Zsid. 12,1 Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak [(martüsz):
a tanúknak, és bizonyítékoknak]
ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden [(ogkosz): ránk nehezedő terhet], és akadályt és a
megkörnyékező [(euperisztatosz): erősen körülvevő, és könnyen bekerítő] bűnt, [(hamartia):
tévedést, hibát vétket] kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért,
[(agón):
versenypályát].181
Zsid. 12,2 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére [(arkhégosz):
a hit szerzőjére és beteljesítőjére] Jézusra, aki az előtte levő öröm
helyett, megvetve [(kataphroneó aiszkhüné) nem törődve a szégyennel, és megvetve] a
gyalázatot, keresztet szenvedett, [(sztaurosz hüpomenó): elviselte, elszenvedte a kínoszlopot]
s az Isten királyi székének [(thronosz): trónjának] jobbjára, a [méltóság helyére] ült.182
Zsid. 12,3 Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való
támadást szenvedett el a bűnösöktől, [(hamartólosz hüpo) a célt eltévesztők
által] hogy el ne [(eklüó): lankadjatok], és el ne csüggedjetek, elalélván [(kamnó
pszükhé hümón): a ti életetekben].
Zsid. 12,4 Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen
egészen a vérig.
Zsid. 12,5 És elfeledkeztetek-e az intésről, a [(paraklészisz):
buzdításról, bátorításról] amely néktek, mint fiaknak szól. Fiam, ne vesd
meg az Úrnak fenyítését,183 [(paideia): tanítását, útmutatását, helyreigazítását], se meg ne
lankadj, [(eklüó): és ne csüggedj el] ha ő dorgál,184 [(elegkhó):
feltár, felfed, ismertté teszi – napvilágra hozza – a tényeket, bizonyít, hogy
meggyőzön] téged.185
Zsid. 12,6 Mert akit szeret186
az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad. [(gar):
ugyanis akit (agapaó): szeret az Úr
azt (paideuó): tanítja, oktatja,
képezi, neveli], megostoroz pedig
mindenkit, akit fiává fogad.187
Zsid. 12,7 Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik
az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa? [Görög szerint: Ha
a (paideia): tanítást, oktatást,
nevelést (hüpomenó): vállaljátok,
akkor veletek úgy bánik az Isten, mint
fiaival; mert melyik fiú az, a kit
meg nem fenyít (paideuó): tanít,
oktat, nevel az apa]?188
Zsid. 12,8 Ha pedig fenyítés [(paideia): tanítás, nevelés]
nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok [(nothosz):
fattyak] vagytok és nem
fiak.
Zsid. 12,9 Aztán, a mi hústesti apáink fenyítettek [(paideutész):
oktattak, neveltek] minket és becsültük [és (entrepó): tiszteltük]
őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-e a [(pneuma)] szellemek Atyjának, és élünk!189
Zsid. 12,10 Mert ám azok kevés ideig, tetszésük [(dokeó):
a saját elgondolásuk] szerint fenyítettek [(paideuó): tanítottak,
neveltek]; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk.190
Zsid. 12,11 Bármely fenyítés [nevelés]
ugyan jelenleg [pillanatnyilag] nem látszik örvendetesnek, hanem
keservesnek, ámde utóbb az igazságnak [a megigazulás] békességes gyümölcsével fizet
azoknak, akik általa gyakoroltatnak [Görög szerint:
(pasz
pasza pan): minden (paideia):
tanítás, oktatás, nevelés (men pareimi
prosz) jelenleg bizonyára nem (dokeó)
látszik jónak, és (khara einai):
jelent örömöt, hanem (lüpé):
kellemetlenségnek, de (hüszteron):
később a (dikaioszüné): megigazulás (eirénikosz): békességes (karposz
apodidómi): gyümölcsével fizet azoknak, akik ezáltal
(gümnadzó): megedződtek].191
Zsid. 12,12 Annakokáért a lecsüggesztett [(pariémi): lankadt]
kezeket és az ellankadt [(paralüó): elgyengült] térdeket
egyenesítsétek föl.192
Zsid. 12,13 És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne
hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon [Görög szöveg: (kai):
és (púsz): lábaitok (orthosz): egyenes (trokhia): utat (poieó):
készítsen, biztosítson (hina):
azért, hogy a (khólosz): sánta, és
bicegő (mé) nehogy (ektrepó): elhajoljon, elforduljon (de mallon): sőt inkább (iaomai): helyreálljon, meggyógyuljon].193
Zsid. 12,14 Kövessétek mindenki irányában a békességet194 és a szentséget, [(hagiaszmosz):
megszentelődést, Isten céljaira való elkülönítést]195 amely nélkül senki sem látja meg az
Urat.
Zsid. 12,15 Vigyázván [(episzkopeó): ügyeljetek] arra, hogy az Isten
kegyelmétől196 senki el ne szakadjon [(hüsztereó):
el ne maradjon]; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén,
megzavarjon, [(enokhleó): zavart ne okozzon] és ez által sokan
megfertőztethessenek [(miainó): beszennyeződjenek].197
Zsid. 12,16 Ne legyen senki parázna vagy istentelen, [(bebélosz):
közönséges, tisztátalan, szentségtelen] mint Ézsaú, [jelentése: a szőrös, bozontos; nyers, durva] aki egy ételért eladta
első szülöttségi jogát.198
Zsid. 12,17 Mert tudjátok, hogy azután is, mikor akarta örökölni
az áldást, megvettetett [(apodokimadzó): elutasították]; mert nem találta meg a megbánás [(metanoia):
megtérés: a gondolkodásmód megváltoztatás] helyét, noha könnyhullatással [(dakrüon meta): könnyek között] kereste.199
Zsid. 12,18 Mert nem járultatok megtapintható hegyhez, és lángoló
tűzhöz, és sűrű homályhoz, és sötétséghez, és szélvészhez, [forgószélhez]
Zsid. 12,19 És trombita harsogásához, és a mondásoknak szavához [(réma):
mondás, megnyilatkozás, beszéd; Ige; szózatoknak
(phóné): hangjához; harsonazengéshez
vagy mennydörgő szózathoz], melyet a kik hallottak, kérték, hogy ne
intéztessék [hogy tovább ne szóljon] hozzájok szó [(logosz): Ige, mert olyan
erős volt];200
Zsid. 12,20 Mert nem bírták ki, [(pheró): nem viselhették el] a mi
parancsolva volt: Még ha oktalan állat ér is a hegyhez, megköveztessék, vagy
nyíllal lövettessék le;
Zsid. 12,21 És oly rettenetes [(phoberosz): félelmetes]
volt a látomány, [(phantadzó): a látvány]
hogy Mózes [jelentése: a kihúzott, a
vízből kihúzott, kimentett; kihúzó; gyermek] is mondá: Megijedtem és
remegek [(entromosz): reszketek, és borzongok]:201
Zsid. 12,22 Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek
városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok [(müriasz):
megszámlálhatatlan] tízezreihez,202
Zsid. 12,23 Az elsőszülöttek [ünnepi]
seregéhez és [(panégürisz): gyülekezetéhez], egyházához, [(ekklészia): eklézsiájához,
a kihívottak közösségéhez] akik
be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához Istenhez, és a tökéletes
igazak lelkeihez [(teleioó dikaiosz pneuma): és a tökéletessé tétetett és végcélba jutott
megigazultak szellemeihez].203
Zsid. 12,24 És az újszövetség közbenjárójához, Jézushoz és a
meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére.204
Zsid. 12,25 Vigyázzatok, meg ne vessétek [(mé paraiteomai): nehogy
elutasítsátok] Őt, aki
szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót [(khrématidzó):
azt, aki a földön adott kijelentést] megvetették, [(paraiteomai): elutasították]
sokkal kevésbé mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből vagyon.205
Zsid. 12,26 Kinek szava [(phóné): hangja] akkor megrendítette
a földet, most pedig ígéretet tesz, mondván: Még egyszer megrázom [(szeió):
megrendítem] nemcsak a földet, hanem az eget is.206
Zsid. 12,27 Az a „még egyszer” pedig jelenti [(déloó):
megmutatja, láthatóvá teszi] az állhatatlan dolgoknak, mint teremtményeknek
megváltozását, [(metatheszisz): átváltoztatását], hogy a rendíthetetlen dolgok
maradjanak meg.207
Zsid. 12,28 Annakokáért mozdíthatatlan országot nyerve, legyünk
háládatosak, melynél fogva szolgáljunk az Istennek tetsző módon kegyességgel és
félelemmel. [Görög szerint: Azért (aszaleutosz):
megingathatatlan] [(baszileia): országot, birodalmat] [(paralambanó):
kaptunk, vettünk át] [(ekhó kharisz): tartsuk meg a kegyelmet] (hosz
hé ho dia): amelyen át (latreuó): szolgáljunk az Istennek (euaresztósz): tetsző /
elfogadható módon (aidósz meta):
szerénységgel, Őreá figyelve, vele egyetértésben (eulabeia): tisztelettel].208
Zsid. 12,29 Mert a mi Istenünk megemésztő tűz.209
181 És
így folytatódik a kijelentés: „Eltemettettünk, és szellemben hasonlóvá váltunk azért
Ővele együtt a bemerítés által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott, és
életre kelt Krisztus a halálból, a halottak közül az Atyának dicsősége, fényessége, ragyogása, ereje által,
azonképpen mi is új életben járjunk”
(Róm. 6,4). Mert: „… titeket, kik
holtak valátok a bűnökben, akiket halottakká tettek az elesések, hibás lépések, botlások, melléfogások és a ti hústesteteknek körülmetéletlensége, megelevenített, és életre
keltett együtt Ővele,
megbocsátván minden bűnötöket az után, hogy minden elesésünket megbocsátotta”
(Kol. 2,12-13). És tette ezt azért Isten: „Hogy levetkezzétek, és félretegyétek
ama régi élet, a
korábbi gonosz életmódotok, életviteletek,
életvezetésetek, magatartásotok, viselkedésetek szerint való ó embert,
mely meg van romolva, mert el van
tévelyítve, és csábítás
áldozatául esett a csalárdság, a megtévesztés, becsapás, csalás, árulás miatt.
