Zsid. 9,1 Szóval a legelső, az eredeti szövetség szolgálatának
is voltak rendelkezései, előírásai, és földi, evilági szent helye.139
Zsid. 9,2 Mert sátor építtetett, az első, amelyben vala a mécstartó
meg az asztal, és a kenyerek felrakása, kihelyezése; ezt nevezték szenthelynek.
Zsid. 9,3 A második kárpiton túl pedig az a sátor, melyet
neveztek szentek szentjének.140
Zsid. 9,4 Melyben vala az arany füstölő oltár,141 az aranyból készült illatáldozati
oltár és a szövetség ládája beborítva minden felől, minden oldalról
arannyal, ebben a mannás aranykorsó és Áron kihajtott vesszeje meg a szövetség
táblái.142
Zsid. 9,5 Fölötte pedig a dicsőség kerubjai, beárnyékolva az engesztelés
fedelét, a kegyelemtáblát,
amikről most nem szükséges külön szólani.143
Zsid. 9,6 Ezek pedig ekképpen levén elrendezve; az első sátorba
ugyan mindenkor bejárnak a papok az istentisztelet,144
a szolgálat elvégzésére,145
Zsid. 9,7 A másodikba azonban évente egyszer egyedül maga a főpap sohasem vér nélkül, melyet magáért és
a nép bűneiért,146 a nép tudatlanságból eredő vétkeiért áldoz.147
Zsid. 9,8 Azt
jelentve ki, azt leplezve le ezzel a
Szent Szellem, hogy még nem nyílt meg a szentély útja, még nem lett nyilvánvaló, még
nem járható, még nem nyittatott meg az Isten felé vezető út, fennállván még
az első sátor.148
Zsid. 9,9 Ami példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak oly
ajándékokkal és áldozatokkal, melyek nem képesek lelkiismeret szerint
tökéletessé tenni a szolgálattevőt,
Zsid. 9,10 Csakis ételekkel meg italokkal és különböző rituális
mosakodásokkal, bemerítésekkel - melyek hústesti rendszabályok - a megjobbulás
idejéig kötelezők,149 ezek a helyreállítás
elrendelt idejéig vannak érvényben.150
Zsid. 9,11 Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak
főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, és nem e világból való,151 nem ebből a teremtésből való sátoron keresztül,152
Zsid. 9,12 És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő
tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot
szerezve.
Zsid. 9,13 Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén
hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a hústestnek tisztaságára:
Zsid. 9,14 Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem által
önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a
holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.153
Zsid. 9,15 És ezért újszövetségnek a közbenjárója ő, hogy
meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az
örökkévaló örökségnek ígéretét.154
Zsid. 9,16 Mert ahol végrendelet van, szükséges, hogy a
végrendelkező halála bekövetkezzék.
Zsid. 9,17 Mivel a végrendelet holtak után jogerős, különben
pedig, ha él a végrendelkező, épen nem érvényes.155
Zsid. 9,18 Innét van, hogy az első szövetség sem szenteltetett meg vér nélkül, az első szövetséget
sem léptették életbe vér nélkül.
Zsid. 9,19 Mert mikor Mózes a törvény szerint minden
parancsolatot elmondott az egész népnek, vevén a borjúknak és a bakoknak vérét,
vízzel és vörös gyapjúval meg izsóppal együtt, magát a könyvet is és az egész
népet meghintette,156
Zsid. 9,20 Mondván: Ez azon szövetség vére, amelyet Isten
számotokra rendelt.
Zsid. 9,21 Majd a sátort is és az istentiszteletre, a szolgálatra
való összes edényeket hasonlóképpen meghintette vérrel.157
Zsid. 9,22 És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény
szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat, nincs bűnök eltörlése.158
Zsid. 9,23 Annakokáért szükséges, hogy a mennyei dolgoknak
ábrázolatai, mintái, képmásai
effélékkel tisztíttassanak meg, maguk a mennyei dolgok azonban ezeknél különb
áldozatokkal.159
Zsid. 9,24 Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak a valóságosnak
csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe
előtt megjelenjék érettünk, hogy bemutasson minket.160
Zsid. 9,25 Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint ahogy
a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel;
Zsid. 9,26 Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a
világ teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az időknek végén, hogy
áldozatával egyszer s mindenkorra eltörölje a
bűnt, a céltévesztést.161
Zsid. 9,27 És miképpen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer
meghaljanak, azután az ítélet:
Zsid. 9,28 Azonképpen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak
bűneinek eltávolítása, eltörlése végett, másodszor bűn hordozása nélkül jelenik
meg azoknak, akik őt várják üdvösségükre.162
139 Az Úr így szólt Mózeshez: „És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő
közöttük lakozzam. Mindenestől úgy csináljátok, amint én megmutatom néked a
hajléknak formáját, mintáját, annak minden edényeinek formáját, és az egész
fölszerelés mintáját” (2 Móz. 25,8). „Az első hónapban, a hónap első napján,
állítsd fel a gyülekezet sátorának hajlékát, a kijelentés sátrát!” (2
Móz. 40,1).
