2015. december 5.
Zsoltár 39. A türelmetlen szenvedők panasza és könyörgése. (héberrel éskapcsolódó igékkel)
Zsolt. 39,1 Az éneklőmesternek [a karmesternek; a (nácaḥ) dicséret vezetőnek]
Jeduthunnak, [jelentése: dicséret, aki
magasztal, magasztaló kórus, bizonyságtevő, dicséretre méltó] Dávid
[jelenése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] zsoltára*
*A frigyláda
előtti szolgálatra, akiket név szerint kijelöltek, hogy az Urat dicsérjék: „Ott hagyá
azért Dávid az Úr szövetségének ládájánál Asáfot (jelentése: gyűjtő)
és az ő atyjafiait, hogy a láda előtt
szüntelen minden napon szolgáljanak, a mindennapi rend szerint. Hémánt (jelentése: hűséges, megbízható, hívő;
szerencsét jelentő) is és Jédutunt (jelentése:
dicséret, aki magasztal, magasztaló
kórus, bizonyságtevő, dicséretre méltó)
velük hagyá, és a többi kiválasztottat is, akiket név szerint jelöltek ki, hogy
az Urat dicsérjék, és hogy így adjanak hálát az ÚRnak: mert az ő irgalmassága
örökkévaló, és mert Örökké tart szeretete! És ő velük Hémánt és Jédutunt kürtökkel,
harsonákkal, cimbalmokkal, cintányérokkal és az Isten énekének szerszámaival. A
Jédutun fiait pedig kapunállókká tevé. (1 Krón. 16,37.41-42).
„… és
hogy prófétáljanak citerákkal, lantokkal és cimbalmokkal” (1
Krón. 25,1).
„… és ő velük százhúsz kürtölő, és (harsonát fújó) pap;
Mert a kürtölőknek és éneklőknek tisztük vala összehangolva zengeni az Úrnak
dicséretét és magasztalását. És mikor nagy felszóval (hangosan) énekelnének kürtökkel, cimbalmokkal és
mindenféle zengő szerszámokkal, dicsérvén az Urat, hogy ő igen jó és örökkévaló
az ő irgalmassága, és (szeretete): akkor
a ház, az Úrnak háza megtelék köddel (a házat, az ÚR házát felhő töltötte
be), annyira, hogy meg sem állhattak a
papok az ő szolgálatukban a köd (a felhő) miatt, mert az Úr dicsősége töltötte vala be az Istennek házát” (2 Krón. 5.12-13).
Ők: „prófétai ihlettel játszottak citerákon,
lantokon és cintányérokon” Név szerint: A jedútúniak közül Jedútún hat
fia: Gedaljáhú, (jelentése: akit
Jahve naggyátesz; Jahve nagy) Ceri,
(jelentése: az én képmásom, jóillatú
gyanta, balzsam de jelenti még: tűnődés, költészet, alkotó, teremtő) Jesajáhú, (jelentése: Jahve meghallgat; Jahve a hírnév; menny)
Simei, (jelentése: messze híres; az Úr a meghallgatás; Jahve
meghallgatta). Hasabjáhú (jelentése:
Isten méltónak tartott engem; ő tiszteli
Istent), és Mattitjáhú,
(jelentése: Jahve ajándéka, az Úr ajándéka v. adománya), akik apjuknak, Jedútúnnak (jelentése: dicséret, aki magasztal, magasztaló kórus,
bizonyságtevő, dicséretre méltó) az irányításával
ihletett módon játszottak citerán, hálát és dicséretet adva az Úrnak” (1Krón. 25,1.3).
Zsolt. 39,2 Mondám: nosza, vigyázok útjaimra, és [szavaimra], hogy ne vétkezzem
nyelvemmel; megzabolázom, és [csukva
tartom] szájamat, [féket
teszek számra, és a jót is elhallgatom vala] amíg előttem van a hitetlen [az istentelen, azaz Isten nélküli]*
*Hiszen: „Aki megőrzi
száját és nyelvét (vigyáz a szájára
és a nyelvére), megtartja (megőrzi) életét a nyomorúságtól” (Péld.
21,23).
Jakab apostol is erre
figyelmeztet: „Ha valaki istentisztelőnek
[(thrészkosz) igaz hívőnek] látszik köztetek [és aki azt hiszi magáról, hogy az istentiszteleti
formákat pontosan teljesíti], de nem
zabolázza [nem fékezi] meg nyelvét,
sőt megcsalja a maga szívét [és még önmagát is becsapja], annak az istentisztelete hiábavaló [(mataiosz): haszontalan, üres]” (Jak. 1,26).
Ezért: „A ti beszédetek, a ti Igéitek mindenkor azaz minden időben kellemetes, kedves, megnyerő,
elfogadható legyen, sóval,
vagyis a Szent Szellemmel fűszerezett,
és ízesített; hogy tudjátok, hogy kinek milyen választ kell adnotok” (Kol. 4,6).
Mert mindnyájan sokképpen (és sokat) vétkezünk. Ha valaki beszédben (logosz)
nem vétkezik, az tökéletes ember, képes
az egész testét (egész valóját)
is megzabolázni (és meg tudja
fékezni)” (Jak. 3,2).
Hiszen:
„A férfi szájának hasznával elégedik meg
az ő belseje, az ő beszédének
jövedelmével lakik jól (mert amit mond az ember, annak a gyümölcséből fog
jóllakni az ő bensője, és amit a beszéde terem, azzal kell jóllaknia). Mind a halál, mind az élet a nyelv
hatalmában van, és amiképpen kiki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét.
(Más fordítás: Élet és halál van a nyelv
hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi)” (Péld. 18,20-21).
Péter
apostol is így figyelmeztet: „Mert aki
akarja az életet szeretni, jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól
(nyelve szűnjék meg, fogja vissza magát, tartózkodjon gonoszt szólni), és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot
(ravaszságot, csalást, cselt, körmönfontságot)” (1Pét 3,10). Mert: „A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek
(elkerülhetetlen a tévedés); aki pedig
megtartóztatja ajkait, az értelmes, és (az eszes ember vigyáz a beszédre)” (Péld.
10,19).
Hiszen:
„Ki az az ember, akinek tetszik az élet,
[(ḥáp̄éc ḥaj): aki kívánja a virágzó, sikeres, prosperáló életet, és azt, hogy örömét lelje benne] és szeret napokat [(jôm ṭôḇ): és boldog,
sikeres, áldott éveket], hogy jót láthasson [hogy élvezze a boldogságot]? Tartóztasd meg, és [(nácar): őrizd, és tiltsd
el] nyelvedet a gonosztól, a [(ráʿ): rossztól], és ajkadat a csalárd [(mirəmáh):
álnok, megtévesztő, rosszindulatú] beszédtől. [Más fordítás: Vigyázz, hogy nyelved
ne szóljon rosszat, és ajkad ne beszéljen csalárdságot]” (Zsolt. 34,13-14).
