A mennyben is az Úr Jézust dicsőítik:

„És éneklének új ismeretlen, meglepő  éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet, és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból, nemzetségből és nyelvből és népből és nemzetből, És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön” 

(Jel. 5.9-10).

Benjamin Franklin: A gyógyító

„Isten gyógyít, az orvos pedig kapja a fizetséget”

Mi a boldogság?

 „boldogság a halandó, esendő embernek, akit Isten megvizsgál, kikérdez. Azért a Mindenható, tanítását, útmutatását ne utasítsd el, és ne utasítsd vissza”

(Jób. 5,17)

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

 

Megbocsátást kaphatunk a legnagyobb bűnünkre, de megbocsátásra van szükségünk a legkisebb bűnünkért is. A bűn az bűn, függetlenül a súlyosságától és mértékétől. Akár „kisbűnösök” vagyunk, akár „nagybűnösök”, MINDENKINEK MEGVÁLTÓRA VAN SZÜKSÉGE! MINDENKINEK JÉZUSRA VAN SZÜKSÉGE! REINHARD BONNKE

Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely

 

Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely

Uram Te vezetsz

Zsoltár 41. az irgalmast megáldja az Úr; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 41,1 Az éneklőmesternek [(nácaḥ): karmesternek, karvezetőnek]; Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] zsoltára.

Zsolt. 41,2 Boldog, aki a nyomorultra gondol; [(dal śáḵal): akinek gondja van a nincstelenre, a szűkölködőre, és könyörül a nyomorulton] a veszedelem [(ráʿ): a csapás] napján [ha bajba kerül] megmenti azt az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló]^*

*Az Úr Jézus kijelentése: „Boldogok az irgalmasok, a könyörülők: mert ők irgalmasságot nyernek. Mert majd nekik is irgalmaznak, és rajtuk is könyörülni fognak” (Mát. 5,7).

Jakab apostolon keresztül így szól a Szent Szellem: „Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen, sőt diadalmaskodik az ítélet felett. Mi a haszna, és mit használ, atyámfiai testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, de cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-e, üdvözítheti-e őt egyedül a hit? Ha pedig az atyafiak, a testvérek, férfiak vagy nők, mezítelenek, nincs ruhájuk, és szűkölködnek mindennapi eledel nélkül, mert nincs meg a mindennapi kenyerük, és azt mondja nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nékik, amikre szüksége van az ő egész valójuknak; mi annak a haszna és mit használ az? Azonképpen, és ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában” (Jak. 2,13-17)

Ezért így buzdít a Szent Szellem: „Az irgalmasság, a részvét, szánalom, könyörületesség, és az igazság, a hűség és hit ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára” (Péld. 3,3)

„Amit leginkább kell az embernek kívánni, az az irgalmasság… mert amit az embertől megkívánnak, az a részvét, szánalom, könyörületesség” (Péld. 19,22).

Mert: „… aki a szegényekkel kegyelmességet cselekszik, (és könyörül) boldog az!” (Péld. 14,21).

Zsolt. 41,3 Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] megőrzi, és [(šámar): biztonságban tartja] azt [(ḥájah): megeleveníti, életre kelti, visszaadja az életnek] és élteti azt; boldog [('ášér 'ášar): szerencsés, sikeres] lesz e földön, és nem adhatod oda [(náṯan): nem engedi át] ellenségei kívánságának [(nep̄eš): akaratának, szándékának, dühének; s nem adja ellensége hatalmába].

Zsolt. 41,4 Az Úr megerősíti őt, és [enyhülést ad] az ő betegágyán; bármilyen az ágya, megkönnyíted betegségében [jobbulást ad neki, valahányszor betegen fekszik].

Zsolt. 41,5 Én azt mondtam: Uram [légy kegyelmes hozzám; könyörülj rajtam] kegyelmezz nékem, gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened [(ḥṭ'): eltévesztettem a célt, elvétettem a lépést, letértem az útról]!^*

*És így folytatja Dávid: „Egyedül te ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz…” (Zsolt. 51,6).

