Zsolt. 40,1 Az éneklőmesternek; [a karmesternek; karvezetőnek] Dávid zsoltára.
Zsolt. 40,2 Várván vártam az Urat, [[(jəhóváh):
Jahvét, az Örökkévalót] és hozzám
hajolt, és meghallgatta kiáltásomat*
*És így folytatja Dávid: „Várom
az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő ígéretében. Várja lelkem az Urat,
jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt” (Zsolt. 130.5-6).
Dávidot
bármilyen baj éri, a szabadító Istenhez kiált: „Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem,
Istenem! Hajtsd hozzám, [fordítsd felém] füledet, hallgasd meg az én beszédemet [jusson eléd szavam]. (Más fordítás: Hozzád
kiáltok, és segítségül hívlak, és te
meghallgatsz,
erős hatalmas Istenem)” (Zsolt. 17,6).
„Nyomorúságomnak
idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem” (Zsolt. 86,7).
És megvallja,
hogy: „Szeretem az Urat, mert
meghallgatja könyörgésem szavát. Felém fordította fülét, ezért őt hívom
segítségül, amíg csak élek” (Zsolt.
116,1-2).
És:
„Meghallgatja az Úr az én könyörgésemet
[az én kérésemet], elfogadja az Úr az én
imádságomat [és az én esedezésemet figyelembe vette]” (Zsolt. 6.10).
Bizony:
„Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló] az én [Uram], kősziklám, [(selaʿ): kőszálam,
szirtem, és erős] kőváram. [(məcúḏáh
mácúḏ): erődöm, oltalmam] és
[hatalmas] szabadítóm, [megmentőm]. Az én [('él): erős, hatalmas] Istenem, az én kősziklám, [erősségem,
segítőm, oltalmam és szabadítóm] Őbenne
bízom: [(ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő
véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ): megment, megszabadít,
biztonságba helyez]. Az én védőpajzsom, [oltalmazóm]
üdvösségem szarva, [üdvösségem
záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás, segítség, szabadulás, biztonság,
jólét, erő, hatalom, dicsőség]. Menedékem
[akit magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram,
pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a
rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken]” (Zsolt. 18,3).
És
erre biztatja Isten népét is Dávid:„Várjad
az Urat, és [(qáváh): reménykedj az Úrban], légy
erős [és bátor szívű, légy férfias]; bátorodjék szíved [('ámac): és megerősíti a
te szívedet] és várjad az Urat [(qáváh):
reménykedj az Úrban]” (Zsolt. 27,14).
Zsolt. 40,3 És kivont [(ʿáláh): kiemelt, kihúzott, fölvezetett] engem a pusztulás gödréből, [(šá'ôn):
a nyomorúság, a szenvedés verméből] a
sáros fertőből, [(ṭíṭ jávén): a
sárból és iszapból, a bugyborékoló mocsárból] és sziklára állította fel
lábamat, megerősítvén [biztossá tette]
lépteimet [Más fordítás: Kiszabadított a sírgödörből, ki az iszapból és mocsárból. Sziklára
állította lábamat, és megszilárdította léptemet]*
*És folytatja
Dávid: „Mély sárba
estem be, (feneketlen iszapba
süllyedtem) hol meg nem állhatok;
feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem. Elfáradtam a
kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, (elhomályosodtak) várván Istenemet. Ments ki engem az
iszapból, (húzz ki a sárból) hogy el
ne süllyedjek; hadd szabaduljak (hadd meneküljek) meg gyűlölőimtől és (az örvénylő) feneketlen vizekből; Hogy el ne borítson (el ne sodorhasson) a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény
(a mélység), és a veremnek szája be ne
záruljon felettem! Hallgass meg engem, Uram, (jóságos szeretettel) mert jó a te kegyelmességed! A te
irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám; És ne rejtsd el orcádat a te
szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: (Bajban vagyok) siess, hallgass meg engem!” (Zsolt. 69,3-4.15-18).
Igen, Ő meghallgat, és: „Olyanná
teszi lábamat, mint a szarvasé, és az én magas helyeimre [biztos magaslatokra] állít
engem. [Más fordítás: Lábam gyorssá tette, mint a szarvas
lábát, a magas sziklák csúcsaira vezetett fel]” (Zsolt. 18,34).
„Bizony elrejt [(cáp̄an): megóv, megvéd, megőriz] engem
az ő hajlékában [(sóḵ): sátrában] a veszedelem napján, a [(ráʿ
jôm): veszélyes, gonosz napon]; eltakar engem sátrának rejtekében, [sátra mélyén] sziklára emel
fel [(cur cúr): magas kősziklára helyez] engem” (Zsolt. 27,5).
Hiszen: „Te vagy
oltalmam
[(siṯəráh séṯer): rejtekhelyem, menedékem, védelmem a háborúságban, mely körülvett engem, és
megóvsz engem a bajtól, szorongatástól, nyomorúságtól], Te mentesz meg, Te [(nácar):
védsz, és őrzöl meg a] veszedelemtől [(cár car): ellenségtől, és megmentesz a
félelemtől]. És
[(sáḇaḇ pálêṭ rón): körülveszel a
szabadulás örömkiáltásával]! Szela” (Zsolt. 32,7).
Zsolt. 40,4 És új éneket adott szájamba, a mi
Istenünknek [('ĕlóhímnak)] dicséretét; sokan látták és megfélemlettek [(járé' báṭaḥ): félik az Urat; s eltelnek az Úr iránt bizalommal], és
bíztak az Úrban*
*És újra-és újra arra biztatja Dávid Isten népét, hogy: „Énekeljetek
néki új éneket, [(šúr šír): énekléssel ünnepeljétek] lantoljatok [(nḡn): húrt pengessetek]
lelkesen, [(jáṭaḇ) vidám szívvel,
örömkiáltással; nagy örömmel], harsogón
[(tərúʿáh):
ujjongó csatakiáltással]” (Zsolt. 33,3).
