Zsolt.
41,1
Az éneklőmesternek [(nácaḥ): karmesternek, karvezetőnek];
Dávid [jelentése: szeretett, szerető;
összekötő, egyesítő; főember] zsoltára.
Zsolt. 41,2 Boldog, aki a nyomorultra gondol; [(dal
śáḵal): akinek gondja van a
nincstelenre, a szűkölködőre, és könyörül
a nyomorulton] a veszedelem [(ráʿ): a csapás] napján [ha bajba
kerül] megmenti azt az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló]*
*Az Úr Jézus kijelentése: „Boldogok az
irgalmasok, a könyörülők: mert
ők irgalmasságot nyernek. Mert majd nekik is irgalmaznak, és rajtuk is
könyörülni fognak” (Mát. 5,7).
Jakab
apostolon keresztül így szól a Szent Szellem: „Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen, sőt diadalmaskodik az ítélet felett. Mi a
haszna, és mit használ, atyámfiai testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, de cselekedetei
pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-e, üdvözítheti-e
őt egyedül a hit? Ha pedig az
atyafiak, a testvérek, férfiak vagy nők, mezítelenek, nincs ruhájuk, és szűkölködnek mindennapi eledel nélkül, mert nincs meg a mindennapi kenyerük, és azt mondja nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek
meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nékik, amikre szüksége van az ő egész
valójuknak; mi annak a haszna és mit használ az? Azonképpen, és ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott
önmagában” (Jak. 2,13-17)
Ezért
így buzdít a Szent Szellem: „Az
irgalmasság, a részvét, szánalom,
könyörületesség, és az igazság, a hűség és hit ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te
szívednek táblájára” (Péld. 3,3)
„Amit leginkább
kell az embernek kívánni, az az irgalmasság… mert amit az embertől megkívánnak, az a részvét, szánalom,
könyörületesség” (Péld. 19,22).
Mert:
„… aki a szegényekkel kegyelmességet
cselekszik, (és könyörül) boldog az!” (Péld. 14,21).
Zsolt. 41,3 Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló]
megőrzi, és [(šámar): biztonságban tartja] azt [(ḥájah): megeleveníti,
életre kelti, visszaadja az életnek] és élteti azt; boldog [('ášér
'ášar): szerencsés, sikeres] lesz e földön, és nem adhatod oda [(náṯan):
nem engedi át] ellenségei kívánságának
[(nep̄eš):
akaratának, szándékának, dühének; s
nem adja ellensége hatalmába].
Zsolt. 41,4 Az
Úr megerősíti őt, és [enyhülést ad]
az ő betegágyán; bármilyen az ágya, megkönnyíted betegségében [jobbulást ad neki, valahányszor betegen
fekszik].
Zsolt. 41,5 Én azt mondtam: Uram [légy kegyelmes hozzám; könyörülj
rajtam] kegyelmezz nékem, gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened [(ḥṭ'): eltévesztettem a
célt, elvétettem a lépést, letértem az útról]!*
*És így folytatja Dávid: „Egyedül
te ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz…” (Zsolt.
51,6).
Hiszen:
„Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram,
kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek
(tiszteljenek) téged!”
(Zsolt. 130,3-4).
De:
„Aki elfedezi, és (takargatja) az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig
megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer”
(Péld. 28.13).
És
én: „Vétkemet bevallám néked, bűnömet
[(ḥaṭṭá'ṯ
ḥaṭṭá'áh jḏʿ ʿávôn ʿáôn): vétkemet, tévedésemet, céltévesztésemet
megismertem, megértettem, és a bűn következményét, a bajt, csapást
megtapasztaltam], és el nem fedeztem
[(kásáh):
nem rejtegettem, nem takargattam tovább, és hamisságomat nem titkoltam el]. Azt mondtam [('ámar): magamban]: Bevallom hamisságomat [(pešaʿ):
lázadásomat, elszakadásomat, hűtlenségemet] az
Úrnak [(jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak] - és te elvetted rólam bűneimnek terhét [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): céltévesztésem
következményeit, bajokat, csapásokat, és eltörölted adósságom, megbocsátottad
Istennélküliségemet] Szela”
(Zsolt. 32,5).
