1
Ján. 5,1
Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istenből született; és mindaz, aki
szereti a szülőt, azt is szereti, aki abból született*
*Péter apostol bizonyságtétele: „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus
Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő
reménységre Jézus Krisztusnak a halálból, a halottak közül való feltámadása
által” (1 Pét. 1,3)
A
kijelentés így folytatódik: „És aki hisz Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel. Aki nem
hisz Istennek, az hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben,
amellyel Isten bizonyságot tesz Fiáról” (1 Ján. 5,10)
János apostol bizonyságtétele: „Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk, és tanúsított irántunk
az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk, és azok is vagyunk! A világ azért nem
ismer minket, mert nem ismerte meg Őt” (1
Ján. 3,1).
Pedig:
„Az ő akarata szült minket az igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek
valami zsengéje legyünk” (Jak. 1,18).
Az újjászülő beszéd pedig: „…az igazság beszéde, mely az
Evangélium” (Kol. 1,5).
És ti: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő
és maradandó igéje által” (1Pt. 1,23).
„Nem az igazságnak cselekedeteiből, nem az
általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő
irgalmasságából tartott meg, és üdvözített minket az újjászületésnek fürdője és
a Szent Szellem megújítása által, az újjászülő és megújító fürdője, a Szent
Szellem által. Akit kitöltött reánk bőséggel, és gazdagon a mi Megtartónk, és
Üdvözítőnk, Jézus Krisztusunk által” (Tit. 3,5-6).
Mert: „Valakik
pedig befogadák őt, hatalmat és erőt ajándékozott azoknak, hogy Isten fiaivá
legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a hústestnek
akaratából, és ösztönéből, sem a férfiúnak indulatjából, vágyából, hanem
Istenből születtek” (Ján. 1,12-13).
Azért: „Hogy mindenki, aki hitre jut Őbenne, el ne vesszen, el ne pusztuljon, meg ne semmisüljön, hanem örök élete legyen Őbenne” (Ján. 3,15).
1 Ján. 5,2 Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az
Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük, és az ő parancsolatait [(entolé):
utasításait, rendelkezéseit] megtartjuk, és [megtesszük].*
*És: „abból tudjuk
meg, [az
bizonyítja] hogy megismertük Őt, ha az Ő
parancsolatait megtartjuk” (1 Ján. 2,3).
Az Úr Jézus parancsa pedig így
hangzik: „Új
[(kainosz): újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő] parancsolatot adok néktek, [ami
lényegében is különbözik a korábbitól, ami eddig még nem volt érvényben] hogy egymást szeressétek; [(agapaó):
Vagyis teljesen szánjátok oda magatokat egymásnak, többre tartva a másikat,
mint magatokat]. Amint, és [(kathósz):
ugyanúgy, ahogyan] én szerettelek titeket
[(agapaó): ahogy odaszántam magam érettetek], úgy szeressétek ti is egymást. Erről
ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni
fogjátok [(agapé): Isten szerinti szeretettel szeretve és
megbecsülve egymást, függetlenül attól, hogy a másik ezt bármivel kiérdemelte
volna]” (Ján. 13,34-35).
Mert: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én
szerettelek titeket” (Ján. 15,12).
Az Úr Jézus kijelentése a minden
korban élő hívőknek: Mert példát [hüpodeigma):
mintát, útmutatást] adtam néktek, hogy amiképpen
én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek” (Ján. 13,15).
Kijelenti a Szent Szellem, hogy az
Isten szerinti szeretet nem érzelem, hanem cselekedet: „Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét [agapéját, isteni
természetét] abban mutatta meg,
[azzal bizonyítja] hogy [abban az
időben] mikor még bűnösök [céltévesztők] voltunk, Krisztus [már akkor] érettünk
meghalt” (Róm. 5,8).
Minden Krisztusban hívőt így
figyelmeztet a Szent Szellem: Hát: „Legyetek
annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek” (Eféz.
5,1).
És hogy ez a gyakorlatban mit
jelent, arról sok mondanivalója van a Szent Szellemnek: „Egymás terhét [(barosz): súlyos, nyomasztó
teher, nehézség / olyan teherről van
szó, amelynek hordozásához testvéri segítség kell/] hordozzátok. [(basztadzó):
visz, hordoz, cipel; elvisel, felvesz, elhordoz], és úgy töltsétek be [(anapléroó): beteljesít, megvalósít, teljessé tesz, teljességre juttat] a Krisztus törvényét. »(nomosz): Krisztus útmutatása,
tanítása, amelyet az Igében jelentett ki« [Más fordítás: Segítsetek egymásnak, amikor valakit gondok
és bajok vesznek körül. Így
engedelmeskedtek igazán a Krisztus törvényének]” (Gal. 6,2).
„És járjatok [(peripateó):
éljetek (agapé): isteni] szeretetben,
miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul
és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul [Más
fordítás: S odaadta magát
értünk, hogy felajánlás, véres áldozat, jó illat legyen az Istennek]”
(Eféz. 5,2).
1 Ján. 5,3 Mert az az Isten szeretete, hogy [megőrizzük],
és megtartjuk az ő parancsolatait [(entolé): utasításait, rendelkezéseit]; az ő parancsolatai [(entolé):
utasításai, rendelkezései] pedig nem nehezek*
*És így folytatódik a kijelentés: „Ha engem szerettek [(agapaó):
ha teljesen átadjátok, vagyis teljesen
odaszánjátok magatokat nekem], az én
parancsolataimat megtartsátok [(téreó): megőrizzétek, és óvjátok meg, és ügyeljetek arra, hogy megtartsátok]”
(Ján. 14,15).
Mert:
„Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben;
amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő
szeretetében” (Ján. 15,10).
És hogy ki mondja ezt, arról Mózesen keresztül
hangzik a kijelentés: „Halld Izráel: az
Úr, a mi Istenünk, egyedül az Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet
teljes szívedből, teljes lényeddel és teljes erődből. És ez igék, amelyeket e
mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben. És gyakoroljad ezekben a
te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz,
és mikor lefekszel, és mikor felkelsz. És kössed azokat a te kezedre jegyül, és
legyenek homlokkötőül a te szemeid között (és fejdíszként a homlokodon). És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire,
és a te kapuidra” (5 Móz. 6,4-9).
