Zsolt. 68,1 Az éneklőmesternek; [a karmesternek; karvezetőnek]
Dávid zsoltára, éneke.
Zsolt. 68,2 Felkél [(qúm): feláll] az Isten, elszélednek
[(púc):
szanaszét futnak, szétszóródnak] ellenségei; és elfutnak [(nús)
futva menekülnek] előle [(páním): színe elől] az ő gyűlölői.877
Zsolt. 68,3 Amint a füst elszéled, [eloszlik, ha ráfújnak] úgy széleszted el őket és [(náḏap̄):
szóródnak szét]; amint megolvad a viasz a tűztől, úgy vesznek el [('áḇaḏ):
úgy semmisülnek meg] a gonoszok [úgy
pusztulnak el az ellenségek] Isten [(páním): színe] előtt;878
Zsolt. 68,4 Az igazak pedig örvendeznek és vígadnak [(ʿálac):
ujjongva ünnepelnek] az Isten [('ĕlóhím páním) jelenlétében,
az Ő színe]
előtt, és ujjongnak örömmel.879
Zsolt. 68,5 Énekeljetek Istennek, zengedezzetek az ő nevének;
csináljatok utat annak, aki jön a pusztákon át, [a pusztában száguldónak, aki
a felhőkön érkezik] akinek Jah a neve, és örüljetek [örvendezzetek; vigadjatok színe]
előtt.880
Zsolt. 68,6
Árváknak atyja, özvegyeknek bírája [(dajján): védője, védelmezője] az Isten az ő szentséges
hajlékában.881
Zsolt.
68,7
Isten hozza vissza a száműzötteket, kihozza boldogságra a foglyokat; csak az
engedetlenek lakoznak sivatag helyen [Héber szerint: Isten (jášaḇ)
helyezi el, telepíti le (bajiṯ):
házakba a (jáḥíḏ): száműzötteket, és (jácá') kihozza, kivezeti (kôšáráh):
jólétre, boldogulásra, sikerre a ('ásír):
foglyokat. Csak a (sárar): makacs,
konok, ellenszegülő lázadók (šáḵan šáḵén):
telepednek le, laknak (cəḥíḥáh):
nap-perzselt, száraz, sivár, puszta földön].882
Zsolt. 68,8 Oh Isten, mikor kivonultál a te néped előtt, mikor
a pusztába beléptél, a [(jəšímôn cáʿaḏ):
sivatagban lépdeltél]: Szela.883
Zsolt.
68,9
A föld reng [(ráʿaš): remeg, rázkódik] vala, az egek is csepegnek vala Isten
[színe] előtt, ez a Sinai hegy is az
Isten előtt, az Izráel Istene [színe]
előtt.884
Zsolt. 68,10 Bő záport hintesz vala, oh Isten, a te örökségedre,
s a lankadót megújítod vala, [(lá'áh kún): és a fáradtat
megerősítetted, amikor elgyengült, erőre kapattad].885
Zsolt. 68,11 Benne tanyázott a te gyülekezeted: te szerzéd
jóvoltodból a szegénynek, oh Isten [Héber szerint: Ott
(jášaḇ) lakik, és (ḥaj): védelemben él nyájad. Te (kún): gondoskodsz (ṭôḇ): jóllétükről,
boldogulásukról, boldogságukról a
(ʿání): szerencsétlen, nyomorult, szegény, szűkölködő,
nincstelen, elnyomott, elgyötörtekről, oh Istenem]!
Zsolt. 68,12 Az én ('ăḏónáj): Uram), az Úr, ad szót [('ómer): beszédet] az örömhírt [(báśar): örömhírt / győzelmi hírt]
vivő asszonyok nagy csapatának [(raḇ cəḇá'áh cáḇá'): nagy seregének].886
Zsolt. 68,13
A seregek királyai futva futnak, hanyatt-homlok menekülnek: s a ház
asszonya zsákmányt osztogat.887
Zsolt. 68,14 Ha cserények [ha nád] között hevertek is: olyanok lesztek,
mint a galambnak szárnyai, amelyeket ezüst borít, vagy mint vitorla-tollai,
amelyek színarany fényűek. [Héber szerint: Ha (šəp̄attajim):
horgok közzé (šáḵaḇ): fektettek is,
olyanok lesztek, mint a (jônáh):
galamb (kánáp̄): szárnya, amelyet (kesep̄ ḥáp̄áh): ezüst borít be, vagy
mint az ('eḇəráh ḥárúc): Ezüstösen
csillogó aranyozott fogaskerekek].
Zsolt. 68,15 Mikor a Mindenható, (šaddaj): aki mindenre
elegendő] szétszórta benne a királyokat, mintha hó esett volna a Salmonon,
(jelentése: beburkolva, megvédve,
árnyékolva); ruházat; öltözet; árnyékos, sötét, fekete; feketeerdő; sötétség;
csalódás, fondorlat; lejtő) [(šálaḡ): fehérlett, mint a Salmonon a hó].
Zsolt. 68,16 Isten hegye a Básán [jelentése: szelíd; kő nélküli, termékeny vidék; lágy, homokos talaj] hegye;
sokcsúcsú hegy a Básán hegye;
Zsolt. 68,17 Mit kevélykedtek ti sokhalmú hegyek? Ezt a hegyet
választotta Isten lakóhelyéül; bizony ezen lakozik az Úr mindörökké. [Héber
szerint: Miért (rácaḏ): néztek irigyen, ti (gaḇənón): sokcsúcsú (har):
hegyek arra a hegyre, amelyet Isten (ḥmaḏ): drágának, értékesnek, becsesnek
tartott, és (jášaḇ): lakóhelyéül választott? Ott is (šáḵan šáḵén): lakik az Úr, Jahve az Örökkévaló örökre]!888
Zsolt. 68,18
Az Isten szekere húszezer, ezer meg ezer [angyalok ezreivel]; az Úr közöttük van, mint a
Sinai hegyen az ő szent hajlékában. [Héber szerint: 'ĕlóhím): Isten (reḵeḇ): szekere (ribbô
ribbô'): számtalan ('elep̄ šinə'án): ezerszer tízezer, ezekkel jön
az Úr, Jahve az Örökkévaló a Sinairól (jelentése: a csipkézett, sziklák,
szirtek; Szin puszta hegye) szentélyébe].889
Zsolt. 68,19 Felmentél
a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a
pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten [Héber
szerint: (ʿáláh): Felszálltál
a (márôm): magasságba, (šəḇijjáh šáḇí šáḇáh): foglyokat vittél fogva. (mattánáh): Ajándékokat (láqaḥ)
fogadtál az ('áḏám): emberiségből, az ádámi emberekből, oh Uram Isten, Jahve Örökkévaló ('ĕlóhím).