Megújuljatok pedig a ti elméteknek, a ti bensőtöknek szelleme szerint. És felöltözzétek amaz új, ismeretlen, szokatlan, meglepő embert, mely Isten szerint teremtetett
igazságban, Hit által való
megigazulásban, és valóságos
szentségben az Ige által” (Eféz. 4,22-24). Hát: „ne
szabjátok magatokat, ne igazodjatok, és ne legyetek hasonlóvá, ne
alkalmazkodjatok, és ne idomuljatok e világhoz, ehhez a létkorszakhoz. Hanem
változzatok el, és gondolkodásmódotok megújításával alakuljatok át úgy, hogy
megvizsgáljátok, és felismerjétek, megítélhessétek, megválasszátok, és hogy azt
próbálgassátok mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata, mi a helyes, mi
a kedves előtte és mi a tökéletes, ami neki tetsző” (Róm. 12,2).
És: „Nem tudjátok-é, hogy akik versenypályán
futnak, és küzdenek, mindnyájan futnak ugyan, de egy nyeri el a
jutalmat, a győzelmi díjat. Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Mindaz pedig aki pályafutásban tusakodik, aki
versenyben vesz részt, ökölharcban küzd, mindenben és minden módon, mindig, és
állandóan magatűrtető. Azok ugyan, hogy romlandó és hervadó koszorút nyerjenek, mi
pedig romolhatatlant, és hervadhatatlant” (1 Kor. 9,24-25).
182 És az Úr Jézus azt kérdezi tanítványaitól: „Avagy nem ezeket kellett-e szenvedni [nem volt-e szükségszerű
elviselni, eltűrni, és elszenvedni ezeket] a
Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe [az Ő méltóságába, ragyogó
fényességébe, és így megdicsőülnie]? (Luk. 24,26). Pál apostol pedig így szól a hívőkhöz: „Annakokáért az az indulat, érzés,
észjárás, törekvés, az a gondolkodásmód és
szándék legyen és uralkodjon bennetek,
mely volt a Krisztus Jézusban is, amely a Krisztus
Jézust jellemezte. Aki, mikor Istennek formájában-alakjában létezett,
nem tekintette, és nem tartotta
zsákmánynak azt, és nem ragaszkodott ahhoz,
hogy minden
tekintetben Isten volt. Azzal,
hogy rabszolga alakját öltötte fel, s emberi hasonmásba öltözött, üressé tette
magát, mindenről önként lemondott, és beleegyezett abba, hogy szolga legyen.
Amikor a Földön megszületett és emberré lett, valóban olyan is volt, mint egy
szolga. És mikor
olyan állapotban találtatott, mint ember, és alakjára nézve embernek bizonyult,
vagy formájában embernek mutatkozott, megalázta magát, engedelmes lévén
halálig, még pedig a keresztfának, a kínoszlopon
való haláláig” (Fil. 2,5-8). Ő: Aki bűneinket, céltévesztésünket,
tévedéseinket, hibáinkat leemelve, eltávolítva, minket megtisztítva, és
lemosva, a hatalom és méltóság helyén ül a magasságban, a mennyekben, fenségbe”
(Zsid 1:3).
Intés: az értelem alapján
megfontolt tények elhelyezése, felsorakoztatása valaki előtt azért, hogy
megakadályozza valami rossz, baj, szerencsétlenség bekövetkeztét;
184
Dorgál (elegkhó): feltár, felfed, ismertté teszi – napvilágra hozza – a
tényeket, meggyőz, bizonyít.
185 Jób
megvallása:„Ímé, boldog ember az, akit Isten megdorgál [megfedd]; azért a Mindenhatónak büntetését [fenyítését] meg
ne utáljad. [Héber szerint: ('ešer): boldogság a ('ĕnôš):
halandó, esendő embernek, akit Isten (jḵḥ): megvizsgál, kikérdez. Azért a
(šaddaj):
Mindenható, (músár): figyelmeztetését, tanítását, útmutatását ne (má'as):
utasítsd el, és ne utasítsd vissza]!
(Jób. 5,17). És így folytatódik a kijelentés: „Az Úrnak fenyítését [(paideia): nevelését,
tanítását, figyelmeztetését, intését, oktatását, és képzését], fiam, ne utáld meg. [Ne hárítsd el, ne vesd meg, és ne állj ellene] se meg ne und [(ekluó):
ne erőtlenítsd meg, és ne szüntesd meg] az
ő dorgálását [ele(n)gkho): feltárását, felfedését, mert Ő ismertté teszi –
napvilágra hozza – a tényeket, meggyőz, és beláttat]” (Péld. 3,11). „Mert
akit szeret az Úr, megdorgálja [azt tanítja, oktatja, képezi, és
neveli] és
pedig mint az atya az ő fiát, akit kedvel, [akinek javát akarja, és akiben örömét
leli] (Péld. 3,12). Az Úr
szeretetének a jele, ha Ő nevel, tanít: „„Akit
én szeretek, megvizsgálom, tanítom, oktatom, nevelem: igyekezz
tehát, és térj meg. (Akiket [(hoszosz):
akiket csak] én szeretek [(phileó): kedvelek], megfeddem [(elegkhó): megvizsgálom, fölfedem,
föltárom; napvilágra hozom] és megfenyítem [(paideuó): tanítom, nevelem]:
légy buzgóságos azért, [(dzéloó): lelkesen törekedj, igyekezz,
buzgólkodj tehát] és térj meg [és
térj új felismerésre; (ún metanoeó): valóban változtasd meg a gondolkodás
módodat]!” (Jel. 3,19). Dávid megvallása: „Boldog ember az, akit te oktatsz, helyreigazítsz, Uram, és akit megtanítasz a te törvényedre; Hogy nyugalmat adj annak a
veszedelem napján, és hogy megóvd a rossz, káros, ártalmas, gonosz napoktól,
míg megásták a sírját a hitetlennek!” (Zsolt.
