Zsolt. 9,1 Az
éneklőmesternek [karvezetőnek,
karmesternek] a múthlabbén szerint. [„A
fiú halála” kezdetű ének dallamára; oboára és hárfára. Végig, fia
titkaiért] Dávid zsoltára.
Zsolt. 9,2 Dicsérlek [dicsőítlek, magasztallak, hálát adok] Uram [əhóváh): Jahve, Örökkévaló] teljes szívemmel, [és szívem mélyéből]. [Elbeszélem], és hirdetem minden csodatételedet [nagy, és csodálatos tetteidet]*
*És Dávid dicséri
Istent kegyelméért,
szabadításáért: „Dicsérlek téged
Uram, Istenem, teljes szívemből, és dicsőítem a te nevedet örökké! Mert nagy én
rajtam a te kegyelmed, és kiszabadítottad életemet a sírból” (Zsolt. 86,12-13)
És ezért: Éneklek az Úrnak egész életemben; zsoltárt zengek az én Istenemnek,
amíg vagyok!” (Zsolt. 104,33)
Dávid
- a szeretett - magasztalja a szellemi lények előtt, és a gyülekezetben: „Dávidé. Magasztallak téged (Uram) teljes szívemből; (Az angyalok színe
előtt énekelek neked). Szent templomod
felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért, igazságodért, és (hűséges
szeretetedért); mert minden neveden felül
felmagasztalád a te beszédedet (a Te Igédet) (Zsolt. 138,1-2).
Dicséri a gyülekezetben nagy
tettiért: „(Alleluja!) Szívem mélyéből
dicsőítem az Urat a szentek tanácsában és a gyülekezetben. Nagyok az Úrnak
cselekedetei; kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban” (Zsolt 111,1-2).
Zsolt. 9,3 Örülök és örvendezek [vigadok, és ujjongok] Tebenned, [és Benned van örömöm]. Zengedezem, [magasztalom, és zsoltárral dicsőítem], oh, Magasságos, [Felséges] a
te nevedet*
*Dávid így
örvendezik Istenben: „Milyen jó hálát adni az ÚRnak és éneket
mondani a te nevednek, oh Felséges!”
(Zsolt. 92,2).
A Szent Szellem pedig
kijelenti azt a nevet, amely Istennek minden neve fölött van: „És az Ige (logosz) (hús)testté
lett és lakozék [itt (élt)
sátorozott; sátrat vert; letáborozott]
mi közöttünk [közöttünk vett
szállást] és láttuk [szemléltük] az ő dicsőségét, mint az Atya
egyszülöttjének dicsőségét. [mint az Atyától származó egyszülött
dicsőségét]. Aki teljes vala kegyelemmel
és igazsággal [Aki maga a VALÓSÁG]” (Ján. 1,14)
Akinek nevét az Úr szája
határozta meg, azt mondva Józsefnek: „...nevezd nevét Jézusnak...” (Mát. 1,21)
Ezért hirdetik az apostolok: „És ...nem is adatott emberek között az ég
alatt más név – csak Jézus Krisztusnak neve – mely által kellene nékünk megtartatnunk” (Csel. 4,12).
Zsolt. 9,4 Hogy az én ellenségeim meghátráltak, [visszafordultak], és elbuktak [elgyengültek, meginogtak, megbotlottak
és elestek] és elvesztek [eltűntek, semmivé lettek, elpusztultak] a
Te orczád előtt [a Te színed
előtt]. »Más
fordítás: Miattad hátat
fordítanak ellenségeim, elfutnak előled, földre esnek, megsemmisülnek egészen«*
*A Szent Szellem
így mutatja be a dicséret fontosságát: „Dávid pedig ezt az éneket mondotta az
Úrnak azon a napon, mikor az Úr megszabadítá őt minden ellenségeinek kezéből,
és a Saul kezéből. És monda: Az Úr az én kősziklám és kőváram, és szabadítóm
nékem. Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő s
üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz
az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És megszabadulok
ellenségeimtől” (2 Sám. 22,1-4).
Zsolt. 9,5 Hogy véghezvitted [végrehajtottad]
ítéletemet
és [képviselted]
ügyemet. [Te magadévá tetted igazságomat, fölkaroltad peremet, döntöttél, és igazságot szolgáltattál nekem
ügyemben]: az ítélő-székben [vagyis trónodon] ültél, mint igaz [igazságos] bíró, [ki
igazsággal ítélsz, és javamra
ítéltél]*
*Dávid – aki a Szent Szellem által ismeri az Urat – így imádkozik: „Szolgáltass
nekem igazságot, Uram, jogom és ártatlanságom szerint! Igazságos bíró az Isten.