Még azokat is, akik (sárar): makacs,
konok, ellenszegülő, lázadók (šáḵan
šáḵén): letelepítetted, lakóhelyhez juttattad]!890
Zsolt. 68,20 Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondoskodik [gondot visel] rólunk a mi szabadításunk
[üdvösségünk] Istene! [Héber szerint: (báraḵ):
áldott az Úr: ('ăḏónáj)! Aki (jôm jôm): napról napra (ʿámaś ʿámas): hordozza terhemet az én (jəšúʿáh'él): szabadító, megmentő, erős,
hatalmas Istenem]. Szela.891
Zsolt. 68,21 Ez a mi [('él): erős, hatalmas] Istenünk a
szabadításnak [[('él): erős, hatalmas] Istene, és az Úr, [('ăḏónáj jĕhôih): Jahve az Örökkévaló] Isten az, aki
megszabadít [(tócá'áh tôcá'áh): megment] a haláltól.892
Zsolt. 68,22 Csak Isten ronthatja meg [(máḥac): zúzhatja össze]
az ő ellenségeinek fejét, a [(hálaḵ): folyamatosan] bűneiben
járónak üstökös koponyáját.893
Zsolt. 68,23 Azt mondta vala az Úr [('ăḏónáj)]: Básánból
[jelentése: szelíd; kő nélküli, termékeny
vidék; lágy, homokos talaj] visszahozlak, és [(šúḇ): helyreállítlak],
a tenger mélységéből is kihozlak.
Zsolt. 68,24
Hogy lábad vérben gázoljon, és kutyáid nyelvének is jusson az ellenségből.
Zsolt. 68,25 Látták a te bevonulásodat, oh Isten! Az én [('él):
erős, hatalmas] Istenem, királyom bevonulását a szentélybe.894
Zsolt. 68,26 Elől mennek vala az énekesek utánuk a húrpengetők,
középen a doboló leányok.895
Zsolt.
68,27
Magasztaljátok Istent, az Urat [(báraḵ): térdet hajtva dicsérjétek ('ĕlóhím'ăḏónájt maqəhél): a
gyülekezetben] ünnepi kórusban, magasztaljátok Istent, akik Izrael [(máqór máqôr)] forrásából származtok!896
Zsolt. 68,28 Ott a kis Benjámin, [jelentése: (héb. ’a jobbnak, a jobb kéznek, (áldott), azaz délnek [a déli törzsnek] a fia; más magyarázat szerint ’a boldog, a szerencse fia’ szerencsés)]
aki uralkodik rajtuk, [és az õ fejedelmei]; a Júda [jelentése: hálaadás, áldott, magasztalt,
dicséret, magasztalás; bizonyságtevő; dicsőítve lesz] fejedelmei és az ő
gyülekezetük [(riḡəmáh): azok seregei]; a Zebulon [jelentése: (lakás, lakóhelyek; magasságos). A név jelentése: Ő a
megadott menyasszonyi váltságdíj] fejedelmei és a Nafthali [jelentése: (harcom, harcok, küzdve,
harcolva; harcos, küzdő; küzdelmem)] fejedelmei.897
Zsolt.
68,29
Istened rendelte el a te hatalmadat [(ʿôz ʿóz): erődet]: erősítsd meg, oh
Isten, azt, amit számunkra készítettél [Más fordítás: Parancsolj Isten, hatalmaddal, isteni
hatalmaddal, amellyel értünk munkálkodsz]!898
Zsolt. 68,30 A te Jeruzsálem felett álló hajlékodból [Héber szerint: A
Te Jeruzsálemben álló (hêḵál): templomodba (jáḇal): hoznak (šaj): ajándékokat].899
Zsolt. 68,31 Fenyítsd meg a nádasnak vadját, a bikák csordáját a
népek tulkaival egybe, akik ezüst-rudakkal terpeszkednek; szórd szét a népeket,
akik a háborúban gyönyörködnek [Héber szerint: (gáʿar):
Dorgáld meg a (qáneh): nádas vadját,
a ('abbír
ʿéḏáh): hatalmasok seregét, a népek fejedelmeit! Hatalmad mutasd meg a
népek (ʿéḡel): borjain, akik (kesep̄
rac ráp̄as ráp̄aś): ezüst darabokért taposnak! Tipord el a pénzsóvárokat, (bázar (ʿam ʿám): szórd szét azokat a
népeket, amelyek háborút akarnak, akik (qəráḇ
ḥáp̄éc): háborúban gyönyörködnek].
Zsolt. 68,32
Eljőnek majd a főemberek Égyiptomból; Szerecsen ország, a (kúš)
fekete, sötét,
megégett arcú nép) hamar kinyújtja kezeit Istenhez.900
Zsolt.
68,33
E földnek országai mind énekeljetek Istennek: zengjetek dicséretet az Úrnak!
Szela. [Héber szerint: E földnek (maməláḵáh):
királyságai, birodalmai (šír):
énekléssel ünnepeljetek, (zámar):
zenéljetek, és táncoljatok (elohim 'ăḏónáj):Istennek, az Úrnak].901
Zsolt.
68,34
Aki kezdettől fogva az egek egein ül (trónol);
ímé, onnét szól nagy kemény szóval [Héber szerint: Aki minden
(qeḏem): idő és tér előtt (ráḵaḇ): lovagolva száguld az (šámaí
šámajim): egek egein át. Onnan (náṯan):
szól, beszél, és (qól qôl): hangzik
(ʿôz ʿóz): erős, hatalmas (qól qôl): szava].902
Zsolt. 68,35 Tegyetek tisztességet Istennek, akinek dicsősége az
Izráelen és az ő hatalma a felhőkben van. [Héber
szerint: (náṯan): adjatok (ʿôz ʿóz): dicsőséget ('ĕlóhím):
Istennek, akinek (ga'ăváh): fensége
(jiśərá'él): Isten harcosán, és az Ő
(ʿôz ʿóz): ereje, hatalma a (šaḥaq): felhőben].903
Zsolt. 68,36
Rettenetes [(járé'): fenséges, csodálatos]
vagy, oh ('ĕlóhím): Isten, a te szent
hajlékodban [(miqədáš): szentélyedben]; az Izráelnek [('él):
erős, hatalmas] Istene ad erőt és hatalmat a népének. Áldott legyen
az Isten [Héber szerint: (báraḵ
'ĕlóhím): térdet hajtva dicsérem, áldom, magasztalom Istent]!904
877 Mózes
is ezt kéri az Úrtól: „Kelj fel Uram, és széledjenek el (szóródjanak
szét) a te ellenségeid, és fussanak el
előled a te gyűlölőid” (4 Móz. 10,35). Mert:
„Népek háborognak, országok inognak, birodalmak megrendülnek, ha az Úr, Jahve az Örökkévaló mennydörög;
megolvad, megretten, megrendül a föld”
(Zsolt. 46,7). Ézsaiás bizonyságtétele: „Dörgő hangodtól elfutnak a népek, ha felemelkedsz, szétszóródnak a
nemzetek” (Ézs. 33,3). Igen: „Mennydörgésben szólt az Úr, [(jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) az égből, a Felséges Isten hallatta hangját és a Magasságos [(ʿeləjôn)] zengett [(náṯan
qól qôl): szólt, kiáltott, és kiáltása zúgott, mint sokaságé]. És jégeső hullt és eleven
szén, mint [('éš gaḥeleṯ geḥel): ragyogó
fényesség, izzó / parázsló szén]. És kibocsátá [(šálaḥ): kiküldte, kilőtte] nyilait és elszéleszté [szétszórta] ellenségeit. Villámokat szórt [(báráq ráḇaḇ): ragyogó nyíllal
lőtt] és megháborította [eltiporta] azokat [(hámam):
megfutamította, szétzavarta, és megsemmisítette
az ellenségeit]” (Zsolt.
