.jpg)
Ján. 19,1 Akkor azért előfogá [és elővezettette] Pilátus Jézust,
és megostoroztatá, vagyis [megkorbácsoltatta].
Ján. 19,2 És a vitézek [a
katonák] tövisből koronát, vagyis [egy
koszorút] fonván, a fejére tevék, és bíbor köntöst [bíborruhát] adának reá,
Ján. 19,3 [És hozzálépve,
és így gúnyolták], és mondának: Üdvöz
légy [és örvendj] zsidók [(iúdaiosz):
júdeaiak] királya! És arcul csapdossák [arcul ütötték] vala őt*
*Az Úr Jézus előre
felkészítette tanítványait mindarra, ami vele történni fog: „… maga mellé
vévén a tizenkettőt, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik
minden az embernek Fián, amit a
próféták megírtak. Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik (és
kigúnyoltatik), és meggyaláztatik, és
megköpdöstetik; És megostorozván, megölik őt; és harmadnapon feltámad. Ők pedig
ezekből semmit nem értének (semmit sem fogtak fel); és a beszéd ő előlük el vala rejtve, és nem fogták fel (és nem értették
meg) a mondottakat” (Luk. 18,31-34).
Ján. 19,4 Majd ismét kiméne Pilátus [az épület elé], és monda nékik: Ímé kihozom [és elétek vezetem] őt néktek, hogy [nézzétek,
és tudjátok], és értsétek meg, hogy nem találok benne semmi bűnt [a vádra semmi okot nem találok benne]*
*Lukács
bizonyságtétele: „Monda pedig Pilátus a főpapoknak [vagyis a papi fejedelmeknek] és a sokaságnak [(okhlosz) a
tömegnek]: Semmi bűnt [(aition): vétséget] nem találok ez
emberben. Pilátus pedig a főpapokat [vagyis a papi fejedelmeket], főembereket és a népet egybegyűjtvén, Monda nékik: Idehoztátok
nékem ez embert, mint aki a népet félrevezeti: és ímé én ti előttetek
kivallatván, semmi olyan bűnt [(aition): vétséget] nem találtam ez emberben, amivel őt vádoljátok:
De még Heródes sem; mert titeket őhozzá igazítalak [őhozzá küldtelek]; és ímé semmi halálra való [semmi halált
érdemlő] dolgot nem cselekedett [nem
követett el] ő. Megfenyítvén [(paideuó): megbüntetve] azért őt,
elbocsátom [(apolüó): vagyis szabadon engedem]”
(Luk. 23,4.13-16).
István vértanú bizonyságtétele a szanhedrin előtt: „Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene,
a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát [paisz: szolgáját], Jézust,
kit ti elárulátok [és kiszolgáltattatok; átadtatok], és megtagadátok [(arneomai):
elutasítottatok, visszautasítottatok]
Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy
elbocsátja. [Más fordítás: Nem! Isten tette ezt! Ő az Ábrahám, Izsák és
Jákób Istene, a mi ősapáinknak Istene. Ő dicsőítette meg szolgáját, Jézust
ezzel a gyógyulással. Igen, azt a Jézust, akinek ti a halálát akartátok. Mert
Pilátus már elhatározta, hogy felmenti, szabadon engedi, de ti nem akartátok
őt].
Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy a
gyilkos ember bocsáttassék el néktek. [Más fordítás: Elutasítottátok,
megtagadtátok Jézust, a Szentet és az Igazságost. És követeltétek, hogy egy gyilkos
embernek adjon kegyelmet a kedvetekért]. Az
életnek [(arkhégosz tesz dzóész; az arkhégosz): elsődleges
jelentése kezdő, előidéző, okozó,
alapító, szerző] fejedelmét
pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott
a halálból, minek mi bizonyságai [tanúi] vagyunk. [Más fordítás: Megöltétek azt, aki az életet adja. Isten
azonban feltámasztotta Jézust a halálból. Ennek tanúi vagyunk - a saját
szemünkkel láttuk őt]” (Csel. 3,13-15).
Pál apostol bizonyságtétele, Isten: „azt, aki bűnt [(hamartia): céltévesztést]
nem ismert, bűnné [(hamartia): céltévesztetté] tette
értünk [helyettünk], hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne [hogy általa megigazultak legyünk Istenben]” (2 Kor. 5,21).
Ján. 19,5 Kiméne azért Jézus [az épület elé] a töviskoronát [a
töviskoszorút] és a bíbor köntöst [bíborruhát,
bíborpalástot] viselve. És monda
nékik Pilátus: Ímhol [Íme] az ember [nézzétek]!
Ján. 19,6 Mikor azért látják vala őt [a zsidók] a papifejedelmek [a
főpapok] és a [parancsvégrehajtó]
szolgák, kiáltozának, mondván: Feszítsd meg, feszítsd meg [kínoszlopra vele]! Monda nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti és
feszítsétek meg, [feszítsétek kínoszlopra]
mert én nem találok bűnt ő benne [én nem
találom bűnösnek, én a vádra semmi
okot nem találok benne].
Ján. 19,7 Felelének néki a zsidók: Nékünk törvényünk van, és a
mi törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát*
*Erre a törvényre
hivatkoznak a Júdabeliek: „Aki az ÚR nevét káromolja, az halállal
lakoljon, irgalom nélkül kövezze meg az egész közösség. Akár jövevény, akár
bennszülött, meg kell halnia, ha káromolja az ÚR nevét” (3 Móz. 24,16).
Mert az Úr Jézus
kijelenttett, hogy Ő Isten Fia, ezért már korábban is meg akarták kövezni: „Felelének néki a zsidók [a júdeaiak], mondván: Jó dologért [jó cselekedetért; nemes tettért] nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért [(blaszphémia): azaz: istenkáromlásért], tudniillik, hogy te ember létedre Istenné
teszed magadat” (Ján. 10,33).
Ján. 19,8 Mikor pedig ezt a beszédet hallotta Pilátus, még
inkább megrémül vala [még nagyobb félelem
szállta meg];
Ján. 19,9 És ismét beméne a törvényházba [a helytartóságra; a
pretóriumba], és szóla Jézusnak: Honnét való vagy te? De Jézus nem felelt
néki.
Ján. 19,10 Monda azért néki Pilátus: Nékem nem szólsz-é? Nem
tudod-é [(eidó
oida): nem vagy tisztában vele] hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, [vagyis kínkaróra feszíttetni] és
hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak [(apolüó): elengedjelek]?
Ján. 19,11 Felele Jézus: Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha
felülről nem adatott volna néked: nagyobb bűne van azért annak, aki a te
kezedbe adott [aki kiszolgáltatott]
engem*
*Péter apostol így
prédikál a júdeaiaknak: „Őt,
(Jézust) aki Istennek elvégezett
tanácsából és rendeléséből [aki az Isten elhatározott döntése és terve
szerint] adatott halálra, megragadván,
gonosz kezeitekkel keresztfára (kínoszlopra) feszítve megölétek. [Más fordítás: Azért, aki az Isten elvégzett
tanácsából és rendeléséből hatalmatokba adatott, ti az istentelenek által
kínoszlopra szegeztétek és megöltétek]” (Csel. 2,23).
Pál apostol arról prédikál,
hogy: „…nincs hatalmasság, [vagyis hatalom mástól] hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől
rendeltettek, [és a létező hatalmak Isten által állnak fenn a maguk
viszonylagos állásában]” (Róm. 13,1).
Ján. 19,12 Ettől fogva igyekszik [ésmódot keresett] vala Pilátus őt szabadon bocsátani; de a zsidók [(iúdaiosz):
júdeaiak] kiáltozának [(kradzó): ordítottak és fenyegetőztek], mondván:
Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja; valaki magát királlyá
teszi, ellene mond [az ellene szegül, és ellensége]
a császárnak!
Ján. 19,13 Pilátus azért, amikor hallja vala e beszédet, kihozá
[elővezettette]
Jézust [az épület elé], és űle a
törvénytevő [(béma): a
bírói] székbe azon a helyen, a melyet Kőpadolatnak [(lithosztrótosz):
kövekkel borított, mozaikkal fedett
helység, amelyet Kövezett-udvarnak]
hívtak. Zsidóul [(ebraiszti): héberül, illetve
arámiul] pedig
Gabbathának [(Gabbatha): magaslatnak].
