Mát. 9,1 És hajóra [bárkába]
szállva átkele [a
tavon; a tengeren], és
méne a maga városába
Mát. 9,2 És ímé hoznak vala hozzá egy ágyban fekvő [hordágyra helyezett] gutaütött embert [egy
bénát]. És látva Jézus azoknak hitét, monda a gutaütöttnek [a bénának]: Bízzál fiam [légy bátor gyermekem]! Megbocsáttattak
néked a te bűneid [a te céltévesztésed].
Mát. 9,3 És
ímé némelyek az írástudók [törvénytanítók] közül mondának magukban: Ez
káromlást szól [ez az ember Istent káromolja, gyalázza].134
Mát. 9,4 És
Jézus, látva [mivel ismerte] az ő
gondolataikat [tűnődéseiket; belelátva a gondolataikba], monda: Miért
gondoltok gonoszt a ti szívetekben [miért
hatnak a rossz indulatok szívetekben]?135
Mát. 9,5 Mert [ugyan]
mi könnyebb [mi jár kevesebb
fáradtsággal, mi egyszerűbb], ezt
mondani-e: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy ezt mondani: Kelj föl és
járj [járkálj, sétálj]?
Mát. 9,6
Hogy pedig megtudjátok [lássátok, megmutatom nektek], hogy az ember Fiának van
hatalma [van felhatalmazása] a földön
a bűnöket megbocsátani (ekkor monda a gutaütöttnek) [a bénának]: Kelj föl, vedd [föl] a te (hord)ágyadat, és eredj haza.136
Mát. 9,7 És az felkelvén, haza méne.
Mát. 9,8 A sokaság [a tömeg]
pedig ezt látván, elálmélkodék [félelem fogta
el őket; elcsodálkozott; megrémült],
és dicsőíté az Istent, hogy ilyen [nagy
dolgokra] hatalmat [felhatalmazást, jogot, jogosultságot] adott
az embereknek.
Mát. 9,9 És mikor Jézus onnét tovább méne [onnan távozott], láta egy embert ülni a
vámszedő helyen, akinek Máté volt a neve [Isten ajándéka, az Úr adománya],
és monda néki: Kövess engem! És az felkelvén, követé őt.
Mát. 9,10 És
lőn [történt], amikor [vendégül látta és] Ő (Jézus) letelepedék
a házban [és mikor benn a házban
asztalhoz dőlt], ímé sok vámszedő és bűnös [céltévesztett] jött oda és letelepedtek Jézussal és az ő
tanítványaival az asztalhoz [és szintén
asztalhoz dőltek].
Mát. 9,11 És látva ezt a farizeusok, mondának az ő
tanítványainak: Miért eszik ez a ti Mesteretek a vámszedőkkel és bűnösökkel [céltévesztettekkel] együtt?
Mát. 9,12 Jézus pedig ezt hallván, monda nékik: Nem az
egészségeseknek [jó erőben lévőknek; nem az erő(telje)seknek,] van szüksége
orvosra, hanem a betegeknek [akik
gonoszul szerencsétlenül, nyomorúságosan, súlyosan szenvednek; a rosszullévőknek].139
Mát. 9,13 Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot [könyörületet] akarok és nem áldozatot.
Mert nem az igazakat [a megigazultakat] hívogatni
jöttem, hanem a bűnösöket [a céltévesztetteket]
a megtérésre [gondolkodásmód megváltoztatására, hogy
visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé].140
Mát. 9,14 Akkor a János tanítványai jövének [odamentek] hozzá, mondván: Miért [van] hogy [amíg] mi és a farizeusok sokat [gyakran] böjtölünk, a te tanítványaid
pedig nem böjtölnek?
Mát. 9,15 És monda nékik Jézus: Vajon szomorkodhatik-e [búsulnak-e a
vőlegény barátai; csak nem
gyászolhat] a násznép amíg velük van
[náluk tartózkodik] a vőlegény? De
eljőnek a napok [az
az idő], amikor elvétetik tőlük a vőlegény [erővel elviszik], és akkor [majd ők]
böjtölni fognak.
Mát. 9,16 Senki sem vet [tesz, varr]
pedig új posztóból [szövetből] foltot
az ócska [régi] ruhára [köpenyre]. Mert ami azt kitoldaná [amivel a lyukat betölti; mert a folt (a toldás)], még elszakít a
ruhából [kitép; magához szakítja a
köpenyt]. És nagyobb szakadás lesz. [csúnyább
(rosszabb) szakadás támad; keletkezne].
Mát. 9,17 Újbort sem töltenek ó [régi] tömlőkbe; máskülönben [ha
mégis megteszik] a tömlők szétszakadoznak [szétrepednek; kiszakadnak],
és a bor kiömöl [elfolyik], a tömlők
is elvesznek [elpusztulnak; tönkremennek]; hanem az újbort új
tömlőkbe töltik, és [akkor] mindkettő
megmarad [együtt].142
Mát. 9,18 Mikor ezeket mondá nékik, ímé egy főember [egy zsinagógai elöljáró] eljövén leborula
előtte, mondván: Az én leányom épen most halt meg; de jer, vesd [tedd] reá kezedet, és megelevenedik [és életre kel, és élni fog].
Mát. 9,19 És felkelvén [erre útnak indult] Jézus, és követé őt
tanítványaival együtt.
Mát. 9,20 És
ímé, egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásban szenved vala, hozzájárulván
[hozzáférkőzve] hátulról, illeté [megérintette] az ő ruhájának szegélyét [szélét;
bojtját; szegélyrojtját].
Mát. 9,21 Mert ezt mondja [így
gondolkodik] vala magában: [elég], ha csak ruháját illetem [megérinthetem] is, meggyógyulok [mentes leszek bajomtól].
Mát. 9,22 Jézus pedig megfordulván [hátrafordult] és reá tekintvén [ránézett az
asszonyra], monda: Bízzál leányom; a te hited megtartott [meggyógyított]
téged. És meggyógyult [mentesült bajától;
egészséges lett] az asszony abban az
órában [abban a
pillanatban].144
Mát. 9,23 És
Jézus a főember házához érvén [bement az
elöljáró házába], látván a sípolókat [fuvolásokat]
és a tolongó [zajongó; jajgató]
sokaságot [tömeget, a temetési zenét
játszó embereket],
Mát. 9,24 [Azonnal rájuk
szólt és] Monda nékik: Menjetek el innen, mert a leányzó [a kislány]
nem halt meg, hanem [csak] aluszik [szunnyad]. És kinevették (kigúnyolták)
őt.
