Zsid. 10,1 Minthogy a törvényben az eljövendő jó dolgoknak, és
javaknak árnyéka, és nem maga a dolgok képe van meg, mert nem tartalmazza, nem
foglalja magába a valóság igazi képét.
Ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül
visznek, és rendszeresen bemutatnak,
sohasem képes tökéletességre juttatni, mert nincs hatalma teljessé / tökéletessé tenni az odajárulókat
azokat, akik bemutatják.163
Zsid. 10,2 Nemde felhagytak volna az áldozatok bemutatásával, ha
az áldozatok bemutatói egyszer s mindenkorra megtisztultak volna, és nem volna
többé bűntudatuk.
Zsid. 10,3 De éppen ezek az áldozatok emlékeztetik őket minden
évben bűneikre.
Zsid. 10,4 Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje
a bűnöket.
Zsid. 10,5 Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és
ajándékot nem akartál, de testet, emberi alakot alkottál nékem,
Zsid. 10,6 Égő és bűnért való áldozatokat nem kedveltél, az áldozatokban
nem lelted örömöd.
Zsid. 10,7 Akkor mondám: Ímé itt vagyok, - a
könyvtekercsben írva vagyon rólam - hogy
cselekedjem, és teljesítsem óh Isten a te akaratodat.164
Zsid. 10,8 Fentebb mondván, hogy áldozati ajándék felajánlását
és égő, meg bűnért való áldozatokat nem akartál, sem nem kedveltél, nem lelted
örömöd benne, amelyeket a törvény szerint visznek,
Zsid. 10,9 Ekkor ezt mondotta: Ímé itt vagyok, hogy cselekedjem
a te akaratodat. Hatálytalanítja a korábbit, hogy helyébe állítsa a következőt.
Zsid. 10,10 Amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s
mindenkorra, a Jézus Krisztus testének egész lényének megáldozása által.165
Zsid. 10,11 És minden pap naponként szolgálatban áll, és sokszor
mutatja be ugyanazokat az áldozatokat,166
azonban soha sincs hatalmuk arra, hogy a cél elvétését egészen elvegyék, nincs
erejük a bűn, a céltévesztés eltörlésére.
Zsid. 10,12 Ő azonban, egy áldozattal áldozván a bűnökért, a cél
elvétéséért, mindörökre helyet foglalt, és letelepedett az Istennek jobbján.
Zsid. 10,13 És már csak arra vár, hogy minden ellensége
hódolattal leboruljon lába előtt.167
Zsid. 10,14 Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké, bevégzettekké
tette, végcélba vitte a megszentelteket.168
Zsid. 10,15 Bizonyságot tesz pedig erről mi nékünk a Szent Szellem is, mert minekutána előre
mondotta:
Zsid. 10,16 Ez az a szövetség, melyet kötök velük, amit végrendeletül
hagyok rájuk ama napok után, mondja az Úr: Adom az én törvényemet,
útmutatásomat, tanításomat, amelyet az Igében jelentettem ki az ő szíveikbe, az
ő bensőjükbe, a szellemi életük központjába,
és az ő elméjükbe vésem be azokat.169
Zsid. 10,17 Azután így szól: És az ő bűneikről, céltévesztésükről
és törvényszegésükről többé meg nem emlékezem.170
Zsid. 10,18 Mert ott ahol ezek elengedése, bocsánata van, ott már
többé nincs bűnök, céltévesztés miatti áldozat.171
Zsid. 10,19 Mivelhogy azért atyámfiai, testvéreim, bizodalmunk
van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által,
Zsid. 10,20 Azon az úton, amelyet ő szentelt nékünk új és élő út
gyanánt, a kárpit, azaz az ő hústeste által, a saját húsán keresztül.172
Zsid. 10,21 És lévén nagy papunk az Isten háza felett:173
Zsid. 10,22 Járuljunk hozzá igaz szívvel, igaz bensővel, hitnek
teljességével, mint akiknek szívük tiszta, megtisztult a gonosz lelkiismerettől, a vérrel való meghintés által.174
Zsid. 10,23 És egész valójuk meg van mosva tiszta vízzel; és tartsunk ki a reménységünk megvallásában rendületlenül, tántoríthatatlanul, mert hűséges,
megbízható az, aki ígéretet tett.175
Zsid. 10,24 És legyen
gondunk arra, hogy egymást kölcsönösen
az Isten szerinti szeretetre és
jó cselekedetekre buzdítsuk, és ösztönözzük.176
Zsid. 10,25 El ne
maradjunk az összejöveteleinkről, amiképpen szokásuk némelyeknek, hanem bátorítsuk egymást annyival inkább,
mivel látjátok, hogy ama nap közelget.177
Zsid. 10,26 Mert ha szándékosan,178 önként,
készségesen, szabad akaratból vétkezünk, és válunk újra céltévesztőkké az
igazság megismerésére való eljutás, a valóság befogadása után, akkor többé nem
használ a bűnökért, a céltévesztésért való áldozat.179
Zsid. 10,27 Hanem az ítéletnek valami rettenetes, félelmetes,
ijesztő, szörnyű várása és a tűznek lángja, heve, amely elkerülhetetlenül
megemészti az ellenszegülőket, a szembenálló ellenségeket.180
Zsid. 10,28 Aki megszegi a Mózes törvényét, két vagy három tanú
vallomása alapján szánalom, részvét, könyörület nélkül meghal.181 Zsid.