„Ez a
szeretet pedig azt jelenti, hogy az ő parancsai szerint élünk: ez a parancs
viszont az, amelyről kezdettől fogva hallottátok, hogy a szerint élhessetek”
(Ján. 1,6).
Ez a parancsolat pedig az Ige: „Aki pedig megtartja az ő beszédét, (az
Ő igéjét), abban valósággal teljessé lett
az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy Őbenne vagyunk; Atyámfiai, (szeretteim) nem új parancsolatot írok néktek, hanem (egy) régi parancsolatot, amely előttetek volt (és megvan nálatok) kezdettől fogva; a régi parancsolat az ige,
amelyet hallottatok kezdettől fogva. Amit azért ti kezdettől hallottatok, az
maradjon meg bennetek. Ha bennetek marad az, a mit kezdettől fogva hallottatok,
ti is az Atyában, a Fiúban maradtok” (1
Ján. 2,5.7.24).
1 Ján. 5,4 Mert mindaz, ami az Istenből született,
legyőzi a világot [(nikaó): győzelmet arat]; és az a győzedelem, az a [(niké):
diadal; fölény], amely legyőzte a világot, ami [(nikaó): győzelmet aratott a
világ fölött] a mi hitünk, és [(pisztisz): meggyőződésünk].
1 Ján. 5,5 Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem
az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?!*
*Az Úr Jézus kijelentése: „… E világon nyomorúságtok lészen, üldözést
szenvedtek, és a világban megpróbáltatások érnek titeket. De bízzatok: én legyőztem a
világot, és a világ legyőzve áll alattam”
(Ján. 16,33).
Pál apostol megvallása: És bár: „Mindenütt
szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk
kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem
veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben (szóma = személyünkben)
hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. (szarx = a
húsunkban)” (2Kor. 4,8-12).
„De mindezekben [és mindezekkel szemben]
győzteseknél is többek vagyunk, [és felettébb diadalmaskodunk, sőt döntő, és teljes, tökéletes, végleges,
fölényes győzelmet aratunk]
Őáltala, aki minket szeretett” (Róm.
8,37).
A győztes Hadvezér által,
aki: „Lefegyverezvén a fejedelemségeket
és a hatalmasságokat [fennhatóságokat], őket bátran mutogatta [(parrészia deigmatidzó): a legyőzött
hatalmakat diadalmenetben tette közszemlére, így legyőzöttekként a győztes nép
előtt „mutogatta”, vagyis megcsúfolta. Nyilvánosan kipellengérezte,
megszégyenítette], diadalt vévén
rajtuk abban [(thriambeuó): aki
diadalmaskodott rajtuk, diadalt vett fölöttük= legyőzte, leigázta őket, s ennek
nyílt jelét is adta. Győztes hadvezérként, mint legyőzötteket diadalmenetben
felvonultatta]” (Kol. 2,15).
És aki ezt mondja:
„Ímé, megszégyenülnek és meggyaláztatnak, akik fölgerjednek ellened, semmivé
lesznek és elvesznek, (elpusztulnak)
akik veled perlekednek. Keresed őket és meg nem találod a veled versengőket, (akik
téged támadnak); megsemmisülnek teljesen,
akik téged háborgatnak (akik ellened harcolnak). Mivel én vagyok Urad, Istened, aki jobb kezedet fogom, és aki ezt
mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!”
(Ésa. 41,11-13).
1
Ján. 5,6
Ez az, aki vízen és véren keresztül jő vala, Jézus a Krisztus; nemcsak a
vízzel, hanem a vízzel és a vérrel. És a Szellem az, aki bizonyságot tesz, mert
a Szellem az igazság, a [(alétheia):
valóság]*
*A kínoszlopon függő Úrról szóló bizonyságtétel: „Mikor pedig Jézushoz érének és látják vala, hogy ő
már halott, nem törék meg az ő lábszárait [az ő lábszárcsontját]; Hanem egy a vitézek közül dárdával döfé meg
az ő oldalát [vagyis lándzsával átszúrta az oldalát], és azonnal vér és víz jöve ki abból” (Ján. 19,33-34).
Mert: „csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a
törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat” (Zsid. 9,22).
És
erről: „Mikor [(hotan): bármikor, és
valahányszor] pedig eljő majd
a Vigasztaló,
[(paraklétosz): Pártfogó, Bátorító, Segítő, Védő, Közbenjáró,
Védőügyvéd, szószóló] akit én küldök
néktek az Atyától. Az igazságnak [(alétheia): a valóságnak] Szelleme,
aki az Atyától származik [aki az Atyától ered,
és jön ki],
az tesz majd én rólam bizonyságot [és
Ő fog tanúskodni mellettem]” (Ján. 15,26).
1
Ján. 5,7
Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Ige és a
Szent Szellem: és ez a három egy*
*A feltámadott Úr parancsa: „Elmenvén
azért
[tehát], tegyetek tanítványokká [és tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén őket az Atyának, a
Fiúnak és a Szent Szellemnek nevébe, [hatalmába, dicsőségébe, erejébe]” (Mát. 28,19).
És
Péter apostol – aki ismeri Istent, így teljesíti a parancsot: „…Térjetek meg [változtassátok
meg gondolkozásotokat] és merítkezzetek be mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek [(hamartia): céltévesztés]
bocsánatára [eltörlésére]; és veszitek [megkapjátok] a Szent Szellem ajándékát. (Csel.
2,38).
János
apostol bizonyságtétele a „szentháromságról: „Kezdetben már vala az Ige és az Ige [logosz] vala az Istenben, és Isten maga vala az Ige. Eredetileg Ő az Isten” (Ján.
1,1-2).
„És az Ige (logosz)
hústestté lett és lakozék, sátrat
vert, letáborozott mi közöttünk
és láttuk, szemléltük az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét.
Aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal, akit kegyelem és igazság tölt be” (Ján. 1.14).