Ján. 19,14 Vala pedig a husvét péntekje [(paszkha):
Peszach, a pászka előkészület napja]; és mintegy hat [(hektosz):
hatodik] óra [vagyis
délfelé járt az idő]. És monda a zsidóknak [(iúdaiosz):
júdeaiaknak]: Ímhol [(eidó oida): Íme, nézzétek]
a ti királyotok!
Ján. 19,15 Azok pedig kiáltoznak [(kraugadzó): ordítoznak] vala: Vidd el, vidd el, feszítsd meg őt! [Halál rá! Halál rá, kínoszlopra vele]
Monda nékik Pilátus: A ti királyotokat feszítsem meg [feszítsem kínoszlopra]? Felelének a papifejedelmek: Nem királyunk
van, hanem császárunk!
Ján. 19,16 Akkor azért [kiszolgáltatta]
nékik [és
kezükbe] adá őt, hogy megfeszíttessék [kínoszlopra feszítsék]. Átvevék azért Jézust és elvivék*
*Máté így írja le a
történteket: Akkor elbocsátá [és
szabadon engedte] nékik Barabást;
Jézust pedig megostoroztatván, kezükbe adá [és kiszolgáltatta],
hogy megfeszíttessék (hogy
kivégezzék). „Akkor a helytartó vitézei
[a helytartó katonái] elvivék
Jézust az őrházba [a pretoriumba], és
oda gyűjtik hozzá az egész csapatot [az
egész helyőrséget]. És
levetkeztetvén Őt, bíborpalástot [vagyis
bíborszínű köpenyt] adnak reá. És tövisből [tövises ágakból] fonott koronát [vagyis koszorút] tőnek
a fejére [és a fejébe
nyomták], és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják [és gúnyolják] vala őt, mondván: Üdvöz
légy [és üdvözöllek] zsidóknak királya! És mikor megköpdösik őt,
elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala. És miután megcsúfolták [és befejezték a gúnyolódást], levevék róla a palástot [a köpenyt] és az ő maga ruháiba
öltöztetik; és elvivék, hogy megfeszítsék őt. [Mikor] kifelé menve [kijutottak a városból] találkoznak egy cirénei [jelentése: találkozás] emberrel [aki Ciréne városából származott], akit Simonnak (jelentése: meghallgattatás) hívnak
vala; ezt kényszerítik, hogy vigye az Ő keresztjét [(sztaurosz): kínoszlopát]”
(Mát. 27,26-32).
Márk bizonyságtétele így hangzik: „A vitézek pedig elvivék őt a palotaudvar
belső részébe (a helytartóságra), ami
az őrház; és összehívták az egész csapatot. És bíborba öltöztették őt, és
tövisből font koszorút (vagyis koronát) tevének
a fejére, És elkezdék őt köszönteni: Üdvöz légy, zsidók királya! És verik vala
a fejét nádszállal, és köpdösik vala őt, és térdet hajtva tisztelik vala őt
(és térdhajtással hódoltak előtte). Mikor
pedig kicsúfolták őt, levették róla a bíbor ruhát, és a maga ruháiba
öltöztették; és kivivék őt, hogy megfeszítsék” (Márk. 15,16-20).
Ézsaiás így prófétál: „Hátamat odaadám a verőknek (és hagytam,
hogy verjék a hátamat), és orcámat a
szaggatóknak, képemet nem födöztem be (és arcomat nem takartam el) a gyalázás és köpdösés előtt” (Ésa. 50,6).
Jób is így beszél, mintegy
megprófétálva az Úr Jézus gyalázását: „Utálnak
engem… és nem átallnak pökdösni előttem (és arcomba köpni)” (Jób.
30,10).
Ján. 19,17 És felemelvén [(basztadzó): cipelvén] az ő keresztfáját, [sztauroó: vagyis kínoszlopát] méne [és kiért] az úgynevezett Koponya
helyére, amelyet héberül Golgothának [(Golgotha):
koponya] hívnak:
Ján. 19,18 Ahol megfeszíték [(sztauroó): kínoszlopra feszítették] őt, és ővele
más kettőt, egyfelől, és másfelől, középen pedig Jézust.
Ján. 19,19 Pilátus pedig címet is íra [(titlosz):
feliratot készíttetett], és feltevé a keresztfára [(sztaurosz):
kínoszlopra]. Ez vala pedig az írás:
A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK [(iúdaiosz): a júdeaiak] KIRÁLYA.
Ján. 19,20 Sokan olvassák azért e címet [(titlosz):
feliratot] a zsidók [(iúdaiosz):
a júdeaiak] közül; mivelhogy közel vala a városhoz az a hely, ahol
Jézus megfeszíttetett [kínoszlopra
szegeztetett] vala: és héberül, görögül és latinul vala az írva.
Ján. 19,21 Mondának azért Pilátusnak a zsidók papifejedelmei [főpapjai]: Ne írd: A zsidók [(iúdaiosz):
a júdeaiak] királya; hanem hogy ő mondotta: A zsidók [(iúdaiosz):
a júdeaiak] királya vagyok.
Ján. 19,22 Felele Pilátus: Amit megírtam, megírtam*
*Máté gy írja meg a
történteket: „[Mikor] kifelé menve [kijutottak a városból] találkoznak egy cirénei [jelentése: találkozás] emberrel [aki Ciréne városából származott], akit Simonnak (jelentése: meghallgattatás) hívnak
vala; ezt kényszerítik, hogy vigye az Ő keresztjét [(sztaurosz): kínoszlopát].
És mikor eljutnak [és megérkeztek] arra a helyre, amelyet
Golgotának, azaz koponya helyének neveznek, Méreggel megelegyített [és epével kevert bort, illetve] ecetet
adnak néki inni; és megízlelvén, nem akart inni [és nem volt hajlandó meginni]” (Mát. 27,32-34).
Márk bizonyságtétele: „És kényszerítenek egy mellettük elmenőt,
bizonyos cirénei (Jelentése: megérkezés)
Simont, aki a mezőről jő vala,
Alekszándernek (jelentése: bajt elfordító) és Rufusnak (jelentése: vörös) az atyját, hogy vigye
az Ő keresztjét (vagyis az Ő kínkaróját).
És vivék őt a Golgota nevű helyre, amely megmagyarázva annyi, mint: koponya
helye. És mirhás bort adnak vala néki inni; de ő nem fogadá el. Az ő
kárhoztatásának oka (vagyis az ellene emelt vád) pedig így vala fölébe felírva: A ZSIDÓK KIRÁLYA” (Márk.
15,21-23.26).
Lukács is megírja a
történetet: „Mikor azért elvivék (és
elvezették) őt, egy Cirénebeli Simont
megragadván, ki a mezőről jöve, arra tevék a keresztet, hogy vigye Jézus után.
Vivének pedig két másikat is, két gonosztevőt ő vele, hogy megölessenek
(hogy vele együtt végezzék ki őket).
Mikor pedig elmenének (arra) a
helyre, mely Koponya helyének mondatik, ott megfeszítik őt és a gonosztevőket,
egyiket jobbkéz felől, a másikat balkéz felől. Vala pedig egy felirat is fölébe
írva görög, római és zsidó (azaz: héber) betűkkel: EZ A ZSIDÓKNAK AMA
KIRÁLYA” (Luk. 23,26. 32-33.38).
Az apostol bizonyságtétele: „Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő
tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát Őhozzá
a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozván” (Zsid. 13,12-13).Ugyanis az Úr Jézust a Golgotára vitték
megfeszíteni, és ott szenvedett. //A
GOLGOTA (koponya (helye). Latin neve Kálvária; (pedig): Hegy Jeruzsálemen kívül//.
Ján. 19,23 A vitézek [a
katonák] azért, mikor megfeszítették [kínkaróra
húzták] Jézust, vevék az ő ruháit, és négy részre oszták, egy részt mindenik
vitéznek, és a köntösét. A köntös pedig varrástalan vala, felülről mindvégig [egybe] szövött.