140 Az Úr így szólt Mózeshez: Azután készíttess kárpitot kék és piros
bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból, művészi módon beleszőtt
kerubokkal készíttesd azokat! Tedd ezt négy arannyal bevont akácfa oszlopra,
amelyeknek aranykampóik legyenek, négy talpa pedig ezüstből legyen!” (2Móz.
26.31). „És egészen úgy
cselekszik Mózes, amint az Úr parancsolta néki, úgy cselekszik. Lőn azért a
második év első hónapjában, a hónap első napján, hogy felállítják a hajlékot.
Mózes tehát felállítja a hajlékot, és leteszi annak talpait, a deszkáit is
felállítá, beilleszté a reteszrúdakat, és felállítá annak oszlopait. Azután
kifeszíté a hajlékra a sátort, és a sátor takaróját is reá teríté felülről,
amint parancsolta vala az Úr Mózesnek” (2
Móz. 40,16-19).
142 Az Úr
parancsa így hangzott: „És csináljanak egy ládát sittim-fából;
harmadfél sing hosszút, másfél sing széleset, és másfél sing magasat. Borítsd
meg azt tiszta arannyal, belül is kívül is megborítsd azt, és csinálj reá
köröskörül arany pártázatot, aranyszegélyt. Csinálj fedelet is tiszta aranyból:
harmadfél sing hosszút, és másfél sing széleset. Csinálj két Kerubot is
aranyból, vert aranyból csináld azokat a fedélnek két végére. A Kerubok pedig
terjesszék ki szárnyaikat fölfelé, betakarva szárnyaikkal a fedelet; arcaik
egymás felé legyenek; a Kerubok arcai a fedél felé forduljanak. A fedelet pedig
helyezd a ládára felül, a ládába pedig tedd a Bizonyságot, amelyet adok néked. Ott jelenek meg néked, és szólok
hozzád a fedél tetejéről, a két Kerub közül, melyek a bizonyság ládája felett
vannak, mindazokról, amiket általad parancsolok az Izráel fiainak” (2 Móz. 25,10-22). És: „Csinálj oltárt a füstölő szerek füstölgésére
is, az illatáldozat bemutatására
sittim-fából, akácfából csináld azt. És borítsd meg azt tiszta arannyal, a
tetejét és oldalait köröskörül, és szarvait is; arany pártázatot, aranyszegélyt
is csinálj hozzá köröskörül. És tedd azt a függöny, a kárpit elé, amely a
bizonyság ládája mellett, a bizonyság fedele előtt van, ahol megjelenek néked.
Áron pedig füstölögtessen rajta minden reggel jó illatú füstölő szert, és
mutasson be illatáldozatot; mikor a mécseket rendbe szedi, akkor füstölögtesse,
akkor mutassa be azt. És a mikor Áron estennen felrakja a mécseket,
füstölögtesse azt. Szüntelen való illattétel, illatáldozat legyen ez az Úr
előtt nemzetségről nemzetségre. Ne áldozzatok azon idegen füstölőszerekkel, se
égőáldozattal, se ételáldozattal; italáldozatot se öntsetek reá, és ne
mutassatok be azon idegen illatáldozatot”
(2 Móz. 30,1-9). „Áronnak pedig monda Mózes: Végy egy edényt
és tégy bele egy teljes ómer Mánt és tedd azt az Úr eleibe, hogy megtartassék
maradékaitok számára. Amint parancsolta vala az Úr Mózesnek, eltevé azt Áron a
bizonyságtétel ládája elé, hogy megtartassék” (2
Móz. 16,33-34). „És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Izráel
fiainak, és végy tőlük egy-egy vesszőt az ő atyáiknak háza szerint; az ő atyáik
házának valamennyi fejedelmétől tizenkét vesszőt; és kinek-kinek a nevét írd
fel az ő vesszejére. Az Áron nevét pedig írd a Lévi vesszejére: mert egy vessző
esik az ő atyjuk házának fejéért. És tedd le azokat a gyülekezet, a kijelentés
sátorában a bizonyság ládája elé, ahol megjelenek, és kijelentem magam néktek.