Fékezi haragját, de bosszúja bármely nap fellobbanhat. Az ÚR ott van szent
templomában, az ÚR, akinek trónja a mennyben van, lát a szemével, pillantása
megvizsgálja az embereket. Az ÚR megvizsgálja az igazat és a bűnöst, szívből
gyűlöli azt, aki az erőszakot szereti” (Zsolt
7,9.12; 11,4-5)
Az apostolok így tesznek bizonyságot az Úr Jézusról –
az igaz bíróról – és arról, ahogyan Ő
ítél: „És megparancsolta nékünk, hogy
hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot, hogy ő az Istentől rendelt bírája
élőknek és holtaknak. Erről a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek
bocsánatát veszi az ő neve által mindenki, aki hisz ő benne” (Csel. 10,42-43)
Isten
templomáról tesz bizonyságot Pál apostol: „Nem
tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Szelleme lakozik
bennetek? ...az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.” (1
Kor. 3,16-17).
Zsolt. 9,6 Megdorgáltad [figyelmeztetted]
a
pogányokat, [a népeket, nemzeteket] elvesztetted [; semmivé tetted, elvesztetted,
megsemmisítetted] a gonoszt [elpusztítottad az istentelent, vagyis az Isten nélkül élőt]: nevüket mindörökre [időtlen
időkre] kitörölted*
*Aki a gonoszt
követi: „El kell szakadnia biztonságos sátrától, és oda kell lépnie a borzalmak
királya elé. Emlékezete eltűnik a földről, és nem emlegetik nevét az utcán. A
meghaltak nem élnek, az árnyak nem kelnek föl” (Jób. 18,14-17; Ésa. 26,14)
„Mert ímé, az Úr eljő tűzben, s mint forgószél az ő
szekerei, hogy megfizesse búsulásában az Ő haragját, és megfeddését sebesen égő
lánggal. Mert az Úr tűzzel ítél és kardjával minden (hús)testet, és sokan lesznek az Úrtól megöltek” (Ésa. 66,15-16).
És hogy: „Mikor? Amikor az Úr Jézus tüzes lángok
között megjelenik (lelepleződik) a
Mennyből, hatalmas angyalaival együtt (vagyis angyalseregével). Lángoló tűzben, aki akkor fogja, megbünteti lobogó tűzzel azokat, akik nem ismerik az
Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus Evangéliumának.
Ők Örökre távol maradnak az Úrtól és
dicsőséges (és fönséges) hatalmától;
mellyel az Úr orcája és dicsőséges ereje fogja őket igazságos ítéletképpen
sújtani]” (2 Thess. 1,7-9).
És újra így prófétál Dávid: „Elveszted [elpusztítod, megsemmisíted],
akik hazugságot szólnak [a
képmutatókat, a hazudozókat]; a vérszopó
[a vérszomjas, véres kezű, vérontó] és álnok [ravasz, alattomos, csalárd, csaló, félrevezető] embert, (aki másnak szolgája,
alattvalója) utálja (vagyis
utálatossá, szégyenletessé teszi) az Úr”
(Zsolt.
5,7).
Mert: „Szájuknak vétke az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg
kevélységükben; mert csak átkot és hazugságot szólnak (Ejtse őket csapdába
gőgjük, vétkes szájuk és ajkuk beszéde, hiszen csupa átok és hazugság, amit
beszélnek)” (Zsolt. 59,13).
Zsolt. 9,7 Az ellenség
megszünt [eltűnt, csatát vesztett, kardjai végkép
ellankadtak], elpusztult
örökre [végleg
megsemmisült teljesen]; és a városoknak, amiket feldúltál [amik leromboltattak, romokban hevernek] még az emlékezetük is elveszett [velük együtt tűnt el mint a hang*
*Mert: „Az Úr
orcája... a gonosztevőkön van, hogy kiirtsa, emlékezetüket a földről” (Zsolt. 34,17)
És: „...elpusztítja
az Úr Babilont, és kiveszíti belőle a nagy zajt, és zúgnak az ő habjai, mint a
nagy vizek, hallatszik az ő szavuk harsogása. Mert pusztító tör reá, Babilonra,
és elfogatnak vitézei, eltörik az ő kézívük, mert a megfizetésnek Istene, az
Úr, bizonnyal megfizet. És megrészegítem az ő fejedelmeit, bölcseit,
hadnagyait, tiszttartóit és vitézeit, és örök álmot alusznak, és nem serkennek
fel, azt mondja a király, akinek neve Seregek Ura! Ezt mondja a Seregek Ura:
Babilon széles kőfala földig lerontatik, és az ő büszke kapuit tűz égeti meg,
és a népek hiába munkálkodnak, és a nemzetek a tűznek, és kifáradnak...Hiszen a
Seregek Ura így határozott: Amiért a népek fáradoznak, azt tűz pusztítja el,
amiért a nemzetek fáradoznak, az semmivé válik. De a föld tele lesz az ÚR
dicsőségének ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja” (Jer. 51,55-58; Hab. 2,13-14)
„És ímé, lovas csapat jött, páros lovagok, és szólott
és mondá: Elesett, elesett Babilon, s isteneinek minden faragott képeit a
földre zúzták le” (Ésa. 21,9)
A „Páros lovagokat” az Úr Jézus küldi ki; először csak
a tizenkettőt: „...magához szólítá a
tizenkettőt, és kezdé őket kiküldeni kettőnként,
... És ...hatalmat ada nékik a
tisztátalan szellemek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden
betegséget és minden erőtlenséget. (Mát.