18,14-15). És ismét: „És dörgött az égből az Úr, és a Magasságos
hangot adott” (2 Sám. 22.13. Az Úr szavának erejéről és hatalmáról tesz
bizonyságot a Szent Szellem: „Mialatt
Sámuel az égőáldozatot mutatta be, előrenyomultak a Filiszteusok (jelentése:
az idegenek), hogy megütközzenek
Izráellel. Az Úr, Jahve az Örökkévaló azonban hatalmas hangon mennydörgött azon
a napon a Filiszteusok fölött, és úgy megzavarodtak, hogy vereséget szenvedtek
Izráeltől” (1Sám. 7,10) „Az Úr szava zeng a vizek, vagyis a (népek
és sokaságok) fölött, a dicsőség Istene
mennydörög, az Úr ott van a nagy vizek felett. Az Úr szava erős; az Úr szava
fenséges. Az Úr szava cédrusokat tördel, összetöri az Úr a Libánon cédrusait
is. És ugrándoztatja azokat, mint a borjút, a Libanont és a Szirjónt, mint a
bivalyfiat. Az Úr szava tűzlángokat szór. Az Úr szava megrengeti a pusztát,
megrengeti az Úr Kádesnek pusztáját. Az Úr szava megborjaztatja a nőstény
szarvasokat, lehántja az erdőket, és az ő hajlékában mindene azt mondja:
dicső!” (Zsolt. 29,3-9). Dávid
így könyörög: „Ne öld meg, ne pusztítsd
el, őket, hogy népem meg ne feledkezzék; de erőddel, hatalmaddal szórd
szerteszét, hogy bolyongjanak, és kóvályogjanak. Így alázd meg őket, Uram, én
pajzsom, védelmező Istenem, oltalmazóm!” (Zsolt. 59,12).
878 Igen:
„Legyenek
(má'as): megvetettek, mint a (hálaḵ): kiömlő, kifolyó (majim): víz. Ha (dáraḵ): nyilával céloz, (ḥéc):
nyilai legyenek (múl): eltompultak]. Legyenek mint a csiga, amely szétfolyván,
elmúlik [(hálaḵ): elpusztul]. Mint
az asszonynak idétlen szülötte, [(nép̄el nep̄el): elvetélt magzata], amely nem látta a napot” (Zsolt. 58,8-9) „Örülök
és örvendezek, vigadok, és ujjongok Tebenned. Benned van örömöm. Zengedezem, és
magasztalom, zsoltárral dicsőítem, oh, Magasságos, és Felséges a te nevedet. Hogy az én ellenségeim meghátráltak,
visszafordultak. Elgyengültek, meginogtak, megbotlottak és elestek. Elvesztek
semmivé lettek, elpusztultak a Te orcád, a Te színed előtt” (Zsolt. 9,3-4). Mert: „a gonoszok
elvesznek [('áḇaḏ): megsemmisülnek]. Az
Úrnak ellensége, mint a liget ékessége, ((kar): mint az áldozatok
kövére), füstként múlik el [még ha
olyanok is, mint a (jáqár):
pompás, ragyogó, viruló rétek, füstként enyésznek el]. (Zsolt. 37,20). És
folytatódik a prófécia: „Mind elpusztulnak egy szempillantásban!
Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől. Mint ébredés után az álomkép, úgy tűnik
el képük, ha fölserkensz, Uram!” (Zsolt. 73,19-20) „Akik ezt mondták:
Foglaljuk el magunknak az Isten hajlékait! Én Istenem! Tedd őket olyanokká,
amilyen a porfelhő, és amilyen a polyva a szél előtt; Ahogyan a tűz fölgyújtja
az erdőt, és a láng égeti a hegyeket, Így kergesd őket a te szélvészeddel, és
forgószeleddel így rettentsd őket!” (Zsolt. 83,13-16).
879 Dávid próféciája: „És majd
örülnek, és örvendeznek mindnyájan, akik bíznak benned, akik hozzád menekülnek;
mindörökké vigadjanak, ujjongjanak, és te megoltalmazod őket, és bennük fogsz
lakni, és örvendeznek te benned, dicsekedni fognak, és megdicsőülnek
mindnyájan, akik szeretik, és tisztelik a te nevedet. Mert te, Uram, megáldod a
megigazultat, és körülveszed a te jóvoltoddal, mint egy pajzzsal. Támadó
fegyvereddel ruházod fel őket, és győzelmi díjban részesíted, és megkoronázod
őket” (Zsolt 5,12-13). Hát: „Örvendezzetek, vigadjatok, ujjongjatok, ti megigazultak az Úrban; a hívőkhöz illik a
dicséret” (Zsolt. 33,1). Pál
apostol idézi a fenti próféciát: „Örüljetek
az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek! Mindenkor örüljetek” (Fil. 4,4; 1 Thess. 5.16).
880 Őróla
szólt Ézsaiás próféta is: „Egy szó, egy hang kiált: A pusztában készítsétek, és
építsétek az Úrnak útját, ösvényt
egyengessetek, és készítsetek egyenes utat a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy
és halom alászálljon, és süllyedjen
le, és legyen az egyenetlen egyenessé
és a bércek rónává, a dombvidék
síksággá. Mert megjelenik az Úr
dicsősége, és minden hústest, hústesti minden ember egyaránt látni fogja azt; mert az Úr szája szólt” (Ésa. 40,3-5). És ismét Ézsaiás: „És szól egy szó: Töltsétek, töltsétek,
készítsétek az utat, vegyetek el minden botránkozást népem útjáról”
(Ésa. 57,14). És Bemerítő János megismétli a próféciát: „Mert Ő az, akiről Ézsaiás próféta szólott,
ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és
egyengessétek meg, és tegyétek egyenessé az ő ösvényeit”
(Mát. 3,3). És maga Bemerítő
János is így tesz bizonyságot arról, hogy a próféták által megjövendölt
útkészítő ő: „És ez a János
bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből,
hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? Erre
ő így felelt és monda: Én kiáltó szó,
kiáltó hang vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, és készítsetek
egyenes utat az Úrnak, amint
megmondotta Ézsaiás próféta” (Ján. 1,19.23).