94,12-13). Így aztán én: „Nem
halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úrnak cselekedeteit! Keményen oktatott
engem az Úr; de nem adott át engem a halálnak” (Zsolt. 118,17-18). Az apostol tanítása: „De mikor megbíráltatunk, akkor helyrehozásra kerül a helytelen, az
Úrtól taníttatunk, utat mutat, útbaigazít, hogy ezzel a világgal, a
teremtett világgal nehogy a kárt hozó, a sátán hatalma alatt maradjunk” (1
Kor. 11,32).
186 Szeret (agapaó):
szeret önzetlenül,
tárgya érdemeitől függetlenül. Ez azt is jelenti: Isten teljesen
odaadja, átadja, teljesen összeköti magát, eggyé válik vele.
187 És
hogy hogyan ostoroz az Úr, azt a prófétán keresztül jelenti ki „Mit csináljak
(cselekedjem, tegyek) veled, Efraim? Mit
csináljak (cselekedjem, tegyek) veled,
Júda? (Hiszen) hűségetek
(szeretetetek) csak olyan, mint a reggeli
felhő, vagy mint a korán tűnő (múló) harmat.
Ezért a próféták által ostoroztam
őket, beszédeimmel gyilkoltam
őket. (Más fordítás: Azért vertem meg a
próféták által és megölöm őket az én számnak beszédivel, ajkam szózatával):
ítéletem napvilágra jön (ítéletem elérkezik, mint a világosság)” (Hós.
6,4-5).
188 És így folytatódik a kijelentés: Mert: „Ímé boldogság a halandó, esendő embernek, akit Isten megvizsgál,
kikérdez. Azért a Mindenható, tanítását, útmutatását ne utasítsd vissza!” (Jób. 5,17). „Gondold, és értsd meg azért
a te szívedben, a te bensődben, hogy amiképpen tanítja, korrigálja az ember az
ő gyermekét, úgy tanít, korrigál téged az Úr, Jahve az Örökkévaló, a te
Istened” (5 Móz. 8,5). Ugyanis:
„mikor ítéltetünk, és helyrehozásra kerül a helytelen,
az Úrtól taníttatunk, Ő utat mutat, útbaigazít, hogy ezzel a világgal,
evilággal, a teremtett világgal együtt
el ne kárhoztassunk, azaz nehogy a kárt hozó, a sátán hatalma alatt
maradjunk” (1 Kor. 11,32). Már Salamon így figyelmezteti a mindenkorban
élő hívőket: „Az Úrnak tanítását, nevelését, útbaigazítását, és helyreigazítását fiam,
ne utáld, és ne vesd meg. Se meg ne und, és el ne lankadj az ő
oktatásán, vagy amikor megfegyelmez az Igével. Mert akit szeret az Úr, azt
megdorgálja. - azaz próbatételeknek
veti alá, - de mint apa a fiát, akit
kedvel, akiben örömét leli”
(Péld.
3,11-12). Dávid megvallása: „Boldog
ember az, akit te oktatsz, helyreigazítsz,
Uram, és akit megtanítasz a te
törvényedre; Hogy nyugalmat adj annak a veszedelem napján, és hogy megóvd a
rossz, káros, ártalmas, gonosz napoktól, míg megásták a sírját a hitetlennek!” (Zsolt. 94,12-13).
189 Mert:
„Az
Isten szellem…” (Ján. 4,24). Ő: „minden
hústest szellemének Istene!” (4 Móz.
16,22). És Ő az: „… aki szellemet
ad minden hústestnek!” (4Móz 27:16).
190 Ezért azt mondja az Úr: „Szentek, a világtól, és annak
szennyétől elkülönültek, odaszenteltek,
és Isten céljaira elválasztottak legyetek, mert én szent, tiszta, bűn és tisztátalanság nélküli vagyok” (1 Pét. 1,16). És az apostolon keresztül folytatja az Úr: „Mert nem tisztátalanságra, hanem
megszentelődésre hívott el minket az
Isten” (1 Thess. 4,7).
191 És az eredmény: „És lesz a megigazultság műve békesség, és az igazság
gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké”
(Ésa. 32,17).
192 Jóbról így beszélnek barátai: „Ímé sokakat oktattál, és a megfáradt (lankadt)
kezeket megerősítetted; A tántorgót a te
beszédeid fenntartották, és a reszkető (roskadozó) térdeket megerősítetted” (Jób.
4,3-4). És a prófétán keresztül megerősíti az Úr a kijelentést: „Erősítsétek a lankadt kezeket, és
szilárdítsátok (tegyétek erőssé) a
tántorgó (a roskadozó) térdeket” (Ésa. 35,3). És a prófétai szó ma
is érvényes: „Kérünk továbbá titeket
atyámfiai, testvéreink, (nútheteó): emlékeztessétek a rendetleneket, (ataktosz): a tétlenkedőket. bátorítsátok, biztassátok, vidítsátok fel a félelmes
szívűeket, a bátortalanokat, csüggedezőket,
gyámolítsátok, törődjetek velük, és
támogassátok az erőtleneket, karoljátok
fel, oltalmazzátok, nyújtsatok segítő kezet, gondozzátok a betegeket,
türelmesek legyetek mindenki iránt, és mindenkivel szemben” (1 Thess. 5,14). És hogy hogyan kell
bátorítani, buzdítani, arról így hangzik a kijelentés: „… mit kell hát tenni; mi hát a helyes, testvéreim? Mikor összejöttök, mindeniteknek van zsoltára, dicsőítő éneke, tanítása, az
Úrról szóló ismerete, tudásanyaga, nyelve, kijelentése, kinyilatkoztatása,
leleplezése, magyarázata. Mindenek épülésre szolgáljanak” (1
Kor. 14,15.26). És nem a napi híreket megbeszélve, hanem: „Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és
dicséretekben és szellemi énekekben, énekelvén
és dicséretet mondván szívetekben, a
bensőtökből az Úrnak. [Más fordítás: a Szent Szellemtől kapott énekekkel
bátorítsátok egymást; Énekeljetek az Úrnak teljes szívvel! Énekeljetek neki új
éneket]. Hálákat adván mindenkor
mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának” (Eféz.
5,19-20). Hogy ezt jól tudjátok tenni: „A Krisztusnak beszéde, Igéje lakozzék, és éljen ti bennetek gazdagon, és elevenen,
minden bölcsességben. Tanítván és emlékeztetve egymást zsoltárokkal, dicséretekkel,
szellemi
énekekkel. Hálával zengedezvén énekeljetek a ti szívetekből, a ti bensőtökből az
Úrnak” (Kol. 3,16).
193 Bemerítő Jánosban
teljesedett be a prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja, és elegyengeti előttem az utat,
és mindjárt eljön az ő templomába az
Úr, akit ti kerestek, aki után
vágyódtok, és a szövetségnek követe,
akit ti kívántok. ímé, eljön, sőt jön
már, azt mondja a Seregeknek Ura. És
az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a
fiakhoz téríti, a fiak szívét pedig
az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal, és hogy pusztulással ne sújtsam a földet,
amikor eljövök” (Malak. 3,1;
4.6) Őróla szólt Ézsaiás próféta
is: „Egy szó, egy hang kiált: A pusztában
készítsétek, és építsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek, és
készítsetek egyenes utat a kietlenben
a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon,
és süllyedjen le, és legyen az egyenetlen egyenessé és a
bércek rónává, a dombvidék síksággá.