És lesz, hogy annak a férfiúnak vesszeje, akit elválasztok, kihajt, és ki fog
virágzani. (így csendesítem le és hárítom el magamról Izráel fiainak
zúgolódásait, amelyekkel zúgolódnak ti ellenetek. Szóla azért Mózes Izráel
fiainak, és adának néki mind az ő fejedelmeik egy-egy vesszőt egy-egy
fejedelemért; az ő atyáiknak háza szerint tizenkét vesszőt; az Áron vesszeje is
azok között a vesszők között vala. És letevé Mózes a vesszőket az Úr elé a
bizonyság sátorában. És lőn másnap, hogy beméne Mózes a bizonyság sátorába; és
ímé kihajtott vala a Lévi házából való Áronnak vesszeje, és hajtást hajtott,
bimbót fakasztott, és virágot növelt, és mandulát érlelt. És kihozá Mózes mind
azokat a vesszőket az Úr színe elől mind az Izráel fiai elé, és miután
megnézték vala, vevé kiki az ő vesszejét. És monda az Úr Mózesnek: Vidd vissza
az Áron vesszejét a bizonyság ládája elé, hogy őriztessék ott a lázadó fiaknak
jegyül, hogy megszűnjék az én ellenem való zúgolódásuk, hogy meg ne haljanak.
Mózes egészen úgy cselekedett, ahogyan megparancsolta neki az Úr, Jahve az
Örökkévaló” (4
Móz. 17,1-10). A salamoni templomban is ott volt az Úr
szövetségládája: „bevitték a papok az Úr,
Jahve az Örökkévaló
szövetségládáját a helyére, a templom legbelső
részébe, a szentek szentjébe, a kerubok szárnyai alá. És nem volt egyéb a
ládában, mint csak a két kőtábla, amelyeket Mózes a Hórebnél helyezett bele,
mikor az Úr, Jahve az Örökkévaló
szövetséget
kötött az Izráel fiaival, mikor kijövének Égyiptom földéből” (1Kir.
8,6.9).
143 Az Úr
parancsa így hangzott: „Csinálj két Kerubot is aranyból, vert
aranyból csináld azokat a fedélnek két végére. Az egyik Kerubot csináld az
egyik végére innen, a másik Kerubot a másik végére onnan: a fedélből
csináljátok ki a Kerubokat annak két végén. A Kerubok pedig terjesszék ki
szárnyaikat fölfelé, betakarva szárnyaikkal a fedelet; arcaik egymás felé
legyenek; a Kerubok arcai a fedél felé forduljanak. A fedelet pedig helyezd a
ládára felül, a ládába pedig tedd a Bizonyságot, amelyet adok néked. Ott
jelenek meg néked, és szólok hozzád a fedél tetejéről, a két Kerub közül,
melyek a bizonyság ládája felett vannak, mindazokról, amiket általad
parancsolok az Izráel fiainak” (2
Móz. 25,18-22). „Azután tedd rá a fedelet a
bizonyság ládájára a szentek szentjébe” (2
Móz. 26,34). Mózes pontosan végrehajtotta az Úr parancsát: „És
vevé és betevé a bizonyságot is a ládába, a rudakat pedig a ládára tevé, és a
ládára felül helyezteté a fedelet. Azután bevivé a ládát a hajlékba, és feltevé
a takaró függönyt, a kárpitot és
elfedezé a bizonyság ládáját, amint az Úr parancsolta vala Mózesnek” (2 Móz. 40,20-21). Ez
pedig így volt a salamoni templomban is:
„És bevivék a papok az Úr
szövetségének ládáját az ő helyére a ház, a templom legbelső részébe, a szentek-szentjébe, a Kerubok szárnyai
alá. Mert a Kerubok kiterjesztik vala szárnyaikat a láda helye felett, és
befedik, betakarják vala a Kerubok a ládát és annak rúdjait felülről” (1 Kir. 8,6-7). És
ismét: „És bevivék a papok az Úr
szövetségének ládáját az ő helyére, az Isten házának, a templom legbelső részébe, a szentek-szentjébe, a Kerubok szárnyai
alá. A Kerubok pedig szárnyaikat kiterjesztik vala a láda felett, és befedezik
vala a Kerubok a ládát és annak rúdjait felülről” (2 Krón. 5,7-8).
145 És a
szolgálatról így szólt az Úr: „És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Parancsold meg
Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Ügyeljetek, hogy az én áldozatomat,
kenyeremet kedves illatú tűzáldozatul a maga idejében, a megszabott időben áldozzátok
nékem” (4
Móz. 28,1-2).