10,29 Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltó az, aki az
Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, közönségesnek,
tisztátalannak tartja, és semmibe veszi. És a kegyelemnek Szellemét bántalmazza,182 megcsúfolja, meggyalázza, durván sérti, kigúnyolja?183
Zsid. 10,30 Hiszen tisztába vagyunk vele, és ismerjük azt, aki
kijelentette: Bennem van az igazságszolgáltatás, megvédelmezés, én megfizetek,
szól az Úr. És ismét: az Úr szétválasztja, megkülönbözteti az ő népét.184
Zsid. 10,31 Félelmetes dolog az élő Istennek kezébe
esni.185
Zsid. 10,32 Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra,
amelyekben, minekutána megvilágosíttattatok, és fényt kaptatok, sok
szenvedésteljes küzdelmet állottatok ki, és viseltetek el.186
Zsid. 10,33 Midőn egyfelől gyalázásokkal, csúfolással,
gúnyolással és nyomorgattatásokkal, gyötrésekkel nyilvánosság elé hurcoltak
titeket. Szidalmazásnak és szorongatásnak voltatok kitéve, nyilvánosan megszégyenítettek
titeket. Látványossággá lettetek,
mintegy színpadra vittek, közszemlére bocsátottak, cirkuszi
látványossággá téve mutogattak. Másfelől társai lettetek azoknak, akik így
jártak, akik hasonlóképpen szenvedtek.187
Zsid. 10,34 Mert a foglyokkal is együtt szenvedtetek, és
vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, tudván, hogy néktek jobb és maradandó
vagyonotok van a mennyekben.188
Zsid. 10,35 Ne dobjátok, ne veszítsétek el hát bizodalmatokat,
melynek nagy jutalma van.
Zsid. 10,36 Mert békességes tűrésre, kitartásra,
állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedve,
elnyerjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret.189
Zsid. 10,37 Mert még csak rövid, nagyon rövid idő, és aki
eljövendő, eljő és nem késik.190
Zsid. 10,38 Az igaz, a megigazult pedig hitből él. És aki
meghátrál, abban nem gyönyörködöm.191
Zsid. 10,39 De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy
elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.192
163 És
így folytatódik a kijelentés: „Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak,
aki a valóság” (Kol. 2,17). „Minthogy a
törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a jobb reménység, amely
által közeledünk az Istenhez” (Zsid.
7,19). „És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által
meg nem igazíttathattatok, mert a
törvény nem képes, mert nincs hatalma igaznak nyilvánítani, megigazulttá tenni,
ez által mindenki, aki hisz, megigazulttá lesz” (Csel. 13,39).
164 És folytatódik a kijelentés: „Véres áldozatot és ételáldozatot nem
kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál.
Akkor azt mondtam: Ímé jövök, a
könyvtekercsben - a Törvény könyvében
- írva van felőlem, én Istenem, a te törvényed a Te útmutatásod, tanításod,
amelyet az Igében jelentettél ki keblem, bensőm közepette van” (Zsolt. 40,7-9). „Mert nem kívánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem
gyönyörködöl. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és
bűnbánó szívet, oh Isten nem veted te meg!”
(Zsolt. 51,18-19). Hiszen Te magad
mondtad Uram, hogy: „nem fogadhatok el
tulkot a te házadból, vagy bakokat a te aklaidból; Hiszen enyém az erdőnek
minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken”
(Zsolt. 50,9-10). És azt mondja az Úr: „Mert nem az égő- és véresáldozatokról beszéltem őseitekkel, és nem
azokról adtam parancsolatot nekik, amikor kihoztam őket Egyiptomból, Hanem
ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én
Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton
járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jól legyen dolgotok!” (Jer.
7,22-23).A prófétán
keresztül így szól az Úr: „Vajon
kedvesebb-e az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való
engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a
kosok kövérénél!” (1 Sám.
15,22). „Az igaz és törvényes cselekvést többre becsüli az
Úr, Jahve az Örökkévaló, mint az áldozatot”
(Péld. 21,3). „Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az
Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós. 6,6). És folytatja az Úr: „Mire való nékem véres áldozataitoknak sokasága? Ezt mondja az Úr,
Jahve az Örökkévaló; megelégeltem a kosok egészen égőáldozatait és a hizlalt
barmok kövérét; s a tulkok, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm” (Ésa. 1,11). Újra
megismétli az Úr: „Minek nékem ez a
tömjén, a mi Sébából kerül, és a messze földről való jóillatú fahéj? A ti
égőáldozataitok nincsenek kedvemre, sem a ti véres áldozataitok nem tetszenek
nékem” (Jer. 6,20). Mert bár: „A
törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül
nincs bűnbocsánat. Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel
tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal” (Zsid.
9,22-23). A testté lett Ige kijelentése: „Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot és könyörületet
akarok és nem áldozatot. Mert nem a
megigazultakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket, a céltévesztetteket
a megtérésre, a gondolkodásmód
megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé” (Mát. 9,13).
165 Az Úr
Jézus kijelentése jövetele céljáról: „az embernek Fia nem azért jött el a földre,
hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul
sokakért, és ez által sok embert megmentsen” (Mát.
20,28). „És én ő érettük oda szentelem
magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban, a valóságban” (Ján. 17,19). Az apostol így vall az Úr
Jézusról és a váltság megtörténtéről. Ő az: „Aki
odaadta önmagát váltságul mindenkiért, - hogy kifizesse a váltságdíjat minden
emberért, - mint tanúbizonyság a maga idejében” (1 Tim. 2,6). „Ő engesztelő áldozat a mi
vétkeinkért, és így aztán Ő bűnhődött
a mi céltévesztésünkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész teremtett,
látható világért is” (1
Ján. 2,2).
166 Mert a
törvény így rendelkezett: „Ez pedig az, amit áldoznod kell az oltáron: Esztendős
két bárányt mindennap szüntelen” (2
Móz. 29,38).