Mát. 9,25
Mikor pedig a sokaság eltávolíttaték [kiment;
kiterelték onnan az embereket], bemenvén [a szobába], megfogá annak [a kislánynak a] kezét, és a
leányzó felkelt [felébredt; feltámadt].
Mát. 9,27 És mikor Jézus tovább ment onnét, két vak [csatlakozott hozzá] követé őt [és nyomába szegődött], kiáltozva és ezt mondva: Könyörülj rajtunk [légy irgalmas hozzánk], Dávidnak fia!
Mát. 9,28 Mikor pedig beméne a házba, oda menének hozzá a
vakok, és monda nékik Jézus: Hiszitek-e, hogy én azt megcselekedhetem [hogy meg tudom ezt tenni]? Mondának
néki: Igen, Uram.
Mát. 9,29
Akkor illeté [megérintette]
az ő szemeiket, mondván: Legyen néktek [történjen] a ti hitetek szerint [ahogyan hittétek].
Mát. 9,30 És megnyilatkozának azoknak szemei; és [erélyesen, keményen, szigorúan] rájuk
parancsolt Jézus, mondván: Meglássátok [vigyázzatok],
senki meg ne tudja!146
Mát. 9,31 Azok pedig [alighogy]
kimentek, elterjeszték az ő hírét abban az egész tartományban [az egész vidéken].
Mát. 9,32 Mikor pedig azok elmentek vala, ímé egy ördöngős [démontól megszállott, démonizált] néma
embert [egy süketnémát] hozának néki.
Mát. 9,33 És
az ördögöt [a
gonosz szellemet, a démont]
kiűzvén [és mihelyt a démont kihajtotta
belőle], megszólalt a néma; és a sokaság [a tömeg] csodálkozik [megdöbbent]
vala, mondván: Soha nem láttak [még]
ilyet [ilyen
hatalmas dolog még soha nem történt] Izráelben!
Mát. 9,34 A farizeusok pedig ezt mondják [kijelentették] vala: Az ördögök [a gonosz szellemek, a démonok]
fejedelme által [segítségével] űzi ki
az ördögöket [a
gonosz szellemeket, démonokat].
Mát. 9,35 És
körüljárja [bejárta] vala Jézus a
városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az
Isten [a mennyek] országának] Evangéliumát [az Isten királyságáról szóló örömhírt;
királyi uralmának jó hírét; a győztes
hadvezér érkezésének hírét]. És gyógyítván mindenféle [mindenfajta] betegséget és
mindenféle erőtelenséget [gyengeséget; minden
bajt, kórt, fogyatékosságot, rosszullétet, krónikus jellegű fizikai
rendellenességet az emberi szervezetben. Ártalmat, csapást, panaszt; gyötrő,
kínos betegségeket] a nép között.
Mát. 9,36
Mikor pedig látta vala a sokaságot [a tömeget], könyörületességre indula rajtok [megszánta őket; megesett rajtuk a szíve], mert el voltak gyötörve és szétszórva [és elesettek, fáradtak
és elhagyatottak, elcsigázottak és kimerültek
voltak], mint a pásztor nélkül való juhok.148
Mát. 9,37 Akkor monda az ő tanítványainak: Az aratni való sok,
de a munkás kevés.
Mát. 10. A tizenkét apostol
kiválasztása
Mát. 10,1 És előszólítván [magához
hívta] tizenkét tanítványát, (telj)hatalmat
[képességet, felhatalmazást]
ada nékik a tisztátalan [gonosz] szellemek
felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden(fajta) betegséget [bajt,
csapást] és minden
erőtelenséget [és gyengeséget].
Mát. 10,2 A tizenkét apostol nevei pedig ezek: Első Simon [Isten
meghallgatott], akit Péternek [szikla vagy kő(darab)] hívnak,
és András [férfias], az ő testvére. Jakab [ravasz; az istenség védjen], a Zebedeus fia [Isten
ajándéka], és János [az Úr megkegyelmezett] az ő
testvére.
Mát. 10,3 Filep [a lovakat //a testi erőt //
kedveli] és Bertalan [Talmai
fia: merész, bátor, vakmerő].
Tamás [iker] és Máté [az Úr adománya], a vámszedő.
Jakab [más helyébe lépő], az Alfeus [vezető, tanító] fia, és
Lebbeus [szívélyes, értelmes férfi], akit Taddeusnak [szívélyes;
dicséret; vagy Tádénak: bátor] hívtak;
Mát. 10,4 [a vakbuzgó]
Simon [meghallgattatás] a kananita [buzgó, féltékenyen
szerető; a zelóta], és Júdás, az Iskariotes [kerióti
férfi; akit a sqarja = áruló névvel
illették], aki el is árulta [kiszolgáltatta (feladta)] őt [aki
árulója is lett].
Mát. 10,5 Ezt a tizenkettőt küldé ki Jézus, és megparancsolá [ezt a rendelkezést adta] nékik, mondván:
Pogányok útjára ne menjetek, [pogányokhoz
(a nemzetekhez) vivő úton el ne induljatok] és
Samaritánusok [őrtorony, őrhegy; őrséghez tartozó] városába ne menjetek [ne térjetek] be;
Mát. 10,7 Elmenvén [menjetek el, (hírnökként)] pedig és prédikáljatok [és ezt hirdessétek nekik], mondván: Elközelített [közel
jött] a mennyeknek országa [királysága;
az Egek (Istenének) királyi uralma].
Mát. 10,8 Betegeket [erőtleneket;
gyengélkedőket] gyógyítsatok,
poklosokat [leprásokat] tisztítsatok
[meg], halottakat támasszatok [keltsetek életre], ördögöket [ördögi, gonosz szellemeket,
démonokat] űzzetek. Ingyen vettétek [ajándékba kaptátok], ingyen [ajándékba] adjátok.
Mát. 10,9 Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti
erszényetekbe [övetekbe],
Mát. 10,10 [Ne vigyetek az
útra se poggyászt] se útitáskát [tarisznyát],
se két (felső)ruhát [köntöst], se sarut, se pálcát [se vándorbotot ne vigyetek]; mert méltó
a munkás az ő táplálékára [az ő kenyerére; a munkás ugyanis megérdemli, hogy gondoskodjanak róla].