Mert megjelenik az Úr dicsősége, és minden hústest, vagyis minden ember
egyaránt látni fogja azt; mert az Úr
szája szólt” (Ésa. 40,3-5) Maga Bemerítő János is így tesz bizonyságot arról, hogy a próféták által
megjövendölt útkészítő ő: „És ez a János
bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből,
hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? Erre
ő így felelt és monda: Én kiáltó szó,
kiáltó hang vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, és készítsetek
egyenes utat az Úrnak, amint
megmondotta Ézsaiás próféta” (Ján. 1,19.23). Bemerítő János aki
útkészítő volt: „így prédikált, ezt
hirdetve vala: Térjetek meg, térjetek új felismerésre, változtassátok meg
gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza Isten felé, mert
elközelített a mennyeknek országa, a mennyeknek királysága, uralma. Mert Ő az, akiről Ézsaiás próféta
szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és
egyengessétek meg, és tegyétek egyenessé az ő ösvényeit” (Mát. 3,2-3). Az
Úr így figyelmeztet: „Egyengesd el lábaid
ösvényit, [egyengess sima utat a
lábadnak] s minden te útaid állhatatosak [biztosak,
céltudatosak] legyenek. [Más fordítás: Ügyelj, hogy merre
tart a lábad, akkor minden utad biztos lesz]. Ne térj [és ne hajolj le az útról] jobbra, se balra, fordítsd el a te lábadat a gonosztól [tartsd távol lábadat a rossztól; mert a jobbra
vivő utat az Úr ismeri, a balra tartók pedig sikertelenek, boldogtalanok,
szerencsétlenek, gonoszak. Ő azonban egyenesekké teszi ösvényeidet, pályafutásodat, és útjaidat szerencsés
véghez vezeti]”
(Péld. 4,26-27). Az igazak
útját Isten készíti el, ezért: „Az
igaznak ösvénye egyenes, egyenesen készíted az igaznak a megigazultnak útját.
...”(Ésa. 26,7). És az Úr által
készített út: És az Úr Jézus kijelentése az Isten által készített útról: „Én vagyok az út…” (Ján. 14,6).
194 Békesség (eiréné) az az állapotot, amelyben
minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való
mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség
vonatkozásában.
Így biztat az Úr: „Boldogok a
békességre igyekezők, a békeszerzők, akik békét teremtenek, és békességet
készítenek: mert ők az Isten fiainak mondatnak” (Mát. 5,19). Ezért: „Ha
lehetséges, amennyire rajtatok áll, és
tőletek függ, minden emberrel
békességben éljetek” (Róm. 12,18) És: „Azokra
a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését
szolgálják” (Róm. 14,19) Már a prófétákon keresztül így szól az
Úr: „És
lesz az igazság, a megigazulás műve
békesség, és az igazság, a megigazulás gyümölcse
nyugalom és biztonság mindörökké. A megigazulás békét
teremt, és az igazság, a megigazulás a békét és a biztonságot szolgálja örökké. Népem békesség hajlékában lakozik majd, biztonság sátraiban, biztonságos
lakóhelyeken, gondtalan nyugalomban” (Ésa. 32,17-18). Ezért
mindenkinek szól az üzenet: „… Keresse,
sőt járjon, és fusson utána, törekedjen rá, kutassa a békességet, kövesse, és törekedjen rá, és gyakorolja azt” (1 Pét. 3,11). Minden
gyülekezetnek szól a figyelmeztetés: „Kerüld
a rosszat és cselekedjél jót; keresd a békességet és kövesd azt” (Zsolt.
34,15).
195 A megszentelődésről így
hangzik a kijelentés: „Mert ez az Isten akarata, szándéka,
elhatározása, a ti szentté lételetek, a ti
megszentelésetek, és Isten céljaira való elkülönítésetek, hogy magatokat a paráznaságtól, a bálványimádástól, ami a
házasságtörés, és az Istennel kötött szövetség megtörétésétől megtartóztassátok” (1 Thess. 4,3). „Mert
nem tisztátalanságra, hanem szentségre, - megszentelődésre, vagyis elkülönítés /
elkülönülésre a világ szennyétől - hívott el minket az Isten” (1 Thess. 4,7)
196 Kegyelem: (kharisz) olyan tett, amely örömet
vált ki, boldogságot hoz. Szószerinti jelentése: öröm. Valaki igyekszik
másoknak örömet okozni. Jótétemény valaki iránt, aki az ellenkezőjét érdemelné. „Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú
gondoskodása az ember iránt” Így is megfogalmazhatjuk: A kegyelem Isten
szeretetének konkrét cselekedetekben való megnyilvánulása az emberért, az
emberen és az emberben.
197 Már Mózesen keresztül is hangzik a figyelmeztetés: „Ne legyen
azért köztetek olyan férfi vagy nő, nemzetség vagy törzs, amelynek a szíve ma
elfordul az Úrtól, Istenünktől, és elmegy, hogy szolgáljon e népek isteneinek.
Ne legyen köztetek mérget és ürmöt termő gyökér!” (5 Móz. 29,18).
198 Ez pedig így történt: „Egyszer Jákób [jelentése: Sarokfogó vagy
mást kiszorító, más helyébe lépő; de valójában megfejtetlen a név. Csapdát
állító] valami főzeléket főzött, amikor
Ézsaú [jelentése: a szőrös,
bozontos; nyers, durva] fáradtan jött meg
a mezőről. Ézsau azt mondta Jákóbnak: Hadd egyem ebből a vörös ételből, mert
fáradt vagyok! Ezért nevezték el őt Edómnak [jelentése: veres; erősség,
vár, hegyes vidék; földből való);
az 'ádóm melléknévből származik, jelentése: vörös.
(Ádám név jelentése is: vörös, vagy a (vörös) földből való ember]. De Jákób azt felelte: Add nekem érte azonnal
az elsőszülöttségi jogodat! És monda Ézsaú; Ímé én halni járok, mire való hát
nékem az én elsőszülöttségem. Jákób azt felelte: Akkor esküdj meg nekem
azonnal! Ézsau megesküdött neki, így adta el elsőszülöttségi jogát Jákóbnak.
Jákób meg adott Ézsaunak kenyeret és lencsefőzeléket. És ő evett, ivott, azután
fölkelt, és elment. Így veté meg Ézsaú az elsőszülöttséget” (1 Móz. 25,29-34).
199 Így aztán Izsák Jákobot áldotta meg: „És lőn amint elvégezé Izsák [jelentése:
H. jichák: valaki nevet, nevető, vidám; bár rámosolyogna] Jákóbnak megáldását; és épen csakhogy kiment vala Jákób az ő atyjának
Izsáknak színe elől; az ő bátyja Ézsaú is megjöve vadászásából. És készíte ő is
ételt, s vivé az ő atyja elé, és mondá az ő atyjának: Keljen fel az én atyám,
és egyék az ő fia vadászatából, és azután áldj meg engem! És monda néki az ő atyja Izsák: Kicsoda vagy
te? És monda: Én vagyok a te elsőszülött fiad Ézsaú. Akkor Izsák elrémüle igen
nagy rémüléssel, és monda: Ki volt hát az, aki vadat fogott és behozá nékem, és
én mindenből ettem minekelőtte te megjöttél, és megáldottam őt, és áldott is
lészen. Amint hallotta vala Ézsaú az ő atyjának beszédét, nagy és igen keserves
kiáltással felkiálta, és monda atyjának: Áldj meg engem is atyám. Ő pedig ezt
mondta: Öcséd jött be alattomban, és ő vette el a te áldásodat. Az pedig monda:
Nem méltán hívják-e őt Jákóbnak? Mert immár két ízben csalt meg engemet; elvevé
elsőszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé el. És monda: Nem tartottál-e
nékem is valami áldást? Felele Izsák és monda Ézsaúnak: Ímé uraddá tettem őt,
és minden atyjafiát szolgául adtam néki, gabonával is borral is őt láttam el;
mit műveljek azért immár veled fiam? Monda Ézsaú az ő atyjának: Avagy csak az
az egy áldásod van-e néked atyám? Áldj meg engem, engem is atyám; és felemelé
szavát Ézsaú és sír vala. Felele azért Izsák, az ő atyja, és monda néki: Ímé
kövér földön lesz lakásod, és részed lesz az ég harmatjából onnan felül; És
fegyvered után élsz, és öcsédet szolgálod. De lészen, amikor ellene támadsz,
letöröd igáját nyakadról” (1 Móz.