167 Az Evangélium
bizonyságtétele: „Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik,
felemeltetett a mennybe, és elfoglalta helyét az Isten jobbján” (Márk. 16,19). „Mert nem Dávid emelkedett fel a
mennybe; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem
felől, Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul, hatalmad alá” (Csel. 2,34-35). Mert az Úr ezt mondta Neki: „ … Ülj az én jobb kezem felől, míglen
ellenségeidet lábaidnak zsámolyává teszem” (Zsid. 1,13). „Felül minden
fejedelemségen, és
hatalmasságon, és hatóerőn, és uraságon és
minden néven, mely neveztetik, amelyet segítségül hívnak
nemcsak e világon, nemcsak ebben a világkorszakban, hanem a következendőben, az eljövendő világkorszakban is, ami még KÖRÜL
fog venni. És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte
az anyaszentegyháznak, az eklézsiának, a kihívottak közösségének fejévé” (Eféz. 1,21) Mert Isten: „Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki
az Ő dicsőségének visszatükröződése,
kisugárzása, és az ő valóságának,
az Ő lényének képmása, aki hatalma szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget, aki
minket bűneinktől megtisztítván, üle a mennyei
Felségnek jobbjára a magasságban,
Annyival kiválóbb, és feljebbvalóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb
nevet örökölt azoknál” (Zsid. 1,2-4) És: „akiről
nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön” (Eféz. 3,10-11.15). „Mert addig kell
néki királyként uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti” (1
Kor. 15,25).
168 Így folytatódik
a kijelentés: „Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén
hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a hústestnek tisztaságára:
Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem által önmagát áldozta
fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt
cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek” (Zsid.
9,13-14). „….Krisztus
szerette – teljesen eggyé vált a kihívott gyülekezetekkel, az eklézsiákkal, és Önmagát adta, kiszolgáltatta és feláldozta azért, odaadva érte a saját
életét. Hogy azt megszentelje, Isten számára elkülönítse, szentté tegye,
megtisztítván a víznek fürdőjével az élet igéje által” (Eféz.
5,25-26). Ő lett a mi főpapunk: „Mert ilyen főpap illet vala minket, szent,
ártatlan, szeplőtelen, mocsoktalan, tiszta, a bűnösöktől, a céltévesztőktől
elválasztott, elkülönített és aki magasabbra jutott az egeknél. Akinek nincs
szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb a saját bűneiért vigyen
áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte,
maga-magát megáldozván..” (Zsid.
7,26-27).
169 Jeremiás így prófétál erről: „Ímé,
eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és újszövetséget kötök az Izráel házával és
a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal kötöttem az
napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Egyiptom földéből, de akik
megrontották az én szövetségemet, noha én férjük maradtam, azt mondja az Úr.
Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izráel házával kötök, azt
mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be,
és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő
felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők
mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert
megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem” (Jer. 31,31-34). Az
apostol pedig idézi a próféciát: „Mert dorgálván őket, így szól: Ímé napok
jőnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel házával és Júdának házával újszövetséget
kötök. Nem azon szövetség szerint, amelyet kötöttem az ő atyáikkal ama napon,
mikor kézen fogtam őket, hogy kivezessem Egyiptomból, mert ők nem maradtak meg
abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velük, mondja az Úr. Mert ez
az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr:
Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat, és leszek
nekik Istenük, és ők lesznek nekem népem. És nem tanítja kiki az ő felebarátját
és kiki az ő atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek
engem a kicsinytől nagyig. Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő
bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem. Mikor újról beszél, óvá tette
az elsőt; ami pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez” (Zsid. 8,8-13). Az Úr Jézus is hivatkozik a próféciára, kijelentve annak értelmét is: „Meg
van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért
az Atyától hallott, és tanult, én hozzám
jő” (Ján. 6,45).
170 A
próféták így dicsőítik az Urat: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt
és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert
gyönyörködik az irgalmasságban, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad!
Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger
mélységébe veted minden bűnünket!” (Mik. 7,18-19). „Búsulásom
felbuzdultában elrejtém orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal
könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad. Mert úgy lesz ez nékem, mint a Noé
özönvize; miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvize e földön, úgy
esküszöm meg, hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek” (Ésa. 54,8-9).
171 Ezen
már senki nem változtathat, mert aki megteszi, az tévtanító: „…
ahol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék.
Mivel a végrendelet holtak után jogerős, és csak halál esetén érvényes, különben
pedig, ha él a végrendelkező, épen nem érvényes” (Zsid. 9,16-17). Ezért kellett az Úr Jézusnak meghalni: „És ezért újszövetségnek a közbenjárója ő
- Krisztus - hogy meghalván az első szövetségbeli, az első szövetség alatt
elkövetett bűnök váltságáért, a hivatottak, az elhívottak elnyerjék az
örökkévaló örökségnek ígéretét” (Zsid.
9,15). „Atyámfiai, testvéreim! Ember szerint szólok, emberi szokásra hivatkozom. Lám az embernek megerősített, jogerős, hitelesített testámentomát, végrendeletét, szövetségkötését senki erőtlenné nem teheti, senki sem hatálytalaníthatja,
érvénytelenítheti, nem másíthatja meg, sem ahhoz hozzá nem adhat, nem toldhatja meg, vagy záradékkal nem
láthatja el” (Gal.
3,15).
172 Az apostol megerősíti a kijelentést: „Mert Őáltala van szabad utunk,
és menetelünk mindkettőnknek egy Szellemben az Atyához” (Eféz.
2,18). „Mely életünknek mintegy bátorságos és erős biztos és szilárd horgonya és beljebb
hatol a kárpitnál, Ahová útnyitóul bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap
lett Melkisédek rendje szerint” (Zsid.