Mát. 10,11 Amely városba vagy faluba pedig bementek,
tudakozzátok meg [érdeklődjetek, hogy kire
számíthattok; kutassátok ki hogy],
ki abban méltó; és ott [annál]
maradjatok, amíg tovább [nem]
mehettek [indultok].
Mát. 10,12 Ha pedig bementek [beléptek]
a házba, köszöntsétek azt [a ház népét
e szavakkal: Békesség152A a háznak].
Mát. 10,13 És ha méltó [erre
az] a ház (az a háznép), szálljon
a ti békességtek reá; ha pedig nem méltó, a ti békességtek rátok térjen vissza.
Mát. 10,14 És ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a
ti beszédeteket [meg sem hallgatja
szavaitokat (igéiteket), távozzatok
abból a házból, vagy városból és],
mikor kimentek abból a házból, vagy városból, [még] lábaitok porát is verjétek [rázzátok] le [lábatokról].
Mát. 10,15 Bizony mondom néktek: Az ítélet [a döntés, (meg)ítélés, válság]
napján könnyebb [elviselhetőbb
(tűrhetőbb, kíméletesebb) sorsa, helyzete] lesz a Sodoma [körülzárt hely; égő; fás
tájék] és Gomora [elsüllyedés,
árvíz, elpusztulás] földjének
[az ítélet napján]. Mint annak a
városnak.
Mát. 10,16 Ímé, én elbocsátlak [küldelek] titeket, mint juhokat [bárányokat] a farkasok közé; legyetek azért okosak [józanságot
megőrzők, önmagatokon uralkodók, érzéseiteknek parancsolók, körültekintők,
fortélyosok, ravaszok, eszesek;
meggondoltak] mint a kígyók, és szelídek [egyszerűek] mint a galambok.
Mát. 10,17 De óvakodjatok az emberektől [vigyázzatok az emberekkel]; mert törvényszékekre adnak [ítélő tanácsoknak (bíróságoknak) fognak átadni]
titeket és az ő gyülekezeteikben [zsinagógáikban]
megostoroznak [megkorbácsolnak]
titeket;
Mát. 10,18 És helytartók [vezető
emberek; fejedelmek; kormányzók]
és királyok elé visznek [hurcolnak]
titeket érettem [énmiattam],
bizonyságul [tanúságtételül; hogy tanú(bizony)ságot tegyetek] ő [nekik]
magoknak és a pogányoknak [és a
más nemzetekhez tartozóknak].
Mát. 10,19 De mikor átadnak [elárulnak és kiszolgáltatnak] titeket
[és bíróság elé állítanak], ne aggodalmaskodjatok [ne legyen gondotok arra; nehogy
(aggódva) tépelődjetek; ne
töprengjetek, és ne nyugtalankodjatok, hogy] mi módon vagy mit szóljatok [vagy mit beszéljetek]. Mert megadatik
néktek [megkapjátok] abban az órában,
mit mondjatok [amit mondanotok kell majd;
és hogy hogyan beszéljetek].
Mát. 10,20 Mert nem ti vagytok, akik szóltok [beszéltek], hanem a ti Atyátoknak Szelleme az, aki szól ti bennetek [és általatok; és rajtatok
keresztül].155
Mát. 10,21 [Abban az időben] halálra adja pedig testvér
testvérét, atya [apa] gyermekét;
támadnak magzatok [gyermekek lázadnak fel] szüleik ellen, és
megöletik [halálra juttatják] őket [és vesztüket okozzák].
Mát. 10,22 És gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt [minden nemzet szemében] az én nevemért [az én nevem miatt]; de aki mindvégig156 megáll,157 [kitart; állhatatos marad], az megtartatik,158
[üdvözül; megmenekül; megszabadul].159
Mát. 10,23
Mikor pedig abban a városban üldöznek titeket, szaladjatok [meneküljetek; fussatok] a másikba. Mert bizony mondom néktek: be sem járjátok [végig sem járjátok] Izráel városait [igazán mondom: nem végzitek el ezt a munkát Izrael minden
városában], míg [mire] az embernek Fia az [Emberfia] eljövend [visszajön hozzátok].
Mát. 10,24 Nem fölebbvaló [nem
nagyobb] a tanítvány a tanítónál [mesterénél],
sem a (rab)szolga az ő uránál.
Mát. 10,25 Elég a tanítványnak, ha olyan(ná lesz) mint a mestere [elégedjék meg, ha úgy lesz a sora, mint a
tanítójának], és a (rab)szolgának, mint az ő Ura. Ha a
házigazdát [a ház urát] Belzebubnak [magasság
ura; legyek ura] hívták
[nevezték el], mennyivel inkább [úgy fogják nevezni; csúnyább néven
nevezik] az ő házanépét [a
cselédjeit; a házához tartozókat; a család többi
tagját]?!
Mát. 10,26 Azért ne féljetek [ne rettenjetek, (ne ijedjetek, rémüljetek, riadjatok) meg]
tőlük. Mert nincs oly rejtett [leplezett, eltitkolt]
dolog, ami [egyszer] napfényre ne
jőne [le ne lepleződnék]; és oly
titok [rejtett, titkos, vagy színlelt
dolog], ami ki ne tudódnék [melyet
meg ne ismernének]. 162
Mát. 10,27 Amit néktek a sötétben mondok, a világosságban [(verő)fényben; fényes nappal] mondjátok [el,
szóljátok]; és amit fülbe súgva
hallotok, a háztetőkről [hírnökként]
hirdessétek [prédikáljátok].
Mát. 10,28 És ne féljetek azoktól [sem], akik [csak] a testet [az élő szervezet] ölik
meg [akik csak a testet, az élő
szervezet képesek megölni, elpusztítani].
A legbelső
éneteket pedig meg nem
ölhetik [mert megölni nincs hatalmukban;
nem képesek; nem tudják; a legbelső
éneteknek nem árthatnak]! Hanem attól féljetek inkább, [akinek hatalma van] mind a legbelső éneteket], mind a testet [az élő
szervezet] elveszteni
[el tudja pusztítani, és el tudja taszítani]
a gyehennában [a Siralom-völgybe: a nagy
nyomorúságba].