10,1;Márk. 6,7)
„Ezek után pedig rendele az Úr másokat is, hetvenet,
és elküldé azokat kettőnként az ő
orcája előtt, minden városba és helyre, ahová ő menendő vala” (Luk. 10,1)
És hogy mikor?
„Amikor az Úr Jézus tüzes lángok között megjelenik (lelepleződik) a Mennyből, hatalmas angyalaival együtt
(vagyis angyalseregével), lángoló tűzben,
ki igazságot szolgáltat, azokon, akik nem ismerik az Istent,
és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus Evangéliumának. Akik meg fognak lakolni az Úr jelenlététől,
és az ő hatalmának dicsőségétől Mert örökre távol maradnak az
Úrtól és dicsőséges (és fönséges) hatalmától;
mellyel az Úr orcája és dicsőséges ereje fogja őket igazságos ítéletképpen
sújtani. Mindez akkor történik
meg, amikor az Úr eljön. Akkor mindenki dicsőíteni fogja őt, mert meg fogják
látni dicsőségét azokban, akik teljesen az Övéi. Igen, mindenki csodálni fogja
őt azok miatt, akik benne hisznek. Ezek közé tartoztok ti is, hiszen hittel
elfogadtátok, amit Jézusról mondtunk” (2
Thess. 1,7-10)
És akkor felhangzik a
diadalkiáltás: „...Leomlott, leomlott a
nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan szellemnek
tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöcévé” (Jel. 18,2).
Zsolt. 9,8 Az Úr pedig
örökké trónol, ítéletre készítette el az ő székét. [Más
fordítás: De az ÚR örökké trónján
ül, fölállította, és megszilárdította királyi trónját]*
*Ő mindenek Ura: „Az Úr a
mennyekbe helyeztette az ő székét és az ő uralkodása mindenre kihat... Az ÚR
ott van szent templomában, az ÚR, akinek trónja a mennyben van, lát a szemével,
pillantása megvizsgálja az embereket” „Isten uralkodik a nemzetek fölött; Isten
ott ül az ő szentségének trónján” (Zsolt.
103,19; 11,4; 47,9).
A krónikás bizonyságtétele: „Örüljön az ég, örvendjen a föld, és mondják
el a népeknek, hogy uralkodik az ÚR!” (1
Krón. 1631)
Dávid nem szűnik meg az Úr
csodálatos voltáról zengeni: „Uralkodik
az Úr, méltóságot öltözött fel és; felöltözött (fenségbe) az Úr: (erőt), és hatalmat övezett magára. Megerősítette a földet is, hogy meg ne
induljon. Állandó a te királyi széked eleitől kezdve; (szilárdan áll trónod
ősidők óta) öröktől fogva vagy Te!” (Zsolt. 93,1-2).
És az apostolokon keresztül
jelenti ki a Szent Szellem, hogy kiről énekel Dávid: „...Jézus Krisztus ...Ő mindeneknek Ura”(Csel. 10,36).
János apostol így írja le, amit elragadtatásban látott
és hallott: „És hallottam valami nagy
sokaság hangját, mely mintha nagy vizek zúgása és erős mennydörgés hangja
volna: Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!” (Jel. 19,6).
Zsolt. 9,9 És ő megítéli
a világot [a
föld kerekségét] igazsággal, törvényt tesz
a népeknek méltányosan. [Más fordítás: És Ő igazságosan
(šáp̄aṭ): bíráskodik és kormányoz
a világ fölött, (ceḏeq): egyenességben, és igazságban, (dún dín): uralkodik, és irányítja (lə'ôm lə'óm): nemzeteket]*
*Dávid megvallása
Isten ítéletéről: „Viduljon a mező és minden, ami rajta van; örvend akkor az erdő minden
fája is, Az Úrnak orcája előtt, mert eljön, mert eljön, hogy megítélje e
földet. Megítéli majd a világot igazsággal, és a népeket az ő hűségével” (Zsolt. 96,12-13)
„Mert az Úr
igaz; igazságot szeret, az igazak látják az ő orczáját. (Zsolt. 11,7).
Az apostolok bizonyságtétele az Úr Jézusról; Isten: „...rendelt egy napot, amelyen igazságos
ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre
kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy
feltámasztotta a halálból” (ApCsel.