És
újra: „Énekeljetek az Úrnak új éneket;
énekelj az Úrnak te egész föld! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az ő nevét;
hirdessétek napról-napra az ő szabadítását. Beszéljétek a népek között az ő
dicsőségét, minden nemzet között az ő csodadolgait” (Zsolt. 96,1-3).
És
ismét: „Énekeljetek az Úrnak új éneket,
mert csodadolgokat cselekedett, (mert csodákat tett); megsegítette őt az ő jobbkeze és az ő szentséges karja
(szabadulást szerzett). Tudtul adta az Úr
az ő szabadítását, (megmutatta szabadító erejét); a népek előtt megjelentette, és (nyilvánvalóvá tette) az ő igazságát. Megemlékezett az ő
kegyelméről és Izráel házához való hűségéről; látták a föld határai mind a mi
Istenünknek szabadítását. Vígan énekelj az Úrnak te egész föld;
(Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön)! Harsanjatok
fel, örvendezzetek és zengedezzetek (Örvendezve vigadjatok, zsoltárt
énekeljetek)! Zengedezzetek az Úrnak
hárfával, és hangos énekléssel, és (hárfakísérettel zengő éneket)! Trombitákkal (harsonákkal) és kürtzengéssel vigadozzatok, és
(ujjongjatok) a király, az Úr előtt!” (Zsolt. 98,1-6).
És
ismét: „Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek
az Úrnak új éneket; dicsérje őt a hívők gyülekezete! Örvendezzen Izráel az ő
teremtőjében: Sionnak fiai örüljenek, és (örvendezzenek) az ő királyukban! Dicsérjék az ő nevét tánccal (körtáncot járva); dobbal és hárfával zengjenek néki. Mert
kedveli az Úr az ő népét, és (gyönyörködik népében) a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg (győzelemmel ékesíti fel
az elnyomottakat)” (Zsolt. 149,1-4).
És
Dávid válasza: „Isten! Új éneket éneklek
néked; tízhúrú hangszerrel zengedezlek téged” (Zsolt. 144,9).
Az
Úr szava: „A régiek ímé beteltek, és most
újakat hirdetek, mielőtt meglennének, tudatom veletek. Énekeljetek az Úrnak új
éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége,
a szigetek és azoknak lakói. Emeljék fel szavukat a puszta és annak városai, a
faluk, amelyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kősziklák lakói, a hegyeknek
tetejéről kiáltsanak. Adják az Úrnak a dicsőséget, és dicséretét hirdessék a
szigetekben” (Ésa. 42,9-12).
És
János apostol elragadtatásban látja, és hallja Isten népét: „És látám, és ímé egy Bárány áll vala Sion
hegyén, és ővele száznegyvennégyezren, akiknek homlokán írva vala az ő neve, az
ő Atyjának neve. És hallék szózatot
az égből, mint sok vizeknek zúgását, és mint nagy mennydörgésnek szavát. És
hallom hárfásoknak szavát, akik az ő hárfájukkal hárfáznak vala; És énekelnek
vala mintegy új éneket a királyiszék (a trónus) előtt, és a négy lelkes állat (a négy élőlény) előtt és a Vének előtt; és senki meg nem tanulhatja vala azt az éneket,
csak a száznegyvennégyezer, akik áron
vétettek meg a földről. Ezek azok, akik asszonyokkal nem fertőztették meg
magukat; mert szüzek. Ezek azok, akik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek
áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéikül. És az ő
szájukban nem találtatott álnokság (hazugság); mert az Istennek királyiszéke előtt feddhetetlenek” (Jel. 14,1-5).
„És láték a
királyiszék és a négy lelkes állat között és a Vének között egy Bárányt állani,
mint egy megölettet, hét szarva és hét szeme vala, ami az Istennek hét
Szelleme, amely elküldetett az egész földre. És eljöve és elvevé a könyvet a
királyiszékben ülőnek jobbkezéből. És mikor elvevé a könyvet, a négy lelkes
állat és a huszonnégy Vén leborula a Bárány előtt, mindeniknél hárfák és
aranypoharak lévén, jóillatokkal tele, amik a szentek imádságai. És éneklének
új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak
pecséteit: mert megölettél, és
megváltottál minket Istennek a te
véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből” (Jel.
5,6-9).
És
Pál apostol is ezt hirdeti a korinthusi szenteknek, kijelentve, hogy ki a
száznevennégyezer: „Mert [drága;
nagy] áron vétettetek [vásároltattok]
meg;
[Nagy volt a váltságdíjatok] dicsőítsétek
[meg tehát, és hordozzátok] azért az
Istent a ti testetekben [(szóma):
személyiségetekben] (és szellemetekben, amelyek az Istenéi)” (1
Kor. 6,20). Bizony: „[Nagy] áron
vétettetek meg, [nagy váltságdíjat fizetett értetek] ne legyetek [ezért] embereknek (rab)szolgái” (1 Kor. 7,23).
Zsolt. 40,5 Boldog ember az, aki az Úrba [(jəhóváh):
Jahvéba, az Örökkévalóba] vetette bizodalmát, [kinek reménye az Úr neve; nem igazodik a] és nem fordul a
kevélyekhez, a [(ráháḇ): gőgös büszkékhez] és a hazugságra [(kázáḇ): becsapásra,
megtévesztésre] vetemedettekhez!*
*És: „Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és a
kinek bizodalma az Úr” (Jer. 17,7).