Ján. 19,24 Mondának azért egymásnak: Ezt ne hasogassuk el, hanem
vessünk sorsot reá, kié legyen. Hogy beteljesedjék az írás, amely ezt mondja:
Megosztoztak ruháimon, és a köntösömre sorsot vetettek. A vitézek [a katonák] tehát ezeket művelék*
*Máté
bizonyságtétele: „Minek utána
pedig megfeszítik őt, elosztják az ő ruháit, sorsot vetvén; hogy beteljék a
próféta mondása [kijelentése]: Megosztoznak
az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetének. És leülvén [leheveredtek], és ott őrzik vala Őt.
Akkor megfeszítenek vele együtt két latrot [két bűnözőt, rablót;
gonosztevőt; haramiát is], egyiket jobbkéz felől, és a másikat balkéz
felől. Az arra menők pedig szidalmazzák
[káromolták; gyalázták,
becsmérelték] vala őt, fejüket hajtogatván [és a fejüket csóválva; és rázogatva]. És
ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd
[és mentsd] meg
magadat; ha Isten Fia vagy, szállj [s
lépj is] le a keresztről. [sztaurosz: a kínoszlopról]!
Hasonlóképen a főpapok [vagyis a papi fejedelmek] is
csúfolódván [gúnyolták őt] az írástudókkal [a törvénytanítókkal] és a
vénekkel egyetemben, ezt mondják vala: Másokat megtartott [és megmentett, megszabadított], magát
nem tudja [és nem képes] megtartani [nincs hatalma megmenteni,
megszabadítani]. Ha Izráel
királya, szálljon [és jöjjön;
lépjen] le most a keresztről, és majd hiszünk néki.
[Más
fordítás: Akkor majd hiszünk benne]. Bízott az Istenben; mentse meg [(rüomai):
mentse meg, szabadítsa meg, óvja meg, és védelmezze] most Őt [lássuk, hogyan menti meg most Isten; hát ragadja ki most Ő a
bajból], ha [ugyan] akarja;
mert [hiszen] azt
mondta: Isten Fia vagyok. Akiket vele együtt feszítenek meg, a latrok [a bűnözők; gonosztevők; haramiák] is
ugyanazt hányják vala szemére [ugyanígy
gúnyolták, gyalázták, ócsárolták;
szidalmazták Jézust]. Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az
egész földön [mert sötétség
borult az egész földre], kilenc óráig [vagyis déli tizenkét órától délután háromig a mi időszámításunk szerint].
Kilenc [vagyis három] óra körül
pedig nagy fennszóval kiálta [kiáltásban
tört ki] Jézus, mondván: ELI, ELI!
LAMA SABAKTÁNI? Azaz: Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet? Némelyek
pedig az ott állók közül, amint ezt hallák, mondának: Illést hívja ez” (Mát. 27,35-36.38-47).
Márk így ad hírt a
történtekről: „És megfeszítvén őt,
elosztják (és megosztoztak) az ő
ruháin, sorsot vetvén azokra, ki mit
kapjon. Vala pedig három óra (Kilenc óra; Jézus korában a nappalt reggel 6 órától este 6 óráig 12 órára
osztották. A fordítás a mai időbeosztást követi), mikor megfeszítik őt” És
megfeszítvén őt, elosztják az ő ruháit, sorsot vetvén azokra, ki mit kapjon.
Vala pedig három óra [a mi időszámításunk szerint délelőtt kilencnek felel
meg], mikor megfeszítik őt. Az ő kárhoztatásának [(aitia):
ok; vád] oka [(epigraphé):
felirat] pedig így vala fölébe
felírva: A zsidók királya. Két rablót [haramiát; gonosztevőt] is megfeszítenek vele, egyet jobb és egyet
bal keze felől. És beteljesedék az írás, amely azt mondja: És a bűnösök [törvényszegők;
a törvényen kívüliek] közé számláltaték
[a gonoszok közé sorolták]. Az arra menők pedig szidalmazzák [(blaszphémeó): becsmérel, gyaláz] vala őt,
fejüket hajtogatván [fejüket csóválták] és
mondván: Hah [no lám]! Aki lerontod a templomot, és három nap alatt
fölépíted; Szabadítsd
[mentsd] meg magadat, és szállj le a
keresztről! Hasonlóképen [(empaidzó)
gúnyolódik, kicsúfol, kinevet] pedig a főpapok [a papi fejedelmek] is, csúfolódván egymás között, az
írástudókkal együtt mondják vala: Másokat megtartott [megmentett;
megszabadított], magát nem bírja [nem
képes] megtartani [megmenteni;
megszabadítani]. A Krisztus, [a
Messiás] az Izráel királya, szálljon le
most a keresztről [a szemünk láttára], hogy
lássuk és higgyünk. Akiket vele feszítettek meg, azok is szidalmazzák [(oneididzó): csúfol, gúnyol, gyaláz; ócsárolták] vala őt. Mikor pedig hat [a mi időszámításunk szerint tizenkét] óra lőn, sötétség támada az egész földön
kilenc [időszámításunk szerint három] óráig” (Márk.
15,21.24-33).
Lukács bizonyságtétele: Vivének pedig
két másikat is, két gonosztevőt ő vele, hogy megölessenek (hogy vele együtt
végezzék ki őket). Mikor pedig elmenének
(arra) a helyre, mely Koponya helyének
mondatik, ott megfeszítik őt és a gonosztevőket, egyiket jobbkéz felől, a
másikat balkéz felől. Jézus pedig [így
könyörgött], és monda: Atyám! Bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit
cselekesznek. Elosztván pedig az ő ruháit, vetének reájuk sorsot. És
a nép megálla nézni. Csúfolják [(ekmüktéridzó): gúnyolják, és nevetik] pedig őt a
főemberek is azokkal egybe, mondván: Egyebeket [(allosz): másokat]
megtartott [megmentett, és megszabadított],
tartsa [vagyis mentse, és szabadítsa]
meg magát, ha ő a Krisztus, az Istennek ama választottja [a Kiválasztott]. Csúfolják [(empaidzó): tréfálkoznak,
csúfolják, kinevetik, gúnyolják] pedig őt a vitézek [a katonák] is, odajárulván és ecettel [(oxosz): savanyú bor,
borecet] kínálván őt. És ezt mondván néki: Ha te vagy a
zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak] ama Királya, szabadítsd [és mentsd] meg magadat! Vala pedig egy
felirat is fölébe írva görög, római és zsidó [héber] betűkkel: Ez a zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak]
ama Királya. A felfüggesztett gonosztevők közül pedig az egyik szidalmazá
őt, [és e szavakkal gyalázta]
mondván: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd [és
mentsd] meg magadat, minket is [Miféle
Krisztus vagy te? Krisztus vagy-e te?]! Felelvén pedig a másik, megdorgálá
[(epitimaó) rászólt, megdorgálta, rendreutasította,
megrótta] őt, mondván: Az Istent sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon ítélet
alatt vagy! És mi ugyan méltán [jogosan,
és igazságosan]; mert a mi
cselekedetünknek méltó [megérdemelt]
büntetését vesszük: ez pedig semmi méltatlan dolgot nem cselekedett [semmi rosszat, vagy gonoszat nem követett el]. És
monda Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljössz a te országodban [a Te királyságodba]! És monda néki Jézus:
Bizony mondom néked: Ma [(szémeron): még ezen a napon] velem leszel a paradicsomban. Vala pedig mintegy hat
óra, és sötétség lőn az egész tartományban [(gé): földön] mind kilenc órakorig [Más
fordítás: Tizenkét órától egészen három
óráig sötétség lett az egész földön,
mert a nap világossága kihagyott (az ókorban a nappalt 12 órára osztották, a
nappali időszámítás tehát hajnalban indult, a mi déli 12 óránk 6 órának felelt
meg)]. És meghomályosodék [elsötétedik]
a nap, és a templom kárpitja [(katapetaszma): a Szenthelyet és a Szentek Szentjét
elválasztó kárpit a jeruzsálemi Templomban] középen ketté hasada”
(Luk. 23,32-45).