27,30-40).
200 Ez pedig így történt: „Az Úr pedig
monda Mózesnek: Eredj el a néphez és szenteld meg őket ma, meg holnap és hogy
mossák ki az ő ruháikat; És legyenek készek harmadnapra; mert harmadnapon
leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sinai hegyre. És vess határt a
népnek köröskörűl, mondván: Vigyázzatok magatokra, hogy a hegyre fel ne
menjetek s még a szélét se érintsétek; mindaz, ami a hegyet érinti, halállal
haljon meg. Ne érintse azt kéz, hanem kővel köveztessék meg, vagy nyíllal
nyilaztassák le; akár barom, akár ember, ne éljen. Mikor a kürt hosszan
hangzik, akkor felmehetnek a hegyre. Leszálla azért Mózes a hegyről a néphez,
és megszentelé a népet, és megmosák az ő ruháikat. És monda a népnek: Legyetek
készen harmadnapra; asszonyhoz ne közelítsetek. És lőn harmadnapon virradatkor,
mennydörgések, villámlások és sűrű felhő lőn a hegyen és igen erős kürtzengés;
és megréműle mind az egész táborbeli nép. És kivezeté Mózes a népet a táborból
az Isten eleibe és megállának a hegy alatt (a hegy lábánál). Az egész Sinai
hegy pedig füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben és felmegy
vala annak füstje, mint a kemencének füstje; és az egész hegy nagyon reng vala.
És a kürt szava mindinkább erősödik vala; Mózes beszél vala és az Isten (mennydörgésben) felel vala néki hangosan. Leszálla tehát
az Úr a Sinai hegyre, a hegy tetejére, és felhívá az Úr Mózest a hegy tetejére,
Mózes pedig felméne. És monda az Úr Mózesnek: Menj alá, intsd meg a népet, hogy
ne törjön előre az Urat látni, mert közülük sokan elhullanak. És a papok is,
akik az Úr eleibe járulnak, szenteljék meg magukat, hogy reájuk ne rontson az
Úr. Mózes pedig monda az Úrnak: Nem jöhet fel a nép a Sinai hegyre, mert te
magad intettél minket, mondván: Vess határt a hegy körül, és szenteld meg azt.
De az Úr monda néki: Eredj, menj alá, és jöjj fel te és Áron is veled; de a
papok és a nép ne törjenek előre, hogy feljöjjenek az Úrhoz; hogy reájuk ne
rontson. Aláméne azért Mózes a néphez, és megmondá nékik” (2 Móz. 19,10-25). „Az
egész nép pedig látja vala a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését
és a hegy füstölgését. És látja vala a nép, és megrémüle, (reszketni
kezdett) és hátrább álla. És mondának
Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk,
hogy meg ne haljunk. Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek; mert azért jött
az Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy az ő félelme legyen
előttetek, hogy ne vétkezzetek. Távol álla azért a nép, Mózes pedig közelebb
méne a (sötét) felhőhöz, melyben az
Isten vala” (2 Móz. 20,18-21). „És
előjárulátok, és megállátok a hegy alatt (a hegy lábánál); a hegy pedig tűzben ég vala (égig érő
lánggal égett) mind az ég közepéig,
mindamellett sötétség, köd (felhő) és
homályosság vala. És szóla az Úr
néktek a tűz közepéből. A szavak hangját ti is halljátok vala, de csak a
hangot; alakot azonban nem láttok vala”
(5 Móz. 4,11-12). „Színről színre szólott veletek az Úr a hegyen, a tűz
közepéből. Én pedig az Úr között és ti közöttetek állok vala abban az időben,
hogy megjelentsem néktek az Úr beszédét; mert ti a tűztől féltek vala, és nem
menétek fel a hegyre, mondván: Ez igéket szólá az Úr a ti egész
gyülekezeteteknek a hegyen a tűz, a felhő és a homályosság közepéből hangos
szóval, és nem többet; és felírá azokat két kőtáblára, és adá azokat nékem. És
lőn, mikor a szót a sötétség közepéből halljátok vala, és a hegy tűzzel ég
vala, hozzám jövétek a ti törzseiteknek minden fejedelmével és vénjével; És
mondátok: Ímé az Úr, a mi Istenünk az Úr megmutatta nékünk az ő dicsőségét és
nagyságát; és az ő szavát hallottuk a tűznek közepéből; e mai napon pedig
láttuk, hogy az Isten emberrel szól, és ez mégis él. Most hát miért haljunk
meg? Mert megemészt e nagy tűz minket. Ha még tovább halljuk az Úrnak, a mi
Istenünknek szavát, meghalunk! Mert van-e olyan ember, aki ha hallotta az élő
Isten szavát a tűzből beszélni úgy mint mi, életben maradt? Járulj oda te, és
hallgasd meg mind azt, amit mond az Úr, a mi Istenünk, és te majd beszéld el
nékünk mind, amit néked mond az Úr, a mi Istenünk, és mi meghallgatjuk, és
megtesszük azt” (5 Móz. 5,4-5.22-27).
201 Ezékiel így látja dicsőségben az Urat: „És a mennyezeten felül, amely fejük felett vala, látszék mint valami
zafirkő, királyi széknek formája, egy zafírfényű trónus alakja, és a királyi széknek formáján
látszék mint egy ember formája azon felül; És látám izzó ércként ragyogni,
amelyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és
derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség, fényözön
vala körülötte, Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős
időben, olyan vala a fényesség, a fényözön köröskörül. Ilyen vala az Úr
dicsőségének formája, és látám, és orcámra esém, és hallám egy
szólónak szavát” (Ezék. 1,26-28).
202 János apostol megvallása: „És én János látám a szent várost, az új
Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy
férje számára felékesített menyasszony. És hallék nagy szózatot, amely ezt
mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik,
és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel. 21,2-3). „És elvive engem szellemben egy nagy és magas
hegyre és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, amely
Istentől szállott alá a mennyből. Benne vala az Isten dicsősége; és annak
világossága, ragyogása hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint
kristálytiszta jáspis kőhöz” (Jel.
21,10-11). „És látám, és hallám a
királyiszék, a trón, az élőlények és a Vének, a
mennyei elöljárók körül sok
angyalnak szavát; és az ő számuk
tízezerszer tízezer és ezerszer ezer vala” (Jel. 5,11). Jób is
ezt kérdezi: „Van-e száma az ő
sereginek…?” (Jób. 25,3).
203 Az Úr Jézus szava az övéihez: „De azon ne örüljetek, hogy a gonosz
szellemek néktek
engedelmeskednek; és hogy a szellemek alátok vannak rendelve; hanem inkább azon
örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben”
(Luk. 10,20). János apostol
bizonyságtétele: És látám a halottakat,
nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten trónusa előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték
meg, amely az életnek könyve; és szétválasztásra kerülnek a halottak azokból,
amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint” (Jel.
20,12). És a mennyei Jeruzsálembe: „…
nem megy abba be semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot és hazugságot
cselekszik, hanem csak akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé” (Jel.
21,27).