És a kijelentés így folytatódik: „Aki
az ő dicsőségének visszatükröződése, kisugárzása, és az ő valóságának,
az Ő lényének képmása, aki hatalmas szavával fenntartja, és hordozza a
mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztítván, üle a mennyei Felségnek
jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3)
„És minden versengés nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan, valóban nagy a kegyességnek
eme titka: Isten, aki megjelent, láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált,
megmutatkozott hústestben. Igaznak bizonyult szellemben. Megláttatott, megjelent, megmutatkozott az angyaloknak.
Hirdettetett a pogányok, azaz a népek, nemzetek közt, hittek benne a
világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim.
3,16)
Beteljesült a prófécia: „És
megjelenik az Úr, Jahve, az Örökkévaló dicsősége, és minden
hústest látni fogja azt; mert az Úr szája szólt. Az ÚR, Jahve, az Örökkévaló
maga mondja ezt” (Ésa. 40,5).
1
Ján. 5,8 És
hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön, a Szellem, a víz és a vér; és ez a
három is egy.
1
Ján. 5,9
Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb:
mert az Isten bizonyságtétele az, amellyel bizonyságot tett az ő Fiáról*
*Először akkor tett bizonyságot az Úr Jézusról, amikor az Úr Jézus a
Jordánba bemerítkezett: „És Jézus
bemeríttetvén, vagyis miután alámerítkezett, azonnal feljött, és kijöve a
vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő, látá az Istennek Szellemét
alájőni mintegy galambot és Őreá szállani. És ímé az égből szózat hallatszott,
és egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én
gyönyörködöm, akiben kedvem telik, akiben én megengeszteltettem” (Mát. 3,16-17).
És az Úr Jézus újra -és újra kijelenti, hogy: „Ha én teszek bizonyságot magamról, az én
bizonyságtételem nem igaz [Más fordítás: ha én
magamról tennék bizonyságot, akkor az én bizonyságtételem nem volna hiteles, és
nem volna érvényes]. Más az, aki bizonyságot tesz rólam; és
tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel, és hiteles a tanúsága, amellyel
bizonyságot tesz rólam amellyel tanúskodik rólam. Ti elküldtetek Jánoshoz, és bizonyságot tett az igazságról [Más fordítás: Ti Jánoshoz követeket küldöttetek el, és
előttetek áll az ő bizonyságtétele, melyet ő az igazságról, a valóságról tett]. De
én nem embertől nyerem a bizonyságtételt, és én nem fogadok el emberektől
tanúságtételt, mert mellettem nem ember tanúskodik; hanem ezeket azért mondom,
hogy ti megtartassatok, De nékem
nagyobb bizonyságom van a Jánosénál. Mert azok a dolgok és cselekedetek, amelyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem
azokat, azok a dolgok, és cselekedetek,
amelyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam és arról, hogy az Atya
küldött engem. Aki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem
hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát, látható formáját, Őt magát nem láttátok” (Ján.
5,37) (Ján. 5,31 -34.36).
Hiszen: „A ti törvényetekben is meg van írva, hogy két ember bizonyságtétele
igaz [és tanúságtétele hiteles, és érvényes]. Én vagyok, aki bizonyságot teszek önmagamról, és bizonyságot tesz rólam az Atya, aki küldött engem” (Ján. 8,17-18).
Már: „… Megmondtam néktek, és nem hiszitek: a
cselekedetek, amelyeket én cselekszem az én Atyám nevében, azok tesznek
bizonyságot rólam” (Ján. 10,25).
1 Ján. 5,10 Aki hisz az Isten Fiában,
bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert
nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról*
*És
a Szent Szellem az, aki bizonyságot tesz: „Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának Szellemét a mi
szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abba, Atya!” (Gal. 4,6).
„Ez
a Szellem bizonyságot tesz, és együtt tanúskodik
a mi szellemünkkel együtt, és a mi szellemünkben, hogy Isten született
gyermekei vagyunk” (Róm. 8,16).
Mert:
„Aki hisz a Fiúban, örök -
természetfeletti - élete van; aki pedig nem hisz, és nem engedelmeskedik
szándékosan és önfejűen, a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad
rajta” (Ján. 3,36).
1 Ján. 5,11 És ez az a bizonyságtétel, hogy [(aióniosz
dzóé)] örök életet [soha véget
nem érő létezést] adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van*
*Mert: „Őbenne vala az örökélet, a soha véget nem érő, természetfeletti élet, és az örökélet vala az emberek világossága,
fénye” (Ján. 1,4).
„Hogy mindenki, aki
hitre jut Őbenne, el ne vesszen el ne
pusztuljon, meg ne semmisüljön, hanem
örök élete legyen Őbenne. Aki az Ő bizonyságtételét befogadja, az megpecsételte - elismeri, - hogy
az Isten igaz, valóságos” (Ján. 3,15.33).
Az Úr Jézus kijelentése az örök élet feltételéről: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az
én beszédemet, az én igémet hallja és
hisz annak, aki engem elbocsátott, aki elküldött, örök, természetfeletti élete
van; és nem megy az ítéletre, hanem
általment a halálból az életre” (Ján. 5,24).
„Mert az én
Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök,
természetfeletti élete legyen; én
pedig feltámasztom őt az utolsó napon. Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem
hisz, örök, természetfeletti élete van
annak” (Ján. 6,40.47)
1 Ján. 5,12 Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs
meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. [Más
fordítás: Aki (ekhó):
megragadja, befogadja a Fiút, az az (dzóé) életet ragadja meg, és fogadja be. Aki nem ragadja meg, és nem fogadja
be a Fiút, abban nincs meg az élet sem]*
*És így folytatja az Úr Jézus: „Bizony,
bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet az én igémet hallja és hallgat
rá, megérti, és felfogja, és hisz annak, és bízik abban, aki engem elbocsátott,
elküldött, örök, soha véget nem érő, természetfeletti élete van. És nem megy az
ítéletre, hanem általment a halálból az életre” (Ján. 5,24).
„Mert az én
Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök, soha
véget nem érő élete,
egy más minőségű, természetfeletti élete
legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon. Bizony, bizony mondom néktek:
Aki énbennem hisz, örök élete, egy más minőségű, természetfeletti élete van annak” (Ján. 6,40.47).