De ezt csak a Te
segítségeddel tudom megtenni, ezért kérem:
„Tégy Uram závárt az én szájamra; őriztessed az én ajkaim nyílását!” (Zsolt. 141,3).
Zsolt. 39,3 Elnémultam, [('álam): szótlanul, vigasztalás nélkül] vesztegléssel [(dúmijjáh): csendességben]
hallgattam a jóról, [de ez nem volt jó,]
mert fájdalmam felzaklatódott [(ʿáḵar): kiújult megháborított, felkavart]*
*És: „Eláradtak [(ráḥaḇ):
igen megsokasodtak] szívemnek [(léḇáḇ): bensőmnek] szorongásai, [(cáráh): nyomorúságai,
gyötrelmei]. Nyomorúságaimból [(məcuqáh
məcúqáh): szorongattatásom, és gyötrelmemből] szabadíts meg engem [Más fordítás: Adj enyhülést szívem gyötrelmének és (jácá'): szabadíts, ments meg, vezess ki
bajaimból, szorult helyzetemből, szükségeimből, ínségemből]. Lásd meg
szegénységemet [(ʿŏní): nyomorúságomat szenvedésemet, szorultságomat], és gyötrelmemet [(ʿámál): gyötrődésemet, bajomat, megalázottságomat]; bocsásd meg [(násá' náśá'): vedd el] minden bűnömet [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): minden vétkemet]” (Zsolt. 25,17-18).
És Dávid továbbra is így kiált az Úrhoz, megprófétálva
a Messiás szenvedését: „Könyörülj rajtam [és kegyelmezz] Uram, mert ellankadtam [elcsüggedtem, és bágyadt, gyönge, és
erőtlen vagyok]: gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak [remegnek, és kiszáradtak] csontjaim [és reszket minden tagom]. Lelkem (egész személyem) is
igen megháborodott [csupa reszketés, és
mélyen megrendült, teljesen összezavarodott], és te, oh Uram, míglen [meddig késlekedsz még]” (Zsolt. 6,3-4).
„Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak [(dikaioszüné): megigazulásomnak] Istene; könyörülj rajtam [a nyomorúságban vidámíts meg engemet; Szorult
helyzetemből adj nekem kiutat; a szorongásban tágíts rajtam] és halld meg az én imádságomat! ” (Zsolt.
32,2-4).
„Nézz ide (tekints rám,
hallgass meg, és) felelj nékem, Uram
Istenem; világosítsd meg szemeimet (és tartsd meg szemeim ragyogását) hogy el ne aludjam a halálra (és hogy ne
jöjjön rám halálos álom,)” (Zsolt.
13,4).
Én: „Te benned bíztam (ezért
Hozzád menekülök), Uram! Ne szégyenüljek
meg soha; igazságoddal szabadíts (és ments) meg engem (irgalmasan). Hajtsd
hozzám (és fordítsd felém) füledet,
(siess, és) hamar szabadíts (és
ments) meg (engem); légy nékem erős kőszálam, erődített házam,
hogy megtarts engem (Más fordítás: Légy erős
kősziklám, erős váram, segíts rajtam)” (Zsolt. 31,2-3).
Hát: „Hallgass meg engem, Uram,
(jóságos szeretettel) mert jó a te
kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám, (és nagy irgalmaddal fordulj hozzám); És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól;
mert szorongattatom nagyon (és nagy bajban vagyok): siess, hallgass meg engem” (Zsolt. 69,17-18).
És: „A te igazságod szerint
ments meg és szabadíts meg engem (irgalmasan. Fordítsd felém, és); hajtsd hozzám füledet és tarts meg (és
segíts meg) engem” (Zsolt.
71,2).
„Uram, szabadításomnak
Istene! Nappal kiáltok (hozzád), éjjelente előtted
vagyok: Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra (és
figyelj esedezésemre)! Mert betelt a
lelkem nyomorúságokkal (tele vagyok bajokkal), és életem a Seolig jutott (és közel került a holtak hazájához)” (Zsolt.
88,2-4).
„Uram, hallgasd meg az
én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád! Ne rejtsd el a te orcádat tőlem;
mikor szorongatnak engem (mikor szorult helyzetben vagyok. Fordítsd felém és), hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok,
(siess, és) hamar hallgass meg engem”
(Zsolt.
102,2-3).
„(Fordulj felém, és) tekints
reám és könyörülj rajtam, amiképpen szoktál a te nevednek kedvelőin (akik
szeretik nevedet)” (Zsolt. 119,132).
Bizony: „Tőrt vetettek, akik életemre törnek, akik
vesztemet akarják, arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem, és csalárd terveken
gondolkoznak mindennap. De én, mint a siket, nem hallok, és olyan vagyok, mint
a néma, aki nem nyitja föl száját. És olyanná lettem, mint az, aki nem hall, és
szájában nincsen ellenmondás. Mert téged vártalak Uram, te hallgass meg Uram,
Istenem!” (Zsolt. 38,13-16)
Zsolt. 39,4 Fölhevült [(ḥámam): égett, izzott] bennem az én
szívem [a bensőm], gondolatomban [(háḡíḡ): tűnődésemben, míg
sóhajtoztam] tűz gerjede fel, [(báʿar dibbér): lángra lobbantam, megoldódott
a nyelvem, és beszélni kezdtem], és így szólék azért az én nyelvemmel:
Zsolt. 39,5 Jelentsd meg [(jḏʿ): add tudtomra, ismertesd meg]
Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] az én végemet [(qéc):
életem végét] és napjaim mértékét, [(middáh):
hosszát], mennyi az [meddig tart
napjaim sora, napjaim számával
ismertess meg]. Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok [mennyi időm van itt]*
*Mert: „Te
visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai!
Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy
őrjárási idő éjjel. Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez
jussunk” (Zsolt. 90,3-4.12).
Kijelentetted Ádámnak: „Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg
visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá
leszel” (1 Móz. 3,19).
Bizony: „Az asszonytól született ember rövid életű tele nyugtalansággal, és
háborúságokkal. Mint a virág,
kinyílik és elhervad, árnyékként tűnik el, nem marad meg. Ha meg vannak
határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem
léphet át” (Jób. 14,1-2.5).
Én is tudom, hogy: „Életem ideje kezedben van: szabadíts meg ellenségeim
kezéből és üldözőimtől” (Zsolt. 31,16).
És: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden
akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak…”(Préd. 3,1-2).
Bizony a testi emberek: „… sorsa olyan, mint az állatoké, egyforma a
sorsuk: ahogyan meghal az egyik, ugyanúgy meghal a másik is, és egyfajta
lehelet van mindegyikben, nem különb az ember az állatnál. Bizony minden
hiábavalóság! Mindegyik egy helyre kerül, mindegyik porból lesz, és újból porrá
lesz mindegyik” (Préd. 3,19-20).