Hiszen: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek (tiszteljenek) téged!” (Zsolt. 130,3-4).

De: „Aki elfedezi, és (takargatja) az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer” (Péld. 28.13).

És én: „Vétkemet bevallám néked, bűnömet [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh jḏʿ ʿávôn ʿáôn): vétkemet, tévedésemet, céltévesztésemet megismertem, megértettem, és a bűn következményét, a bajt, csapást megtapasztaltam], és el nem fedeztem [(kásáh): nem rejtegettem, nem takargattam tovább, és hamisságomat nem titkoltam el]. Azt mondtam [('ámar): magamban]: Bevallom hamisságomat [(pešaʿ): lázadásomat, elszakadásomat, hűtlenségemet] az Úrnak [(jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak] - és te elvetted rólam bűneimnek terhét [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): céltévesztésem következményeit, bajokat, csapásokat, és eltörölted adósságom, megbocsátottad Istennélküliségemet] Szela” (Zsolt. 32,5).

Hiszen a prófétán keresztül már kijelentette az Úr: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat, és gonoszságodat önmagamért, és bűneidről, és gonoszságodról nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).

Erről szól Mikeás próféta is: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, a gonoszságot, és elengedi öröksége, a népe maradékának vétkét, gonoszságát, és büntetését?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban, és mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk, újra irgalmas lesz hozzánk; eltapodja álnokságainkat, és igazságtalanságunkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!” (Mik. 7,18-19).

Dávid is erről prófétál: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről és ne feledd el, mennyi jót tett veled. Aki - Ő - megbocsátja minden bűnödet, minden gonoszságodat, meggyógyítja minden betegségedet, és fogyatékosságodat, rosszullétedet. Aki megváltja életedet a koporsótól, és a sírtól; kegyelemmel, szeretettel és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt. 103,2-4).

És az apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Ha megvalljuk [(homologeó): elismerjük, és bevalljuk] bűneinket [(hamartia): céltévesztésünket, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten], hű és igaz [megbízható és igazságos], hogy megbocsássa bűneinket [hogy (aphiémi): elengedje tartozásunkat, és felmentsen a céltévesztés alól] és megtisztítson [(katharidzó): tisztának nyilvánítson] minket minden hamisságtól. [(adikia): minden igazságtalanságtól, istentelenségtől]” (1 Ján. 1,9).

Zsolt. 41,6 Ellenségeim rosszat [(ráʿ): gonosz, rosszindulatú beszédet] mondanak felőlem: Mikor hal meg és [(mámôṯ): pusztul el] vész ki a neve [('áḇaḏ): mikor törlik nevét]?^*

*És folytatja Dávid a próféciát: „Föltátották rám szájukat, [hahotázva] azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk. [Más fordítás: (ráḥaḇ): Kitátják ellenem nagyra a szájukat, s azt kiáltják: (he'áḥ): tessék! (rá'áh): Na, most majd meglátjuk]. (Zsolt. 35,21)

 „De tőrt vetnek, [(náqaš): csapdát állítanak], akik életemre törnek, [akik életemet (bqš): keresik] és akik bajomra törnek; [akik vesztemet akarják, pusztulással fenyegetnek] hitványságokat beszélnek, [arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem] és csalárdságot koholnak mindennap [és csalárd terveken gondolkoznak mindennap]” Zsolt. 38,13)

Hogy: Ne mondhassák szívükben, ne [('ámar): gondolhassák, és ne dicsekedjenek magukban]: Örüljünk! [(he'áḥ): haha! Aha! Tessék! Ez az, ezt akartuk]. Ne mondhassák: Elnyeltük őt [(blʿ): végeztünk vele, elpusztítottuk, megsemmisítettük]!” (Zsolt. 35,25)