Mert
az az Isten akarata: „Hogy mindenki, aki
hitre jut Őbenne, el ne vesszen,
el ne pusztuljon, meg ne semmisüljön, hanem örök élete legyen Őbenne. Mert úgy
szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött
Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne -
a Fiúban - el ne vesszen, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen örök életet
birtokoljon. Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát erre a világra, hogy elítélje a világot, hanem hogy
megtartassék, megmeneküljön, üdvözüljön
a világ általa. Aki hitre jut Őbenne, nem esik ítélet alá, vagyis nem marad a
kárt hozó - a sátán - hatalma alatt. Aki pedig nem jut hitre, hanem végleg
elutasította Őt, már ítélet alatt van, mert marad a kárt hozó - a sátán -
hatalma alatt, mivelhogy nem hitt, nem jutott hitre, és végleg elutasította Őt,
és nem hitt az Ő Nevében. Aki hisz a Fiúban, örök, természetfeletti élete van;
aki pedig nem hisz szándékosan és önfejűen, és rábeszélhetetlenül, makacsul a
Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta, azaz a sátán
hatalma alatt marad” (Ján. 3,15-18.36).
1 Ján. 5,13 Ezeket írtam néktek, akik hisztek az
Isten Fiának nevében, hogy tudjátok, és [(eidó oida): ismerjétek] meg, hogy
örök életetek van, hogy [(aióniosz dzóé ekhó): örök élet
birtokosai vagytok], és hogy higgyetek az Isten Fiának nevében*
*És János apostol megismétli: „Ezek pedig
azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és
hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében, vagyis Őbenne” (Ján. 20,31).
Mert: „Senkiben nincs meg az Atya, [senki nem tudja (ekhó): megragadni, magában foglalni az Atyát] aki tagadja a Fiút. Aki vallást tesz a Fiúról [(homologeó): elismeri, megvallja a Fiút],
abban az Atya is megvan [az (ekhó): megragadja, magában foglalja az Atyát is]” (1 Ján. 2,23)
1
Ján. 5,14
És ez az a bizodalom, amellyel ő hozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő
akarata szerint, meghallgat minket:
1
Ján. 5,15
És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak
a
kéréseink, amelyeket kértünk ő tőle, [Más fordítás: És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket,
akármit kérünk, tudjuk, hogy már
megkaptuk, hogy már
teljesítette is, amelyekkel
hozzáfordultunk; és tudjuk azt
is, hogy ő sugallta mindazt, amit kérünk]*
*Az Úr Jézus
így bátorítja az Övéit, kijelentve azt is, hogy mit és hogyan kérjünk: „Kérjetek és
megadatik néktek, és kapni fogtok; keressetek és találtok; zörgessetek, folyamatosan
kopogtassatok és megnyittatik néktek, ajtó nyílik előttetek. Mert mindenki, aki
kér, mind kap, és megnyeri azt, amit kér; és aki keres, talál, és megtalálja,
amit keres; és a zörgetőnek megnyittatik, és aki kopogtat, annak ajtó nyílik” (Mát. 7,7-8).
De: „Amit könyörgésetekben kértek higgyétek, hogy
mindazt megnyeritek, és meglészen néktek. [Más fordítás: higgyétek, hogy
már megkaptátok, és a tiétek lesz az]” (Márk. 11,24).
De: „amit könyörgésetekben [és imádságotokban
hittel] kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek [Más fordítás: Meg is fogtok kapni
mindent, amit csak hittel imádságban kértek]” (Mát. 21,22).
És hogy mit kérjünk
először: „…ád a ti mennyei Atyátok Szent Szellemet azoknak, akik tőle kérik” (Luk. 11,9).
És hangzik a
kijelentés, hogy miért kell először is a Szent Szellemet kérni: „… Mert azt, amit kérnünk kell, amint
kellene, nem tudjuk. És hogy mit
imádkozzunk, és hogy azt hogyan kell helyesen tennünk, nem tudjuk, de
maga a Szellem esedezik, és jár
közben miérettünk kimondhatatlan, és
összefüggéstelen; nem egybefüggő, nem értelmesen elmondott beszéddel, szavakba nem önthető, emberileg
megfoghatatlan sóhajtozásokkal. S Ő,
Aki pedig a szíveket vizsgálja, és fürkészi, kutatja, tudja
mit kíván, és mire irányul a Szellem
gondolata, a Szellem elgondolása, törekvése, mert Isten tetszése, és
akarata szerint, és Istenhez igazodva esedezik és jár közben, és könyörög, és emel szót a szentekért” (Róm. 8,26-27).
Ezért: „Minden
imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Szellem által” (Eféz.
6,18).
És hogy miért és hogyan
kell Őt kérni az Úrtól: „Ha pedig
valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek
készségesen és szemrehányás nélkül adja. És megadatik néki, és meg is kapja. De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik,
hasonlatos a tenger habjához, mert az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a
szél hajt, és sodor és ide s tova-hány. Mert ne vélje, és ne
gondolja tehát az ilyen ember, hogy
kaphat valamit, vagy bármit az Úrtól;
A kétszívű, a minden útjában állhatatlan ember” (Jak. 1,5-8)
Aki bölcsességet kér,
az a Szent Szellemet kéri, Aki: „A Szent
Szellem bölcsességnek és értelemnek Szelleme, szakértelemnek és ügyességnek
Szelleme, tanácsnak és hatalomnak Szelleme az Úr ismeretének, és az Úr
tiszteletének Szelleme” (Ésa. 11,2).
De egy akarattal
kérjetek: „Ismét, mondom néktek, hogy ha
ketten közületek egy akaraton vannak,
egyetértenek, megegyeznek a földön minden dolog felől - ez lehet: esemény,
fordulat, jelenség, tárgy, tény, ügy, téma, feladat, vállalkozás, jogi ügy, per
- Vagyis: ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit csak
kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám. Mert
ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek, - ahol Isten vezeti, gyűjti együvé az
érintetteket, nem csak puszta emberi kezdeményezésről van szó - az én nevemben,
ott vagyok közöttük” (Mát. 18,19-20).
