Lukács igy
bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Monda pedig az ő tanítványainak: Annakokáért
mondom néktek, ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek; se a ti
testetek (szóma: egész
lényetek) felől, mibe öltözködjetek (hogy mivel
ruházkodjatok). Az élet több, hogynem az
eledel (táplálék), és a test (szóma: egész lényetek), hogynem az öltözet (ruházat).
Tekintsétek (nézzétek) meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem nem
aratnak; kiknek nincs tárházuk (kamrájuk), sem csűrük; és az Isten (mégis) eltartja
őket: mennyivel drágábbak (értékesebbek) vagytok ti a madaraknál? Kicsoda pedig az közületek, aki
aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal (vagy ki tudná
közületek akár egy arasznyival is meghosszabbítani életét //életidejét//)? Annakokáért ha a mi legkisebb dolog, azt sem
tehetitek (ha tehát a legcsekélyebbre sem vagytok képesek), mit aggodalmaskodtok a többi felől?
Tekintsétek (nézzétek) meg a liliomokat, mimódon növekednek: nem
fáradoznak, és nem fonnak: de mondom néktek: Salamon minden (teljes) ő dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek
közül egy (bármelyik). Ha pedig a
füvet, mely ma a mezőn van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza
(öltözteti) az Isten; mennyivel inkább
titeket, ti kicsinyhitűek! Ti se kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok; és
ne kételkedjetek (és ne nyugtalankodjatok). Mert mind ezeket a világi pogányok (a nemzetekből valók) kérdezik; a ti Atyátok pedig tudja, hogy
néktek szükségetek van ezekre. Csak (inkább) keressétek az Isten országát, és ezek (is ráadásul) mind megadatnak néktek” (Luk. 12,22-31)
Mert: „Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak;
kóvályognak, mert nincs mit enniük?” (Jób.
39,3)
„Aki
megadja táplálékát a baromnak (az állatoknak), a holló-fiaknak, a melyek kárognak” (Zsolt. 147,9)
Ezért: „Semmi felől (és
semmiért) ne aggódjatok, hanem
imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal (mindenkor) hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat
(kéréseiteket) az Isten előtt” (Fil.
4,6)
És: „Minden gondotokat (aggályosság,
nyugtalanság, gond, aggodalom) Őreá
vessétek (minden gondotokkal forduljatok hozzá), mert néki gondja van (gondot visel) reátok (törődik veletek, gondoskodik rólatok)” (1Pét 5,7)
Már Dávid ezt tanácsolja: „Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot
visel rólad…” (Zsolt. 55,23)
És az aggodalmaskodás helyett:
„Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked
szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti
(mert ő munkálkodik)” (Zsolt. 37,4-5).
És: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő
gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,19)
Mert: „Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett
kenyeret ennetek! (mert akit az ÚR szeret) szerelmesének álmában (is) ád
eleget. (Zsolt. 127,2)
Ezért boldogan vallja Dávid: „Az
Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm” (Zsolt.
23,1)
Hiszen: „Gyermek voltam, meg is vénhedtem (öregedtem), de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, (sem azt, hogy) a magzatja (gyermeke) pedig kenyérkéregetővé (vagy koldussá
vált)” (Zsolt. 37,25)
Az apostol pedig így
folytatja: „Hanem hirdetjük,
[prédikáljuk] amint meg van írva: „Amit
szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, [föl nem
fogta; meg se gondolt] azt készítette el
az Isten az őt szeretőknek” (1Kor. 2,9)
Mert: „Aki az ő tulajdon [saját] Fiának
nem kedvezett, [nem kímélte]
hanem őt mindnyájunkért odaadta
[áldozatul kiszolgáltatta] mimódon ne
ajándékozna vele [miért ne adna
ingyen; kegyelemből az ö Fiával] együtt
mindent minékünk? (Róm. 8,32)