Hiszen:
„akik az Úrban bíznak, erejük megújul,
szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és
nem fáradnak el!” (Ésa. 40,31).
„Azért te benned [(báṭaḥ):
hisznek, és] bíznak, akik ismerik a te
nevedet, [akik igazán ismernek
Téged], mert nem hagytad el [soha]
Uram, akik keresnek téged, [akik hozzád fordultak segítségért]”
(Zsolt. 9,11).
De:
„[A gőgösöknek, kevélyeknek] kik
csúfolók [és gúnyolódók], ő
megcsúfolja azokat [és kigúnyolja, és csúffá teszi]…” (Péld. 3,34).
Jakab
apostol is azt vallja, hogy: „... Isten a
kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja” „...és ő az
alázatost megtartja” (Jak. 4,6; Jób.
22,29).
Zsolt. 40,6 Sokat cselekedtél te, Uram [(jəhóváh):
Jahve, Örökkévaló] Istenem, ['ĕlóhím], a te csodáiddal és
terveiddel mi érettünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és
elbeszélném, de többek, semhogy elszámlálhatnám*
*És így folytatja Dávid: „ Mily drágák
nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a
homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok”
(Zsolt. 139,17-18).
„Igazságodról beszél a szám és szabadító
tetteidről mindennap, bár nem tudom felsorolni őket. Az ÚRnak, az én Uramnak
nagy tetteit hirdetem, egyedül a te igazságodat emlegetem” (Zsolt. 71,1516).
Zsolt. 40,7 Véres áldozatot és ételáldozatot nem
kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem
kívántál*
*És folytatódik a kijelentés: „Mert
nem kívánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl.
Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó
szívet, oh Isten nem veted te meg!”
(Zsolt. 51,18-19).
Hiszen
Te magad mondtad Uram, hogy: „nem
fogadhatok el tulkot a te házadból, vagy bakokat a te aklaidból; Hiszen enyém
az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken” (Zsolt. 50,9-10).
„Mert
nem az égő- és véresáldozatokról beszéltem őseitekkel, és nem azokról adtam
parancsolatot nekik, amikor kihoztam őket Egyiptomból, Hanem ezekkel a
szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én
Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton
járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jól legyen dolgotok!” (Jer. 7,22-23).
A
prófétán keresztül így szól az Úr: „Vajon
kedvesebb-e az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való
engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a
kosok kövérénél!” (1 Sám. 15,22).
„Az igaz és
törvényes cselekvést többre becsüli az ÚR, mint az áldozatot” (Péld. 21,3).
Bizony:
„Megjelentette néked, oh ember, mi légyen
a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, hogy törvény, azaz ige szerint élj,
szeressed az irgalmasságot és törekedj szeretetre, és hogy alázatosan járj a te
Isteneddel” (Mik. 6,8)
„Mert szeretetet
kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem
égőáldozatokat” (Hós. 6,6)
„Hogy ártatlan vér ne ontassék ki a te
földeden és a te országodban, amelyet
az Úr, a te Istened ád néked örökségül, és hogy a vér ne legyen rajtad, és ne
terheljen vérontás” (5 Móz. 19,10).
Zsolt. 40,8 Akkor azt mondtam: Ímé jövök [itt vagyok]; a könyvtekercsben [a Törvény könyvében] írva van felőlem,
Zsolt. 40,9 Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt
kedvelem, [ebben gyönyörködöm] én Istenem, a te törvényed [(tóráh
tôráh): Isten útmutatása, tanítása, amelyet az Igében jelentett ki]
keblem [(méʿáh): bensőm] közepette van*
*Az apostol bizonyságtétele a prófécia beteljesüléséről: „Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot
és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nékem, Égő és bűnért való
áldozatokat nem kedveltél. Akkor mondám: Ímé itt vagyok, (a könyv fejezetében
írva vagyon rólam), hogy cselekedjem, óh Isten a te akaratodat. Fentebb
mondván, hogy áldozatot és ajándékot és égő, meg bűnért való áldozatokat nem
akartál, sem nem kedveltél amelyeket a törvény szerint visznek, Ekkor ezt
mondotta: Ímé itt vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat. Eltörli
(megszünteti) az elsőt, hogy meghagyja, és (helyébe állítsa) a másodikat, Amely
akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének (sómatikós: teljes személyének) megáldozása által” (Zsid. 10,5-10).
Az
Úr Jézus kijelentése: „Én semmit sem
cselekedhetek magamtól. Amint hallok, úgy döntök, és határozok, és az én
döntésem igazságos. Mert nem a magam akaratát keresem, nem a saját elhatározásomat
követem, hanem annak akaratát, elhatározását kutatom, vizsgálom, és igyekszem követni, aki elküldött
engem, az Atyáét” (Ján. 5,30).
„Mert azért
szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak
akaratát, aki elküldött engem” (Ján.
6,38).
És: „Az
én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, és teljesítsem, aki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem, és befejezzem azt a munkát, amivel megbízott” (Ján. 4,34).
Mikor
gyermekkorában a szülei keresték, már akkor így válaszolt: „Ő pedig monda nékik: Mi
dolog, hogy engem kerestetek? Avagy nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell
foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai? És hogy Atyám házában kell lennem?” (Luk. 2,49).
És
feladata továbbá az atyának feltétel nélküli engedelmesség, és annak eredménye:
„Mert miképpen egy embernek
engedetlensége által sokan bűnösökké, céltévesztőkké lettek: sok embert a
céltévesztés állapotába döntöttek, azonképpen egynek engedelmessége,
szolgálatkészsége által sokan megigazulttá lesznek”
(Róm. 5,19).