6,19-20). És Ő: „nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be
egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert nem kézzel
csinált szentélybe, az igazinak a - valóságosnak,
amely csak
képmása, előképe - ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most
Isten színe előtt megjelenjék érettünk, s hogy bemutasson minket. Nem
is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint ahogy a főpap évenként bemegy a
szentélybe idegen vérrel” (Zsid. 9,12.24-25). És csak Őáltala: „van a menetelünk is, mert megnyílt számunkra az út, és szabadon
járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben most állunk, élünk, és
vagyunk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk” (Róm. 5,2). „Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van” (2 Kor. 3,4). Mert: „Őbenne
van a mi bátorságunk és bizodalommal való menetelünk, és szabad utunk Istenhez az Ő benne való hit által” (Eféz. 3,12). Hát:
„Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, a kegyelem trónjához, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk, alkalmas időben
való segítségül, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid. 4,16). És a kárpit meghasadása akkor történt, megnyitva a
szentélybe való bemenetel lehetőségét: „Jézus
pedig ismét nagy hangon kiáltván
kiadá, kilehelte, kibocsátotta szellemét. És
ímé abban a pillanatban a templom kárpitja felülről egészen aljáig
ketté hasada; és a föld megrendült, és
a kősziklák megrepedeznek” (Mát.
27,50-51). A testben megjelent Úr kijelentése: „Én vagyok az ajtó, a kapu: ha valaki én
rajtam keresztül megy be, megtartatik, és gondviselésben, ellátásban,
védelemben részesül, és megmenekül, üdvözül. Bejár és kijár, és
tovább megy, tovább halad majd, és legelőt talál” (Ján. 10,9). „Én vagyok
az út, az igazság, a valóság és az
élet; senki sem mehet, és nem juthat az Atyához, csak rajtam keresztül” (Ján. 14,6).
173 És Neki azért kellett szenvedni, mert: „mindenestől fogva hasonlatosnak
kellett lennie az atyafiakhoz, a testvéreihez, hogy könyörülő legyen és hű főpap az
Isten előtt való dolgokban, és szolgálatban. Hogy engesztelést szerezzen a nép
bűneiért, céltévesztéséért” (Zsid. 2,17). És hogy Isten házává
lehessünk: „Mózes hűséges, megbízható, szavahihető volt ugyan az ő egész házában
mint szolga, a hirdetendőknek bizonyságára, aki a jövőbeli kinyilatkoztatásról
tett tanúságot. Krisztus
ellenben mint Fiú, a maga háza felett,
akinek háza mi vagyunk, ha a
bizodalmat, és a bizonyságtevés bátorságát és a diadalmas reményt mind végig
erősen és szilárdan megtartjuk” (Zsid.
3,5-6). Hát: „Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az
Istennek Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna
megindulni, gyarlóságainkon, gyengeségeinken, erőtlenségeinken, hanem aki
megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, mégis bűntelen maradt” (Zsid.
4,14-15). És így vált Isten házává,
lakóhelyévé a Krisztus népe: „De ha
késném, ezekből tudd meg, hogyan és mi módon kell, és szükséges forgolódni, eljárni,
viselkedni, és tevékenykedni az Isten házában. Mely az élő Istennek egyháza,
ami a kihívottak közössége, az eklézsia, az igazságnak, a valóságnak oszlopa, tartó
pillére és erőssége, szilárd, és erős alapja” (1 Tim. 3,15).
174 Hiszen: „… Krisztus … Önmagát adta, és feláldozta,
kiszolgáltatta, és odaadta érte a saját életét. Hogy azt megszentelje, Istennek
elkülönítse, szentté tegye, megtisztítván a víznek fürdőjével az ige, az
élet igéje által” (Eféz. 5,25-26) Mert: „Krisztusnak a vére…
megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok
az élő Istennek” (Zsid. 9,14). Az Úr Jézus megvallása: „És én ő
érettük oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az
igazságban, a valóságban” (Ján. 17,19). Azokért: „Akik ki vannak
választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében engedelmességre, és Jézus Krisztus vérével való meghintésre…” (1 Pét.
1,2). A Szent Szellem újra - és újra kijelenti, hogy mit
tett Isten Krisztusban értünk: „Ki a mi
bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért”„aki
önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és
megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik” (Tit. 2,14;
Róm. 4,25). Így teljesült be a
prófécia: „Tiszta vizet hintek rátok,
hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól
megtisztítlak benneteket” (Ezék.
36,25).
175 Mert: „Így éritek el a hitetek végcélját: egész lényetek, és életetek
megmenekülését és teljes átformálódását” (1 Pét. 1,9). És hogy ez megtörténhessen, arról Isten maga
gondoskodik: „Hű az, aki elhívott titeket
és ő meg is cselekszi azt” (1 Thess. 5,24). Mert
bizony: „hű és, megbízható, szavahihető
az Úr, aki megerősít, sőt támogat,
táplál, szilárddá és elmozdíthatatlanná tesz titeket és megőriz, megvéd, megóv, vigyázással és erővel megoltalmaz
a gonosztól, a rosszakaratú, rosszindulatú ördögtől, és a káros, ártalmas, gonosz
dologtól, szerencsétlenségtől, és minden bajtól” (2 Thess. 3,3).
176 És folytatódik a kijelentés, meghatározva,
hogy mik azok a jó cselekedetek: „A szentek iránt való szolgálatról felesleges is
néktek többet írnom. Hiszen ismerem a ti készségeteket, buzgóságotokat,
készséges szíveteket, hajlandóságotokat, jóindulatotokat, és lelkesedéseteket, amellyel dicsekszem felőletek a
macedónoknak, hogy Akhája felkészült, és készen áll a múlt esztendő óta; és a ti buzgóságtok, lelkesedésetek
sokakat magával ragadt, és felindította a többieket” (2 Kor. 9,1-2). A macedón hívőket úgy fellelkesítette Akhája
buzgósága, hogy: „Sok könyörgéssel kérvén igyekeztek meggyőzni minket, és erősen sürgetve kérték tőlünk azt a
kegyelmet, hogy a szentek iránt, a szentek szükségére való szolgálat, a szentek
megsegítésének jótéteményébe, és örömébe adakozással részt vehessenek,
közösséget vállalhassanak” (2 Kor. 8,4). És így folytatja az apostol, az adakozás Isten
kegyelme, ezért: „A szentekkel
vállaljatok közösséget szükségeikben…” (Róm.