147 Mert így szólt a törvény: „Áronnak pedig monda Mózes: Járulj az
oltárhoz, és készítsd el a te bűnért való áldozatodat és egészen égőáldozatodat,
és végezz engesztelést magadért és a népért. Készítsd el a nép áldozatát is, és
végezz engesztelést érettük is, amint megparancsolta az Úr” (3 Móz. 9,7). „És áldozza meg Áron a bűnért való áldozati
tulkot, amely az övé, és végezzen engesztelést magáért és háza népéért. Áron
pedig úgy áldozza meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé, és úgy
szerezzen engesztelést magáért és háza népéért, hogy ölje meg a bűnért való
áldozati tulkot, amely az övé” (3
Móz. 16,6.11). „És egyszer egy
esztendőben engesztelést végezzen Áron annak szarvainál az engesztelő napi
áldozat véréből; egy esztendőben egyszer végezzen engesztelést azon,
nemzetségről nemzetségre. Szentségek szentsége ez az Úrnak” (2 Móz.
30,10). De: „Senki se
legyen a gyülekezet, a kijelentés
sátorában, amikor bemegy a szenthelybe, hogy engesztelést szerezzen, egészen az
ő kijöveteléig; és végezzen engesztelést magáért, háza népéért, és Izráelnek
egész gyülekezetéért. Azután menjen ki az oltárhoz, amely az Úr színe előtt
van, és végezzen engesztelést azért is; vegyen ugyanis a tuloknak véréből és a
baknak véréből, és kenje meg az oltárnak szarvait köröskörül. És hintsen arra a
vérből az ő ujjával hétszer; így tegye tisztává, és így szentelje meg azt
Izráel fiainak tisztátalanságaitól. Miután pedig elvégezi a szenthelyért, a
gyülekezet, a kijelentés sátoráért és az oltárért való engesztelést; hozza elő
az élő bakot. És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja
meg felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, és minden vétkes
hitszegését, mindenféle bűneit: és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje
el az arravaló emberrel a pusztába, Hogy vigye el magán a bak minden ő
hamisságukat egy távol eső kietlen földre, és hogy bocsássa el a bakot a
pusztában. Azután menjen be Áron a gyülekezet, a kijelentés sátorába, és vesse
le a gyolcs ruhákat, amelyeket felöltött, mikor bement a szentélybe, és hagyja
ott azokat. És mossa meg a hústestét vízben szent helyen, és öltse fel a maga
ruháit, úgy menjen ki, és készítse el a maga egészen égőáldozatát és a nép
egészen égőáldozatát, és végezzen engesztelést magáért és a népért” (3 Móz. 16,17-24). „Mert minden
főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten előtt való
dolgokban, az Isten szolgálatára hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen és mutasson be a bűnökért, Aki képes
együtt érezni a tudatlanokkal, aki elnéző tud lenni az értelmetlenekkel és
tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van véve gyarlósággal, erőtlenséggel. És
ezért köteles, miképpen a népért, azonképpen önmagáért is áldozatot bemutatni” (Zsid. 5,1-3). Mert a törvény
szerint: „… minden
főpapot ajándékok és áldozatok bemutatására rendelnek… Ezek a papok a mennyei
dolgok képmásának és árnyékának szolgálnak...” (Zsid.
8,3.5). „Minthogy a törvényben az eljövendő javaknak
csak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, nem a mennyei dolgok valóságos
alakját tartalmazza, ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket
esztendőnként szüntelenül visznek, és rendszeresen bemutatnak, sohasem képes tökéletességre
juttatni az odajárulókat” (Zsid. 10,1). Mert ezek: „csak árnyékai a következendő, a jövendő dolgoknak, de teljes lényetek, személyetek, az énetek a
Krisztusban van” (Kol.
2,17)
148 Az Úr Jézusban megnyílt az út: mert az Úr Jézus golgotai halálakor: a templom kárpitja, a Szenthelyet
és a Szentek Szentjét elválasztó kárpit a jeruzsálemi Templomban középen
kettéhasadt” (Luk.
23,32-45). „Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk, és szabad utunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, Azon
az úton, amelyet ő szentelt nékünk, és nyitott meg előttünk új és élő út
gyanánt, a kárpit, az ő hústeste által” (Zsid.
10,19-20).
149 Megjobbulás idejéig kötelezők,
(diorthószisz
kairosz epikeimai): a helyreállítás elrendelt idejéig vannak érvényben.
150 De ezek: „csak árnyékai a következendő, a jövendő dolgoknak, de teljes lényetek, személyetek, az énetek a
Krisztusban van” (Kol. 2,17). „Minthogy a törvény semmiben sem szerzett
tökéletességet, nem tett bevégzetté, nem vitt végcélba, de bevezetést nyert a jobb a
felette álló, erősebb reménység, amely által, és akin, és amin keresztül
közeledünk az Istenhez” (Zsid. 7,19).