Mielőtt
a Golgotára ment, az Úr Jézus, így imádkozott, megvallva, hogy elvégezte a
rábízott feladatot: „Én dicsőítettelek,
és megdicsőítettelek téged e földön:
azzal, hogy elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál, hogy végezzem azt” (Ján. 17,4).
A munkát, amit az Úr Jézusnak el kell
végeznie, már Ézsaiáson keresztül kijelenti a Szent Szellem: „Az Úr Isten, Uramnak, az Úrnak Szelleme van, és nyugszik énrajtam azért, mert
fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak, hogy az alázatosaknak,
az elnyomott, szerencsétlen nyomorultaknak örömhírt, és győzelmi hírt vigyek,
és mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört szíveket, hogy hirdessek a
foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást, és szabadon bocsátást;
Hogy hirdessem az Úr jókedvének, és kegyelmének esztendejét, és Istenünk
bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót; hogy tegyek Sion
gyászolóira fejdíszt, adjak nékik
ékességet a hamu és gyászfátyol helyett. Örömnek kenetét és illatos olajat a
gyász helyett, dicsőségnek palástját és öröméneket a csüggedt szellem helyett,
hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az ÚR ültetvényének, az Ő
dicsőségére, akik őt ékesítik!” (Ésa. 61,1-3).
És hogy ez megtörténhessen, le kell tenni, és
értük oda kell adni az életét: „Azért
szeret engem az Atya, mert én leteszem, és
odaadom az én életemet, hogy újra felvegyem, és visszavegyem azt. Senki sem
veszi és nem is veheti azt el én tőlem, hanem én teszem le, én adom oda azt én
magamtól. Van hatalmam letenni és odaadni azt, és van hatalmam ismét felvenni
és visszavenni azt. Ezt a parancsolatot vettem, és ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól” (Ján. 10,17-18).
És
az Úr Jézus kijelenttette, hogy mindezt elvégezte: „Mikor azért elvette Jézus az ecetet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván
fejét, kibocsátá, kilehelte Szellemét” (Ján. 19,30).
Zsolt. 40,10 Vígan [(bśr): örömhírként / győzelmi
hírként] hirdetem az igazságosságot [(ceḏeq): a megigazulást] a
nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, [(kálá'): nem zárom be számat] te tudod, óh Uram!*
*Igen: „Felőled lesz [Rólad szól] dicséretem a nagy gyülekezetben [a nagy
közösségben]. És teljesítem fogadalmaimat
az istenfélők [(járé'): Istent tisztelők] előtt”
(Zsolt. 22,26).
És:
„Az Úr iránt való fogadásaimat
(teljesítem) megadom az ő egész népe
előtt (egész népe jelenlétében). Dicsérlek
a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged” (Zsolt. 116,14).
És: „Magasztallak
a nagy gyülekezetben, hatalmas nép között dicsérlek” (Zsolt. 35,18).
„Vígan hirdetem
az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, (és nem zárom be számat) te (jól) tudod, óh Uram! Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te
hűségedet és segítségedet; (beszélek hűségedről és szabadításodról) nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat
(szeretetedet és hűségedet) a nagy gyülekezetben” (Zsolt. 40,10-11).
„Így éneklem
majd a te nevedet szüntelen, hogy beteljesítsem az én fogadásaimat minden
napon” (Zsolt. 61,9).
Mózestől
kezdve minden hívő, minden időben így dicsőíti az Urat a szabadításért, és mert
Ő jó: „Erőm és énekem az ÚR,
megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt
magasztalom” (2 Móz. 15,2-3)
„Ímé, az Isten
az én szabadítóm! Bízom, és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr,
és lőn nékem szabadítóm!” (Ésa. 12,2)
„Erőm és énekem
az ÚR, megszabadított engem” (Zsolt.
118,14)
„Az Úr az én
erőm és pajzsom, Őbenne bízott szívem és megsegíttettem; örvend szívem és
énekemmel dicsérem őt. Az Úr az ő népének ereje, és az ő fölkentjének megtartó
erőssége” (Zsolt. 28,7-8)
„Ó, Uram, én
erőm és mentsváram, menedékem a nyomorúság idején! Hozzád jönnek majd a
nemzetek a föld legszéléről is, és ezt mondják: Bizony, hamis isteneik voltak
elődeinknek, hiábavalók, egyik sem ér semmit!” (Jer. 16,19).
Zsolt. 40,11 Igazságosságodat [(cəḏáqáh):
megigazításodat] nem rejtem el
szívemben [(táveḵ): bensőmben],
elmondom a te hűségedet és segítségedet [(təšuʿáh təšúʿáh): szabadításodat, megmentésedet]; nem titkolom el kegyelmedet [(ḥeseḏ): szeretetedet] és igazságodat [('ĕmeṯ):
valóságodat, hűségedet] a nagy [(raḇ): erős] gyülekezetben*
*És így folyatja Dávid: „Az Úrnak
kegyelmességét
(kegyelmes tetteit) hadd énekeljem
örökké! Nemzetségről nemzetségre, és (nemzedékről nemzedékre) hirdetem a te hűséges voltodat az én
számmal! És az egek dicsérik a te csodadolgodat (az egek magasztalják
csodáidat) Uram; a te hűséges voltodat is
a szentek gyülekezetében” (Zsolt.
89,2.6).
