva, vagyis a Szentek Szentje, a legfőbb szentély] vagytok, és az Isten Szelleme bennetek
lakik?” (1Kor. 3,16).
És pontosítja a Szent Szellem, hogy Ő
hol is lakik: Az Úr pedig a
Szellem [Az Úr ugyanis Szellem]” (2 Kor. 3,17).
„Avagy nem tudjátok-é,
hogy a ti testetek (szóma =
személyiségetek, legbelső énetek) a
bennetek lakozó Szent Szellemnek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a
magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti
testetekben (szómati = egész
valótokban)” (1 Kor. 6,19-20)
Pál apostol megvallása: „...Mert
mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: „Közöttük fogok
lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek” (2Kor. 6,16)
„Kik fölépíttettetek
az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus
Krisztus, Akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent
templommá az Úrban; Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Szellem
által” (Eféz. 2,20-22)
Ezért „Ti magatok is
mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi
áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által” (1
Pét. 2,5)
Ján. 4,21 Monda néki Jézus: Asszony, hidd el nékem,
hogy eljő az óra (vagyis bekövetkezik az
az idő), amikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok [majd
Istent], az Atyát*
Ján. 4,22 Ti [samáriaiak] azt imádjátok, akit nem ismertek; mi [júdeaiak
azonban] azt imádjuk, akit
ismerünk: mert az üdvösség a zsidók (vagyis
a Júdabeliek) közül támadt [Más fordítás: mert a megmentés a Júdabeliek közül ered, hiszen a Júdeaiak közül való, aki a szabadulást hozza]*
*Azért mondja ezt az Úr Jézus, mert
a samáriaiak imádták az Urat, de a saját isteneiket is: „De azért mindenik nép külön isteneket
csinált magának (vagyis megcsinálta a maga istenét is), és behelyezték azokat a magaslatok házaiba
(az áldozóhalmokon levő templomokba), amelyeket
a Samaritánusok építettek, mindenik nemzetség (és mindegyik nép) a maga városában, amelyben lakott. De miután
az Urat is tisztelték (és szolgálták az ő isteneiket is ama népek szokása
szerint, akik közül elhurcolták volt őket, és) a magaslatokra papokat állítottak a maguk tömegéből, akik ő érettük
áldoztak a magaslatok házaiban” (2 Kir.
17,29.32-33).
Pedig: „… nyilvánvaló
(és ismeretes), hogy a mi Urunk Júdából
támadott (Júda törzséből származott), amely
nemzetségre nézve (ebből a törzsből származó papokról) semmit sem szólott Mózes a
papságról” (Zsid. 7,14).
Pál apostol vallástétele: „Mondom pedig, hogy Jézus Krisztus szolgája
lett a körülmetélkedésnek az Isten igazságáért (alétheia = valóságáért, vagyis
igéjéért). [Más fordítás: Állítom ugyanis: Krisztus vállalta a zsidóság
szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását] hogy megerősítse [valóra váltsa;
szilárdakká tegye] az atyák(nak tett) ígéreteit. A pogányok [a népek, és nemzetek] pedig (gyengéd, szerető) irgalmasságáért
[és könyörületéért] dicsőítik [és
magasztalják] Istent, amint meg van írva:
Annakokáért vallást [vagyis megvallást] teszek
rólad [és magasztallak] a pogányok
[a népek, és nemzetek] között, és
dicséretet éneklek [és zsoltárt zengek] a
te nevednek” (Róm. 15,8-9)
Ján. 4,23 De [
közel az idő],
és eljő az óra, [
sőt már
itt is van] és az most vagyon, amikor az igazi [
a valódi] imádók szellemben,
és igazságban [
azaz: valóságban, vagyis –
a Szent Szellem által adott – Igében] imádják az Atyát: mert az Atya is
ilyeneket keres, az ő imádóiul.