881 Dávid vallástétele: „Megoltalmazza
az Úr a jövevényeket; árvát és özvegyet megtart, és a gonoszok útját
elfordítja” (Zsolt. 146,9). És folytatódik a kijelentés: „Te látod ezt a nyomorgatást, bajt és a
nyomorúságot, mert te megnézed, figyelemmel kíséred a szenvedést, gyötrődést,
vesződést, fájdalmat, kínt s a gyötrelmet. A hamisságot haraggal,
felháborodással veszed figyelembe. Érzékeled, és észleled a fájdalmat, a
bánatot, hogy rávessed kezed, hogy
kezedbe vedd azt. Te reád
hagyja magát az ügyefogyott, a boldogtalan, szerencsétlen nyomorult. Az
árvának, a megfosztottnak, és vigasztalannak is te vagy segítője. Az árvának és
elnyomottnak igazságot szerzel, hogy ne hatalmaskodjék, és ne kegyetlenkedjék
többé senki a földön. És hogy az ember többé ne magasztalja föl magát, és ne hozzon
többé rettegést a földből való ember”
(Zsolt. 10,14.18).
882 Így
folytatódik a kijelentés: És a kiket összegyűjtött a különböző földekről:
napkelet és napnyugat felől, északról és a tenger felől. Akik bolyongtak a
pusztában, a sivatagban; lakó-város felé utat nem találtak vala. Éheztek is,
szomjaztak is, és elcsüggedtek. De az Úrhoz, (jəhóváh: Jahvéhoz az Örökkévalóhoz) kiáltottak nyomorúságukban, és
kimentette őket szorult helyzetükből. A helyes útra vezette őket, hogy
lakó-városhoz juthassanak. És a pusztában bővizű tavat árasztott, a szomjú
földön forrásokat. Éhezőket telepített oda, akik várost alapítottak lakóhelyül” (Zsolt. 107,3-7. 35-36). „Nem éheznek,
nem szomjúhoznak, nem bántja őket délibáb és a nap; mert aki rajtuk könyörült
vezeti, terelgeti őket, és őket vizek forrásaihoz viszi”
(Ésa. 49,10). Mert akik keresik
az Urat, azoknak Isten így válaszol: „És
megtaláltok engem, azt mondja az Úr, és visszahozlak a fogságból, és
összegyűjtlek titeket minden nemzet közül és mindama helyekről, ahová kiűztelek titeket, azt mondja az
Úr, és visszahozlak e helyre, ahonnan számkivetettelek titeket” (Jer. 29,14). Hogy honnan űzte ki
az embert Isten, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből,
hogy művelje a földet, amelyből vétetett vala. És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala
felől a Kerubokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának
útját” (1 Móz. 3,23-24). De aki
megtér az Úr Jézushoz, azt visszaviszi az Úr a paradicsomba: „És monda néki Jézus: Bizony mondom néked:
Ma velem leszel a paradicsomban” (Luk.
23,43). Ott van az élet fája: „Akinek
van füle, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni
adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van” (Jel. 2,7).
883
Mózesen keresztül folytatódik a kijelentés: „Az
Úr, Jahve az Örökkévaló pedig megy vala előttük nappal felhőoszlopban, hogy
vezérelje őket az úton, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nékik, hogy
éjjel és nappal mehessenek. Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a
tűzoszlop éjjel a nép elől” (2 Móz.
13,21-22). A
felhő - amely vezette Isten népét,- az Úrnak dicsősége volt: „Valahányszor fölszállt a felhő a hajlékról,
az Izráel fiai elindulnak; így lőn egész utazásuk, egész vándorlásuk alatt. Ha nem szállt föl a felhő, nem
indultak el ők se, amíg föl nem szállt. Mert az Úrnak Jahvénak az Örökkévalónak
felhője vala a hajlékon nappal, éjjel pedig tűz vala azon, az Izráel egész
háznépének láttára, egész utazásuk alatt (vándorlása egész idején)” (2
Móz. 40,36-38). És Isten maga vezette / vezeti népét: „Istenetek az
Úr, Jahve az Örökkévaló az, Aki előttetek jár vala az úton, hogy helyet
szemeljen ki néktek, ahol táborozzatok, éjjel tűzben, hogy megmutassa néktek az
utat, amelyen járjatok, és felhőben nappal” (5 Móz. 1,32-33).
884
Mózesen keresztül hangzik a prófécia Isten népéről: „
A harmadik napon virradatkor pedig mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt
a hegyen, és igen erős kürtzengés. Ekkor megrémült az egész nép a táborban.
Mózes pedig kivezette a népet a táborból Isten elé, és ők megálltak a hegy
lábánál. A Sínai-hegy egészen füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az ÚR.
Füstje úgy szállt föl, mint a kemence füstje, és az egész hegy nagyon rengett” (2 Móz. 19,16-18). „Akkor ti közelebb
jöttetek, és megálltatok a hegy lábánál. A hegy pedig égig érő lánggal égett,
sötétség, felhő és homály borította. A tűz közepéből az Úr, Jahve az Örökkévaló
beszélt hozzátok. Szavának hangját hallottátok, de alakot nem láttatok, csak
hangot hallottatok” (5 Móz. 4,11-12). Dávid így
folytatja a próféciát: „A hegyek
ugrándoztak, mint a kosok, a halmok, mint a bárányok. Hegyek, mit ugrándoztok,
mint a kosok, és ti halmok, mint a bárányok? (Zsolt. 114,4). És amikor feltámadt az Úr, azaz kijött a
hústestből: „Amikor Széírből
(jelentése: szőrös, durva, nyers; bolyhos, bozontos) kijöttél, Uram, Jahve Örökkévaló, amikor Edóm (jelentése: földből
való; az 'ádóm
melléknévből származik, jelentése: vörös. (Ádám név jelentése is:
vörös, vagy a (vörös) földből való ember) mezején
lépdeltél, rengett a föld, csepegett az ég is, vizet csepegtettek a fellegek
is. A hegyek megrendültek, és (remegtek) az Úrnak orcája (az Úr, Jahve az Örökkévaló színe) előtt, Még ez a Sinai is, az Úrnak,
(Jahvénak az Örökkévalónak) az Izráel
Istenének színe előtt” (Bír. 5,4-5).
885 Folytatás: „Meglátogatod a földet, páqaḏ): figyelsz rá, észreveszed hiányát és gondoskodsz róla.
Megöntözöd, áldásod bőségével
elárasztod. Gabonával látod el az embereket, így gondoskodsz róluk”
(Zsolt. 65,10). „Megöntözöd onnan
fentről a hegyeket, alkotásaid gyümölcsével jól tartod a földet. Füvet
sarjasztasz az állatoknak, növényeket a földművelő embernek, hogy eledelt
vegyenek a földből” (Zsolt. 104,13-14). „Megrészegülnek házad dús javaitól,
gyönyörűséged patakjával itatod őket; örömöt árasztasz rájuk, mint patakot”
(Zsolt. 36,9). „Hát nem tudod-e és nem hallottad-e, hogy örökkévaló Isten az Úr, Jahve
az Örökkévaló? Ő a földkerekség teremtője, aki nem fárad, és nem lankad el;
végére mehetetlen bölcsessége, kifürkészhetetlen értelme! Erőt ad a
megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja” (Ésa. 40,28-29). Ő, aki így szól: „Jöjjetek
énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, akik kimerültetek és megterheltettetek, és teher alatt éltek, és
én megnyugvást, nyugalmat adok nektek, megpihentetlek és felüdítlek benneteket” (Mát. 11,28). Mert: „Vannak-e
a pogányok bálványai között, akik esőt adhatnak? És ad-e záporokat az ég? Avagy
nem te vagy-e a mi Urunk Istenünk, és nem benned kell-e bíznunk, hiszen te
cselekedted mindezt!” (Jer. 14,22). Hát:
„Kérjetek esőt az Úrtól a késői eső
idején! Az Úr, Jahve az Örökkévaló villámlást szerez, és záporesőt ad nékik, és
kinek-kinek füvet a mezőn” (Zak. 10,1).