Zsolt. 41,7 Ha látogatni jön be valaki, hiábavalóságot beszél; szíve álnokságot [minden rosszat] gyűjt össze magának, kimegy az utcára és beszél [és kibeszéli]. »Héber: Amikor (rá'áh): megjelenik, (bô'): bejön, belép, (šavə' šávə'): hazugságot, értéktelen hiábavalóságot (dibbér): beszél; (léḇ'áven): bensője ('áven) hazugság gonoszságot, bajt, csapást, szerencsétlenséget (qáḇac): gyűjt össze. Azután (jácá'): kimegy az (ḥuc ḥúc): utcára, és (dibbér): beszél«*

*Dávid újra-és újra erről prófétál: „Hamisságot [(šavə' šávə'): hazugságot, valótlanságot, hiábavalóságot, gonoszságot, rombolást, pusztítást] szól, és [(dibbér): beszél] egyik a másiknak. Mindenki képmutatóan, hazug módon beszél társával, és felebarátjával. Hízelkedő ajakkal [(ḥeləqáh śep̄eṯ śáp̄áh): mézesmázos, alakoskodó beszéddel] kettős szívből szólnak [kétszínűen beszélnek]” (Zsolt. 12,3).

„Nincsen az ő szájukban egyenesség [nem jön ki szájukon őszinte szó, igazság azaz: a valóság, az Ige]. Belsejük [szívük] csupa romlottság [merő álnokság, istentelenség, rosszindulat; hiábavalóság; szívükben gonoszat forralnak]; nyitott sír [megnyílt koporsó] az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek [sima a nyelvük, csalárd, hízelgésre hajlik; nyelvüket álnokul forgatják]” (Zsolt. 5,10).

„Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság” (Zsolt. 10,7).

„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4)

„Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33).

 „Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját (Krisztust), eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a békességhez” (Ésa. 59,7-8).

 A hitetlenek csak: „Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással. Az égre tátogatják szájukat, és nyelvük eljárja a földet. ...édes az ő szájában a gonoszság, és elrejti azt az ő nyelve alá; És kedvez annak és ki nem veti azt, hanem ott tartogatja ínyei között” (Zsolt. 73,8-9; Jób. 20,12-13)

Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy eltelhetnek évezredek, de az ember nem változik: „Nyitott, tátongó, és megnyílt sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, és alattomosan rászednek, becsapnak, csalárdságot beszélnek, áspis, vagyis vipera kígyóméreg az ajkukon. szájuk átokkal, átkozódással, és keserűséggel, keserű beszéddel van tele. Lábuk gyors a vérontásra. Romlás, baj, csapás, pusztulás, romok, nyomorúság, és nyomorgatás, szerencsétlenség, azaz csapás, és sanyarúság jár a nyomukban, az ő ösvényeiken, és útjaikon. És a békesség útját nem ismerik: nincsenek tudatában, nem érzik, nem észlelik, nem biztosak benne, mert nem értik” (Róm. 3,13-17).

Mert: „A bűnös (vagyis céltévesztett) ember szíve mélyén (az ő bensőjében) ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani. Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni. Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat” (Zsolt. 36,2-5).

Hát: „Ne irigykedjél a gonosztevőkre, se ne kívánj azokkal lenni. Mert pusztítást gondol az ő szívük, és bajt szólnak az ő ajkaik” (Péld. 24,1-2).

Ezek rombolják a mások hitét: Elteltek évszázadok és évezredek, de a hitetők módszere nem változott: „Mert az ilyenek a mi Urunk Jézus Krisztusnak nem szolgálnak, hanem az ő hasuknak; és nyájas beszéddel, meg hízelkedéssel megcsalják az ártatlanoknak szívét” (Róm. 16,18)

„Ezek... érzékiek, kikben nincsen Szent Szellem” és: „az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek” (Júd. 1,19; Fil. 3,19).