Ján. 4,24 Az Isten szellem: és akik őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban [azaz:
valóságban, vagyis Isten Igéjében] imádják*
*Azért szükséges, hogy Szellemben
imádják az Atyát, mert: „… a
Szellem … segítségére van [segítségére siet] a mi erőtlenségünknek [a
mi szellemi gyengeségünkben].
Mert azt, amit kérnünk kell, amint
kellene, nem tudjuk. [hogy mit imádkozzunk, és hogy azt hogyan kell (helyesen) tennünk, nem tudjuk]. De
maga a Szellem esedezik [és jár közben] miérettünk
kimondhatatlan [és összefüggéstelen; nem egybefüggő, nem értelmesen elmondott
beszéddel], és fohászkodásokkal
[és szavakba nem önthető, emberileg megfoghatatlan sóhajtozásokkal].
[S Ő] Aki pedig a
szíveket vizsgálja, [fürkészi; kutatja]
tudja, mi [mit kíván, és mire
irányul] a Szellem gondolata [elgondolása, törekvése] mert Isten [tetszése, és akarata] szerint [és Istenhez igazodva] esedezik [jár közben; könyörög; emel
szót] a szentekért” (Róm. 8,26-27).
„Az Úr ugyanis Szellem…” (2 Kor. 3,17)
Ján. 4,25 Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás
jő, aki Krisztusnak [vagyis Felkentnek]
mondatik [és Krisztusnak neveztetik];
mikor Ő eljő, megjelent [és hírül ad]
nékünk mindent [és mindent tudtunkra fog
adni].
Ján. 4,26 Monda néki Jézus: Én vagyok az, aki veled
beszélek*
*És ismét mondja az Úr: „… Látod őt, és aki veled beszél, ő az” (Ján.
9,37)
Ján. 4,27 Eközben megjövének az ő tanítványai; és
csodálkoznak [és nagyon meglepődtek, amikor látták, hogy Jézus], asszonnyal
beszélt; mindazáltal egyik sem mondá: Mit keresel [vagy hogy mit akart tőle]?
Vagy: Mit [és miért] beszélsz vele?
Ján. 4,28 Ott hagyá azért az asszony a vedrét [vagyis a vizeskorsóját], és elméne a
városba, és monda az embereknek:
Ján. 4,29 Jertek, lássatok egy embert, aki megmonda
nékem mindent, amit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus?
Ján. 4,30 Kimenének [kitódultak az emberek] azért a városból, és hozzá menének [és odasereglettek hozzá].
Ján. 4,31 Aközben pedig kérék őt a tanítványok,
mondván: Mester [vagyis: Rabbi],
egyél!
Ján. 4,32 Ő pedig monda nékik: Van nékem eledelem,
amit egyem, amit ti nem tudtok [és nem
ismertek].
Ján. 4,33 Mondának azért a tanítványok egymásnak:
Hozott-é néki valaki enni?
Ján. 4,34 Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy
annak akaratát cselekedjem [és teljesítsem], aki elküldött engem,
és az ő dolgát elvégezzem, [és befejezzem azt a munkát, amivel megbízott]*
*Mikor gyermekkorában a szülei
keresték, már akkor így válaszolt: „Ő
pedig monda nékik: Mi dolog,
hogy engem kerestetek? Avagy nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell
foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai [és hogy Atyám házában
kell lennem]” (Luk. 2,49).
És feladata továbbá az atyának feltétel nélküli
engedelmesség, és annak eredménye: „Mert
miképpen egy embernek engedetlensége
[figyelmetlensége]
által sokan bűnösökké [céltévesztők]
lettek: [sok embert a céltévesztés állapotába döntötte] azonképpen egynek engedelmessége [szófogadása, szolgálatkészsége] által sokan igazakká lesznek [és meg is
igazultak]” (Róm. 5,19).