Mert: „Olyan az ember, mint a lehelet; napjai, mint az átfutó, a tűnő árnyék” (Zsolt. 144,4).
Zsolt. 39,6 Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én
életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember,
akárhogyan áll is. [Héber: [(ṭóp̄aḥ):
arasznyivá] tetted napjaimat, és az
én életem [(ḥeleḏ jôm): ideje semmiség] te előtted. (haḇél
heḇel): Mint egy lehelet, annyit
ér az (kôl kól'áḏám): egész
emberiség; Minden ember olyan, mint a
fuvallat]! Szela*
*Jób így imádkozik.
Hallgass meg, mert: „Napjaim gyorsabbak voltak a takács vetélőjénél, és
most reménység nélkül tűnnek el. Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy
lehelet, és az én szemem nem lát többé jót”
(Jób. 7,6-7).
Dávid is így könyörög: „Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor
szorongatnak engem, (ha szorult helyzetben vagyok)! Hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely,
üszkösök” (Zsolt. 102,3-4).
Hisz: „Olyan az ember, mint a lehelet; napjai, mint az átfutó (a tűnő) árnyék” (Zsolt. 144,4).
És így szól az Úr: „Ne bízzatok az emberben, hiszen csak
lehelet van az orrában: mire lehet hát becsülni?” (Ézs. 2,22).
Hiszen miután: „megformálta az Úristen az embert a föld
porából, élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé” (1Móz. 2,7).
Ezért tehát úgy éljetek: „Mint akik újonnan születtetek nem romlandó
magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által, amely él és megmarad
örökké. Mert minden hústest olyan, mint
a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága
elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké. Ez a beszéd pedig az az evangélium,
amelyet hirdettek nektek” (1 Pét.
1,23-25).
Zsolt. 39,7 Bizony árnyékként jár, és [(hálaḵ): él] az ember;
bizony csak hiába [(haḇél heḇel): haszontalanul] szorgalmatoskodik [hámáh):
hiába vesződik]; rakásra gyűjt [(cáḇar):
halmoz fel, raktároz el], de nem tudja, ki takarítja be azokat [('sp̄):
ki fogja hasznát venni]!*
*Dávid így
figyelmeztet: „Ne törődj azzal, ha valaki meggazdagszik, ha sok kincs lesz is házában.
Mert semmit sem vihet el magával, ha meghal; nem követi kincse, és dicsősége
nem száll le utána. Ha életében áldottnak vallja is magát, s ha dicsérnek is
téged, hogy jól tettél magaddal, hogy jól megy sorod, Mégis az ő atyáinak
nemzetségéhez jut, (őseinek nemzedékéhez kerül) akik soha sem látnak világosságot. Az ember, még ha tisztességben van
is, de nincs okossága: (nem marad meg) hasonlít
a barmokhoz, amelyeket levágnak (amelyek kimúlnak)” (Zsolt. 49,17-20).
A prédikátor is erre az
igazságra jutott: „Viszont láték a nap
alatt más hiábavalóságot. Van oly ember, aki egymaga van és nincs vele másik,
sem fia, sem atyjafia nincs; mindazáltal nincs vége minden ő fáradságának, és
az ő szeme is meg nem elégszik gazdagsággal, hogy azt mondaná: vajon kinek
munkálkodom, hogy magamat minden jótól megfosztom? Ez is hiábavalóság és gonosz
foglalatosság!” (Préd. 4,7-8).
„ Hiszen azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti
életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik.
Holott ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, ím ezt, vagy amazt
fogjuk cselekedni. Ti ellenben (most)
elbizakodottságotokban dicsekedtek
(és kérkedtek): Minden ilyen dicsekedés
(és kérkedés) gonosz” (Jak.
4,14-16).
„Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak (az elvetemültnek), hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét (ha
véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét)?” (Jób. 27,8).
Ezért: „akik élnek a világ javaival, vagyis e világgal, és igénybe veszik, és
felhasználják a világ dolgait; akik hasznot húznak a világból, mintha nem
élnének vele: mint akik azt nem kényük-kedvük szerint használnák, és mintha nem
vennék igénybe, mert elmúlik e világnak ábrázatja, alakja, formája, pompája,
külső arculata, megjelenési formája. Mert változik e világ színtere” (1 Kor. 7,31).
Ezért: „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki
a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a
világban van, a hústest kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel, a létezés
jelenlegi állapotával való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. És a
világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi,
megmarad örökké” (1 Ján. 2,15-17).
Zsolt. 39,8 Most azért, mit reméljek, [mit várhatok] oh Uram?! Te benned van bizodalmam [egyedül benned reménykedem]*
*Dávid megvallása
az Úrról: „Mert a szegény [('eḇəjôn): rászoruló, szükségben levő,
elnyomott, szerencsétlen, nyomorult, segítségre szoruló] nem lesz [(nécaḥ necaḥ): teljesen], és végképen elfelejtve. A nyomorultak [(ʿánájv
ʿánáv): elnyomott szerencsétlenek, szelídek] reménye és [(tiqəváh): várakozása] sem vész el örökre [s aki bajban is
remél, nem csalódik soha]” (Zsolt. 9,19).
„Mert nem veti meg és nem utálja meg a szegény
nyomorúságát; és nem rejti el az ő orcáját előle, és mikor kiált hozzá,
meghallgatja. ...Rólam is, noha én szegény és nyomorult vagyok, az én Uram
visel gondot. Te vagy segítségem, szabadítóm, oh Istenem, ne késsél! (Zsolt. 22,25; 40,18)
A megvallásra jön a válasz: „Akik ő reá néznek, azok felvidulnak, és
arcuk meg nem pirul. Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta, és minden
bajából kimentette őt. (Zsolt. 34,6-7)
Pál apostol megvallása, imája
– és harca: „Naponként halál révén állok.
...Ha csak emberi módon viaskodtam Efézusban a fenevadakkal, mi a hasznom
abból... „Emlékezzél meg erről: ellenség szidalmazta az Urat, s bolond nép
káromolta a te nevedet. Ne adjad a fenevadnak a te gerlicédnek életét;
szegényeidnek gyülekezetéről ne feledkezzél meg végképen!” (1 Kor. 15,31-32; Zsolt. 74,18-19)
És az Úr Jézus válasza: „Nemde öt verebet meg lehet venni két
filléren? És egy sincs azok közül Istennél elfelejtve. De néktek a fejetek
hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért, sok verébnél drágábbak
vagytok” (Luk. 12,6-7).