152 És mert: „Lévén
annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek
Fia, ragaszkodjunk megvallásunkhoz” (Zsid. 4,14). Ezért: „Annakokáért szent atyafiak, szent testvéreim, mennyei elhívásnak
részesei, figyelmezzetek a mi
megvallásunk apostolára követére
és főpapjára, Krisztus Jézusra” (Zsid. 3,1). „… aki örökké
való főpap lett Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 6,20). És így: „… olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség
királyi székének jobbjára üle, Mint a szent helynek és amaz igazi sátornak
szolgája, amelyet az Úr, és nem ember épített” (Zsid. 8,1-2).
153 Mert: „minden főpap
emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten előtt való
dolgokban, Isten szolgálatára hogy
ajándékokat és áldozatokat vigyen és mutasson
be a bűnökért, Aki képes együtt érezni a tudatlanokkal, elnéző tud lenni
az értelmetlenekkel és tévelygőkke, mivelhogy maga is körül van véve
gyarlósággal, erőtlenséggel. És ezért köteles, miképpen a népért, azonképpen
önmagáért is áldozatot bemutatni” (Zsid.
5,1-3). Ezért: „minden
pap naponként szolgálatban áll és gyakorta viszi ugyanazokat az áldozatokat,
amelyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket. Ő azonban, egy áldozattal áldozván
a bűnökért, mindörökre üle az Istennek jobbjára; Mert egyetlenegy áldozatával
örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid.
10,11-12.14). Az apostol így vall az Úr Jézusról és a
váltság megtörténtéről. Ő az: „Aki odaadta
önmagát váltságul mindenkiért, - hogy kifizesse a váltságdíjat minden emberért,
- mint tanúbizonyság a maga idejében” (1 Tim. 2,6). Ugyanis: „Senki sem válthatja meg atyjafiát, vagy
önmagát, nem adhat érte, vagy magáért váltságdíjat Istennek. Az élet ára túl
magas volna, meg nem fizetheti senki soha, végképp le kell tennie róla” (Zsolt.
49,8-9). De Isten: „Gondoskodott népe megváltásáról, örökre
elrendelte szövetségét, szent és fenséges az ő neve” (Zsolt.
111,9). És: „Ő
engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, és így aztán Ő bűnhődött a mi céltévesztésünkért; de nemcsak a mienkért, hanem
az egész teremtett, látható világért is” (1 Ján. 2,2). Az Úr Jézus megvallása: „És én ő érettük oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké
legyenek az igazságban, a valóságban” (Ján.
17,19). Azokért: „Akik
ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre…” (1 Pét. 1,2). „Amely akarattal szenteltettünk meg
egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének, teljes lényének megáldozása által” (Zsid.
10,10). Aki: „… egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a
megszentelteket” (Zsid.
10,14). Az Úr Jézus az: „Aki adta, és feláldozta önmagát a mi
bűneinkért, a mi céltévesztésünkért, és tévedéseinkért, hibáinkért. Hogy
kiszabadítson, kiragadjon, kimentsen, kivegyen, kiemeljen minket magának e
jelenvaló gonosz, káros, veszélyes,
ellenséges, züllött világból, a
jelen világ gonoszságából, ebből a gonosz korszak létkorából az Istennek és a
mi Atyánknak akarata, rendelése, elhatározása szerint” (Gal. 1,4).
A Szent Szellem újra - és újra kijelenti,
hogy mit tett Isten Krisztusban értünk: „Ki
a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért”„aki
önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és
megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik” (Tit. 2,14; Róm. 4,25) És így folytatódik a kijelentés: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg
a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint
hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén” (1
Pét. 1,18-19). Az apostol így figyelmezteti Isten népének vezetőit,
és egyben kijelentést nyer, hogy kijött el megváltani az embereket: „Viseljetek gondot azért magatokra és az
egész nyájra, melyben a Szent Szellem titeket vigyázókká tett, az Isten egyházának legeltetésére,
melyet tulajdon vérével szerzett” (Csel. 20,28). Bizony: „Nagy áron
vétettetek meg, nagy váltságdíjat fizetett értetek, ne legyetek, és ezért ne
váljatok embereknek rabszolgáivá” (1 Kor. 7,23). Ő: „Aki nem hústesti parancsolatnak törvénye szerint, nem vérségi
leszármazás útján, hanem enyészhetetlen, elpusztíthatatlan, kiolthatatlan,
leronthatatlan, romolhatatlan, halhatatlan, örök életnek ereje, és hatalma
szerint lett. Akinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb
a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer s
mindenkorra megcselekedte, maga-magát megáldozván” (Zsid.
7,16.27).