Mát. 10,29 Nemde, két verebecskét [verébfiókát, a verébnek
párját] meg lehet venni [árulják]
egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre [mégsem pusztulhat el közülük egy sem]
a ti Atyátok tudtán kívül!
Mát. 10,30 Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon [számolva] vannak [tartva, és egyetlen
hajszál sem vész el a fejetekről].
Mát. 10,31 Ne féljetek [tehát,
ne ijedjetek, ne rémüljetek,
riadjatok meg] azért; ti sok [számos]
verebecskénél [verébfiókánál]
drágábbak [értékesebbek, különbek] vagytok [és többet értek].
Mát. 10,32
Valaki azért vallást tesz164 én rólam [akik
meg fognak vallani engem, és elismerik, hogy hisznek bennem] az emberek előtt, [majd]
én is vallást teszek arról [mindazok
mellett] az én mennyei Atyám előtt [arról én is elismerem mennyei Atyám előtt, hogy hozzám
tartozik];
Mát. 10,33 Aki pedig megtagad [elutasít, visszautasít] engem
az emberek előtt, én is megtagadom azt [majd]
az én mennyei Atyám előtt [aki a
mennyekben van].165
Mát. 10,34 Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet [a
veszély érzetétől való mentességet,
és háborítatlanságot] bocsássak [hozzak]
e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak [hozzak], hanem hogy fegyvert [(harci)
kardot vetni jöttem].
Mát. 10,35 Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az
ember és az ő atyja [hogy szétválasszam,
és egymás ellen fordítsam az embert és atyját], a leány és az ő anyja, a
meny és az ő napa [anyósa] közt;
Mát. 10,36 És hogy az embernek ellensége legyen az ő [saját] házanépe [tulajdon családja lesz az ellensége].
Mát. 10,37 Aki inkább szereti [jobban kedveli; A szó a szeretet érzelmi jellegét emeli ki főképp:
ragaszkodás, vonzalom, szimpátia] atyját és anyját hogynem engemet, [jobban ragaszkodik apjához vagy anyjához
semmint hozzám], nem méltó én hozzám.
És aki inkább szereti [jobban
ragaszkodik; jobban kedveli] fiát és leányát, hogynem engemet [mint engem],
nem méltó én hozzám.167
Mát. 10,38
És a ki föl nem veszi [vállára; aki nem
fogadja el] az ő keresztjét [kínkaróját naponta, a halálnak
kitettséget, azaz önmegtagadást] és úgy nem követ [nem
kísér] engem [nem csatlakozik hozzám, és nem jön azzal
utánam,], nem méltó én hozzám [ugyancsak nem érdemli meg, hogy hozzám tartozzon].
Mát. 10,39 Aki megtalálja az ő életét [aki próbálja megtartani az életét],
elveszti,168
[pusztulásba viszi] azt; és a ki
elveszti [pusztulásba viszi] az
ő életét én érettem [én miattam],
megtalálja [megmenti] azt.
Mát. 10,40 Aki titeket befogad, engem fogad be; és aki engem
befogad, azt fogadja be, aki engem (el)küldött.
Mát. 10,41 Aki befogadja a prófétát próféta nevében, prófétának
jutalmát veszi [prófétának fizetségét
fogja kapni]; és aki befogadja az
igazat [a megigazultat] igaznak [megigazultnak] nevében, igaznak [megigazultnak] jutalmát veszi [fizetségét fogja kapni];
Mát. 10,42 És aki inni ád egynek e
kicsinyek [legkisebbek] közül
csak egy pohár hideg [friss] vizet [és megitat egyet],
tanítvány nevében [mert az tanítványom],
bizony mondom néktek, el nem vesztheti [semmiképpen
sem] jutalmát [fizetségét].170
134 Hiszen
a prófétán keresztül már kijelentette az Úr: „Én, én
vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat (gonoszságodat)
enmagamért, és bűneidről
(gonoszságodról) nem emlékezem meg!” (Ésa.
43,25) Erről szól Mikeás próféta is: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki
megbocsátja a bűnt (a gonoszságot) és
elengedi öröksége (népe) maradékának
vétkét (gonoszságát; büntetését)?! Nem
tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban (mert abban
telik kedve, hogy kegyelmet ad)! Hozzánk
térvén, könyörül rajtunk (újra irgalmas lesz hozzánk); eltapodja álnokságainkat (igazságtalanságunkat). Bizony a tenger mélységébe veted minden
bűnünket (a céltévesztésünket)!” (Mik. 7,18-19) Dávid is erről prófétál: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről
(és ne feledd el, mennyi jót tett veled). Aki
(Ő) megbocsátja minden bűnödet
(gonoszságodat), meggyógyítja minden
betegségedet (fogyatékosságodat, rosszullétedet). Aki megváltja életedet a koporsótól (a sírtól); kegyelemmel (szeretettel) és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt.
103,2-4)
135
Hiszen az Úr Jézus: „… nem szorult rá (és nem volt szüksége arra), hogy valaki bizonyságot tegyen (hogy bárki tanúskodjék) az emberről; mert magától (mert Ő maga) is tudta, mi volt (hogy mi lakik) az emberben” (Ján. 2,25) Már Dávid így prófétál az Úrról: „Az Úr, Jahve az Örökkévaló tudja az embernek gondolatait, hogy azok
hiábavalók” (Zsolt. 94,11).
139 Mert
az Úr Jézus azért jött, hogy ezt a próféciát is betöltse: „Az
elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet (sérültet) kötözgetem
(bekötözöm), s a beteget (a gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok…” (Ezék.