204 Hát: „Járuljunk hozzá igaz szívvel, (kardia): igaz bensővel], hitnek teljességével, mint akiknek szívük megtisztult a rossz
lelkiismerettől a vérrel való meghintés által”
(Zsid. 10,22). Mert: „Krisztusnak
a vére… megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy
szolgáljatok az élő Istennek” (Zsid. 9,14). Azokért: „Akik ki vannak választva az Atya Isten
eleve rendelése szerint, a Szellem
megszentelésében, engedelmességre és Jézus
Krisztus vérével való meghintésre…” (1
Pét. 1,2). És Pál apostol ezt
hirdeti: „Mert drága, és nagy áron
vétettetek, vásároltattok meg, nagy volt a váltságdíjatok, dicsőítsétek meg
tehát, és hordozzátok azért az Istent a ti testetekben, a ti egész lényetekben,
és szellemetekben, amelyek az Istenéi”
(1 Kor. 6,20). Bizony: „Nagy áron vétettetek meg, nagy váltságdíjat
fizetett értetek, ne legyetek, és ezért ne váljatok embereknek rabszolgáivá” (1 Kor. 7,23).. És egy új, szokatlan
ének így szól a mennyben: „És énekének új
éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit:
mert megölettél, és megváltottál minket
Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből” (Jel. 5,9). És így folytatja a
Szent Szellem Pál apostolon keresztül: „Akiben van a mi váltságunk az Ő vére árán,
és a bűnöknek, félre-csúszásoknak,
elhajlásoknak bocsánata, és eltörlése, és az elesések elengedése, az Ő
kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz. 1,7). „Aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson, hogy kifizesse a
váltságdíjat, és visszavásároljon minket minden hamisságtól, a
törvénynélküli állapotból. És tisztítson önmagának kiváltképpen való, kiváló, különleges, saját választott
népet, jó, nemes, derék, vitéz, bátor, becsületes cselekedetekre igyekezőt, aki rajongó
követője, képviselője, odaadó híve, amely bátor tettekre törekszik. [Más fordításban: és jótettekben buzgólkodó, választott
népévé tegyen]” (Tit. 2,14). „Mert az
Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő, véres áldozatul, - fedélnek,
mint előkép. Ő a frigyláda fedele a Templomban, az irgalom helye, a
kiengesztelés - Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát, és az Ő
igazzá tételét megmutassa nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként…” (Róm. 3,25). És hogy ki az, aki önmagát adta mi érettünk, arról így tesz
bizonyságot a Szent Szellem: „Viseljetek
gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Szellem titeket
vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának, a kihívottak közösségének legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett” (Csel. 20,28). Péter apostol is erről tesz bizonyságot: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, nem romlandó, és mulandó dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg, vásároltattatok
vissza a ti atyáitoktól örökölt, rátok hagyományozott hiábavaló életetekből,
haszontalan, istentelen, értéktelen,
üres életmódotokból. Hanem drága, értékes, és becses véren, mint
hibátlan, kifogástalan,
feddhetetlen, szeplőtlen, folt nélküli, makulátlan, be nem szennyezett, mocsoktalan bárányén, a Krisztusén” (1
Pét. 1,18-19). „És ezért újszövetségnek a közbenjárója ő, hogy
meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az
örökkévaló örökségnek ígéretét” (Zsid.
9,15).
205 És újra hangzik a kijelentés:
„Mimódon [(pósz): vagy
hogyan] menekedünk meg mi, hogyha nem
törődünk [(ameleó): és könnyelműen semmibe veszünk] ily nagy [(télikútosz):
fontos / és jelentős] üdvösséget [(szótéria):
szabadulást, megmentést]? Amelyet, miután
kezdetben hirdetett az Úr [amely akkor vette kezdetét, amikor először az Úr
hirdette], azok, akik hallották, [(akúó):
és megértették] biztosítottak [(bebaioó):
és megerősítettek] számunkra” (Zsid. 2,3).
206 Először ez akkor történt, amikor az Úr
kijelentette magát népének: „ A
harmadik napon virradatkor pedig mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a
hegyen, és igen erős kürtzengés. Ekkor megrémült az egész nép a táborban. Mózes
pedig kivezette a népet a táborból Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál. A
Sínai-hegy egészen füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy
szállt föl, mint a kemence füstje, és az egész hegy nagyon rengett” (2 Móz. 19,16-18). Dávid
így folytatja a próféciát: „A hegyek
ugrándoztak, mint a kosok, a halmok, mint a bárányok. Hegyek, mit ugrándoztok,
mint a kosok, és ti halmok, mint a bárányok?” (Zsolt. 114,4). És amikor feltámadt az Úr, azaz kijött a
hústestből: „Amikor Széírből
(jelentése: szőrös, durva, nyers; bolyhos, bozontos) kijöttél, Uram, Jahve Örökkévaló, amikor Edóm (jelentése: földből
való; az 'ádóm
melléknévből származik, jelentése: vörös. (Ádám név jelentése is:
vörös, vagy a (vörös) földből való ember) mezején
lépdeltél, rengett a föld, csepegett az ég is, vizet csepegtettek a fellegek
is. A hegyek megrendültek, és (remegtek) az Úrnak orcája (az Úr, Jahve az Örökkévaló színe) előtt, Még ez a Sinai is, az Úrnak,
(Jahvénak az Örökkévalónak) az Izráel
Istenének színe előtt” (Bír. 5,4-5). És Dávid így folytatja: „Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megremegtek; a
mélységek is megrázkódnak. A felhők vizet ömlesztnek; megzendülnek
(mennydörögtek) a fellegek, és a te
nyilaid széjjelfutnak. Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították
a mindenséget; megrázkódott (reszketett) és megindult (rengett) a
föld” (Zsolt. 77,17-19). „Oh Isten, mikor kivonultál a te néped előtt,
mikor a pusztába beléptél, a [(jəšímôn cáʿaḏ): sivatagban
lépdeltél]: Szela. A föld reng [(ráʿaš):
remeg, rázkódik] vala, az egek is
csepegnek vala Isten [színe] előtt,
ez a Sinai hegy is az Isten előtt, az Izráel Istene [színe] előtt” (Zsolt. 68,8-9). És
Aggeus így prófétál az Úr eljöveteléről: „Mert
ezt mondja a Seregeknek Ura: Egy kevés idő van még, és én megindítom (megrendítem) az eget és a földet, a tengert és a
szárazt. És megindítok minden népet, és eljön, akit minden népek óhajtanak, és
megtöltöm e házat dicsőséggel, azt mondja a Seregeknek Ura” (Agge. 2,6-7).
207 Ezért: „akik élnek a világ javaival, és igénybe veszik, és felhasználják a
világ dolgait, akik hasznot húznak a világból, mintha nem élnének vele: mint
akik azt nem kényük-kedvük szerint használnák, és mintha nem vennék igénybe, mert
elmúlik e világnak ábrázatja, alakja, formája, pompája, külső arculata,
megjelenési formája. Mert változik e világ színtere” (1 Kor. 7,31). Hát: „Ne
szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot
szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a
hústest kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel, a létezés jelenlegi
állapotával való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. És a világ
elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad
örökké” (1 Ján. 2,15-17) Ezért tehát úgy éljetek: „Mint akik újonnan születtetek nem romlandó
magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által, amely él és megmarad
örökké. Mert minden hústest olyan, mint
a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága
elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké. Ez a beszéd pedig az az evangélium,
amelyet hirdettek nektek” (1 Pét.
1,23-25) „Mert sokan járnak másképpen, kik felől sokszor mondtam néktek,
most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus kínoszlopának ellenségei; Kiknek
végük veszedelem, kiknek Istenük az ő hasuk, és akiknek dicsőségük az ő
gyalázatukban van, kik mindig a földiekkel, a földön lévő, a Földhöz tartozó
dolgokkal törődnek. Mert a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr
Jézus Krisztust is várjuk” (Fil.