Mielőtt a Golgotára ment, így imádkozott, megvallva, hogy
elvégezte a rábízott feladatot: „Én
dicsőítettelek (és megdicsőítettelek) téged
e földön: (azzal, hogy) elvégeztem a
munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt” (Ján. 17,4).
A munkát, amit az Úr Jézusnak el kell végeznie, már
Ézsaiáson keresztül kijelenti a Szent Szellem: „Az Úr Isten (Uramnak, az Úrnak) Szelleme van (és nyugszik) énrajtam
azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak (hogy
az alázatosaknak elnyomott,
szerencsétlen, nyomorultaknak örömhírt, és
győzelmi hírt vigyek, és mondjak). Elküldött,
hogy bekössem a megtört szíveket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a
megkötözötteknek megoldást (és szabadon bocsátást);
Hogy hirdessem az Úr
jókedvének (és kegyelmének) esztendejét,
és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót; hogy tegyek
Sion gyászolóira (fejdíszt), adjak nékik ékességet a hamu (és
gyászfátyol) helyett. Örömnek kenetét (és illatos olajat) a gyász helyett, dicsőségnek palástját
(és öröméneket) a csüggedt szellem
helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak (az ÚR
ültetvényének), az Ő dicsőségére
(akik őt ékesítik)!” (Ésa. 61,1-3).
És hogy ez megtörténhessen, le kell tenni, és értük oda kell
adni az életét: „Azért szeret engem az
Atya, mert én leteszem (és odaadom) az
én életemet, hogy újra felvegyem (és visszavegyem) azt. Senki sem veszi (és
nem is veheti) azt el én tőlem, hanem én
teszem le (én adom oda) azt én
magamtól. Van hatalmam letenni (és odaadni) azt, és van hatalmam ismét felvenni (és ismét visszavenni) azt. Ezt a parancsolatot vettem (és ezt
a küldetést kaptam) az én Atyámtól” (Ján. 10,17-18).
És az Úr Jézus kijelenttette, hogy mindezt elvégezte: „Mikor azért elvette Jézus az ecetet, monda:
Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátá (kilehelte) Szellemét” (Ján. 19,30)
Ján. 4,35 Ti nem azt mondjátok-é [amikor
elvetitek a magot], hogy még négy hónap és eljő az aratás [ideje, és a betakarítás]? Ímé, mondom
néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat [a mezőket], hogy már fehérek [és készek, megértek]
az aratásra.
Ján. 4,36 És aki arat, jutalmat nyer [és már most megkapja a bérét], és az
örök életre gyümölcsöt gyűjt [és begyűjti
a termést az örök (a természetfeletti) életre]; hogy mind a vető, mind az
arató együtt örvendezzen.
Ján. 4,37 Mert ebben [az esetben] az a mondás [az a logosz: az a kijelentés] igaz [és valóságos], hogy más a vető, más az arató.
Ján. 4,38 Én annak az aratására küldtelek titeket,
amit nem ti munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába állottatok.
[Más fordítás: Én azért küldtelek el titeket, hogy betakarítsátok azt a termést, amiért
nem ti dolgoztatok. Mert mások dolgoztak vele, ti pedig learatjátok az ő
munkájuk gyümölcsét]*
*És így folytatja az Úr Jézus: „Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a
munkás kevés; [Imádkozzatok hát, és] kérjétek
azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába” (Luk. 10,2)
Ján. 4,39 Abból a városból pedig sokan hivének benne
a Samaritánusok közül annak az asszonynak beszédéért, aki bizonyságot tett vala
[és aki így tanúskodott], hogy:
Mindent megmondott [és elsorolt]
nékem, amit [valaha] cselekedtem
Ján. 4,40 Amint azért oda mentek hozzá a
Samaritánusok, kérék őt, hogy maradjon náluk; és ott marada két napig.
Ján. 4,41 És sokkal többen [jutottak hitre, és] hivének a maga beszédéért [az Ő logoszáért, Igéjéért],
Ján. 4,42 És azt mondják vala az asszonynak, hogy:
Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy
bizonnyal ez a világ üdvözítője [Szabadítója,
Megváltója, és Megmentője], a
Krisztus.