12,13). És a kihívott gyülekezet ezt
meg is cselekedte: „Ezekben a napokban
pedig menének Jeruzsálemből Antiókiába próféták. Felkelvén pedig előállt egy
azok közül, név szerint Agabus, megjelenté a Szellem által, hogy az egész föld
kerekségén nagy éhínség lesz; amely meg is lőn, és be is következett Klaudius
császár idejében. A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy a
szerint, amint kinek-kinek közöttük módjában áll, küldenek valamit segítségül a
Júdeában lakozó atyafiaknak, testvéreknek: Amit meg is cselekednek, elküldvén a
vénekhez Barnabás és Saulus keze által” (Csel. 11, 27-30) „Mert kedvét, és örömét lelte, és tetszett Macedóniának és Akhájának, hogy a Jeruzsálembeli szentek szegényei, a
szűkös anyagi helyzetben lévők részére némileg adakozzanak. Jónak, és helyesnek
látták, hogy gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényei számára”
(Róm. 15,26). Betöltve Isten Igéjét, mely arra int, hogy: „Ne fogd meg a jótéteményt azoktól, akiket
illet, ha hatalmadban van annak megcselekedése. Ne késs jót tenni a
rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd” (Péld. 3,27).
177 Az összegyülekezésekről mintát is ad a Szent Szellem: „És minden
nap egy akarattal, teljes egyetértésben, közös elhatározásból kitartva
folyamatosan a templomban, a szent helyen tartózkodtak, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala táplálékban örömmel,
ujjongással és tiszta szívvel. Dicsérve dicsőítették az Istent, és az egész nép
előtt kedvességet találva, az egész nép szerette őket. Az Úr pedig minden napon
szaporítja vala a gyülekezetet, a kihívottak közösségét az üdvözülőkkel, a megváltottakkal,
megmentettekkel, megszabadítottakkal. És foglalatosok valának az apostolok
tudományában, és kitartóan, folyamatosan részt vettek az apostolok
tanításaiban, és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben,
az imádkozásban” (Csel. 2,46-47.42). Dávid is a
hívők egységéről, és az abból következő kenet kiáradásáról prófétál: „Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és
mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan
ez, mint a drága olaj a fejen, amely aláfolyik a szakállon, az Áron szakállán;
amely lefolyik köntöse prémjére; Olyan, mint a Hermon harmatja, amely leszáll
Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!” (Zsolt. 133,1-3).
178 Szándékosan (hekúsziósz):
önként, készségesen, szabad akaratból.
179 Az Úr Jézus kijelentése: „Azt mondom azért néktek: Minden bűn, céltévesztés és
káromlás, gyalázkodás, rágalmazás, becsmérlődés, megbocsáttatik az embereknek; de a
Szellem káromlása, gyalázása becsmérlése, a Szellem
elleni szitkozódás nem bocsáttatik meg
az embereknek. Még aki az ember Fia ellen
szól, annak is megbocsáttatik. De aki a Szent Szellem ellen szól, és Őt
leszólja, annak sem ezen - sem ebben a világban, ebben a létkorban, - sem a más
világon, sem a jövendő létkorban meg nem bocsáttatik” (Mát.
12,31-32). Márk
is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Bizony mondom néktek, hogy minden bűn, minden hiba, tévedés megbocsáttatik az emberek fiainak, még a
káromlások is mind, bármennyi káromlást szólnak. De aki a Szent Szellem ellen
szól káromlást, és ha valaki a Szent Szellemet káromolja és rágalmazza,
gyalázza, becsmérli, és ellene szitkozódik, nem nyer bocsánatot soha, hanem
vétkes marad bűne miatt örökké, a leendő,
eljövendő létkorban is. Mivelhogy
ezt mondják vala, és azt terjesztették: Tisztátalan
szellem van benne” (Márk.
3,28-30). Lukács így ír erről: „És ha valaki valamit mond az embernek Fia ellen, megbocsáttatik annak; de annak, aki a Szent Szellem ellen szól
káromlást, annak meg nem bocsáttatik” (Luk. 12,10). És a Szent Szellem folytatja a
kijelentést: „Mert lehetetlen dolog, hogy
akik egyszer megvilágosíttattak, fényt nyertek, megízlelvén és megtapasztalva a
mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Szellemnek. És megízlelték,
megtapasztalták az Istennek jó beszédét, Igéjének megnyilatkozását, Isten élő
beszédét és a jövendő világnak, az eljövendő életnek hatalmas erőit, De mégis elálltak az igazság mellől,
eltértek, eltántorodtak, hogy ismét újjá legyenek, és megtérve megváltoztassák
a gondolkodásmódjukat, és új felismerésre térjenek, mint akik saját maguknak
szegezik kínoszlopra az Istennek Fiát, és
nyilvánosan megszégyenítik, kipellengérezik” (Zsid. 6,4-6). „Mert ha az Úrnak, a megtartó, üdvözítő
Jézus Krisztusnak megismerése által elkerülték a világ szennyét, fertőző
hatását, de ezekbe ismét belekeveredve elbuknak, és legyőzetnek, az ő utolsó
állapotuk gonoszabbá, rosszabbá, károsabbá, súlyosabbá lett az elsőnél. Mert
jobb volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság, a megigazulás útját, mint hogy
megismervén, elpártoljanak, és elforduljanak a nekik adott szent
parancsolattól. De betelt rajtuk az igaz példabeszéd szava: Az eb visszatért a
saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe, és a megfürdött
disznó sárban hempereg” (2 Pét.