886 Azt mondja az Úr: „Sionnak először én hirdettem, ímé itt vannak
a tanúk. És én küldtem Jeruzsálembe azt, aki örömhírt vitt” (Ésa.
41,27). „Magas hegyre menj föl,
ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel
Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek! Az én
Uram, az Úr, Jahve az Örökkévaló jön hatalommal, karja uralkodik. Vele jön
szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott”
(Ésa. 40,9-10). „Jön már a
hegyeken az örömhírt hozó, aki békességet hirdet! Ünnepeld, Júda, ünnepeidet,
teljesítsd fogadalmaidat, mert nem gázol át rajtad többé a pusztító, teljesen
megsemmisült!” (Náh. 1,15). „Mily szépek a hegyeken az örömmondónak
lábai, aki békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet, aki ezt mondja
Sionnak: Uralkodik a te Istened!” (Ésa.
52,7). Az Úr Jézus feltámadásának hírét először az asszonyok vitték: „És gyorsan eltávozván a sírtól [a sírbolttól] félelemmel és nagy
örömmel, futnak vala, hogy megmondják [hogy hírül adják; megvigyék a hírt] az ő tanítványainak” (Mát.
28,8).
887 Ez pedig így történt: „Sisera (jelentése: vezér) pedig gyalog futott Jáhelnek,
(jelentése: vadkecske, hegymászó; zerg) a
Keneus (jelentése: lándzsa; kovács, vasmunkás; szerzemény) Héber (jelentése: szövetséges, társ;
kapcsolat, társaság; a túloldali, ország a túlsó parton, a másik oldal) feleségének sátoráig, mert béke volt Jábin
(jelentése: értelmes, belátó, képes különbséget tenni; áttekinti a dolgokat) között, Hásor (jelentése: körülzárt hely, udvar, major; bekerített;
védelemben gazdag) királya között,
és a Keneus Héber háznépe között. És kiméne Jáhel Sisera elé, és monda néki:
Jöjj be uram, jöjj be hozzám, ne félj! És betére ő hozzá a sátorba, és betakará
őt lasnakkal, egy takaróval. Az pedig monda néki: Adj kérlek innom egy
kis vizet, mert szomjúhozom. És megnyita ez egy tejes tömlőt, és ada néki inni,
és betakará őt. És az annakfelette monda néki: Állj a sátor ajtajába, és ha
valaki jönne és kérdezne, és ezt mondaná: Van-e itt valaki? mondjad: Nincsen!
Ekkor Jáhel, a Héber felesége vevé a sátorszöget, és pörölyt vőn kezébe, és
beméne ő hozzá halkan, és beveré a szöget halántékába, úgy hogy beszegeződik a
földbe. Amaz pedig a nagy fáradtság miatt mélyen aludt vala, és így meghala. És
ímé, amint Bárák (jelentése: villám, villámló kard) űzve keresné Siserát, Jáhel kiméne elébe, és monda néki: Jöszte és
megmutatom néked az embert, akit keresel. És beméne ő hozzá, és ímé Sisera ott
feküdt halva, és a szög halántékában. Így alázá meg Isten azon a napon Jábint, (jelentése:
értelmes, belátó, képes különbséget tenni; áttekinti a dolgokat) a Kanaán (jelentése: lapály, mélyföld;
megalázás, leigázás) királyát az Izráel (jelentése: Isten harcol, Isten
harcosa, hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme, egyenesen Istennel; vagy Isten erejével győző,
ő Isten hercege lesz; Isten győzedelmeskedik) fiai előtt” (Bír. 4,17-23). És
a győzelmi ének is erről szól: „De áldott
legyen az asszonyok felett Jáhel, a Keneus Héber felesége, a sátorban lakó nők
felett legyen áldott! Az vizet kért, ő tejet adott, fejedelmi csészében
nyújtott tejszínét (díszes csészében tejszínt hozott). Balját a szegre, jobbját pedig a munkások pörölyére nyújtotta, És ütötte Siserát, szétzúzta fejét, és
összetörte, általfúrta halántékát, Lábainál leroskadt, elesett, feküdt, Lábai
között leroskadt, elesett; Ahol leroskadt, ott esett el (élettelenül), megsemmisülve” (Bír. 5,24-27).
888 Mert „a Siont (jelentése: a
messze sugárzó; felállított emlékmű; jel = a gyülekezet; képletesen: a harcos vagy a diadalmas) Egyház) választotta ki az Úr, azt szerette meg
magának, azt kívánta lakhelyül: Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt lakozom, mert
ezt szeretem” ( Zsolt. 132,13-14).
„Hogy megismerjék e földön a te útadat,
minden nép, és [(gój gôj): nemzet] közt a
te szabadításodat (üdvösségedet)” (Zsolt. 67,3). És: „Lészen az utolsó időkben, hogy erősen,
(szilárdan) fog állani az Úr házának
hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak
hozzá minden pogányok, (minden népek); És
eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákob (jelentése:
aki a másik helyére lép) Istenének
házához, hogy megtanítson minket az Ő útjaira, és mi járjunk az Ő ösvényein,
mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből (jelentése: a béke alapja) az Úrnak beszéde” (Ésa. 2,2-3). Mikeás is erről prófétál: „És lészen: az utolsó időben az Úr házának hegye a hegyek fölé
helyeztetik, és felülemelkedik az a halmokon, és népek özönlenek reá. Pogányok
(a nemzetekből valók) is sokan mennek, és
mondják: Jertek, menjünk fel az Úr hegyére, a Jákob Istenének házához, hogy
megtanítson minket az ő útjaira, és járjunk az ő ösvényein! Mert Sionból jő ki
a tanítás, és az Úr beszéde, igéje Jeruzsálemből” (Mik. 4,12).
889 Isten népét ellenség támadja meg: „Felkelvén pedig jókor reggel az Isten
emberének szolgája, kiméne, és ímé seregek vették körül a várost, lovak és
szekerek. És monda néki az ő szolgája: Jaj, jaj, édes uram! Mit cselekedjünk?
Felele ő: Ne félj. Mert többen vannak, akik velünk vannak, mint a kik ővelük.
És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! Nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd
lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt
tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül” (2 Kir. 6,15-17). Mert:
„Meglátjátok és örül szívetek, testetek,
és csontjaitok, mint a zöld fű, virágoznak, és megismerik az Úr kezét az Ő
szolgáin, és haragját ellenségei fölött. Mert ímé, az Úr eljő tűzben, s mint
forgószél az ő szekerei, hogy megfizesse búsulásában az Ő haragját, és
megfeddését sebesen égő lánggal” (Ésa. 66,14-15).