34,16). Egy történetben mutatja be a
Szent szellem, hogy ki szabadíthat meg, és milyen orvosra van szüksége a
betegnek: „És Asa (Ő, Isten
megszomorított) azt cselekedé, ami kedves
volt az Úr, Jahve az Örökkévaló szemei előtt, mint Dávid, az ő atyja (amit
helyesnek lát az Úr, Jahve az Örökkévaló őséhez, Dávidhoz hasonlóan). De amikor
az ellenség megtámadta, akkor már nem az Úrtól, Jahvétól az Örökkévalótól
várta a szabadítást: „Mert feljöve Baása (a rossz, a gonosz),
az Izráel királya Júda ellen, és megépíté
Rámát (hegy), hogy senkit ki és be ne
bocsásson Asához a Júda királyához. És (ekkor) vévén Asa mind az ezüstöt és aranyat, amely megmaradott volt mind az Úr,
Jahve az Örökkévaló (templomának a kincstárában), mind a király házának kincseiből. Adá azt az ő szolgáinak kezébe, és
elküldé azt Asa király Benhadádnak (Hadád fia, a hatalmas fia, a vadság,
mennydörgő, erős, a hatalmas), Tabrimmon
fiának (mennydörgő, ordító), aki
Héczion fia volt (látomás), Siria
(felföld, magaslat) királyának, aki
Damaskusban (tevékenység, serénység) lakott,
ezt izenvén néki: Szövetség van köztem és te közötted, az én atyám és a te
atyád között. Ímé ajándékot küldök néked, ezüstöt és aranyat, bontsd fel a te
szövetségedet Baásával, az Izráel királyával, hogy távozzék el tőlem” (1
Kir. 15,11.17-19) Az Úr figyelmezteti a
mindenkori hívőket, hogy mi a következménye, ha a gonoszhoz fordulnak
szabadításért: „Az időben méne Hanáni
próféta / látnok (az Úr
kegyelmes, irgalmas) Asához, a Júda
királyához, és monda néki. Mivel a Siria (szomjas, száraz föld) királyában volt bizodalmad (és Arám
királyára támaszkodtál, nem pedig Istenedre, az Úrra, Jahvéra az Örökkévalóra),
és nem az Úrban, Jahvéban az
Örökkévalóban, a te Istenedben bíztál. Ezért szabadult meg (csúszott ki a
kezedből) a Siriabeli (az Arám) király hada a te kezedből. Avagy nem vala-e a Szerecseneknek /etiópoknak (fekete, sötétbőrű; összefutott nép) és a Líbiabelieknek (szomjas, száraz
föld) nagy seregük (roppant
hadereje), felette sok szekereik és
lovagjaik? Mindazáltal, mivel az Úrban, Jahvéban az Örökkévalóban volt
bizodalmad, kezedbe adá azokat; Mert az Úr, Jahve az Örökkévaló szemei forognak
az egész földön (áttekintik az egész földet), hogy hatalmát (erejét) megmutassa
azokhoz, akik ő hozzá teljes szívvel ragaszkodnak (akik tiszta szívvel az
övéi). Bolondul cselekedtél (ostobán
viselkedtél) ebben (a dologban); azért mostantól kezdve háborúk lesznek te
ellened (és emiatt mostantól fogva háborúkban lesz részed). Akkor megharaguvék (bosszús lett) Asa a prófétára / látnokra, és veté őt a
tömlöcházba (kalodába zárá), mert
igen megharagudott vala e szóért reá (olyan dühös lett rá emiatt); és ugyanakkor Asa a nép közül is sokat
megnyomoríta (bántalmazott)” (2 Krón. 16,7-10) És mivel nem tért meg a próféta intésére sem, szíve
megkeményedett: „És megbetegedék Asa,
királyságának harminckilencedik esztendejében lábaira, annyira, hogy igen
súlyos volt az ő betegsége (és betegsége egyre súlyosbodott); mindazáltal betegségében is nem az Urat,
Jahvét az Örökkévalót keresé (nem az Úrhoz, Jahvéhoz az Örökkévalóhoz folyamodott),
hanem az orvosokat. És elaluvék Asa az ő
atyáival, és meghala az ő királyságának (uralkodása) negyvenegyedik esztendejében” (2 Krón. 16,12-13).
140 Pedig: „Megjelentette
néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr, Jahve az Örökkévaló te
tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél (hogy élj törvény szerint), szeressed az irgalmasságot (törekedj
szeretetre), és hogy alázatosan járj a te
Isteneddel” (Mik. 6,8) „Mert szeretetet kívánok én és
nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós.
6,6).
142 ELIHU
(maga az Isten) így beszél az új
tömlőről, és az újborról: „Mert tele vagyok beszéddel (szavakkal); unszolgat
(szorongat) engem a bennem levő Szellem.
Ímé, bensőm olyan, mint az újbor, amelynek
nyílása nincsen; miként (újbortól) az
új tömlők, csaknem szétszakad (széthasad)” (Jób. 32,18-19)
144 A
törvény magyarázza meg, hogy miért csak titokban, hátulról férkőzött az asszony
az Úr Jézushoz. Hiszen a törvény kimondja, hogy: „Mikor asszony lesz magfolyóssá és
véressé lesz az ő magfolyása a testén
(vérfolyás a testében), hét napig legyen
az ő havi bajában (hét napig számít havi tisztulásban levőnek), és valaki (és mindenki aki) illeti azt (érinti őt), tisztátalan legyen estvéig. Mindaz is, amin
hál (fekszik) az ő havi bajában (havi
tisztulása idején), tisztátalan legyen és
mindaz is, amin ül, tisztátalan legyen. És hogyha sok napig tart az asszonynak
az ő vérfolyása a havi bajának idején kívül (is), vagy ha a folyás a havi bajon túl (a havi tisztulás idejénél
tovább) tart: valameddig az ő
tisztátalanságának folyása tart, úgy legyen (akkor tisztátalan legyen
folyásának egész idején), mint havi
bajának (éppoly tisztátalan, mint havi tisztulásának) idején, tisztátalan az. És mindaz is, aki illeti azokat (bárki ér
hozzá azokhoz), tisztátalan lesz, mossa
meg (mossa ki) azért a ruháit, és
mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig” (3
Móz. 15,19-20.25.27) Az asszony
azért hitte, hogy már az Úr Jézus ruhájának érintésétől meggyógyul, mert hallotta
– ahogy ezt a Márk írása szerinti Evangélium kijelenti – hogy: „És ahová bemegy vala (az Úr Jézus) a falvakba vagy városokba, vagy majorokba
(vagy településekre), a betegeket letevék
a (tereken) piacokon, és kérik vala
őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék (megérinthessék). És valahányan csak illeték,
(megérintették) meggyógyulának” (Márk. 6,56). Ezzel az erővel ruházta fel az Úr az övéit is: „Úgyannyira, hogy az utcákra hozák ki a
betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon (fekvőhelyekre), hogy az arra menő Péternek (legalább) csak árnyéka is érje valamelyiket közülük (vetődjék
rá valamelyikükre). És a szomszéd városok
sokasága (népe) is Jeruzsálembe
gyűlt, hozva betegeket és tisztátalan szellemektől gyötretteket: kik mind
meggyógyulának” (Csel. 5,15-16)
145 A
kislányt siratók, az izraeli szokásoknak megfelelően cselekedtek, ahogyan erről
Isten igéje szól: „Jeremiás is siratá Jósiást, és siralmas
énekekkel siratják vala őt az éneklő férfiak és asszonyok mindnyájan mind e
mai napig, amelyek szokásossá lettek
Izráelben, s ímé azok meg vannak írva a
Jeremiás siralmaiban (és el is
rendelték ezt)” (2 Krón. 35,25)
146 És
beteljesült a prófécia: „Az Úr, Jahve az Örökkévaló megnyitja a vakok szemeit, az Úr, Jahve az
Örökkévaló felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr, Jahve az Örökkévaló
az igazakat, (a megigazultakat)” (Zsolt.