Péter apostol arról tesz
bizonyságot, hogy az Úr Jézus némán tűrt:„Aki szidalmaztatván (becsmérel, ócsárol, gyaláz), viszont nem szidalmazott (a szidalmat
nem viszonozta) (mikor gyalázták, gyalázást vissza nem mondott,), szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta
az igazságosan ítélőre (mindent az igazságos bíróra hagyott) (átadta ügyét
az igazságosan ítélőnek)” (1Pét 2,23).
Az Úr Jézus kivégzésének
minden részletét megprófétálták, még a mirhás borról is hangzik prófécia: „Adjátok a részegítő italt az elveszendőnek,
és a bort a keseredett szívűeknek” (Péld. 31,6).
Ézsaiás így prófétál
Megváltónkról: „És ő megsebesíttetett
bűneinkért (a mi vétkeink miatt kapott sebeket), megrontatott a mi vétkeinkért (bűneink miatt törték össze), békességünknek büntetése rajta van (Ő
bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen), és
az ő sebeivel (az ő sebei árán) gyógyulánk
meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk (tévelyegtünk), kiki az ő útára tértünk (mindenki a maga
útját járta); de az Úr mindnyájunk vétkét
ő reá veté (őt sújtotta mindnyájunk bűnéért). Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint
bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók
előtt; és száját nem nyitotta meg! A fogságból és ítéletből ragadtatott el
(Fogság és ítélet nélkül hurcolták el), és
kortársainál ki gondolt arra (ki törődött azzal), hogy kivágatott az élők földéből (hogy amikor kiirtják a földön
élők közül), hogy népem bűnéért lőn rajta
vereség (népem vétke miatt éri a büntetés)?! És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos
halál után: pedig nem cselekedett hamisságot (nem követett el gonoszságot),
és álnokság sem találtatott szájában. És
az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja,
magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó
szerencsés lesz (Más fordítás: Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje
össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig
él. Az ÚR akarata célhoz jut vele)” Ézsaiás így prófétál az Úr Jézusról: „… részt osztok néki a nagyokkal, és
zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta (hiszen
önként ment a halálba), és a bűnösök közé
számláltatott (hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják); pedig ő sokak bűnét hordozá (sokak vétkét vállalta magára), és a bűnösökért imádkozott (és
közbenjárt a bűnösökért)!” (Ésa. 53,5-12).
Dániel is Őróla szól: „A hatvankét hét múlva pedig kiírtatik a Messiás és senkije sem lesz.
És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége
lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás
(Más fordítás: A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem
lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt.
Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is
vége lesz, ha jön az áradat)” (Dán. 9,26).
Ján. 19,25 A Jézus keresztje [kínoszlopa] alatt pedig ott állottak vala az ő anyja, és az ő
anyjának nőtestvére; Mária, a Kleopás [jelentése: híres] felesége, és Mária Magdaléna.
Ján. 19,26 Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ő anyja
és az a tanítvány, akit szeret [(agapaó): kedvelt, többre tartott] vala, monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad!
Ján. 19,27 Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És
ettől az órától magához [a házába, az otthonába] fogadá azt az a tanítvány*
*A néki szolgáló
asszonyok ott maradtak a Megfeszített haláláig: „Sok asszony vala pedig ott,
akik távolról szemlélődnek vala [és
figyeltek], akik Galileából
követték Jézust, szolgálván néki; Ezek közt volt Mária Magdaléna [vagyis a magdalai Mária], és
Mária a Jakab és Józsé anyja, és a Zebedeus fiainak anyja [is]” (Mát. 27,55-56).
Márk is beszámol ezekről: „Valának pedig asszonyok is, akik távolról
nézik vala (és figyelik), akik között
vala Mária Magdaléna, és Mária, a kis Jakabnak és Józsénak anyja, és Salomé,
akik mikor Galileában vala, akkor is követték vala őt, és szolgálnak vala néki;
és sok más asszony, akik vele mentek vala fel Jeruzsálembe” (Márk.
15,40-41).
Ezek az asszonyok az Úr Jézus
szolgálatának megkezdésétől követték, és szolgálták Őt: És némely asszonyok, akiket tisztátalan (gonosz) szellemektől (vagyis démonoktól) és betegségekből gyógyított meg. Mária, aki
Magdalénának neveztetik, kiből hét ördög ment ki. És Johanna, Khúzának, a
Heródes gondviselőjének (az egyik főemberének) felesége, és Zsuzsánna, és sok más asszony, kik az ő vagyonukból
szolgálának, néki” (Luk. 8,1-3).
És a halálánál is jelen
voltak: „Az ő ismerősei pedig mind, és az
asszonyok, akik Galileából [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a
pogányok körzete] követék őt, távol
állának, nézvén ezeket”(Luk. 23,49).
Erről is prófétál Dávid: „Szeretteim és barátaim félreállnak
csapásomban; rokonaim pedig messze állanak”
(Zsolt. 38,12).
És a kínzások eltorzították
az egész külsejét, erről így ír Ézsaiás: „Miképpen
eliszonyodtak tőle sokan, oly rút (és torz), nem emberi volt ábrázatja (és külseje), és alakja sem ember fiaié volt” (Ésa. 52,14-15).
Ő hagyta, hogy kínozzák, és
gyalázzák Őt – Őt akié mindenhatalom
mennyen és földön – de akinek emberként kellett elvégezni a megváltás hatalmas
művét: „Hátamat odaadám a verőknek
(és hagytam, hogy verjék a hátamat), és
orcámat a szaggatóknak (és tépjék a szakállamat), képemet nem födöztem be (és nem takartam el) a gyalázás és köpdösés előtt. És az Úr Isten megsegít engemet, azért
nem szégyenülök meg (és nem maradok gyalázatban), ezért olyanná tettem képemet, mint a kovakő, és tudtam, hogy szégyent
nem vallok” (Ésa. 50,6-7).
Dávid is Róla, sorsáról,
fohászkodásairól, amelyben ellenségeinek (az ördögnek, és démonjainak //I
Pét. 5,8// a megbüntetését kéri) így prófétál „Uram, haragodban (és felindulásodban) ne fenyíts (és ne feddj) meg
engem; felgerjedésedben (és lángoló haragodban) ne ostorozz meg engem! Mert nyilaid belém akadtak (és belém
hatoltak), és kezed rám nehezült. Nincs
épség (és nincs ép hely) testemben a
te (sújtó) haragodtól; nincs békesség
csontjaimban (és nincs sértetlen csontom) vétkeim miatt. Mert bűneim elborítják fejemet (és összecsaptak
fejem fölött); súlyos teherként
(nehezednek rám), erőm felett.
Megsenyvedtek, megbűzhödtek (és elgennyesedtek) sebeim oktalanságom miatt. Lehorgadtam (és elcsüggedtem), meggörbedtem (és meggörnyedtem) nagyon; naponta szomorúan járok (mint
aki gyászol). Mert derekam megtelt
gyulladással (és égő fájdalommal van tele), és testemben semmi ép (hely) sincsen.
Erőtlen és összetört vagyok (kimerültem) nagyon (végképp összetörtem), s
szívem keserűsége miatt jajgatok (és szívem gyötrelmében kiáltozom). Uram, előtted van minden kívánságom, és
nincs előled elrejtve az én nyögésem (és sóhajtásom)! Szívem dobogva ver (hevesen dobog), elhágy (elhagyott) erőm, s
szemem világa - az sincs már velem. Szeretteim és barátaim félreállnak
csapásomban (mert csapás ért); rokonaim
pedig messze állnak (és elhúzódnak tőlem). De tőrt vetnek, akik életemre törnek, és akik bajomra törnek (akik
vesztemet akarják); hitványságokat
beszélnek, és csalárdságot koholnak mindennap (arról beszélnek, hogyan
ártsanak nekem, és csalárd terveken gondolkoznak mindennap). De én, mint a süket, nem hallok, és olyan
vagyok, mint a néma, aki nem nyitja föl száját. És olyanná lettem, mint az, aki
nem hall, és szájában nincsen ellenmondás. Mert téged vártalak Uram, te
hallgass meg (mert benned reménykedem, Uram, te majd megfelelsz nekik) Uram, Istenem! Mert azt gondolom: csak ne
örülnének (és ne nevetnének,) rajtam
(és ne lennének dölyfösek velem szemben);
mikor lábam ingott, hatalmaskodtak ellenem! És bizony közel vagyok az eleséshez, és bánatom mindig előttem van
(és szüntelenül gyötör a fájdalom). De
ellenségeim élnek (és életerősek), erősödnek;
megsokasodtak hazug gyűlölőim (bizony sokan vannak, akik ok nélkül
gyűlölnek), És akik jóért rosszal
fizetnek; ellenem törnek (és rám támadnak), amiért én jóra törekszem. Ne hagyj el Uram Istenem, ne távolodjál el tőlem!
Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!” (Zsolt. 38,2-18.20-23).
„Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok,
éjjelente előtted vagyok: Jusson elődbe
(és hozzád) imádságom, hajtsad füled az
én kiáltozásomra (figyelj esedezésemre)! Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal (és tele van bajokkal), és életem a Seolig jutott (és közel
került a holtak hazájához). Hasonlatossá
lettem a sírba szállókhoz (és a sírba roskadók közé sorolnak); olyan vagyok, mint az ereje vesztett ember
(mint egy erőtlen férfi). A holtak közt
van az én helyem, mint a megölteknek, akik koporsóban feküsznek (a halottak
közé kerülök, mint azok, akik leterítve fekszenek a sírban), akikről többé nem emlékezel, mert
elszakasztattak a te kezedtől (akikre nem gondolsz többé, és kikerültek a
kezedből). Mély sírba vetettél be engem
(a sír mélyére juttattál már, mélységes) sötétségbe,
örvények közé. A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál
(örvényeid mind lehúznak) engem. Szela.
Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, utálattá (és utálatossá) tettél előttük engem; berekesztettem és ki
nem jöhetek (fogoly vagyok, nem szabadulhatok). Szemem megsenyvedett (és elbágyadt) a nyomorúság miatt; kiáltalak (és hívtalak) téged Uram minden napon, hozzád terjengetem (és feléd kitártam) kezeimet. Avagy a holtakkal teszel-é csodát?
Felkelnek-é vajon az árnyak, hogy dicsérjenek (hogy magasztaljanak) téged? Szela. Beszélik-é a koporsóban a te
kegyelmedet (beszélnek-e a sírban szeretetedről), hűségedet a pusztulás (az enyészet) helyén? Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat (ismeretesek-e
csodáid a sötétségben), és igazságodat a
feledékenység (és a feledés) földén?
De én hozzád rimánkodom (és fohászkodom), Uram, és jó reggel (hozzád száll, és) elédbe jut az én imádságom” (Zsolt.
88,2-14).
„Mert szegény és nyomorult vagyok én, még a szívem is
megsebesíttetett én bennem. Úgy hanyatlom el, mint az árnyék az ő
megnyúlásakor; ide-tova hányattatom, mint a sáska. Térdeim tántorognak az éhségtől (és rogyadozik a koplalás miatt), és
testem megfogyatkozott a kövérségtől (és lefogyott, sovány lett). Sőt gyalázatossá lettem előttük (az
emberek előtt, néznek rám, és); ha látnak
engem, fejüket csóválják. Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint! Hadd
tudják meg, hogy a te kezed munkája ez, hogy te cselekedted ezt, Uram!
Átkozzanak ők, de te áldj meg! Feltámadnak (és ha rám támadnak), de szégyenüljenek meg és örvendezzen a te
szolgád. Öltözzenek az én vádlóim
gyalázatba, és burkolózzanak szégyenükbe, mint egy köpenybe (és vádlóimat
borítsa gyalázat, lepje el őket a szégyen, mint egy köpeny)! Hálát adok az Úrnak felettébb az én számmal
(és hangos szóval magasztalom az Urat), és
dicsérem őt a sokaság közepette (a sokaság előtt)! Mert jobb keze felől áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, akik
elítélik annak lelkét” (Zsolt. 109,22-31).
De: „Az én szívem reszket bennem (és szívem vergődik keblemben), és a halál félelmei körülvettek engem
(és halálos rémület fogott el). Félelem
és rettegés esett énreám (és reszketés lepett meg), és borzadály vett körül engem (és borzongás járt át). Mert nem ellenség szidalmazott (és
gyalázott) engem, hisz azt elszenvedném;
nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem (és nem gyűlölőm hatalmaskodik
rajtam), hiszen elrejtettem volna magamat
az elől: Hanem te, hozzám hasonló halandó, én barátom és ismerősöm, Akik együtt
édes bizalomban éltünk (és meghitt barátságban voltunk); az Isten házába (együtt) jártunk a tömegben (a gyülekezet
körében). A halál vegye őket körül
(és törjön rájuk a halál), elevenen
szálljanak a Seolba (a holtak hazájába); mert gonoszság van lakásukban, keblükben (és gonoszsággal van tele
lakóhelyük). Én az Istenhez kiáltok, és
az Úr (megsegít, és) megszabadít
engem. Este, reggel és délben (gondban vagyok) panaszkodom és sóhajtozom, és ő meghallja az én szómat (az én
hangomat). Megszabadít engem támadóimtól,
hogy békességem legyen, bár sokan vannak ellenem. Meghallja Isten és megfelel
nékik, (és megalázza őket az, Aki ősidők óta trónján ül. //Szela//), akik nem akarnak
megváltozni és nem félik az Istent. Kezeit felemelte a vele békességben lévőkre
(a jó barátjára); megszegte (és
meggyalázta) az Ő szövetségét. A vajnál
simább az ő szája, pedig szívében háborúság van; lágyabbak beszédei az olajnál,
pedig éles szablyák (és olyanok, mint a kivont kardok) azok” (Zsolt.
55,5-6.13-22).
Bizony: „Halál kötelei vettek körül, s az istentelenség (pusztító) árjai rettentettek engem. A Seol kötelei
vettek körül (és rám fonódtak); a
halál tőrei fogtak meg engem (és a halál csapdái meredtek rám). Szükségemben az Urat hívtam, és (nyomorúságomban)
az én Istenemhez kiáltottam
(segítségért); szavamat (és hangomat)
meghallá templomából, és kiáltásom
eljutott füleibe. Megindult, megrendült (és rengett) a föld, s a hegyek fundamentumai (vagyis alapjai) inogtak (és megremegtek); és megindultak (és megrendültek), mert haragra gyúlt. Füst szállt fel orrából,
és szájából emésztő tűz; izzó szén gerjedt belőle (és parázs izzott benne).
Lehajtotta az eget és leszállt, és homály
volt lábai alatt. Kerubon (ülve) haladt
és röpült, és a szelek szárnyain suhant. A sötétséget tette rejtekhelyévé;
sátora körülötte a sötét felhők és sűrű fellegek. Az előtte lévő fényességből
(a fényözönből) felhőin jégeső tört át és
eleven szén (és tüzes parázs). És
dörgött az Úr a mennyekben, és a Magasságos zengett; és jégeső hullt és eleven
szén. És kibocsátá (és kilőtte) nyilait
és elszéleszté (és szétszórta) azokat,
villámokat szórt (és röpített ki) és
megháborította azokat. És meglátszottak a vizek medrei s megmutatkoztak (és
feltárultak) a világ fundamentumai
(alapjai); a te feddésedtől (a te
dorgálásodtól), Uram, a te orrod
leheletének fúvásától. Lenyúlt a magasból és felvett engem; kivont engem nagy
vizekből. Megszabadított (és megmentett) engem az én erős ellenségemtől, s az én gyűlölőimtől, akik
hatalmasabbak (és erősebbek) voltak
nálamnál. Rám jöttek (és rám törtek) veszedelmem
napján; de az Úr volt az én támaszom. És kivitt engem tágas helyre; kiragadt
(és megmentett) engem, mert kedvét leli
(és gyönyörködik) bennem. Az Úr
megfizetett nékem igazságom szerint, kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg
nékem (és jutalmazott meg engem); Mert
megőriztem az Úrnak útjait (és vigyáztam az ÚR útjára), és gonoszul nem távoztam el az én Istenemtől
(és nem hagytam el hűtlenül az Istent). Mert
minden ítélete előttem, és rendeléseit nem hánytam el magamtól (minden
törvényére ügyeltem, és rendelkezéseitől nem tértem el). És tökéletes (és feddhetetlen) voltam
előtte, őrizkedtem az én vétkemtől. És megfizetett nékem (és
megjutalmazott) az Úr az én igazságom
szerint; kezeim tisztasága szerint, ami szemei előtt van (és amit jól lát)”
(Zsolt.