„Lábam megáll igazsággal, és [(ʿámaḏ
míšór míšôr): erősen áll az igazságban, egyenes úton járva]. Áldom [(brḵ): térdet hajtva
dicsérem, magasztalom] az Urat a
gyülekezetekben [(maqəhéláh maqəhél): kihívottak
közösségeiben]” (Zsolt. 26,12).
Hát:
„Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért,
(szeretetéért) és az emberek fiai iránt
való csodadolgaiért (és az emberekkel tett csodáiért)! És magasztalják fel őt a népnek gyülekezetében, és dicsérjék őt a vének
gyűlésében!” (Zsolt. 107,31-32).
Zsolt. 40,12 Te, Uram, ne tartsd vissza [(kálá'):
ne tartsd távol, ne vond meg] tőlem
irgalmadat; kegyelmed, és [(ḥeseḏ): szereteted] és igazságod, és [('ĕmeṯ): hűséged] mindig megóvnak [és (támíḏ
nácar): szüntelenül őriznek, védenek] engem*
*És folytatja Dávid megvallását: „Mert kegyelmed [(ḥeseḏ): szereteted,
jóakaratod, jóindulatod, jóságod] szemem
előtt van, és hűségedben [('ĕmeṯ): szilárdan, állandóan,
biztonsággal] járok-kelek, és [(hálaḵ):
élek]” (Zsolt. 26,3).
„Az Úrra néztem, [az Úr van szemem előtt] szüntelen; mert jobb kezem felől van, [Ő áll jobbomon], ezért meg nem rendülök [meg nem tántorodom, meg nem ingok]. »Más fordítás: Mindig szemem előtt lebeg az Úr, ő áll
jobbomon, hogy meg ne inogjak« (Zsolt.
16,8).
„Szemeim
mindenha [(támíḏ):
szüntelenül, és állandóan] az Úrra [(jəhóváh): Jahvéra, az
Örökkévalóra] néznek, [(ʿajin):
reá tekintenek] mert ő húzza ki a tőrből lábamat [mert ő (jácá')
szabadít ki a (rešeṯ)
hálóból]” (Zsolt.
25,15).
„… Hozzád emelem
szemeimet
(tekintetemet), oh te egekben lakozó (aki a mennyben laksz)! Ímé, mint a szolgák szemei uruknak kezére,
mint a szolgalány szemei asszonya kezére: úgy néznek szemeink az Úrra, a mi
Istenünkre, mígnem megkönyörül rajtunk!”
(Zsolt. 123,1-2).
„Küldd el világosságodat és igazságodat, azok
vezessenek engem; vigyenek el a te szent hegyedre és hajlékaidba. Hadd menjek
be Isten oltárához, (Istenhez, akinek ujjongva örülök) vigasságos örömömnek Istenéhez, és hadd dicsérjelek téged citerával,
(hadd magasztaljalak hárfával) Isten, én
Istenem!” (Zsolt. 43,3-4).
Zsolt. 40,13 Mert bajok [(ráʿ): veszélyes, rosszindulatú gonoszok]
vettek engem körül, és [('áp̄ap̄) kerítettek be], amelyeknek
számuk sincsen; utolértek bűneim miatt [(ʿávôn ʿáôn): bajok, csapások],
amelyeket végig sem nézhetek, amelyek [(jáḵôl jáḵól): legyőztek,
felülkerekedtek rajtam]; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott
engem*
*És így folytatja Dávid:
„Mert bűneim [(ʿávôn ʿáôn): törvény
nélküli állapotom miatti gonoszságaim] elborítják
fejemet [(ró'š) kezdettől]; súlyos
teherként, erőm felett [nehezednek rám]” (Zsolt. 38,5). Igen: „Bűneim erőt vettek rajtam; vétkeinket te
bocsásd meg” (Zsolt. 65,4).
Emiatt: „Eláradtak
[(ráḥaḇ):
igen megsokasodtak] szívemnek [(léḇáḇ): bensőmnek] szorongásai, [(cáráh): nyomorúságai,
gyötrelmei] nyomorúságaimból [(məcuqáh məcúqáh): szorongattatásom,
és gyötrelmemből] szabadíts meg engem.
[Más fordítás: Adj enyhülést szívem gyötrelmének
és (jácá'): szabadíts, ments meg,
vezess ki bajaimból, szorult helyzetemből, szükségeimből, ínségemből]” (Zsolt. 25,17).
Zsolt. 40,14 Tessék Uram néked [(rácáh):
legyen kedves előtted], hogy megments engemet; siess Uram segítségemre!*
*És így folytatja Dávid a próféciát: „Mert ebek [kutyák] vettek körül engem, [Kutyák
falkája ólálkodik körülöttem], a gonoszok serege körülfogott, [gonoszok
bandája, gonosztevők zsinatja kerített be]; átlyukasztották [(káráh): átfúrták] kezeimet és
lábaimat [(reḡel): lábfejemet]. »Más fordítás: Körülvett
engem nagy sereg kutya, a gonoszok (ʿéḏáh): zsinatja
körülfogott engem. Oroszlán
módjára vetették rá magukat kezemre és lábamra, és átlyuggatták kezemet és lábamat)”
(Zsolt. 22,17).