154 Az Úr Jézus azért jött: „Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, és
kivásárolja, hogy visszanyerjük a fiúságot, és ismét Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,5). János apostol
megvallása: „És mi láttuk és bizonyságot teszünk arról, hogy
az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül” (1 Ján. 4,14). Pál apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy ki
jött el hústestben: „És minden versengés nélkül, közismerten,
elismerten, bevallottan, és valóban nagy a hitnek eme titka: Isten, aki megjelent, aki láthatóvá, nyilvánvalóvá,
ismertté vált; megmutatkozott hústestben, megigazíttatott, és igaznak
bizonyult szellemben. Megláttatott, megjelent,
megmutatkozott az angyaloknak. Hirdettetett a pogányok, a népek,
nemzetek közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16). Így
beteljesült ez a prófécia is: „És megjelenik az Úr, Jahve az
Örökkévaló dicsősége, és minden hústest látni fogja azt; mert az Úr szája
szólt, mert az Úr, Jahve az Örökkévaló maga mondja ezt” (Ésa.
40,5) Dávid pedig így dicséri az Urat: „Kicsoda
olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának
büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy
kegyelmet ad” (Mik. 7,18). „És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem
igazíttathattatok, őáltala mindenki, aki hisz, megigazul” (Csel. 13,39). Mert: „a törvénynek
cselekedeteiből, az olyan tettekből, melyekkel a törvényt akarja betölteni, egy
hústest sem igazul meg Őelőtte, Isten előtt: mert a bűn, a céltévesztés
ismerete és felismerése a törvény által vagyon” (Róm.
3,20).De Isten: „amikor még erőtlenek,
gyengék, és tehetetlenek voltunk a
hústest miatt, ami engedett a kísértésnek,
a rendelt, az alkalmatos, a meghatározott, és kijelölt időben halt meg
Krisztus értünk, istentelenekért, Isten nélkül élőkért” (Róm. 5,6). „Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét, isteni természetét abban mutatta meg, azzal bizonyítja, hogy abban
az időben, mikor még bűnösök, céltévesztők
voltunk, Krisztus már akkor érettünk meghalt” (Róm. 5,8).
155 És így folytatja az apostol: „Atyámfiai, testvéreim! Ember szerint
szólok, emberi szokásra hivatkozom. Lám az
embernek megerősített, jogerős,
hitelesített testámentomát, végrendeletét, szövetségkötését senki
erőtlenné nem teheti, senki sem
hatálytalaníthatja, érvénytelenítheti, nem másíthatja meg, sem ahhoz
hozzá nem adhat, nem toldhatja meg,
vagy záradékkal nem láthatja el” (Gal. 3,15).
156 Ez pedig így történt: „Elméne azért
Mózes, és elbeszélé a népnek az Úr minden beszédét, minden igéjét és minden
rendelését; az egész nép pedig egyező szóval, egyhangúan felele, mondván:
Mindazokat a dolgokat, amelyeket az Úr parancsolt, megcselekesszük. Mózes pedig
felírá az Úrnak minden beszédét, összes igéjét és felkele reggel és oltárt
építe a hegy alatt, és tizenkét oszlopot, az Izráel tizenkét nemzetsége
szerint. Azután elküldé az Izráel fiainak ifjait, és áldozának égő áldozatokat,
és hálaáldozatul tulkokat ölének az Úrnak. Mózes pedig vevé a vérnek felét, és
tölté a medencékbe: a vérnek másik felét pedig az oltárra hinté. Azután vevé a
szövetség könyvét, és elolvasá a nép hallatára; azok pedig mondának: Mindent
megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk. Mózes pedig vevé a
vért, és ráhinté a népre, és monda: Ímé a szövetségnek vére, melyet az Úr
kötött ti veletek, mindama beszédek szerint mindezeknek az igéknek az alapján” (2 Móz. 24,3-8).
157 Mert így szólt a törvény: „Vevé Mózes a kenetnek olaját is, és megkené
a hajlékot minden benne valóval egybe, és felszentelé azokat. És hinte abból az
oltárra is hétszer, és felkené az oltárt és annak minden edényét, és minden fölszerelését, a mosdómedencét is a
lábával együtt, hogy azokat megszentelje. Az Áron fejére is tölte a kenetnek
olajából, és megkené őt, hogy felszentelje őt. És előállatá Mózes az Áron fiait
is, és felöltözteté azokat is az ő köntöseikbe, és felövezé őket övvel, felköté
nékik a süvegeket is, amint az Úr parancsolta vala Mózesnek. Azután előhoza egy
tulkot a bűnért való áldozatra, és Áron az ő fiaival egybe a bűnért való
áldozat tulkának fejére tevé az ő kezét. És miután megölték azt, vőn Mózes
annak véréből, és tőn az ujjával az oltárnak szarvaira köröskörül, és
megtisztítá az oltárt, a többi vért pedig önté az oltárnak aljára; és
felszentelte azt, hogy engesztelést szerezzen rajta. Azután előállatá az
égőáldozatra való kost, és Áron és az ő fiai rátevék kezeiket a kos fejére. És
megölék azt; Mózes pedig elhinté a vért az oltárra köröskörül. Azután előállatá
a másik kost is, a felavatási kost, és rátevék Áron és az ő fiai kezeiket a kos
fejére. És megölék azt; Mózes pedig vőn annak véréből, és tőn abból az Áron
jobb fülének cimpájára, és jobb kezének hüvelykére és jobb lábának hüvelykére.
