Jób. 3,1 Ezután [végre]
megnyitva Jób [a megtámadott, a gyűlölt, üldözött]
az ő száját, és [megszólalva] megátkozá az ő [születése] napját.
Jób. 3,2 És [kiáltva] szóla
Jób, és monda.13
Jób. 3,3 Vesszen el az a nap,
amelyen születtem [amikor világra
jöttem],
és az az éjszaka, amelyen azt mondták: fiú fogantatott.14
Jób. 3,4 Az a nap legyen sötétség,
ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon [és napfény azon ne világítson].
Jób. 3,5 [Így követelje vissza azt a napot, vegye birtokba], és tartsa
azt fogva az (ős)sötétség
és a halál árnyéka [a mélységes sötétség]. A felhő lakozzék rajta, nappali borulatok [sötétség, feketeség törjön rá, és
rettentsék meg], és tegyék rettenetessé.
Jób.
3,6 Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt, [vak sötétség ragadja el, és a sötétség nyelje el]; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne
számláltassék a hónapokhoz.
Jób. 3,7 Az az éjszaka, [legyen az szomorúság, bánat, és fájdalom]!
Legyen az magtalan [terméketlen, meddő], ne legyen örvendezés [ujjongás, örömkiáltás] azon.(BB fordítás)
Jób.
3,8 Átkozzák
el, és rontsák meg, akik képesek átok alá helyezni a nappalt,
akik készek felkelteni, és felingerelni
a Leviatánt.
Jób. 3,9 Sötétüljenek el [annak alkonyatán, és] az ő estjének
[és a hajnali szürkületnek] csillagai;
[hiába] várja a világosságot, de az ne legyen, és ne
lássa a hajnalnak pírját [a hajnal sugarait és
a hajnal hasadását, és
ne láthassa meg, hogy a tavasz kinyitja szemét].
Jób. 3,10 Mert nem zárta be az én
anyám méhének ajtait, [az engem hordozó méhnek kapuját],
és nem rejtette el szemeim elől [nem tartotta távol szememtől] a
nyomorúságot, [szenvedést,
kínt, fájdalmat és gyötrődést].
Jób.
3,11 Hogy nem pusztultam el már az anyaméhben! Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor
kijöttem a méhből; Vagy miért nem haltam meg, mikor megszülettem.15
Jób.
3,12 Térd
engem miért fogadott, miért tápláltak emlők?!16
Jób.
3,13 Mert most [csöndben] feküdném
és nyugodnám [és békén lennék],
aludnám, és akkor nyugton pihenhetnék, [és
békességem volna].
Jób. 3,14 Királyokkal és az ország
tanácsosaival, akik maguknak [elhagyatott helyeken] kőhalmokat
[sírhelyet] építenek.
Jób. 3,15 Vagy fejedelmekkel [és hercegekkel],
akiknek aranyuk van, akik ezüsttel töltik meg házaikat.
Jób.
3,16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott [eltemetett] idétlen gyermek [vagy mint az elvetélt magzat, vagy holtan született koraszülött].
Mint a világosságot [a napvilágot] sem
látott kisdedek [mint a magzat, amely fényt sose látott]?
Jób.
3,17 Ott a gonoszok [akikben
nincs Isten, az Isten nélkül élők] megszűnnek a fenyegetéstől, [ott megszűnik, és abbamarad a bűnösök reszketése, félelme, nyugtalansága]. És
ott megnyugszanak, és [megpihennek
munkától, bajtól] akiknek erejük ellankadt [akiknek ereje kimerült, és elfáradtak]. Ott felhagynak a gonoszok a tombolással, szenvedélyükkel, dühükkel, haragjukkal, és pihennek az erőben
megfogyottak és az elfáradtak nyugalmat találnak.
Jób.
3,18 A foglyok ott mind megnyugszanak [és nyugton
vannak],
nem hallják [soha többé] a
szorongatónak [sanyargatónak, az elnyomónak] szavát
[a hajcsárok hangját]. Együtt pihennek
ott mind bántódás nélkül, nem
hallják többé a robottiszt szavát.
Jób.