17,31).
Zsolt. 9,10 És lesz az Úr
nyomorultak [elnyomottak, szegények, összetörtek] kővára, [biztos menedéke], kővár a szükség [a nyomorúság, szorongatás, és veszedelem] idején. [az alkalmas időben segítője]*
*Dávid vallástétele
az Úr ítéletéről: „Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő
erősségük a háborúság idején. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket;
megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak” (Zsolt. 37,39-40)
„Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos
segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek
omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek
rendülhetnek meg háborgásától. Szela” (Zsolt.
46,2-4)
Mert: „Hajlék az
örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled az ellenséget,
és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27)
„Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom
nékem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki
megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És
megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám.
22,3-4)
„Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy
körül engem a szabadulás örömével! S az Úr válasza: Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel
tanácsollak téged” (Zsolt. 32,7-8)
A hit válasza: „Azt
mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom! Mert ő szabadít meg
téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be
téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és páncél az ő hűsége. Nem
félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely
a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezren,
és jobb kezed felől tízezren; és hozzád nem is közelít. Bizony szemeiddel nézed
és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!... Az Úr megőriz téged minden
gonosztól, megőrzi a te életedet. Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet,
mostantól fogva mindörökké!” (Zsolt.
91,2-8; 121,7-8).
Zsolt. 9,11 Azért te benned
[(báṭaḥ): hisznek, és] bíznak, akik ismerik a te nevedet, [akik igazán ismernek
Téged], mert nem hagytad el [soha] Uram, akik keresnek téged, [akik hozzád fordultak segítségért]*
*Dávid boldogan
vallja meg, hogy: „Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből
kimentett engem. Akik ő reá néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul. (Zsolt. 34,5-6)
És az Úr válasza: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom
őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet! Segítségül hív engem, ezért
meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt” (Zsolt. 91,14-15)
Ezért te csak: „...hívj segítségül engem a nyomorúság
idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem” (Zsolt. 50,15)
És hogy kinek a nevét kell
segítségül hívni, azt Pál apostolon keresztül jelenti ki az Úr: „Az Isten gyülekezetének, ...a Krisztus
Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül
hívják bármely helyen, a magukén és a miénken” ...Akik Őt segítségül
hívják, azoknak a gyermekeire is kiterjeszti Isten az Ő ígéretét: „Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre
szülnek, mert az ÚR áldott népe ez, ivadékaival együtt. Mielőtt kiáltanak, én
már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom....(Mert irgalmas Isten az
Úr, a te Istened), nem hagy el téged, sem el nem veszít, sem el nem felejtkezik
a te atyáidnak szövetségéről, amely felől megesküdt nékik. ... én veled vagyok, megőrizlek téged,
akárhova mégy, ...Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem
neked” (1 Kor. 1,2; Ézs. 65,23-24; 5
Móz. 4,31; 1Móz. 28,15)
Az Úr Jézus ígérete Az
övéinek: „...én ti veletek vagyok minden
napon a világ végezetéig” (Mát. 28,20)
Pál apostolon keresztül
jelenti ki Isten, hogy kiknek szólnak az ígéretek: „Mert az Isten Fia Jézus
Krisztus... És: „Istennek valamennyi ígérete ő benne lett igenné és ő benne lett Ámenné
az Isten dicsőségére mi általunk” (2
Kor. 1,19-20).
Zsolt. 9,12 Zengjetek az
Úrnak, [énekeljetek dicséretet, dicsőítsétek az Urat] aki Sionban lakik; hirdessétek [beszéljétek el] a népek [a nemzetek] között az ő
cselekedeteit. [hatalmas tetteit]*
*Az Úr
Sionban lakik: Sion jelentése: a messze
sugárzó; jel; a mennyei Jeruzsálem = az eklézsia, a kihívottak gyülekezete, a
szentek serege. Dávid próféciája: „Ismeretes
az Isten Júdában, nagy az ő neve Izráelben. Mert hajléka van Sálemben, és
lakhelye Sionban. Ott törte össze a kézív villámait, paizst, szablyát és a
hadat. ...Mert a Siont választotta ki az Úr, azt szerette meg magának
lakhelyül: Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem; (Zsolt. 76,2-4; 132,13-14)
És hogy hol lakik az
Úr, azt Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem: „...ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta:
Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem
lesznek” (2 Kor. 6,16).
Zsolt. 9,13 Mert számon
kéri a kiontott vért, [a vérontást]
megemlékezik róluk, nem feledkezik el a szegények [a szerencsétlen nyomorultak,
elnyomottak] (jaj)kiáltásáról, [sóhajáról]*
*Már Noénak
kijelentette az Úr: „A benneteket éltető vért pedig számon kérem. Minden
élőlénytől számon kérem azt, az embertől is. Számon kérem az ember életét:
egyik embertől a másikét. Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert
Isten a maga képmására alkotta az embert”
(1Móz. 9,5-6).