890 Dávid így folytatja a próféciát: „Felvonul [(ʿáláh): fölmegy, fölemelkedik, fölszáll] Isten [('ĕlóhím)] harsona-szónál,
[(tərúʿáh:
örömrivalgással, örömkiáltással, ujjongás] és
kürtzengés közt az Úr, Jahve az Örökkévaló.
(Zsolt. 47,6). Az Evangélium is
erről tesz bizonyságot: „Az Úr azért,
minekutána szólott vala nékik, felemeltetett a mennybe, és elfoglalta helyét az
Isten jobbján” (Márk. 16,19). „Felemelkedett,
azután felhő vette hátára, s elszakította szemüktől” (Csel. 1,9).Az Úr Jézus kijelentése arról, hogy kiről prófétált
Dávid: „És senki sem ment fel a mennybe,
hanemha az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van” (Ján. 3,13). Pál apostolon keresztül
pedig megerősíti a Szent Szellem a kijelentést: „Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott
ajándéknak mértéke szerint. Ez
okáért mondja az Írás: Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt magával fogva, és
adott ajándékokat az embereknek. Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást,
mint hogy előbb le is szállott erre a földre. Aki leszállott vala, ugyanaz, aki
fel is ment, feljebb minden egeknél, felemelkedett az egek fölé, hogy a
mindenséget betöltse, teljessé tegye”
(Eféz. 4,7-10). És Pál apostol megvallja, hogy kiket vitt az Úr
fogolyként: „Ezért vagyok én, Pál, a
Krisztusnak foglya ti érettetek, a pogányokért, a nemzetekért”
(Eféz. 3,1).
891 És az Úr kijelentése: „Megszabadítottam a tehertől az ő vállát, keze
megszabadult a kosárhordástól. Hozzám kiáltottál a nyomorúságban, és
megmentettelek. Válaszoltam neked a felhőből mennydörgésben: próbára tettelek
Méribá (jelentése: (viszály, civakodás, pörlekedés, elégedetlenség,
ellenszegülés) vizeinél” (Szela)” (Zsolt. 81,7-8). Dávid válasza: „Csodálatos dolgokat szólsz [(ʿún):
jelentsz ki] nékünk a te
igazságodban, üdvösségünknek Istene; e föld minden szélének és a messze
tengernek bizodalma” (Zsolt. 65,6). Hát: „Vessed az Úrra a te terhedet, [(jəháḇ):
minden gondodat, problémádat] ő
gondot visel rólad…]” (Zsolt. 55,23).
892 Dávid így folytatja: „Mert nagy én rajtam a te kegyelmed, és a sír
mélyéből is kimentettél” (Zsolt. 86,13). „Megmentettél engem a haláltól, szememet a könnyhullatástól, lábamat
az elbukástól, az Úr Jahve az Örökkévaló színe előtt járhatok (az Ő
jelenlétében élhetek) az élők földjén”
(Zsolt. 116,8-9). „Mert
megszabadítottál engem, és [(nácal nep̄eš) kiragadtad életemet]
a halálból, bizony az én lábaimat az
eleséstől [(dəḥí): botlástól, bukástól]; hogy járjak [(hálaḵ): éljek] Isten színe előtt [(páním): az Ő jelenlétében] az életnek világosságában [('ôr):
fényében, ragyogásában]” (Zsolt. 56,14) Mert Isten ígérete
így hangzik: „Megváltom, kifizetem a váltságdíjat, kiváltom,
kiszabadítom őket a Seol hatalmából, a holtak hazájából! Megmentem, megváltom
őket a haláltól! Hol van a te veszedelmed, a te tövised, mérged oh halál?! Hol
van a te romlásod, a te fullánkod, oh Seol, holtak hazája?! Megbánás nincs
bennem, elrejtetett én előlem” (Hós. 13,14). És a prófécia
beteljesült Krisztusban: „Mert drága, nagy áron vásároltattok meg; Nagy
volt a váltságdíjatok. Dicsőítsétek meg tehát, és hordozzátok azért az Istent a
ti testetekben, a ti egész valótokban, és szellemetekben,
amelyek az Istenéi” (1 Kor. 6,20). És így folytatódik a kijelentés: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, nem
romlandó, múlandó ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt
hiábavaló, értéktelen, üres életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és
szeplőtlen, be nem szennyezett, mocsoktalan bárányén, a Krisztusén” (1 Pét. 1,18-19). Pál apostol
pedig boldogan kiált fel: „Elnyeletett a
halál, a felbomlás, az élet megszűnése a győzelemben örökre. Teljes a diadal a
halál fölött; Elnyelte a halált a diadal végleg. Halál! Hol a te fullánkod? Hol a te
győzelmed, diadalod? Koporsó! Hol a te diadalmad, a te fullánkod, tövised?”
(1
Kor. 15,56).
893 És: „…összezúzza sok ország fejét” (Zsolt. 110,6). „Kiszállsz néped szabadítására, fölkented
segítségére, (szabadítására); szétzúzod
a főt a gonosznak házában; nyakig feltakarod az alapjait. Szela! Saját
dárdájával vered át az ő vezéreinek fejét, akik berohannak, hogy szétszórjanak
engem; ujjonganak, hogy rejtekében emészthetik meg a szegényt” (Hab. 3,13-14). „Isten az én királyom kezdettől fogva, aki
szabadításokat művel e föld közepette. Te hasítottad ketté a tengert erőddel;
te törted össze a tengeri szörnyek fejét. Te rontottad meg (zúztad szét) a leviathánnak fejét, s adtad azt eledelül a
pusztai népnek” (Zsolt. 74,12-14).
894 És így folytatja Dávid: „Ti (ró'š): kezdeti, eredeti (šaʿar): kapuk (násá' náśá'): emelkedjetek
fel, emelkedjetek fel (ʿólám ʿôlám): örökkévalóság (peṯaḥ):
kapui, hadd (bô'): jöjjön be, és vezesse
be a népet a (káḇóḏ káḇôḏ): dicsőség
fenséges (mּeleḵ): királya. Kicsoda ez a
dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló], az erős hadakozó Úr. [az Úr, aki
hatalmas, verhetetlen a harcban]. Ti (ró'š):
kezdeti, eredeti (šaʿar):
kapuk
(násá'
náśá'): emelkedjetek fel, emelkedjetek fel (ʿólám ʿôlám): örökkévalóság (peṯaḥ): kapui, hadd (bô'): jöjjön be, és vezesse
be a népet a (káḇóḏ káḇôḏ): dicsőség
fenséges (mּeleḵ): királya. Kicsoda ez a
dicsőség királya? A seregek Ura, ő a dicsőség királya. Szela” (Zsolt. 24,7-10). „Felvonul [(ʿáláh): fölmegy,
fölemelkedik, fölszáll] Isten [('ĕlóhím)]
harsona-szónál, [(tərúʿáh:
örömrivalgással, örömkiáltással, ujjongás] és
kürtzengés közt az Úr” (Zsolt. 47,6). Szent Szellem
kijelentése arról, hogy kik mehetnek be vele együtt: csak
a megigazultak mehetnek be: „Nyissátok
meg nékem az igazságnak, a megigazulásnak kapuit, hogy bemenjek azokon és dicsérjem az Urat, és hálát adjak! Ez az Úr, Jahve az Örökkévaló kapuja:
igazak, megigazultak mehetnek be rajta”
(Zsolt. 118,19-20). És Az Ige megőrzői: „Nyissátok fel a kapukat,
hogy bevonuljon, hadd jöjjön be az
igaz, a megigazult nép, a hűség, a valóság = Ige megőrzője, mert csak az maradhat hűséges” (Ésa. 26,2).