146,8)
148 És hogy miért lett a nyáj szétszórva, ezt egy történeten keresztül
mutatja be Isten Igéje: Júda királya Izráel királyával együtt akar a harcba
menni, azzal a királlyal, aki eltévelyítette egész Izráel népét. Az Úrnak prófétáját
kérdezik meg, hogy szerencsés lesz-e a harcuk. S a próféta így felel: „És monda: Látám az egész Izráelt
szétszéledve a hegyeken, mint a juhokat (mint egy nyájat), amelyeknek nincsen pásztoruk. És monda az Úr,
Jahve az Örökkévaló: Nincsen ezeknek uruk (gazdájuk)? Térjen vissza kiki az ő házához (térjen haza) békességben (békével)” (1 Kir.
22,17) És Izráel királya életét vesztette a harcban,
Júda királya pedig megmenekült. De az Úr kijelenti, hogy miért történt mindez. „És eleibe méne Jéhu próféta, a Hanáni fia,
és monda Josafát királynak: Avagy az istentelennek (az Isten nélkül élőnek)
kellett-é segítségül lenned, és az Úrnak,
Jahvénak az Örökkévalónak gyűlölőit szeretned? Ezért nagy az Úrnak, Jahvénak az
Örökkévalónak haragja ellened” (2 Krón.
19,2) És – a többi okról – így szól az Úr a
pásztorokról: „Embernek fia! Prófétálj
Izráel pásztorai felől, prófétálj és mondjad nékik, a pásztoroknak: Így szól az
Úr, Jahve az Örökkévaló Isten (az én Uram, az Úr, Jahve az Örökkévaló): Jaj Izráel pásztorainak, akik önmagukat
legeltették! Avagy nem a nyájat kell-é legeltetni a pásztoroknak? A tejet
megettétek, és a gyapjúval ruházkodtatok, a hízottat (a kövéret) megöltétek (levágtátok); (de) a nyájat nem legeltettétek. A gyöngéket nem
erősítettétek, és a beteget nem gyógyítottátok, s a megtöröttet (a
sérültet) nem kötözgettétek, s az
elűzöttet vissza nem hoztátok (az eltévedtet nem tereltétek vissza) és az elveszettet meg nem kerestétek, hanem
keményen (erőszakosan) és kegyetlenül
uralkodtatok rajtuk. Szétszóródtak hát pásztor nélkül, és lőnek mindenféle
mezei vadak eledelévé, és szétszóródtak. Tévelygett nyájam minden hegyen s
minden magas halmon, és az egész föld színén szétszóródott az én nyájam, s nem
volt, aki keresné (és nincs aki utána járjon), sem aki tudakozódnék utána. Ezért, ti pásztorok, halljátok meg az Úr, Jahve
az Örökkévaló igéjét! Így szól az Úr, Jahve az Örökkévaló Isten (az én
Uram, az Úr, Jahve az Örökkévaló): Ímé,
megyek a pásztorok ellen (most a pásztorok ellen fordulok). És előkérem (és számon kérem) nyájamat az ő kezükből, s megszüntetem őket
a nyáj legeltetésétől (véget vetek annak, hogy ők legeltessék), és nem legeltetik többé a pásztorok
önmagukat, s kiragadom juhaimat szájukból, hogy ne legyenek nékik ételül
(és nem esznek belőlük többé). Mert
így szól az Úr, Jahve az Örökkévaló Isten (az én Uram, az Úr, Jahve az
Örökkévaló): Ímé, (majd) én magam keresem meg nyájamat
(juhaimat), és magam tudakozódom utána
(és én viselem gondjukat). Miképpen a
pásztor tudakozódik nyája után (ahogyan a pásztor gondját viseli a
nyájnak), amely napon ott áll elszéledt
juhai között (amelyek szét voltak szóródva); így tudakozódom nyájam után (úgy viselem gondját juhaimnak), és kiszabadítom őket minden helyről, ahova
szétszóródtak a felhőnek, s borúnak napján. És kihozom (kivezetem) őket a népek közül s egybegyűjtöm a
földekről (és összegyűjtöm az országokból), és beviszem őket az ő (saját) földjükre,
és legeltetem őket Izráel hegyein, a mélységekben (a völgyekben) s a föld (és az ország) minden lakóhelyén. Jó legelőn legeltetem
őket, és Izráel magasságos hegyein lészen akluk (és Izráel magas hegyein
fognak tanyázni), ott feküsznek (ott
heverésznek) jó akolban (jó tanyájuk
lesz), s kövér legelőn legelnek Izráel
hegyein. Én magam legeltetem nyájamat (juhaimat), s én nyugosztom meg őket (és én keresek nekik pihenőhelyet), ezt mondja az Úr, Jahve az Örökkévaló Isten
(az én Uram, az Úr, Jahve az Örökkévaló). Az
elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet
visszaterelem), s a megtöröttet
kötözgetem (a sérültet bekötözöm), s
a beteget (a gyengét) erősítem.
(a kövérre és az erősre vigyázok), és
legeltetem őket úgy, mint illik (ahogy kell)” (Ezék.
34,2-6.9-16) A prófécia az Úr Jézusban beteljesült: „Az Úr, a minden test szellemének Istene
(a minden embernek szellemet adó Isten),
rendeljen férfiút a gyülekezet fölé (élére). Aki kimenjen ő előttük, és aki bemenjen ő előttük (az legyen
előttük jártukban-keltükben); aki kivigye
őket, és aki bevigye őket (vezesse harcba, és vezesse haza őket), hogy ne legyen az Úr, Jahve az Örökkévaló
gyülekezete (közössége) olyan, mint a
juhok (mint a nyáj), amelyeknek
nincsen pásztoruk” (4 Móz.