Így bátorít Isten Dávidon és
Ézsaiáson keresztül: „Ti, akik félitek az
Urat, dicsérjétek őt! Jákób minden ivadékai dicsőítsétek őt, és féljétek őt
Izráel minden magzata! Mert nem veti meg és nem utálja meg a szegény
nyomorúságát; és nem rejti el az ő orcáját előle, és mikor kiált hozzá,
meghallgatja. „...Ujjongjatok egek, és föld örvendezz, ujjongva énekeljetek
hegyek; mert megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein!” (Zsolt. 22,24; Ésa. 49,13).
És: „Ha igazak kiáltanak, az Úr meghallgatja, és minden bajukból kimenti
őket” (Zsolt. 34,18)
Dávid megvallása: „A szegények kívánságát meghallgatod, oh
Uram! Megerősíted szívüket, füleiddel figyelmezel. ...Oh könyörgést
meghallgató, hozzád folyamodik minden test.”(szarx = hústest)” (Zsolt.
10,17) (Zsolt. 65,3).
Zsolt. 9,14 Könyörülj
rajtam, [légy kegyelmes]
Uram! Lásd meg az én nyomorúságomat, [szorultságomat, szenvedésemet, elnyomásomat] amely gyűlölőim miatt van, [Nézd szorongatnak, nyomorgatnak, és üldöznek
ellenségeim].De Te vagy, aki felemelsz [és
kiszabadítsz] engem a halál kapuiból [(máveṯ): betegségből, csapásból, pusztulás, és
romlásból]*
*Dávid nem szűnik
meg könyörögni, ha szorongatja az ellenség:
„Könyörülj én rajtam Uram, mert hozzád
kiáltok minden napon! Vidámítsd meg a te szolgádnak lelkét, mert hozzád emelem
fel Uram lelkemet. Mert te Uram jó vagy és kegyelmes, és nagy irgalmasságú
mindazokhoz, akik hozzád kiáltanak. Figyelmezzél Uram az én imádságomra, és
hallgasd meg az én könyörgésemnek szavát! Nyomorúságomnak idején hozzád
kiáltok, mert te meghallgatsz engem” (Zsolt.
86,3-7)
És bár: „Halál kötelei vettek körül, s az istentelenség árjai rettentettek
engem. A Seol kötelei vettek körül; a halál tőrei fogtak meg engem.
Szükségemben az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam; szavamat meghallá
templomából, és kiáltásom eljutott füleibe” (Zsolt. 18,5-7)
Mert az Úr kegyelme olyan
nagy, hogyha még a saját bűnei juttatják az embert az ellenség kezébe, az Úr
akkor is meghallgatja és megszabadítja: „A
balgatagok az ő gonoszságuknak útjáért, és az ő hamisságukért nyomorgattattak. Minden étket utál az ő
lelkük, és a halál kapujához közelgetnek. De az Úrhoz kiáltnak szorultságukban:
sanyarúságukból kiszabadította őket. Kibocsátá az ő szavát és meggyógyítá őket,
és kimenté őket az ő vermeikből. Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az
emberek fiai iránt való csodadolgaiért, És áldozzanak hálaadásnak áldozataival,
és hirdessék az ő cselekedeteit örvendezéssel!” (Zsolt. 107,17-22)
Ezért Dávid Isten vezetését
kéri, hogy ne uralkodhasson rajta a bűn: „Tekints
reám és könyörülj rajtam, amiképpen szoktál a te nevednek kedvelőin. Irányítsd
léptemet ígéreted szerint, hogy a bűnnek ne legyen hatalma felettem” (Zsolt. 119,132-133)
És Pál apostol is arra int, hogy Istenek szánjuk oda
magunkat a bűn helyett: „Ne uralkodjék
tehát a bűn a ti halandó testetekben (szóma: a ti énetekben), hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban: Se
ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem
szánjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és a
ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek” (Róm. 6,12-13).
Zsolt. 9,15 Hogy [elbeszélhessem], és hirdessem minden dicséretedet [dicsőségedet, és sok dicső tettedet] Sion leányának kapuiban; hadd örvendjek [(gúl gíl): vigadhassak, és ujjongjak] a te
szabadításodban [a Te segítségedben, üdvösségedben]*
*Dávid örömének
forrása, példaként számunkra: „ Mert én a te kegyelmedben bízom, szívből
ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem” (Zsolt. 13,6)
És Dávid újra-és újra
megvallja: Én pedig ujjongok az Úrban, és
örvendezek szabadításában” (Zsolt. 35.9)
Hogy Dávid – és mi – örvendezve dicsérni tudjuk az
Urat, ahhoz az kell, hogy: „Tiszta szívet
teremts bennem, Istenem, és az erős szellemet újítsd meg bennem! Ne vess el
orcád elől, Szent Szellemedet ne vedd el tőlem! Vidámíts meg újra
szabadításoddal, támogass, hogy szellemem készséges legyen, hogy taníthassam
utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád. Ments meg, mert vért
ontottam, ó Isten, szabadító Istenem! És igazságodat ujjongva hirdeti nyelvem.