„De te, Uram [(jəhóváh):
Jahve, Örökkévaló], ne
légy messze tőlem [Ne maradj távol, Uram, és ne távoztasd
el tőlem segítségedet]; én ('ĕjálúṯ): erősségem,
[te vagy segítségem] siess segítségemre [mentésemre; (ʿezəráṯ ʿezəráh): támogass, és
figyelj az én oltalmamra]. Szabadítsd [mentsd] meg [oh Isten] életemet a kardtól, [a kardnak élétől] s [ragadd
ki] az én életemet a kutyák körmeiből. [Más fordítás: Ments meg engem a fegyvertől, életemet a kutyák hatalmából]. [(ʿánáh): Válaszolj és] ments meg [szabadíts
ki] engem az oroszlán
torkából [szájából], és a bivalyok szarvai
közül [engem, nyomorultat] hallgass
meg. [Más fordítás: Engem,
szegény, megalázott
nyomorultat védj meg a tulkok, és vadbivalyok
szarvától, (qeren): erejétől, hatalmától]”
(Zsolt. 22,20-22).
És újra: Isten,
az én szabadításomra, Uram, az én segítségemre siess, és (ments meg engem)! Oh Isten, ne távozzál el tőlem! (ne
légy távol tőlem), Én Istenem, siess
segítségemre! Ne hagyj el Uram Istenem, (ne légy távol) ne távolodjál el tőlem! Siess segítségemre,
oh Uram, én szabadítóm! Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te
kegyelmed szerint! Uram! Hozzád kiáltok! Hívlak téged: siess én hozzám
(siess segítségemre); figyelmezz
szavamra, mikor hívlak téged” (Zsolt.
70,2; 71,12; 38,22-23; 109,26; 141,1).
Zsolt. 40,15 Szégyenüljenek meg és
piruljanak, és [(ḥap̄ér): csalódjanak
reményükben] mind, akik életemre törnek, hogy elragadják azt, [(sáp̄áh):
mindenki aki életemet el akarja venni];
riadjanak vissza, [(súḡ' áḥór 'áḥôr): hátráljanak meg] gyalázat érje, akik bajomat
kívánják [(ḥáp̄éc): akik bajomban
gyönyörködnek]*
*Dávidon keresztül tanít a Szent Szellem harcolni az ellenség ellen:
„Szégyen,
gyalázat érje azokat, akik életemre törnek; hátráljanak meg
szégyenletesen, és piruljanak,
akik vesztemet koholják, akik rosszat terveznek, gonoszat forralnak ellenem; [Héber
szöveg: (bvš): csalódjon
várakozásában, reményében, (kálám): csúfoltassanak meg, űzzenek
csúfot azokból, akik (nep̄eš): életemet (bqš):
keresik, követelik. (súḡ): Hátráljanak meg, és ('áḥór
'áḥôr): vonuljanak vissza (ḥap̄ér): megszégyenülve, akik (ráʿ):
gonosz, rosszindulatú tervet (ḥášaḇ): gondolnak, és tervelnek ki
ellenem]” (Zsolt. 35,4).
„Szégyenüljenek meg, piruljanak, és [(bvš ḥap̄ér):
zavarodjanak meg, csalatkozzanak reményükben] együttesen [(jaḥaḏ): teljesen], akik bajomnak [(ráʿ): szerencsétlenségemnek]
örülnek [akik nyomorúságomon (śáméaḥ): örvendeznek]; szégyen és gyalázat, mint [(láḇéš
láḇaš): ruha] borítsa be őket,
akik felfuvalkodtak ellenem [(gáḏal): akik dölyfösek velem
szemben; akik fölényesen beszélnek felőlem]” (Zsolt. 35,26).
„Öltözzenek
az én vádlóim gyalázatba, és burkolózzanak szégyenükbe, mint egy köpenybe!”
(Zsolt. 109,29).).
„Szégyenüljenek meg és piruljanak, akik
életemre törnek; riadjanak vissza és gyalázat érje őket, akik bajomat kívánják
(akik bajomban gyönyörködnek)” (Zsolt. 70,3).
„Uram, ne
szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg és
pusztuljanak a Seolba
(és tűnjenek el a holtak hazájában). A
hazug ajkak némuljanak el, amelyek vakmerően (kihívóan, gőgösen) szólnak (és beszélnek) az igaz ellen, és kevélységgel és
megvetéssel” (Zsolt. 31,18-19).
Jeremiás próféta
is így harcol: „Szégyenüljenek meg, akik
üldöznek engem, de ne én szégyenüljek meg; ők rettegjenek, és ne én rettegjek;
hozz reájuk háborúság napját, és kétszeres zúzással zúzd össze őket!” (Jer. 17,18)
És Dávid boldogan vallja meg: „Meghallgatja az Úr az én könyörgésemet, az én kérésemet, elfogadja az Úr az én imádságomat [és
az én esedezésemet figyelembe vette]. Megszégyenül [és félelem szállja meg, pirulnak,
megzavarodnak, és reszketni fognak] majd
és igen megháborodik minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek
[menekülnek, távoznak mind] hirtelen
[tüstént, egy pillanat alatt, és szégyent vallanak]” (Zsolt.
6.10-11).
Zsolt. 40,16 Pusztuljanak el az ő gyalázatosságuk
miatt, akik azt mondják nékem: Hehé, hehé. [Más
fordítás: Rettegjenek
szégyenükben, akik hahotázva beszélnek rólam; Dermedjenek kővé szégyenükben, akik gúnyolnak: (he'áḥ): aha! tessék! „Jól van így!”]!*
*És így folytatja Dávid próféciáját: „Isten, az én szabadításomra, Uram, az én segítségemre siess, és
(ments meg engem)! Hátráljanak meg
gyalázatosságuk miatt, akik azt mondják nékem: Hehé, hehé! (Távozzanak
megszégyenülve, akik hahotázva beszélnek rólam)!” (Zsolt. 70,2.4).