27,16-17) Az apostol is így
ír az Úr Jézushoz megtértekhez: „Mert
olyanok valátok, mint tévelygő juhok. De most megtértetek (visszatértetek,
visszafordultatok) lelketek (legbelső
énetek, életetek) pásztorához és
felvigyázójához (felügyelőjéhez, gondozójához)” (1Pét 2:25)
149 Az Úr
így szól az Övéihez: „Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljő az aratás? Ímé,
mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy
(a mezők) már fehérek az aratásra. És aki
arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyűjt; hogy mind a vető, mind
az arató együtt örvendezzen. Mert ebben az (esetben az) a (köz)mondás igaz, hogy más a vető, más az arató. Én annak az aratására
küldtelek titeket, amit nem ti munkáltatok (amiért nem ti fáradtatok); mások munkálták (és fáradoztak érte), és ti a mások munkájába állottatok” (Ján.
4,35-38) És az aratás Ura gondoskodik
aratókról: „Ezek után pedig rendele
(szolgálatba állított) az Úr másokat is,
hetvenet, és elküldé azokat kettőnként az ő orczája előtt, minden városba és
helyre, ahová ő menendő vala. Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a
munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő
aratásába. Menjetek el: Ímé én elbocsátlak (elküldelek) titeket, mint bárányokat a farkasok közé”
(Luk. 10,1-3)
152 Samáriában
pogányok laktak, mert a babilóniai fogságra vitelkor Assiria királya elhurcolta
Babilóniába a zsidókat: „És más népet telepített be Assiria
(foglyok, megkötözöttek) királya
Babilóniából (zűrzavar;
összevisszaság, rendbontás), Kutából
(megőrzés, kincs), Avából (lerombolás;
visszafordulás), Hámátból (erődítmény, vár, falaktól körülvett;
központi város) és Sefárvaimból
(számos magaslat). És beszállítá
(letelepítette) őket Samária városaiba az
Izráel fiai helyett, akik (azok) birtokba
vették Samáriát, és annak városaiban laktak (és letelepedtek városaiban)” (2
Kir. 17,24) Amikor a kananeus asszony
kéri az Úr Jézus segítségét: „Ő pedig felelvén, monda: Nem küldettem (máshoz), csak az Izráel házának elveszett juhaihoz” (Mát.
15,24) De Pál apostol már Antiókiában
hirdeti a Krisztust, és: „Mikor pedig
látták a zsidók a sokaságot, betelének irigységgel, és ellene mondának azoknak,
miket Pál mond vala, ellenkezve és káromlást szólva. Akkor Pál és Barnabás nagy
bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy először néktek hirdettessék az Isten igéje; de mivelhogy ti megvetitek
(elutasítjátok) azt, és nem tartjátok
méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz fordulunk. Mert így
parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy
légy üdvösségükre a földnek széléig (a föld végső határáig)” (Csel.
13,45-47)
152A Békesség (eiréné): a héber salom (A héb. szótő ’tökéletes,
sértetlen’ jelentésű) megfelelőjeként, az az állapot, amelyben minden a maga
helyén van: épség; jó egészség; jólét, biztonság, siker, a veszély érzetétől
való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség
vonatkozásában. A fogalom egzisztenciális jellegéből következik, hogy
kifejezetten csak szellemi értelemben vett békéről a B úgyszólván sehol nem
beszél. A békesség kívánása része az általános köszönési formulának is, de
általános jókívánságként is hangzik.
155 Már
az Ószövetségben is így bátorította az Úr az Övéit: „És monda Mózes
az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak: Kérlek, Uram, Jahve Örökkévaló, nem vagyok
én ékesen szóló sem tegnaptól, sem tegnap előttől fogva, sem azóta, hogy
szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. Az Úr, Jahve
az Örökkévaló pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz
némává vagy süketté, vagy látóvá, vagy vakká? Nemde én, Jahve az Örökkévaló az
Úr? Most hát eredj, és én leszek a te száddal, és megtanítlak téged arra, amit
beszélned kell” (2 Móz. 4,10-12) Jeremiáshoz is így szól az Úr: „Az Úr, Jahve az Örökkévaló pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú
(fiatal) vagyok én; hanem menj mind
azokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld (és hirdesd) mindazt, amit parancsolok néked. Ne félj
tőlük, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak (és megmentelek) téged! Mond az Úr, Jahve az Örökkévaló. És kinyújtá az Úr, Jahve az Örökkévaló
az ő kezét, és megilleté (megérintette a) számat, és monda nékem az Úr, Jahve az Örökkévaló: Ímé, az én igéimet adom a te szádba!” (Jer.
1,7-9)
156 Mindvégig (telosz):
1) megvalósulás, beteljesedés, eredmény. 2) cél, határ, vég, befejeződés.
Bármilyen dolognak, cselekedetnek, vagy időnek a célba érkezése, de nem a vég,
a megszűnés, hanem annak megvalósulása értelmében: beteljesülése. Szó szerint: BEVÉGZÉS.
157 Megáll (hüpomenó): eltűr, elvisel, kibír; magára vállal. Helytáll,
ellenáll. Alatta marad a tehernek, nem teszi le (átvitt értelemben): hanem
viszi; a próbatételnek, szellemi nyomásnak: állhatatosnak lenni, maradni. Vállal
valamit.
158
Megtartatik, üdvözül (szódzó): 1) megtart, (biztonságban) megőriz. 2) megment,
kiszabadít, biztonságba helyez, meggyógyít; üdvözít. 3) betart (ígéretet). 4)
megtart (emlékezetében). 5) elrejt, titokban tart passzív alak: 6) életben
marad, tovább él. 7) megmenekül, épségben marad, biztonságba kerül. 8)
elmenekül, szerencsésen eljut valahová. Megment, kiszabadít, vagy megvéd (szó szerint vagy
képletesen). Életben tart, megóv a haláltól; megtart. Meggyógyít, megőriz,
megment, jól van, ép(-pé tesz), egészséges(-sé tesz).