Nyisd meg ajkamat, Uram, és dicséretedet hirdeti szám.” (Zsolt. 51,12-17).
Isten dicséretét, és minden problémát is az Úr
Jézushoz – mert Ő mondotta: „Én vagyok az
ajtó...”(Ján. 10,9)
– és a gyülekezet véneihez, kell vinni. Erre mutat példákat Isten igéje:
„Annakokáért Őáltala vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az
ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét” (Zsid. 13,15)
„Ha valakinek pártütő és makacs fia van, aki az ő
atyja szavára és anyja szavára nem hallgat, és ha megfenyítik, sem
engedelmeskedik nékik: Az ilyet fogja meg az ő atyja és anyja, és vigyék azt az
ő városának véneihez és az ő helységének
kapujába” (5 Móz. 21,18-19)
„Ha valaki feleséget vesz, és bemegy hozzá, és
meggyűlöli azt, És szégyenletes dolgokkal vádolja, és rossz hírbe keveri azt,
mert ezt mondja: E feleséget vettem magamnak, és hozzá mentem, de nem találtam
ő benne szüzességet: Akkor vegye azt a leánynak atyja és anyja, és vigyék a
leány szüzességének jeleit a város vénei
elé a kapuba” (5 Móz. 22,13-15)
Pál apostol is így inti a
hívőket: „Merészel valaki ti közületek,
ha peres dolga van a másikkal, az igaztalanok előtt törvénykezni, és nem a
szentek előtt?” (1 Kor. 6,1).
Zsolt. 9,16 Besülyedtek [beestek, bezuhantak] a pogányok [a
népek, nemzetek] a verembe [a gödörbe, a veszedelembe], amelyet [maguk]
ástak [másoknak készítettek]; a [rejtett]
hálóban, [csapdában, vagy tőrben] amelyet elrejtettek, [és titkon vetettek] megakadt [megbotlott, belegabalyodott, és megfogatott] a lábuk. [A nemzetek beleestek a verembe, amelyet ástak, és ájuk saját lábukat
fogta meg]*
*Dávid így kiált az Úrhoz a gonoszok ellen: „Mert ok nélkül
vetették ki rám hálójukat, ok nélkül ástak vermet nekem. Érje őket váratlan
veszedelem, fogja meg őket a háló, amelyet kivetettek, ők maguk essenek
gödörbe! Én pedig ujjongok az Úrnak, és örvendezek szabadításának. ...Mert
a gonoszok: Hálót készítettek lábaimnak,
lelkem meggörnyedett; vermet ástak én előttem, de ők estek abba. Szela. ...Ímé,
álnoksággal vajúdik a gonosz, hamisságot fogan és hazugságot szül. Gödröt ás és
mélyre vájja azt; de beleesik a verembe, amit csinált” (Zsolt.
35,7-9; 57,7; 7,15-16)
A
Szent Szellem többszörösen kijelenti azt a törvényszerűséget, hogy: „...a kik hamisságot szántanak és
gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak” (Jób.
4,8)
„Aki vet álnokságot, arat nyomorúságot;
és az ő haragjának vesszeje megtöretik” (Péld.
22,8)
Nem
csak a gonosz cselekedetek, hanem a hazug – vagyis az igével ellentétes –
beszédekre is vonatkozik ez a törvényszerűség: „Szádnak beszédei által estél tőrbe, megfogattattál a te szádnak
beszédivel” Mert: „Amit mond az
ember, annak a gyümölcséből fog jóllakni a bensője, és amit a beszéde terem,
azzal kell jóllaknia. Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti
az ember, annak a gyümölcsét eszi. (Péld.
6,2; 18,20-21)
Pál
apostol is felhívja a hívők figyelmét erre a törvényszerűségre: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik
meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is. [Más fordítás: Ne áltassátok magatokat! Istent nem lehet becsapni!
Azt fogja az ember aratni, amit vetett].
Mert aki vet az ő (hús)testének [aki a hús világába vet],
a (hús)testből arat veszedelmet [pusztulást;
saját húsából fog romlást aratni];
aki pedig vet a Szellemnek, a Szellemből arat
örök életet. [Más fordítás: Aki azért vet, hogy kielégítse bűnös természetének kívánságait, annak a
bűnös természete örök halált terem, és ezt fogja learatni. Aki viszont a Szent
Szellem tetszésére vet, az a Szent Szellemből arat örök (természetfeletti) életet]” (Gal. 6,7-8).