És az Úr Jézus nevében
kéjetek: A tanítványok kérdésére így válaszol az Úr: És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy
dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek (tőlem) az én nevemben, én
megcselekszem azt” (Ján. 14,13-14)
Isten válaszának
feltétele: „Én vagyok a szőlőtő, ti a
szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt:
mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Ha én bennem maradtok, és az én
beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok (és bármit
akartok), és meglesz az néktek (és
megadatik nektek)” (Ján. 15,-5.7)
„És akármit kérjünk, megnyerjük (és megkapjuk) tőle,
mert megtartjuk az ő parancsolatait, és azokat cselekesszük, amik kedvesek
előtte. Ez pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus
Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nékünk (és
ahogyan erre parancsolatot adott nekünk)” (1 Ján. 3,22-23)
Dávid így prófétál: „A szegények (és alázatosok) kívánságát meghallgatod, oh Uram!
Megerősíted szívüket, (és feléjük fordítod füledet, és) füleiddel figyelmezel” (Zsolt. 10,17)
Mert: „Az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő
fülei azoknak kiáltásán (Más fordítás: Az ÚR szeme látja az igazakat, füle
meghallja kiáltásukat)” (Zsolt. 34,16)
Hiszen: „Közel van az Úr minden őt hívóhoz;
mindenkihez, aki hűséggel (és igazán) hívja
őt. Beteljesíti az őt félőknek kívánságát; kiáltásukat meghallgatja és
megsegíti őket” (Zsolt. 145,18-19)
Bizony: „… az igazaknak … könyörgését (és
imádságát) meghallgatja” (Péld. 15,29).
1 Ján.
5,16 Ha valaki látja,
és [(eidó oida): megtudja], hogy az ő atyjafia vétkezik, [(hamartanó): eltéveszti a
célpontot, és hibázik] de nem halálos bűnt, de nem halálos a [(hamartia): tévedése, hibája] könyörögjön, és az Isten életet ad
annak, aki nem halálos a [(hamartanó):
céltévesztése]. Van halálos
bűn [(thanatosz prosz hamartia): halálból eredő, és halálra visszavezető
tévedés, hiba]; nem az ilyenért
mondom, hogy könyörögjön*
*Jeremiáshoz is így szól az Úr:
Ha valaki megismerve az Urat, ismét bálványimádó lesz: „te ne imádkozzál e népért, se jajszót, se
könyörgést ne emelj érettük, és nálam közben ne járj; mert én meg nem
hallgatlak téged! Nem látod-é te: mit cselekesznek ők Júda városaiban és
Jeruzsálem utcáin? A fiak fát szedegetnek, az atyák gyújtják a tüzet, az
asszonyok pedig dagasztanak, hogy az ég királynőjének béleseket (áldozati
süteményeket) készítsenek, és az idegen
isteneknek italáldozatokkal áldoznak, hogy engem felingereljenek” (Jer. 7,16-18).
Az
Úr Jézus kijelentése a halálra vezető tévedésről: „Azt mondom azért néktek: Minden bűn, céltévesztés és káromlás, gyalázkodás, rágalmazás, becsmérlődés,
megbocsáttatik az embereknek; de a Szellem káromlása, gyalázása
becsmérlése, a Szellem elleni szitkozódás
nem bocsáttatik meg az embereknek. Még aki az
ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik. De aki a Szent Szellem ellen
szól, és Őt leszólja, annak sem ezen - vagyis sem ebben a világban, ebben a
létkorban, - sem a más világon, vagyis sem a jövendő létkorban meg nem
bocsáttatik” (Mát. 12,31-32).
Márk is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Bizony mondom néktek, hogy minden bűn, vagyis
minden hiba, tévedés megbocsáttatik
az emberek fiainak, még a káromlások is mind, bármennyi káromlást szólnak. De
aki a Szent Szellem ellen szól káromlást, és ha valaki a Szent Szellemet
káromolja és rágalmazza, gyalázza, becsmérli, és ellene szitkozódik, nem
nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké, a leendő, eljövendő létkorban is. Mivelhogy ezt mondják vala, és azt
terjesztették: Tisztátalan szellem van benne” (Márk.
3,28-30).
Lukács így ír erről: „És
ha valaki valamit mond az embernek Fia ellen,
megbocsáttatik annak; de annak, aki a Szent Szellem ellen szól káromlást, annak meg nem bocsáttatik” (Luk.
12,10).
És a Szent Szellem folytatja a kijelentést: „Mert ugyanis lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak,
megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Szellemnek. És
megízlelték az Istennek jó és felséges beszédét, kijelentését és a jövendő
világnak erőit. És elestek, azok ismét megújuljanak a megtérésre, mint akik
önmaguknak feszítik meg az Istennek
ama Fiát, és meggyalázzák őt. (Más
fordításban: Hogy akik elestek, ismét megújuljanak és megtérjenek;
hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát)” (Zsid. 6,4-6).
„Mert ha az Úrnak,
a megtartó, üdvözítő Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit
elkerülték, és megszabadultak a világ förtelmeitől, szennyétől,
tisztátalanságától, beszennyezettségétől, fertőjétől, és mételyétől. Itt a görög szöveg azt mondja: elkerülték a világ
szennyét, fertőző hatását, de ezekbe ismét belekeveredve elbuknak, és
legyőzetnek, az ő utolsó állapotuk gonoszabbá, rosszabbá, károsabbá, súlyosabbá
lett az elsőnél. Mert jobb volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték volna az
igazság, a megigazulás útját,
mint hogy megismervén, elpártoljanak, és elforduljanak a nekik adott szent
parancsolattól. De betelt rajtuk az igaz példabeszéd szava: Az eb visszatért a
saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe, és a megfürdött
disznó sárban hempereg” (2 Pét. 2,20-22).
És így hangzik a Példabeszéd: „Mint az eb visszatér a maga okádására, úgy a bolond, vagyis az Isten
nélkül élő, a hitetlen megkettőzteti az ő bolondságát, és úgy ismétli meg
bolondságát az ostoba” (Péld.
26,11).