895 Dávid arra buzdít, hogy: „Örvendezzetek
Istennek, a mi erősségünknek; ujjongjatok a Jákób Istene előtt! Dalt zengjetek
és dobot pergessetek, gyönyörű hárfát citerával együtt. Fújjatok kürtöt új
holdra, holdtöltekor, a mi ünnepünk napján” (Zsolt. 81,2-4). Mert Ő a Szabadító: „Örvendezzen Izráel az ő teremtőjében: Sionnak fiai örüljenek
(örvendezzenek) az ő királyukban!
Dicsérjék az ő nevét tánccal, dobbal és hárfával zengjenek néki. Mert kedveli
az Úr az ő népét, a szenvedőket (elnyomottakat) szabadulással dicsőíti meg (győzelemmel ékesíti fel)”
(Zsolt. 149,2-4). Hát: „Dicsérjétek
őt hatalmas tetteiért, dicsérjétek őt nagyságához méltóan! Dicsérjétek őt
kürt-zengéssel; dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek őt dobbal és
tánccal, dicsérjétek őt hegedűkkel és fuvolával; Dicsérjétek őt hangos
cimbalommal, dicsérjétek őt harsogó cimbalommal. Minden teremtmény, aki csak lélegzik, dicsérje az
Urat, Jahvét az Örökkévalót! Dicsérjétek az Urat, Jahvét az Örökkévalót!” (Zsolt. 150,2-6). Így dicsérte az
urat Mirjam, amikor az Úr kimenttette az övéit a fáraó kezéből: „Akkor Miriam prófétaasszony, Áronnak nénje
dobot vőn kezébe, és kimenének utána mind az asszonyok dobokkal és táncolva. És
felele nékik Miriám: Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával
tengerbe vetett” (2 Móz. 15,20-21).
Dávid így mutat példát az Úr jelenlétében való örömre: „Dávid pedig és az egész Izráel táncolnak vala az Isten előtt teljes
erővel, énekekkel, citerákkal, hegedűkkel, dobokkal, cimbalmokkal és kürtökkel” (1 Krón. 13,8).
896 Hát: „Halljátok meg ezt, Jákób háza, akiket Izráelről
neveztek el, és akik Júdától származtok, akik az Úr, Jahve az Örökkévaló nevére
esküsztök, és Izráel Istenét emlegetitek…” (Ésa.
48,1). És mondjátok: „Kijelentem, és hirdetem a te nevedet,
hatalmadat, dicsőségedet, és erődet az én atyámfiainak, az én testvéreimnek, és
az anyaszentegyháznak a kihívottak
közösségének közepette dicséretet mondok néked, és énekelve magasztallak, és újra meg újra
elmondom” (Zsid. 2,12).
897 Így szólt a győzelmi ének: „Akkor lejött a hősök maradéka; Az Úrnak népe
lejött hozzám a hatalmasok ellen. Az Amálékban (jelentése: rabló, uralkodó
nép; völgylakók) gyökeret vert
Efraimból (jelentése: kettős gyümölcs, kétszeres termékenység; kettős
örökség, utódok; a termékenység) valók,
utánad Benjámin, a te népeddel együtt; Mákírból (jelentése: akit eladtak,
odaadtak; eladó, kereskedő) jöttek a
vezetők, Zebulónból a vezéri pálcát hordók”
(Bír. 5.13-14).
898 Igen: „Az Úr ad erőt, és [(náṯan ʿôz ʿóz): átad
hatalmat] népének. Az Úr megáldja, [(brḵ):
javaiból részesíti] népét békességgel”
(Zsolt. 29,11). Mert: „Az Úr
[(jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló] az ő népének
ereje [erőssége], és az ő
fölkentjének megtartó erőssége [(jəšúʿáh máʿôz): megsegítő ereje,
oltalmazója, védelmezője, megmentője, Ő a szabadulás vára]” (Zsolt. 28,8). Ő az,
aki: „Erőt ad a megfáradottnak, és az
erőtlen erejét megsokasítja” (Ésa.
40,29-31).
899 És folytatódik a prófécia: „Tarsis és a szigetek királyai hozzanak
ajándékot; Seba és Szeba királyai adománnyal járuljanak elé” (Zsolt. 72,10). „A Séba királynéasszonya … És bejöve
Jeruzsálembe igen nagy sereggel és tevékkel, a melyek hoznak vala
(balzsamot), fűszerszámokat, igen sok
aranyat és drágaköveket, és Salamonhoz méne, és szóla vele” (1
Kir. 10,1-2). „És sokan
ajándékokat hoznak vala Jeruzsálembe az Úrnak, … drágaságokat” (2 Krón. 32,23). Ézsaiás így
prófétál erről: „A tevék sokasága elborít, Midján és Éfa tevecsikói, mind Sebából
jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicséreteit hirdetik.
(Ésa. 60,6). És így szól a prófécia arról, hogy milyen ajándékról van
szó: „Csak szavamra várnak a szigetek,
legelőször Tarsís hajói, hogy elhozzák
fiaidat messziről, ezüstjükkel és aranyukkal együtt, Istened, az Úr, (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló nevének
dicsőségére, Izráel Szentje dicsőségére, hogy fölékesítsen téged”
(Ésa. 60,9). Pál apostolon keresztül kerül megerősítésre az ajándékról
szóló prófécia: „Hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus
Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől
megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek” (Róm. 15,16).