Ján. 4,43 Két nap múlva pedig kiméne onnét, és elméne
Galileába [jelentése: a pogányok körzete].
Ján. 4,44 Mert [bár]
Jézus maga tett bizonyságot arról, hogy a prófétának nincs tisztessége [és nincs becsülete] a maga hazájában.
Ján. 4,45 Mikor azért beméne Galileába, befogadták őt
a Galileabeliek, mivelhogy látták vala mindazt, amit Jeruzsálemben cselekedett
az ünnepen; mert ők is elmentek vala az ünnepre*
*Az Úr Jézus az evangéliumban sehol
nem Júdeát, hanem Galileát nevezi szűkebb hazájának. A pusztai kísértés után
Galileába (jelentése: csekély,
alacsony, megvetett; a pogányok körzete) költözött,
ahogy erről Máté beszámol: „És odahagyva [elhagyva] Názáretet, elméne és lakozék
[letelepedett] a tengerparti Kapernaumban,
a Zebulon, és Nafthali határain” (Mát. 4,13).
Máté így ír erről: „És hazájába érve [visszatért a saját városába, és], tanítja vala őket az ő
zsinagógájukban [(szünagógé):
gyülekezés (helye)], annyira,
hogy álmélkodnak és [megdöbbenve; meglepődve, elámulva magukon kívül voltak a
megdöbbenéstől, szörnyülködtek, és feldúltan]
ezt mondják vala: Honnét van Őbenne
ez a bölcsesség és az erők [és
honnan van csodatevő ereje]?
Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-e
Máriának (jelentése: keserűség,
szomorúság), és az ő testvéreit Jakabnak [jelentése: sarokfogó vagy mást kiszorító, más helyébe lépő],
Józsénak [jelentése: felmagasztalt], Simonnak [jelentése: meghallgatott] és Júdásnak [jelentése: akit dicsérnek; akiért hálát adnak]?
És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-e?
Honnét vannak tehát ennél mindezek. [És honnan kapta mind e hatalmat]? És megbotránkoznak vala ő benne [és nem tudták őt elfogadni, és
belebotolva tőrbe és csapdába estek]. Jézus pedig monda nékik: Nincsen
próféta tisztesség nélkül [és megbecsülés
híján; és nem vetik meg a prófétát,
nem becsülik, és nem tisztelik], hanem csak az ő hazájában [a saját szülővárosában] és házában” (Mát.
13,54-57)
Márk bizonyságtétele: Az Úr
Jézus feltámasztja Jairus leányát: „És
(Jézus akkor) kiméne (és eltávozott) onnét, és méne az ő hazájába, és követék őt
az ő tanítványai. És amint eljött vala a szombat, tanítani kezde a
zsinagógában; és sokan, akik őt hallák, elálmélkodnak vala, mondván: Honnét
vannak ennél ezek (és honnan veszi ezeket)?
És mely bölcsesség az,
ami néki adatott, (és miféle csodák ezek, amelyek keze nyomán támadnak) hogy ily csodadolgok is történnek általa?
Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és
Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És
megbotránkoznak vala ő benne. Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség
nélkül (és nem vetik meg a prófétát másutt) csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában” (Márk. 6,1-5).
Lukács a felháborodás, és megütközés okáról is bizonyságot
tesz: „És méne Názáretbe, ahol
felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és
felállt olvasni. És adák (és odanyújtották) néki az Ézsaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárván, (és
megkereste azt a helyet, és) arra a
helyre nyita, ahol ez vala írva.
Az Úrnak Szelleme van
én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot
hirdessem. Elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a
foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy
szabadon bocsássam a lesújtottakat (a megkínzottakat). Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. És behajtván a könyvet
(vagyis ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset), átadá a szolgának, és leült. És a zsinagógában mindenek szemei őreá
valának függesztve.