Egy
előképben így mutatja be a Szent Szellem ezt a törvényszerűséget: „Felakaszták azért Hámánt a fára, amelyet
készített Márdokeusnak, és megszünék a király haragja” (Eszt. 7,10).
Zsolt. 9,17 Megismertetett
[(jḏʿ): megmutatta magát, megnyilatkozott] az Úr, ítéletet [(mišəpáṭ): döntést] hozott, és [(ʿáśáh): beteljesítette, végrehajtotta]. A [(rášáʿ):] gonoszt annak kezemunkájával ejtette el [kötötte meg, és ejtette náqaš): csapdába, így szolgáltatott igazságot]. Higgajon [(higgájôn): ez
elmélkedésre való]. Szela. [(seláh):
közjáték, csend, szünet]. »Új fordítás: Megnyilatkozott az Úr,
ítéletet tartott, saját keze művein fennakadt a gonosz. Így mutatta meg nekik az Örökkévaló, hogy igazságosan ítél: a gonoszt
saját csapdájában fogta meg. Higgajon Szela«*
*És így folytatódik
a kijelentés: „A maga
álnokságai fogják meg az istentelent,
(az Isten nélkül élőt) és a saját bűnének
köteleivel kötöztetik meg” (Péld. 5,22).
Ő: „Vermet ás és mélyre vájja azt; de (de maga) esik bele a verembe, amit csinált. Visszahárul fejére a nyomorúság,
erőszakossága saját fejére száll”
(Zsolt. 7,16-17).
Mert: „A
gonoszt gonoszság öli meg…” (Zsolt.
34,22).
Zsolt. 9,18 Seolba [vagyis a holtak hazájába] jutnak, és [(šúḇ): újra meg újra, ismételten visszakerülnek, visszatérnek] a gonoszok, (rášáʿ: a célt eltévesztők). És oda minden [olyan] nép [és nemzet], amely elfeledkezik Istenről*
*A lázadó
Kóré (jelentése: kopasz), és a hozzá tartozók sorsát mutatja be a Szent Szellem,
kijelentve sorsukat, és helyüket: „Ha
pedig az Úr valami új dolgot cselekszik, és a föld megnyitja az ő száját, és
elnyeli őket, és mindazt, ami az övék, és elevenen szállanak alá a holtak
hazájába: abból megtudjátok, hogy megutálták ezek az emberek az Urat. És lőn, a
mint elvégezé mind e beszédeket, meghasada a föld alattok. És megnyitá a föld
az ő száját, és elnyelé őket és az ő háznépeiket: és minden embert, akik Kórééi
valának, és minden jószágukat. És alászállának azok és mindaz, ami az övék,
elevenen a holtak hazájába: és befedezé őket a föld, és elveszének a község
közül” (4 Móz. 16,30-34).
Jób
könyvében a sukhi Bildád beszéde:
„Ilyenek az ösvényeik (életútjuk,
sorsuk) mindazoknak, akik Istenről
elfeledkeznek, és a képmutatónak reménysége is elvész” (Jób. 8,13)
„…
a gonoszok [hitetlenek, istentelenek,
vagyis az Isten nélkül élők] útja pusztulásba [semmibe] visz” (Zsolt. 1,6),
„De a gonoszok megsemmisülnek, és az Úrnak
ellensége, mint a liget ékessége, elmúlik, füstként múlik el” (Zsolt. 37,20).
És: „…elvesznek, akik elszakadnak tőled, megsemmisíted
mind, akik hűtlenül elhagynak” „A lázadók és a gonoszok elvesznek, és akik
elhagyták az Urat, elpusztulnak” (Zsolt
73,27; Ésa. 1,28).
A
holtak országáról ad kijelentést az Újszövetség: „A nép, amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, nagy fényt,
és akik a halálnak földében és országában, és árnyékában ülnek és laknak vala,
azoknak világosság támada, és fény virradt rájuk. Ettől fogva kezde Jézus
prédikálni, és hirdetni, és ezt mondani: Térjetek meg, térjetek új
felismerésre; változtassátok meg gondolkozásmódotokat, mert elközelgetett a
mennyeknek országa, a mennyek királysága” (Mát. 4,16-17). Így teljesült be az Ézsaiás
prófétán keresztül hangzó ígéret: „De nem lesz,
nem marad mindig sötétség ott, ahol most szorongatás, és
elnyomás van. Először megalázta Zebulon és Nafthali földjét,
de azután megdicsőíti a tenger útját, a tenger felé vivő utat, a
Jordán túlsó partját, vagyis a Jordánon túli részt, és a pogányok
határát, a pogányok területét. A nép, amely sötétségben jár vala,
lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény és
világosság ragyog fel fölöttük! (Ésa.
9,1-2).