Zsolt. 41,8 Minden gyűlölőm együtt suttog reám, gonoszat koholnak, [(ráʿ ḥášaḇ): ártó gondolatokat forgatnak fejükben] ellenem*

*Dávid újra-és újra erről prófétál: „Nincsen az ő szájukban egyenesség [nem jön ki szájukon őszinte szó, igazság azaz: a valóság, az Ige]. Belsejük [szívük] csupa romlottság [merő álnokság, istentelenség, rosszindulat; hiábavalóság; szívükben gonoszat forralnak]; nyitott sír [megnyílt koporsó] az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek [sima a nyelvük, csalárd, hízelgésre hajlik; nyelvüket álnokul forgatják]” (Zsolt. 5,10).

„Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság” (Zsolt. 10,7).

„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4)

„Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33)

 „Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját (Krisztust), eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a békességhez” (Ésa. 59,7-8)

„Mert ők rossz úton futnak, és vérontásra sietnek” (Péld. 1,16)

Mert nem ismerték meg azt, aki kijelentette, hogy: „Én vagyok az út…” (Ján. 14,6)

Akiről már a próféták is így szóltak „… és hívják nevét: … békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6)

És akinek neve: Úr Jézus: „Mert Ő a mi békességünk” (Eféz. 2,14).

Zsolt. 41,9 Istennek átka [(bəlijjaʿal): Béliál csapása, pusztítása] szállott [(jácaq) áradt ki] ő reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel többé!^*

*És: „Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt. 109,3).

És: „Föltátották rám szájukat, [hahotázva] azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk. [Más fordítás: (ráḥaḇ): Kitátják ellenem nagyra a szájukat, s azt kiáltják: (he'áḥ): tessék! (rá'áh): Na most majd meglátjuk]” (Zsolt. 35,21).

Zsolt. 41,10 Még az én jóakaróm [(šálóm šálôm): a legjobb barátom] is, akiben bíztam, aki kenyeremet (velem együtt) ette, fölemelte sarkát ellenem [és alattomosan ellenem támadt]*

*És hangzik a prófécia az Istenét fel nem ismerő népről: „Ellenségeim életerősek, sokan vannak, akik ok nélkül gyűlölnek. És a kik jóért rosszal fizetnek; ellenem törnek, rám támadnak, pedig én jóra törekszem” (Zsolt. 38,20-21).

„És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem (harcolnak ellenem) ok nélkül. Szeretetemért ellenkeznek velem, (vádaskodással felelnek) én pedig imádkozom. Rosszal fizetnek nékem a jóért, és gyűlölettel az én szeretetemért” (Zsolt. 109,3-5).

„Jóért rosszal [(ṭôḇ): kedvességemért (ráʿ): rosszindulattal] fizetnek meg nékem, [(šəḵôl nep̄eš): megfosztanak életemtől, életemre törnek]” (Zsolt. 35,12)

Pedig: „Aki fizet gonoszt a jóért, nem távozik el a gonosz baj annak házától” (Péld. 17,13).

 Kérlek: „Figyelmezz reám Uram (jəhóváh: Jahve, Örökkévaló), halld meg, mit beszélnek ellenfeleim! Szabad a jóért rosszal fizetni? Hiszen vermet ástak nekem! Emlékezz rá, hogy eléd álltam, és szót emeltem értük, hogy elfordítsam róluk haragodat” (Jer. 18,19-20).

És a prófécia így teljesedett be: Amikor az Úr Jézus kijelenti, hogy Ő egy az Atyával, meg akarják kövezni Őt: „Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot [sok jó cselekedetet] mutattam néktek az én Atyámtól; [és sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám nevében] azok közül melyik dologért [melyik cselekedetem miatt] köveztek meg engem? (Ján. 10,32).

 És Júdásról is hangzik a prófécia: „Mert nem ellenség szidalmazott (gyalázott) engem, hisz azt elszenvedném; nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem, (hatalmaskodott rajtam) hiszen elrejtettem volna magamat az elől: Hanem te, hozzám hasonló halandó, én barátom és ismerősöm, Akik együtt édes bizalomban (meghitt barátságban) éltünk; az Isten házába jártunk a (gyülekezet körében) a tömegben” (Zsolt. 55,13-15).