18.5-25).
De: „Szabadíts (és segíts) meg
engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig
hatottak (és nyakamig érnek). Mély
sárba estem be, hol meg nem állhatok (feneketlen iszapba süllyedtem, nincs
hol megállnom); feneketlen örvénybe
jutottam, és az áradat elborít engem (és örvénylő vizekbe estem, elsodort
az ár). Elfáradtam a kiáltásban,
kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak (és elhomályosodtak), várván Istenemet. Többen vannak fejem
hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törők,
akik ellenségeim alap nélkül (és sok hazug ellenségem akar elnémítani
engem); amit nem ragadtam (és nem
raboltam) el, azt kell megfizetnem
(és visszaadnom)! Oh Isten, te tudod az
én balgatagságomat, és az én bűneim nyilván vannak te előtted (mert
nincsenek elrejtve előtted): Ne
szégyenüljenek meg miattam, akik Tebenned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne
pironkodjanak miattam, akik téged keresnek (ne érje gyalázat miattam
azokat, akik hozzád folyamodnak), oh
Izráelnek Istene! Mert te éretted viselek (és te éretted vállaltam) gyalázatot,
és borítja pirosság (és szégyenpír) az
én orcámat. Atyámfiai előtt (a testvéreim számára) idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénnyé (ők sem ismernek
rám). Én pedig néked könyörgök (és
hozzád imádkozom), oh Uram; jókedvednek
(a kegyelem) idején, oh Isten, a te
kegyelmed sokaságához képest (nagy szeretettel) hallgass meg engem a te megszabadító hűségeddel. Ments ki engem az
iszapból (és húzz ki a sárból), hogy
el ne süllyedjek; hadd szabaduljak (hadd meneküljek) meg gyűlölőimtől és a feneketlen (örvénylő) vizekből; hogy el ne borítson (és ne sodorhasson el) a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény (a
mélység), és a veremnek (a kútnak) szája be ne záruljon felettem! Hallgass meg
engem, Uram (jóságos szeretettel), mert
jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám
(és fordulj hozzám); És ne rejtsd el
orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom (és bajban vagyok) nagyon: siess, hallgass meg engem! Légy
közel az én lelkemhez (jöjj hozzám) és
váltsd meg azt (válts meg engem); az
én ellenségeimért szabadíts meg engem (és ments meg ellenségeimtől). Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és
pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat (és minden ellenségemet). A gyalázat megtörte (és összetörte) szívemet és beteggé lettem; várok vala
részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találok. Sőt ételemben mérget adnak
vala, és szomjúságomban ecettel itatnak vala engem. Legyen az ő asztaluk
előttük tőrré (és váljék a saját asztaluk kelepcévé), és a bátorságosoknak hálóvá (jólétük idején is csapdává). Sötétüljenek meg (és homályosodjanak el)
az ő szemeik, hogy ne lássanak; és az ő
derekukat tedd mindenkorra roskataggá (és erőtlenné). Öntsd ki a te haragodat reájuk (töltsd ki rajtuk bosszús
haragodat), és a te haragodnak búsulása
(és a te izzó haragod) érje utol őket.
Legyen az ő palotájúk (az ő szállásuk) puszta,
és az ő hajlékukban (az ő sátraikban) ne
legyen lakos; Mert akit te megvertél, azt üldözik, és a tőled sújtottak
fájdalmát szólják meg (annak a kínjáról beszélgetnek, akit megsebeztél). Szedd össze álnokságaikat (és büntesd
meg őket bűneikért), és a te igazságodra
(a te kegyelmedhez) ne jussanak el.
Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak közé ne írattassanak. Engem
pedig, aki nyomorult (és megalázott) és
szenvedő vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed (segíts meg, és
oltalmazz, Istenem)!” (Zsolt. 69,2-9.14-30).
És így folytatódik a prófécia
a Messiás szenvedéséről: „Én Istenem, én
Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava
(és távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok). Én Istenem, kiáltok (hívlak) nappal,
de nem hallgatsz meg (nem válaszolsz); éjjel
is és nincs nyugodalmam (de nem tudok elcsendesedni). Pedig te szent vagy (a trónodon ülsz), aki Izráel dicséretei között lakozol (és rólad szólnak Izráel
dicséretei). Benned bíztak atyáink
(őseink); bíztak és te megszabadítottad
(és megmentetted) őket. Hozzád kiáltottak
(segítségért) és megmenekültek; benned
bíztak és nem szégyenültek meg. De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek
csúfja és a nép utálata (gyaláznak az emberek, és megvet a nép). Akik engem látnak, mind csúfolkodnak (és
gúnyolódnak) rajtam, félrehúzzák ajkaikat
és hajtogatják fejüket (és ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják). Az Úrra bízta magát, mentse (hát) meg őt; szabadítsa meg őt, hiszen
gyönyörködött benne (hiszen kedvelte)! Ne
légy messze (ne légy távol) tőlem,
mert közel a nyomorúság (a baj), és
nincs, aki segítsen. Tulkok sokasága kerített be engem (hatalmas bikák
vettek körül), körülfogtak engem Básán
bikái (bekerítettek a básáni bivalyok). Feltátották
rám szájukat, mint a ragadozó (és marcangoló) és ordító oroszlán. Mint a víz, úgy kiöntettem (és szétfolytam); csontjaim mind (kificamodtak, és) széthullottak; szívem olyan lett, mint a
viasz, megolvadt belső részeim között. Erőm (és torkom) kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez
tapadt, és a halál porába fektetsz engemet. Mert ebek vettek körül engem, a
gonoszok serege körülfogott (gonoszok bandája, a gonosz angyalok kerítettek
be); átlyukasztották kezeimet és
lábaimat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak
rám. Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek. De te, Uram, ne légy
messze (ne légy távol) tőlem; én
erősségem, siess segítségemre. Szabadítsd meg lelkemet a kardtól (ments meg
engem a fegyvertől), s az én egyetlenemet
(az életemet) a kutyák körmeiből (és
hatalmából). Ments (és szabadíts) meg engem az oroszlán torkából (és
szájából), és a bivalyok szarvai közül
hallgass meg engem (nyomorultat). Hadd
hirdessem nevedet atyámfiainak (a testvéreimnek), és dicsérjelek téged a gyülekezetben. Ti, akik félitek az Urat,
dicsérjétek őt! Jákób minden ivadékai (utódai) dicsőítsétek őt, és féljétek őt (és rettegjetek tőle) Izráel minden magzata (utóda)! Mert nem veti meg és nem utálja meg a
szegény (a nyomorult) nyomorúságát;
és nem rejti el az ő orcáját előle, és mikor kiált hozzá (a
segélykiáltását), meghallgatja. Felőled
lesz dicséretem a nagy gyülekezetben. Az én fogadásaimat megadom azok előtt,
akik félik őt” (Zsolt. 22,2-9.12-26).
És ismét. „Örvény örvényt hív elő (örvény örvénynek
kiált) zuhatagjaid hangjára; minden
vízáradásod (és minden habod) és
hullámod összecsap (és átcsapott) fölöttem!”
(Zsolt. 42,8).
„Könyörülj rajtam (légy kegyelmes), Uram, mert
szorongattatom (és bajban vagyok); elsenyved
a búbánat miatt szemem (és elhomályosodott), lelkem, testem (odavan)” (Zsolt. 31,10).
„Ne adj át engem szorongatóim kívánságának (ne dobj oda ellenségeim
indulatának), mert hamis tanúk támadnak
ellenem, és erőszakot (és bosszút) lihegnek.
(Zsolt.
27,12).