Zsolt. 9,19 Mert a szegény
[('eḇəjôn): rászoruló, szükségben levő,
elnyomott, szerencsétlen, nyomorult, segítségre szoruló] nem lesz [(nécaḥ necaḥ): teljesen], és végképen elfelejtve. A nyomorultak [(ʿánájv
ʿánáv): elnyomott
szerencsétlenek, szelídek] reménye és [(tiqəváh):
várakozása] sem vész el örökre [s
aki bajban is remél nem csalódik soha]*
*Dávid megvallása
az Úrról: „Mert nem veti meg és nem utálja meg a szegény nyomorúságát; és nem
rejti el az ő orcáját előle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja. ...Rólam is,
noha én szegény és nyomorult vagyok, az én Uram visel gondot. Te vagy
segítségem, szabadítóm, oh Istenem, ne késsél! (Zsolt. 22,25; 40,18)
A megvallásra jön a válasz: „Akik ő reá néznek, azok felvidulnak, és
arcuk meg nem pirul. Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta, és minden
bajából kimentette őt. (Zsolt. 34,6-7)
Pál apostol megvallása, imája
– és harca: „Naponként halál révén állok. ...Ha csak emberi módon viaskodtam
Efézusban a fenevadakkal, mi a hasznom abból... „Emlékezzél meg erről: ellenség
szidalmazta az Urat, s bolond nép káromolta a te nevedet. Ne adjad a fenevadnak
a te gerlicédnek életét; szegényeidnek gyülekezetéről ne feledkezzél meg
végképen!” (1 Kor. 15,31-32; Zsolt.
74,18-19)
És az Úr Jézus válasza: „Nemde öt verebet meg lehet venni két
filléren? És egy sincs azok közül Istennél elfelejtve. De néktek a fejetek
hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért, sok verébnél drágábbak
vagytok” (Luk. 12,6-7).
Zsolt. 9,20 Kelj fel Uram,
ne hatalmasodjék el a halandó; Ne engedd, hogy erőszakoskodjanak, nehogy elbízza magát (ʿázaz): az erősnek mutatkozó ember, (šáp̄aṭ): tégy
igazságot, szólítsd színed elé], hogy megítéltessenek a pogányok [a népek, nemzetek] te előtted*
*A hívő imája,
amikor ellenséges tömeg támad ellene: „Akkor kiált Asa az Úrhoz, az ő Istenéhez, és
monda: Oh Uram, nincs különbség előtted a sok között és az erő nélkül való
között, hogy megsegítsed! Segélj meg minket, oh mi Urunk Istenünk, mert benned
bízunk, és a te nevedben jöttünk e sokaság ellen! oh Uram, te vagy a mi
Istenünk, ne vegyen ember te rajtad erőt” (2
Krón. 14,11)
Isten válasza: „Az Úr van jobbodon: királyokat zúz össze
haragja napján. Ítéletet tart a népek fölött, mindenfelé holttestek lesznek,
összezúzza sok ország fejét” (Zsolt.
110,5-6)
Kijelentés arról, Aki ítél: „És látám, és ímé vala egy fehér felhő; és a
felhőn ül valaki, hasonló az embernek Fiához, a fején arany korona, és a
kezében éles sarló” (Jel. 14,14)
Kijelentés az országok fejeiről: „Mert ördögi szellemek azok, akik jeleket tesznek; akik elmennek a
földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybe gyűjtsék azokat a
mindenható Isten ama nagy napjának viadalára” (Jel. 16,14).
Zsolt. 9,21 Rettentsd meg,
Uram, őket; [töltsd el őket
rettegéssel; Kelts bennük félelmet; Rendelj, Uram törvényhozót föléjük] tudják meg a pogányok [népek;
nemzetek], hogy halandók [csak ('ĕnôš): esendő emberek] ők! Szela [(seláh):
csend]*
*Dávid megindokolja
kérését: „Hogy ítéletet tégy az árvának és nyomorodottnak, hogy többé már ne
rettentsen a földből való ember” (Zsolt.
10,18)
Az Úr válasza: „Jajgassatok, mert közeledik az ÚR napja, a
Mindenható pusztításaként jön el. Ezért lehanyatlik minden kéz, megdermed
minden ember szíve. Megriadnak, kínos fájdalmak fogják el őket, gyötrődnek,
mint a szülő nő. Riadtan néznek egymásra, és arcuk lángban ég. Jön már az ÚR
napja kegyetlenül, féktelen, izzó haraggal. Pusztává teszi a földet,
kipusztítja róla a bűnösöket” (Ézs.
13,6-9)
Az Úr Jézus az Ő
visszajöveteléről – az Úr napjáról – így
beszél: „És lesznek jelek a
napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség
miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog, Mikor az emberek elhalnak a félelem
miatt és azoknak várása miatt, amik e föld kerekségére következnek: mert az
egek erősségei megrendülnek. És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni a
felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel” (Luk.
21,25-26)