Ő pedig kezde hozzájuk
szólani: Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra. És mindnyájan
bizonyságot tőnek felőle (és egyetértettek vele), és elálmélkodnak kedves beszédein, amelyek szájából származtak
(majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti), és mondának: Avagy nem a József fia-é ez? És monda nékik: Bizonyára azt
a példabeszédet (és közmondást) mondjátok
nékem: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiket hallottunk, hogy Kapernaumban
történtek, itt a te hazádban is cselekedd meg azokat. Monda pedig: Bizony
mondom néktek: Egy próféta sem kedves az ő hazájában” (Luk. 4,16-24)
Ján. 4,46 Ismét a galileai Kánába [jelentése: nádszál, nád; nádas] méne azért Jézus,
ahol a vizet borrá változtatta. És volt Kapernaumban egy királyi ember [egy
királyi tisztviselő], akinek a fia beteg vala.
Ján. 4,47 Mikor ez meghallá, hogy Jézus Júdeából
Galileába érkezett, hozzá méne és kéré őt, hogy menjen el és gyógyítsa meg az ő
fiát; mert halálán vala [mert haldoklott].
Ján. 4,48 Monda azért néki Jézus: Ha jeleket és
csodákat nem láttok, nem hisztek.
Ján. 4,49 Monda néki a királyi ember [a
királyi tisztviselő]: Uram, jöjj, mielőtt a gyermekem meghal.
Ján. 4,50 Monda néki Jézus: Menj el, a te fiad él. És
hitt az ember a szónak [a logosznak,
az igének], amit Jézus mondott néki, és elment.
Ján. 4,51 Amint pedig már megy vala, elébe jövének az
ő (rab)szolgái, és hírt hoznak néki,
mondván, hogy: A te fiad él.
Ján. 4,52 Megtudakozta azért tőlük az órát, amelyben
megkönnyebbedett vala [vagyis hogy mikor lett jobban a gyermek];
és mondának néki: Tegnap hét órakor hagyta el őt a láz [vagyis hogy előző nap délután
egykor múlt el a láza];
Ján. 4,53 [Visszaemlékezett], és megérté
azért az atya, hogy abban az órában, amelyben azt mondá néki a Jézus, hogy: a
te fiad él. És hitt ő, és az ő egész háza népe.
Ján. 4,54 Ezt ismét második jel gyanánt tevé. [és ez
volt a második csoda, amit tett] Jézus, mikor Júdeából Galileába
ment*
*Kánában változtatta az Úr borrá a
vizet: „Ezt az első jelt a
galileai Kánában tevé [szó szerint: a jeleknek ezt a kezdetét, kezdeti
jelként tette; Ezzel kezdte meg csodajeleit] Jézus, és megmutatá [így jelentette ki, és vele láthatóvá tette, és
ezzel kinyilvánította, kinyilatkoztatta] az
ő dicsőségét; és [erre] hívének benne
az ő tanítványai” (Ján. 2,11).
Már Ézsaiás prófétán keresztül kijelentette az Úr: „Mert mint leszáll (és lehull) az eső és a hó az égből, és oda vissza nem
tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, és gyümölcsözővé teszi azt, és magot
ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek. Így lesz az én beszédem (az én
igém rémám
= kijelentésem), amely számból kimegy. nem tér hozzám üresen,
hanem megcselekszi, (és véghezviszi) amit
akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem (és eléri célját, amiért
küldtem)” (Ésa. 55,10-11)
Christopher Wren, aki a londoni Szent
Pál Katedrálist (a világ legszebb épületeinek egyikét) tervezte, írt azoknak az
építőmunkásoknak a reakciójáról, akiket megkérdeztek, hogy mit csinálnak. Azok
a munkások, akik fáradtan és egykedvűen végezték a munkát, így válaszoltak:
„Téglát rakok" vagy „Követ hordok".