Előállatá az Áron fiait is, és tőn Mózes a vérből azok jobb fülének cimpájára,
és jobb kezüknek hüvelykére és jobb lábuknak hüvelykére; azután oda tölté Mózes
a vért az oltárra köröskörül. Azután vőn Mózes a kenetnek olajából és a vérből,
amely az oltáron vala, és meghinté Áront és az ő ruháit, az ő fiait és az ő
fiainak ruháit ő vele együtt, és megszentelé Áront és az ő ruháit, és az ő
fiait és az ő fiainak ruháit ő vele együtt”
(3 Móz. 8,10-15.18-19.22-30).
158 Ezért így rendelkezett a törvény: „Mert a hústestnek élete a
vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a
ti életetekért, mert a vér a benne levő
élet által szerez engesztelést” (3
Móz. 17,11).
159 „Mert minden főpap emberek közül választatván, emberekért
rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, Isten szolgálatára hogy
ajándékokat és áldozatokat vigyen és mutasson
be a bűnökért” (Zsid.
5,1). De ezek: „csak
árnyékai a következendő, a jövendő
dolgoknak, de teljes lényetek,
személyetek, az énetek a Krisztusban van” (Kol. 2,17). „Minthogy a törvényben az
eljövendő javaknak csak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, nem a mennyei
dolgok valóságos alakját tartalmazza, ennél fogva azokkal az áldozatokkal,
amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, és rendszeresen bemutatnak, sohasem
képes tökéletességre juttatni az odajárulókat” (Zsid.
10,1). „Viszont a mi Főpapunk: „Krisztus Önmagát adta miérettünk ajándékul
és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul” (Eféz. 5,2). „Mert az
Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő véres áldozatul…” (Róm. 3,25). És Ő: „önmagát
adta értünk…” (Róm. 4,25). És ismét: „Aki
adta, és feláldozta önmagát a mi
bűneinkért, céltévesztésünkért… Az Istennek és a mi Atyánknak akarata,
rendelése, és elhatározása szerint”
(Gal. 1,4).
160 És így folytatódik a kijelentés:
„Mint a szent helynek és amaz igazi,
valódi sátornak, a népért működő szolgája, amelyet az Úr és nem ember épített és
állított fel” (Zsid. 8,2). „Mert Krisztus szenvedett egyszer a bűnökért, a
céltévesztésért, mint igaz a nem igazakért, Azért hogy minket Istenhez vezéreljen…” És: „Ő egy áldozattal áldozván a bűnökért,
mindörökre üle az Istennek jobbjára, Mert egyetlenegy áldozatával örökre
tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid.
10,12.14). „Ennek okáért ő mindenképen üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak
Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettük” (Zsid.
7,25).
161 Pál apostolon keresztül folytatódik a
kijelentés: „Mikor pedig eljött, elérkezett az
időnek teljessége, a beteljesedés állapota, kibocsátotta, és elküldte Isten az ő Fiát, aki asszonytól
született, aki törvény alatt lett, a törvénynek alávetve, mert a törvény alá
adatott, Hogy a törvény alatt
levőket megváltsa, kivásárolja, hogy elnyerjük, és visszanyerjük a fiúságot, és
Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,4-5). Ugyanis: „Mindenki, aki céltévesztő az a
törvényt is megrontja, ugyanis a céltévesztés törvénynélküli állapotot
eredményez. És tudjátok, hogy ő azért jelent meg, azért lett láthatóvá,
hogy a mi bűneinket a mi céltévesztésünket
viselve eltávolítsa, és ő benne
nincsen bűn. Ő nem vétette el a célt” (1
Ján. 3,4-5). Isten: Mert azt, aki bűnt, céltévesztést
nem ismert, bűnné, céltévesztetté tette értünk, azért, hogy mi Isten igazsága
legyünk Őbenne. Hogy általa megigazultak legyünk Istenben” (2
Kor. 5,21). „Mert nem azért
küldte az Isten az Ő Fiát erre a
világra, hogy elítélje a világot, hanem hogy megtartassék, megmeneküljön, üdvözüljön a világ általa” (Ján.
