A
karácsony a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, amelyen Jézus születésére
emlékeznek. Időpontja a nyugati kereszténységben december 25-e, a keleti
keresztények egy részénél január 7. A magyaroknál a nem vallásos, de keresztény
kultúrkörbe tartozók számára általában a szeretet ünnepét jelképezi.
Karácsonykor elterjedt szokás a keresztény (és sokszor a nem vallásos)
családokban is megajándékozni szeretteiket.
December 24-én hagyományosan a családok egész nap böjtölnek (karácsony böjtje),
és este fogyasztják el a böjti vacsorát, majd csak december 25-én következik a
karácsonyi ebéd vagy vacsora. Újabban kialakult, hogy a rokonokkal,
családtagokkal együtt ünnepelnek szenteste, a „karácsonyi vacsora” keretében.
Az üzletek és áruházak a Szentestét megelőző hetekben igyekeznek kihasználni az
ajándékozás szokását és reklámdömpinggel próbálják bevételüket többszörözni –
ezzel sokszor fogyasztási lázzá torzítva az ünnep valódi lényegét.
Létrejöttének főbb motívumai
A keresztény vallási ünnep Jézus születésének történetére épül. A keresztény
hit szerint Jézus a próféták által megjövendölt Messiás, aki megváltja az
emberiséget a bűntől. A Biblia leírása szerint Jézus szegényes körülmények
között született, egy istállóban, mert senki nem fogadta be a házába a várandós
Máriát, Jézus édesanyját a születés estéjén. A történet szerint három napkeleti
bölcs (a Biblia nem írja, hányan voltak, csak háromféle ajándékot) indult útnak
ajándékokkal köszönteni a születendő Messiást, és egy fényes csillag vezette el
őket Jézushoz.
A karácsonyi ünnep szellemiségéhez, és jellegéhez hasonló ünnepek már Krisztus
előtt is léteztek, például a pogányok téli napfordulós ünnepe. Ekkor a fény
diadalát ünnepelték a halál és a sötétség felett. Miután a kereszténység
államvallás lett, a niceai zsinat határozata révén keresztény ünnepként
ünnepeljük a karácsonyt. A zsinat december 25-ét jelölte ki Jézus születésének
időpontjául.
Ebben a liturgikus keretben maradt sokáig ez az ünnep, mígnem a 16. században a
reformáció új tartalommal töltötte meg a kereszténységet, és ezzel a keresztény
ünnepeket is. Az addigi templomi liturgiák kezdtek beköltözni a házakba. Az
emberek a Biblia otthoni forgatása révén a vallásos ünnepeket és szertartásokat
elkezdték otthon is ünnepelni. Kialakult sok karácsonyi szokás, például a
karácsonyfa-állítás az evangélikusoknál Németországban. A 18. században már
egész Németországban szokás volt karácsonyfát állítani. Innen jutott el a 19.
században Ausztriába, majd egész Európába, a kivándorlókkal az Újvilágba, és
így kezdett megtelepedni a keresztény világban.
A karácsonyfákat kezdetben édességekkel és gyümölcsökkel díszítették fel,
később kezdett kibontakozni az üvegdíszek megjelenése. A karácsony megünneplése
egyre inkább kezd szokássá válni a nem vallásos családok körében, a szeretet, a
béke ünnepeként, a keresztényi rituálék egy részét átvéve. Napjainkban, az
európai zsidó-keresztény kultúrkörben a karácsony népszerű és sokakat érintő
ünneppé vált, amely mindenki számára más-más jelentést hordoz.
Etimológiája
A magyar karácsony szót a hivatalos nyelvészet a szláv korcun (átlépő) szóból
származtatja, s e szó arra utal, hogy amikor a Nap a téli napfordulót átlépi,
újból hosszabbodni kezdenek a nappalok. (Egyes elképzelések szerint egy olyan
időszámításból ered, ahol a téli napforduló volt az új év kezdete; a karácsony
eszerint az új évbe való átlépést jelentette.) Magyarországon a 13. században
már a mai, keresztény értelmében használták. Hagyományos magyar elnevezés a
kiskarácsony és a nagykarácsony, amely a valóságban két külön ünnepet takar:
nagykarácsony december 25-e, karácsony első napja, kiskarácsony pedig január
elseje, újév napja.
Időpontja
A kutatók többsége egyetért abban, hogy december 25-e nem Jézus születésének
időpontja. A korai keresztények nem ünnepelték Jézus születését, és nem is
próbálták meghatározni az időpontját; az ünneplés legkorábbi ismert példája
Egyiptom, ahol Jézus születését tavaszra tették. Számtalan más időpont is
használatos volt.