Hiszen
a prófétán keresztül már kijelentette az Úr:
„Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat, és gonoszságodat önmagamért, és
bűneidről, és gonoszságodról nem
emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).
Erről
szól Mikeás próféta is: „Kicsoda olyan
Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, a
gonoszságot, és elengedi öröksége, a népe maradékának vétkét, gonoszságát, és
büntetését?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az
irgalmasságban, és mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad! Hozzánk térvén,
könyörül rajtunk, újra irgalmas lesz hozzánk; eltapodja álnokságainkat, és
igazságtalanságunkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!” (Mik. 7,18-19).
Dávid
is erről prófétál: „Áldjad én lelkem az
Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről és ne feledd el, mennyi jót tett veled. Aki - Ő - megbocsátja minden
bűnödet, minden gonoszságodat, meggyógyítja minden betegségedet, és
fogyatékosságodat, rosszullétedet. Aki megváltja életedet a koporsótól, és a
sírtól; kegyelemmel, szeretettel és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt. 103,2-4).
És
az apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Ha megvalljuk [(homologeó): elismerjük, és
bevalljuk] bűneinket [(hamartia):
céltévesztésünket,
akkor megtapasztaljuk, hogy Isten], hű és igaz [megbízható és igazságos], hogy megbocsássa bűneinket [hogy
(aphiémi): elengedje
tartozásunkat, és felmentsen a céltévesztés alól] és megtisztítson [(katharidzó): tisztának
nyilvánítson] minket minden hamisságtól.
[(adikia): minden igazságtalanságtól, istentelenségtől]” (1 Ján. 1,9).
Zsolt. 41,6 Ellenségeim rosszat [(ráʿ): gonosz, rosszindulatú
beszédet] mondanak felőlem: Mikor hal meg és [(mámôṯ): pusztul el]
vész ki a neve [('áḇaḏ): mikor törlik
nevét]?*
*És folytatja Dávid
a próféciát: „Föltátották rám szájukat, [hahotázva] azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk. [Más
fordítás: (ráḥaḇ): Kitátják ellenem nagyra a szájukat, s azt kiáltják: (he'áḥ):
tessék! (rá'áh): Na, most majd meglátjuk]. (Zsolt.
35,21)
„De tőrt
vetnek, [(náqaš): csapdát állítanak], akik
életemre törnek, [akik életemet (bqš): keresik] és akik bajomra törnek; [akik vesztemet akarják, pusztulással
fenyegetnek] hitványságokat beszélnek,
[arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem] és
csalárdságot koholnak mindennap [és csalárd terveken gondolkoznak
mindennap]” Zsolt. 38,13)
Hogy: Ne mondhassák szívükben, ne [('ámar): gondolhassák, és ne
dicsekedjenek magukban]: Örüljünk! [(he'áḥ): haha! Aha! Tessék! Ez az, ezt akartuk]. Ne
mondhassák: Elnyeltük őt [(blʿ): végeztünk vele, elpusztítottuk, megsemmisítettük]!”
(Zsolt. 35,25)
Zsolt. 41,7 Ha látogatni jön be valaki, hiábavalóságot beszél;
szíve álnokságot [minden rosszat]
gyűjt össze magának, kimegy az utcára és beszél [és kibeszéli]. »Héber: Amikor (rá'áh): megjelenik, (bô'): bejön, belép, (šavə' šávə'): hazugságot, értéktelen
hiábavalóságot (dibbér): beszél; (léḇ'áven): bensője ('áven) hazugság gonoszságot, bajt,
csapást, szerencsétlenséget (qáḇac):
gyűjt össze. Azután (jácá'): kimegy
az (ḥuc ḥúc): utcára, és (dibbér): beszél«*
*Dávid újra-és újra
erről prófétál: „Hamisságot [(šavə' šávə'): hazugságot,
valótlanságot, hiábavalóságot, gonoszságot, rombolást, pusztítást] szól, és [(dibbér): beszél] egyik a másiknak. Mindenki képmutatóan, hazug módon beszél társával, és
felebarátjával. Hízelkedő ajakkal [(ḥeləqáh śep̄eṯ śáp̄áh):
mézesmázos, alakoskodó beszéddel] kettős szívből szólnak [kétszínűen beszélnek]” (Zsolt. 12,3).