Mert: „Te benned bíztam, (Hozzád menekülök) Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg engem
(ments meg engem irgalmasan). Hajtsd
hozzám (és fordítsd felém) füledet,
(siess), hamar szabadíts (és ments) meg; légy nékem erős kőszálam, erődített
házam (és erős váram), hogy megtarts
engem (segíts rajtam). Mert kősziklám
és védőváram vagy te; vezess hát engem a te nevedért és vezérelj engemet. Ments (és szabadíts) ki engem a hálóból, amelyet titkon vetettek
nékem; hiszen te vagy az én erősségem. Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg
engemet, oh Uram, hűséges (és igaz) Isten.
Hadd vigadjak és örüljek a te kegyelmednek, amiért meglátod nyomorúságomat és
megismered a háborúságokban lelkemet (Más fordítás: Ujjongva örülök
hűségednek, mert látod nyomorúságomat, ismered lelkem szorongásait); És nem rekesztesz be (és nem adtál) engem ellenség kezébe, sőt tágas térre
állatod lábaimat. Könyörülj rajtam, Uram, mert szorongattatom (légy
kegyelmes, uram, mert bajban vagyok); elsenyved
(és elhomályosodott) a búbánat miatt
szemem, odavan testem-lelkem. Mert bánatban enyészik életem (a gond miatt
vége lesz életemnek), és sóhajtásban
múlnak éveim; bűnöm miatt roskadoz erőm, és kiasznak (sorvadoznak) csontjaim. Temérdek üldözőm miatt csúfsággá
lettem (minden ellenségem gyaláz engem), kivált szomszédaimé, és ismerőseimnek félelmévé; … Töröltettem, akár a
halott, az emlékezetből; olyanná lettem, mint az elroshadt edény. Mert
hallottam sokak rágalmát, iszonyatosságot mindenfelől, amint együtt
tanácskoztak ellenem, és tervezték, hogy elrabolják lelkemet. De én benned
bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy Istenem. Életem ideje kezedben van: szabadíts
meg ellenségeim kezéből és üldözőimtől. Világosítsd meg orcádat a te szolgádon
(ragyogjon rá orcád szolgádra), tarts meg
engem jóvoltodból (segíts rajtam hűségesen). Uram, ne szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok
szégyenüljenek meg és pusztuljanak a Seolba (a holtak hazájába). A hazug ajkak némuljanak el, amelyek
vakmerően (és kihívóan, gőgösen) szólnak
az igaz ellen, kevélységgel és megvetéssel. Áldott az Úr, hogy csodálatossá
tette kegyelmét rajtam, mint egy megerősített városon! Én ugyan azt gondoltam
ijedtemben: Elvettettem szemeid elől; de mégis, meghallgattad esedezéseimnek
szavát, mikor kiáltottam hozzád” (Zsolt. 31,2-4.5-6.8-19.22-23).
Jeremiás is a Messiás
szenvedéséről, és meggyalázásáról prófétál: „Orcáját
tartja az őt verőnek (ha ütik), megelégszik
gyalázattal (és eltűri, ha gyalázzák)” (Siral. 3,30). De: „Lásd meg Uram, hogy szorongattatom
(hogy milyen nyomorult vagyok), belső
részeim megháborodtak; elfordult (és vergődik) bennem az én szívem, mert bizony pártot ütöttem (és mert nagyon
engedetlen voltam); künn fegyver pusztít,
benn minden olyan, mint a halál! Hallották, hogy sóhajtozom és nincs
vigasztalóm; minden ellenségem hallotta veszedelmemet (és bajomat); örültek (és örvendeztek), hogy te ezt cselekedted (hogy így
tettél). Hozd el a napot, amelyet
hirdettél, hogy olyanok legyenek, mint én! Jusson elődbe minden gonoszságuk, és
úgy bánj velük, amiképpen én velem bántál az én minden bűnömért; mert sok az én
sóhajtozásom, és beteg a szívem” (Siral. 1,20-22).
Mert: „Én vagyok az az ember, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának
vesszeje (és botja) miatt. Engem
vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban (Más fordítás:
Sötétben űzött, hajtott, ahol nincs világosság). Bizony ellenem fordult, ellenem fordítja kezét minden nap.
Megfonnyasztotta testemet (elsorvasztotta húsomat) és bőrömet, összeroncsolta (összetörte) csontjaimat. Erősséget épített ellenem és körülvett (körülbástyázott
engem) méreggel és fáradsággal. Sötét
helyekre ültetett (vaksötétbe helyezett) engem, mint az örökre meghaltakat. Körülkerített, hogy ki ne mehessek
(és falat emelt körém, nem juthatok ki), nehézzé
tette láncomat (súlyos bilincsbe vert). Sőt
ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat (elzárkózik
imádságom elől). Elkerítette az én
újaimat terméskővel, ösvényeimet elforgatta (Más fordítás: Faragott kőből
emelt falat utaimra, ösvényeimet járhatatlanná tette). Ólálkodó medve Ő nékem és lesben álló oroszlán (Más fordítás: Olyan
hozzám, mint a leselkedő medve, mint rejtekhelyen az oroszlán). Újaimat elterelte (és lekergetett
utamról, összetépett, elpusztított engem), és
darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét (és felvonta
íját), és a nyíl elé célul állított engem
(és kitett engem nyilai céltáblájául)! Veséimbe
bocsátotta (és eresztette) tegzének
nyilait. Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig (Más
fordítás: Nevetséges lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész
nap). Eltöltött engem keserűséggel,
megrészegített engem ürömmel (és keserűséggel lakatott jól, bánattal
itatott meg). És kova-kővel tördelte ki
fogaimat; porba tiprott engem (Más fordítás: Kavicsot rágatott velem,
hamuba kényszerített engem). És kizártad
lelkem a békességből; elfeledkeztem a jóról. És mondám: Elveszett az én erőm és
az én reménységem az Úrban. (Gondolj, és) emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról (és
hontalanságomról), az ürömről és a
méregről! Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem. De ha
újra meggondolom, reménykedni kezdek” (Siral.
3.1-21).
Ámoson keresztül pedig így
szól az Úr: „És lészen azon a napon, azt
mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot (és naplementét idézek elő) délben, és besötétítem (és sötétségbe
borítom) a földet fényes nappal” (Ámós.
8,9).
És Ezékielen keresztül folytatja: „És mikor eloltalak, beborítom az eget, s
csillagait besötétítem, a napot felhőbe borítom, és a hold nem fényeskedik
fényével. Minden világító testet
megsötétítek miattad az égen, és bocsátok sötétséget földedre, ezt mondja az Úr
Isten. És megszomorítom sok nép
szívét, ha elhíresztelem romlásodat a nemzetek között, a földeken, amelyeket
nem ismersz” (Ezék. 32,7-9).
Mert: A Benne lévő világosság – az ÉLET – oltódott ki” (Ezék.32,7)
Ján. 19,28 Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett
[és beteljesedett, és kifizettetett], hogy beteljesedjék az
írás, monda: Szomjúhozom.
Ján. 19,29 Vala pedig ott egy ecettel [(oxosz):
vagyis savanyú borral] teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg ecettel [(oxosz):
vagyis savanyú borral], és izsópra tévén azt, oda vivék [odanyújtották, odatartották] az ő szájához.
Ján. 19,30 Mikor azért elvette Jézus az ecetet [(oxosz):
vagyis savanyú bort], monda: Elvégeztetett [beteljesedett és kifizettetett]!
És lehajtván fejét, kibocsátá [kilehelte,
visszaadta Atyjának] szellemét.
Ján. 19,31 A zsidók [(iúdaiosz): a
júdeaiak] pedig, hogy a
holttestek szombaton [(szabbaton): a nyugalom napján] át a keresztfán [vagyis
a kínoszlopon] ne maradjanak. Miután péntek [(paraszkeué): vagyis az
előkészület napja] vala, (mert annak a szombatnak napja nagy [(megasz):
és fontos] nap vala) kérék Pilátust, hogy törjék meg azoknak
lábszárait [a lábszárcsontjukat] és
vegyék le őket.