Zsolt. 39,9 Ments ki engem minden álnokságomból [szabadíts meg minden bűnömtől]; ne tégy
engem bolondok csúfjává [(nácal): ragadj ki, szabadíts meg a (pešaʿ): lázadóktól, elszakadóktól (śím
śúm): ne tégy ki engem (náḇál):
elvetemült, istentelen, kegyetlenek (ḥerəpáh):
gúnyolódásának, lenézésének, megvetésének]!*
*És így
folytatja Dávid a prófétálást: „Nézz ide (tekints rám,
hallgass meg, és) felelj nékem, Uram
Istenem; világosítsd meg szemeimet (és tartsd meg szemeim ragyogását) hogy el ne aludjam a halálra (és hogy ne
jöjjön rám halálos álom,)” (Zsolt.
13,4).
„Tekints reám (és fordulj felém), könyörülj rajtam, mert árva (és
magányos) és szegény (és nyomorult) vagyok. Eláradtak szívemnek szorongásai
(Te enyhítsd szívem szorongását), nyomorúságaimból
szabadíts meg engem (és szorult helyzetemből szabadíts ki). Lásd meg szegénységemet (és
nyomorúságomat), gyötrelmemet (és
gyötrődésemet); bocsásd meg minden
bűnömet (minden céltévesztésemet)” (Zsolt. 25,16-17).
Én: „Te benned bíztam (ezért
Hozzád menekülök), Uram! Ne szégyenüljek
meg soha; igazságoddal szabadíts (és ments) meg engem (irgalmasan). Hajtsd
hozzám (és fordítsd felém) füledet,
(siess, és) hamar szabadíts (és
ments) meg (engem); légy nékem erős kőszálam, erődített házam,
hogy megtarts engem (Más fordítás: Légy erős
kősziklám, erős váram, segíts rajtam)” (Zsolt. 31,2-3).
Hát: „Hallgass meg engem, Uram,
(jóságos szeretettel) mert jó a te
kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám, (és nagy irgalmaddal fordulj hozzám); És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól;
mert szorongattatom nagyon (és nagy bajban vagyok): siess, hallgass meg engem” (Zsolt. 69,17-18).
És: „A te igazságod szerint
ments meg és szabadíts meg engem (irgalmasan. Fordítsd felém, és); hajtsd hozzám füledet és tarts meg (és
segíts meg) engem” (Zsolt.
71,2).
„Uram, szabadításomnak
Istene! Nappal kiáltok (hozzád), éjjelente előtted
vagyok: Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra (és
figyelj esedezésemre)! Mert betelt a
lelkem nyomorúságokkal (tele vagyok bajokkal), és életem a Seolig jutott (és közel került a holtak hazájához)” (Zsolt.
88,2-4).
„Uram, hallgasd meg az
én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád! Ne rejtsd el a te orcádat tőlem;
mikor szorongatnak engem (mikor szorult helyzetben vagyok. Fordítsd felém és), hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok,
(siess, és) hamar hallgass meg engem”
(Zsolt.
102,2-3).
„(Fordulj felém, és) tekints
reám és könyörülj rajtam, amiképpen szoktál a te nevednek kedvelőin (akik
szeretik nevedet)” (Zsolt. 119,132).
És addig nem hagyja abba Dávid a könyörgést, amíg az Úr nem válaszol,
aki így szól hozzá – és hozzád: „Búsulásom
felbuzdultában elrejtettem orcámat egy pillantásig előled, és örök
irgalmassággal könyörülök rajtad (és örök hűséggel irgalmazok neked); ezt mondja megváltó Urad. Mert úgy lesz ez
nékem, mint a Noé özönvize; miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé
özönvize e földön, úgy esküszöm meg (most), hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek (és nem
dorgállak meg többé). Mert a hegyek
eltávoznak (és megszűnhetnek), és a
halmok megrendülnek (és meginoghatnak); de
az én irgalmasságom tőled el nem távozik (és hozzád való hűségem nem szűnik
meg), és békességem szövetsége meg nem
rendül (és nem inog meg), így szól
könyörülő Urad” (Ésa. 54,8-10).
Zsolt. 39,10 Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, [('álam
páṯaḥ): szótlanul, hallgatok] mert te
cselekedted [(ʿáśáh): te munkálkodsz].
Zsolt. 39,11 Vedd le rólam a te ostorodat; kezed
fenyítéke miatt elenyészem én. [Héber szöveg: (šּׂúr
súr): távoztasd el rólam a (neḡaʿ):
csapást, (jáḏ) : segíts a te
erőddel, és fegyvereddel a (tiḡəráh):
harcban, hogy: (káláh): véget érjen,
befejeződjön]*
*Dávid megvallása
– és próféciája – amiért az Úr haragját érzi (aki eltért, vagy még meg sem tért
Istenhez): „Uram, haragodban ne fenyíts meg engem; felgerjedésedben ne dorgálj meg
engem! Mert nyilaid belém akadtak, és kezed rám nehezült. Nincs épség testemben
a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt ...Bizony, elmúlunk haragod miatt, indulatod miatt
megsemmisülünk, ha magad elé állítod bűneinket, titkolt vétkeinket orcád
világossága elé. Elmúlik minden napunk haragod miatt, úgy elmúlnak esztendeink,
mint egy sóhajtás. Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan
esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha
repülnénk. Ki tudja, milyen erős haragod, és milyen félelmetes felháborodásod?”
(Zsolt.
38,2-4; 90,7-11).
Jeremiás
imája: „Fenyíts hát meg minket, Uram, de
csak mértékkel, nehogy haragodban megsemmisíts. Zúdítsd haragodat a nemzetekre,
amelyek nem ismernek el, és azokra a nemzedékekre, amelyek nem hívják
segítségül a nevedet. Mert felfalták Jákobot s fölemésztették, lakóhelyét
pusztasággá tették” (Jer 10,24-25).
Jób is így panaszkodik:
„Mert (el šaddaj) a Mindenható nyilai vannak én bennem,
amelyeknek mérge emészti az én szellememet, és [(ḥémáh šáṯáh rúaḥ): mérgüket issza szellemem].
És az Istennek rettentései ostromolnak engem, [('ĕlóhah 'ĕlôhah biʿúṯ ʿáraḵ): Isten Rémségei ellenem
csatasorba álltak]” (Jób. 6,4).
És így folytatja Jób: „Felgerjesztette haragját, és (fellángolt
haragja) ellenem, (és ellenségének
tekintett engem) és úgy bánt velem, mint
ellenségeivel. Seregei együtt jövének be (együtt támadtak csapatai) és utat csinálnak (utat törnek) ellenem, és az én sátorom mellett
táboroznak” (Jób. 19,11-12).
És Dávid is panaszkodik
szenvedése okát nem értve: „Nyomorult és
beteg vagyok ifjúságomtól kezdve; (rettegek tőled, tanácstalan vagyok) viselem a te rettentéseidet, roskadozom.