 És az Úr Jézus kijelenti, hogy a prófécia beteljesedett: „… tudom én kiket választottam el; hanem hogy beteljesedjék az írás: Aki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem” (Ján. 13,18).

Az apostolok is erről esznek bizonyságot: „Atyámfiai, testvéreim, férfiak, szükség volt beteljesedni annak az írásnak, melyet megjövendölt, amit előre megmondott, kinyilatkoztatott a Szent Szellem Dávid szája által Júdás felől, ki vezetőjük lőn azoknak, akik elfogták Jézust. Mert mi közénk számláltatott, közénk tartozott, és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét, és a mi szolgálatunk részese volt. [Más fordítási lehetőség: Ez a szolgálat jutott neki örökségül]” (Csel. 1,16-17).

Zsolt. 41,11 De te Uram, [(ḥánan): légy kegyelmes], és könyörülj rajtam és [(qúm): segíts], emelj föl engemet, hadd fizessek meg nékik, [(šálam): hadd állítsam helyre őket]!^*

*És Dávid – az életveszély közepette – így folytatja megvallását, példát adva a bajbajutottaknak: „Bizony elrejt (és megóv) engem az ő hajlékába (sátrában) a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében (elrejt sátra mélyén), sziklára emel fel engem (magas kősziklára helyez engem). Most is felülemeli fejemet ellenségeimen (így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között), akik körültem vannak, és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak” (Zsolt. 27,5-6)

Mert: „te, [oh] Uram, védőpajzsom [oltalmazóm] vagy, te vagy dicsőségem, csüggedt fejem fölemeled. [felmagasztalod]” (Zsolt 3,4)

„Áldott az Úr, hogy csodálatossá tette kegyelmét rajtam, mint egy megerősített városon (és csodálatos hűséggel bánt velem az ostromlott városban)!” (Zsolt. 31,22)

„Békességben fekszem le, és legott elaluszom; mert te, Uram, egyedül adsz nékem bátorságos lakozást (hogy biztonságban élhessek)” (Zsolt. 4,9)

„Ha tábor fog körül (és ha egy egész tábor jön is ellenem), nem fél szívem; habár had támad reám (és háború tör is rám), mégis ő benne bízom én (és akkor is bizakodom)” (Zsolt. 27,3)

Mert: „Megszégyenül majd, és igen megháborodik (és reszketni fog nagyon) minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek hirtelen (egy pillanat alatt)” (Zsolt. 6,11)

 Az Úr: „Az igazaknak (a megigazultaknak) valóságos jót rejteget (jutalmat tartogat), pajzst a tökéletesen járóknak (a feddhetetlenül élőknek)” (Péld. 2.7).

„És lesz az Úr nyomorultak [elnyomottak, szegények, összetörtek] kővára, [biztos menedéke], kővár a szükség [a nyomorúság, szorongatás, és veszedelem] idején, és [az alkalmas időben segítője]” (Zsolt. 9,10).

Mert: „Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő erősségük a háborúság idején. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak” (Zsolt. 37,39-40)

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától. Szela” (Zsolt. 46,2-4)

 Mert: „Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27)

„Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám. 22,3-4)

„Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével!  S az Úr válasza: Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,7-8)

A hit válasza: „Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezren, és jobb kezed felől tízezren; és hozzád nem is közelít. Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!... Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te életedet. Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!” (Zsolt. 91,2-8; 121,7-8).

Zsolt. 41,12 Abból tudom meg, hogy kedvelsz engemet, ha ellenségem nem ujjong [(rúʿa): nem diadalmaskodik] felettem;*

*Mert: „Istenem [('ĕlóhím)], Benned bízom [Benned (báṭaḥ): reménykedem]; ne [hagyd, hogy] megszégyenüljek [meg ne gyaláztassam, és meg ne piruljak]; ne örüljenek rajtam [ne nevessenek ki, ne (ʿálac): ujjongjanak fölöttem] ellenségeim [ne diadalmaskodjanak rajtam]” (Zsolt. 25,2).