„Nincsen az ő szájukban egyenesség [nem jön ki szájukon őszinte szó, igazság azaz: a
valóság, az Ige]. Belsejük [szívük] csupa romlottság [merő álnokság,
istentelenség, rosszindulat; hiábavalóság; szívükben gonoszat forralnak]; nyitott sír [megnyílt koporsó] az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek
[sima a nyelvük, csalárd, hízelgésre hajlik; nyelvüket álnokul forgatják]”
(Zsolt. 5,10).
„Szája telve átkozódással,
csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság” (Zsolt.
10,7).
„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge
van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4)
„Kígyóméreg az ő boruk,
viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33).
„Lábuk gonosz cél után fut, sietnek
ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van
útjaikon. Nem ismerik a békesség útját (Krisztust), eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon
jár, annak nincs köze a békességhez” (Ésa. 59,7-8).
A
hitetlenek csak: „Gúnyolódnak és
gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással. Az égre tátogatják
szájukat, és nyelvük eljárja a földet. ...édes az ő szájában a gonoszság, és
elrejti azt az ő nyelve alá; És kedvez annak és ki nem veti azt, hanem ott
tartogatja ínyei között” (Zsolt. 73,8-9;
Jób. 20,12-13)
Pál apostolon keresztül
jelenti ki a Szent Szellem, hogy eltelhetnek évezredek, de az ember nem
változik: „Nyitott, tátongó, és megnyílt
sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, és alattomosan rászednek, becsapnak,
csalárdságot beszélnek, áspis, vagyis vipera kígyóméreg az ajkukon. szájuk átokkal,
átkozódással, és keserűséggel, keserű beszéddel van tele. Lábuk gyors a
vérontásra. Romlás, baj, csapás, pusztulás, romok, nyomorúság, és
nyomorgatás, szerencsétlenség, azaz csapás, és sanyarúság jár a nyomukban, az
ő ösvényeiken, és útjaikon. És a békesség útját nem ismerik: nincsenek tudatában, nem érzik, nem
észlelik, nem biztosak benne, mert nem értik” (Róm. 3,13-17).
Mert: „A bűnös (vagyis céltévesztett) ember
szíve mélyén (az ő bensőjében) ott
suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, sőt azzal hízeleg magának, hogy
bűnével gyűlöletet tud szítani. Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar
okos és jó lenni. Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a
rosszat” (Zsolt. 36,2-5).
Hát: „Ne irigykedjél a gonosztevőkre, se ne kívánj azokkal lenni. Mert pusztítást gondol az ő szívük, és bajt
szólnak az ő ajkaik” (Péld. 24,1-2).
Ezek rombolják a mások hitét:
Elteltek évszázadok és évezredek, de a hitetők módszere nem változott: „Mert az ilyenek a mi Urunk Jézus
Krisztusnak nem szolgálnak, hanem az ő hasuknak; és nyájas beszéddel, meg
hízelkedéssel megcsalják az ártatlanoknak szívét” (Róm. 16,18)
„Ezek... érzékiek, kikben nincsen Szent Szellem” és: „az ő végük
kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert
földi dolgokkal törődnek” (Júd. 1,19;
Fil. 3,19).
Zsolt. 41,8 Minden gyűlölőm együtt suttog reám, gonoszat
koholnak, [(ráʿ ḥášaḇ): ártó
gondolatokat forgatnak fejükben] ellenem*
*Dávid
újra-és újra erről prófétál: „Nincsen az ő szájukban egyenesség [nem
jön ki szájukon őszinte szó, igazság azaz: a valóság, az Ige]. Belsejük [szívük] csupa romlottság [merő álnokság, istentelenség, rosszindulat;
hiábavalóság; szívükben gonoszat forralnak]; nyitott sír [megnyílt koporsó] az
ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek [sima a nyelvük, csalárd, hízelgésre
hajlik; nyelvüket álnokul forgatják]” (Zsolt. 5,10).