„Mert ha
szándékosan, vagyis önként,
készségesen, szabad akaratból, vagy elhatározásból, kényszerítés nélkül
vétkezünk, és vétjük el a célt, és
hibázunk, az igazság, a
valóság, az Ige megismerésére való eljutás után: az igazság teljes
megismerése, és befogadása után.
Akkor többé nincs bűnökért, a cél elvétésért való áldozat. (A görög szöveg azt mondja: már nem marad hátra
áldozat. Mert erre a bűnre már nincsen engesztelő áldozat). Hanem az ítéletnek valami rettenetes, félelmetes, ijesztő, és
szörnyű várása és a tűznek lángja, lobogó, mohó heve, amely megemészti
az ellenszegülőket. Aki megveti vagy elveti a Mózes törvényét, és megszegi, érvényteleníti,
hatálytalanítja, megszünteti, megsemmisíti, két vagy három
tanúbizonyságra, két, vagy három tanú vallomása alapján irgalom és szánalom, részvét, könyörület,
együttérzés, irgalmasság nélkül meghal. Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb
büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megveti, és megtapodja, és
a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak, közönségesnek,
szentségtelennek, megfertőzöttnek tartja, a kegyelemnek Szellemét bántalmazza,
sértegeti, gyalázza, megveti, csúffá teszi, csúfolja, kigúnyolja, és
megcsúfolja?” (Zsid. 10,26-29).
Már a törvény kimondta: „De ki kell irtani népe közül azt az embert, akár bennszülött, akár
jövevény, aki szándékosan cselekszik, mert az URat gyalázta meg. Hiszen az ÚR
igéjét vetette meg, és az ő parancsolatát szegte meg, föltétlenül ki kell
irtani az ilyen embert, bűnhődnie kell”
(4Móz. 15,30-31).
Pál apostol megvallásával világítja meg az Úr az előző
kijelentéseket, a hitetlen ember nem tudja a halálos bűnt elkövetni: „Hálát adok a Krisztus Jézusnak, a mi
Urunknak, aki engem megerősített, hogy engem hívnek ítélt, mert megbízhatónak
tartott, amikor szolgálatra rendelt. Ki előbb istenkáromló, és őt káromló, az
övéit üldöző és erőszakoskodó valék, és erőszakos ember voltam: de könyörült rajtam, és mégis irgalmat
nyertem, mert tudatlanul cselekedtem
hitetlenségemben. Szerfelett megsokasodott, és bőségesen kiáradt rám a mi
Urunknak kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. Igaz beszéd
ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy
megtartsa, ás üdvözítse a bűnösöket, a
célt eltévesztőket, akik közül első vagyok én. De azért könyörült
rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelőbb a teljes hosszútűrését,
és végtelen türelmét, példa gyanánt azoknak, akik hisznek Őbenne, és így az
örök életre jutnak” (1 Tim. 1,12-16).
1 Ján.
5,17 Minden
igazságtalanság (adikia): istentelenség,
Isten nélküliség) bűn (hamartia: céltévesztés). De van nem halálos bűn (hamartia: céltévesztés) is, (vagyis olyan
elvétése a célnak, ami nem vezet halálra)*
*És így folytatja János apostol: „Én fiacskáim, ezeket azért írom
néktek, hogy ne vétkezzetek [el ne tévesszétek a célt]. És ha valaki vétkezik, [eltéveszti a célpontot] van Szószólónk [(paraklétosz):
pártfogónk,
közbenjárónk, védőügyvédünk, szószólónk, támogatónk] az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus. És Ő
engesztelő áldozat a mi vétkeinkért. [És így aztán Ő
(hilaszmosz): bűnhődött
a mi (hamartia): céltévesztésünkért]; de nemcsak a mienkért, hanem
az egész [(koszmosz):
teremtett, látható] világért is” (1 Ján. 2,1-2).
És így folytatódik a kijelentés: „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is
Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus [Más fordítás: Csak egyetlen Isten
van, és egyetlen híd Isten és az emberek között: az emberré lett Krisztus Jézus]” (1 Tim. 2,5).
„Ennekokáért
ő mindenképen üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez, mert
mindenha él, hogy esedezzék érettük” (Zsid. 7,25).
De ha: „Valaki
a bűnt (hamartia: a cél elvétését) cselekszi, az a törvénytelenséget is
cselekszi; [(anomia): törvényszegést
követ el]. A bűn pedig a törvénytelenség.
[Más fordítás: Mindenki, aki (hamartia:
céltévesztő) az a törvényt is megrontja, kai): ugyanis a
(hamartia: a céltévesztés
törvénynélküli állapotot (poieó):
eredményez]. Aki Őbenne
marad, egy sem esik bűnbe; aki bűnbe
esik [aki [(hamartanó): elvéti, elhibázza a célpontot], egy sem látta Őt [(horaó)
nem vette tudomásul, nem ébredt tudatára, és nem tekintette Istennek], sem meg nem ismerte [(ginószkó):
sem nem értette meg, és nem ismerte el] Őt. Senki sem cselekszik bűnt [(poieó
hamartia): nem válik céltévesztetté], aki az Istenből
született, mert benne marad annak magva;
és nem cselekedhetik bűnt [(dünamai hamartanó): és nem képes
eltéveszteni a célpontot], mivelhogy
Istenből született. Erről ismerhetők meg [(tútó en phanerosz):
ennek alapján lesznek szemmel láthatók, nyilvánvalók] az Isten gyermekei és az ördög [(diabolosz): vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető] gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, nem
[(dikaioszüné poieó): válik megigazulttá], az egy sem az Istenből való, és az sem, aki
nem szereti [(agapaó):
úgy, hogy magát teljesen átadja, és
teljesen összeköti, és eggyé válik] az ő atyjafiával [a testvérével]” (1
Ján. 3,4.6.9-10).
A bennük maradó mag pedig: az Isten élő, és
maradandó igéje”(1 Pét. 1,23).
Aki
maga a testté vált Ige, azaz: a Krisztus” (Gal.
3,16).
Aki
maga a cél, hiszen Ő mondotta: „a
céltévesztés pedig az, hogy nem hisznek én bennem; (Ján. 16,9).
Mert:
„Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet” (1 Ján. 4,8).