2,20-22). És így hangzik a Példabeszéd: „Mint az eb visszatér a maga okádására, úgy a bolond, az Isten nélkül
élő, a hitetlen megkettőzteti az ő bolondságát, és úgy ismétli meg bolondságát
az ostoba” (Péld. 26,11). Azt tanácsolja az Úr, hogy: „Ha valaki látja, és megtudja, hogy az ő atyjafia vétkezik, eltéveszti
a célpontot, és hibázik, de nem halálos a tévedése, hibája, könyörögjön és az
Isten életet ad annak, akinek nem halálos a céltévesztése. Van halálból eredő,
és halálra visszavezető tévedés, hiba; nem az ilyenért mondom, hogy
könyörögjön. Minden igazságtalanság,
istentelenség, Isten nélküliség, bűn, céltévesztés. De van nem halálos bűn, nem
halálos céltévesztés is, olyan elvétése a célnak, ami nem vezet halálra” (1 Ján. 5,16-17). Már a törvény kimondta, hogy: „ki kell irtani népe közül azt az embert, akár bennszülött, akár
jövevény, aki szándékosan cselekszik, mert az Urat, Jahvét az Örökkévalót gyalázta meg. Hiszen az Úr, Jahve az Örökkévaló
igéjét vetette meg, és az ő parancsolatát szegte meg, föltétlenül ki kell
irtani az ilyen embert, bűnhődnie kell” (4 Móz. 15,30-31).
180 Folytatódik a prófécia: „Uram! Fölemelted kezedet, de nem látják! De látni
fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet; és tűz emészti
meg ellenségeidet” (Ésa. 26,11). Mert: „Eljön a
mi Istenünk és nem hallgat némán; emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél” (Zsolt. 50,3). Igen: „Mert a Seregek Ura meglátogat téged
mennydörgés, földrengés, nagy zúgás, forgószél és emésztő tüzes lángok
közepette” (Ézs.
29,6). Az apostol fejti ki az eljövő testté lett igéről szóló próféciát: „Tűznek lángjában, ki igazságot szolgáltat azokon,
akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus
Krisztus Evangéliumának, győzelmi hírének” (2 Thess. 1,8). Ézsaiás is prófétál az Úr eljöveteléről, és arról,
hogy megöli az Úr az óembert, hogy feltámadjon az újember: „Mert ímé, az Úr eljő tűzben, s mint
forgószél az ő szekerei, hogy megfizesse búsulásában az Ő haragját, és
megfeddését sebesen égő lánggal, és fenyítését lángoló tűzben. Mert az Úr
tűzzel ítél és kardjával minden hústestet, és kardja mindenkit elér, és sokan
lesznek az Úrtól megöltek” (Ésa. 66,13-16) És az Úr kardjáról így hangzik a bizonyságtétel: „Mert az Istennek beszéde, igéje működő,
tevékeny, hatékony, élő energia. És élesebb, metszőbb, áthatóbb, mélyrehatóbb
minden kétélű fegyvernél, és minden kétélű kardnál. És elhat a szívnek és a
szellemnek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig. És áthatol az elme és a
szellem, az ízületek és a velők szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig. és
döntésre alkalmassá teszi a gondolatokat, és a szívnek, a szellemi élet
központjának indulatait, és szándékait, nézeteit, véleményét, és gondolkodását”
És nincsen oly teremtmény, amely rejtve
volna, és nem volna nyilvánvaló előtte, sőt mindenek meztelenek és
leplezetlenek, fedetlenek annak szemei előtt, mert minden átlátszó és meztelen
valóság az ő szeme előtt, akiről mi beszélünk, akinek számadással tartozunk” (Zsid. 4,12-13).
181 A törvény kimondta: „Két tanú vagy három
tanú szavára halállal lakoljon a halálra való; de egy tanú szavára meg ne
haljon” (5 Móz. 17,6). „Ne álljon elő
egy tanú senki ellen semmiféle hamisság és semmiféle bűn miatt; akármilyen
bűnben bűnös valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára lehet érvényes
egy ügy” (5 Móz.
19,15). Mert: „…Egy tanú
vallomása nem elég a halálos ítélethez” (4
Móz. 35,30). Az Úr Jézus
kijelentése: „Ha pedig a te atyádfia, a
te testvéred vétkezik ellened, menj el és figyelmeztesd, és győzd meg őt,
mutass rá a tévedésére négyszem között. Ha hallgat rád és megérti, megnyerted a te atyádfiát, a te testvéredet, és
segítettél, hogy megmaradjon, mint testvéred; Ha pedig nem hallgat rád, végy
magad mellé még egyet vagy kettőt, egy vagy két testvéredet, hogy két vagy
három tanú vallomásával erősíttessék minden szó” (Mát. 18,15-16). Az apostol is erről
tesz bizonyságot: „…meg
van írva: „Minden vádat két vagy három embernek kell megerősíteni” (2 Kor. 13,1).
183 És az
apostol így figyelmezteti a minden korban élő hívőket: „Vigyázzatok,
hogy el ne utasítsátok, és meg ne
vessétek azt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót
elutasították, és megvetették, sokkal kevésbé mi, ha elfordulunk attól, aki a
mennyből szól hozzánk” (Zsid.
12,25). És: „ha
az angyalok, a hírnökök, követek által
hirdetett beszéd, ige erős volt, megállt,
szilárdnak bizonyult, és stabil, rendíthetetlen, megbízható volt. És minden
bűn, félrelépés, minden áthágás és
engedetlenség, szándékos figyelmetlenség, és félrehallás megkapta igazságos
büntetését, elnyerte igazságos, jogos, méltányos bérét, viszonzását, és
megfizetését. Hogyan menekedünk meg
mi, hogyha nem törődünk, és
könnyelműen semmibe veszünk ily nagy és jelentős üdvösséget? Amely akkor vette kezdetét, amikor először az Úr
hirdette, és azok, akik hallották, és megértették, megerősítették, és biztosították számunkra” (Zsid. 2,2-3).