„Szája telve
átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és
álnokság” (Zsolt. 10,7).
„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge
van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4)
„Kígyóméreg az ő
boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33)
„Lábuk gonosz cél után fut, sietnek
ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van
útjaikon. Nem ismerik a békesség útját (Krisztust), eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon
jár, annak nincs köze a békességhez” (Ésa. 59,7-8)
„Mert ők rossz úton
futnak, és vérontásra sietnek” (Péld. 1,16)
Mert nem ismerték meg
azt, aki kijelentette, hogy: „Én vagyok
az út…” (Ján. 14,6)
Akiről már a próféták
is így szóltak „… és hívják nevét: …
békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6)
És akinek neve: Úr
Jézus: „Mert Ő a mi békességünk” (Eféz. 2,14).
Zsolt. 41,9 Istennek átka [(bəlijjaʿal): Béliál csapása, pusztítása]
szállott [(jácaq) áradt ki] ő reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel
többé!*
*És: „Gyűlölködő
szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt. 109,3).
És: „Föltátották rám szájukat, [hahotázva]
azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk.
[Más fordítás: (ráḥaḇ): Kitátják ellenem
nagyra a szájukat, s azt kiáltják: (he'áḥ): tessék! (rá'áh): Na most majd meglátjuk]” (Zsolt. 35,21).
Zsolt. 41,10 Még az én jóakaróm [(šálóm šálôm): a legjobb barátom] is, akiben bíztam,
aki kenyeremet (velem együtt) ette,
fölemelte sarkát ellenem [és alattomosan ellenem támadt]*
*És hangzik a
prófécia az Istenét fel nem ismerő népről: „Ellenségeim életerősek, sokan vannak,
akik ok nélkül gyűlölnek. És a kik jóért rosszal fizetnek; ellenem törnek, rám
támadnak, pedig én jóra törekszem” (Zsolt.
38,20-21).
„És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, és
ostromolnak engem (harcolnak ellenem)
ok nélkül. Szeretetemért ellenkeznek
velem, (vádaskodással felelnek) én
pedig imádkozom. Rosszal fizetnek nékem a jóért, és gyűlölettel az én
szeretetemért” (Zsolt. 109,3-5).
„Jóért rosszal [(ṭôḇ): kedvességemért (ráʿ): rosszindulattal] fizetnek meg nékem, [(šəḵôl
nep̄eš): megfosztanak életemtől, életemre törnek]” (Zsolt.
35,12)
Pedig: „Aki fizet gonoszt a jóért, nem távozik el
a gonosz baj annak házától” (Péld.
17,13).
Kérlek: „Figyelmezz
reám Uram (jəhóváh: Jahve,
Örökkévaló), halld meg, mit beszélnek
ellenfeleim! Szabad a jóért rosszal fizetni? Hiszen vermet ástak nekem!
Emlékezz rá, hogy eléd álltam, és szót emeltem értük, hogy elfordítsam róluk
haragodat” (Jer. 18,19-20).
És a prófécia így
teljesedett be: Amikor az Úr Jézus kijelenti, hogy Ő egy az Atyával, meg
akarják kövezni Őt: „Felele nékik Jézus:
Sok jó dolgot [sok jó cselekedetet]
mutattam néktek az én Atyámtól; [és
sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám nevében] azok közül melyik dologért [melyik
cselekedetem miatt] köveztek meg engem? (Ján. 10,32).
És Júdásról is hangzik a prófécia: „Mert nem ellenség szidalmazott (gyalázott) engem, hisz azt elszenvedném; nem gyűlölőm
emelte fel magát ellenem, (hatalmaskodott rajtam) hiszen elrejtettem volna magamat az elől: Hanem te, hozzám hasonló
halandó, én barátom és ismerősöm, Akik együtt édes bizalomban (meghitt
barátságban) éltünk; az Isten házába
jártunk a (gyülekezet körében) a
tömegben” (Zsolt. 55,13-15).