1
Ján. 5,18
Tudjuk, hogy valaki Istenből született, nem vétkezik, nem [(hamartanó): véti el, nem téveszti el a célpontot]: hanem aki Istenből született, [(téreó):
az vigyáz magára] megőrzi magát, és a
gonosz nem illeti őt, [(haptomai):
meg sem érinti, és
nem árthat neki]*
*Azokat: „Akik nem
vérből, sem a hústestnek akaratából, és ösztönéből, sem a férfiúnak
indulatjából, vágyából, hanem Istenből születtek” (Ján. 1,13).
És azért nem érintheti: „Mert a bűn, a céltévesztés következménye ti rajtatok nem uralkodik; mert
nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem, Isten
jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása, és felmentése alatt” (Róm. 6,14).
És
azért sem érintheti a gonosz, mert: „Akiket Isten hatalma [(dünamisz): és ereje] őriz [(phrúreó):
védőőrizetben tart, és megvéd addig, amíg el nem jön az üdvösség beteljesülése] hit
[bizonyosság, meggyőződés, hitvallás, hűség] által az üdvösségre [a megmenekülésre]. Amely készen van [(hetoimosz):
elő van készítve, és itt van, kéznél van],
hogy az utolsó időben [(eszkhatosz):
a jelenlegi létkor befejeződésekor] nyilvánvalóvá
legyen [(apokalüptó): lelepleződjék].” »Más fordítás: Mindez
a tiétek,mert ez a teljes megmenekülés már el van készítve akiket Isten hatalma
védelmez a hitetek által, ameddig Isten megmentő kegyelmét teljesen
megtapasztaljátok majd, mert csak az idők végén – az elrendelt alkalmas
időben – válik jól láthatóvá«(1 Pét. 1,5).
Tehát: „Aki Őbenne marad, egy sem esik bűnbe; aki bűnbe esik [aki [(hamartanó):
elvéti, elhibázza a célpontot], egy
sem látta Őt [(horaó) nem vette tudomásul, nem ébredt tudatára,
és nem tekintette Istennek], sem
meg nem ismerte [(ginószkó):
sem nem értette meg, és nem ismerte el] Őt” (1 Ján.
3,6).
„Aki a bűnt
cselekszi, aki
[(hamartia
poieó): céltévesztetté tesz, céltévesztésben tart], az
ördögből van [a (diabolosz):
vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenállóból való];
mert az ördög [a (diabolosz): vádló, rágalmazó,
uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló] kezdettől fogva bűnben [(hamartanó): céltévesztésben] leledzik.
Azért jelent meg
[(phaneroó):
lett láthatóvá] az Istennek Fia, hogy az
ördög munkáit lerontsa [(ergon
lüó): tevékenységét megsemmisítse, lerombolja]. Senki sem cselekszik
bűnt [(poieó hamartia): nem válik céltévesztetté], aki az Istenből
született, mert benne marad annak magva;
és nem cselekedhetik bűnt [(dünamai hamartanó): és nem képes
eltéveszteni a célpontot], mivelhogy
Istenből született. Erről ismerhetők meg [(tútó en phanerosz): ennek alapján lesznek szemmel
láthatók, nyilvánvalók] az Isten
gyermekei és az ördög [(diabolosz):
vádló, rágalmazó, uszító,
hibáztató, félrevezető] gyermekei:
aki igazságot nem cselekszik, és nem [(dikaioszüné poieó): válik megigazulttá], az egy sem az Istenből való, és az sem, aki
nem szereti [(agapaó):
úgy, hogy magát teljesen átadja, és
teljesen összeköti, és eggyé válik] az ő
atyjafiával [a testvérével]. (1 Ján. 3,8-10).
1
Ján. 5,19
Tudjuk, hogy Istenből vagyunk, és az egész világ a gonoszságban vesztegel [(keimai):
a gonosz hatalmában van]*
*De: „Mi az Istenből vagyunk: aki ismeri az
Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istenből, nem hallgat reánk. Erről
ismerjük meg az igazságnak [(alétheia): a valóságnak] Szellemét
és a tévelygésnek [(plané):
csalás, félrevezetés] szellemét” (1 Ján.
4,6).
És
az apostol így bátorítja a hívőket: „De
hű [(pisztosz): és
hűséges, megbízható, szavahihető] az Úr, aki megerősít [(sztéridzó): támogat, táplál, szilárddá és
elmozdíthatatlanná tesz] titeket, és megőriz [és megvéd, megóv,
vigyázással és erővel megoltalmaz] a
gonosztól [(ponérosz): a
rosszakaratú, rosszindulatú ördögtől, és a káros, ártalmas, gonosz dologtól,
szerencsétlenségtől, és minden bajtól]” (2 Thess. 3,3).
És
így folytatódik a kijelentés: „Mi pedig nem a világ, nem a világrendszer,
a kozmosz szellemét kaptuk és fogadtuk be,
hanem az Istenből eredő, az Istenből való Szellemet hogy megismerjük, és megtudjuk azokat és tudatában legyünk
annak, amit Isten kegyelme ajándékozott nekünk” (1Kor 2,12).
„…Akiben pedig
nincs a Krisztus Szelleme, az nem az övé” (Róm 8,9).
Mert:
„Aki Istenből való, hallgatja [(akúó):
felfogja, és megérti] az Isten beszédeit
[(rémáját): kijelentését, Igéjét]; azért
nem hallgatjátok [(akúó): és nem fogjátok fel, és értitek meg]
ti, mert nem vagytok az Istenből valók” (Ján. 8,47).
És akiben Krisztus él, az az Urával
együtt vallhatja, hogy bár: „… jön a
világ [(koszmosz): a látható világ, evilág] fejedelme: de én bennem nincsen semmije
[(ekhó): így nem tud vádolni, bennem nem talál kifogásolni valót, ellenem nem
tud vádat felhozni, „nem talál rajtam fogást” ezért felettem nincs
hatalma]” (Ján. 14,30).