Már: „Korán hallasd velem kegyelmedet, (hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy) mert bízom benned! Mutasd meg nékem az utat, melyen járjak, mert hozzád vágyódom. Szabadíts (ments) meg engem ellenségeimtől, Uram; hozzád menekülök (nálad keresek oltalmat)!” (Zsolt. 143,8-9).

Zsolt. 41,13 Engem pedig [megtartasz; megőrzöl sértetlenül] feddhetetlenségemben [(tóm): ártatlanságomban, tökéletességemben] támogatsz, [(támaḵ): erősen tartasz] és színed elé, a Te [(páním): jelenlétedbe] állatsz mindenha [(ʿólám ʿôlám): mindig, és örökre]^*

*És így folytatja Dávid: „És adtad nékem a te [oltalmazó pajzsodat] üdvösségednek [(jéšaʿ ješaʿ): szabadításodnak; megmentő] pajzsát, és a te jobbod megszilárdított [(sáʿaḏ): megerősített, segített, támogatott, erősen tartott, fölemelt, fenntartott] engem, és a te jóvoltod [jóságod, jóindulatod, (ʿănáváh): megalázásod] felmagasztalt [naggyá tett] engem. [Más fordítás: Oltalmazó pajzsodat adtad nekem, jobbod támogat engem, sokszor lehajoltál hozzám, és jóságod megigazított engem]” (Zsolt. 18,36).

Mert: „Az Úr megtámogat minden elesendőt, és felegyenesít minden meggörnyedtet” (Zsolt. 145,14).

És: „Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, eledelt ád az éhezőknek. Az Úr megszabadítja az elfogottakat” (Zsolt. 146,7).

Zsolt. 41,14 Áldott az Úr, Izráelnek Istene [(jəhóváh'ĕlóhím): Jahve, az Örökkévaló Isten] öröktől fogva mindörökké. Ámen, ámen!*

*És Dávid újra-és újra megvallja, hogy: „Áldott az Úr Isten, Izráelnek Istene, aki csodadolgokat cselekszik egyedül (mert egyedül ő tud csodákat tenni)! Áldott legyen az ő dicsőséges neve mindörökké, és töltse be dicsősége az egész földet. Ámen! Ámen!” (Zsolt. 72,18-19).

Hát: „Áldott legyen az Úr mindörökké! Ámen és Ámen” (Zsolt. 89,53).

Igen: „Áldott legyen az Úr, Izráel Istene örökkön örökké, és minden nép mondja: Ámen. Dicsérjétek az Urat” (Zsolt. 106,48).

És: „Mindenki dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 150,6).

 A mennyben, és a földön hangzik a megvallás: „Sőt hallám, hogy minden teremtett állat, amely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké. És a négy lelkes állat monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az örökkön örökké élőt” (Jel. 5,13-14).

„Áldott legyen az Úr, Izráel Istene, hogy rátekintett népére, meglátogatta és megváltást szerzett neki, és megváltotta az ő népét” (Luk. 1,68)

Az Úr ösvénye

Maradj az Úrban!

Isten igéje az utolsó Ádámról - az Úr Jézusról,

Aki: „… Isten dicsőségének visszatükröződése, ragyogása, kisugárzása, visszfénye, Szó szerint: kifénylése, Belőle kiáradó fénysugár, és az Ő valóságának képmása, létezésének alátámasztása és bizonyítéka, lenyomata, kifejező képmása, külső megjelenése, lényegének látható kifejeződése. Aki hatalmas szavának, igéjének erejével, hatalmával, energiájával fenntartja és hordozza, összetartja és irányítja az egész világmindenséget. Aki minket bűneinktől, vagyis céltévesztésünket, tévedéseinket, hibáinkat leemelve, eltávolítva, minket megtisztítva, és lemosva, a hatalom és méltóság helyén ül a magasságban, a mennyekben, fenségben” 

(Zsid. 1,3).