159 A
prófétán keresztül pedig így figyelmeztet a Szent Szellem: „Ne higgyetek
a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban
(a jó ismerősben); az öledben ülő előtt
is zárd be szádnak ajtaját (még asszonyod előtt is, akit magadhoz ölelsz,
vigyázz, hogy mit mondasz). Mert
a fiú bolondnak tartja atyját (gyalázatosan bánik apjával), a leány anyja ellen támad, a meny az ő
napára (az anyósa ellen); az embernek
saját háznépe az ellensége” (Mik. 7,5-6). És hogy mindez mikor kezdődik, és hogyan lehet
megmenekülni, arról így beszél Pál apostol: „Mikor
pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta (elküldte) Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki
törvény alatt (a törvénynek alávetve) lett, Hogy a törvény alatt levőket
megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot (és Isten fiaivá legyünk)” (Gal.
4,4-5).
162 A
Prédikátoron keresztül folytatódik a kijelentés: „Mert minden cselekedetet (minden tettet) az Isten ítéletre előhoz (megítél), minden titkos (titkolt) dologgal,
akár jó, akár gonosz (rossz) legyen
az” (Préd. 12,16) És: „Feltárja
a sötétségből a mélységes titkokat (és sötét titkokat leplez le, és
napvilágra hozza a homályos dolgokat), és
a halálnak árnyékát is világosságra hozza” (Jób. 12,22) Az apostolokon keresztül hangzó
kijelentések: „Mert nékünk mindnyájunknak
meg kell jelennünk (és leplezetlenül kell odaállnunk) a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék (és
mindenki megkapja, amit megérdemel) a
szerint, amiket e testben (teljes valójában) cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt” (2 Kor. 5,10) Mert: „Egy a törvényhozó
(a törvényadó, és az ítélőbíró), aki
hatalmas megtartani (megmenteni) és
elveszíteni…” (Jak. 4,12)
164 Vallást tesz (homologeó):
szó
szerint: ugyanazt mondják velem (együtt). Tehát jelentése még: ugyanazt mondja,
mint én, egyetért velem (a nyilvánosság előtt). Azonosul velem, elismer, elfogad engem (az emberek
előtt).
165 Pál apostol így bátorítja Timóteust, és a
minden időben élő, Istent szeretőket: „Ne szégyeneld hát a mi Urunk
bizonyságtételét (a mi Urunkról szóló
bizonyságtételt), se engem, az ő foglyát;
hanem (velem) együtt szenvedj az
evangéliumért Istennek hatalma szerint (Isten ereje által)” (2
Tim. 1,8) Mert: „Ha tűrünk, vele együtt
fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, ő is megtagad minket” (2
Tim. 2,12) A feltámadott Úr ígérete: „Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az
élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő
angyalai előtt” (Jel. 3,5) Ezt tudva így bátorít az apostol: „Ne
veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van” (Zsid.
10,35)
167 Léviről (kísér,
csatlakozik, kötődik) – példaként
minden hívő számára – így prófétál Mózes: „Aki azt mondta az ő atyjáról és anyjáról.
Nem láttam őt. És az ő atyjafiait nem ismerte, fiaival sem gondolt (nem néz
se apjára, se anyjára, nem ismerte el testvéreit, nem akart tudni fiairól); mert megtartották a te beszédedet
(parancsodat), és ragaszkodtak
szövetségedhez (és megőrizték)” (5 Móz. 33,9).
168 A görög szöveg szerint ez a kijelentés jelenti a fizikai, biológiai élet
elvesztését is, azaz: meghalni az Úrért, de önmegtagadást és önfeláldozó életet
is jelent, (és nem önpusztítást). Ez azt is kifejezi, hogy valaki már az élete
sorén sem önmagának él, nem a saját akaratának, vágyainak, érzelmeinek, gondolatainak
a beteljesítésére összpontosít, hanem ezeket rendszeresen és folyamatosan Isten
és más emberek érdekeinek rendeli alá, s tagadja meg ha kell – azaz
„elpusztítja”, „elveszti” – az életét másokért.
170 A Szent Szellem egy történeten keresztül
mutatja be, hogy mi a jutalma annak, aki befogadja azt, akit az Úr küld. Nagy
szárazság volt a földön, és az Úr azt parancsolta Illésnek, hogy menjen
Sareptába (olvasztóhuta; a tisztítás,
nemesítés helye).: „És felkelvén, elméne
Sareptába, és mikor a város kapujához érkezett, ímé egy özvegyasszony volt ott,
aki fát szedegetett, és megszólítván azt, monda néki: Hozz, kérlek, egy kevés
vizet nékem valami edényben, hogy igyam. De mikor az elment, hogy vizet hozzon,
utána kiáltott, és monda néki: Hozz (nekem), kérlek, egy falat kenyeret is (magaddal a) kezedben. Az pedig monda: Él az Úr, Jahve az Örökkévaló a te Istened,
hogy nincs semmi sült kenyerem. (és a te Istenedre, az élő Úrra, Jahvéra az
Örökkévalóra mondom, hogy nincs honnan vennem), csak egy marok lisztecském van a vékában (a fazekamban), és egy kevés olajom a korsóban, és most egy
kis fát szedegetek, és haza megyek, és megkészítem azt magamnak és az én
fiamnak, hogy megegyük, és azután meghaljunk. Monda pedig néki Illés: Ne félj,
(csak) menj el, cselekedjél a te beszéded
szerint (és tégy úgy, ahogyan mondtad). De
mindazáltal nékem süss abból először egy kis pogácsát (lepényt), és hozd ide (nekem). Magadnak és a te fiadnak pedig azután süss;
Mert azt mondja az Úr, Jahve az Örökkévaló, Izráel Istene, hogy sem a vékabeli
liszt el nem fogy (és a lisztesfazék nem ürül ki), sem a korsóbeli olaj meg nem kevesül (és az olajoskorsó nem fogy
ki) addig, míg az Úr, Jahve az Örökkévaló
esőt ád a földnek színére. És ő (az asszony) elméne, és az Illés beszéde szerint cselekedék (az Illés beszéde
szerint járt el.), és evék mind ő, mind
amaz (vagyis az asszony), mind annak
háznépe, naponként. A vékabeli liszt nem fogyott el (a lisztesfazék nem
ürült ki), sem pedig a korsóbeli olaj nem kevesült meg (az olajoskorsó sem fogyott
ki), az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak beszéde
(ígérete) szerint, amelyet szólott Illés
által” (1 Kir. 17,10-16)