1 Ján. 5,20 De [(eidó oida): megismertük],
és tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet [(ginószkó): megértést] adott
nékünk arra, hogy megismerjük az igazat [(aléthinosz): a valóságot], és
hogy mi az igazban [(aléthinosz): valóságban], az
ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ő az igaz [(aléthinosz): a
valóságos] Isten és az örök élet*
*Az Úr Jézus kijelentése: „Az pedig az örök [a
természetfeletti] élet, hogy
megismerjenek téged, az egyedül [az egyetlen] igaz [valóságos] Istent, és akit elküldtél, a Jézus
Krisztust” (Ján. 17,3).
Pál apostol megvallása arról, hogy kit kell megismernünk:
„…tudjuk, hogy Isten nincs senki más,
hanem csak egy” (1 Kor. 8,4). Hiszen tudjuk, hogy: „Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és
mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik” (Eféz. 4,6).
Aki a: „… Krisztus, aki
mindeneknek felette örökké [vagyis az
örökkévalóságban] áldandó [és áldott] Isten, [és aki Isten mindenek felett] Ámen”
(Róm. 9,5).
Péter apostol bizonyságtétele: „Simon Péter, Jézus Krisztus (rab)szolgája és apostola [(aposztolosz): követe, aki a küldő személy hatalmával szól,
és cselekszik], írja e levelet. Azoknak, akik velünk egyenlő drága [(iszotimosz): és értékes] hitet nyertek a mi Istenünknek
és megtartónknak, Jézus Krisztusnak igazságában, [vagyis a mi Istenünk, és Üdvözítőnk, Jézus
Krisztus megigazítása által]” (2 Pét. 1,1).
És ismét Pál
apostol megvallása: „És közismerten,
elismerten, bevallottan, valóban nagy a hitnek eme titka: Isten (az, aki) megjelent [láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott] (hús)testben. Igazságosnak
bizonyult, és igazolást nyert Szellemben. Megláttatott [megjelent, megmutatkozott] az angyaloktól/nak. Hirdettetett
a pogányok (vagyis a népek, nemzetek) közt, hittek benne a világon, fölment a dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).
A prófécia is így hangzik, hogy Ő azért jött: „Hogy megismerjék a földön minden népek,
hogy csak az Úr - Jahve, az Örökkévaló - az Isten, és hogy ő kívülötte nincsen
más” (1 Kir. 8,60).
A próféták is arról tesznek bizonyságot, hogy csak
egyetlen Isten van Ő: „… a mindenség
alkotója… Seregek Ura az ő neve!” (Jer.
10,16)
Ő az egyetlen Úr: „Halld
meg, Izráel: Az ÚR - Jahve, az Örökkévaló - a mi Istenünk, egyedül az ÚR!” (5 Móz. 6,4).
Ézsaiás így prófétál az Úrról: „Emlékezzetek meg a messze régi (az ősrégi) dolgokról, mert én vagyok Isten és nincsen több (és nincs más); Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos” (Ésa. 46,9).
„Ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr -
Jahve, az Örökkévaló -; és szolgám, akit (kiválasztottam, és) elválasztottam, hogy megtudjátok és
higgyetek nékem (hogy megismerjetek, higgyetek bennem) és megértsétek, hogy (csak) én
vagyok, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz! Én, én vagyok az Úr
- Jahve, az Örökkévaló -, és rajtam kívül nincsen szabadító! Én mondtam meg,
hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a
tanúim - így szól az ÚR - Jahve, az Örökkévaló
- hogy én Isten vagyok. Ezt
mondja az ÚR, megváltótok, Izráel Szentje… Én az Úr - Jahve, az Örökkévaló -
vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok” (Ésa. 43,10-12.14-15.).
Ő jött el hústestben: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő
vállán lesz, és így fogják nevezni Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! (Ésa. 9,6) .
„Ezt mondja az ÚR -
Jahve, az Örökkévaló -, Izráel királya és megváltója, a Seregek URa: Én vagyok
az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten” (Ésa. 44,6).
János apostolhoz így szól a Feltámadott Ur: „…
Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó,
És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak
a pokolnak és a halálnak kulcsai” (Jel.
1,17-18)
És az övéihez így szól az Úr Jézus: „És ő monda nékik: Óh balgatagok [(anoétosz):
értelmetlenek, nem gondolkodó ostobák] és
rest szívűek [(bradüsz): lassú, közömbös, tompa a bensőtök] mindazoknak elhívésére, amiket a próféták
[(prophétész): az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő
személyek] szóltak!”
(Luk. 24,25).
„Akkor
megnyilatkoztatá az ő elméjüket [(núsz): szellemi
felfogóképességüket], hogy értsék az
írásokat” (Luk. 24,45).
1 Ján.
5,21 Fiacskáim, [(phülasszó): őrizkedjetek], és oltalmazzátok meg magatokat a
bálványoktól, [(eidólon):
istenképektől, istenszobroktól, képzeletben élő képektől]. Ámen!*
*Pál apostol
is így figyelmezteti az Úr Jézus népét: „Azért kedveseim, szeretteim,
szerelmeseim, kerüljétek, és távoztassátok el a bálványimádást. És fussatok,
meneküljetek a bálványok tiszteletétől” (1
Kor. 10,14).
Az Úr parancsa: „Ne legyen más istened rajtam kívül” (2Móz. 20,3)
Hiszen a bálványok
imádása a gonosz szellemek imádását jelenti, hiszen: „… tudjuk, hogy egy bálvány sincs a világon…” (1 Kor. 8,4)
Hanem a bálvány mögött
gonosz szellemek vannak :„A többi emberek pedig…nem tértek meg az ő
kezeik csinálmányaitól, hogy ne imádnák a gonosz szellemeket, és az
arany és ezüst és érc és kő és fa bálványokat, amelyek nem láthatnak, sem
hallhatnak, sem járhatnak” (Jel. 9,20)
Ezért az apostoli
gyűlés a pogányokból lett keresztények felé így rendelkezik: „hanem rendeljük el nekik, hogy
tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a
megfulladt állattól és a vértől” (Csel.
15,20)
Pál apostolon keresztül
pedig kijelentést nyernek azok a tisztátalanságok, amikbe ezek a gonosz
szellemek beleviszik az embereket: „Mert
elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük,
járván feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, dobzódásokban, ivásokban
és undok bálványimádásokban” (1 Pét.
4,3).