184 Így figyelmezteti Krisztus népét az apostol: „Magatokért
bosszút ne álljatok, és ne
szolgáltassatok a magatok ügyében igazságot szerelmeseim, hanem adjatok helyet
a gonosz, a sátán ellen irányuló haragnak, mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, az igazságszolgáltatás,
és a megvédelmezés, én
megfizetek, és igazságot szolgáltatok, és megigazítok, ezt mondja az Úr” (Róm. 12,19). Mert azt mondja az Úr: „Enyém
a bosszúállás, és az
igazságszolgáltatás és a megfizetés,
amikor lábuk megtántorodik; mert közel van az ő veszedelmük napja, és siet, ami
rájuk vár! Bizony, ítél az Úr népe ügyében, és megkönyörül szolgáin, ha látja,
hogy ernyedt a kéz, és végét járja apraja-nagyja” (5 Móz. 32,35-36). „Mert igazságot szolgáltat népének az Úr, és
megkönyörül szolgáin” (Zsolt.
135,14).
185 Mert: „a mi Istenünk megemésztő tűz” (Zsid. 12.29). Ezt már Mózesen
keresztül kijelentette a Szent Szellem: „Mert
az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten ő” (5 Móz. 4,24).
186 Így folytatja a Szent Szellem, a szenvedés okát is kijelentve: „Mert néktek
adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek Őbenne, hanem hogy
szenvedjetek is Őérette. Ugyanolyan
tusakodástok, küzdelmetek, harcaitok lévén, hiszen ugyanazt a harcot kell
megvívnotok, amilyent énnálam láttatok, és most hallotok felőlem” (Fil. 1,29-30). Az Úr Jézus így szól a tanítványaihoz: „Boldogok
vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat
hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a
mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek” (Mát.
5,11-12). És hogy mik ezek a szenvedések, arról így tesz bizonyságot a Szent
Szellem: A jeruzsálemi apostolokat megverették, amiért hirdették az Úr Jézust,
és: „Ők pedig örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak
bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért; és nem hagytak fel
a naponkénti tanítással, és hirdették a Krisztus Jézust a templomban és
házanként” (Csel. 5,41-42).
187 Pál apostol megvallása: „Mindenütt nyomorgattatunk, mindenfelől szorongatnak,
zaklatnak minket, de meg nem szoríttatunk, de össze nem zúznak, nem szorítanak
zsákutcába; kétségeskedünk, és kétségek között, tanácstalanok vagyunk,
bizonytalanságban élünk, nem látjuk a kiutat, de nem esünk kétségbe. Üldöztetünk, háborúságot szenvedünk,
és megaláztatunk, de el nem hagyatunk, de nem leszünk cserbenhagyottakká;
tiportatunk, levernek, és földre terítenek bennünket, de el nem veszünk; el nem
pusztulunk” (2 Kor. 4,8-9). „Mert úgy vélem, és úgy gondolom, hogy az
Isten minket, az apostolokat, a
kiküldötteket, az evangélium nagyköveteit utolsókul állított, hogy Isten minket utolsókként mutatott be, vagy állított
elő, mintegy halálra szántakul, halálra kijelöltnek: mert színházi
látványossága és csodája lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek” (1 Kor. 4,9). És azt a gyülekezetet is, amely teljesíti Isten
akaratát – azaz: hirdeti a Krisztusról szóló jó hírt – üldözik: „És ti a mi követőinkké lettetek és az Úréi,
befogadván az igét sokféle szorongattatás között, Szent Szellem örömével.
Példává is lettetek minden hívő számára Macedóniában és Akhájában, mert tőletek terjedt tovább az Úr beszéde. De
nemcsak Macedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett
hitetek híre. Szükségtelen is erről bármit mondanunk” (1 Thess. 1,6-8). Dávid
próféciája, és Pál apostol imája: „Miattad
gyilkolnak minket naponta, vágójuhoknak tekintenek. Serkenj fel! Miért alszol,
Uram? Ébredj föl, ne taszíts el végképp! Miért rejted el orcádat, és felejted
el nyomorúságunkat és háborúságunkat? Bizony porba hanyatlik életünk, a földhöz
tapad testünk. Kelj fel a mi segítségünkre, ments meg minket a te kegyelmedért!”
Mert: „Te voltál támaszom, születésem
óta, te hoztál ki anyám méhéből, téged dicsérlek szüntelen. Mintegy csudává
lettem sokaknak; de te vagy az én erős bizodalmam” (Zsolt. 44,23-27; 71,6-7). „Hiszen meg van írva: „Teérted gyilkolnak minket nap, mint nap, annyira becsülnek, mint
vágójuhokat.” De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret
minket” (Róm. 8,36-37).
188 Az Úr Jézus kijelentése: „Örüljetek és örvendezzetek, sőt ujjongjatok,
és vigadjatok ilyenkor, mert a ti jutalmatok, a ti kárpótlásotok bőséges, és
nagy fizetség jár nektek a mennyekben: mert így háborgatták, és üldözték,
zaklatták, és vádolták a prófétákat, az
Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeket is, akik
előttetek voltak, akik előttetek éltek” (Mát. 5,12). Az apostol bátorítása: „Most tehát reménységgel várjuk azokat az áldásokat, amiket Isten
készített nekünk, a gyermekeinek. Ezeket az áldásokat semmi sem teheti tönkre,
soha meg nem fakulnak, sem nem veszítenek az értékükből, mert a Mennyben őrzik őket
a számotokra” (1 Pét. 1,4). A
türelmes várakozás jutalma pedig: „tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok
az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát” (Kol. 3,24). Ezt az
Evangélium jelenti ki: „A mennyekben
néktek eltett reménységért, amelyet már előbb hallottatok az igazság, a valóság=Ige beszédében, mely az evangélium” (Kol.