Ravasz László: A föld.

A föld nem lesz menny soha, de felfoghatja a mennynek a fényét és átvezethet oda.

A Szent Szellem újra-és újra megismétli a tanácsot,

 hogy az bevésődjön a szívünkbe, kijelentve a következményt is: „Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek - a BIBLIÁNAK - az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz” 

(Józs. 1.8)

Hálaadás.

 Hálát adok neked Úr Jézus, és Dicsőítlek Uram, hogy Neked még az unokáimra is gondod van, és kegyelmedet rájuk is kiterjeszted ígéreted szerint, mert azt mondtad nékem Uram, hogy Szent Szellemed, amely rajtam nyugszik, és beszédeid, amiket számba adtál, el nem távoznak számból, és magomnak szájából, sem magvam magvának szájából mostantól mindörökké. 

(Ésa.59,21)

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Az én egyházam nem üdvözíthet engem, és a tiéd sem üdvözíthet téged. Egyetlen egyház sincs, amelyik meghalt értünk. Se pápa, se püspök, se lelkész, se evangélista nem tud üdvözíteni senkit, mert közülük egyik sem halt meg értünk. Csak egyetlen van, aki meghalt értünk, akinek a neve: JÉZUS! JÉZUS! JÉZUS! Csak Ő tud üdvözíteni! 

REINHARD BONNKE

Evangelist Jani

 

BIBLIA

Szeretet Istene örvendezek.

Ige: Isten tesz megigazulttá, és Ő tart meg!

 És: „Minekutána azért most megigazultunk, vagyis megigazított minket az ő vére által, az értünk adott élete árán, Sokkal inkább megtartatunk, a harag ellen Őáltala, vagyis: üdvözít, azaz megment, megszabadít bennünket a haragtól, élete hatalmával*

Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel, mert megbékéltetett minket önmagával az ő Fiának halála által, mert Istent Fia halála kiengesztelte, akkor sokkal inkább megtartatunk, vagyis üdvözülünk, azaz: megment, kiszabadít, és megvéd az ő élete által, minekutána megbékéltünk vele” (Róm. 5,9-10)

*Üdvösség (szódzó): azaz bűnbocsánat, megmenekülés (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből. Mindenfajta problémából, bajból); megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/. oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét (egészség); boldogság, megtartatás.

És az apostolok újra és újra megvallják, hogy az Úr Jézus az: „Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért. Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt. És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is” (Róm. 4,25; 3,25; 1 Ján. 2,2).

 [Más fordítás: Akkor miután megbékéltettünk, még mennyivel inkább üdvözíteni fog a Belőle belénk ömlő élet révén]^*

**Ezt Isten cselekedte meg: „Mindez pedig Istentől van, ezt Isten viszi végbe, és mindez Istenből támadt, aki minket önmagával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát, és aki minket a kiengesztelés szolgálatával megbízott. Minthogy Isten volt a Krisztusban, amikor a világot magával kiengesztelte, és önmagával megbékéltette. Nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, vagyis nem számította fel nekik az eleséseket, a hibás lépéseket, botlásokat, baklövéseket, melléfogásokat, törvényszegéseket, és a törvény áthágását, és reánk bízta a békéltetésnek igéjét, sőt belénk helyezte a kibékítés, a kiengesztelődés Igéjét” (2 Kor. 5,18-19).

Mert Isten úgy határozott: „… hogy Őáltala békéltessen meg, és engeszteljen ki mindent, az egész mindenséget Magával, békességet szerezvén a kínoszlopon kiontott vére által; Őáltala mindent, ami csak van, akár a földön, akár a mennyekben” (Kol. 1,20).