(Rám zúdult izzó haragod), és általmentek
rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem (rettentő
csapásaid megsemmisítenek). Körülvettek
engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek (bekerítenek) engem
(Zsolt. 88,16-18).
Jeremiás is így
panaszkodik, nem értve szenvedése okát: Miért
lett (miért tart) szünetlenné az én
fájdalmam, és halálossá, gyógyíthatatlanná az én sebem? (miért nincs
gyógyulás súlyos sebemre). Olyanná lettél
nékem, mint a bizonytalan vizű, csalóka patak (amelyben nincs állandóan
víz)!” (Jer. 15,18).
„Útjaimat elterelte, (utamról lekergetett, összetépett) és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a
nyíl elé célul állított engem! Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait” (Siral. 3,11-13).
„Vedd le rólam a te ostorodat (a Te csapásodat); kezed fenyítéke miatt elenyészem én
(elpusztulok sújtó kezed alatt). Mikor a
bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, (tönkreteszed) mint moly, az ő szépségét. Bizony merő
hiábavalóság (mint egy lehelet, annyit ér) minden ember” (Zsolt. 39,11-12).
És így folytatja Dávid:
„Bűneim erőt vettek rajtam; vétkeinket te
bocsásd meg” (Zsolt. 65,4).
Ezsdrás is erről tesz
megvallást: „És mondék: Én Istenem,
szégyellem és átallom felemelni, én Istenem, az én orcámat te hozzád, mert a mi
álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és a mi vétkeink mind az égig
nevekedtek! Őseink idejétől fogva mind a mai napig nagy vétekben vagyunk, és
bűneink miatt jutottunk királyainkkal és papjainkkal együtt más országok
királyai kezébe, fegyverre, fogságba, prédára és arcunk szégyenére, ahogyan ma
is van” (Ezsdr. 9,6-7).
És ennek
következményeként: „bajok vettek engem
körül, amelyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, amelyeket végig sem
nézhetek; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem”
(Zsolt. 40,13).
Zsolt. 39,12 Mikor a bűn miatt büntetéssel [dorgálással] fenyítesz valakit, elemészted,
mint moly, az ő szépségét [az ő
gyönyörűségét]. Bizony merő hiábavalóság [mint egy lehelet, annyit ér] minden ember. [Héber: Mikor a (ʿávôn ʿáôn): törvénynélküli állapot
miatt (tôḵaḥaṯ tôḵéḥáh): tanítod,
oktatod az ('íš): embert, és (jásar):
figyelmezteted, korrigálod, és (másáh):
lágyítod, akkor (ʿăśaḇ): elgyengül
és az ('áḏám): ember (ḥmḏ): vágyakozik az (haḇél heḇel): élet után]. Szela*
*És így folytatja
Dávid: „Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem!
Hajtsd hozzám, [fordítsd felém] füledet, hallgasd
meg az én beszédemet [jusson eléd szavam]. (Más
fordítás: Hozzád kiáltok, és segítségül hívlak, és te meghallgatsz, erős hatalmas Istenem)”(Zsolt.
17,6).
Dávidot bármilyen baj éri, a
szabadító Istenhez kiált: „Nyomorúságomnak
idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem” (Zsolt. 86,7)
És megvallja, hogy: „Szeretem az Urat, mert meghallgatja
könyörgésem szavát. Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg
csak élek” (Zsolt. 116,1-2)
De az Úr is erre biztatja,
megígérve a szabadítást is: „És hívj segítségül engem a nyomorúság
idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem” (Zsolt. 50,15)
És hogy ki az az Isten, akit
segítségül kell hívni, arról Pál apostolon keresztül így tesz bizonyságot a
szent Szellem: „Kegyelem néktek és
békesség Istentől,
a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.... Néktek: .... akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét bárhol segítségül
hívják” (1Kor. 1,2-3).
Zsolt. 39,13 Halld meg Uram az én könyörgésemet [(təp̄illáh):
esedezésemet], figyelmezzél
kiáltásomra, könnyhullatásomra, ne vesztegelj [(diməʿáh ḥáraš): könnyeim láttán ne légy néma]; mert én
jövevény vagyok te nálad, zsellér [(tóšáḇ tôšáḇ): bevándorló], mint
minden én ősöm*
*Dávid
megvallása: „Jövevény vagyok e földön, ne rejtsd el tőlem a te parancsolataidat.
Őrlődik, és elfogyatkozik az én lelkem, a te döntéseid után való szüntelen
vágyódás miatt. Megdorgálod a kevélyeket; átkozottak, akik elhajolnak
parancsolataidtól. Fordítsd el rólam a szidalmat és gyalázatot, mert megőriztem
a te bizonyságaidat, és megfogadtam intelmeidet!” (Zsolt. 119,19-22).
Igen: „Mert mi
csak jövevények vagyunk te előtted és zsellérek, amint a mi atyáink is
egyenként, és mint minden ősünk; a mi életünk napjai olyanok e földön, mint
az árnyék, melyben állandóság nincsen” (1
Krón. 29,15)
Péter apostol így figyelmezteti a megváltottakat: „Péter, Jézus Krisztusnak apostola, a Pontusban. Galáciában, Kappadócziában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt, és
szétszóródott jövevényeknek, vagyis idegenekenek,
azaz akik rövid ideig, átmenetileg idegen helyen tartózkodnak, tehát olyanok,
akiknek nem otthona a világ. És ha
Atyának hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül, és elfogulatlanul válogat ki, kinek-kinek
cselekedete, tevékenysége, munkássága
szerint, szent félelemmel töltsétek a
ti jövevénységetek a ti vándorlásotok, zsellérségetek idejét. Tudván, hogy nem veszendő holmin, nem romlandó, múlandó ezüstön
vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló, értéktelen, és üres életetekből, életmódotokból. Hanem
drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen, be nem szennyezett, mocsoktalan bárányén, a Krisztusén. Tehát: Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, mint zarándokokat, vándorokat, hontalanokat, tartóztassátok meg magatokat, vagyis tartózkodjatok a hústesti
kívánságoktól, és vágyaktól, amelyek az életetek ellen vitézkednek, és küzdenek, amelyek hadat viselnek életetek ellen” (1Pét
1,1.17-19.és 2,11).
Pál apostol is buzdítja
a szenteket: „Azért mivelhogy mindenkor
bízunk, és tudjuk, hogy e testben (szómati): lényünkben, ebben a személyben lakván, távol vagyunk, vagyis távol lakunk az Úrtól. [Más fordítások: „Ezért tölt el a bizalom minket, s nem feledkezünk meg róla, hogy míg e
testben, ebben a valónkban vándorként élünk, jövevényekként vagyunk, és távol
járunk az Úrtól]. „Azért
igyekezünk is kedvében járni, és neki
tetszeni, hogy akár otthon lakunk, és közel vagyunk hozzá, vagy nála vagyunk, akár elköltözünk,
vagyis távol járunk, és élünk Tőle,
néki kedvesek legyünk” (2 Kor. 5,6.9)
Zsolt. 39,14 Ne nézz reám [haraggal],
hadd enyhüljek meg [hadd viduljak föl.