3,19 Kicsiny [a
fiatal, és a jelentéktelen], és nagy, [idős,
tekintélyes, hatalmas, előkelő, nemes, büszke, gőgös, fennhéjázó] ott
egyenlő. És a rabszolga az ő urától [uralkodójától, gazdájától, tulajdonosától] szabad,
[felszabadul].
Jób.
3,20 Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú
szívűnek miért adott életet?
Jób. 3,21 Akik a halált várják [de hiába], de nem jön az, és szorgalmasabban [jobban] keresik, mint az elrejtett kincset.18
Jób. 3,22 Örülnének nagyon saját
sírhalmuknak, a sírjukat, ha meglelnék, felujjonganának.
Jób. 3,23 [Mire való az élet] a
férfiúnak, aki útvesztőbe jutott [aki
útja vesztett emberré lett, és (akinek útja rejtve van)], és akit az [erős, hatalmas] Isten
[homályba
burkolt], bekerített
köröskörül, [teljesen körülzárt].19
Jób. 3,24 Mert mielőtt eszem,
sóhajtozom, (bizony sóhajjal kezdem étkezésemet) kitör belőlem az ordítás,
mint a vízfolyás (és mint víz
árja ömlik hangos zokogásom és panaszom).
Jób. 3,25 Mert amitől remegve
remegtem, az jött reám [az történt velem], és amitől [leginkább] rettegtem, és [féltem], az esett rajtam [az
ért utol engem].21
Jób.
3,26 Nem tudok
megnyugodni, és csendben / nyugton
maradva várni, mert zűrzavar, reszketés, félelem, nyugtalanság jön rám.22
(BB fordítás)
Később a szenvedések, és kínok miatt Jób már Istennek tesz
szemrehányást: „Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és
szem nem látott volna engem!” (Jób.
10,18)
Jób azért beszél így, mert Izráel fiainál az volt a szokás, hogy aki
a magáénak fogadta el az újszülöttet, annak térdén szült a vajúdó nő:
„József pedig Egyiptomban lakozik; mind
ő, mind az ő atyjának háznépe. És éle József száztíz esztendeig. És látja József
Efraimtól harmad ízben való fiait. Manasse fiának Mákhirnak is születtek
József térdén gyermekei” (1 Móz.
50,22). Rákhel
meddő volt, ezért így szólt férjéhez, Jákóbhoz: „… Ímhol az én szolgálóm Bilha, menj be hozzá, hogy szüljön
az én térdeimen, és én is
megépüljek ő általa (és az ő révén nekem
is lesz fiam)” (1 Móz. 30,3)
János apostol is így ír azokról, akik szenvednek:
„Azokban a napokban keresik az emberek a
halált, de nem találják, és vágynak meghalni, de fut előlük a halál” (Jel. 9,6)
A
próféta is így panaszkodik Istenre: „Bizony ellenem fordult, ellenem fordítja kezét minden
nap. Elsorvasztotta húsom és bőröm, összeroncsolta (összetörte) csontjaimat. Erősséget épített ellenem és
körülvett (körülbástyázott engem) méreggel
és fáradsággal. Sötét helyekre ültetett (vaksötétbe helyezett) engem, mint az örökre meghaltakat.
Körülkerített, (falat emelt körém) hogy
ki ne mehessek, (és nem juthatok ki,) nehézzé
tette láncomat (és súlyos bilincsbe vert). Sőt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat
(elzárkózik imádságom elől). Elkerítette
az én útamat terméskővel, (faragott kőből emelt falat utamra), ösvényeimet elforgatta (és járhatatlanná
tette)” (Siral. 3,3-9).
Ugyanezt
vallja a zsoltáros is, kijelentve, hogy az Istentől való félelem és rettegés a
hústest sajátossága: „Borzad (borzong, reszket) (hús)testem
a tőled való félelem miatt (mert rettegek tőled), és félek a te ítéleteidtől” (Zsolt. 119,120).
És
hogy ez miért van így, arról a prófétán keresztül érkezik a kijelentés: „Nincs
békesség, így szól az Úr, Jahve az Örökkévaló, az istenteleneknek (az Isten nélkül élőknek)!” (Ésa.
48,22).