Később az alexandriai egyházban január 6., máshol december 25. vált
elterjedtté. A 4. században sok vallási vezető törekedett a dátum
egységesítésére; végül I. Gyula pápa 350-ben december 25-ét nyilvánította a
Megváltó születésnapjává. Az örmény és a kopt egyházak kivételével – melyek
hívei ma is január 6-át ünneplik – a többi egyház elfogadta Gyula pápa
döntését.
Az időpont eredetéről számos teória van; egyikük sem általánosan elfogadott.
• A téli napforduló környéke a legtöbb vallásban és kultúrában fontos időpont
volt. Kezdetben a Nap vagy a természet újjászületésének ünnepe volt; később
erre az időpontra esett Ozirisz, Jupiter, Plutusz és Nimród ünnepe, a germán
Yule és a római Szaturnália. A keresztény ünnep magába olvasztotta a korábbi
pogány ünnepeket (erre még ma is számos népszokás emlékeztet); egyes
elképzelések szerint az időpontot is átvette.
• Különösen fontos ilyen szempontból a mithraizmus, ami sokáig a kereszténység
fő vetélytársa volt. Mithrászt a Nappal hozták kapcsolatba, és születését
december 25-én ünnepelték; egyes feltételezések szerint Jézus figuráját jelenős
részben róla mintázták.
• Más feltételezések szerint a korabeli keresztények Jézus születését
Nagypéntek időpontjából próbálták kiszámítani, arra alapozva, hogy az
ótestamentumi próféták halála a zsidó vallás szerint rendszerint az év
ugyanazon napjára esett, mint születésük vagy fogantatásuk. Jézus halálának
időpontja nem szerepel az evangéliumokban; amikor megpróbálták kiszámítani,
március 25-ére vagy április 6-ára jutottak. Ezt az időpontot Jézus
fogantatásával azonosították, és kilenc hónapot hozzáadva december 25-öt,
illetve január 6-ot kaptak.
• A hagyomány szerint Jézus a Hanuka idején született, ami a héber naptár
szerint kiszlév 25-től tévét 2-ig vagy 3-ig tart. Kiszlévet általában
decemberrel azonosították. Azonban ha elfogadjuk Jézus születésére a
legvalószínűbbnek tartott i. e. 5 dátumot, akkor kiszlév 25. november 25-re
esik.
• Egyes keresztények úgy hitték, hogy Gábriel angyal megjelenése Zakariás
előtt, amikor közölte vele, hogy Keresztelő Szent János apja lesz, Jom Kippur
idejére esett. Ez azon a(z evangéliumban nem szereplő) hiten alapult, hogy
Zakariás főpap volt, és az angyal akkor jelent meg neki, amikor a Szentek
Szentjébe ment (a jeruzsálemi Szentély ezen termébe csak a főpap és csak évente
egyszer, Jom Kippur alkalmával léphetett be). Eszerint János fogantatása
valamikor szeptember végén, és a születése június végén történhetett (a
hagyomány a dátumot június 24-ére teszi). Az evangéliumok szerint az angyal
három hónappal János fogantatása előtt jelent meg Szűz Máriának (a hagyomány
szerint március 25-én). Innen kilenc hónapot számolva december 25. adódik.
• Dave Reneke és ausztrál csillagász kollégái egy számítógépes programmal arra
jutottak, hogy olyan objektum, ami megfelelne a Bibliában említett csillagnak,
ami a napkeleti bölcseket elvezette Jézushoz, valójában nem karácsonykor, hanem
nyáron volt megfigyelhető Betlehem éjszakai égboltján: a Vénusz és a Jupiter
került látszólag olyan közel egymáshoz, hogy a fényük összeolvadt, és egy
látványos, nagyméretű csillagnak tűnhetett a Földről. Jézus születésének
időpontját ennek nyomán június 17-re teszik.[4]
Az ünnep
A régi pogány ünnepek vigasságokkal voltak tele, mivel a téli napforduló a régi
földművesek körében az újjászületést, a reményt táplálta. A földművesek számára
fontos volt a meleg eljövetele, mivel a létük állt rajta. A meleg időszak a
bőség időszaka volt, míg a hideg időszak a sötétség és a nélkülözés időszaka,
ilyenkor az Isteneket igyekezték jókedvre deríteni. Az ókori Rómában december
17-24-között tartották a földművelés istenének, Szaturnusznak nagy ünnepét,
ekkor nagy táncos vigadalmakat tartottak országszerte. A szolgák
megajándékozása is elterjedt volt. A házakat örökzöld borostyánokkal
díszítették.
Ennek helyét vette át a keresztény karácsony, ami Jézus születésének mítoszával
együtt új vallási tartalommal töltötte meg az ünnepet.