3,17). Bemerítő János is
az Ő céljáról, és feladatáról tesz bizonyságot: „Másnap amikor látá János, hogy
Jézus feléje tartva őhozzá megy, így szólt, nézzétek: Ímé az Istennek ama
Báránya, aki hordozza, magára veszi, és eltávolítja a világ bűneit, a világ
céltévesztését!” (Ján. 1,29). Péter apostol bizonyságtétele szerint, Őt: „Aki bűnt, céltévesztést nem követett el, sem a szájában álnokság, vagy
hamis szó nem találtatott. Aki szidalmaztatván, becsmérelve, ócsárolva,
gyalázva, a szidalmat nem viszonozta. Szenvedvén nem fenyegetőzött, hanem
elviselte, eltűrte. Ellenben
hagyta az igazságosan ítélőre, és átadta ügyét az igazságosan ítélőnek. Aki a
mi bűneinket, a mi céltévesztésünket,
tévedéseinket, hibáinkat, vétkeinket maga vitte fel testében, teljes lényében a fára, hogy a
bűnöknek, a céltévesztésnek meghalván, a vétkekre ne legyünk kaphatók, és az
igazságnak éljünk, és megigazultan folytassuk életünket. Akinek sajgó, véres
sebeivel gyógyítottak meg titeket, a betegségekből megszabadítva,
teljessé, éppé tettek véres zúzódásai” (1Pét 2:22-24). Ézsaiás így prófétál Róla: „Fogság és ítélet nélkül hurcolták el. És kortársainál ki gondolt arra,
és ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népem bűnéért, népe
törvényszegése miatt éri a büntetés?! És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a
gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, nem
követett el gonoszságot, és álnokság sem találtatott szájában” (Ésa. 53,8-9). És tette ezt Isten azért: „Mert
ami a törvénynek lehetetlen vala, mert a törvény a maga részéről tehetetlenséget mutatott, mivelhogy erőtlen
vala a hústest miatt, mert a hústest gyengévé tette. Az Isten azt
megtette az ő saját Fiát elbocsátván, és elküldve bűn, céltévesztés hústestének hasonlatosságában, hasonmásában és a
bűnért, a céltévesztés miatt, és
elítélte a bűnt, a céltévesztést a hústestben” (Róm. 8,3) Azért, hogy az embert kiszabadítsa az ördög
hatalmából: „Mivel tehát a gyermekek hústestből és vérből valók, ő is
hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által működésképtelenné
tegye azt, akinek hatalma van a
halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való
félelem miatt teljes életükben rabok valának” (Zsid. 2,14-15). „Krisztus váltott meg minket, és
váltságdíj ellenében felszabadított,
kivásárolt a törvény átka alól,
és átok alá került helyettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki szárazfán függ. Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, szálljon a nemzetekre, hogy a Szellem
ígéretét elnyerjük, és befogadjuk hit által, és a hiten keresztül” (Gal. 3,13-14) „Őbenne van a mi váltságunk
az Ő vére által, a bűnöknek, a céltévesztésünknek
bocsánata, eltörlése, elengedése, megbocsátása. Az Ő kegyelmének gazdagsága
szerint” (Eféz. 1,7). „hogy a törvény alatt levőket megváltsa,
hogy Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,5). Így
váltunk szabaddá: „Mert a Jézus Krisztusban
való élet Szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől” (Róm. 8,2).
162 Az Úr kijelenti a céltévesztés – a halál ura befogadásának –
következményét: „Orcád verítékével eszed a te kenyeredet, míglen
visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá
leszel” (1 Móz. 3,19). „A por
visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, az élet lehelete pedig visszatér
Istenhez, aki adta” (Préd.
12,9). „Ha kimegy, és elszáll a lehelete,
visszatér a földbe, és aznapon elvesznek az ő tervei” (Zsolt. 146,4). De az apostolok újra és újra megvallják, hogy az Úr
Jézus helyettünk vállalta a halált: „Ki a
mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért. Kit az Isten eleve rendelt engesztelő
áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb
elkövetett bűnöknek elnézése miatt. És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért;
de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is” (Róm.
4,25; 3,25; 1 Ján. 2,2). Hát:
„Ez a szeretet, és nem az,
ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a
Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért, céltévesztésünkért” (1 Ján. 4,10). És a nemzetbeliekhez így szól a Szent Szellem: „Titeket is, kik hajdan elidegenültek, és idegenek voltatok, mert
elszakadtatok, és ezért ellenségek
valátok, és ellenséges gondolkozásúak,
és érzületűek voltatok gonosz cselekedetekben, haszontalan, káros tetteitekben
gyönyörködő értelmetek miatt, most mégis
megbékéltetett, most nektek is megszerezte a kiengesztelődést” (Kol.
1,21). „…hiszen Ő az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a
halált. Mert az volt méltó Istenhez, hogy akiért van a mindenség, és aki által
van a mindenség, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő üdvösségük fejedelmét
szenvedések által tegye tökéletessé” (Zsid. 2,9-10).