3,18-20). Mi pedig: „nem a
láthatókra, nem a rövid ideig tartó,
ideiglenes, átmeneti dolgokra és történésekre nézünk, hanem a
láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2 Kor. 4,18).Ami az ígért
változást hozza, az: „Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek
recsegve-ropogva nagy robajjal, óriási zajjal, zúgva tovatűnnek,
továbbhaladnak, elmúlnak, semmivé válnak. Az
elemek, a világ
elemei, az anyag alkotórészei, a tapasztalati világ anyagi alkatelemei pedig megégve felbomlanak, felolvadnak, és feloldódva széthullnak, és a föld, a látható világ, és a
rajta lévő dolgok is megégnek” (2 Pét. 3,10). Ézsaiás
is erről prófétál: „Széthull, és elporhad
az ég minden serege, és az ég mint írás egybehajtatik, összecsavarodik mint egy
tekercs, és minden serege lehull, miként lehull a szőlő levele és a fügefáról a
hervadó lomb” (Ésa. 34,4). János apostol látja, amikor a Bárány: „…feltörte a hatodik pecsétet: nagy
földrengés támadt, és a nap elsötétült, mint egy fekete szőrcsuha, a telihold
olyan lett, mint a vér, És az ég csillagai a földre hullának, miképpen a fügefa
hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza. És az ég eltakarodék, mint
mikor a papírtekercset összegöngyölítik; és minden hegy és sziget helyéből
elmozdíttaték” (Jel. 6,12-14). Az
Evangélium újra -és újra beszél az Úr Jézus visszajöveteléről, és az azt kísérő
jelenségekről: „És azonnal ama napok
nyomorúságai, szorongattatásai, megpróbáltatásai, szorongásai, gyötrelmei után a nap elsötétedik,
elhomályosul, és a hold nem fénylik, nem sugározza fényét, és a csillagok az
égről lehullanak, és az egeknek erősségei, a világmindséget összetartó erők megrendülnek, és a mennyei hatalmak
meginognak” (Mát. 24,29). És a kijelentés folytatódik: „Az ég és a föld megváltoznak, más, jobb
állapotba mennek át, de az én beszédeim, az én szavaim, Igéim azonban semmiképpen el nem múlnak, semmiképp
sem veszítik érvényüket”
(Mát. 24,35). Márk is ír az Úr Jézus kijelentéséről: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én
beszédeim, az én Igéim soha el nem múlnak, és semmiképp sem veszítik érvényüket”
(Márk.
13,31). Ézsaiás is az Úr Jézus visszajöveteléről prófétál: „Jajgassatok, mert közel van az Úrnak napja,
mint pusztító hatalom jő a Mindenhatótól. Ezért megerőtlenülnek, és
lehanyatlanak minden kezek, és megdermed minden embernek szíve; És megrémülnek,
kínok és fájdalmak fogják el őket, és
szenvednek, gyötrődnek, mint a
szülőasszony; Riadtan néznek egymásra és egyik a másikon csodálkozik, és
arcuk lángba borul, és lángban ég. Ímé az Úrnak napja jő kegyetlen búsulással
és felgerjedt, izzó haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és annak
bűnöseit elveszesse arról. Mert az ég csillagai és csillagzatai nem
ragyogtatják fényüket, sötét lesz a nap támadásakor, és a hold fényét nem
tündökölteti. És meglátogatom a földön a
bűnt, és megbüntetem a világ gonoszságát, és a gonoszokon vétküket, és a
bűnösök bűnét, és megszüntetem az istentelenek, az Isten nélkül élők
kevélységét, és véget vetek a kevélyek gőgjének. És az erőszakoskodóknak gőgjét
megalázom. Drágábbá teszem az embert a
színaranynál, és az embert Ofir aranyánál. Ezért az
egeket megrendítem, és megindul helyéről a föld is, a seregek Urának búsulása
és féktelen haragja miatt, és izzó haragjának napján” (Ésa. 13,6-13). Jóel is erről prófétál: „Tömegek, tömegek! Hatalmas
tömeg van a döntés völgyében! Mert
közel van az Úrnak napja a döntés
völgyében! A nap és hold elsötétednek; a csillagok bevonják, elvesztik
fényüket; Az Úr pedig megharsan a Sionról és megzendül és mennydörög
Jeruzsálemből, és megrendülnek az egek és a föld; de az Úr az ő népének oltalma
menedéke, védelme, és népét
megoltalmazza és az Izráel fiainak erőssége!” (Jóel. 3,14-16). És
folytatódik a kijelentés, bár: „A nap
sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és
rettenetes napja. De mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül;
mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, amint megígérte az Úr,
és a megszabadultak közt lesznek azok, akiket elhív az Úr!” (Jóel. 2,31-32). Dávid így prófétál Arról, aki: „Régente fundáltad a földet és Te vetettél
hajdan alapot a földnek, s az egek is a te kezednek munkája és alkotása. Azok
elvesznek, elpusztulnak, de Te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha;
mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak. De te ugyanaz vagy és
ugyanaz maradsz, és a te esztendeid el nem fogynak, mert éveidnek soha sincs
vége” (Zsolt. 102,26-28). Az apostol idézi a Dávid által mondott
próféciát: „És: Te Uram kezdetben
alapítottad a földet, és a te kezeidnek művei a látható, és láthatatlan egek. Azok elvesznek, el fognak
tűnni, de Te változatlanul
megmaradsz, és mindazok, mint a ruha megavulnak, tönkremennek. És palástként összehajtod azokat és
elváltoznak, megváltoztatod,
másmilyenné teszed, és kicseréled, te pedig ugyanaz vagy, és ugyanaz maradsz,
és a te esztendeid el nem fogynak, nem érnek véget” (Zsid. 1,10-12) Mert az
egész teremtett világ mulandó: „Emeljétek
az égre szemeiteket, és nézzetek a
földre ide alá. Mert az egek, mint a füst szétfoszlanak, és a föld, mint a ruha
megavul, és szétmállik, és lakosai hasonlókép elvesznek, úgy elhullnak, mint a
legyek. De szabadításom örökre megmarad, és igazságom, az általam ajándékozott, hit által való megigazulás
meg nem romol, meg nem rendül” (Ésa. 51,6) És én: „… ímé, új egeket és új földet teremtek, és
a régiek ingyen sem említtetnek, a
régire nem is emlékeznek, még csak
észbe sem jutnak” (Ésa. 65,17). Az
apostolon keresztül pedig kijelentést nyer, hogy miért történik mindez: „Mert a
teremtett világ, és a teremtmények, és az egész természet sóvárogva, epedő
sóvársággal,
feszülten várja az Isten
fiainak megjelenését, megnyilvánulását, kijelentését, kinyilatkozását. Mert a teremtett világ
hiábavalóság, mulandóság, üresség, haszontalanság, sikertelenség alá vettetett, és minden
teremtmény mulandóságnak van alávetve. Nem önként, nem önszántából,
készségesen, és szabad akaratból, hanem azért, és az által, aki az alá vetette. Azzal a nekünk adott reménységgel, hittel és bizalommal, hogy maga a
teremtett világ is megszabadul, hogy a teremtett
világot is fel fogja szabadítani a romlandóság rabszolgaságától, a mulandóság szolgai állapotából az Isten fiai dicsőségének
szabadságára és hogy a teremtett világ is átjut az Isten fiainak dicsőséges
szabadságába. Mert
tudjuk, hogy az egész teremtett világ, és
a
teremtmények, és az egész természet együtt, és egyetemben fohászkodik, sóhajtozik, nyög, nyöszörög és
vajúdik, a szülés fájdalmaiban kínlódik egészen
mostanáig. Sőt, nemcsak ez a világ, hanem maguk a Szellem
zsengéjének, kezdetének birtokosai, akik mint a Szellem teljességéből az
első részlet, mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Szellem zsengéjét,
fohászkodunk, sóhajtozunk, és
nyögünk magunkban, a mi bensőnkben, a szellemünkben. Várván egy fiú helyére
helyezést, hogy méltóvá tétessünk az apa teljes jogaiba, kiváltságaiba, és
méltóságaiba való belépésre. A mi testünknek megváltását, a holttestünkből
való, váltság általi megszabadítást” (Róm.