Vedd le rólam szemedet, hogy egyszer még
föllélegezzem], mielőtt elmegyek, és nem leszek többé. [Héber: (šáʿáh): tekints rám, hogy (blḡ): megvidámodjak, megnyugodjak
mielőtt (jálaḵ): elmegyek]*
*Dávid
újra-és újra szabadításért kiált az Úrhoz: „Nézz ide, [tekints rám, hallgass meg, és] felelj nékem, Uram [(jəhóváh):
Jahve, Örökkévaló] Istenem; világosítsd
meg, és [ragyogtasd fel] szemeimet,
hogy el ne aludjam a halálra, [nehogy halálba szenderüljek]”
(Zsolt. 13,4).
„Mikor
kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene; szorultságomban tág tért
adtál nékem; könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat! ...Szemem a bánattól elbágyadt, megvénhedett
minden szorongatóm miatt. ...Lásd meg
szegénységemet és gyötrelmemet; bocsásd meg minden bűnömet. Lásd meg
ellenségeimet, mert megsokasodtak, és gyilkos gyűlölséggel gyűlölnek engem.
Őrizd meg, és szabadíts meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy benned bíztam.
...Hadd vigadjak és örüljek a te kegyelmednek, amiért meglátod nyomorúságomat
és megismered a háborúságokban lelkemet; ...Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh
Uram, Istenem, az én ügyemért. Ítélj meg engem a te igazságod szerint, oh Uram,
Istenem, hogy ne örüljenek rajtam! ...Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és
ösvényemnek világossága. ...Ez vigasztalásom nyomorúságomban, mert a te
beszéded megelevenít engem” (Zsolt. 4,2;
6,8; 25,18-20; 31,8; 35,23-24; 119,105; 119,50).
Ima és megvallás
Drága mennyei Atyám!
Magasztallak
azért, hogy Te áldások öröklésére hívtál el, ezért én Szent Szellemed által
betöltöm a Te törvényedet, és áldom azokat, akik engem átkoznak, és imádkozom
azokért, akik háborgatnak és kergetnek engemet.
(Mát.5,44)
Dr
Nasir Siddikiről (1953) többek közt a következő információ olvasható:
evangélista, szerző és üzleti tanácsadó. Súlyos övsömör betegségéből való
csodálatos gyógyulását követően megtért, mohamedánból keresztény lett.
Kanadából az Egyesült Államokba költözött. Tulsában (Oklahoma) él második
feleségével, Anitával és három gyermekével, és Wisdom Ministries nevű
gyülekezetükben szolgálnak. Szerepeltek olyan híres televíziós evangélisták
műsorában, mint Benny Hinn, Rod Parsley, Kenneth Copeland. Tanulmányait egyebek
közt a Kenneth Hagin fia alapította Rhema Bible School-ban, és az American
Bible College and Seminary-ban végezte. (Horváth Lídia fordító)
Csípős,
friss őszi nap volt Kanadában, amikor kiléptem lakásom ajtaján, és
becsusszantam fehér Mercédeszem kormánykereke mögé. Amíg a motor felbőgve
életre kelt, vártam, hogy betöltsön a siker borzongató érzése, de csak egy
olyan csontig hatoló fáradtságot éreztem, amely már a depresszió határát
súrolta. Valószínűleg kimerültség, gondoltam, ahogy elhajtottam Torontó város
sziluettje mellett anélkül, hogy figyelemre méltattam volna.
34
évesen közeljártam ahhoz, hogy megszerezzem az első milliómat, de a sikert soha
nem adják ingyen. Az utóbbi két évben napi 18 órát dolgoztam heti hét nap. Mit
számított, hogy feláldoztam alvást, pihenést és tisztességes étkezést, hogy
elérjem céljaim? Fiatal voltam és egészséges. Ki tudja, talán korán nyugdíjba
vonulok egy nap, és bepótolom az alvást egy klubfotelben egy egzotikus
tengerparton. De most még tartanom kellett a lendületet.
Legalább
a mai nap ígért egynéhány pihentető órát. Minthogy Hálaadás Napja volt
Kanadában, vendégségbe voltam hivatalos egyik munkatársam, Anita otthonába.
Mikor megérkeztem, az asztal már roskadozott az ételektől, és a házi készítésű
ételek elfogyasztása után leültem a kanapéra, hogy elbeszélgessek Anita
édesanyjával.
Sajnos,
a beszélgetés nem tartott sokáig. Elaludtam egy mondat kellős közepén, és egy
idő múlva zavartan ébredtem. Hát nem ilyen első benyomást akartam kelteni! S
ami még rosszabb, egy kiütés keletkezett a nyakamon, ami rettenetesen
viszketett. Útban hazafelé megálltam az East York-i Általános Kórháznál.
„Reggelre
rendbe jön” – mondta az orvos és krémet és Tylenolt adott. Otthon ágyba bújtam,
és kimerült álomba zuhantam.
A
hálószobám fekete és szürke árnyak borították, amikor éjjel égető fájdalommal a
nyakamban felébredtem. Elbotorkáltam a fürdőszobába, és megláttam, hogy a
kiütés egy centis hólyagokká fejlődött. A világom - minden előzetes
figyelmeztetés nélkül - kibillent egyensúlyából. Reszketve ébredtem fel a
hideg, köves padlón, felfelé a mosdókagyló aljára nézve. Elájultam!
Még
ebben az elterült helyzetemben is szédülési hullámok öntöttek el. A
mosdókagylóba kapaszkodva felhúztam magam és lábra álltam. De mielőtt egy
lépést tehettem volna, megint minden elsötétült. Amikor visszanyertem az
eszméletemet, tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben. Visszamásztam az ágyba.
Biztos
voltam abban, hogy lehetetlen ennyire rosszul lenni és életben maradni, ezért
ügyetlenül tollat és papírt kerestem az éjjeliszekrényen. Félelemtől remegő
kézzel megírtam a végrendeletem.
Meghaltam,
hogy éljek
Elég
hihetetlen módon, mikor az első fénysugarak bekukucskáltak az ablakon, még
mindig lélegeztem. Összeszedtem annyi erőt, hogy felhívjam Anitát, és
segítséget kérjek – és elájultam telefonálás közben. Ahogy autóval a Torontói
Általános Kórház sürgősségi osztályára vitt, az autóút minden zökkenőjénél
üvöltöttem a fájdalomtól.
„Övsömöre
van,” – magyarázta az orvos - „a legrosszabb eset, amit valaha is láttam. Felvesszük
a kórházba.”