„Ne
mondhassák szívükben, ne [('ámar): gondolhassák, és ne
dicsekedjenek magukban]: Örüljünk! [(he'áḥ):
haha! Aha! Tessék! Ez
az, ezt akartuk] Ne
mondhassák: Elnyeltük őt [(blʿ): végeztünk vele, elpusztítottuk, megsemmisítettük]! (Zsolt. 35,25).
Mert:
„Föltátották rám szájukat, [hahotázva]
azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk.
[Más fordítás: (ráḥaḇ): Kitátják ellenem nagyra a szájukat, s azt kiáltják: (he'áḥ): tessék! (rá'áh):
Na most majd meglátjuk]”
(Zsolt. 35,21).
És
folytatja Dávid a próféciát: „Akik engem
látnak [(rá'áh): néznek, szemlélnek, nézegetnek], mind csúfolkodnak [(láʿaḡ): csúfolnak, gúnyolnak,
kinevetnek, gúnyolódnak] rajtam
[gúnyt űznek belőlem]. Félrehúzzák
[lebiggyesztik] ajkaikat és hajtogatják
[csóválják] fejüket.. . Feltátották rám
[(pácáh):
fölnyitották ellenem gúnyolva, rágalmazva] szájukat,
mint a ragadozó [marcangoló] és
[mint zsákmányra éhes] ordító [(šá'aḡ):
üvöltő] oroszlán” (Zsolt. 22,8.14).
Az
Úr Jézus imája a Golgotán, amikor ott függött ég és föld között: „... gyalázatossá lettem előttük; ha látnak
engem, fejüket csóválják. Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a
te kegyelmed szerint! Hadd tudják meg, hogy a te kezed munkája ez, hogy te
cselekedted ezt, Uram!” (Zsolt.
109,25-27)
Az
Evangélium bizonyságtétele: Az Úr Jézus a kínoszlopon szenved, és: „Az arra menők pedig szidalmazzák [káromolják; gyalázzák, becsmérelik] vala
őt, fejüket hajtogatván [és a
fejüket csóválva, és rázogatva].
És ezt mondván: Te, ki lerontod a
templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd [és mentsd] meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj [s lépj is] le a keresztről. [sztaurosz: a
kínoszlopról]! Bízott az
Istenben; mentse meg [(rüomai): mentse meg, szabadítsa
meg, óvja meg, és védelmezze] most
Őt [lássuk, hogyan menti meg most
Isten; hát ragadja ki most Ő a bajból], ha [ugyan] akarja; mert [hiszen] azt mondta: Isten Fia
vagyok” (Mát. 27,39-40.43).
De
azt mondja az ÚR: „Feltátották ellened
szájukat minden ellenségeid; süvöltenek és csikorgatják fogukat, mondván:
Nyeljük el őt! (Elpusztítottuk!) Bizony
ez a nap az, amelyet vártunk; megértük, megláttuk! De nem ők, hanem az Úr műve ez: Megcselekedte (véghezvitte) az
Úr, amiket gondolt (amit eltervezett); beváltotta
szavát, (valóra váltotta, amit megmondott) amelyet szólt eleitől fogva (amit régóta elrendelt); rombolt és nem kímélt, és megvidámította
rajtad az ellenséget, (örömöt szerzett az ellenségnek) felemelte szarvát a te szorongatóidnak (támadóidnak)”
(Siral. 2,16-17).
És
így folytatja az ÚR: „Ki felett
örvendeztek? Ki ellen tátjátok fel szátokat és öltitek ki nyelveteket? Nem ti
vagytok-é a bűn gyermekei, a hazugságnak magva? (Más
fordítás: Mit csúfolódtok, miért jártatjátok a szátokat, miért
öltögetitek a nyelveteket? Hiszen ti vagytok a hűtlen népség, a hazug fajzat)” (Ésa.
57,4).
És a prófécia értelmét az Úr Jézus jelenti ki:
„Ti az ördög [vagyis: a
vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló] atyától valók vagytok [Más fordítás: ti atyátoktól, az ördögtől származtok, (eszte): az ördög
atyából vagytok, és hozzá tartoztok]. És a ti atyátok kívánságait [szándékát, ami kedvére van, amit
szeret, ami örömet okoz neki] akarjátok teljesíteni [(theló
etheló): azt készültök, szándékoztok, azt igyekeztek megvalósítani]. Az emberölő [(anthrópoktonosz):
embergyilkos] volt kezdettől [(arkhé):
eredetétől] fogva, és nem állott meg az igazságban [(hisztémi):
felkelt, fellázadt, és ellenállt a
(alétheia): valóságnak], mert nincsen ő benne igazság [mert nem lehet
ő magában valóság]. Mikor hazugságot [(pszeudosz): hamisságot, valótlanságot, kitalálást,
csalást, becsapást] szól, a sajátjából szól [magából
meríti]; mert hazug [(pszeusztész):
és csaló] és [(autosz): ő maga a] hazugság atyja” (Ján.
8,44).
A prófécia, az Úr Jézust szenthelyemnek,
Jeruzsálemnek, és népek kapujának nevezi: „És
mondjad Ammon (jelentése: Tőrőlmetszett; eredeti, önálló) fiainak: Halljátok az Úr Isten (az én
Uramnak, az ÚRnak) beszédét (igéjét)! Így szól az Úr Isten: Mivelhogy ezt
mondod: Haha! az én szenthelyemre, hogy megfertőztetett…” és (mivel
hahotáztál, amikor szentélyemet meggyalázták…) (Ezék. 25,3).
„Embernek fia!
Mivelhogy ezt mondá Tírus Jeruzsálemre: Haha! Összetört a népek kapuja,
feltárult előttem, felém fordulva nyitva van; én megtelek, ha ő elpusztul.
Gazdag leszek, mert rommá lett” (Ezék.