1,5).. És: „Hálákat adván örömmel az Atyának, aki alkalmasakká, képessé, és méltókká tett minket a szentek
örökségében való részvételre a világosságban, a fényben” (Kol. 1,12).
189 Az Úr Jézus ígérete: „A ti béketűrésetek által, állhatatosságotokkal,
kitartásotokkal, kitartó hittel nyeritek,
és mentitek meg az életeteket” (Luk. 21,19). Az apostol
folytatja a kijelentést: „A reménységben,
- az Isten ígéreteire irányuló, természetfölötti elváró reménységben - örvendezők,
derűsek, örülők. A háborúságban, szorongattatásban, elnyomásban,
szorult helyzetben, nyomorgatásban, nyomorúságban, baj, és üldözésben tűrők, és kitartóak, állhatatosak. E azt
jelenti, hogy: alatta marad a tehernek, nem teszi le, viszi, „vállalja” ezeket” (Róm.
12,12). Ezért: „Teljes és nagy örömnek tartsátok,
atyámfiai, testvéreim, valahányszor különféle, és változatos, bonyolult
kísértésekbe estek, mikor megpróbálnak elcsábítani bűnre, céltévesztésre”
(Jak. 1,2). Sőt: „Amelyben örvendeztek, sőt túláradó örömmel ujjongtok, és ugráltok
az örömtől. Noha most kissé, egy kis időre, ha meg kell lenni - mert szükségszerű, hogy meg legyen, - ez szomorúságot okoz, és elszomorodtok a különféle változatos, bonyolult, sokrétű, nehéz, és sokféle, támadó élű kísértések, bűnre csábító próbálkozások, a gonoszság
megtapasztalása, ingerlés és provokáció között. Hogy a ti kipróbált, és
a próba alapján igazinak, valódinak bizonyuló hitetek, - és hűségetek, megbízhatóságotok, hiteles
hitvallásotok, - Ami sokkal
becsesebb, és értékesebb a veszendő, de tűz által kipróbált, megvizsgált, jóváhagyott, és jónak,
megfelelőnek, alkalmasnak bizonyuló
vertaranynál. Dicséretre, elismerésre, tisztességre, megbecsülésre, tiszteletre és dicsőséges ragyogásra méltónak
találtassék, és méltónak bizonyuljon a Jézus Krisztus megjelenésekor, lelepleződésekor, kinyilatkoztatásakor,
kijelentésekor” (1 Pét. 1,6-7). Hát: „Legyetek
azért, atyámfiai, testvéreim béketűrők, türelmesek,
állhatatosak, kitartóak az Úrnak eljöveteléig, látogatásáig, megjelenéséig” (Jak. 5,7). Példa Ábrahám, akihez így szólt az Úr: „Amilyen igaz, hogy vagyok, olyan igaz, hogy
igen megáldalak, és nagyon megszaporítlak téged. És ekképpen, békességes tűrő
lévén, megnyerte az ígéretet” (Zsid. 6,14-15).
190 Péter apostol is erről tesz bizonyságot: „Nem késik el
az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr
érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, elpusztuljanak,
megsemmisüljenek, hanem hogy mindenki megtérésre, gondolkodásmód megváltozásra,
és új felismerésre térjen” (2 Pét. 3,9). „Mondjad nékik: Élek
én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem kívánom a bűnös ember
halálát, nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen
útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útaitokról! hiszen miért
halnátok meg, oh Izráel háza!?” (Ezék. 33,11). Menj be népem,
menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid
szempillantásig, míg elmúlik a bús harag! Mert ímé az Úr kijő helyéről, hogy
meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, s felmutatja a föld a vért, és el nem
fedi megöletteit többé!” (Ézs.
26,20-21). „Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Egy kevés idő van még, és én megrendítem az eget és a földet, a tengert
és a szárazt. És megindítok minden népet, és eljön, akit minden népek
óhajtanak, és megtöltöm e házat dicsőséggel, azt mondja a Seregeknek Ura” (Agge. 2,6-7). Mert ez a kijelentés
meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik
is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el” (Hab. 2,3-4). „S azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok, és azért felséges ő, hogy megkegyelmezzen néktek, mert az ítélet Istene
az Úr; boldogok mindazok, akik benne
reménykednek” (Ésa.
30,18).
191 Pál apostol így folytatja: „… az igaz, a megigazult ember hitből él” (Gal. 3,11). „ …S ezt a
megigazulást a hit a hitnek adja tudtul, miképpen meg van írva: A megigazult és
megigazított ember pedig hitből él.
Ez olyan hit, amely Istennek emberi ésszel fel nem érhető segítségében, és
csodáiban tud bizakodni” (Róm.
1,17). A
próféta is erről tesz bizonyságot: „Az elbizakodott
ember nem őszinte, de az igaz ember a hite által él” (Hab. 2,4).
192 Akkor: „éritek el a hitetek
végcélját: egész lényetek, és életetek
megmenekülését és teljes átformálódását” (1
Pét. 1,9). Mert: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek
tetszeni; senki sem lehet kedves
Isten előtt, mert aki Isten elé járul, és Őt keresi, hinnie kell, hogy Ő
létezik, és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik” (Zsid. 11,6). Az Úr Jézus ígérete: „Aki hiszen, aki hitre jut és bemeritkezik üdvözül, az mind megszabadul,
megmenekül, aki pedig nem hiszen, a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt marad,
és elvész” (Márk.
16,16)