Az
övsömört, magyarázta, ugyanaz a vírus okozza, mint a bárányhimlőt. Ha valakinek
gyermekkori bárányhimlője volt, a vírus megtelepedhet az ideggyökerek mellett.
Évek múltán, ha a személy immunrendszere károsodik, kiütésekben és hólyagokban
kitör, az idegeket is érintve. Az állapotra nincs gyógymód, és csak tünetileg
lehet kezelni. A szövődmények között lehet súlyos hegesedés, hallás- és
látásvesztés, bakteriális bőrfertőzések, arcbénulás, izomgyengeség és
hosszantartó idegfájdalom, amelyet még egy enyhe szellő is kiválthat.
Irgalmasan,
egy hatalmas fájdalomcsillapító injekciót adott.
Nem
maradt küzdelem
Másnap
reggel egy steril szobában ébredtem a kórház nyolcadik emeletén, a bőröm úgy
égett, mintha valaki benzinbe mártott volna, és gyufát gyújtott volna. Úgy
éreztem, teljesen elégek. Összeszedve minden erőm a szörnyű fájdalom ellenére,
araszolgatva eljutottam a fürdőszobához és elborzadva bámultam a tükörképemet a
tükörben. Fejem, arcom, nyakam és hátam jobb oldalát körülbelül két centiméter
átmérőjű hólyagok borították. Nem volt emberi arcom. A gyomrom összerándult a
látványtól és visszavánszorogtam az ágyhoz.
Megérkezett
az orvosom és elképedve nézett rám. „A hólyagok olyan gyorsan terjednek, hogy
szó szerint figyelhetem, ahogy nőnek” – mondta. „A szervezete nem küzd.”
Másnap
reggel az övsömör mellett tetőtől talpig bárányhimlős lettem. Szigorúan elkülönítettek.
Aznap este a lázam felszökött 42 fokra – ami elég forró ahhoz, hogy agyamból
maradandóan „rántottát csináljon”.
Napokon
át egyre csak romlott az állapotom. Idegvégződéseim annyira begyulladtak, hogy
ha egy hajszál átsodródott a bőrömön, attól áramütésszerű tűzhullámok
fodrozódtak végig a testemen. A jobb fülemen felrobbantak a hólyagok, lefelé
terjedve, míg el nem ért a vállamig. Arcom olyan ráncos lett, mint egy
öregemberé és az ápolónők azt hitték, Anita apja vagyok. 75 évesnek látszottam.
A hét végére állapotomat kritikusnak minősítették.
Utolsó
reményem
Az
életben bátor, magabiztos voltam, aki vállalja a kockázatot. De most, amikor a
halállal kellett szembenéznem, meg voltam rémülve. Fogalmam sem volt, mi várhat
rám a másik oldalon. Mohamedánnak neveltek Londonban, Angliában, és úgy tudtam,
Allah nem olyan isten, aki gyógyít.
Az
egyetlen reményem az orvostudomány volt.
Végül
már olyan közel jártam a halálhoz, hogy az orvosok nem tudták, hogy hallom
őket, amikor vizsgáltak. „Az immunrendszere egyszerűen nem működik” – mondta az
egyik.
„Haldoklik”
– erősítette meg a másik. „Az immunrendszerét bizonyára az AIDS tette tönkre.”
Nincs
AIDS-em! Kiáltani akartam, de nem tudtam megformálni a szavakat. És akkor
eljutott a tudatomig. Azt mondta, haldoklom!
Az
orvosok csendesen beszéltek Anitával. ”Pár órán belül halott lesz” – mondták.
„Ha valami csoda révén életben marad, valószínűleg vak lesz a jobb szemére,
süket a jobb fülére, bénult a jobb oldalára és súlyos agykárosodása lehet a
magas láztól.”
Aztán
elmentek.
Itt
hagytak meghalni!
Úgy
éreztem magam, mint egy fuldokló ember, aki már harmadszor merül alá.
Összeszedve erőmet, elsuttogtam egy imát. „Isten, ha valóságos vagy, ne hagyj
meghalni!”
Az
Ő jelenlétében
Az
éjszaka legsötétebb órájában felébredtem és egy férfit láttam az ágyam lábánál.
Fénysugarak áradtak belőle, ami lehetővé tette, hogy lássam a körvonalát. Arcát
nem láttam, az túlságosan ragyogó volt. Nem kellett, hogy bárki is mondja
nekem, tudtam, hogy Jézus az.
A
Korán említi Jézust; a mohamedánok hiszik, hogy létezett, nem mint Isten fia,
hanem mint egy jó ember és egy próféta. Tudtam, hogy ez itt nem Mohamed,
tudtam, hogy nem Allah, Jézus volt a szobámban. Félelem nem volt, csak
békesség.
„Miért
jönnél el egy mohamedánhoz, amikor mindenki más itt hagyott meghalni?”
–tűnődtem.
Szavak
nélkül szólt hozzám. „Én Vagyok a Keresztények Istene. Én Vagyok Ábrahám, Izsák
és Jákób Istene.”
Ez
volt minden, amit mondott. Nem említette a betegségemet. Nem említette közelgő
halálomat. Amilyen hirtelen megjelent, olyan hirtelen eltűnt.
Másnap
reggel ugyanaz a két orvos jött, hogy megvizsgáljon.”Megállt a hólyagok
növekedése!”
„Nem
tudjuk, mi történt, de az övsömör vírus engedett.”
A
rákövetkező nap, még mindig fájdalmakkal és hólyagokkal borítva kiengedtek a
kórházból egy bőröndnyi gyógyszerrel. ”Ne menjen el hazulról!”- figyelmeztetett
az orvos. ”Hónapokba telik, mire elmúlnak a hólyagok, és amikor elmúlnak, fehér
bőrfoltok és hegesedések maradnak vissza. A fájdalom évekig tarthat.”
Kilépve
a reggeli napon, úgy néztem ki, mint egy leprás és az Elefántember
keresztezése. Amikor az emberek megláttak, átmentek az utca másik oldalára.
Azonban az elmém nem a bőrömön járt; a gondolataim Jézuson voltak. Afelől nem
volt kétség az elmémben, hogy Jézus jelenléte a szobámban megállította az
övsömör vírust. Bármi is legyen Jézus, megértettem, hogy az Ő jelenlétében
csodák történtek.
Ez
a tény egy emésztő kérdést hagyott bennem: Jézus Isten Fia, ahogy a
Keresztények állítják, vagy csak egy próféta, ahogy nekem tanították?
Otthon,
aznap este, a gyógyszerek ellenére a fájdalom és a viszketés olyan erős volt,
hogy majdnem le kellett kötnöm a kezemet. Ennek ellenére nyugtalan álomba
merültem, és Jézusról gondolkodtam.