Ján. 19,32 Eljövének azért a vitézek [a katonák], és megtörék az elsőnek lábszárait [lábszárcsontját] és a másikét is, aki ővele együtt feszíttetett meg
[aki vele együtt volt kínszlopra szegezve];
Ján. 19,33 Mikor pedig Jézushoz érének és látják vala, hogy ő
már halott, nem törék meg az ő lábszárait [az
ő lábszárcsontját];
Ján. 19,34 Hanem egy a vitézek közül dárdával döfé meg az ő
oldalát [vagyis lándzsával átszúrta az
oldalát], és azonnal vér és víz jöve ki abból*
*És ez azért
történt így, mert meg van írva, hogy: „Ha valakiben halálos ítéletre való bűn van,
és megölik, és felakasztatod ((táláh): felfüggeszteted) azt fára: Ne
maradjon éjjel az ő holtteste a fán, hanem temesd el azt még azon a napon. Mert
átkozott Isten előtt, aki fán függ; és meg ne fertéztessed azt a földet,
amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül” (5 Móz. 21,22-23).
És a pászkabárányról így rendelkezett az Úr: „…a csontját sem szabad eltörni” (2 Móz. 12,46).
Dávid is így prófétál: „Sok baj éri az igazat, de valamennyiből
kimenti az ÚR. Megőrzi minden csontját, egy sem töretik meg azokból” (Zsolt. 34,20-21).
Ján. 19,35 És aki [(eidó oida): végignézte, és] látta, [(martüreó):
tanúsítja, és] bizonyságot tett, és igaz [(aléthinosz): valóságos, és szavahihető] az ő tanúbizonysága [(martüria):
az ő tanúskodása]; és az tudja, hogy ő igazat [(aléthész):
valóságot] mond, hogy ti is higyjetek.
Ján. 19,36 Mert azért lettek [(ginomai):
történtek] ezek, hogy beteljesedjék az írás: Az ő csontja meg ne
törettessék*
*A pászkabárányra
vonatkozó rendtartás: „… annak csontját meg ne törjék; a páskhának
minden rendtartása szerint készítsék el azt” (4 Móz. 9,12).
Ján. 19,37 Másutt ismét így szól az írás: Néznek majd arra, akit
általszegeztek [akit (ekkenteó): átdöftek]*
Ján. 19,38 Ezek után pedig kéré Pilátust az arimathiai József
(aki a Jézus tanítványa vala, de csak titokban, a zsidóktól [(iúdaiosz): júdeaiaktól] való
félelem miatt), hogy levehesse a Jézus testét. És megengedé Pilátus. Elméne
azért és levevé a Jézus testét [(szóma): holttestét].
Ján. 19,39 Eljöve pedig Nikodémus is (aki éjszaka ment vala
először Jézushoz), hozván mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz
fontot.
Ján. 19,40 Vevék azért a Jézus testét [(szóma): holttestét], és
begöngyölgeték azt lepedőkbe, és illatos szerekkel együtt [és a fűszerekkel együtt (deó): körülkötötték (othonion):
gyolcsszalagokkal], amint a zsidóknál
[(iúdaiosz): júdeaiaknál] szokás temetni [(entaphiadzó): vagyis temetésre előkészíteni].
Ján. 19,41 Azon a helyen pedig, ahol megfeszítteték [(sztauroó):
kínoszlopra feszítették], vala egy
kert, és a kertben egy új sír, [egy új
sírbolt] amelybe még senki sem helyheztetett vala.
Ján. 19,42 A zsidók péntekje [a [(iúdaiosz):
júdeaiak ünnepi előkészülete] miatt azért, mivelhogy az a sír [az a sírbolt] közel vala, abba
helyhezteték Jézust*
*Arimatiából [jelentése: magaslat,
kettős magaslat; Ráma, Efraimi város gör. neve], név szerint József [(héb. Jószéf: Isten tegyen az éppen most
született gyermekekhez], aki maga is
tanítványa volt Jézusnak; Ez Pilátushoz menvén, kéri vala a Jézus [szóma: holttest, fizikai test]
(holt)testét. Akkor parancsolá Pilátus, hogy adják át a [szóma: holttest, fizikai test] (holt)testet. És magához vévén
József a testet [szóma:
holttest, fizikai test], begöngyölé azt
tiszta gyolcsba [vagyis: tiszta
vászonlepedőbe (patyolatba) göngyölte]. És
elhelyezé azt a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott: és a sír szájára
[bejáratához] egy
nagykövet hengerítvén, elméne” (Mát.
27,57-60).
Márk bizonyságtétele: „És mikor immár este lőn, mivelhogy péntek [az előkészület napja] vala, azaz szombat [(sabbat
= nyugalom): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való
megnyugvás] előtt való nap, Eljöve
az arimatiai József, egy tisztességes tanácsbeli [a Szanhedrin előkelő
tagja], aki maga is várja vala az Isten
országát [Isten királyságát]. beméne
bátran Pilátushoz, és kéré Jézusnak (holt)testét. Pilátus pedig
csodálkozék [meglepődött azon; nem akarta elhinni], hogy immár meghalt volna; és magához hivatva a századost, megkérdé
tőle, ha régen halt-é meg [hogy csakugyan meghalt-e]? És megtudván a századostól, odaajándékozá [kiadatta] a (holt)testet Józsefnek. Ő pedig gyolcsot vásárolván, és levévén őt,
begöngyölé a gyolcsba (korabeli temetkezési szokás szerint a holttestet
vászoncsíkokba pólyálták), és elhelyezé
egy sírboltba, amely kősziklából vala kivágva; és követ hengeríte a sírbolt
szájára” (Márk. 15,42-46).
Lukács is megírja az Úr Jézus
testének eltemetését: „És ímé egy ember,
kinek József vala neve, tanácsbeli (a nagytanács tagja), jó (derék) és igaz férfiú. Ki nem vala részes azoknak tanácsában és cselekedetében
(aki nem értett egyet a többiek határozatával és eljárásával). Arimatiából, a zsidók (a júdeaiak egyik)
városából való, ki maga is várja vala az
Istennek országát; Ez oda menvén Pilátushoz, elkéré a Jézus holttestét. És
levévén azt, begöngyölé azt gyolcsba, és helyezteté azt egy sziklába vágott
sírboltba, melyben még senki sem feküdt. És az a nap péntek vala, és szombat
virrada rá. (Az ünnepi előkészület napja már elmúlt és megkezdődött a
szombat //szó szerint: „feljött a
szombat.” Az új nap ugyanis előző napon az esthajnalcsillag feljöttével
kezdődött//) (Luk. 23,50-56).
Így teljesedett be az
Ézsaiáson keresztül mondott prófécia: „És
a gonoszok (a bűnösök) közt adtak
sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett
hamisságot (nem követett el gonoszságot), és álnokság sem találtatott szájában (és nem beszélt álnokul)” (Ésa.
53,9).
Nikodémuszról így tesz
bizonyságot az ige: „Vala pedig a farizeusok közt egy [(Phariszaiosz): elkülönülő, vagyis
kirekesztően vallásos] ember, a neve
Nikodémusz, [jelentése: diadalmas a népe között]; a zsidók [(iúdaiosz):
júdeaiak] főembere [egyik vezetője
volt, a nagytanács, a Szanhedrin tagja]: Ez
jöve Jézushoz [egy] éjjel, és monda
néki: Mester [Rabbi], tudjuk, hogy
Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti [hiszen senkinek sincs
hatalmában, hogy ezeket] a jeleket
[csodákat], amelyeket te teszel, hanem ha
az Isten van vele” (Ján. 3,1-2).
Ugyanis: „… a főemberek [a vezetők] közül
is sokan hivének ő benne: de a farizeusok miatt nem vallák be, hogy ki ne
rekesztessenek a gyülekezetből [(aposzünagógosz): a
zsinagógából nehogy kizárják őket]” (Ján. 12,42).
A temetkezési szokásokat
pedig a Lázár feltámadásánál mutatja be Isten Igéje: „És kijöve a megholt [vagyis a halott], lábain és kezein kötelékekkel megkötözve [vagyis kezén-lábán (keiria): vászoncsíkokkal
/ ruhából tépett hosszú csíkokkal
bepólyálva, illetve (perideó): körülkötve],
és az orczája kendővel vala leborítva [vagyis
arcát kendő takarta]…” (Ján. 11,44)