900 És folytatódik a kijelentés: „Ama
napon oltára lesz az Úrnak Égyiptom földének közepette és határán egy oszlop az
Úrnak; És lesz jegyül és bizonyságul a seregek Urának Égyiptom földén, hogy ha
kiáltanak az Úrhoz a nyomorgatók előtt, hogy küldjön nékik megtartót és
fejedelmet, és őket megszabadítsa. És megismerteti magát az Úr Egyiptommal, és
megismeri Égyiptom az Urat ama napon, és szolgálják véres áldozattal és
ételáldozattal, és fogadnak fogadást az Úrnak, és teljesítik. … és megtérnek az
Úrhoz, és Ő meghallgatja őket” (Ésa. 19,19-22). „Kús folyóvizein (Etiópia folyamain) túlról hozzák imádóim, szétszórt népemnek
leányai ételáldozatomat nékem” (Sof. 3,10). „Így szól az Úr: Égyiptom gyűjtött kincse és Kús nyeresége és a nagy
termetű Szabeusok hozzád mennek és tieid lesznek, téged követnek, békókban
járnak, (megbilincselve vonulnak), előtted
leborulnak és hozzád könyörögnek: Csak közted van az Isten és nincsen több
Isten!” (Ésa. 45,14). És a
prófécia beteljesedése: „És felkelvén, elméne. És ímé egy szerecsen, egy etióp férfiú,
Kandakénak, a szerecsenek, az etiópok királyasszonyának hatalmas, nagyhatalmú,
és nagy tekintélyű komornyikja, és legfőbb eunuchja, ki az ő egész kincstárának
felügyelője vala, ki feljött imádkozni Jeruzsálembe; És visszatérőben volt és
az ő hintóján ül vala, és olvasá Ézsaiás prófétát. Monda pedig a Szellem
Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál ehhez a hintóhoz! Filep azért oda
futamodván, hallá, amint az eunuch az Ézsaiás prófétát olvassa vala. És monda:
Vajon érted-e, amit olvasol? Ő pedig monda: Mi módon érthetném, ha csak valaki
meg nem magyarázza nékem? És kéré Filepet, hogy szálljon fel, és üljön mellé.
Az írásnak helye pedig, melyet olvasott, ez vala: Mint juh viteték
mészárszékre, és mint a bárány az ő nyírője előtt néma, azonképpen nem nyitotta
fel az ő száját. Az ő megaláztatásában az ő ítélete elvétetett, az ő
nemzetségét pedig kicsoda sorolja el? Mert elvétetik a földről az ő élete. Felelvén pedig a komornyik Filepnek, monda:
Kérlek téged, kiről mondja ezt a próféta? Magáról-e, vagy más valakiről? néki
örömüzenetként a Jézust. Mikor pedig menének az úton, jutának egy vízhez; és
monda a komornyik: Ímhol a víz: mi gátol, mi az akadálya, hogy bemerítkezzem?
Filep pedig monda: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az pedig felelvén,
monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia. És megállítá a hintót, és
leszállának mindketten a vízbe, Filep és a komornyik; és Fülöp bemerítette őt.
Mikor pedig a vízből feljöttek, az Úrnak Szelleme megragadva fölkapta, és elragadá
Filepet; és többé nem látta őt a komornyik, De azért örvendezve utazott tovább
a maga útján” (Csel. 8,27-39).
901 Dávid arra buzdít, hogy a hajlék elkészültekkor: Adjatok az Úrnak [(jəhóváh):
Jahvenak, az Örökkévalónak], ti
fejedelmeknek fiai, [('él
bén): Isten erős ifjúi], adjatok az Úrnak tiszteletet [(káḇóḏ
káḇôḏ): dicsőséget, tisztességet] és dicséretet. Magasztaljátok az Urat, jəhóváh): Jahvét, az
Örökkévalót ti mennyei
lények, magasztaljátok az Úr, jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló (ʿôz ʿóz): dicsőségét és hatalmát, ismerjétek el erejét. Adjatok (káḇóḏ káḇôḏ): dicsőséget az Úr nevének, (šáḥáh hăḏáráh qóḏeš): leborulva
imádjátok szent ragyogásban]. (Zsolt. 29,1-2). Dávid újra és újra
erre hívja a nemzeteket: „Adjatok az
Úrnak, népeknek nemzetségei: Adjatok az Úrnak dicsőséget és tisztességet. Magasztaljátok az Urat! Magasztaljátok az Úr
dicsőségét és hatalmát! (Zsolt. 96,7). És ismét: „Adjatok az Úrnak, népeknek nemzetségei,
adjatok az Úrnak dicsőséget és erősséget! (1 Krón. 16,28). És erre
hívja a mennyi lényeket, és Isten földi követeit, és minden teremtményét: „Áldjátok az Urat ő angyalai (ti
követei), ti hatalmas erejűek, akik
teljesítitek az ő rendeletét, hallgatván az ő rendeletének szavára. Áldjátok az
Urat minden ő serege: ő szolgái, akaratának teljesítői! Áldjátok az Urat minden
ő teremtményei, az ő uralkodásának minden helyén! Áldjad én lelkem az Urat!” (Zsolt. 103,20-22). Már Mózes erre hív fel: „Mert az
Úr nevét hirdetem: magasztaljátok Istenünket!” (5 Móz. 32,3). És Dávid folytatja: „Adjátok az Úrnak neve dicsőségét, és magasztaljátok dicső nevét; hozzatok ajándékot és jöjjetek be az ő
tornácaiba. Hajoljatok meg, boruljatok le az Úr előtt szent ékességben;
rettegjen előtte az egész föld!” (Zsolt. 96,8-9). És ismét: „Adjatok az Úr nevének dicsőséget, hozzatok ajándékot, és jöjjetek
eleibe, imádjátok az Urat a szentség ékességében. Rettegjen az egész föld az ő
orcájától; a föld kereksége is megerősíttetik, hogy ne ingadozzék” (1 Krón. 16,29-30).
902 És így folytatódik a kijelentés: „Hallgassátok figyelmesesen az ő
hangjának dörgését, és a zúgást (morajlást), amely az ő szájából kijön! Az egész ég alatt szétterjeszti azt, és
villámát is a földnek széléig. Utána hang zendül, (mennydörgés bömböl) az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem
tartja vissza azt, ha szava megzendült (szüntelenül hallatszik a hangja). Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög,
és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük” (Jób. 37,1-4). Igen: „Mennydörgésben szólt az Úr, az Örökkévaló az
égből, a Felséges Isten hallatta hangját«” (Zsolt. 18,14). „Az Úr
szava erőben, az Úr szava dicsőségben jő, erősen zeng. Az Úr szava
tűzlángokat [tüzes villámot] szór”
(Zsolt. 29,4.7).
903 A krónikás így magasztalja az Urat: „Oh Uram, tied a nagyság,
hatalom, dicsőség, és a fenség, a ragyogás és a méltóság, örökkévalóság és
méltóság, sőt minden, valami a mennyben és a földön van, tied! Tied, oh Uram,
az ország, magasztos vagy te, mindenek felett! ... és te uralkodsz mindeneken;
a te kezedben van az erő és a hatalom; a te kezedben van mindeneknek
felmagasztaltatása és megerősíttetése”
(1 Krón. 29,11-12). A
mennyben is így dicsőítik Urunkat: „Méltó
vagy Uram, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te
teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett” (Jel. 4,11). „És így szóltak hatalmas
hangon: „Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a
bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás! Sőt hallottam,
hogy minden teremtett állat, (minden teremtett élőlény), amely van a mennyben és a földön, és a föld
alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja vala: A királyi
széken ülőé, a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom
örökkön-örökké” (Jel. 5,12-13).
904 És így folytatja Dávid: „Mert
az Úr [jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló] felséges, [(ʿeləjôn): magasságos ] rettenetes [(járé'): tiszteletreméltó, csodálatos]; nagy [(gəḏóláh gáḏôl): hatalmas,
erős] király az egész földön [minden
ország felett]” (Zsolt. 47,3)