Élni
tanultam
Másnap
reggel, 1987. október 23-án korán ébredtem és bekapcsoltam a televíziót. A
csatornákat váltogatva ledermedtem, amikor a következő szavakat láttam a
képernyőn: Jézus Isten Fia?
Feszülten
figyeltem, ahogy két férfi az egész műsort ennek a témának megvitatásával
töltötte – minden kérdésemet megválaszolták. Mielőtt véget ért volna a műsor,
az egyik férfi bevezette a televíziónézőket egy imába. Testem lángolt a
fájdalomtól, de letérdeltem a nappali padlójára. Könnyek patakzottak az arcomon,
ahogy elismételtem az imát és behívtam Jézust a szívembe.
Azonnal
mohó szellemi éhség támadt bensőmben. Még többet kellett tudnom Jézusról.
Orvosom utasításai ellenére másnap elmentem és vettem egy Bibliát. Először
Máté, Márk, Lukács és János könyvét olvastam el. Még mindig kiéhezetten,
elkezdtem a Teremtés Könyvét olvasni, és végigolvastam a Bibliát álmatlan
éjszakáimon.
Ezenközben
Anita hozott nekem könyveket és az Evangéliumot magyarázó tanító kazettákat.
Faltam őket, miközben tovább tanulmányoztam Isten Igéjét. Ahogy elkezdett nőni
bennem a hit megértése, előhalásztam egy képet arról, hogyan is néztem ki az
övsömör előtt. Imádkoztam és kértem Istent, hogy cselekedje azt, hogy megint
úgy nézzek ki.
Nem
tudtam, hogy Anita már elimádkozta ugyanazt az imát, de ő azt kérte Istentől,
hogy egy kevés hegesedés maradjon a mellkasomon. „Különben soha senki nem fogja
elhinni, hogy ez megtörtént veled” – mondta nekem később.
Jézus,
a Gyógyítóm
Egy
héttel az után, hogy elbocsátottak a kórházból, arra ébredtem, hogy a párnám
tele volt hólyaggal. Biztos lekarmoltam álmomban, gondoltam. Kimásztam az
ágyból és beálltam a zuhany alá. Ami a párnámon kezdődött, a zuhany alatt ért
véget: Minden egyes hólyag leesett a testemről!
Ahelyett,
hogy fehér foltok és hegesedett szövet borított volna, bőröm egyszerűen piros
volt és nyers. Lassan begyógyult, visszatérve az övsömör előtti állapotomra.
Amikor ez megtörtént, nemcsak emberi kinézetem volt, hanem pontosan úgy néztem
ki, mint mielőtt megbetegedtem, kivéve azokat a hegesedéseket, amelyeket még
mindig viselek a mellkasomon.
Az
orvos egyetlen szörnyű előrejelzése sem vált valóra. Látásom 20/20 volt.
Hallásom normális volt. Beszédem ép volt. Nem szenvedtem agykárosodást.
Gyógyulásom
csodálatos, gyors és teljes volt. Sohasem szenvedtem hosszadalmas fájdalomtól,
vagy másmilyen szövődménytől. Nemcsak hogy enyém volt a legrosszabb övsömör
eset, amivel valaha is felvettek valakit a Torontói Általános Kórházba, hanem
enyém volt a legcsodálatosabb gyógyulás is.
Jézus,
a keresztények Istene, megjelent egy haldokló mohamedán kórházi szobájában és
meggyógyított engem. De nem ez volt a legnagyszerűbb csoda, amit végrehajtott.
Az az átalakulás, ami a szívemben történt, még drámaibb volt, mint az, amely a
testemben történt.
A
Nagy Helycsere
Azon
a napon, amikor újra dolgozni kezdtem, a reggeli hideg felhőket formált a
leheletemből, ahogy kiléptem a lakásomból. Belélegeztem a friss eső és a hulló
levelek illatát. Léptem ruganyos volt és oly örömteli, hogy kedvem leltem a
reggel szépségében, örvendeztem, ahogy a szellő gyengéden arcomhoz ért. Más
ember voltam. Becsusszantam a Mercédeszem kormánykereke mögé és tudtam, hogy
teljes elképzelésem a sikerről megváltozott. Szívem égető vágya az volt, hogy
megismerjem Jézust, hogy közösségben legyek Vele és szolgáljam Őt.
Jézus
által és nem a mohamedánok istene által csodálatos módon meggyógyultam, és
örökké hálás leszek. Allah félelmet nevel mindazokba, akik szolgálják őt. Ő nem
kínál szeretetet, nem ad kegyelmet. Nincs szó a szeretetre vagy a kegyelemre a
Koránban. Nem léteznek. Tulajdonképpen az egyetlen út a mennybe az, hogy
meghalj Allahért.
Ugyanakkor
a Biblia azt mondja, az iga gyönyörűséges és a teher könnyű azoknak, akik Jézust
szolgálják. Félelem helyett Ő hitet kínál. Gyűlölet helyett szeretetet kínál,
törvénykezés helyett megbocsátást. Kapcsolatot kínál vallás helyett. Jézus
szenvedett az emberiségért; Ő meghalt értünk.
Amikor
behívtam Jézust a szívembe, Ő megelevenítette szellememet életének leheletével.
Elvette minden bánatomat és elhordozta fájdalmaimat. Lemosta bűnömet és
megtisztított a Kereszten kiontott Vérével. Újjáteremtett engem.
Ezért
ma már nem dolgozom abban az üzletben, amely milliókat hozhatott volna nekem.
Ehelyett, mint Jézus, Atyám dolgában tevékenykedem. Járom a világot és
megosztom a jó hírt, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy elküldte Jézust,
hogy ... meggyógyítson egy haldokló mohamedánt. Azt akarom, hogy az emberek
mindenhol megtudják, hogy amit értem megtett, megteszi bárkiért.
Azt
akarom, hogy tudják, hogy a csodák mára szólnak.
De
a legeslegnagyobb csoda - az örökkévalóságra szól.
2015. december 3.
Megvallás
Szabad vagyok, mert az Úr
Jézus kiszabadított e jelenvaló gonosz világból, és a sátán – az ellenség –
kezéből
(Gal. 1,4) (Zsolt 107,2)
Őrizkedj a kovásztól!
Amikor
befogadtad az Urat, attól a naptól fogva takaríts ki a házadból minden kovászt,
azaz minden vallásos tudományt, tanítást, szokást. És őrizkedj tőlük.
Ne
is egyél kovászost, azaz őrizkedj a vallásos könyvektől, helyette Isten kovásztalan,
nem megrontott igéjével táplálkozz.
(2
Móz. 12,19-20; 1 Kor. 5,6-8; Mát. 16,6-12)
Jeremiás 7,23.
„Csak
azon az úton járjatok, amelyre utasítottalak titeket, hogy jól legyen
dolgotok.”
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)