Az apostolok azt az örömhírt hirdetik, hogy ezt úgy tette meg Isten, hogy Isten: Az ellenségeskedést kiküszöbölte az Ő saját hústestében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén, megszüntetvén, és érvénytelenné tette, hatályon kívül helyezte azért, hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Őmagában, békességet szerezvén. és békességszerzővé tette. „És hogy megbékéltesse, kiengesztelje az Istennel mind a kettőt, egy testben, egy személyben a keresztfa, azaz a kínoszlop által, megölvén, elpusztítva ezen az ellenségeskedést. És eljövén örömhírként békességet hirdetett néktek, a távol valóknak és a közel valóknak. Mert Őáltala van menetelünk, és szabad utunk mindkettőnknek egy Szellemben az Atyához” (Eféz. 2,15-17).

„Ezért Isten ingyen, ajándékképpen igazítja meg őket, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.

[Más fordítás: Megigazulásukat azonban ingyen, az ő kegyelméből kapják a Krisztus Jézus kifizette váltság általi szabadítás révén, amelyet a Krisztus Jézus megváltó munkája fordított felénk].

Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő véres áldozatul, fedélnek, mint előkép. - Az Ő előképe a frigyláda fedele a Templomban, vagyis az irgalom helye, a kiengesztelés - Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát, és az Ő igazságosságát, az Ő igazzá tételét megmutassa nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként. Isten ugyanis az előbb, a korábban elkövetett bűnöket végtelen türelmében elnézte, elengedte, és megbocsátotta (Róm. 3,24-25).

„Mert Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, azaz céltévesztésünkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is” (1 Ján. 2,2).

Hát: „Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért, azaz céltévesztésünkért” (1 Ján. 4,10).

És a nemzetbeliekhez így szól a Szent Szellem: „Titeket is, kik hajdan elidegenültek, és idegenek voltatok, mert elszakadtatok, és ezért ellenségek valátok, vagyis ellenséges gondolkozásúak, és érzületűek voltatok gonosz cselekedetekben, haszontalan, káros tetteitekben gyönyörködő értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett, most nektek is megszerezte a kiengesztelődést” (Kol. 1,21)

A bűnös maga okozza vesztét.

Szeret az Úr!

Megvallás.

Krisztus élete jelenik meg bennem, mert Ő az én életem

(Kol. 3.4; Fil. 1,21)

Az Úr olyan bölcsességet ad az övéinek:

Amely bölcsesség a tudás, ismeret és tapasztalat legmagasabb szintű, érett, megfontolt alkalmazásának képessége. Ez a bölcsesség képességet ad az isteni titkok megfejtéséhez, melyet Isten ajándékoz az övéinek, és adja gondolkozás képességét, amely felismeri a teremtett világban Isten szándékát és minden dolog rendeltetését.

 Ezért az Úr tanácsa: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki” (Jak. 1,5)

Az Úr tanácsa:

„Rendeléseimet tartsátok meg… Szántóföldedbe ne vess kétféle magot.

Vigyázz, hogy ne fogadd be egyszer a világ beszédét, másszor az Úr igéjét,

Nehogy fertőzötté legyen még a termés is

És: Ne legyen rajtad kétféle szövetű ruha”

(3 Mózes 19,19)

Óvakodj attól is, hogy a szentek között szentnek mutasd magad, de a világiak előtt a világ fiának.

Imádság

Köszönöm a Krisztusban nyert békémet Atyám! Fiadban magadhoz vontál és neked élhetek, téged dicsőítve. Ámen

Mikor befogadtam az Urat, akkor új teremtéssé lettem Krisztusban:

Mert: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat és erőt ajándékozott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a hústestnek akaratából, és ösztönéből, sem a férfiúnak indulatjából, vágyából, hanem Istenből születtek” 

(Ján. 1,12-13)

Az önbecsülésről.

„Annak érdekében, hogy valódi önbecsülésre tegyünk szert, először meg kell értenünk, hogy Isten hogyan érez irántunk. Mert Isten mélységesen szeret a hibáim ellenére!”