És az Úr Jézus kijelenti, hogy a prófécia
beteljesedett: „… tudom én kiket
választottam el; hanem hogy beteljesedjék az írás: Aki velem ette a kenyeret, a
sarkát emelte fel ellenem” (Ján. 13,18).
Az apostolok is erről
esznek bizonyságot: „Atyámfiai, testvéreim,
férfiak, szükség volt beteljesedni annak
az írásnak, melyet megjövendölt, amit előre megmondott, kinyilatkoztatott a
Szent Szellem Dávid szája által Júdás felől, ki vezetőjük lőn azoknak, akik
elfogták Jézust. Mert mi közénk számláltatott, közénk tartozott, és elnyerte
ennek a szolgálatnak az osztályrészét, és a mi szolgálatunk részese volt. [Más fordítási lehetőség: Ez
a szolgálat jutott neki örökségül]” (Csel. 1,16-17).
Zsolt. 41,11 De te Uram, [(ḥánan): légy kegyelmes], és könyörülj rajtam és [(qúm): segíts], emelj föl engemet, hadd
fizessek meg nékik, [(šálam): hadd állítsam helyre őket]!*
*És Dávid – az
életveszély közepette – így folytatja megvallását, példát adva a
bajbajutottaknak: „Bizony elrejt (és megóv) engem az ő hajlékába (sátrában) a veszedelem napján; eltakar engem sátrának
rejtekében (elrejt sátra mélyén), sziklára
emel fel engem (magas kősziklára helyez engem). Most is felülemeli fejemet ellenségeimen (így hát fölemelt fővel
állok ellenségeim között), akik körültem
vannak, és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek
az Úrnak” (Zsolt. 27,5-6)
Mert: „te, [oh] Uram,
védőpajzsom [oltalmazóm] vagy, te
vagy dicsőségem, csüggedt fejem fölemeled. [felmagasztalod]” (Zsolt 3,4)
„Áldott az Úr, hogy csodálatossá tette
kegyelmét rajtam, mint egy megerősített városon (és
csodálatos hűséggel bánt velem az ostromlott városban)!” (Zsolt. 31,22)
„Békességben fekszem le, és legott elaluszom;
mert te, Uram, egyedül adsz nékem bátorságos lakozást (hogy biztonságban
élhessek)” (Zsolt. 4,9)
„Ha tábor fog körül (és ha egy egész tábor jön is ellenem), nem fél szívem; habár had támad reám (és
háború tör is rám), mégis ő benne bízom
én (és akkor is bizakodom)” (Zsolt. 27,3)
Mert: „Megszégyenül majd, és igen megháborodik
(és reszketni fog nagyon) minden
ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek hirtelen (egy pillanat alatt)” (Zsolt.
6,11)
Az Úr: „Az
igazaknak (a megigazultaknak) valóságos
jót rejteget (jutalmat tartogat), pajzst
a tökéletesen járóknak (a feddhetetlenül élőknek)” (Péld. 2.7).
„És lesz az Úr nyomorultak [elnyomottak,
szegények, összetörtek] kővára, [biztos menedéke], kővár a szükség [a nyomorúság,
szorongatás, és veszedelem]
idején, és [az alkalmas időben
segítője]” (Zsolt. 9,10).
Mert: „Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő erősségük a háborúság
idején. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a
gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak” (Zsolt. 37,39-40)
„Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos
segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek
omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek
rendülhetnek meg háborgásától. Szela” (Zsolt.
46,2-4)
Mert: „Hajlék az
örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled az ellenséget,
és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27)
„Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom
nékem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki
megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És
megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám.
22,3-4)
„Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy
körül engem a szabadulás örömével! S az Úr válasza: Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel
tanácsollak téged” (Zsolt. 32,7-8)
A hit válasza: „Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram,
Istenem ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a
veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen
oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a
repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól,
amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezren, és jobb kezed felől tízezren; és
hozzád nem is közelít. Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak
megbüntetését!... Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te életedet.
Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!” (Zsolt. 91,2-8; 121,7-8).
Zsolt. 41,12 Abból tudom meg, hogy kedvelsz engemet, ha ellenségem
nem ujjong [(rúʿa): nem diadalmaskodik] felettem;*
*Mert: „Istenem [('ĕlóhím)], Benned bízom [Benned (báṭaḥ):
reménykedem]; ne [hagyd, hogy] megszégyenüljek [meg ne gyaláztassam, és
meg ne piruljak]; ne örüljenek rajtam
[ne nevessenek ki, ne (ʿálac): ujjongjanak fölöttem] ellenségeim [ne diadalmaskodjanak
rajtam]” (Zsolt. 25,2).
Már: „Korán
hallasd velem kegyelmedet, (hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy) mert bízom benned! Mutasd meg nékem az utat,
melyen járjak, mert hozzád vágyódom. Szabadíts (ments) meg engem ellenségeimtől, Uram; hozzád menekülök (nálad keresek
oltalmat)!” (Zsolt. 143,8-9).
Zsolt. 41,13 Engem pedig [megtartasz;
megőrzöl sértetlenül]
feddhetetlenségemben [(tóm):
ártatlanságomban, tökéletességemben]
támogatsz, [(támaḵ):
erősen tartasz] és színed elé, a
Te [(páním): jelenlétedbe] állatsz mindenha [(ʿólám ʿôlám): mindig, és örökre]*
*És így
folytatja Dávid: „És adtad nékem a
te [oltalmazó pajzsodat] üdvösségednek [(jéšaʿ ješaʿ):
szabadításodnak; megmentő] pajzsát, és a te
jobbod megszilárdított [(sáʿaḏ):
megerősített, segített, támogatott, erősen tartott, fölemelt, fenntartott] engem, és a te
jóvoltod [jóságod, jóindulatod, (ʿănáváh): megalázásod]
felmagasztalt [naggyá
tett] engem. [Más fordítás: Oltalmazó pajzsodat adtad nekem, jobbod támogat engem,
sokszor lehajoltál hozzám, és jóságod megigazított engem]” (Zsolt. 18,36).
Mert:
„Az Úr megtámogat minden elesendőt, és
felegyenesít minden meggörnyedtet” (Zsolt. 145,14).
És:
„Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak,
eledelt ád az éhezőknek. Az Úr megszabadítja az elfogottakat”
(Zsolt. 146,7).
Zsolt. 41,14 Áldott az Úr, Izráelnek Istene [(jəhóváh'ĕlóhím): Jahve, az
Örökkévaló Isten] öröktől fogva mindörökké. Ámen, ámen!*
*És Dávid
újra-és újra megvallja, hogy: „Áldott az Úr Isten, Izráelnek Istene, aki
csodadolgokat cselekszik egyedül (mert egyedül ő tud csodákat tenni)! Áldott legyen az ő dicsőséges neve
mindörökké, és töltse be dicsősége az egész földet. Ámen! Ámen!”
(Zsolt. 72,18-19).
Hát: „Áldott legyen az Úr mindörökké! Ámen és
Ámen” (Zsolt. 89,53).
Igen: „Áldott legyen az Úr, Izráel Istene örökkön
örökké, és minden nép mondja: Ámen. Dicsérjétek az Urat”
(Zsolt. 106,48).
És: „Mindenki dicsérje az Urat! Dicsérjétek az
Urat!” (Zsolt. 150,6).
A mennyben, és a földön hangzik a megvallás: „Sőt hallám, hogy minden teremtett állat,
amely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden,
ami ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás
és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké. És a négy lelkes állat
monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az örökkön örökké élőt” (Jel. 5,13-14).
„Áldott
legyen az Úr, Izráel Istene, hogy rátekintett népére, meglátogatta és
megváltást szerzett neki, és megváltotta
az ő népét” (Luk. 1,68)