8,19-23). Az egész teremtett világ pedig azt várja, hogy visszaálljon
az eredeti – a teremtéskori, a
paradicsomi – állapot, és: „A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán,
mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem ártanak,
és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr” „… mert teljes
lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják. És lesz ama
napon, hogy Isai gyökeréhez, aki a népek zászlója lészen, eljőnek a pogányok,
és az ő nyugodalma dicsőség lészen” (Ésa.
65,25; 11,9-10). És hogy ki helyezte átok alá az egész teremtett
világot, arról így tesz bizonyságot Isten Igéje: „A
kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett
vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek
egyetlen fájáról se egyetek? És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak
gyümölcséből ehetünk; De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette
van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, ne is
érintsétek, hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem
haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy amely napon ejéndetek abból,
megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak
tudói. És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és
csábítja a szemet, és kívánatos az a fa a bölcsességért, mert okossá tesz: szakaszta azért annak gyümölcséből, és
evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék” (1 Móz. 3,1-6). És
az Úr kijelenti az engedetlenség következményét, azt mondva: „Az embernek pedig ezt mondta: Mivel
hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt
parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott, mert átkot hoztál, és átok alá helyeződött a föld
miattad. Fáradsággal élsz belőle egész
életedben! Tövist és bogáncskórót terem tenéked; s eszed a mezőnek füvét. Arcod
verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél.
Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” (1 Móz. 3,17-19). A prédikátoron keresztül hangzik a kijelentés
arról, hogy így lett az élet értelmetlenné: „Mi haszna van az embernek
minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt? Nemzedékek jönnek, nemzedékek
mennek, de a föld örökké megmarad. Fölkel a nap, és lemegy a nap, siet vissza
arra a helyre, ahol majd újból fölkel. A szél fúj délre, majd északnak fordul,
körbefordul a szél járása, és visszatér oda, ahonnan elindult. Minden folyó a
tengerbe ömlik, és a tenger mégsem telik meg, pedig ugyanoda folynak a folyók,
újra meg újra oda folynak. Minden dolog fárasztó, el sem tudja mondani az
ember. Szemünk nem győz eleget nézni, fülünk nem tud eleget hallani. Ami volt,
ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a
nap alatt” (Préd. 1,3-9). Dávidon keresztül pedig folytatódik a testi
emberről szóló kijelentés: „Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több,
nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik,
mintha repülnénk” (Zsolt. 90,10). Isten azonban azt
ígéri: „Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek,
senkinek sem jut eszébe” (Ézs. 65,17). János apostolnak
megadatott, hogy lássa az új teremtést: „Ezután
láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a
tenger többé nem vala. És én János
látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a
mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony” (Jel. 21,1-2).
208 És így folytatódik a kijelentés:
„Mert nem angyaloknak vetette alá [azaz:
mert nem angyalok uralma alá rendelte] a
jövendő világot [(oikúmené): az eljövendő világegyetemet, és mindent, ami benne van, hogy a
következő világkorszakban uralkodjanak], amelyről
szólunk” (Zsid. 2,5). Ő: „Aki országa népévé, és királyokká és papokká
tett minket az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön
örökké! Ámen” (Jel. 1.6). És
beteljesült a Krisztusnépéről hangzó prófécia „Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én
szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; bár enyém az egész föld. És lesztek ti nékem
papok birodalma, papok királysága és szent nép. Ezek azok az igék, melyeket el
kell mondanod Izráel fiainak” (2 Móz.
19,5-6). És: „Titeket pedig az Úr papjainak
neveznek, Istenünk szolgáinak mondanak. A népek gazdagságát élvezitek,
kincseikkel büszkélkedhettek” (Ésa. 61,6). Hát: „Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett,
örömmel való döntése a ti Atyátoknak, hogy néktek ajándékozza az országot, a
királyságot, a királyi hatalmat” (Luk. 12,32) . Péter apostol így
buzdítja a Krisztus népét: „Ti pedig
választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon - megváltott,
megvásárolt, megmentett -
megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, nagy
tetteit, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára, az Ő fényébe hívott
el titeket. Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent, - Isten
számára elkülönített, elhatárolt mindentől ami tisztátalan, közönséges -
papsággá, hogy szellemi áldozatokkal
áldozzatok, és olyan szellemi áldozatokat vihessetek fel amelyek kedvesek, jól / kedvesen, és szívesen
fogadottak Istennek a Jézus Krisztus által” (1 Pét. 2,9.5). És hogy milyen áldozatot
vigyünk Isten elé, arról így hangzik a kijelentés: „Annakokáért Ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten
elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét” (Zsid. 13,15). És
akkor: „Vigyetek veletek beszédeket, amikor
megtértek az Úrhoz, Jahvéhez az Örökkévalóhoz, és ezt mondjátok neki: Végy el
minden álnokságot, minden bűnt,
vétket, és azok következményét: minden bajt, csapást” (Hós. 14,3). És
az igazi áldozati ajándék, ami kedves Isten előtt: „Hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus
Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a
Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek”
(Róm. 15,16). Így teljesedik be
a prófécia: „Ti pedig az Úr papjainak
hívattattok, Istenünk szolgáinak neveztettek; a népek gazdagságát eszitek, és
élvezitek, és azok dicsőségével dicsekedtek, kincseikkel büszkélkedhettek” (Ésa.
61,6). És újra hogy milyen szolgálatot végezzünk, arról így
szól a Szent Szellem: „Szabadítsd meg azokat, akik a halálra vitetnek, és akik a megöletésre
tántorognak, tartóztasd meg!” (Péld.
24,11).
209 És folytatódik a kijelentés: „Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz,
féltőn szerető Isten ő” (5 Móz. 4,24). Izráel fiai így látták az Úr erejét: „Az Úr dicsőségének jelensége pedig olyan
vala az Izráel fiainak szeme előtt, mint emésztő tűz, a hegy tetején” (2 Móz. 24,17). És: „Megrettentek a Sionon a vétkesek, reszketés
vett erőt az elvetemülteken: Ki tartózkodhat (kilakhat) közülünk perzselő tűz mellett, (megemésztő
tűzzel) ki tartózkodhat közülünk (örök
hőséggel) örökös izzás mellett?” (Ésa. 33,14). És így szól az Úr: „Nem olyan-e az én igém, mint a tűz - így
szól az Úr -, vagy mint a sziklazúzó pöröly?” (Jer. 23,29). „És lészen
Izráel világossága tűz gyanánt, és annak Szentje láng gyanánt, és ég és
megemészti gazzát és tövisét egy napon” (Ésa. 10,17) Dávid próféciája: „Eljön a mi Istenünk és nem hallgat; emésztő
tűz van előtte, s körülte erős forgószél”
„Az Úr uralkodik, örüljön a föld... Tűz
jár előtte, és köröskörül elégeti az ő szorongatóit” (Zsolt. 50,3; 97,1-3) És
a prófécia beteljesedett: „És mikor a
pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy
hirtelenséggel az égből mintegy sebesen
zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És
megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek
és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének
szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniok” (Csel. 2,1-4) A tűzről és az eleven szénről szóló
bizonyságtételek: „Nem olyan-e az én
igém, mint a tűz? Azt mondja az Úr...” (Jer.
23,29) „Hogy mi az eleven szén
(vagy: izzó parázs), arról Ézsaiáson keresztül szól a Szent Szellem: „...látám az Urat ülni magas és
felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot. Szeráfok állnak vala
felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orcáját fedé be, kettővel
lábait fedé be, és kettővel lebeget. És kiált vala egy a másiknak, és mondá:
Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő
dicsőségével! És megrendülnek az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház
betelt füsttel. Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú
vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták
szemeim! És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén (izzó parázs)
vala, amelyet fogóval vett volt az oltárról; És illeté számat azzal, és mondá:
Ímé ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett” (Ésa. 6,1-6).