26,2).
Zsolt. 40,17 Örülnek [(śíś śvś): ujjonganak, és
ugrálnak örömükben] és örvendeznek [Benned]
majd mindazok, akik téged keresnek; [(bqš): akik szeretik a Te üdvösségedet; Akik szabadításodra vágyódnak] azt mondják mindenha [(támíḏ):
szüntelenül]: Magasztaltassék fel az Úr, akik szeretik a te szabadításodat.
Akik [('áhéḇ 'áhaḇ təšuʿáh təšúʿáh): gyönyörködnek üdvösségükben]*
573 Dávid próféciája a
győztesekről: „Örülök és örvendezek
[vigadok, és ujjongok] Tebenned, [és
Benned van örömöm]. Zengedezem,
[magasztalom, és zsoltárral dicsőítem], oh,
Magasságos, [Felséges] a te nevedet.
Mert: Lesz az Úr nyomorultak [elnyomottak, szegények, összetörtek] kővára, [biztos menedéke], kővár a
szükség [a nyomorúság, szorongatás,
és veszedelem] idején, és [az alkalmas időben
segítője]. Azért te benned [(báṭaḥ):
hisznek, és] bíznak, akik ismerik a te
nevedet, [akik igazán ismernek
Téged], mert nem hagytad el
[soha] Uram, akik keresnek téged, [akik hozzád fordultak segítségért]”
(Zsolt. 9,3.10-11).
Hát:
„Vigadjanak [ujjongjanak] és
örüljenek [(ránan śámaḥ): örömkiáltást hallatva örvendezzenek], akik
kívánják, és kedvelik az én igazságomat, és mondják mindenkor: Nagy, és [magasztaltassék] az Úr, ki szolgája
békeségét szereti. [Aki (ḥáp̄éc
ʿeḇeḏ): gyönyörködik, és örömét
leli az Õ szolgájának (šálóm šálôm):
békességében, biztonságában, sikerében, épségében, egészségében, teljességében].
(Zsolt. 35,27).
Igen, hadd: „Örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek! Akik
szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az Isten!” (Zsolt. 70,5).
Zsolt. 40,18 Rólam is, noha én szegény és
nyomorult vagyok, az én Uram visel gondot. Te vagy segítségem, szabadítóm, oh
Istenem, ne késsél (Héber: De én (ʿání): szerencsétlen,
elnyomott és szűkölködő, rászoruló vagyok, és az én uram ('ăḏónáj ḥášaḇ) gondoskodik rólam. Te vagy (ʿezəráṯ ʿezəráh): segítségem, segítőm, szabadítóm, megmentőm,
gyámolítóm, támogatóm, aki (pálaṭ): biztonságba helyez) ne késsél, ne késlekedjél, ('áḥar):
ne maradj el, Ó Istenem ('ĕlóhím)!*
*Dávid megvallása: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [Uram], kősziklám, [(selaʿ): kőszálam, szirtem, és erős] kőváram. [(məcúḏáh mácúḏ): erődöm, oltalmam] és [hatalmas] szabadítóm, [megmentőm]. Az én [('él): erős, hatalmas] Istenem, az én
kősziklám, [erősségem, segítőm, oltalmam
és szabadítóm] Őbenne bízom: [(ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő
az, aki (pálaṭ): megment,
megszabadít, biztonságba helyez]. Az én védőpajzsom, [oltalmazóm] üdvösségem szarva, [üdvösségem
záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás,
segítség, szabadulás, biztonság, jólét, erő, hatalom, dicsőség]. Menedékem
[akit magasztalok, mentsváram, az én
felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van
minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő
a rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken]” (Zsolt. 18,3).
Ezért: „Minden
gondotokat, minden aggályosságot,
nyugtalanságot, aggodalmat Őreá vessétek, és minden gondotokkal forduljatok
hozzá, mert néki gondja van reátok, és Ő gondoskodik rólatok” (1Pét 5,7).
„Semmi
felől ne aggódjatok, és semmi gondot ne hordozzatok. Semmi felől ne
tépelődjetek, és ne nyugtalankodjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben
minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat, és kéréseiteket az
Isten előtt” (Fil. 4,6).
Már
Dávid ezt tanácsolja: „Vessed az Úrra a
te terhedet, ő gondot visel rólad…” (Zsolt.
55,23).
És
az aggodalmaskodás helyett: „Gyönyörködjél
az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te útadat, és
bízzál benne, majd ő teljesíti, mert
ő munkálkodik” (Zsolt. 37,4-5).
Hiszen:
„Isten
dicsőséges gazdagsága mind a Krisztus Jézusban található. Ehhez a gazdagsághoz
mérten fog az én Istenem gondoskodni mindenről, amire szükségetek van;
Az én Istenem minden szükségeteket be
fogja tölteni a Krisztus Jézusban elhelyezett dicsőséges gazdagságának
mértékében” (Fil. 4,19).
Mert:
„Hiába néktek korán felkelnetek, későn
feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Mert akit az ÚR szeret, az Ő
szerelmesének álmában is ád eleget” (Zsolt. 127,2).
Ezért
boldogan vallja Dávid: „Az Úr az én
pásztorom; nem szűkölködöm” (Zsolt.
23,1).
Hiszen:
„Gyermek voltam, meg is vénhedtem, meg is
öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, sem azt, hogy a
magzatja, a gyermeke pedig kenyérkéregetővé, vagyis koldussá vált” (Zsolt.
37,25).
Hát
bízzunk az Úrban: „Az iránta való
bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk,
meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket,
akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle” (1 Ján. 5,14-15).
